Megérkezve Tendales-ra, igen óvatosan manővereztünk be két hajónkkal a csaknem kör alakú atoll északkeletre nyíló szűk bejáróján. Átjutva a zátonyok között, rögtön két kisebb sziklasziget állta az utunkat, melyeket csak erősen kurtított vitorlákkal lehetett megkerülni. A bejárathoz közelebbi szigetecskén a belflorihoz hasonlatos világítótorony emelkedett, az éjszaka érkező hajók dolgát megkönnyítendő. Megkerülve a két kis szigetet, megcsodálhattam Tendales nem éppen hatalmas, de igen dús szántóföldjeit és gyümölcsöseit. Maga a város a sziget délkeleti részén állt, igen távol a bejárótól, a kikötőt védelmező erőd mögött.
A kikötés után Albrecht Zalpfer, aki majd egy éve állt a szolgálatomba, engedelmet kért, hogy elhagyhassa a Principio-t. Azt tervezte, hogy segítséget kér sir Brintől, Tendales ifjú kormányzójától és Európába hajózik. Sajnáltam megválni a kicsit hóbortos, de rendkívüli szakértelemmel megáldott mestertől. Busásan megfizettem a Principio-n töltött hónapokért, hogy annyival is könnyebben válthassa valóra a terveit. Hálából Albrecht nekem ajándékozott néhány vázlatot a legújabb találmányairól. Fura gépezetek voltak azokon a rajzokon. Az egyik például egy evezős kerekekkel felszerelt három ütegsoros csatahajót ábrázolt, árbocok nélkül.
Később kihallgatást kértem sir John Clifford Brintől, Tendales kormányzójától. Eredetileg azért mentem a városházára, hogy segítséget kérjek Albrecht Zalpfer számára, de végül egy kényes megbízással a tarsolyomban távoztam onnét. Sir Brin először is gratulált a Drake feletti győzelmemhez, majd biztosított róla, hogy minden segítséget megad mr. Zalpfernek. Még azt is elképzelhetőnek tartotta, hogy saját városában ad munkát a kiváló mesternek, ha arra alkalmasnak találja.
Aztán hirtelen váltással arról kezdett beszélni, hogy most leginkább mégis egy hozzám hasonlóan bátor és találékony kapitányra és a hajójára lenne szüksége. Egy cseppet sem tetszett ez a hízelgő bevezetés és a folytatás még annál is kevésbé. Sir Brin elmondta, hogy az utóbbi hónapokban több tendales-i kereskedőt is támadás ért Highrock és Tendales között. A piratok jószerivel megbénították a két sziget közti forgalmat. Akcióik szervezettsége, hihetetlen jólértesültségük arra utalt, hogy a piratoknak ügynökeik vannak Tendales-on. Sir Brin ezer aranyat ígért, ha kiderítem, ki szervezi a támadásokat és még négyezret, ha el is süllyesztem a piratok hajóját.
A városházáról egyenesen Christopher Offut üzletébe mentem és közöltem vele, hogy meghoztam Dead Island-ról a vásznát. Azt hittem, elküldi valamelyik segédjét, aki majd átveszi az árut és kiadja a raktárból cserébe a kakaót. Csakhogy a gondos kis öreggel semmi sem ment olyan egyszerűen. Személyesen jött le a kikötőbe és minden egyes bálát ellenőrzött, nehogy hibás, vagy éppen hiányos legyen valamelyik. Csak amikor az utolsó bála is a raktárában pihent, akkor engedte, hogy elkezdjük berakodni a kakaóját. Természetesen ezt a munkát is személyesen felügyelte. Mulatságos volt látni, amint a kis öreg ide-oda futkosott és a matrózaimat irányítgatta, nehogy kiszakítsák valamelyik becses zsákját.
Másnap, alkonyat táján sapkáját a kezében forgatva odaóvakodott hozzám Andrew Shoo. Látta, hogy nagy munkában vagyunk, hát megkérdezte, nincs-e szükségem egy jó fedélzetmesterre. Két hete érkezett Tendales-ra, miután a szigettől északra zátonyra futott, és elsüllyedt korábbi hajója a North Star fleute, melynek egyik fedélzetmestere volt három évig. Alaposan kikérdeztem, majd rövid alkudozás után felfogadtam a fickót fedélzetmesternek a Principio-ra.
