blarskerin
Menü
 
Lomyra messiása
 
Larania mesterei
 
Novellák
 
Gothic sztorik - Blarskerin módra
 
Megjelent műveim
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Naptár
2017. December
HKSCPSV
27
28
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
<<   >>
 
4. fejezet

 

 

 4. fejezet

 

 

   Peter Beltran a fegyverét szorongatva járta körbe az idegen világba ékelődő tábort, egy-két lépés távolságot tartva a szögesdrótkerítéstől. Igyekezett minél többet látni a két hold fényében fürdő dzsungelből, ami nem is volt olyan egyszerű dolog. Csak a saját szemére hagyatkozhatott, mert az éjjellátók elemeivel takarékoskodni kellett. De a kettős árnyékot vető, ezüstös világításban még a fák és bokrok is sejtelmes, sokszor szinte támadóan feléje mozduló foltoknak látszottak. Nem tudhatta biztosan, hogy pár lépésnyire a kis domb lábától csak a képzelete mutat a tábor felé osonó vadállatnak egy-egy árnyékot, vagy valóban ott lapul az idegen világ valamelyik fenyegető lakója.

   Azon az első napon és a rákövetkező éjjelen, mikor először lesték hiába a hazavezető térkapu megnyílását, mindenkit meglepett, hogy nem egy, de egymás után két hold is feltűnt az égen. A nagyobbik akkora lehetett, és úgy is világított, mint az otthon megszokott Hold. A kisebb viszont csak körömnyi volt, és sejtelmesen halvány fényű. Pár nap alatt ezt is megszokták valamelyest. Ahogyan elviselték, hogy egyedül maradtak ebben a furcsa, misztikusan fenyegető dzsungelben. Mert az új világban minden egészen más volt, mint otthon. Néha egyik percről a másikra minden megváltozott körülöttük. Bokrok és fák tűntek el nyomtalanul, vagy éppen termettek ott, ahol korábban nyomuk sem volt. Időnként hatalmas állatok mindent letaroló csörtetése hallatszott, és a katonák még látták is kidőlni a nagy fákat alig pár száz lépésnyire a táboruktól. Mintha egy álomba csöppentek volna, mindig történt valami új és félelmetes, érthetetlen és megmagyarázhatatlan, ami felkavarta és félelemmel töltötte el őket. Még csak öt napja jöttek át azon az ezerszer elátkozott térkapun, de bármit megadtak volna, ha valaki hazasegíti őket!

   Peter talpa alatt hirtelen, minden előjel megrándult a domb, mintha váratlanul életre kelt volna, hogy lerázza magáról a tábor terhét. A katona alig bírt talpon maradni a lába alatt hullámokat vető földön. Groteszk módon kapálózva-hajladozva igyekezett megőrizni az egyensúlyát, miközben torkaszakadtából riadót kiáltott. Nem mintha akár egyetlen társa is akadt volna, aki magától nem ugrott ki az ágyából, de még a sátrából is a földrengés első jelére.

   Az újabb rengések már mindenkit a szabadban értek. Hasra vágták magukat és kétségbeesetten várták, hogy lecsapjon rájuk, vagy kegyesen elkerülje őket a katasztrófa. Köröttük recsegve szakadtak darabokra és dőltek össze a sátrak a talaj vad rángásaitól. A kis domb északi fele hirtelen felemelkedett, úgy magasodva fölébük, mint egy gigantikus hullám, aztán egy pillanat alatt eltűnt. Szinte a szemük láttára foszlott semmivé! A következő pillanatban a zuhanás félelmetes érzése tört rájuk. Ekkor már a legkeményebb kiképzés sem tudta elfojtani halálfélelemmel teli ordításukat. Markolták és ölelték a nedves földet, és ordítottak, ahányan voltak, míg egyszerre csak vége nem szakadt az egész borzalomnak.

   Amilyen váratlanul támadtak a földlökések, olyan hirtelen el is múltak. A talaj ismét megszilárdult és biztonságosnak tűnt a lábuk alatt. De bizony még hosszú percekbe telt, mire a legbátrabbak is nekidurálták magukat és fel mertek tápászkodni. Lehangoló kép fogadta őket. Öt sátrukból négy darabokra hasadt, vagy legalább is összedőlt. A kerítés több helyen is elszakadt, ahol a kidőlt fák magukkal rántották, eltépték a drótokat. A védelmüket szolgáló generátor az oldalára borulva feküdt a gázolaj szagú sárban.

   A legrosszabb azonban a kerítésen túli látvány volt. A környező fák, melyekre eddig fentről nézhettek, most mind fölébük magasodtak. A hat-nyolc méter magas dombocska egyszerűen eltűnt a táboruk alól! Mintha a rengések kisimították volna a dzsungel gyűrődését, melyen ők megtelepedtek.

