Gothic II

   Néhány évvel ezelőtt a Piranha Bytes és a JoWooD jóvoltából Khorinis szigetén találkoztam egy névtelennek tűnő hőssel. Nem volt valami jó bőrben. Sápadtnak és elgyötörtnek tűnt, mint aki igen sok időt töltött valami nagyon sötét helyen. Pedig mikor kérdeztem, azt mondta, csak Xardas tornyából jön. Mire az első goblinokat agyonvertük, össze is barátkoztunk. Újdonsült barátom elmondta, hogy Somának hívják és tévedésből, elítéltként került a Bányavölgybe, a mágikus kupola alá. A tábortűz mellett, egy üveg bor elfogyasztása után azt is kibökte, hogy nem tett ő semmi rosszat Myrtanában, csak egy átmulatott este után eltévesztette az ajtót és nem a saját házában tért nyugovóra. Az valahogy fel sem tűnt neki, hogy egy csinos fiatalasszony is „alszik” az ágyban, egészen addig, míg a feldühödött férj haza nem tért.

   Az már tényleg csak fatális véletlen volt, hogy menekülés közben fáklyájával a fél falut felgyújtotta, meg három embernek is kénytelen volt beverni a fejét. Ő csak védekezett, mikor a felbőszült falusiak mind neki akartak esni, amiért felébresztette őket. Pedig nem is ő verte fel az üvöltözésével a falut, hanem az az ember, akinek véletlenül betévedt a házába!

   Ahogy elálmosodott, Soma még motyogott valamit egy várról, táborokról, orkokról, Xardasról, meg valakiről, aki folyton csak aludt. És végül valami templomról, ami ráomlott.

   Másnap Soma folytatta az útját, és megpróbált bejutni Khorinis városába, de az őrök visszafordították a kapuból. Így aztán néhány napot egy gazdánál dolgozott a szállásáért, meg a kosztjáért cserébe, míg ki nem ötlötte, hogyan csaphatná be az őröket.

   Munkája jutalmául kapott Lobarttól, így hívták a gazdát, egy öltözet ruhát, de a kisördög még mindig nem hagyta nyugodni Somát! Kihasználta, hogy Lobart csak könnyelműen a szoba felé intett, hogy vegye ki a ládából a ruhát! Soma persze nem csak a ruhát vette ki Lobart ládájából, hanem ki is fosztotta a gazdát.

   Új ruhájában, a kerítés mellől felkapott foghíjas gereblyével a vállán Soma könnyedén besétált a városba, ahol azonnal az útját is állta egy Lothar nevű lovag. A lovag szavaiból kiderült, hogy Khorinisben Rhobar király lovagjai vették át a hatalmat. De nem csak a várost szállták meg, hanem még a Bányavölgyet is! Soma minden Lothar által elmondott szabályra rábólintott, pedig igazából csak két dolog érdekelte. Egy kis vagyonra akart szert tenni, meg szeretett volna végre családot alapítani. De bizony valahogy Khorinisben sem akart semmi úgy sikerülni, ahogyan Soma szerette volna. Pedig minden munkát elvállalt, amiért pár aranyat kaphatott. Egyik munkája éppen egy ifjú özvegy adósságának behajtása volt. Megsajnálta az asszonykát és addig összeszedett aranyait rááldozva kifizette helyette a 200 arany tartozását. Egy darabig úgy tűnt, ezzel jó cselekedettel a családalapítás gondja meg is oldódott Soma számára, mert beköltözhetett a hálás Gritta … khm, … házába. De pár nap után az én barátom egy kis kocsmázást követően, a kikötőben kóborolva betévedt a helyi bordélyba, mire Gritta azonnal kitette a szűrét.

   Később egy Canthar nevű kereskedő megbízta, hogy hamis bizonyítékkal buktassa le Sarah-t, akinek a standját Canthar szerette volna megszerezni. Soma ráállt az alkura, azt hitte, elég lesz kiszabadítania Sarah-t a börtönből, hogy új szálláshoz (no meg barátnőhöz) jusson, de tévedett! Hiába akarta megszöktetni a lányt a városi börtönből, Sarah szóba sem állt vele.