Este, benyitva a Tarka Póni fogadóba, egyenesen egy zajos veszekedés kellős közepébe csöppentem. Egy harminc év körüli és egy jóval idősebb asszony perlekedett egy fekete hajú lánnyal és a társaságában lévő úriemberrel. Ha jól értettem zavaros kiabálásukat, a fiatalabb asszony azzal vádolta a lányt, hogy elcsábította a férjét. Az idősebb nő egyenesen az úriembert kárpálta, durva sértéseket kiabálva és az öklét rázva felé.
Thomas Hancock kocsmáros, aki addig láthatóan a veszekedők lecsendesítésével volt elfoglalva, az ajtónyitásra a legényeire bízta, hogy tegyék valahogy ártalmatlanná, vagy vezessék ki az asszonyokat. Ő maga elébem sietett, egy távolabbi sarokba vezetett, és gondosan letörölgette a padot, majd az asztalt is, mielőtt leültetett volna. Amíg elém tálalta a vacsorámat, elmondta, hogy dél felé hazatért Tendales-ra Marcus Thomson kereskedő. Egyes-egyedül, egy kis evezős csónakban. Egy hete indult Highrockba a kétárbocos Felicia barca-val, melynek tulajdonos-kapitánya volt, de úgy tűnik, elfogták a piratok. Már akkor is alig élt a szerencsétlen, amikor partot ért, így az emberek a rakparthoz legközelebb fekvő épületbe, a Póniba hozták. Azóta lázasan, önkívületben fekszik a fogadó egyik hátsó szobájában. Mielőtt elveszítette volna az eszméletét, valami Ropeflake-ről motyogott. Látszott a szerencsétlenen, hogy napok óta nem evett és csak tengervizet ihatott, így meglehet, hogy többet már nem is fog mondani a halála előtt.
A két veszekedő asszony a kereskedő felesége és édesanyja volt. Szerintük a fekete hajú Carla okozta Marcus balszerencséjét. Való igaz, hogy elutazása előtt Marcus sok időt töltött a Tarka Póniban és erősen csapta a szelet a lánynak. De ezzel bizony nem volt egyedül. Lám, még a kormányzó úr titkára is, akinek pedig köztudottan a kártya a legfőbb szenvedélye, majd’ minden este meglátogatja Carlat, és órákat tölt a lánnyal annak fogadóbeli kis szobájában.
1602. április 04.–17 óra 47 perc
1602. április 08. Dead Island6 óra 12 perc
Tendales-tól Dead Island-ig egyfolytában azt lestük, nem bukkannak-e fel a keresett piratok a láthatáron. Még egy kicsit ki is bővítettem az utat, Highrock felé kerülve egy kissé, de egyetlen gyanús hajót sem láttunk. Így azután eseménytelen utunk ötödik napján, alkonyat előtt egy kevéssel horgonyt vetettünk a dead island-i erőd előtt. Kijelöltem az őrséget, a legénység többi tagját pedig kiengedtem, a partra, bár jól tudtam, hogy Alfred Stergen fogadója nem nyújthat számukra túl sok szórakozást. Magam is felmentem a Vörös Bálványba és egész este a piratok után érdeklődtem a vendégek között. Megbízható hírek helyett azonban csak egy megbízást sikerült szereznem.
Jacob Ashton kapitány már három napja vesztegelt a kikötőben, félve a titokzatos piratoktól. A kérdezősködésem hallatán úgy vélte, nem félek találkozni a kalózokkal, felajánlott hát nyolcszáz aranyat, ha Jade Hamsternevű fleute-ját sértetlenül Highrockba kísérem és még nyolcszázat, ha onnét Itkalig is biztosítom az útját. Ezerhatszáz arany ígérete elég jól hangzott egy kis utazgatásért, így elvállaltam a kíséretet.
Másnap már korán reggel felkerestem Nigel Festert és elszámoltam neki a Tendales-ról hozott százötven zsák kakaóval. Amíg felbérelt rakodói kézi taligáikkal felhordták a boltja mögötti raktárba a zsákokat, a kereskedő kifizette a fuvarért ígért 2000 aranyat. Egy váratlan ötlettől vezérelve megvásároltam mr. Festertől az összes maradék szövetét, hogy ne üres hajóval kísérjem Highrock-ba a Jade Hamster-t.
