Hazatérve Highrock-ba az első napomat pihenéssel és magam rendbe szedésével töltöttem. Csak a következő nap délelőttjén jelentkeztem sir Mortonsnál kihallgatásra. Beszámoltam a rám bízott feladat teljesítéséről, és a Ronald oldalán vívott csatáktól eltekintve az elmúlt hetek többi csatájáról is. A kormányzó úr nem túl nagy érdeklődéssel hallgatott végig, gratulált a piratok felett aratott győzelmeimhez, majd becsengette a titkárát. Utasította James Gosnoldot, hogy számolja ki a zsákmányomból a kincstárnak járó részt és vegye át tőlem az összeget.
James Gosnold igen alapos embernek bizonyult. Kifag-gatott a kalandjaimról és közben egy ívpapíron összeírta, melyik hajóról mit zsákmányoltam. Minden tétel mellé odajegyezte, hogy mennyit ér az adott áru Highrock-ban, majd szépen összeadta a tételeket és kiszámolta, mekkora zsákmányra is tettem szert az elmúlt három hónapban. Ehhez még hozzávette az Aguila-ért, meg a San Pasqual-ért Belflorban kapott aranyakat, végül közölte, hogy éppen 5100 aranyat kell lefizetnem a kezéhez, mint a kincstár jutalékát.
Ez után a kemény két nap után sem testem, sem lelkem nem kívánta, hogy még George Havensile-lal is alkudozni kezdjek, de nem volt sok más választásom. Felkerestem az öreg boltost és alig egy óra alatt megalkudtam vele a Belflorból hozott szövetre. A vén róka azonban ezúttal a szokottnál is keményebbnek bizonyult. Alig adott nyolc arannyal többet bálánként, mint amennyiért én magam vásároltam a vásznat monsieur Neuville-től.
A harmadik highrock-i estén a Kövér Vaddisznóban az asztalomhoz lépett doctor Alumnus. A világért sem akart sürgetni, csak éppen megkérdezte, találkoztam-e már Pablo Locoval. Elmondtam a doctornak, mit kért a kis indián a növényért cserébe. Egyúttal meg is nyugtattam, hogy a kirakodás végeztével felkészítem a hajómat az útra, és máris indulok Dead Islandra, majd onnan vissza Skullshores-ra Pablohoz a fatörzsekkel.
Egy hét alatt mindennel végeztem Highrock-ban és úgy számoltam, másnap felszedhetjük a horgonyt. Szokásom szerint megebédeltem a fogadóban és már kifelé indultam az ivóból, amikor szó szerint belebotlottam egy érdekes, ámbár láthatólag tökrészeg emberbe. Christopher Claystone, már ha jól értettem a nevét, lefordult a padról és elém zuhant, amikor kifelé tartottam a fogadóból. Mr. Windem egyik legényével, Peterrel, visszasegítettük a helyére mire ez a Claystone azonnal meg is kapaszkodott a rumos korsója fülében. Kérdeznem sem kellett, magától panaszolta el, hogy beosztották a sir Mortons által felfegyverzett két pirathunter egyikére, a Minerva-ra. Csakhogy Claystone szerint az a két hajó csupán szemétre való, elöregedett ócskaság volt. Olyan korhadt a bordázatuk, hogy egy erősebb ember markolatig döfhetné bele a tőrét.
Megdöbbentettek a részeg fedélzetmester vádjai és vesztemre a kíváncsiságomat is felkeltették. Az ivóból egyenesen a kikötőbe mentem. Többször elsétáltam a Savage, meg a Minerva előtt, hogy alaposan szemügyre vehessem a két hajót. Látszólag minden rendben volt velük. Megpróbáltam feljutni az útra készülő Minerva fedélzetére, mire az őrség parancsnoka letartóztatott, és azonnal sir Mortons elé kísért. Az ágyából kiugrasztott kormányzó urunk meghallgatta az őrparancsnok jelentését, aztán gyanakodva faggatni kezdett, hogy mit kerestem az ő pirathunterei körül, kinek a megbízásából akartam kikémlelni a hajókat. Elmondtam neki, hogy mit hallottam a kocsmában, de a tengerész nevét persze nem akartam megmondani. Sir Mortons azonban váratlanul megdühödött. Egyre vadabbul követelte a rágalmazó nevét. Végül megfenyegetett, hogy engem csukat le rágalmazásért, ha nem beszélek. Nem tehettem mást, kénytelen voltam elárulni a részeg fedézetmester nevét.
Sir Mortons egy darabig szúrós szemmel méregetett, aztán szinte kizavart az irodájából. A városházáról egyenesen visszamentem a Sea’s Lord-ra, mert egy időre elegem lett Highrock-ból. Másnap reggel őszinte megkönnyebbüléssel bontottam vitorlát és futottam ki a tengerre.
1602. október 02. –10 óra 59 perc
1602. október 05. Dead Island6 óra 15 perc
Két és fél napi vitorlázás után, egy órával dél előtt vetettünk horgonyt Dead Island kikötőjében. Arról persze fogalmam sem volt, hol keressem az indiánokat, no meg a szent fájukat, hát a legegyszerűbb utat választva bementem a Vörös Bálványba. Úgy gondoltam, a fogadós biztosan a segítségemre lesz, és ha fát nem is tud szerezni nekem, legalább útba igazít majd valamelyik hegyi indiánhoz. Mr. Stergen azonban cseppet sem lepődött meg, amikor a tezhkataly fáról kérdeztem. Még csak fel sem küldött a hegyek közé. Csak Nigel Fester boltjáig kellett elsétálnom, a szomszéd utcába.
Nigel Fester udvariasan meghallgatott, majd felvilágosított, hogy az indiánok szent fájából jelen pillanatban csupán három rönk van a raktárában. A sziget őslakói ugyanis igen ritkán szánják rá magukat egy-egy tezhkataly fa kivágására. Ha mégis megteszik, utána hosszú hónapokig áztatják tengervízben a legallyazott fatörzseket, hogy az erdei szellemek helyére beköltözhessenek a tenger szellemei. Csak ezután készíthetnek csónakot a szent fából. Hitük szerint az így előkészített, és megépített csónak sosem hagyja cserben a gazdáját. A mr. Fester raktárban pihenő három rönk már átesett ezen a tisztuláson, éppen ezért darabonként ötszáz aranyat értek a boltos szerint.
Mindig sejtettem, hogy Pablo csónakja, és így doctor Alumnus gyógynövénye sokba fog nekem kerülni, de ennyire azért még én sem gondoltam. Szívtam a fogam erősen, mikor ki kellett fizetnem azt a sok aranyat, de nem hagyhattam cserben sem Pablot, sem a doctort, akik számítottak rám.
1602. október 09.18 óra 21 perc
Granda Avilia-hoz közel, Délre
Dead Islandet elhagyva egyenesen Skullshores felé vettük az irányt. Egy highrock-i kerülővel biztonsá-gosabb lett volna az utunk, de másfél-két nappal hosszabb is. Így viszont veszélyesen közel kellett elvitorláznunk Granda Avilia mellett. Persze tisztában voltam a veszéllyel, így amikor a spanyol sziget közelébe értünk, megerősített őrség vigyázta a láthatárt a terebekről. Az út negyedik napján késő délután, úgy öt óra tájban az őrszemek vitorlát jeleztek északnyugaton.
A gyorsan közeledő hajó egy huszonnyolc ágyús spanyol hadikaravellának bizonyult. Nagy bátran elébünk akart vágni, amit természetesen nem engedhettem meg. Elfordítottam a Sea’s Lord-ot és mi lőttük ki az első sortüzet. Aztán már nem is hagytuk szóhoz jutni a Mar Phoenix-et. Lövedékeink alig egy óra háromnegyede alatt alaposan helyben hagyták a spanyol hajót. Romba döntötték elülső felépítményét, több helyen leszaggatták a mellvédjét és legalább hat ágyúját összezúzták.
Sötétedéskor megrohantuk a Mar Phoenix-et. Közelről végigkartácsoltuk a fedélzetét, aztán megcsáklyáztuk.Egyetlen rohammal, percek alatt elsöpörtük a spanyolok minden ellenállását.
Éjfélre átraktunk minden értékesebb árut a Sea’s Lord-ra. Aztán meglékeltük a Mar Phoenix-et, a spanyolokat meg csónakokba ültettük és elindítottuk Granda Avilia felé.
1602. október 14. –9 óra 21 perc
1602. október 29. Shark Island6 óra 22 perc
Ezúttal úgy időzítettük az érkezésünket, hogy dél előtt köthessünk ki Shark Island öblében. Óvatosan bemanővereztünk a már ott horgonyzó féltucatnyi kisebbnagyobb hajó közé és amennyire csak lehetett, a part közelében vetettünk horgonyt. Monsieur de Moulette-re bíztam az őrség megszervezését, én pedig elballagtam Pablo Loco kunyhójához.
A kis indián látszólag az érdeklődés legkisebb jele nélkül hallgatott végig, amikor közöltem vele, hogy meghoztam a kért fatörzseket. De amikor hívtam, hogy nézze meg őket, azonnal félretette a pipáját és követett a Sea’s Lord-hoz. Előbb csak alaposan megnézte a három rönköt, aztán mormogva-simogatva körbejárta és birtokba vette őket. Bólogatva efogadta a javaslatomat, hogy az embereim a kunyhója elé viszik a nehéz fatörzseket. A cipekedő matrózok útjából mindig óvatosan félrehúzódott, de a világért sem tágított volna a szent fái közeléből.
Bizony már jócskán elmúlt dél, mire a három méretes fatörzset Pablo igényeinek megfelelően sorba raktuk a kunyhója előtt, pontosan az általa meghatározott helyen. Amikor az embereim végeztek az ínszaggató munkával, a kis indián valamennyiüknek megköszönte a segítséget, majd egy percre eltűnt a kunyhójában. Egy nagy köteg száraz giz-gazzal tért vissza, amit a kezembe nyomott, miközben megköszönte az új csónakját. Végig nála volt az általa tzeskatlat umtat-nak nevezett gaz! Már a múltkor is ideadhatta volna, de inkább megvárta, míg teljesítem az alku rám eső részét. Elkeserített, hogy ennyire nem bízott bennem. Legszívesebben jól lehordtam volna, de még idejében meggondoltam magam. Hiszen éppen a nagyhangú, gőgös fehér urak miatt nem bízott bennem sem! Így hát inkább megköszöntem a gyógynövényt. Aztán doctor Alumnus tanácsára fittyet hányva adni akartam pár aranyat Pablonak, hogy meg tudja venni a csónakja építéséhez a szerszámokat. De a kis indián büszkén elutasította a pénzt.
–Jó ember vagy, senor kapitány–mondta bölcs félmosollyal.–De már nem tudok mit adni az aranyadért.
Két hétig maradtunk a piratok szigetén, bár már sem-mi dolgom nem volt ott. A legényeim ezalatt kipihenték, és alaposan ki is szórakozták magukat. Estéről estére nagyokat mulattunk és egyre halogattuk a hazaindulást Highrock-ba. Közben kötöttem néhány hasznos, új ismeretséget, például a Víg Pirat nevű kocsma egyik különös vendégével. Olaf Ulsson negyvenes évei derekán járhatott, és naphosszat a kocsma hátsó fala mellett üldögélt. Széke és asztala két különböző méretű hordó volt, hátát a deszkafalnak vetette és minden arrajáróra tett valami viccesnek szánt megjegyzést. Amikor először beszéltem vele, ismerkedésül rögtön meghívatta magát egy korsó rumra. Már egy órája faggatott, mire rájöttem, hogy bármilyen sűrün ütögette is korsóját az enyémhez, ő maga bizony alig-alig kortyolt bele a saját italába.
Mielőtt elhagytam volna Shark Island-et, száz aranyat adtam Olafnak, hogy gondoskodjon Pablo Locoról. A vicces pirat vigyorogva eltette a kis erszényt és megnyugtatott, hogy jobb emberre nem is bízhattam volna a pénzemet és Pablot. Talán nem kellett volna bíznom benne, de olyan megnyugtatóan mókás volt, hogy hittem neki.
1602. október 31.12 óra 01 perc
Gray Sails-től távol, Keletre
Nagy ívben megkerültük Beltrop szigetét és már harmadik napja vitorláztunk békésen Higrock irányába, amikor egy délnyugat felől érkező flottilla keresztezte az utunkat. Közelebbről már jól láthattuk, hogy a négy hatalmas csatahajó és a kíséretüket alkotó féltucatnyi hadigalleon spanyol lobogót visel. Semmi dolgom sem volt a spanyolokkal, főleg nem ekkora hadihajókkal. Kurtítottuk hát a Sea’s Lord vitorláit, hogy elengedjük magunk előtt a donok hajóit.
Csakhogy az élen haladó háromütegsoros spanyol monstrum váratlanul elfordult korábbi irányából és felénk indult. Mióta a Sea’s Lord-dal jártam a tengert, és Dreyfus volt a tüzérmesterem, talán vakmerőbb lettem a kelleténél. Menekülés helyett sortüzet lövettem a hatalmas sorhajóra. A csatakígyóinkat persze Dreyfus bombáival töltöttük meg, hogy jobban meglepjük a donokat. És ha már rájuk lőttünk, nem is értük be egyetlen sortűzzel, hanem mindjárt rá is dupláztunk.
Mondhatom, sikerült alaposan meglepnünk a felénk tartó Vincejo csatahajó legénységét és kapitányát. Négy lövedékünk is telibe találta a nagy hajót. A robbanások akkora rést téptek az oldalába, amin egy szekér is átfért volna, ráadásul fel is gyújtották a Vincejo-t. A kavarodásba becsapódó második sortüzünk aztán meg is állította a spanyol sorhajót. A Vincejo szélbe fordult és legénysége a mi üldözésünk helyett a tűz oltásával kezdett foglalatoskodni.
Azt hittem, csak hosszas menekülés után tudjuk majd lerázni a bosszúszomjas spanyolokat. De legnagyobb meglepetésemre az összes hajó követte a Vincejo példáját és szélbe állt. Csónakokat bocsátottak vízre és távcsövemmel úgy láttam, hogy segíteni próbáltak az égő hajó mentésében.
1602. november 04.8 óra 59 perc
Itkal-tól távol, ÉKeletre
Négy nappal a spanyol flottillával történt találkozásunk után, már elhagytuk Itkalt, amikor egy angol gallionnal, a highrock-ban felszerelt pirathunter Minerva-val találkoztunk. Szélbe álltunk és átkiáltottunk egymásnak, és ezzel akaratunkon kívül a másik hajó vesztét okoztuk. Amíg mi meghallgattuk az új híreket, három pirathajó tűnt fel a távolban. Egy órával az után, hogy a Minerva folytatta az útját nyugat felé, a piratok beérték a galliont és megtámadták.
Természetesen a Minerva segítségére siettünk, de elkéstünk. A három pirat közrefogta az angol hajót és borzalmas tüzet zúdított rá. A harmincnyolc ágyús Minerva eredetileg nem hadihajónak épült és ez most meg is látszott rajta. Percek alatt több tucatnyi találatot kapott, és mire a közelébe érhettünk volna, az oldalára dőlve süllyedni kezdett. Azt hittem, a győztes piratok süllyedő áldozatuk helyett ellenünk fordulnak, de nem így történt.
A negyvenhat ágyús Tortue ugyan valóban ránk táma-dott, de a két másik hajó tovább lőtte a Minerva-t. Nem kegyelmeztek a csónakoknak és a vízben úszó hajótörötteknek sem. Kegyetlenségükön feldühödve a kelleténél vakmerőbben támadtunk a piratokra és ennek rögtön meg is adtuk az árát. A Tortue első sortüze elsöpörte a Sea’s Lord félfefélzetének mellvédjét és két miniont, megölve a legénységem tizenöt tagját.
A veszteségektől kijózanodva, igyekeztem sokkal körültekintőbben harcolni a túlerő ellen. Lassan szél alá szorítottuk a hatalmas Tortue-t, és amikor a Mariner pinasse a segítségére sietett, Dreyfus bombáinak a bal mellvédről kilőtt egyetlen sortüzével sikerült felgyújtanunk. Így a negyvenhat ágyús Tortue ismét egyedül maradt. A mészáros-munkáját közben bevégző Tactique gallion ugyanis meg sem próbált ránk támadni, ehelyett vitorláit kifeszítve dél felé kezdett menekülni.
Egy órai ágyúzás után a Tortue bevonta a lobogóját és megadta magát. Talán az is hozzásegítette John Berwing kapitányt a döntéséhez, hogy néhány perccel korábban felrobbant a felgyújtott, és egyre jobban lángoló Mariner. Megszálltuk a tönkrelőtt warshipet, elkoboztuk a kapitány ládáját, melyben alig több mint kétezer aranyat találtunk. A Tortue rakományából csak egy kevés muníciót és élelmiszert tudtunk megmenteni, mielőtt a piratokat csónakokba ültetve meglékeltük a nagy hajót.
1602. november 07. –2 óra 57 perc
1602. december 08. Highrock6 óra 04 perc
Három nappal a Minerva elsüllyedése után, hajnali három órakor vetettünk horgonyt a highrock-i erőd előtt. Napkeltéig aludtam egy jót a kabinomban, aztán elballagtam a Kövér Vaddisznóba reggelizni. Jeremy Windem maga sietett kiszolgálni, szokásos vigyorával tálalva elém az ételt. Aztán óvatosan körülpillogva közelebb hajolt, és amilyen halkan csak lehetett elmondta, hogy Christopher Claystone-t, akivel legutóbbi ittjártamkor beszélgettem, letartóztatták. Alig egy órával a távozásom után katonák jöttek a részeg tengerészért. Felrángatták a padról és elvonszolták. Biztosan börtönbe vetették a szerencsétlent, mert a Minerva nélküle hajózott ki a múlt hét elején, és azóta a városban sem látta senki.
Végezve a reggelivel, még mindig korán volt, hogy sir Mortonshoz menjek, ezért előbb doctor Alumnust látogattam meg, átadva neki a tzeskatlat umtat-ot. A jó doktor úgy szorongatta azt a kötegnyi szárított növényt, mintha valami hatalmas kincset adtam volna a kezébe. Boldogan mesélte, hogy végre nekiláthat elkészíteni az örök élet elixírjét, mert megkapta az utolsó hozzávalót is. Persze az ígéretéről sem feledkezett meg. Kihívta a házából és bemutatta Dick Oakenwoodot, a Sea’s Lord új hajóorvosát.
A köpcös, szélesvállú fiatalember egyáltalán nem hasonlított a mesterére. Sokkal inkább tűnt harcosnak, mint tudós doctornak. Amíg a Sea’s Lord-ra kísértem, Dick halkan bevallotta, hogy sokkalta szívesebben szolgál az én hajómon, mint doctor Alumnus laboratóriumában.
Tíz órakor jelentkeztem kihallgatásra sir Mortonsnál. Már csaknem dél lett, mire kormányzó urunk végre kegyeskedett fogadni, és érdektelenül végighallgatni a jelentésemet a Brazília felől érkezett spanyol hajórajról, meg a Minerva pusztulásáról. Láthatólag sokkal inkább foglalkoztatta, hogy az elmúlt egy hónap alatt milyen hajókat volt szerencsém kifosztani. Ezt követően ismét el kellett töltenem néhány unalmas órát James Gosnold társaságában, mielőtt leróhattam volna a kincstárat megillető összeget.
Másnap reggel felkerestem mr. Bishopot a hajógyárában. Megrendeltem a Sea’s Lord javítását és a két elveszített minion pótlását. A mester maga jött el a kikötőbe, felmérni a hajóm sérüléseit. Méricskélt és hümmögetett egy sort, aztán a hajógyár elé vontatta a pinasse-omat. Meg kell hagyni, az emberei igen alapos munkát végeztek. A javítás után a Sea’s Lord úgy nézett ki, mint új korában. De addig bizony három teljes hetet kellett várnom.
Amíg mr. Bishop emberei a hajómat javították, sorra jártam a highrock-i kereskedőket. Mr. Havensile mindig tűrhetően megfizette a Highrock-ba hozott áruimat, de most egészen másféle üzlethez kerestem a megfelelő embert. Végül a Plymouth-ból alig fél éve áttelepült Christopher Hawkra esett a választásom. Nálam alig volt idősebb és beszélgetésünk közben néhány hónapos kisfiát, Johnt dajkálta nagy szeretettel.
Mr. Hawk nagyokat pislogva hallgatta végig a megbízásomat. Ötezer aranyat ígértem neki, ha sikeresen Highrock-ba hozatja édesanyámat Portsmouth-ból, és megérkezésekor egy tehetős házat vásárol számára a város fallal védett, úri negyedében. A várható költségekre nem kevesebb, mint harmincezer aranyat helyeztem letétbe mr. Hawk üzletházában.
Alig készült el a Sea’s Lord javítása, sir Mortons az irodájába hivatott. Egy levelet bízott rám, amit a lehető leghamarabb sir Brin kezébe kellett adnom, Tendales-ban. Csak annyit fűzött hozzá, hogy sir Brin egy gyors hajót keres, nyilván valami rakománya lesz a számomra.
AJÁNLOM AZ OLDALT