blarskerin
Menü
 
Lomyra messiása
 
Larania mesterei
 
Novellák
 
Gothic sztorik - Blarskerin módra
 
Megjelent műveim
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Naptár
2017. Augusztus
HKSCPSV
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
<<   >>
 
1. fejezet

 

 

         1. fejezet

 

 

   A lélegző dombnak tűnő, ritkás vörös-barna szőrrel borított nagy test tehetetlenül meg-megbillenve követte a csarnoknyi istálló hintázó mozgását az egyik, karvastagságú gerendákkal lerekesztett boksz padlóján. Az állat jobb hátsó lábát sután elnyújtotta és torka mélyéről fájdalmasan morgott-nyögött. Barna szemei a kíntól szinte emberi módon könnyezve néztek gondozójára és a két szürke köpenyes emberre, akik botjukat markolva, a boksz korlátjába kapaszkodva igyekeztek talpon maradni a széles, középső járdán. Hatalmas, szaruhomlokú feje és két vaskos szarva döndülő koppanásokkal verődött a padlónak, vagy valamelyik oszlopnak, valahányszor a páncélfejű erőtlenül megpróbálta kivédeni az istálló újabb megdőlését. A csarnok keskeny ablakait lezáró fatáblákon túl esővel elegy szél süvöltött gyászosan, de félelmetes hangját időről időre elnyomta a hajó oldalának csapódó házmagas hullámok megmegújuló robajlása.

   –Úgy nézem, ennek is … eltört a lába  –igyekezett túlkiabálni a vihar tombolását a fiatalabbik köpenyes. Ovális arcának finom vonásai, a fáklyák fényében bronzosan csillanó, vállig érő haja, amit egyszerű, mértani ábrákkal díszített homlokpánttal fogott le, azonnal elárulták, hogy az ormótlan, bő köpeny fiatal nőt rejt.

   –Mintha vesztes csatából jönnénk  –csóválta a fejét a korlátnak támaszkodva a másik. Markáns arcát a valóságosnál is keskenyebbnek mutatta szabadon lógó, jobbára már ősz haja, mely csaknem olyan hosszú volt mint a lányé. Botjával az istálló távolabbi vége felé intett:  –Menj! Nézz szét hátul is, Ruara! Addig én meggyógyítom ezt a páncélfejűt!

   Meg sem várta, hogy társa elinduljon, botjával máris átbújt a korlát alatt. Jobbjával nyugtatóan megveregette a behemót pofáját, majd a nyakát és az aggodalmas képű gondozóval a sarkában a boksz hátsó részébe ment. Megtapogatta az állat természetellenes szögben elnyújtott lábát, majd botját két kézre fogva, lehunyt szemmel mormolni kezdett. Láthatóan nehezen tudott koncentrálni, mert közben a hajó imbolygását is ki kellett védenie. De valahogyan mégis sikerült talpon maradnia, és a kezében tartott bot felső, villás végébe szorított kristályból a kántálás hatására smaragdzöld fény kezdett áradni. A ragyogás egyre erősödött, lassan elhomályosította a fali tartókba szúrt fáklyák táncoló lángjait is. A köpenyes férfi a zölden sugárzó kristályt a páncélfejű törött lábához közelítette, egyre folytatva kántáló mormolását. A kristályból hirtelen sercegő, zöld villám csapott ki és fonódott az állat sérült végtagjára, zöld ragyogásba borítva azt talpától csaknem a vaskos comb tövéig. A páncélfejű rémült bődüléssel felkapta a fejét és megpróbált talpra kászálódni. De már nem volt elég ereje hozzá. Lábai sehogyan sem tudtak megkapaszkodni és az állat remegve, tehetetlenül zihálva visszaroskadt az alom szalmájába.

   Egy idő után a gyógyító kezében remegni kezdett a bot, mintha a férfi valami pokoli nehéz munkát végezne. Hosszú, őszülő haja tövénél kövér izzadtságcseppek kezdtek gyöngyözni. Némelyikük nagyra hízva legördült a férfi arcán, vagy a nyakán. De ő tudomást sem vett róluk. Csak elszántan ismételgette monoton szövegét és igyekezett mereven tartani botját a zölden ragyogó kristállyal a páncélfejű lába fölött. Egy óra negyedénél is több telt el így. A zöld fény néha szinte lüketett, hol erősödött, hogy gyengült egy kicsit. Végül aztán egy perc alatt teljesen elhalványult, s ezzel együtt az addig élesen sercegő villám is elvesztette az erejét és kihunyt.

   Mintha a zöld villámmal együtt a mágus ereje is elenyészett volna. Remegő lábakkal, zihálva támaszkodott a botjára. Percekbe telt, míg erőt vett magán, és köpenye ujjával fáradtan megtörölte a homlokát. Aztán a páncélfejű hálás gondozójához fordult és a hullámok robajába vesző hangon, alig hallhatóan mondta:

   –Kísérj … a szobámba … kérlek!

 

 

   Amilyen váratlanul támadt az éjszakai vihar, olyan hirtelen foszlott semmivé hajnalra. Napkeltére már csak néhány kóbor felhő maradt belőle, ezzel másodszor ejtve komolyan gondolkodóba a Carl Vinson repülőgép-hordozó meteorológusait. Először akkor állt égnek a hajuk, amikor kevéssel éjfél előtt, minden előjel nélkül megjelent egy pokoli erejű vihar, éppen a Carl Vinson előtt. Esküdöztek, hogy a műholdképeken egy perccel korábban még semmi jele sem volt, de erre a legtöbben csak legyintettek. Egy akkora vihar, ami miatt tegnap le kellett fújni az éjszakai gyakorlatot, egyszerűen nem teremhetett elő a semmiből, néhány tucat mérföldnyire az Egyesült Államok repülőgép-hordozója és kísérő köteléke előtt. Szerencsére az összes gépet sikerült időben leszállítani, és lebéklyózni a hangárokban, mielőtt a hatalmas szél, meg a repülőfedélzetre is felcsapó hullámok alaposan megtáncoltatták volna a nagy hajót. Pedig a meteorológusok szerint őket csak a vihar széle érte el!

   Aztán egy jó órával később hirtelen csökkenni kezdett a szél ereje. A műhold felvételein jól látható vihar mérete percről percre zsugorodott, majd el is enyészett, felszívódott, mintha soha nem is létezett volna. A meteorológusok azóta is egymás haját tépték, hogy valami magyarázatot találjanak a különös jelenségre, de mindhiába. Csak abban voltak biztosak, hogy egy ekkora vihar kialakulását már órákkal korábban észre kellett volna venniük a műholdak képein, de hiába ellenőrizték az elmúlt huszonnégy óra felvételeit, egyiken sem látszott a majdani vihar. Csak hirtelen ott termett a semmiből.