1602. április 10. –8 óra 21 perc
1602. április 12. Highrock10 óra 25 perc
Csodálatosan friss, északkeleti szélben két nap alatt tettük meg az utat Highrock-ig. Kevéssel fél kilenc előtt horgonyoztunk le és tizenegy órára túl voltunk Jacob Ashton kapitánnyal az áldomáson is a Kövér Vaddisznóban. Megkaptam az első etapért ígért nyolcszáz aranyamat, aztán felkerestem mr. Havensile-t, hogy eladjam neki a dead island-i szövetemet.
A vén róka ezúttal alig adott bálánként négy arannyal többet, mint amennyiért én vettem az árut Nigel Festertöl. De annál többet ért a segítsége, amikor egy jó orvos után érdeklődtem nála. Habozás nélkül doctor Alumnust javasolta. Azt mondta, a különc doktor két éve meggyógyította Susanne Mortonst, a kormányzó úr leányát, akinek az életéről már mindenki lemondott. Nem tudni pontosan, hogy himlőbe esett-e szegény lányka, vagy valami más, egzotikus betegség támadta meg, de doctor Alumnus lehúzta a lázát, és úgy kikúrálta, hogy egy hónappal később már a városban sétálhatott.
Következő utam természetesen a kiváló doctor Alumnushoz vezetett. Csúcsos varázslóföveget viselő, csillagokkal telehímzett köpenyét lobogtató embert vártam, amikor bezörgettem a mr. Havensile által leírt ház kapuján. A szálas termetű, vörös szakállú doctor Alumnus azonban cseppet sem hasonlított az elképzelt alakhoz. Türelmesen végighallgatott, aztán hosszas fejtegetésbe kezdett Marcus betegségének természetéről. Eszében sem volt velem jönni Tendales-ra, csak adott egy kis zacskónyi fehér port. Igen bőbeszédűen elmagyarázta, hogy egy kancsónyi vízben oldjak fel belőle egy csipetnyit, és azzal az oldattal itassam a beteget nagyjából óránként. Ha nem képes inni, akkor is állandóan nedvesítsem a gyógyszeres vízzel az ajkait.
Amíg az embereim kirakták a szövetet a Principio rakteréből, felkerestem Jacob Ashton kapitányt. Megegyeztem vele, hogy legkésőbb egy hét múlva visszatérek Tendales-ból és elkísérem Itkalba, ahogyan Dead Islandon megegyeztünk. Aztán jókor reggel vitorlát bontottam, hogy elvigyem a gyógyszert Marcus Thomsonnak, ha még nem késő.
1602. április 15. –21 óra 44 perc
1602. április 16. Tendales6 óra 09 perc
Alig értünk Tendales-ba, Artois de Moulette-re bíztam a kikötést, magam pedig siettem a Tarka Póniba. Kértem egy kancsó vizet mr. Hancocktól és amíg elkészítettem az első adag gyógyszert, elmagyaráztam a használatát a fogadósnak. Aztán közönakarattal megpróbáltuk megitatni Marcust a fura színűre vált löttyel. Persze eleinte több folyt a párnára, mint a beteg torkába, de azért sikerült két-három kortyot belediktálni. Óránként tettünk újabb kísérletet mr. Hancockkal és egyre több gyógyszert sikerült megitatni a beteggel. Másnap hajnalban a fogadós lelkére kötöttem, hogy mindenképpen tartsa a Tarka Póniban Marcust, mert amikor visszatérek, ki akarom kérdezni a piratokról.
A kezelés közben mr. Hancock borzadozva mesélte a város legújabb híreit. Marcus Thomson édesanyja, aki két hete piratok kutyájának nevezte a kormányzó úr titkárát, másnap reggelre meghalt. Megfulladt, mintha valaki hurkot vetett volna a nyakába. Elkékült arccal feküdt az ágyán és még halálában is a saját torkát szorongatta. Csakhogy sem zsinegnek, sem betörésnek nyoma sem volt. Az emberek persze rögtön boszorkányságról kezdtek suttogni. Többeknek eszébe jutott Carla, a kocsmalány. De az a cafat meg nyomtalanul eltűnt a városból. Csak harmadnapra derült ki, hogy a kormányzó titkárának, Bartholomew Olsternek is nyoma veszett, kártya-partnerei nagy bánatára, akiknek vagy kétezer arannyal maradt adósuk.