   Csak lassan szedték össze magukat, és láttak neki a tábor helyreállításának. Először természetesen a kerítést javították meg, és a generátort üzemelték be. De csak egy rövidke próbaüzemre futotta, mert az egyébként is kevés üzemanyagnak majd a fele elfolyt, amikor a rengések felborították a generátort. Éppen csak ellenőrizték, hogy működik-e az elektromos kerítés, aztán máris leállították a motort. Fisher hadnagy úgy rendelkezett, hogy mostantól állandóan őr álljon a generátor mellett, aki veszély esetén azonnal beindítja a motort.

   Szerencsére az élelmiszer tartalékaikat és a lőszerüket alig érte kár. A szétszakadt kartonokból kiszóródtak ugyan a konzervek, de csak néhány doboz horpadt be, vagy fakadt el egy-egy sátorvas találatától. Mégis meglehetősen sok időbe telt, amíg halomba rakták a karton nélkül maradt konzerveket az újra felállított, kevésbé sérült sátrakban. Már dél is elmúlt, mire mindennel végeztek, és Fisher hadnagy megint eligazításhoz sorakoztathatta katonáit.

   –Emberek! Hatodik napja maradtunk magunkra ebben az idegen világban valami véletlen baleset folytán. Én sem értem jobban ezt a fura világot a váratlan történéseivel, mint maguk. Amint tudják, a tervek szerint tudósok is csatlakoztak volna hozzánk, hogy segítsenek eligazodni az ismeretlen dolgok között, de ez valamiért nem sikerült. A tudósok persze nem a mi kedvünkért jöttek volna ide. A térkapu technológiáját kellett volna megszerezniük ennek a világnak a vezetőitől. Lényegében nekünk kellett volna vigyáznunk rájuk, amíg nem találkozunk a megfelelő személyekkel. De végre tudjuk mi hajtani ezt a feladatot a tudósok nélkül is! Mivel teljesen magunkra maradtunk, nem látom sok értelmét, hogy ebben a dzsungelben várakozzunk, míg kifogyunk minden készletünkből. Otthon kaptam egy térképet, amely szerint ennek a világnak a legközelebbi városa nagyjából délkeletre van tőlünk, úgy négyszáz mérföld távolságra. Nagy távolság, de nem nekünk! Elmegyünk abba a városba, és ha kell, hát kiverjük az ottaniakból, hogy nyissanak nekünk egy térkaput, amin át hazamehetünk!

   –Ezt a sok holmit mind magunkkal visszük?  –kérdezte nagy bátran Bill Kincaid a sátrak, meg a generátor felé intve.

   –Csak az élelmiszert, a fegyvereket és a lőszert visszük  –rázta a fejét a hadnagy.  –Ekkora teherrel, ismeretlen terepen sosem érnénk el azt a várost! Holnap összeállítjuk a csomagokat, és holnapután hajnalban útra kelünk!

   –És ha közben az otthoniak keresni fognak bennünket? Idejönnek, de nem találnak senkit és semmit! Akkor tényleg a sorsunkra fognak hagyni, végleg!

   –Ostobaságot beszél, Perkins! Egyrészt én vagyok az egyetlen, aki legalább körülbelül tudja, hogy melyik pontjára érkeztünk ennek a világnak. Otthon senkinek fogalma sincsen a táborunk földrajzi helyzetéről. És ha eddig nem tudtak másik térkaput nyitni ide, akkor ezután sem fog sikerülni nekik. Másrészt annyi eszem nekem is van, hogy rejtjelezett üzenetet fogok hagyni a táborban az úti célunkról. Ha mégis keresni kezdenének, annak alapján könnyedén ránk találhatnak.

 

 

   Bár Fisher hadnagy csak másnap akarta elkezdeni a csomagok összeállítását, senki sem tudott nyugodtan pihenni a földrengés utáni délutánon. Akik éppen nem álltak őrségben, mind nekiálltak szétválogatni a konzerveket. Külön halmokba rakták a dobozokat, a súlyuk és a tápértékük szerint. Eredetileg csak a magas tápértékűeket akarták magukkal vinni, de hamarosan kiderült, hogy aligha hagyhatnak néhány doboznál többet a táborban. Amikor átjöttek a térkapun, legfeljebb két hétre való ellátmányt kaptak, és a felét már el is fogyasztották. A maradék csak akkor lehet elég az útra, ha vadászattal, meg gyűjtögetéssel egészítik ki az étrendjüket.

   Még javában válogatták a konzerveket, amikor odakint váratlanul felköhögött, majd egyenletes berregésre váltott az áramfejlesztő motorja. Azonnal félbehagyták a munkát és fegyverüket felragadva rohantak kijelölt helyükre. De kiderült, hogy felesleges a nagy sietség. Az erdő fái és bokrai között két nagy, lomha jószág állt úgy félszáz méterre a kerítéstől. Olyan két méter magasak lehettek, a felépítésük pedig valahol félúton járt az elefánté és a bivalyé között. A nyakuk mindenesetre hosszabb volt, mint egy elefánttól várható lett volna, és lábaik a bivalyokéra hajazó patákban végződtek. Hosszú, keskeny fejükön két oldalt leginkább a disznókéra emlékeztető fülek ágaskodtak, a generátor idegen hangját figyelve. Rövid, vaskos ormányuk gyanakodva tekergett-szimatolt az ismeretlen zaj és az idegen szagok felé.