   A jó idő visszatértével reggel a gyakorlatok is újra kezdődtek a Carl Vinson fedélzetén. Először a biztosító Seahawk helikopter szállt fel, majd sorra startoltak a kötelék védelmét ellátó gép párok és a légtérellenőrző Hawkeye, a maga gorteszk tányérantennájával a törzse fölött. Úgy tűnt, minden a megszokott rendben fog zajlani ma is, de aztán John Harriman hadnagy fülhallgatójában egy merőben szokatlan üzenet hangzott fel:

   –Hawk Egyes! Itt a bázis. 25 fokon, hetvenkét mérföldre sodródó teherhajót észleltünk. Rádióhívásainkra nem felel. Közelítse meg és azonosítsa!

   A hadnagy alig titkolt örömmel nyugtázta az új feladatot. Gépét bedöntve megkerülte a hordozót és ráállt a jelzett irányra. Bármi jobb volt, mint alacsonyan lebegni a Carl Vinson mellett, pozícióban tartani a Seahawk-ot és lesni, hátha valamelyik repülővel baleset történik, hogy aztán siethessen menteni a pilótát. Második éve szolgált már a repülőgép-hordozón, de még egyszer sem volt szükség valódi mentésre. Csak a gyakorlatokon húzhattak ki valakit a tengerből. Még az éjjel sem történt semmi rendkívüli esemény, pedig az utolsó gépek már igen csak billegő fedélzetre szálltak le.

   A teherhajót könnyedén meg is találták a jelzett helyen. Valóban sodródott, de egyáltalán nem bizonyult teherhajónak! Harriman hadnagynak már messziről feltűnt, hogy bár a hajó lehetett vagy száznegyven méter hosszú, szokatlanul lapos építésű volt. Nem ágaskodott rajta egyetlen árboc, vagy daru sem, de még megszokott parancsnoki hídja sem volt. Orra és tatja csaknem egyforma volt, ívelten megemelkedett egy kicsit és mindkettőből néhány méter hosszú, vaskos gerenda nyújtózott az ég felé. A legfurcsább mégis a hajó fedélzete volt. Első pillanatra a hadnagy azt hitte, konténerek sorát látja. De közelebbről rá kellett jönnie, hogy érthetetlen okból egy jószerint az egész fedélzetet befedő, lapos házat építettek a hajóra. Aztán meglátott a házon, meg a hajó oldalán is egy-egy ablaksort és erről valami képtelen ötlet jutott eszébe. Kimondani azonban már nem maradt ideje.

   –Lőnek ránk!  –rikoltotta rémülten John fülhallgatójába Tom, a másodpilótája.

   Harriman hadnagy automatikusan oldalra döntötte a gépet, és a lövedékek füstcsíkjait kereste, hogy kitérhessen előlük. De csak egy nagy, fényes szikrát látott felragyogni a furcsa hajó tatján. Azt hitte, valami különleges lézerrel vették célba őket, gyorsan félrekapta hát a tekintetét, mielőtt a koncentrált fénysugár megvakíthatta volna. Így sosem látta meg a gépébe csapódó elektromos kisülést, csak az egy csapásra megbolondult műszereket. Némelyik sosemvolt fals értéket mutatott, mások egyszerűen leálltak, de voltak olyanok is, amelyek füstölni kezdtek. A feje fölött a gázturbinák félelmetes, sivító-recsegő hangot hallattak, és érezhetően veszítettek az erejükből. A füstöt okádó helikopter irányíthatatlanul megpördült, majd a még mindig forgó rotorok dacára a tenger felé zuhant. Az események hihetetlenül felgyorsultak, és mielőtt a hadnagy bármit tehetett volna, hatalmas vízfüggönyt fakasztva becsapódtak az óceánba. Az ütközés erejétől a Seahawk kettészakadt és másodpercek alatt elmerült, teljes személyzetét magával ragadva a hullámsírba.

 

 

   Kevéssel napkelte után, csuklyás köpenyébe burkolózva, a telepes hajó hét mágusa ismét végigjárta a vihartépte járművet. Fáradtan vették számba, milyen sok kárt okozott a megérkezésük keltette vihar az éjjel. A fedélzeten tárolt ládákból, szekerekből és anyagokból semmi sem maradt. A hullámok mindent magukkal sodortak. Még a jobb oldali mellvéd egy részét is letépték. Meg legalább kéttucatnyi ablak tábláit, néhány ajtót, és több helyen megbontották a lakóház tetejét is. A károk nagyobbik részét ugyan a tengeren is javítani lehetett. De mihez kezdjenek a rengeteg elpusztult állattal, melyeknek az új telep életét kellett volna megkönnyíteniük? Hová tegyék a tetemeket? És hogyan szervezzék meg az életüket az állatok nélkül?

   Szemléjüket a magasra emelt, háromszögletű tatfedélzeten fejezték be, ahonnét végig lehetett látni az egész lakóház felett. Vezetőjük megállt a fartőkébe épített nagy kristály alatt és szembe fordult társaival.

   –Mind láthatjátok, hogy ez az átkelés felért egy katasztrófával  –kezdte hosszas torokköszörülés után.  –Nagyon sok állatot veszítettünk. Egyetlen sárkányunk maradt, és páncélfejűből is csak négy. Az összes clapwin odaveszett és a leendő nyájaink nagy része is. De mégsem ez a legnagyobb csapás. Ahogyan valamennyien tapasztaltátok, ez a világ valamiért gátolja a mágiánk alkalmazását. Sokkal több erőt kell pazarolnunk a legegyszerűbb mágiára is. Az éjjel engem is teljesen kimerített egyetlen páncélfejű meggyógyítása!

   –Azt akarod mondani, hogy adjuk fel az egész expedíciót, mester?  –kérdezte a bronz-barna hajú lány csalódottan.  –A hajót biztosan ki tudjuk javítani, és meg is telepedhetünk valahol! Még az elvesztett állatokat is pótolhatjuk majd idővel!

   Mintha a lány szavait akarná alátámasztani, a hajó elülső része felől szapora kopácsolás, szekercék csattogása és fűrészek zaja hangzott fel. A lakóházból kirajzó barna, vagy szürke kabátba-nadrágba öltözött, bőr szandálos munkások lepték el a vihar okozta sérüléseket. Leszakadt ablaktáblákat pótoltak, meghasadt ajtókat cseréltek újakra, még a mellvéd hiányzó részét is egyenesre vágták, hogy betoldott gerenda darabokkal töltsék ki a hullámok tépte rést.