A lázas beteg, és a kezét tördelő felesége mellett ülve igen hátborzongató volt a kocsmáros története. Azt még el tudtam képzelni, hogy a titkár és a kocsmatündér pár aranyért feljuthatott valami hajóra és látszólag nyomtalanul eltűnt a szigetről. De olyat még sosem hallottam, hogy valaki a saját két kezével fojtotta volna meg magát. Bár nem igazán hittem a boszorkányokban, erre az esetre nem tudtam semmi épeszű magyarázatot találni.
1602. április 17. –17 óra 01 perc
1602. április 18. Highrock11 óra 30 perc
Délután öt órakor vetettünk horgonyt Highrockban, közvetlenül a Jade Hamster mellett. Jacob Ashton kapitányt sem kellett sokáig keresnem, ahogy sejtettem, még most is a Kövér Vaddisznóban lakott. Érdeklődésemre a jól értesült Jeremy Windem azt is elárulta, hogy a kapitány már tegnap végzett a hajója rakodásával. Ma már csak azzal a lánnyal van némi elintézni valója, akit egy jó órája kísért fel a szobájába.
Nem akartam zavarni a kapitányt, hát megvacsoráztam és magam is nyugovóra tértem mr. Windem egyik szobájában. Jacob Ashton azonban reggel sem sietett a felkeléssel. Valószínűleg csak dél felé került volna elő a szobájából. Nyolc óra tájban azonban megérkezett Ted Peacock, a Jade Hamster vitorlamestere, mire mr. Windem felküldött a kapitányhoz egy kölyköt, aki egy aranyért vállalta az ébresztésért vélhetőleg kijáró pofont is. A kapitány valóban zokon vette a korai zavarást és ennek alaposan hangot is adott. Csak akkor múlt el a mérge, mikor az ivóban meglátta, hogy ígéretemhez híven megérkeztem és kész vagyok tovább kísérni. Meghívott reggelizni, közben megbeszéltük, hogy azonnal folytatjuk is utunkat Itkal felé. Ashton kapitány azonban egyáltalán nem ismerte a sietséget, vagy legalábbis egészen másként értelmezte, mint én. Már tizenegy óra is elmúlt, mire vitorlát bontottunk, és csak dél előtt egy fél órával hagytuk el Highrockot.
1602. április 21.14 óra 21 perc
Itkal-hoz közel, ÉKeletre
Már jócskán túl voltunk az út felén Highrock és Itkal között, amikor északon három hajó vitorlái tűntek fel a láthatáron. Valahonnan Granda Avilia felől jöttek és lehettek akár spanyolok is. Semmi okom sem volt bízni a Donokban, ezért harci riadót fúvattam és az idegenek, meg a Jade Hamster közé helyezkedtem a Principio-val. Átkiáltottam Ashton kapitánynak, hogy történjék bármi is, ő folytassa az útját Itkal felé.
A három idegen hajó két órával dél után ért lőtávolba és akkorra mind a három felvonta fekete lobogóját. A kötelék legnagyobb hajója, egy huszonnyolc ágyús karavella egyenesen felénk vette az irányt, a két kisebb, egy kis gallion, meg egy kétárbocos barca viszont igyekezett megkerülni a Principio-t, hogy a Jade Hamster után eredhessen. Nem igazán fűlött a fogam egy ilyen egyenlőtlen csatához, de arra szegődtem, hogy megvédem Jacob Ashton hajóját. Elébe vágtam hát a nevéhez méltón igen fürge Speedy-nek, és két-három sortűzzel megtépáztuk a vitorláit, hogy lelassítsuk a piratokat.
Addig lődöztünk a legkisebb pirathajóra, hogy majdnem közé és a gyorsan felzárkózó tizenkét ágyús gallion, a Wassenaar közé kerültünk. Csak az utolsó pillanatban tértünk ki a veszélyes kereszttűz elől, de azután gyorsan vissza is vágtunk. Következő sortüzünk olyan pompásan telibe találta a Speedy-t, hogy elsodorta az előárbocát. Közben a jobb oldal tüzérei is eltalálták a Wassenaar -t. Csak egy órával később derült ki, hogy mennyire, amikor a kis gallion a bal felére kezdett dőlni.