   Pár perces várakozás után a két barna monstrum meglepő módon elindult a kerítés felé. Fejüket mélyre eresztették, ormányuk alig derék-magasságban kígyózott szörcsögve-szimatolva. Nyakuk és vállaik fehér csíkjai szinte hullámzani látszottak lépteik ütemére. A katonák a sátrak mellől célba vették a közeledő állatokat, de Fisher hadnagy halkan megtiltotta, hogy lőjenek is.

   A társát fél testhosszal megelőző, kicsit talán nagyobb állat hamarosan elérte a tábor kerítését. Alig néhány lépésre torpant meg a katonáktól, és behatóan vizsgálgatni kezdte a szögesdrótot. Soha senki sem tudta megmondani, hogy a drót valamelyik tüskéje szúrta meg a behemót érzékeny ormányát, vagy az áram csípte meg. De az biztos, hogy az állat hirtelen riadt bömböléssel-trombitálással a magasba kapta a fejét, és termetét meghazudtoló fürgeséggel fordult meg, majd vágtázott el társával a nyomában az erdő fái között. Pillanatokkal később már csak a bokrok recsegése mutatta, hogy merre menekülnek a különös látogatók. Mielőtt a csörtetésük zaja elhalt volna a távolban, Fisher hadnagy intett a generátor mellett álló Perkinsnek, hogy állítsa le a motort.

 

 

   Reggel a generátor zakatolására, és vékony hangú, szinte dallamos kurrogásokra ébredtek zaklatott, éber álmukból. Fogalmuk sem volt, miféle állatok adhatják ki a különös hangokat, de senki sem veszkődött az öltözködéssel, csak ahogy aludtak, alsóneműben surrantak ki a sátraikból. Pillanatok alatt éberré válva kutatták a környező erdőt, de eleinte semmit sem láttak.

   –Fent a fákon!  –bökte meg Peter vállát Bill Kincaid.

   Peter engedelmesen felfelé fordította a tekintetét, és meghűlt a vér az ereiben. A tábor kerítésétől tíz-tizenöt méterre hat, csimpánznál alig nagyobb, vézna jószág kuporgott az egyik nagy fa vastagabb ágain, emeletnyi magasságban. Piszkos-sárga bundájuk fekete csíkjai, macskaszerű fejük és hosszú, fehér pofaszőrük azonban a legkevésbé sem békés majmokra, hanem sokkal inkább tigrisekre emlékeztették Petert. Elképesztően hosszú és vékony mellső végtagjaik karmos ujjú kezeivel hol az ágakat markolták, hol furán széles mozdulatokkal hadonásztak. Sötét szemük éberen vizslatta a tábort, vagy talán az embereket, miközben különös, kurrogó hangokat adtak ki, mintha csak beszélgetnének.

   Az egyik lény minden átmenet nélkül lebillent addigi ülőhelyéről. Vékony karján, mint egy kötélen átlendült egy lentebb lévő kapaszkodóra, majd félelmetesen felgyorsulva egy másik, a táborhoz közelebbi fára ugrott át. Előrenyúló jobbjával megragadott egy ágat és már repült is tovább! Alig néhány másodpercbe telt, hogy átsuhanjon az elektromos kerítés fölött és vérfagyasztó bömböléssel a hadnagy sátrán landoljon. Karmai egy pillanat alatt cafatokra tépték a ponyvát, amint lendületet vett, hogy a generátor mellett álló Tylerre vesse magát. Vagy tucatnyi gépfegyver kelepelt fel és a majomszerű lény holtan zuhant Tyler lába elé.

   De ha azt hitték, győztek, nagyobbat nem is tévedhettek. Mintha az első állat rohama csak arra szolgált volna, hogy elterelje a figyelmet társairól, a többi öt „tigris-majom” is támadásba lendült. Ágról ágra ugorva, olyan félelmetes gyorsasággal mozogtak, hogy háromnak is sikerült sértetlenül átjutnia a kerítés felett. Az egyiket Fisher hadnagy melléről lőtték le. A másikat a katonák megtépázott lakósátrán. A harmadik azonban a szögesdrót felett átrepülve egyenesen Perkinsre vetette magát, és mire bárki a szerencsétlen katona segítségére siethetett volna, a fenevad ledöntötte a lábáról, és a torkába mélyesztette fogait. Pillanatok alatt szitává lőtték ezt az állatot is, de Perkinsen már nem segíthettek.

