Nyolc nappal az Ariel landolása után rádiótávolságra érkezett Saatenhez a bázisra irányított kadétokat szállító űrhajó, a Rainbow. Aneláék csoportja ebédidőben első kézből  – az Ariel javításától a Toronyba áthelyezett társaiktól –  értesült az érkező térhajóról. Megtárgyalva a hírt, küldöttséget menesztettek Khol Arenhez, hogy elkérjék lakóépületük földszinti lakásait, és kissé otthonosabbá tehessék, mire megérkeznek az évfolyamtársaik.

   – Nem lesz szükség újabb lakásokra  – rázta a fejét Khol Aren a fiatalok kérését hallva.  – Amint a Rainbow leszáll, maguk egyszerűen helyet cserélnek a másik csoporttal. A ki-; és berakodás maximum öt napig tart. Annyit ki fognak bírni a kabinokban. Ha közben elunnák magukat, legfeljebb segítenek rakodni.

   Nem Khol Arenen múlt, hogy a Rainbow utasai mégis az Aneláék által kért lakásokba költöztek be. A landoló csillaghajó riasztó híreket hozott. A fékezési manőver közben a Rainbow legénysége idegen térhajókat látott bevillanni a rendszerbe. Az alakzatba rendeződő csillaghajók a Rainbow előírásos hívásaira semmiféle választ sem adtak. De sebességük és pályavonaluk alapján várhatóan három nap múlva elérik Saatent.

   A hír hallatán Kirz Larke harckészültséget rendelt el és az előírásoknak megfelelően átvette Saaten irányítását. Megduplázta a műhold-pályán őrjáratozó naszádok számát. A helyzet tisztázásáig minden csillaghajó startját letiltotta, hogy a telep kiürítéséhez szükséges flottát biztosítsa. Saaten távolabb dolgozó farmereit utasította, hogy készüljenek fel a telepre való azonnali visszatérésre.

   Természetesen a kadétok közt is a Rainbow által észlelt flotta volt a fő téma. Előzékenyen segítettek újonnan érkezett társaiknak becipelni a csomagjaikat a szállásukra, hogy közben minél többet megtudhassanak az idegen hajókról.

   – Ha én a Rainbow-n lettem volna!  – sóhajtott fel a hur-colkodás közben Dave Dean.  – Valahogy biztosan beszöktem volna a felderítőkhöz, hogy láthassam azokat a hajókat!

   – Beszökni?  – kuncogott szőke fürtjeit hátravetve Lenka Retna az évfolyam szépe.  – Maguk a felderítők hívtak, hogy nézzem meg én is az idegen térhajókat! Nem vagyok valami nagy szakértő, de én is ki tudtam venni a csengiz cirkálók jellegzetes vezérsíkjait. Nagy fenomén lehet ennek a bázisnak a parancsnoka is, ha tudja, hogy meg fogják támadni a bolygóját, de mégsem tesz semmit!

   Lenka már régen megszokta, hogy ha fiúk is vannak a társaságában, akkor az ő véleménye a döntő minden kérdésben. Most is egyetértést várva nézett végig társain, de ezúttal elszámította magát. Az Ariel-lel érkezett kadétok egymást túllicitálva vették védelmükbe Kirz Larkét. Lenka megpróbált bevetni néhány gyengécske érvet igazának bizonyítására, elejtett pár csípős megjegyzést, de bármit tett is, egyre jobban magára maradt a véleményével. Végül kénytelen volt a kapott lakások átvételére terelni a szót, hogy elkerülje a teljes kudarcot.

   Csengiz veszély ide, vagy oda, Saaten esti programja látszólag semmit sem változott. A Társalgóban ma is a megszokott, fülrepesztő hangerővel bömbölt a zene. A szolgálatba rendelt pilóták hiánya szinte fel sem tűnt senkinek. Csak a telep férfinépének érdeklődése fordult új irányba, a délelőtt érkezett kadét-lányok felé.

   Anela és Gita ezúttal is későig maradt a Könyvtárban, de sokáig hiába vártak Kirzre. Megszaporodott munkája miatt a parancsnok csak egy jó órával később jött meg, és egyenesen vacsorázni ment. Megrakott tálcájával letelepedett a két lány mellé és leginkább az evésre figyelve hallgatta a Rainbow jelentésével kapcsolatos találgatásaikat.

   – Persze, hogy csengizek  – bólogatott tele szájjal Kirz, mikor Gita egyenesen nekiszegezte a kérdést.  – A cirkálók jellegzetes sziluettjei és a flottájuk alakzata is ezt bizonyítja.

   – Akkor miért nem indítasz útnak azonnal minden térhajót a telep lakóival? Most még biztosan sikerülne megszöknünk a csengizek elől!

   – Nagy ötlet!  – csapta le a kanalát ingerülten Kirz.  – Az Ariel reaktora még nincs kijavítva. A Warrior raktárait éppen tegnap raktuk meg érccel. Két nap, amíg kiürítjük és legalább három, amíg átalakítjuk a rakterét. A Centaurus ugyan üres, de azt is át kell még alakítani. Egyedül a Rainbow tudna holnap felszállni, de csak a rakományával együtt. Szerinted mivel ürítsem ki Saatent?

   – Vagyis legalább egy hétig fel kell tartani az ellenséget, mielőtt elfuthatnánk előlük  – összegezte Anela komoran a tényeket.  – De mi van akkor, ha a csengizek nem várnak olyan sokáig és leszállnak valahol?

   – Majd mi, pilóták elvesszük a kedvüket az efféle ötletektől!  – fordult újra a vacsorája felé Kirz.  – Közben a javító brigádok átalakítják a csillaghajókat, a civilek pedig sáncokat építenek a telep köré.

   Anelát a felszíni harc gondolatára is kiverte a hideg veríték. Saaten nyolc lézervetős terepjárója és néhány tucat kézifegyvere aligha jelentene komoly erőt a kiképzetlen emberek kezében. A hevenyészett földsáncok pedig még lelassítani is aligha tudnák a csengizek támadó páncélosait, nemhogy megállítani.

   – Azért nem kell ennyire megijedni  – mosolyodott el Kirz látva az Anela arcára kiülő nyugtalanságot.  – Olyan fogadtatást készítünk elő a csengizeknek, hogy eszükbe sem jut majd a landolás! Ha nem kapnak erősítést, jól orrba verjük őket, és amíg a dagadt nózijukat tapogatják, egy hét múlva simán meglépünk előlük!

   Az este még álmos kisvárosként nyugovóra térő Saaten reggel nyüzsgő katonai támaszpontként ébredt. Minden korábbi munkát félbehagytak a brigádok, hogy megerő-sítsék a telepet és előkészítsék a kiürítését. A korábbi ráérős munkavégzést izzasztó erőlködés, tizenkét-tizenhat órás műszakok váltották fel.

   Khol Aren fogcsikorgatva, ám igen módszeresen tett tönkre mindent a brigádjával, amit eddig felépítettek, és amire a menekülés közben nem lesz szükségük. Elsőként a távoli farmok konténerházai és munkagépei olvadtak használhatatlan roncsokká. A farmereket Khol azonnal besorozta a telep körüli sáncot építő brigádba.

   Közben a javító részleg rögtönzött utasteret kezdett építeni a két üresen álló csillaghajóba. A kadétok Kirz parancsára nekiláttak a másik két térhajó kirakásának, nemes egyszerűséggel a betonra halmozva raktáraik tartalmát.

   Bármilyen serényen dolgoztak azonban a saateniek, munkáik felével sem készültek még el, mikor a csengiz kötelék megközelítette bolygójukat. Az ellenség a megszokott stratégiájával olyan magas pályára állt, hogy egységei folyamatosan a telep fölött lebegjenek. Még el sem foglalták helyüket a blokádoló térhajók, a flotta vezérhajója máris sugározni kezdte a földieket megadásra felszólító adását.

   Ezúttal azonban elszámították magukat. A támadók érkezését pontosan kiszámító saateni naszádok merészen nekirontottak sokszorta nagyobb ellenfeleiknek. Kilőni ugyan egyet sem tudtak a csengiz cirkálók közül, de a manővereiket alaposan összezavarták, és kényelmetlenül magas pályára kergették a blokád-flottát.

   A négy legnagyobb csengiz hajó rögtön a csata kezdetén útjára bocsátott vagy félszáz vadászgépet, amivel sikeresen korlátozták is saját nehéz fegyverzetük bevetését. A hatalmas, ezüstszínű vezérsíkok közé hoszszában felfüggesztett súlyzót formázó gépek meglepően fordulékonynak bizonyultak, de a saateni naszádok elsöprő tűzerejével nem tudtak mit kezdeni.

   Minden esetre az első összecsapás igen csak rövidre sikerült. A csengiz cirkálók megfutottak, vadászgépeikre hagyva a harcot. Az apró vadászok hősiesen neki is rontottak Kirz pilótáinak és az első fordulóban rögtön odavesztek közülük nyolcan. Talán ezért nem is alakult ki az ellenfelek között a fordulózó légiharc. A csengizeket meglepte váratlanul súlyos veszteségük. Átszáguldottak a földi naszádok között, szétszóródtak és párokba rendeződve visszatértek anyahajóikra. Mivel Kirz sem akarta pilótáit feleslegesen kitenni a csengiz cirkálók tüzének, inkább visszarendelte az egyetlen gépét elveszítő véderőt Saaten felé az ellenfél üldözése helyett.

   Az első összecsapást hamarosan újabbak követték. A csengiz vadászgépek naponta kétszer-háromszor repültek támadó bevetésre. Minden alkalommal igyekeztek megsemmisíteni néhányat Saaten műholdjai közül, és közben Anela szerint módszeresen fárasztották a védőket. Kirz és pilótái ugyanis minden alkalommal felvették a kesztyűt, és próbáltak minél nagyobb veszteségeket okozni a csengizeknek. Az első napok diadalmas hangulata azonban igen gyorsan megfakult. A támadások túl sűrűn követték egymást, és a pilóták egyre fáradtabban indultak bevetésre. A napok múltával egyre több gépnek kellett kisebb-nagyobb javítások miatt a földön maradnia. És alig múlt el nap egy-két jó barát elvesztése nélkül.

   Közben a saateniek lassan elkészültek csillaghajóik átalakításával. Még az Étkezőbe jártak enni, de már valamennyien beköltöztek a kijelölt fülkéikbe a térhajók fedélzetére. A városban már aláaknáztak minden épületet, hogy távozásuk után semmi ne szolgálhassa a csengizeket. Minden készen állt a tervezett kitöréshez, csak a csengizeket nem sikerült még elég távolra űzni.

   Az ostrom feszültsége, a zsúfolt szállások egyre több torzsalkodást okoztak. Sokszor semmiségek miatt is egymásnak ugrottak az emberek. Érezhető volt, hogy előbb-utóbb minden szigor dacára tettlegességig fajulnak a sorozatos viták. Azt viszont álmában sem gondolta volna senki, hogy éppen Kirz Larke fog elsőként ököllel elégtételt venni egy sérelemért.

   A parancsnok kitörésében persze közrejátszott a naponta ismétlődő bevetések fáradtsága. De szerepe volt benne a munka és főleg hatalom nélkül maradt Khol folytonos piszkálódásának is. És a leginkább Lenka Retnának.

   Lenka érdeklődése ugyanis már az első naptól Kirz felé fordult. Kíváncsi volt arra az emberre, akit évfolyamtársai még vele szemben is védelmükbe vettek. Természetesnek tartotta, hogy az űrvédelem és immár egész Saaten parancsnoka az összes kadét közül vele foglalkozzon a legtöbbet. Állandóan megkereste a parancsnokot valamilyen problémával. Tanácsokat kért tőle, valahogyan még azt is sikerült elérnie, hogy Kirz közelében kapjon beosztást. És persze Kirz sem tudta nem észrevenni az állandóan körülötte nyüzsgő csinos lányt.

   Arról fogalma sem volt Lenkának, hogy viselkedésével bajt is okozhat Kirznek. Mivel Saaten lakóinak túlnyomó többsége férfi  – mégpedig fiatal férfi –  volt, igen sok irigy tekintet figyelte a kettejük közt kialakuló románcot. Igazi veszélyt azonban a sok irigykedő közül csak egy valaki jelentett. Khol Aren, akit társainak nem éppen hízelgő jellemzése és kevéssé megnyerő külseje miatt Lenka már első este elég gorombán kikosarazott, amikor a férfi táncolni hívta.

   – Csak úgy leütötte Garont?  – hitetlenkedett Gita még az ebédjét is félretolva, mikor Gaden elsuttogta az újságot, miszerint Kirz leütötte az egyik pilótáját.  – Csak úgy, szó nélkül? Kirz sosem tenne ilyet!

   – Ki mondta, hogy szó nélkül?  – tiltakozott Rolf.  – Garon összekapott valami marhaságon Serguinnel. Kirz alaposan letolta őket, mire Garon mondott valami szaftosat róla, meg Lenkáról.