Miután elbántunk a két gallionnal, nyugodt szívvel eredhettünk a Jade Hamster nyomába. Habár a huszonnyolc ágyús Tapaze még sértetlen volt, de az még Ashton kapitány fleute-jának sem érhetett a nyomába. Ráadásul a karavella hamarosan szélbe is állt és menteni kezdte a süllyedő Condessa de Resonde legénységét, igy nem zavart bennünket, amikor tovább vitorláztunk Itkal felé.
1602. április 22. –10 óra 24 perc
1602. április 23. Itkal6 óra 17 perc
Délelőtt tíz óra tájban érkeztünk Itkal kikötőjébe, bár a sziget teljesen nyitott, lapos keleti partjának horpadásában álló, gerendákból összerótt mólót valójában aligha lehetett kikötőnek nevezni. Előbb csak a javításhoz partra húzott halászbárkák körül dolgozó szigetlakók figyeltek fel közelebb manőverező hajóinkra, de hamarosan a városka lakóinak többsége előkerült, megcsodálni ama ritka eseményt, amikor egyszerre két hajó érkezik Itkalra.
Partra szállva aztán látnom kellett, hogy Gregory, akitől majd’ egy éve először hallottam Itkalról, cseppet sem túlzott, amikor kopott kis halászfalunak nevezte. Az apró kunyhók között alig volt kéttucatnyi igazi ház. Ezek közül is a helyőrség erődje volt a legtehetősebb. Rajta kívül már csak John Burtons kereskedő házának volt emelete is, meg cserépteteje is. A városka méretét és unalmasságát mégis az jellemezte legjobban, hogy még egy valamire való kocsmájuk sem volt. David Blount alacsony, szalmatetős házának nagyobbik szobáját nevezte ki ivónak, ide járhatott Itkal férfi lakossága berúgni. Jobb híján magam is ide ballagtam Jacob Ashtonnal, hogy egy kancsó házi főzésű, vendégriasztó sör mellett megbeszéljük a továbbiakat.
Ashton kapitány nagyon örült volna, ha üzleti ügyeivel végezve, még mindig az én kíséretemmel indulhatott volna Tendales felé. De éppen itt volt a bökkenő. Titokzatos ügyfele éppúgy érkezhetett másnap, mint egy hét múlva. Talán hajlandó lettem volna várni néhány napot, ha nem találom olyan unalmasnak Itkalt. Átvettem az út második felére ígért 800 aranyat, elköszöntem a kapitánytól és a Principio fedélzetén vártam meg a napkeltét.
Reggel vitorlát bontottunk és elindultunk Tendales felé. Ha egy órával később szedjük fel a horgonyt, Jacob Ashton kapitány mégis velünk jöhetett volna. A mi indulásunkkal egyidőben bukkant fel ugyanis Itkal északi részét megkerülve John Shepard kapitány Rainbow gallionja, melyet Jacob Ashton olyan nagyon várt.
1602. április 24.11 óra 47 perc
Itkal-hoz közel,Keletre
Itkalt elhagyva abban reménykedtem, eseménytelen utunk lesz Tendales-ig. De másnap dél körül két hajó keresztezte az utunkat. A nyolc ágyús San Pasqual és a nyomában haladó harminchat ágyús Meer Diamant fast gallion még jócskán lőtávolon túl voltak, amikor felvonták fekete lobogójukat. A Meer Diamant elől talán még megszökhettünk volna, de a két árbocos San Pasqual látnivalóan gyorsabb volt a mi Principio-nknál.
Nem örültem az újabb egyenlőtlen küzdelemnek, de nem volt sok más választásom. Láncos golyókra tölttettem az ágyúinkat és igyekeztünk lelassítani ellenfeleinket, főleg az egyébként is lomhább Meer Diamant-ot. Másfél órával és néhány tucat találattal később aztán ki is alakult egy számunkra némileg kedvezőbb helyzet. Valahol a távolban kitartóan küzdött a széllel és megtépázott vitorláival a Meer Diamant, mi pedig párharcot vívtunk a kicsiny San Pasqual barca-val.