 

 

   Perkins sírját a kerítéstől félszáz lépésre, a legközelebbi faóriás alatt ásták meg, melynek kérgébe mélyen belevésték társuk nevét. Pap híján Fisher hadnagy mondott rövid búcsúztatót, aztán közösen próbáltak imádkozni, bár legtöbben csak némán meredtek maguk elé, míg néhányan félhangosan elmormolták a Miatyánkot. A temetés után is pokoli hangulatban, szótlanul fogtak a konzervek és a lőszer hátizsákokba pakolásához. Az első percektől érezték és tudták, hogy ez az őserdő sokkal másabb és veszélyesebb, mint amihez otthon, kiképzés közben szokhattak. Fel is készültek rá, hogy egy idegen világban az állatok is mások, ismeretlenek lesznek. De ezek a tigris-majmok mintha a legvadabb rémálmaikból léptek volna elő. Gyorsak voltak és láthatóan elég okosak, hogy eltereljék az áldozatuk figyelmét a valódi támadásról. Már a gondolatba is beleborzongtak, hogy mi lesz akkor, ha vándorlás közben, amikor csomagjukkal a hátukon, fáradtan araszolnak az őserdőben, szakad a nyakukba a fákról féltucatnyi ilyen gyilkos jószág!

   Valamikor dél után, hogy még a maradék kedvüket is elrontsa, szakadni kezdett az eső. Monoton sustorgással dobolt a sátrakon és gyorsan megmutatta, mi a különbség, ha a tábor az őserdő szintjén áll, nem pedig egy kis domb tetején. Előbb kisebb-nagyobb pocsolyák alakultak ki a sátrak között, amik gyorsan egyetlen, mocskos sártengerré olvadtak össze. A csomagolást félbe hagyva mindenki ásót-lapátot ragadott és árkokat kezdett ásni, hogy a kerítésen kívülre vezessék a tömérdek vizet. De hiába dolgoztak szakadásig egész délután és este. Éjfélre minden erőfeszítésük dacára két sátorba is betört a sáros áradat. Végül fáradtan feladták a meddő harcot és beázó sátraikban azzal a reménnyel hevertek tábori ágyaikra, hogy a pokrócaikat talán csak nem éri el a víz.

   Alvásról persze aligha lehetett beszélni. Néha el-elszunnyadtak, de legtöbbször csak ébren fülelték a szakadatlanul zuhogó esőt és folyton támadó vadállatok csörtetését, vagy éppen a tigris-majmok kurrogását vélték hallani a sustorgáson túl. Hajnalban aztán fáradtan, bokáig érő vízben-sárban keltek fel. Az eső persze még mindig ugyanúgy szakadt, mint este. És senki sem tudta eldönteni, hogy mi lenne a rosszabb. A táborban gubbasztva kivárni ennek az özönvíznek az elcsitulását, vagy az esőtől félig vakon és süketen nekivágni az útnak a sáros dzsungelen át.

   Peter méla undorral, szótlanul toporgott a generátor melletti fa alatt, amíg a szakasz az élelmiszeres sátorban kuporogva reggelizett. A földrengés után három vékonyabb fatörzsből és ponyvából tetőt eszkábáltak a motor fölé, hogy szárazon tartsák, de ekkora esőre senki sem számíthatott. Előbb csak a vásznat kifeszítő kötelek ereszkedtek meg, aztán az elázott sátorlap is megnyúlt, behorpadt. Az őrség kezdetén Peter még egy kis száraz menedéket találhatott a generátor mellett, de hamarosan már csak mélyen meghajolva látott ki a ponyva alól. Végül kénytelen volt az egyik kötelet és a kerítés drótjait tartó fa mellé húzódni, hogy ne kelljen folyton görnyedeznie. Az eső persze pillanatok alatt felmosóronggyá áztatta a ruháját. Befolyt a golyóálló mellénye és a sapkája alá, a fehérneműjébe és még a bakancsába is.

   Egyszerre csak a monoton sustorgáson át valami egészen más, erősebb zaj ütötte meg Peter fülét. Az esőfüggönyön túl csak elmosódottan látta a két nappal korábban megismert ormányosok sietősen északnyugat felé ügető kis csapatát. Legalább egy tucatnyi állat rohant el érintésnyire a tábor kerítésétől, de ezúttal ügyet sem vetettek a szögesdrótra. Peter azonnal a motorhoz ugrott és az indítógombra tette a kezét, miközben a szemét erőltetve bámult a sátrakon túlra. Sejtette, hogy csakis valami komoly veszély késztethette ilyen eszeveszett vágtára ezeket a hatalmas állatokat. Márpedig ami megijesztette az ormányosokat, az az emberekre is veszélyes lehet!

   Jobban körülnézve, Peternek rá kellett jönnie, hogy mintha lábra kelt volna az egész erdő, valami érthetetlen menekülés-vándorlás indult meg a dzsungelben. Sosem látott állatok bukkantak elő az esőfüggöny mögül egyre sűrűbben, egyre nagyobb tömegben. És valamennyien lélekszakadva rohantak északnyugat felé, mintha az életüket mentenék! Néhányan ugyan riadtan megtorpantak egy-egy pillanatra a szögesdrótkerítés előtt, de aztán jobbra, vagy balra kitérve folytatták az útjukat, mint a sziklát megkerülő áradat.