   – Ha lecsapta, hát lecsapta  – vonogatta a vállát Pell Eron az asztal túlsó végén.  – Lehet, hogy te is kiakadtál volna Kirz helyében!

   – Ha a többiek le nem fogják, még meg is rugdosta volna Garont  – folytatta halkan Gaden.  – Azt üvöltötte, hogy egyszer úgyis kicsinálja.

   Kirz és Garon összetűzésének híre futótűzként terjedt el a városban. Egy óra sem kellett, hogy mindenki erről beszéljen. Ki-ki vérmérséklete szerint magyarázta a történteket. De bármilyen érdekes hír volt is a parancsnok és a pilóta verekedése, a csengizek soron következő támadása alig félórával az ebédidő után háttérbe szorította.

   Ez az összecsapás is a megszokott menetrend szerint indult. Egy csengiz géppár lecsapott a még meglévő saateni műholdakra. Az őrjáratozó földi naszádok elűzték a támadókat, mire a csengizek erősítést küldtek szorongatott gépeiknek. Kirz a készenléti század pilótáinak élére állva azonnal felszállt, hogy segítsen a járőr három géppárjának a harcban.

   Rövidesen több tucatnyi vadászgép csapott össze a Saaten körüli űrben. A kialakuló gép-gép elleni harc ezúttal sem volt túlzottan a csengizek ínyére. Vadászaik rövidesen kiváltak a harcból és a bolygótól eltávolodva igyekeztek anyahajóik közelébe csalni a földi naszádokat. Pilótáinak fáradtsága miatt azonban Kirz megtiltotta az ellenfél üldözését, és a saateni kötelék visszavonult, felkészült a landolásra.

   A távolodó csengiz vadászgépeket váratlanul gigantikus erő lökte félre, mint orkán a faleveleket. A lökéshullám közepén vakító villanással egy közel száz méter hosszú, vajszínű űrhajó bukkant fel. Magasra emelkedő gerincén és széles, lapos hasán egy-egy ikerlöveg emelkedett ki a burkolata alól, és ontotta halálos sugarait a meglepett ellenségre. Az újonnan érkezett térhajó közben teljes gyorsulással igyekezett Saaten védelmet jelentő légköre felé.

   A csengizek azonban a váratlan és pusztitó csapás ellenére túlságosan is hamar magukhoz tértek. A sötétzöld naszádok négyes rajokban vetették magukat új ellenfelükre, hogy tűzerejének megosztására késztessék. Mindenképpen el akartak bánni a veszedelmesen erős fegyverzetű cirkálóval, nehogy a nagyobb hajóik ellen fordulhasson.

   Szinte a csengizekkel egy időben fordult az érkező felé két saateni űrnaszád is. Egymástól függetlenül csaptak rá az ezüst vezérsíkos vadászgépekre, mégis mindketten célba találtak. Az egyik földi pilóta, Garon Feszti túlságosan is felgyorsítva az élre tört, de fordulója közben egy rajnyi csengiz közé sodródott.

   A másik földi naszád az új csillaghajó közelében hajtotta végre elképesztően szűk ívű fordulóját, miközben teljes tűzerejével segíteni próbált Garonnak. Kilövellő sugarai nyomán két csengiz vadászgép szinte egyszerre olvadt tűzgömbbé. Ugyanakkor egy harmadik robbanás Garon Feszti naszádját is izzó fémtörmelékké változtatta.

   Az egyedül maradt földi pilóta eközben máris újabb manőverbe kezdett. A bázison álló térhajók képernyőin jól ki lehetett venni gépe oldalán a fekete 112-es számot, Kirz Larke azonosító jelét.

   A földi pilóták ekkorra valamennyien az új cirkáló segítségére siettek. A csata Saaten ostromának legvéresebb összecsapásává fajult. Néhány csengiz még a légkörbe is követte ellenfeleit. Mire a legelszántabbakat is sikerült lelőni, vagy megfutamítani további két földi űrnaszád robbant fel és öt másik kapott súlyos találatokat.