   –Nem a hajó most a mi legfőbb gondunk Ruara, hanem ez a világ. Hogyan élhetnénk itt a mágiánk nélkül? Nem azért hagytuk el az otthonunkat, hogy meglapuljunk valahol, hanem hogy egy újabb erősséget építsünk, amit testvéreink felhasználhatnak a háborúban!

   –Pedig bizony megtapasztalhatjuk még Domgal, hogy milyen mágia nélkül élni  –intette le szelíden a kristály alatt álló öreg a társát.  –Egyáltalán nem biztos, hogy lenne elég erőnk kaput nyitni, ha haza akarnánk térni.

   –Akkor most mihez kezdjünk, mester?  –puhatolózott az egyik idősebb mágus.  –Próbáljunk kaput nyitni, és meneküljünk haza? Vagy kezdjünk kísérletezni, hogyan tudnánk ebben a világban is alkalmazni a mágiánkat?

   –Szerintem keresnünk kellene egy biztonságos kikötőt, ahol megpihenhetünk  –szólalt meg a Domgal mellett álló férfi.  –Most fáradtak vagyunk, ezért mindent sötétebben látunk a kelleténél.

   –És mégis hogyan akarsz biztonságos kikötőt keresni?  –fakadt ki Domgal keserűen.  –A döglött clapwinek hátán? Vagy az egyetlen sárkányunkat is kockára tennéd itt, a tenger felett? 

   –Nyugodjatok meg, testvéreim! Ez a vita nem vezet sehová sem  –emelte fel a kezét békítően a kristály alatt álló öreg mester.  –Az éjszakai vihar után valamennyien fáradtak vagyunk. Csak a legszükségesebb mágiával fogunk próbálkozni, hogy valahol kiköthessünk a hajóval. Azután is ráérünk megvitatni, hogyan tovább, ha már kipihentük magunkat.

   Mielőtt bárki válaszolhatott volna az öregnek, nyugatról távoli, ütemesen csattogó hang vonta magára a figyelmüket. Döbbenten, szinte egyszerre fordultak bal felé és szemüket meresztve kezdték keresni a hang forrását.

   –Egy clapwin? Itt?  –sietett a mellvédhez Ruara.  –Akkor … megelőztek bennünket?

   Végigjáratva tekintetét a horizonton végre megtalálta a zaj forrását. Azonnal meg is mutatta kezével a társainak, mintha a mágusok nem tudták volna maguktól is betájolni a közeledő clapwint. Ruara feszülten figyelte az állatot, de közben egyre jobban zavarta valami. Ahogy a repülő lény közeledett, szárnyainak ütemes csattogása egyre mélyebb lett, lassan már nem is csattogott, hanem egyenesen dübörgött! De maga az állat is kezdett nagyobbnak tűnni a lány által látott legnagyobb clapwineknél is, és hiába feszítette meg minden érzékét Ruara, a mágia egyetlen rezdülését sem érezte körülötte. Hamarosan rá kellet döbbennie, hogy az a sebesen közeledő valami egyáltalán nem is clapwin!

   A tenger felett feléjük suhanó tárgy közelebbről már egyáltalán nem tűnt élőlénynek sem. Sokkal inkább egy különös shippunak. Különös volt, mert a külleme egy clapwin eltorzult formájára emlékeztetett, és mert a lány nem érezte a repítő mágiát a shippu körül. Csak egy nagy, ezüstösen villódzó korongot látott a bárka felett, meg egy kisebbet a szerkezet furcsa módon hosszúra nyúlt, vízszintes fartőkéje mellett. Hamarosan úgy tűnt, a levegő is ütemesen lüktetni kezd Ruara körül a nem létező szárnyak csapásainak ritmusára, ahogyan a fémből készült shippu egyre közelebb ért a hajójukhoz.

   A lány maga sem tudta volna megmondani miért, de egyre fenyegetőbbnek látta a mágia nélkül repülő szerkezetet. Tudta, hogy mágia nélkül csak a madarak repülhetnek. Ez a valami pedig majdnem olyan gyorsan közeledett, mint egy támadó sárkány! Az ismeretlentől való félelme egy pillanat alatt kirobbant belőle. Felkapta botját, és harsány harci kiáltással a közeledő szerkezet felé döfött vele, mint egy lándzsával.

   A kiáltásra a bot villás végébe erősített kristály felragyogott és pokoli erejű villámot lövellt a dörgő hangú shippu felé. A kisülés úgy tekeredett rá a repülő bárka törzsére, mint egy eleven elektromos kígyó. Érintésétől több helyen sűrű, fekete füst tört elő a különös shippuból, és nagy lemezdarabok szakadtak le róla. Néhány pillanattal később szerkezet balra dőlve elkanyarodott, de lendülete megtört és a tenger felé kezdett zuhanni. Becsapódása olyan víztölcsért fakasztott, ami még a hatalmas telepes hajót is megringatta.

   Ruara kicsit lihegve, de roppant elégedetten támaszkodott a mellvédre, amíg a shippu roncsai fölött összecsapó tajtékos hullámokat nézte. Tudta, hogy mint legtöbbször, megint meggondolatlan volt. Túl hamar és túl erősen támadott. De most nem érdekelte, milyen szidást fog kapni öreg mesterétől. Csak az számított, hogy megszűnt a különös repülő bárka fenyegetése.

   –Mi volt ez … mester?  –hüledezett Ruara mellett Domgal.

   –Nem tudom  –rázta a fejét az öreg mágus.  –Még sosem láttam effélét.

   –Mágia nélkül repült  –suttogta az egyik idősebb mágus döbbenten.  –Erre még a sárkányok sem képesek!

   –Talán csak másfajta mágiát használt, mint mi!

   –Nem tudom, mi volt ez, és azt sem tudom, hogyan repült  –jelentette ki a mágusok vezetője.  –De azt tudom, hogy el kell mennünk innét! Domgal! Te fogod irányítani a hajót!

   –Igenis, mester! De merre vegyük az irányt?

   –Ez a különös shippu arról jött  –intett a mester délnyugatra, amerről az idegen szerkezet érkezett, majd az ellenkező irányba lendült a keze:  –Mi pedig arra megyünk!

   Domgal meghajtotta a fejét és a hajó fartőkéjébe ékelt kristályhoz ment. Botját két kézre fogva a fedélzetre támasztotta és halkan mormolni kezdett, mint a mester, amikor a páncélfejűt gyógyította. Hosszú percekig semmi sem történt, azután egy hullám emelkedett a hajó mögött és szelíden megtaszította a tatját. Az első hullám még el sem ült, máris érkezett a következő. Ringatni és fordítani kezdték a nagy hajót, amíg az orra a mester által jelzett irányba nem mutatott. Akkor egy nagyobb hullám támadt, de az már nem futott el, mint kicsiny elődei. Megemelte egy kissé a telepes hajó tatját és folyamatosan maga előtt tolta, nagyjából északkelet felé.