   A menekülő állatok tömege láttán Peter megragadta a generátor gázkarját és lenyomta az indítógombot. A motor előbb gyújtás nélkül, üresen fordult néhányat, de aztán köhögve életre kelt, és amint Peter a gázkarral beállította a fordulatszámot, egészségesen zakatolni kezdett. A sorra felgyulladó kis színes lámpák azt is megmutatták, hogy a generátor máris feltöltötte árammal a szögesdrótot, halálossá téve a kerítés egyszerű érintését is.

   A szakasz néhány tagja már az állatok csörtetésére félbehagyta a reggelijét és kiállt a sátor elé, megcsodálni a közelükben elrohanó különös lények tömegét. A motor zajára aztán mindenki fegyvert ragadott és rohant a kijelölt helyére. Azt hitték, megint valami támadás érte a tábort és most, az esővel mit sem törődve, meglepetten bámulták a fel-felbukkanó, egy irányba csörtető vadállatok sokaságát. Úgy elmerültek a szokatlan látvány csodálatában, hogy összerezzentek meglepetésükben, amikor dél felől egy mélyen gurgulázó, eget rengető bömbölés hangzott fel, melyre néhány pillanattal később egy másik, hasonló hang felelt, ugyanabból az irányból.

   A szakadó esőből pillanatokkal később négy, a tábor felé ügető monstrum bukkant elő. Rövid lábaikkal és csaknem kétszer olyan hosszú karjaikkal esetlennek tűntek, de mégis legalább olyan gyorsan mozogtak, mint minden más állat körülöttük. Busa fejüket még így, hatalmas karjaikra támaszkodva is vagy három méter magasan hordták, és amikor egy vaddisznót formázó állat túl közel merészkedett az élen ügető óriáshoz, az oszlopnyi karjának egyetlen könnyed mozdulatával, méterekkel lökte távolabb a vigyázatlan jószágot. A katonák hosszú percekig megbabonázva nézték a négy közeledő gigászt, melyek leginkább talán óriásira nőtt gorillákra hasonlítottak.

   Aztán az első állat elérte a tábor kerítését. Lehet, hogy nem látta a szögesdrótot, de talán akkor sem érdekelte volna, ha látja. Egyszerűen átgázolt rajta, hogy a következő pillanatban élettelenül zuhanjon hasra az áramütéstől. Estében még tovább csúszott néhány métert és busa, kerek fejével csaknem a katonákra borította az egyik sátrat.

   A következőnek érkező szörnyeteget már gyilkos pergőtűz fogadta. A tucatszám testébe csapódó lövedékek kínjától két lábra állt, hosszú karjait fenyegetően a magasba emelve felbömbölt, de többre nem is tellett az életéből. Az egész tábort megrázó döndüléssel zuhant a földre, a kerítés egy újabb darabját szakítva le. Messze előrenyúló jobb karja estében letépte a lőszeres sátor hátulját, míg balja szikrákat csalt ki a még mindig áram alatt levő szögesdrótból.

   A harmadik monstrum gurgulázó ordítással tört át halott társai között. Emberderéknyi vastag jobbjának lendületével két túlságosan is előre merészkedő katonát lazán a szögesdróthoz vágott, ahol a szerencsétlenekkel azonnal végzett az áram. Aztán a lövedékektől megvadult gigász a következő csoportra vetette magát. Két karjának buzogányaival a vadul tüzelő katonák közé csapott, sebeket és halált osztva, majd jobbjával, mint egy faltörő kossal, iszonyú erővel előre döfött, és hatalmas karomban végződő hüvelykjével felnyársalta Bill Kincaidet. Bömbölve a magasba emelte utolsó áldozatát, aztán amint a tömérdek találat végre végzett vele, holtan az élelmiszeres sátorra roskadt, maga alá gyűrve a ponyvát, a vas vázat és az odabent tárolt készleteket is.

   Az utolsó óriás csak egészen kevéssel maradt le társai mögött. Úgy tűnt, vad rohama közben fel sem veszi a katonák rázúduló tüzét. Fergeteges iramban, lassítás nélkül tört előre. De végül neki is elfogyott az ereje, és kevéssel a kerítés vonala előtt arcra vágódott a sárban. Karjai a törzse alá csuklottak, busa feje úgy túrta a sarat, mint egy hajó orra, több vödörnyi latyakot zúdítva a sátrak oldalához.

   Az alig néhány perces csata egy csapásra semmivé tette a hadnagy terveit, a térképen jelölt, távoli város elérésére. Két nap alatt Perkins-szel együtt öt társukat veszítették el, hárman pedig súlyos sebeik miatt szorultak ápolásra. Túl kevesen maradtak, hogy négyszáz mérföldön át cipelni tudták volna a sebesülteket és a készleteket is. Nem maradt más hátra, mint védhetőbb helyet keresni a tábornak, ahol kihúzhatják, amíg felgyógyulnak a sebesültek, hogy együtt vágjanak neki a távoli városba vezető útnak.