   A súlyos veszteség szinte sokkolta a saateniek többségét. De nem mindenkit. Khol Aren elérkezettnek látta az időt a visszavágásra. A landolás után, már a repülőtéren letartóztatta Kirz Larkét gyilkosság vádjával, és ezzel ismét magához ragadta a hatalmat. Mint Saaten vezetője azonnal szervezni kezdte a másnapi kitörést. Parancsok özönével vette el mindenki kedvét az esetleges ellenvetésektől, ha lehet, még a gondolkodástól is. Tehette, hiszen az Űrvédelem parancsnoka börtönben volt, a helyettesét, Owen Larest pedig lelőtték a legutóbbi csatában.

   Gita sejtette, hogy Khol senkit sem akar Kirz közelébe engedni, ezért nem is vesztegette az idejét holmi engedélykérésre. Egyszerűen lehívta a Rainbow komputeréből, hogy melyik fülkében őrzik a bátyját. Összekészítette egy kis csomagba Kirz tisztálkodó szereit, meg pár ruhaneműt, és elindult a bátyjához. Csak arra nem számított, hogy Khol nem elégszik meg a Kirz börtönéül kijelölt fülke ajtajának blokkolásával, hanem még külön fegyveres őrt is állít a folyosóra. Tévedésére csak akkor döbbent rá, mikor Anelával a sarkában szinte nekiütközött egy rájuk szegezett fegyver csövének.

   – Megőrültél, Bannon?!  – fakadt ki Gita, első meglepetéséből magához térve.  – Ki akarod lyuggatni a Rainbow oldalát ezzel a mordállyal?!

   – Bocs! Nem tudtam, hogy csak ti vagytok!  – dugta zavartan a tokjába fegyverét Bannon.  – Az a parancs, hogy ezen az ajtón se be, se ki nem léphet senki.

   – Csak tiszta ruhát hoztam Kirznek  – mutatta a csomagot maga elé tartva Gita.  – Emlékszel még Kirz Larkéra? Két órája még tőle kaptad a parancsokat!

   – Ne bolondozz, Gita! Add ide a csomagot, majd én beadom Kirznek!

   – Nem értettél meg, Bannon   – lépett  egészen  az őr elé Gita.  – Engem nem érdekelnek Khol parancsai! Vagy beengedsz Kirzhez, vagy lelősz itt az ajtó előtt! De én nem megyek el, míg nem beszéltem a bátyámmal!

   – Nem vagy normális!  – csóválta a fejét Bannon, de azért odafordult az ajtóra erősített zárhoz és beütötte kódot. Mikor az ajtó félresiklott halkan hozzáfűzte:

   – Persze, hogy beengedlek, mert én se vagyok normális. Tudom, hogy Khol Aren polgármester úr még képes lesz parancsmegtagadásért Kirz mellé csukatni, mikor megtudja, hogy beengedtelek benneteket, de akkor is beengedlek!

   Kirz börtöne egy teljesen szokványos utaskabin volt, amelyből most kivitték a széket és kikapcsolták az asztalba épített videofont. A rab az emeletes ágy alsó matracán ülve fogadta a belépőket. Még most is a szkafander alatt viselt vékony, kék kezeslábas volt az egyetlen ruhája.

   – Szervusz, Kirz!  – telepedett le bátyja mellé Gita, az asztalra téve a magával hozott csomagot.  – Elhoztuk a tisztálkodó szereidet, meg hoztunk ruhát is, hogy átöltözhess.

   – Köszönöm  – bólintott fáradtan Kirz.  – Bár itt most nem tudok még mosakodni sem.

   – Látom, a videofont is kikapcsolták  – intett Gita a sötét képernyő felé.

   – Khol teljesen el akar szigetelni  – vonta meg a vállát Kirz.  – Még azt sem engedi, hogy tétlen szemlélője legyek az eseményeknek.

   – Most mindent Khol irányít  – bólogatott undorodó fintorral Gita. 

   – A védelem irányítását is átvette? Milyen jogon? És egyáltalán mit akar csinálni?

   – Owen elesett és Khol saját magát nyilvánította rangidős parancsnoknak  – magyarázta Gita.  – Holnap megpróbálunk áttörni a csengizek között a teljes flottával.

   – De hát ez őrültség! Pár napot még feltétlenül várni kellene! A csengizeknek már alig van vadászgépük. Hamarosan kifogynak a tartalékaikból.

   – Nekem ez magas  – bújt oda a bátyjához Gita.  – Engem csak az érdekel, hogyan bizonyítsam be az ártatlanságodat!

   – Ha olyan egyszerű lenne, Khol nem mert volna letartóztatni.