   Egyszerre csak valahonnan az ég távolából olyan hang támadt, mint Zeirón hegyei közt télen a hótól vemhes északi szél süvítése. Ahogyan a dübörgő shippu közeledtére, most is mindenki azonnal félbehagyta munkáját a fedélzeten, hogy nyakát tekergetve keresse, mi süvít ilyen vészterhes hangon. Nem volt nehéz felfedezniük a hajó jobb oldalán közeledő, gyorsan növekvő két pontot, amiknek a hangja egyre erősödött, s közben valami mély zúgásra váltott. A legsebesebb szárnyú sárkányoknál is gyorsabban odaértek és balra fordulva áthúztak a hajó fölött. Hosszú nyakukat előrenyújtották, szögletes szárnyaikat mereven kifeszítették, és amint távolodni kezdtek, mindenki döbbenten látta, hogy farok nélküli tomporukon két tűz is ég!

   A két púpos hátú, tüzes szörnyeteg egyenesen arrafelé tartott, ahol a Ruara villámától lesújtott shippu elmerült. Elszáguldottak a felszínen lebegő kisebb roncsdarabok fölött, majd magasra emelkedve megfordultak, hogy még egyszer megnézhessék maguknak a vízen hányódó kacatokat. Aztán élesen jobbra dőlve, hogy megmutassák a púpjukon üveg alatt ülő embereket, körülrepülték a telepes hajót.

   Ez már nem csak Ruarának volt sok. Három mágus is a mellvédhez lépett és botját támadóan a szörnyekre szegezte. A következő pillanatokban méretes tűzgömbök és fényesen ragyogó, sercegő villámok röppentek az idegenek fémszörnyei felé. De azok sokkal gyorsabban repültek, mint bármi, amit a mágusok eddig láttak. Így sem a villámok, sem a tűzlabdák nem érték el egyiket sem. Csak megijeszteni tudták őket. Mindkét szörnyeteg egyenesbe hozta repülését, és a tomporukból izzó tüzet fújva egyre gyorsabban emelkedni-távolodni kezdtek. Néhány pillanattal később a derült ég alatt fülrepesztő erejű mennydörgés robaja hullámzott végig a hajón.

   A két elijesztett fém szörnyeteg azonban nem végleg távozott. Magasra emelkedtek, majd újabb fordulók után egyenesen a telepes hajó felé száguldottak. Manőverükből mindenki érezte, hogy dühödt támadásra szánták el magukat. Senkinek fogalma sem lehetett a támadás mikéntjéről, mégis sokan már a mágusok mesterének harsány kiáltása előtt a lakóépületbe menekültek.

   A mágusok megvetették lábukat a fedélzeten és botjaikból ismét villámokat és tűzlabdákat lőttek a két közeledő fém szörnyre, de azok tudomást sem vettek a támadásaikról. Előrenyújtott fejük felső részéből füst csapott ki, és a mágusok valami olyan hangot hallottak, mint amikor vastag vászon hasad ketté recsegve. A lakóház és a hajó oldalából szinte felhőben szálltak a szilánkok, bentről pedig rémült sikolyok és a megmaradt állatok fájdalmas bőgése-bömbölése hallatszott.

 

 

   Mike Stockton tengerészgyalogos meglepetten rajta felejtette a szemét a hatalmas hajón. Hiába tudta, hogy nem sétarepülésen van, és nem is a nézelődés a legfőbb dolga, nem tudta megállni, hogy ne csodálja meg a sosem látott, mégis ismerős kinézetű járművet. Vagy száznegyven méter hosszú, nagyjából hatod annyi széles fa alkotmány volt. Fedélzetének legnagyobb részét egy hosszú, lapos tetejű gerendaház uralta. A zsindelyekkel fedett épületből egyetlen kémény, vagy árboc sem nyúlt a magasba. A hajó tatján a kicsiny, háromszögletű fedélzeten egyetlen ember állt. Az orrtőke előtt vagy féltucatnyian csoportosultak, különös módon félkört alkotva.

   A nagy hajó kinézete önkéntelenül Noé bárkáját idézte fel Mike-ban. Olyan nagy volt a hajó hasonlósága a régen látott képek bárkájához, hogy még azon sem csodálkozott volna, ha az ablakokban, vagy éppen a fedélzeten oroszlánok, zsiráfok, netán elefántok bukkannak fel az emberek mellett. De csak Grove őrmester hangja csattant rá a fülhallgatójában:

   –Felkészülni! Jelzésre indulás lefelé! Vigyázzanak egymásra, de ha nem muszáj, ne öljenek meg mindenkit!

   Amíg az őrmester az utolsó parancsait osztogatta, a nagy helikopter besiklott a hajó orrfedélzete fölé. A személyzet két tagja félrehúzta az ajtókat és Mike máris ott találta magát a letekeredett kötél előtt. Még egyszer ellenőrizte a fegyverét, a hám karabinerét rácsapta a kötélre és kilépett a fülkéből. Alig kezdett ereszkedni, amikor egy zümmögő-sercegő kék fénykör jelent meg a hajó orra előtt. Rémület hasított Mike-ba, mert a Carl Vinson-on tartott eligazításon felhívták a figyelmüket, hogy a hajó legénysége valamilyen elektromos fegyverrel már lelőtt egy helikoptert. A katona biztosra vette, hogy a fényjelenség az ő helikopterük elleni támadás kezdete. Mivel az elektromos fegyvert sehol sem látta, a kezelőire nyitott tüzet, akárcsak a szomszédos köteleken lefelé ereszkedő társai.

   A hosszú köpenybe burkolózó idegenek egyike azonnal összecsuklott. A többiek támadóan a helikopterre és a katonákra szegezték botjaikat, de mielőtt bármit is tehettek volna, sorra elhullottak a sorozatoktól. Csak egy volt, aki nem törődött a feje felett lebegő helikopterrel, katonákkal és a sivító lövedékekkel. Hihetetlen gyorsasággal előrelendült és egyik társát nagy erővel a hajó orra előtt ragyogó fénykörbe lökte. Talán maga is utána ugrott volna, ha Mike következő sorozata meg nem állítja.

   –Ember a vízben!  –kiáltotta Mike azonnal a mikrofonjába, de többet nem is törődhetett a hajóból kilökött idegennel, mert valami nagy erővel hátba vágta. Meglepetésében épp időben fordult vissza, hogy a következő nyílvesszőt a golyóálló mellényébe kapja.