 

 

   Peter Beltran prüszkölve, köpködve-köhögve küzdötte fel magát a szennyes áradat felszínére. Levegő után kapkodva megkapaszkodott az álnok fatörzsben, mely két napja minden előjel nélkül dőlt a folyóba, őt is magával rántva. Most meg valami örvénytől megzavarva egyszerűen átfordult az átkozott, csaknem vízbe fojtva utasát! Peter alig tudott kiszabadulni a felszín alá került ágak közül, ahol az este kényelmes és biztonságosnak hitt fészket eszkábált magának. Fújtatva visszatornászta magát a fára, aztán gondosan kirázta a vizet a fegyveréből, amit a kemény kiképzésnek köszönhetően egy pillanatra sem engedett el, bármi történt is vele az elmúlt napokban.

   Márpedig nem mondhatni, hogy egy percig is unatkozott volna az utóbbi két napban. Minden azzal kezdődött, hogy Fisher hadnagy Petert is beosztotta a felderítő osztagba. Új táborhelyet kellett volna keresniük a szakasznak, és a hadnagy parancsára délkelet felé kezdték a kutatást. Táborhelynek alkalmas magaslatot ugyan nem találtak, de gyorsan rájöttek, miért menekül minden állat északnyugat felé. Alig néhány százméternyire a szakasz félig feldúlt táborától az őserdő valóságos mocsárrá változott, és a tömérdek esőtől megáradt folyó állta útját a felderítőknek.

   A négy felderítő addig keresgélte az utat az egyre nagyobb és mélyebb kiöntések között, hogy egy magasabb ponton végül elérték a folyó eredeti partját. Itt történt, hogy amíg kifújták magukat, egy az áradástól alámosott hatalmas fa hirtelen megdőlt, és a terjedelmes gyökérzete által fogva tartott földlabdával együtt a törzshöz legközelebb álló Petert és két társát is magával ragadta a szennyes áradatba. Peter ösztönösen megkapaszkodott a fatörzsben, így azzal együtt alaposan meg is merült a folyóban. Több mint egy percbe telt, mire ismét a felszínre tudott jutni, és ezalatt vagy ötven méterre távolodott a parttól és társaitól, akik a két másik vízbecsúszottat segítették vissza a szárazra. Peter két-három mély levegőt véve felkészült, hogy kiússzon a sodrásból, amikor szinte karnyújtásnyira tőle hatalmas, vízilóra emlékeztető, széles, szürke fej emelkedett ki a piszkos-sárga áradatból.

   Peter egy pillanat alatt meggondolta magát. Felkapaszkodott a fatörzsre, és felmászott az ágak közé. Mert akármilyen mulatságosan rázogatta is az állat a füleit, attól széles pofájában fenyegető agyarak sárgállottak. Ráadásul a behemót négy-öt társa is előkerült a mélyből, így Peter már nem merte megkockáztatni, hogy úszva érje el a partot. Inkább igyekezett távolabb kerülni a víztől, meg a könnyen megvaduló szürke óriásoktól is, de közben persze arra is próbált vigyázni, nehogy túl magasra kerülve átfordulásra késztesse menedékét.

   A szürke behemótok meglehetősen sokáig úszkáltak Peter „járműve” mellett. Valójában a katona észre sem vette, hogy az egyre mélyülő esti homályban mikor maradtak el a közeléből. Addigra azonban már nagyon is messze sodródott északra a farönkön. Fogalma sem volt, hogy ha mégis kijutna a partra, merre is kellene indulnia, hogy visszajusson a táborba. Csak azt tudta, hogy éjszaka, ismeretlen vadállatok között, amikor sem a partot, sem az esetleges támadóit nem láthatja, értelmetlen lenne elhagynia az úszó menedékét.

   Reggelre elállt a napok óta zuhogó eső, de a nap első sugarai valóságos tengeren találták Petert. A két part több száz méternyire távolodott egymástól. A folyó futása meglassult egy kicsit, de az áradás riasztó mementóiként itt is, ott is elhullott állatok tetemei lebegtek a felszínén. Peter azonnal látta, hogy teljes felszereléssel képtelenség ilyen nagy távot úsznia. Maradt hát a helyén és folytatta az előző dél óta tartó koplalást. Jobb híján telemerítette a sisakját a sáros, mocskos vízzel, aztán beletett a készletéből egy víztisztító tablettát, hogy legalább a szomját olthassa, ha étele nem is volt.

   Néhány órával később, már lassan délre járt az idő, mikor egy másik vízbe dőlt fa sodródott a közelébe. Peter gyanakodva méregette a lassan közeledő rönköt, melynek ágai közt a szövőmadarak fészkére emlékeztető, de kunyhó méretű, szénaboglya-szerű gubó sárgállott. A méretes szövedék néhány vastagabb ág villájára épült, teljesen beburkolva azokat. És nem madarak lakták, hanem közel fél méter magas, kék arcú és kék mellű majmok. Legalább egy tucatnyian nyüzsögtek a lakhatatlanná vált fészek körül. Egyesek a kölykeiket szorongatva kuporogtak az ágakon, mások ki-be rohangáltak a fészek vastag ágak tövében sötétlő nyílásain. De volt négy-öt vaskosabb testű állat is, melyek mereven nézték Petert, akinek ez a kitüntető figyelem valamiért nagyon nem tetszett.