   És persze nem volt nagyobb szerencséje Somának Cassiával sem, aki a csatornarendszer egyik zugában lakott és a khorinisi tolvaj céhet vezette. A kétes hírnevű hölgy eleinte kedvesen fogadta Somát. Meg is tanította a tolvajlás egy-két mesterfogására, de hiába lopott a kedvéért a barátom egy alkimistától, meg a Felsőváros polgáraitól is, hiába rohangált csempészáruk után a vadonban, Cassia csak kinevette szegény barátomat, amikor közeledni próbált hozzá! Pedig Soma még a céh egyik raktárában heverő, felnyithatatlan láda zárját is feltörte a kedvéért!

   Bánatában Soma el is hagyta a várost. Vadászgatni kezdett, előbb csak Khorinis környékén, majd mind messzebbre merészkedett. Megölte a világítótornyot megszálló banditákat, tucatjával vitte a farkasbőröket a városba. Végül eljutott Onar tanyájára is, ahol régi, bányavölgyi ismerőse, Lee szervezett egy zsoldos csapatot a tanya védelmére, a gazda pénzével fizetve harcosainak. Soma rögtön el is határozta, hogy beáll Onar zsoldosai közé. Persze ez nem is ment olyan egyszerűen, mert Soma sehogyan sem bírt a vérével. Volt képe azzal bizonyítani a harci tudását, hogy a zsoldosok egy részét jól elagyabugyálta!

   Azt hittem, ebből majd nagy balhé lesz, de tévedtem. Lee nem csak felvette zsoldosai közé Somát, de még egy levelet is rábízott, amiben szövetséget ajánlott lord Hagennek, a Khorinisba érkezett lovagok vezérének. Soma el is talpalt a levéllel a városba, de hiába gyalogolt olyan sokat. Lord Hagen nem fogadta el Lee szövetségi ajánlatát. Azt viszont megengedte, hogy a barátom bejuthasson a Bányavölgybe (ahová eredetileg Xardas is küldte). Persze nem ingyen! A belépési engedélyért cserébe arra kérte Somát, hogy derítse ki, miért nem érkezett még mindig érc a Bányavölgybe küldött lovagoktól és igaz-e a szóbeszéd, hogy sárkányokat láttak a völgyben.

   A Bányavölgyben azonban egy igazán fejre állt világ fogadta Somát. Már a bejárati szorosban egy csapat ork támadta meg, holott amikor még állt a mágikus kupola, az orkok sosem merészkedtek el idáig. De most valami egészen mást is merészkedtek! A tenger felőli oldalon masszív cölöpkerítéssel zárták le a völgyet és ostrom alá vették a várat, mozdulni sem engedve a lovagokat. Soma körbe óvakodta az ostromgyűrűt és végül egy ork faltörő kos roncsán felmászva sikerült bejutnia a várba.

   Csakhogy hiába fáradt. A várban nemhogy ércet, de még étel sem nagyon talált. Így aztán Soma napokig csak vadászni járt, hogy a hős lovagoknak legyen mit enniük. Közben persze a vagyonkáját is gyarapítgatta, ami viszont cseppet sem tetszett lord Garondnak, mert Soma szorgalmasan végigjárta a kastély minden szobáját, magához véve (szigorúan csak megőrzésre!) a gazdátlannak tűnő tárgyakat. Hogy minél kevesebb bajt okozzon a várban, lord Garond egy üzletet ajánlott a barátomnak. Ha Soma kideríti, mi történt a három ércbányászatra induló csapatával, akkor ő bizonyítékot ad Somának a sárkányok létezésére.

   Soma tehát megint nekivághatott az orkoktól hemzsegő Bányavölgynek. Először a régi bányába ment, ahol Grimes-től megtudta, hogy a csapat vezetője napokkal korábban elindult a kibányászott érccel, egy kis csapat élén a várba. Soma a ládákat cipelő lovagok nyomába eredt, de már csak a csapat vezetőjét találta meg Cavalorn elárvult háza mögött, a barlangban. A magára maradt lovag nem boldogult a ládákkal, ezért azt kérte Somától, hogy hozzon erősítést a várból.

   A kérés teljesítése után a barátom a középső bányához indult, melyet Fajeth csapata nyitott. Itt talán még rosszabb volt a helyzet. A lovagok és a bányászok munkájuk közben egy hevenyészett palánk mögött védekeztek a vérszagtól megvadulva újra, meg újra rájuk támadó ragadozók ellen. Soma két napig hadakozott a hüllőkkel, sorra megölve mindet, végül még a falka vezérét is levadászva.

   A harmadik bányát aztán már nem is ostrom alatt találta Soma, hanem üresen. Egyetlen bányász, vagy lovag sem élt a táborban. Nagy szerencséje volt Somának, hogy egyik kezében fáklyával, a másikban karddal ment le a vágatba, különben vele is elbántak volna a bányát birtokba vevő tárnarákok. Szerencsére egy a vágat falára tűzött levélke elárulta, hogy a túlélők merre menekültek el a kibányászott érccel. Soma azonnal a nyomukba is eredt, de mire utolérte a szállítmányt, már csak régi ismerőse, Diego ücsörgött a ládák mellett, társai elestek útközben az orkok és a völgyet ellepő vadállatok támadásaitól.

   Lord Garond ugyan cseppet sem örült a Soma által hozott híreknek, mégis a szavának állt és adott egy levelet a barátomnak, melyben igazolta, hogy a bányavölgyet orkok és sárkányok támadták meg. De ha szegény Soma azt hitte, visszamehet Khorinis városába, vagy Onar tanyájára pihenni egy kicsit, hát nagyobbat aligha tévedhetett! A hágónál először egy fekete csuhás mágus támadott rá, mindenféle átkokat, meg tűzlabdákat szórva. Mivel az udvarias békítés nem hatott az idegenre, Soma nemes egyszerűséggel elvágta a fekete csuhás nyakát.

   De alig pár lépéssel távolabb ismét kellemetlen meglepetésben volt része. Valaki (vélhetően a korábbi fekete csuhás mágus) megölte a hágó bejáratát őrző két lovagot. Ezzel szabaddá vált az átjárás Khorinis és a Bányavölgy között. A patak túlsó partján egy fa alatt Lester várta Somát egy teleport rúnával, mely azonnal Xardashoz repítette a barátomat.

   Xardas, miután megnézte a sárkányok létét bizonyító levelet, hümmögött egy sort. Végül azt tanácsolta a barátomnak, hogy készüljön fel a sárkányok elleni harcra. A felkészülést pedig kezdje azzal, hogy kérje el lord Hagentől eddigi segítségéért az „Innos szeme” néven ismert ősi ereklyét! Soma ugyan egy percig sem hitte, hogy ilyen drága holmit pont az ő kezébe adna a lovagok vezére, de azért elismételte Khorinisben lord Hagennek, amit Xardastól hallott. Legnagyobb meglepetésére a lord hajlandó volt átadni neki az ereklyét, amelyért azonban el kellett mennie a kolostorba, ahová lord Hagen megőrzésre küldte Innos szemét.

   Csakhogy Soma, mint már olyan sokszor, megint hiába talpalta végig az utat. A kolostort vezető Pyrokar szégyenkezve mesélte el, hogy egyik növendékük, Pedro ellopta Innos szemét és megszökött vele. Soma persze azonnal a tolvaj nyomába eredt. Nem volt nehéz követnie, mert Pedro legyilkolt tanítványok tetemeivel jelezte, hogy merre jár. Végül az északon levő Napkörnél Soma némi pörkölődés árán visszaszerezte az amulettet az annak tönkretételén munkálkodó fekete csuhás idegenektől.

   Az amulett javításához elsősorban egy jó kovácsra volt szüksége Somának. Csakhogy Onar tanyáján hiába kereste a zsoldosok kovácsát, Bennetet. Hamar kiderült, hogy a kovácsot Lothar lovag meggyilkolása miatt maga lord Hagen csukatta le. De Soma arra is gyorsan rájött, hogy az egyetlen tanú, Cornelius nem kevés aranyért hamisan vádolta meg Bennetet. Cornelius újabb vallomása alapján lord Hagen szabadon engedte a kovácsot, aki viszont hálája jeléül ingyen javította meg Innos szemét Somának, és még egy teljes sárkányvadász vérttel is megajándékozta kiszabadítóját.

   Már csak egyetlen apróság volt hátra, hogy Soma elindulhasson megküzdeni a bányavölgyi sárkányokkal. A három fő mágusnak fel kellett töltenie az amulett varázserejét, mert Soma csak Innos szeme segítségével beszélhetett a sárkányokkal, és tudhatta meg a titkukat, amire Xardas is roppantul kíváncsi volt.

   Új vértjében feszítve Soma büszke, de nem egyedüli sárkányvadászként tért vissza a Bányavölgybe. Már a hágó után kiderült, hogy Khorinis minden kisebb-nagyobb kincsvadásza a sárkányok nyomába vetette magát, hogy megszerezzen valamennyit a fenevadak legendás kincséből. Soma kikerülte a vasárnapi sárkányvadászokat és céltalan bóklászás helyett egyenesen a várba ment. Logikusnak érezte, hogy ha a lovagok tudtak a sárkányok létéről, akkor talán arról is tudhatnak egyet-mást, merre tanyáznak a mágikus szörnyek. Nem is csalódott. Oric, lord Garond egyik segédtisztje valóban szolgált pár érdekes információval, így Soma már nem vaktában indult a sárkányok felkutatására.

   Elsőként egy nemrégen keletkezett mocsárba látogatott el, Pandrodor-hoz, a mocsársárkányhoz. Rövid beszélgetés, majd egy kicsit hosszabb tusa következett, ami után Soma már mehetett is vissza a várba Pandrodor kimetszett szívével, hogy újra töltse Innos szemét.

   Hogy a második sárkányhoz, Pendrakhan-hoz eljusson, Somának egy csomó hüllőemberen, meg más szörnyetegen kellett átvágnia magát. De a hegycsúcson végre szembeszállhatott a kősárkánnyal is, aki valahogy sokkal keményebb ellenfélnek bizonyult mocsárbeli testvérénél.

   Harmadiknak Feomathar-ral, a tűzsárkánnyal kellett megküzdenie Somának. De mert már a hegycsúcsra vezető úton igen melege lett a tűzgólemekkel vívott csatáktól, a rövid beszélgetés után kézitusa helyett inkább egy kis céllövészetet tartott az én barátom. Szerencsére a nyílvesszők éppúgy használtak Feomatharnak, mint Pandrodornak és Pendrakhannak Soma kardja.

   A legnehezebb feladatnak Finkregh, a jégsárkány bizonyult, aki a hajdani Új Tábor barlangjába költözött, befagyasztva a tavat és a virágzó rizsföldeket. Hogy eljuthasson Finkregh fészkéig, a hideg ellen Somának egy kis mozgásra volt szüksége, hogy felmelegedjen. Összetört hát néhány jéggólemet és vagdaltat csinált pár tucat gyíkemberből. Aztán, mert nem volt kedve a szárnyra kapó Finkregh után futkosni, megint csak nyilazni kezdett hatalmas ellenfelére.

   A négy sárkánnyal folytatott beszélgetésekből Soma néhány igen érdekes dologra jött rá. Elsőként mindjárt arra, hogy nem a sárkányok voltak Beliar seregeinek igazi vezérei, nekik is parancsolt valaki, aki az Irdorath Csarnokainak nevezett templomból irányította a hadjáratot. De arra is fény derült, hogy a sárkányok a harc előtt előrelátóan elrejtették tojásaikat Khorinis szigetének barlangjaiban. Mivel Soma nagyon nem szerette volna, ha az egész szigetet ellepik a kikelő kis sárkányok, ezért sorra felkereste a barlangokat. Először agyoncsapkodta a gyíkembereket, akik a sárkánytojásokra vigyáztak, aztán törni kezdte a fejét, hogy mit is kezdjen ennyi tojással. Végül egy részükből rántottát sütött, mivel alaposan megéhezett, a többiből meg jófajta tojáslikőrt készített. Ettől aztán Xardas tornya felé menet virágos jókedve kerekedett és énekelni kezdett, de amikor aggódva megkérdeztem tőle, hogy mi baja, büszkén rávágta:

„Kicsit tán ittam, egy kicsit tán torgok, de részeg … egy cseppet sem vagyok!”

   Xardas tornyánál aztán egy csapásra elmúlt az én barátom jókedve. A mágus helyett csak Lester várt rá a vén mágus levelével. Ő is csak kint, a torony előtt, mert odabent ……

   Soma igencsak elszontyolodott, mert a levél alapján úgy tűnt, Xardas végleg elhagyta az otthonát. Utolsó tanácsként azt írta Somának, hogy menjen a kolostorba és tudjon meg minél többet Irdorath Csarnokairól! Ment volna Soma azonnal, de hátra volt még egy barlang, ahol sárkánytojást kellett keresnie. Abban a barlangban azonban valami egészen mást is talált. