Miért fáj?

Mért fáj a szívem, ha bánatom nincsen?

Mért kínoz, mit megnevezni sem tudok?

Mi fáj hát, ha nem hiányzik semmi

Mért sajog ott, mélyen a lelkem – nem tudom.

De álmatlan éjeknek mély, sötét árnyain

Rám talál, s úgy gyötör a kín, és a fájdalom.

Szép tavaszi esték virágillat szárnyán

Fáj az ifjúság, mi örökre elveszett.

Őszi lombok sárgán zörgő lehullásán

Fáj az elmúlás, mely egyre csak közeleg

És e kettő közt végleg itt rekedtem

Vénülő fejemmel – s fiatal szívemmel

Mit siratok rég elmúlt ifjúságomon?

Megmondani talán magam sem tudom.

Szeretek, s érzem: engem is szeretnek

De a régi esték többé vissza nem jöhetnek

Szép volt a nyár, s mi kézenfogva jártunk

Elmúlt a nyár – de megtaláltuk boldogságunk!

Ködös messzeségből közelít az elmúlásom

Messze van még, úgy hiszem – de látom

Megszülettem egykor, s ott vár kezdettől a vég

Bár túl jár valahol a távoli szemhatáron még

De már jön könyörtelen, és elborzasztja szívemet,

Mert megszakasztja egyszer sok gyönyörű tervemet.

Egyirányú bizony, jól tudom, az élet

Ami elmúlt, vissza már sohasem térhet

De maradnak az álmok és a szép emlékek

Vigaszul az ember ostoba, fájó kis szívének

Mert csak annak fájnak a múltba süllyedt évek

Ki meglátta ezüstjét vénülő fejének.