   Amikor a két sodródó fa ágai elég közel kerültek egymáshoz, az addig mereven figyelő állatok váratlanul megélénkültek. Sorra átugráltak Peter fájára és az ágakon szétszéledve, vicsorogva szimatolgatták a férfi nyomait. Peter maga sem tudta volna megmondani, hogy miért, de egyre fenyegetőbbnek érezte a közeledésüket. Eszében sem volt megvárni, mi történik, ha odaérnek hozzá a kék mellű állatok. Csőre töltötte fegyverét, és egy rövid sorozattal leszedte a legnagyobb, és hozzá legközelebb merészkedő majmot.

   Társuk rikoltó halálordítása, és a vízbezuhanó testének loccsanása egy pillanatnyi csendre és dermedt mozdulatlanságra késztette a megmaradt majmokat. Aztán makogva-visítozva, hatalmas ugrásokkal menekültek vissza saját fájukra. Elrugaszkodásuk és megérkezésük lendülete alaposan megringatta a két rönköt, melyek lassan ismét távolodni kezdtek egymástól. Alkonyatra a kék majmok és fájuk már elég messze kerültek, hogy ne jelentsenek veszélyt, és Peter végre megnyugodva, kényelmesen elhelyezkedhetett előző este készített fészkében. Az éjszaka közepén aztán arra riadt, hogy a fatörzs megfordult a tengelye körül és ő mélyen a víz alá került, belegabalyodva az ágakba, melyek közt aludni próbált.

   Visszakapaszkodva a fatörzsre, Peter igyekezett valami biztonságosabb helyet találni magának. Az egyik legalsó ágvillát választotta, ahol ugyan viszonylag kényelmesen megtámaszthatta a hátát, de ha nem vigyázott, a lába bármikor beleérhetett a vízbe. Korábban sem aludt valami jól rögtönzött fészkében, de csurom vizes ruhájában, az ágvillában szinte szenderegni is alig mert. Sűrűn felriadt a váratlan merülés rémétől zaklatott álmából, és pirkadatkor nyúzottan, fáradtan igyekezett valami kényelmesebb helyet találni, ahonnét szemmel tarthatta a környéket. Közben sűrűn elbóbiskolt néhány percre, hogy aztán a kék majmok hangjára, vagy a fa egy-egy imbolygására felriadjon.

   Így szundikált akkor is, amikor napkelte után talán egy órával ismerős, csattogó berregést vélt hallani a távolból. Gyanakodva nézett körül, de bizony a helikopter ütemes hangja nem csak az álmában szólt! Talpra kászálódott a rönkön, hogy messzebbre lásson és próbálta betájolni, merről közeledhet a légi jármű, amit szinte biztosan az ő felkutatására küldtek, hiszen az eligazításon azt mondták, ennek a világnak a lakói nem használnak repülőgépeket.

   Hamarosan meg is pillantotta a távolban a helikopter sötét pontját és örömében ordítozva integetni kezdett, hogy a pilóták hamarabb észrevegyék. Tudta, hogy a hiába ereszti ki a hangját, a rotorok zaján át semmit sem hallhatnak belőle a gépen, de akkor sem hagyta abba a kiabálást. Csak percekkel később tudatosult benne, hogy bár az ütemes csattogás egyre közelebbről szólt, a gép már elhagyta a part vonalát, de a törzse még mindig nem akart egy igazi helikopter méretére növekedni! Egy percig még azzal próbálta áltatni magát, hogy a szűk térkapun csak egy robot-helikoptert tudtak átküldeni az otthoniak, de aztán harminc méter távolából rá kellett döbbennie, hogy amit lát, annak valójában semmi köze egy helikopterhez. Egy gigantikusra nőtt, csaknem hét méter hosszú szitakötő repült feléje dörögve csattogó szárnyain!

   Peter azonnal tudta, hogy már semmiképpen sem lenne ideje lelőni a közeledő óriásrovart. Nem tehetett mást, a folyóba vetette magát. Erősen tempózva olyan mélyre merült, amennyire csak tudott, közben a part felé vette az irányt. Majdnem két percig úszott a víz alatt, lassan kifújva a levegője maradékát. Aztán óvatosan a felszínre emelkedett, levegőt venni. Óvatosan tovább úszva figyelte, amint a rémrovar egyhelyben lebegett az üres fatörzs fölött, átlátszó szárnyait csattogtatva. Egészen alacsonyra ereszkedett, mintha nem akarná elhinni, hogy az az ugráló, hadonászó alak tényleg eltűnt onnét. Rövid vizsgálódás után a szitakötő kicsit magasabbra lebbent és a kék majmok úgy félszáz méterre sodródó fáját vette célba. Szégyen, vagy sem, Peter megkönnyebbülten hallotta a majmok rémült visítozását, amint a repülő rém lecsapott közéjük. Az élő repülő a fészek magasságában elzúgva, vastag, karmos lábaival egy pillanat alatt kiemelt egyet a menekülni próbáló állatok közül. Peter jól látta, amint a légi ragadozó a fejéhez emeli áldozatát, hogy rágóival megölje, ahogyan azt is, amint a nőstény holtában a folyóba ejti kölykét.

   Peter csak az óriási szitakötő távozása után döbbent rá, milyen messzire távolodott menekülés közben eddigi „járművétől”. Már közelebb volt a folyó jobb partjához, mint a sodródó fatörzshöz. Rövid megfontolás után úgy döntött, hogy ha már úgyis a vízben van, akkor inkább a szilárd talajt választja az imbolygó, folyton átfordulással fenyegető rönk helyett.

   Amíg a part felé tempózott, fel sem tűnt neki, hogy amikor a vízbe vetette magát a rémrovar elől, a sisakja bizony ott maradt az egyre távolabb sodródó fa ágai között. Ahogyan az is csak az egyik parti bokor tövén megpihenve jutott eszébe, hogy ha vissza akar jutni a társaihoz, akkor bizony a folyó rossz oldalát választotta!

 

 

 

 

 

 
Óra
 
Mély űr
 
Regények
 
Versek
 
Kalóz történetek
 

Alicia Vikander - A legbiztosabb magyar forrásod az Oscar-díjas színésznõrõl! Képek, cikkek, hírek, minden egy helyen!    *****    -----Portálépítés és portáldíszítés kezdõknek és haladóknak! Rengetek leírás, JavaScriptek , CSS ,HTML kódok,Design!----    *****    Nem lehet saját lovad? Nevelj virtuálisan ITT! Nevelj, versenyezz, licitálj szebbnél szebb lovakra!    *****    SELENA GOMEZ MAGYARORSZÁG -A LEGINFORMÁLTABB ÉS LEGTARTALMASABB MAGYAR HONLAP AZ ÉNEKESNÕRÕL - SELENA GOMEZ MAGYARORSZÁG    *****    Ho-ho-hó! A Mikulás útra kész! Azaz... Hol a sapkája??? Ó jaj! Most mi lesz? Gyorsan gyertek a Mesetárba!    *****    Ha te is szereted az Arrow sikersorozat elbûvölõ házaspárját látogass el az ország egyetlen Olicity rajongói oldalára!    *****    Barbie - My Little Pony - Barbie - My Little Pony - Barbie - My Little Pony - Barbie - My Little Pony    *****    VIDEOJÁTÉK HONLAP! Retro játékoktól, a legújabbakig! Friss újdonság: Call of Duty: WWII és WoW: Battle for Azeroth!    *****    Kapható a VÖRÖS HÓ címû regény. Kaland és rejtély az örök fagy birodalmában. VÖRÖS HÓ. Részletek a weboldalon!    *****    Ho-ho-hó! A Mikulás útra kész! De hova lett a sapkája??? Ó jaj! Elmarad a Mikulás-nap??? Gyorsan gyertek a Mesetárba!    *****    Legfrissebb videojátékok, fõleg Warcraft és FPS játék hírek! Blog, Airsoft, Tech! Kattints ide!    *****    Furry Fandom | Antropomorf Állatok | Furry Fandom | Antropomorf Állatok | Furry Fandom | Antropomorf Állatok    *****    Hová bújnak a virágmanók, ha elered az õszi esõ? Nem találjátok ki? Nyuszi mama majd elárulja! Gyertek a Mesetárba!    *****    Nálam nincsenek AKCIÓK, minden elemzés BECSÜLET KASSZÁS, az oktatás pedig INGYENES! Keress oldalamon!    *****    Bavaria 42 2018ban is várunk szeretettel mindenkit egy felejthetetlen tengeri vitorlás túrára! Vitorlás tudás nem szükséges!! Bavaria 42    *****    SELENA GOMEZ MAGYARORSZÁG - HA ELSÕKÉZBÕL SZERETNÉL INFORMÁLÓDNI, AKKOR ITT A HELYED - LEGFRISEBB HÍREK, KÉPEK, CIKKEK!    *****    Karácsonyra szép AJÁNDÉK egy Személyre szóló asztrológiai elemzés! Kinyomtatva és bekötve örök emlék marad!    *****    ***MUNKALEHETÕSÉG!*** Új cég, új lehetõség, ingyenes regisztráció! Ugye tudod, mit jelent elsõk között lenni...?!    *****    A legfrissebb videojátékokról olvashatsz híreket! Elemezzük a Call of Duty sorozat legújabb részét World War II    *****    A RENDKÍVÜLI horoszkóp akciók Karácsonyig tartanak,most rendelj saját illetve szeretteid részére elemzéseket. Kattints