Volt egyszer …

Volt egyszer egy gyermek,

Csöppnyi kis legény,

Sok éve felsírt

November éjjelén.

Még épphogy élt, s nem tellett több tőle

Éhségét-fájdalmát ily módon közölte.

Meglehet, azért sírt, tudta már előre

Bánat és fájdalom, nem marad el tőle.

Volt egyszer egy gyermek,

Hétéves nagy legény,

Táskával a hátán

Elindult szegény.

Vitték egymást, gyermek és nagy táska

Az út végén kettejüket az iskola várta.

De kicsi szívét már akkor is a bánat rágta

Itt csak apját, amott meg az édesanyját látta.

Volt egyszer egy ember,

Szerelmes, víg legény,

Párjára rátalált,

Azt hitte révbe ért.

Boldog volt az ember, mint talán soha még

Két csöpp fia szeméből ragyogott rá az ég.

Aztán szürke napok jöttek, s ínszakasztó munka

Mert párja csak követelt, s tetőt várt otthonukra.

Volt egyszer egy ember,

S egy este jött levél,

Mely azt írta elment,

Többé már nem él.

A számító szerelem elillant örökre

Csak egy szív maradt utána, végleg összetörve.

Fájdalmában úgy vélte nincsen más segély

Csak az a gerenda, s egy megkopott, vén kötél.

Volt egyszer egy ember,

Már csak emléke él,

Fejénél kőkereszt,

Előtte gyertya ég.

Kifogott örökre fájdalmon-bánaton

Megszökött előlük örök fiatalon.

Megnyílott a föld – feketén, s hidegen

Hogy elnyelje őt – huszonnégy évesen.