   – Khol azt gondol, és azt tesz, amit akar  – lépett beljebb az ajtóból Anela.  – A végső döntést úgyis a Földön mondják ki rólad. Jónéhányan vagyunk, akik tanúskodni fogunk melletted!

   – Jónéhányan?  – nézett a lányra Kriz.  – Más szóval sokan tényleg gyilkosnak tartanak.

   – Legtöbben azt hiszik, baleset történt  – próbált finomítani Kirz kifakadásán Gita.  – Az a lövésed tényleg elég vad volt!

   – Na és ha vad volt?!  – csapott az asztalra Kirz.  – Én tudom, hogy még csak a közelébe sem lőttem Garonnak! Egy csengiz ölte meg, nem én!

   – Mi hiszünk neked, Kirz!  – szólt közbe Anela.   – De dühöngéssel most semmire sem megyünk. Valamilyen bizonyítékot kell találnunk!

   – Lenka mit hisz?  – kérdezte rövid hallgatás után Kirz.  – Ő is gyilkosnak tart?

   – Tudja, hogy ártatlan vagy  – bökte ki gyorsan Anela, félrefordítva vörösre gyúlt arcát.  – De most szolgálatban van, és nem jöhetett velünk.

   – Hé! Jó lenne, ha most már elmennétek!  – dugta be a fejét Bannon az ajtón.  – Nem szeretném, ha a polgármester úr itt találna benneteket!

   Gita könnyes szemmel búcsúzott el a bátyjától.  Kirz most először állt fel az ágyról. Bátorítólag megölelte és megcsókolta a húgát. Aztán kezet nyújtott Anelának, és könnyedén visszatartotta, míg Gita kiment a folyosóra.

   – Köszönöm, hogy segíteni akartál!

   – Miről beszélsz?  – adta az értetlent Anela.

   – Tudod te jól, hogy mire gondolok! Csak azt sajnálom, hogy ilyen későn ismerlek meg igazán! Ritka az olyan jó barát, amilyen te vagy!

   Másnap délelőtt lezárult a saateni bázis rövid történelme. A Khol Aren által komponált finálé nyitányaként a megmaradt huszonkét űrnaszád egyetlen kötelékbe rendeződve, automata-vezérléssel megtámadta a csengizek blokádoló hajóit. Amint az ellenség hajó lőni kezdték a feléjük száguldó vadászgépeket, felszállt a menekülők öt csillaghajója is. Távozásukhoz a telep sorra levegőbe repülő lakóházainak, raktárainak és az űrkikötő berendezéseinek robbanásai szolgáltatták a komor, zenei aláfestést.

   Csak egyetlen apró hiba csúszott Khol számításaiba. Nem tudni, hogy a telepet elborító robbanások, vagy a bugyután manőverező vadászgépek támadása miatt, de a csengizek túlságosan is hamar átláttak az ő „remek” cselén. Magukra hagyták az üres vadászgépeket, és a menekülők flottájára vetették magukat.

   A hátvéd szerepét betöltő új cirkáló, az Unicornis lövegei derekas munkát végeztek, de a túlerőt nem tudták visszaverni. A csengizek egyre jobban utolérték az előzetes tervek szerint rögtön ugráshoz gyorsító földi hajókat. Ahogy fogyott az ellenfelek közti távolság, úgy szaporodtak a menekülőket érő találatok. Muszáj volt kitérő manőverekbe kezdeniük, ezzel viszont tempót veszítettek és még közelebb engedték magukhoz támadóikat. Egyre nehezebben találtak vissza az ugrás előre kiszámított vektorához és ettől a flottilla kezdett szétszóródni.

   Nagy tervének kudarca teljesen összezavarta Khol Arent. Végső elkeseredésében parancsot adott az alakzat végleges felbontására. A kapitányok belátására bízta, merre és mikor végzik el hajójukkal az ugrást. Ezzel ugyan megosztotta a csengizek erőit a külön-külön menekülő térhajók között, de az Unicornis gyengécske védelmétől is megfosztotta őket.

   Mielőtt a Rainbow lebukott volna a hipertérbe, a személyzete még látta izzó gázfelhővé robbanni a Warrior-t. Tanúi lehettek, amint találat érte a hősies utóvéd-harcot folytató Unicornis egyik hajtóművét. Maga a Rainbow is szobányi lékkel az oldalán menekült meg a rátámadó csengiz cirkáló elől, végletekig túlterhelt generátorral vágva bele az ugrásba.