   A gerendaház ajtóiból-ablakaiból ugyanis tucatszám suhantak a hosszú nyílvesszők a lefelé ereszkedő tengerészgyalogosokra, meg a helikopterre. Bobby Nash már olyan volt a mellényébe fúródott nyilaktól, mint valami sündisznó. Jeff Godseynek viszont egy nyíl egyenesen a bal lábát ütötte át. Dave Snyder még ennél is rosszabbul járt. Az egyik feltollazott vessző alig egy ujjnyival a mellény felett, a torkát találta el és azonnal meg is ölte.

   A feldühödött katonák a helikopter ajtóiból és a köteleken lógva olyan pergőtüzet zúdítottak a különös orvlövészekre, hogy azok kénytelenek voltak felhagyni a nyilazással. Ezt a szünetet kihasználva huppant a fedélzetre Mike is. Azonnal fedezék után nézett, de az orrfedélzet az idegenek hulláitól eltekintve üres volt. Jobb híján a gerendaházhoz rohant, hogy a kétszárnyú kapu, meg az egyik ablak között, a fal tövén találjon fedezéket. Még féluton sem volt, ami-kor a kapun egy csillogó acélsisakot viselő férfi rohant ki. Barna zekét viselt, és egy hatalmas kardot lóbálva, ordítva támadott Mike-ra. Olyan lendülettel rohant előre, hogy még a mellébe csapódó sorozat sem tudta megállítani. Halálos csapásra emelt kardja alig fél lépéssel a katona előtt zuhant a fedélzet deszkáira. Rögtön a nyomában érkező társára már lőni sem volt ideje Mike-nak. Gyakorlottan elébe lépett a támadónak és elkapta a karját, mielőtt lecsaphatott volna a karddal. Egy pillanatra egymásnak feszültek, aztán Mike kissé oldalra mozdult, gáncsot vetett, és kiragadta a fegyvert, célt tévesztve orra bukó ellenfele kezéből. A döfés, amellyel a padlóhoz szegezte a szerencsétlent, szinte magától jött, mintha mindig is karddal a kezében küzdött volna.

 

 

   Ruara hápogva, levegő után kapkodva küzdötte fel magát a felszínre pillanatok alatt átázó, nehéz köpenyében. Első gondolata a zuhanás közben elejtett botja volt. Megpróbálta kiemelni a fejét a vízből, hogy megtalálja és szerencséje volt. A simára csiszolt égerág alig néhány lépésnyire lebegett tőle. Még a villájába erősített kristály sem tudta a felszín alá húzni. Négy-öt megerőltető kartempó, és a lány ismét a kezébe foghatta a saját maga faragta-csiszolta botot. Csak ez után fordult figyelme az időközben halálos béklyóvá nehezedő köpenye felé. Kioldotta az övét, majd sorra vette a gombokat is. Végül óvatosan, nehogy belegabalyodjon, kihúzta a köpenyből a karjait és hagyta elmerülni a mágus voltát jelző, de most haszontalanná vált szürke ruhát.

   Egy szál, fél combig érő ingében maradva végre arra is szakíthatott időt, hogy körülnézzen. Feje felett látszólag ugyanaz a nap ragyogott, de amikor körül járatta a szemét, megpillantotta a Mallij halvány kis korongját a horizont közelében. Már nem a mágia nélküli világban volt! Gildan mester, ha a hajót nem is, de őt legalább hazajuttatta!

   –Menj már!  –csengett a lány fülében mestere utolsó szava, ahogyan az öreg önmagát feláldozva átlökte a kapun.

   Milyen kár, hogy azok az átkozott shippuk nem késtek legalább néhány percet! Amikor a fémsárkányok támadása véget ért, Gildan kiadta a parancsot, hogy bármi áron haza kell térniük! Akármilyen nehezen ment is, együttes erővel sikerült megnyitniuk a két világ közti kaput. És lassan növelni is tudták, hogy végül az egész hajó átférjen rajta. Már csak percekre lett volna szükségük a teljes sikerhez, amikor a két shippu megérkezett és harcosaik megölték a mágusokat, lezárva ezzel a menekülés útját a telepes hajó utasai előtt.

   Ruara a vizet taposva próbálta betájolni, hogy merre is induljon. Sehol sem látott partot, fogalma sem volt hová csöppent. Ha rossz irányt választ, kiúszhat a szigetek közt a végtelen óceánra, ahol minden mágiája dacára is megfullad, mint bármely hajótörött. Hosszan törte a fejét, igyekezett felidézni, mekkora utat tettek meg a telepes hajóval Dormundtól, mielőtt megnyitották a kaput, melyen átkeltek a másik világba. Ha annak a pontnak a közelében lenne, nyugatra kellene tartania. De fogalma sem volt, hogy abban a másik világban merre és milyen távolságra sodorta őket a megérkezésük okozta vihar. Azt sem tudhatta, hogy a kapukon való kétszeri átkelés során mennyivel keveredett távolabb, vagy éppen közelebb a hazai szigetekhez. Végül úgy döntött, nyugat felé indul. Arra mindenképpen partot kell érnie, ha bírja erővel.

   A nap és a Mallij helyzete alapján nagyjából nyugat felé fordult, aztán megidézett egy megfelelő méretű vivőhullámot. A tenger engedelmesen meg is emelkedett a háta mögött, de a hullám egy pillanat alatt átfutott a lány alatt. Szinte semmi gyakorlata sem volt a vivőhullámok meglovaglásában, így csak a harmadikon sikerült megtalálnia az egyensúlyt. Nagyjából negyed óráig. Az ötödik hullámmal viszont már egy teljes óráig tudta vitetni magát!

   Ruara kitörölte nedves haját az arcából. Nekikészült a következő hullám idézésének, de aztán mégis mást gondolt. Úgy döntött, ideje ismét körülnézni, mielőtt folytatná az útját. Botját maga elé véve egy másik varázsigét kezdett mormolni, mire lassan kiemelkedett a vízből. Megállt a lába alatt zöldes dombocskává szilárduló hullám tetején és szemét beárnyékolva kezdte körbe kémlelni a láthatárt. Nem kellett sokat forgolódnia! Északon, nem is túl messze egy hajót pillantott meg. Ha egy kicsit megerőltette a szemét, még az egyhelyben veszteglő bárka csupasz árbocát is kivehette.

   Megkönnyebbült sóhajjal ereszkedett vissza a vízbe és most elsőre sikerült megnyergelnie a vivőhullámot, amivel a halászbárka felé indulhatott.

 

 

   Mike az oszlop mögé lapulva végignézett a gerendákból összerótt lejtőn és az alsó szinten. Kezdett már elege lenni a különös hajó még különösebb utasaiból. A hatalmas lakóház biztosítása közben a kisebb-nagyobb szobákból, termekből vagy félszáz foglyot tereltek az orrfedélzetre, mielőtt valahol félúton találkoztak volna a tatra leszállt osztaggal. De addig minden ajtó, amin benyitottak, minden szoba, ahová beléptek halálos csapda is lehetett. Az idegenek egy része ugyan valami érthetetlen nyelven motyogva megadta magát. Voltak azonban épp elegen, akik kardokkal, lándzsákkal, vagy akár egyszerű szerszámokkal is rátámadtak a tengerészgyalogosokra. Néha alig volt érkezésük lelőni az elszánt, és sokszor lesből támadó harcosokat. Csak fokozta rossz érzéseiket, hogy a lövöldözésre válaszul a hajó mélyéből meghatározhatatlan állatok hörrenései, bőgései-bömbölései, hatalmas lábak dübörgő topogása válaszolt. A leginkább idegtépőnek egy mély hangon induló ordítás bizonyult, mely pillanatok alatt valami félelmetes vijjogó sikoltássá emelkedett.  

   Ahogyan a nagy hajóról azonnal Noé bárkája jutott Mike eszébe, a széles középső út két oldalán gerendákkal, félmagas deszkafalakkal részekre osztott szint egy hatalmas istállóra emlékeztette. Csak a bokszok mérete lepte meg. Mintha elefántok és orrszarvúk számára készültek volna. A rámpa magasából azonban csak a legközelebbiekbe láthatott be, ahol semmiféle mozgást sem látott. Az egyikben valami nagy test feküdt az árnyékban, de Mike képtelen volt kivenni, hogy miféle állat lehet az. Amíg ő az árnyékos szögleteket vizsgálgatta, három társa osont el mellette görnyedten. Lerohantak a bakancsaik alatt megmegdöndülő rámpán és szétspriccelve azonnal fedezéket kerestek odalent. Mozgásukra ismét felharsant a félelmetes, ismeretlen hangok kavalkádja. Az idegtépő vijjogó sikoltás valahonnét a rámpa alól jött, gazdája a hajó elülső részében lehetett bezárva. Legalább is a rámpán lerohanva Mike nagyon remélte, hogy nem kóborol szabadon semmiféle fenevad az istálló-fedélzeten.

   A lejtő alját balról megkerülve Mike a fegyverére erősített lámpával előbb a rámpát tartó oszlopok közti teret vizsgálta át alaposan. Aztán három társával a sarkában óvatosan a hajó orra felé indult, de mindjárt a jobb kézre eső első boksznál megtorpant. A karvastagságú rudakkal elkerített terület közepén valami különös szerkezet hevert. Fényes zöldre és feketére mázolt, csaknem kerek elemekből rótták össze. Legnagyobb darabjából egyik felé vastag, fekete kábelek álltak ki, a másik oldalából két, legalább öt méteres, absztrakt mintázatú üvegtábla meredt a magasba, a boksz oldalsó rúdjainak támasztva. A szerkezet legelső eleme balra lefelé elkeskenyedett. Felső, szélesebb részének mindkét oldalára közel egy méter átmérőjű, méhsejt-szerkezetű, fekete félgömböket fújtak fel. Alsó, keskenyebb részéből hegyükkel egymás felé hajló, ívelt fém rudak álltak ki. Mike percekig méregette a „szerkezetet”, míg csak észre nem vette a félgömbök között a sötét színű szőrszálakat. Ijedten hátralépett, amint beléhasított a felismerés, hogy éppen egy gigantikus rovar fejét, összetett szemeit és rágóit nézegeti lámpája fényében!

   De még be sem fejezte a mozdulatot, már tudta, hogy feleslegesen riadt meg. A hatalmas rovar oldalra billent, mozdulatlan testéről azonnal látnia kellett volna, hogy már nem él. Jól megnézte a dupla szárnyaival és hosszan elnyúló potrohával leginkább szitakötőre emlékeztető rovar-gigászt, de sehogyan sem tudta elképzelni a hatalmas testet repülés közben.

   Amíg Mike a rovar-dögöt vizsgálgatta, Jack Foster állt a kis csapat élére és folytatta az utat a hajó orra felé. Sorra bevilágított a környező bokszokba, ahol egy tucatnyi hasonló rovar hevert. Aztán a következő részben egy egészen más kinézetű, sokkal nagyobb állat feküdt. De nem volt ideje megnézni, mert két rekesszel előrébb fenyegetően morogva a bokszot lezáró rudaknak lendült egy vörös-fekete monstrum. Szemei sárgán ragyogtak a lámpák fényében, ahogy a közeledő embereket vizsgálgatta, zajosan szimatolva feléjük. Szarvakkal megkoronázott feje oldalra hintázva a katonák fölé emelkedett, és a lény ismét megeresztette vijjogássá vékonyodó bömbölését.

   Mike megbabonázva nézte a sosem látott állatot. A monstrum olyan magas lehetett, mint egy ló, de kígyózó mozgása azonnal elárulta, hogy legalább még egyszer olyan hosszú. És a korlátnak vágódó lábai sem patában végződtek, hanem karmos mancsokban. Amint Jack óvatosan közelebb araszolt, a vörösfekete állat fölött hirtelen valami rémisztő mozgás támadt. Pillanatokba telt, amíg Mike rájött, hogy a sötétben meglebbenő hatalmas valamik az állat plafonig érő bőr szárnyai. Kiáltani akart Jack-nek, hogy jöjjön el onnét, de már elkésett. A rémállat hátra húzta és megemelte a fejét, mintha harapni készülne, aztán … egy pillanat alatt robajló lángfelhőt fújt a bokszához túl közel merészkedő Jack-re.

   Mike reflexből oldalra hengeredett az őt is csaknem elérő lángok elől, közben máris beleeresztett egy sorozatot a Jack-et felgyújtó … sárkányba. A testébe csapódó lövedékektől a szörnyeteg fájdalmasan felordított, végigfújt egy szerencsére célt tévesztő lángfelhőt a mennyezet alatt, majd összeroskadt a bokszában. Haláltusájában egy rúgással lazán eltörte a korlát egyik karvastagságú rúdját, aztán hörögve-rángatózva kiszenvedett.

   Jack a fájdalomtól ordítva hempergett a középső járdán, lángoló ruháit tépte-marta, de sem eloltani, sem levetni nem tudta őket. Mike és két társa a sárkánnyal végezve azonnal a segítségére sietett, de lángokat ők sem tudták elfojtani. Nem maradt más hátra, mint lefogni Jack-et, amíg levagdossák róla a ruháit. Fedetlen kezeiről és arcáról addigra lefoszlott a felhólyagzott, megégett bőr. De egész testét azonnal felszakadozó hólyagok borították, ahol nem védte a golyóálló mellény. Jobb híján saját kabátjaikkal takarták le szerencsétlenül járt társukat, míg a rádión hívott orvosra vártak.