Persze nem volt az igazi párharc. Hosszabb-rövidebb csapásváltásokkal igyekeztünk elkerülni, hogy a barca orrában csoportosuló muskétások tüzet nyithassanak a Principio tatfedélzetére. Közben persze szaporán kartácsoltuk a kis hajó fedélzetét és az árbockosárba küldött muskétásaink is alaposan kitettek magukért. A kétárbocos fedélzete hamarosan vérben úszott. Délután egy óra táján távcsövemmel láttam, amint az egyik lövészem leterítette a piratok vezetőjét. Addigra alig egy tucatnyi épkézláb ember maradhatott a San Pasqual-on, így bátran magára hagyhattuk a kis hajót.
Megfordultunk és minden vitorlánkat kifeszítve a Meer Diamant-ra támadtunk. Vad rohamunk, melyet két kartács-sortűz előzött meg, egy fertályóra alatt elsöpörte a kalózok ellenállását. Birtokba vettük a Meer Diamant-ot, a piratok túlélőit csónakokba parancsoltuk, majd útnak indítottuk őket a lassan, nehézkesen közeledő San Pasqual felé.
1602. április 28. –4 óra 24 perc
1602. május 03. Tendales6 óra 38 perc
Hajnalban értünk Tendales elé és még a világítótorony segítségével is közel egy órát küzdöttünk a széllel, mire horgonyt vethettünk a kikötőben. Az őrök kivételével mindenkit pihenőre vezényeltem és magam is ledőltem pár órácskára a kabinomban. Igazából nem tudtam bepótolni az éjszakai alvást, de legalább nagyjából magamnál voltam, amikor partraszálltam.
Első utam természetesen a Tarka Póniba vezetett. Reméltem, hogy Marcus legalább annyira magához tért, hogy felelni tudjon a kérdéseimre. Amint beléptem az ivó ajtaján, mr. Hancock sugárzó vigyorral jött elém. Elújságolta, hogy a gyógyszeremnek hála Marcus szinte teljesen felgyógyult. A felesége négy napja hazavitte a házukba, és most ott ápolgatja. Ámbár– a fogadós szerint –Marcus legnagyobb baja már nem a betegsége, hanem szeretett Felicia-ja elvesztése volt. A hajóját pedig semmiféle ápolás sem adhatja már vissza neki.
Megebédeltem a Tarka Póniban és csak délután kerestem fel Marcus Thomsont kikötőbeli kis házában. A kereskedő alaposan lesoványodva, de már az egyik ablak elé állított kényelmes karszékben ülve fogadott. Felesége azonnal mellénk telepedett és aggódva szorongatta a férje kezét, míg tíz arany ígéretére Marcus készségesen elmondta, hogy egy Chance nevű pinasse támadta meg a hajóját. A pirat tüzérei olyan kiválóak voltak, hogy már a legelső lövésükkel eltalálták az ő Felicia-ja főárbocát. A pinasse kapitányát John Ropeflake-nek nevezték az emberei. A szökése előtti estén Marcus még hallotta, hogy a piratok El Caimanora készültek, hogy eladják a zsákmányukat, kisebb javításokat végezzenek a hajójukon és felfrissítsék a készleteiket.
Egyszerre nagyon sok dolgom támadt. Legelőször is tájékoztattam sir Brint, hogy mire jutottam a piratok utáni nyomozásommal. A kormányzó úr gratulált a sikeres felderítéshez, de a Chance kapitányánál sokkal inkább érdekelte volna a piratok tendales-i ügynökének a kiléte. Minden esetre megerősítette korábbi ajánlatát, hogy ezer aranyat ad az ügynök nevéért és négyezret, ha elsüllyesztem a piratok hajóját.
Másnap lőszert, vizet és friss húst rakattam be a Principio-ra. Vásároltam pár tucat baromfit és négy süldő malacot is, hogy az extra élelemmel kicsit javítsam a legénység hangulatát. Sejtettem, hogy nekik sincs több kedvük megütközni egy fürge, kiváló tüzérségű pinasse-szal, mint nekem. A rakodás közben arra is szakítottam időt, hogy felkeressem Bertram Michaelsont, a hajógyár tulajdonosát. A holland mesterrel igen gyorsan megalkudtunk, és estére a megviselt Meer Diamant huszonötezer aranyért már a hajógyár tulajdona volt. Nem szívesen, de be kellett látnom, hogy sir Mortonsnak igaza volt, amikor idestova egy évvel korábban a kereskedelemnél sokkal jövedelmezőbb foglalkozásnak nevezte a privateerkodást.
AJÁNLOM AZ OLDALT