 

 

   Ruara megigazította új köpenyét és belépett a lándzsás őr által kitárt vaskos tölgyfa ajtón, hogy a Mágusok Tanácsa elé járuljon. Igyekezett magabiztosan lépkedni, pedig olyan fáradt volt, hogy vonszolni is alig bírta a lábait. Előző nap, miután visszatért a mágia nélküli bolygóról, órákig vergődött a tengerben, mielőtt elérte volna a csangovi halászok a bárkáját. Akkor azt hitte, végre megpihenhet, de egészen estig neki kellett a vitorlákba bűvölnie a friss délkeleti szelet, hogy mielőbb elérjék Csangov szigetét. Ráadásul egész úton alig tudott a szélre koncentrálni. Roppantul zavarta, hogy hiába terítette magára a bárka tulajdonosának kabátját, az egyik fiatal halász végig a mezítelen lábait mustrálgatta merészen, mintha nem is tekintélyes mágus, hanem csak valami falusi cafka lett volna. Már az első pillanatban felkeltette a fiatalember figyelmét, amikor félcombig is alig érő, vizesen a testére tapadó ingében felemelkedett a tengerből a bárka fedélzetére, és csak akkor szabadult a nyálcsorgató bámulattól, amikor partra szállt a szigeten.

   De Csangovon legalább szerencséje volt. A légikikötő az öböltől alig néhány száz lépésnyire, egy kis domb tetején állt, ahová tisztelete jeléül a halászok kapitánya személyesen kísérte fel Ruarát. A repülő bárkák tere mellett lakó idős mágus, aki fájdalmasan emlékeztette a lányt Gildan mesterre, türelmesen meghallgatta Ruara történetét, és igyekezett mindenben a segíteni neki. Először is egyik saját köpenyét terítette a lányra, hogy mágushoz illőbb kinézete legyen. Közben a tanítványával máris maga elé hívatta a Csangovon veszteglő, futárszolgálatra rendelt shippu vezetőjét, hogy késedelem nélkül Dorhanba vigye Ruarát, a Mágusok Tanácsa elé.

   Ez a második, éjszakai utazás talán még fárasztóbb volt, mint a halászbárkával Csangovba vitorlázni. Amíg a shippu legénysége felkészült az útra, az idős mágus meghívta asztalához egy könnyű vacsorára Ruarát. Így aztán már teljesen besötétedett, mire a kis bárka a magasba emelkedett, hogy északtól egy kicsit nyugat felé térve, pontosan Merész Hajós csillag után igazodva Shaddor szigete felé vegye az irányt. Ruara egy darabig a korlátnak támaszkodva nézegette a sötét tengert és a csillagokat, de hamarosan fázni kezdett. Lekuporodott a shippu orrában, ahol a mellvéd felfogta a szelet. Legszívesebben lefeküdt volna aludni, de a könnyű kis shippunak nem volt fülkéje, a fedélzet kemény deszkái pedig a hideg szélben egyáltalán nem tűntek csábító fekhelynek. Így csak didergett a mellvéd mellett hajnalig, a térdét átölelve és a botját maga mellé fogva, míg fel nem tűnt a távolban Dorhan városa és Morlaad, a mágusok vára.

   Akkor nagy nehezen kinyújtóztatta fájón zsibogó lábait, hogy ismét megcsodálhassa a hajnali fényben a hatalmas várost. Dorhan három hegy között, a várost délről szelíden félkörbe ölelő Lauron völgyében épült. A folyón túl csak a gyümölcsösöktől, szántóktól körülvett gazdaságok álltak, meg Morlaad, a mágusok csipkésfalú erődje egy kis domb tetején. Maga a város a Lauron partjától a hegyek lábáig ért. A folyóhoz közeli részen büszke emeletes házak sorakoztak a kövezett utcák mentén, piros és zöld cseréptetejükkel. De a hegyek lankáin már csak földszintes, zsindellyel és szalmával fedett házikók kuporogtak, és a közöttük kanyargó utcák is csak deszka járdákat kaptak.

   A Lauron nyugat felé kanyarodó torkolatától északabbra a kikötő hosszú, kővel kirakott rakpartja szürkéllett, ahol mindenféle népek hajói várakoztak kikötve, hogy kirakják mesés áruikat, vagy feneketlen gyomrukba nyeljék Dorhan termékeit. A rakparttól csak a hatalmas, lapos raktárak sora választotta el a város légikikötőjét, ahová most a shippu tartott. Mert az igazán gazdag kereskedők nem a tengeren hordták áruikat, hanem könnyű shippukkal és hasas, nagy korablokkal, a levegőben szállva.

   Amint a bárka lapos feneke csikorogva megállt a kijelölt helyen, Ruara elsőként ereszkedett le a shippu korlátjához támasztott rövid létrán. Fáradtan és éhesen vágott át a városon, de sem pénze, sem ideje nem volt, hogy beülhetett volna valamelyik fogadóba reggelizni. Csak talpalt korgó gyomorral és roppant elszántan a mágusok vára felé. Persze, mire felkapaszkodott az erőd vasráccsal védett kapujához, majd a belső lépcsők során a Tanács palotájához, ott pedig egészen a fogadóterem előtti szobába, már fájtak a lábai a fáradtságtól. Örömmel pihent meg a fal mellett álló, kényelmes székek egyikén, amíg a lándzsás-sisakos ajtónálló bejelentette a Tanácsnak, hogy Ruara kihallgatást kér. Igaz, mire az őr visszatért, hogy a Tanács elé vezesse, félig el is aludt ültében.

   A Tanács tágas termében Ruara megilletődve torpant meg. Valójában nem látott túl sokat a tanács tagjaiból, akik az ablakok színes üvegképei előtt ültek a nagy asztal túloldalán. De többségüket már olyan sokszor látta, hogy így is felismerte mind a hét nagymestert. A Tanács vezetője, a fehér hajú Naffarian közelebb intette a lányt, és zengő hangon megkérdezte:

   –Te vagy Ruara? Sirron szigetén születtél, ugye?

   –Igen, nagymester.

   –Ülj le, leányom! És mondd el, miért akartál a tanács elé járulni!

   Ruara engedelmesen leült, pontosabban szinte leroskadt a felkínált székre, aztán belekezdett a mondókájába. Elmondta hová, melyik világba indultak Gildan mesterrel. Milyen kegyetlen vihar fogadta őket, hogy az állataik többségét elveszítették, és milyen nehezen tudták csak alkalmazni a mágiát. Aztán részletesen leírta a mágia nélkül repülő shipput, meg a két fém szörnyeteget, melyek ismeretlen fegyvereikkel kilyuggatták a telepes hajó oldalát. Végül elmondta, hogyan próbáltak hazamenekülni, mielőtt a két újabb shippuról támadó idegenek megölték volna az őt a kapuba lökő Gildan mestert és a többi mágust.

   A Tanács nagymesterei szótlanul hallgatták végig a lányt. Egyszer sem kérdeztek közbe, pedig bizonyosan őket is meglepte a történet. Percek teltek el csendben azután is, hogy Ruara elhallgatott, míg végül Naffarian torok köszörülve megkérdezte:

   –Biztosan tudod, hogy azok a shippuk nem használtak mágiát, leányom?

   –Egyetlen társam, de még Gildan mester sem érezte a repítő mágiát, nagymester.

   –Mágia nélkül repülő shippuk!  –szólalt meg áhítattal az ősz nagymestertől balra ülő Gerlia.  –És mágia nélküli fegyverek, melyek egy telepes hajó vastag gerendáit is átlyukasztják! Ezeknek az úr-mágusok sem állhatnának ellen sokáig!

   –Azt várnánk, hogy az asszonyok képviselik a békét a Tanácsban  –csóválta a fejét Naffarian.  –De mindőnk közül te vagy a legvérszomjasabb, Gerlia! Engem a fegyvereknél sokkal jobban érdekel, vajon mi lett a sorsa a mágusok nélkül maradt hajónak és a rajta lévő embereknek?

   –Az idegen harcosok biztosan elfoglalták a hajót nagymester, minden rajta levővel együtt. Ha csak elsüllyeszteni akarták volna, akkor nem szállnak le a fedélzetére.

   –Sajnos én magam is ettől tartok.

   –És a háborúnkat eldöntő fegyverek? Téged egyáltalán nem is érdekelnek, Naffarian?  –kérdezte éles hangon Gerlia.

   –De igen. Csakhogy mielőtt azokra a fegyverekre gondolnánk, meg kell tudnunk, mi gátolta a mágia alkalmazását abban a világban!

   –Te tényleg mestereket akarsz odaküldeni, és hónapokat szánni annak a világnak a megismerésére? Hiszen néhány nap alatt megszerezhetnénk a mágia nélküli fegyvereket, és véget vethetnénk a háborúnknak! Utána is maradna elég időnk a vizsgálódásra!

   –Ha nem muszáj, senkit sem akarok átküldeni abba a mágia nélküli világba. Szívesebben áldozok hónapokat a megismerésére, kitapasztalására, mint akár egyetlen újabb embert is! És hiába kérsz most szavazást a mágia nélküli fegyverekről, Gerlia! Ha a Tanács netán ellenemre döntene is, megvétózom a döntést.

 

 

 

 

 

 

 
Óra
 
Mély űr
 
Regények
 
Versek
 
Kalóz történetek
 

"Revealing the truth is like setting a match on fire. It can bring light or set your world on fire." | PROJECT D.C.    *****    PROJECT DC egy futurisztikus-disztópikus SZEREPJÁTÉK! Bármikor szívesen látjuk a csatlakozókat!    *****    Ne maradj le semmirõl, értesülj elsõ kézbõl a Selena Gomezzel kapcsolatos hírekrõl! Hat éve várja a látogatókat az oldal    *****    Református exmisszus-gyakornok, jégkorong, izomautók, rap zene. Igen, ez mind én vagyok! Hogyan? Nézz be és megtudod! :)    *****    Szeretsz írni? Lenne egy jó témád, amit megosztanál másokkal? Akkor kattints, és nyerj egy vendégposztot nálam! :)    *****    Kedveled Ian Somerhaldert? Odáig vagy a szépséges színésznõért, Nina Dobrevért? Kattints! Nem csak TVD rajongóknak!    *****    Szeretsz filmet nézni? Akkor itt a helyed! Nézz filmet facebook messengeren. Klikk ide!!!!    *****    MAYFLOWER / egy májusban született lány blogja / MAYFLOWER / egy májusban született lány blogja / MAYFLOWER    *****    DESIGN KÉSZÍTÕT KERESEK! 100 KREDIT ÉS MEGJELENÉS JÁR ÉRTE! DESIGN KÉSZÍTÕT KERESEK! 100 KREDIT ÉS MEGJELENÉS JÁR ÉRTE!    *****    ***Egy blog. Egy lány. Egy élet.*** Ðzsí blogol. *G-PORTÁL KÖZÖSSÉGMENTÉS ugyanitt. Ha hiányzik a régi közösség.*BLOG***    *****    Furry Fandom | Antropomorf Állatok | Furry Fandom | Antropomorf Állatok | Furry Fandom | Antropomorf Állatok    *****    Nézz filmet facebook messengeren!!!! Klikk! Klikk!    *****    ONMYMIND \\ EGY ÁTLAGOS SRÁC BLOGOL MINDENRÕL AMI ESZÉBEJUT \\ ZENE, CIKKEK, KRITIKA? KATTINTS ÉS OLVASS MOST KEDVEDRE    *****    **********Rengeteg AKCIÓ! Vegyszermentes kozmetikmok és bio mosó és tisztítószerek, munkalehetõséggel! ***********    *****    OKTATÁS INGYENESEN az ASZTRO-suliban, Asztrológiai tanácsadás BECSÜLET KASSZÁS alapon! Fordulj hozzám bizalommal!    *****    Bûbájos boszorkák - Charmed - Hírek a folytatásról - Érdekességek - Cikkek - Interjúk - Bûbájos boszorkák - Charmed -    *****    LORDE * ISMERD MEG TE IS A ROYALS ÉNEKESNÕJÉT * LORDE * ISMERD MEG TE IS * LORDE * ISMERD MEG TE IS A ROYALS ÉNEKESNÕJÉT    *****    Re-Startoltunk! Egy SZEREPJÁTÉK, amelybe bármikor becsatlakozhatsz! Légy te is Hõs! Hõsregék RPG    *****    Nem értesz a CSS kódokhoz/nem tudod egyedül fenntartani oldalad/szeretnél egy társszerkesztõt? Írj nekem! - sakura-ec.gp    *****    ISMERD MEG A GYÖNYÖRÛ OSCAR-DÍJAS SZÍNÉSZNÕT, ALICIA VIKANDERT, AKI A 2018-AS TOMB RAIDER LARA COFTJÁT FOGJA ALAKÍTANI!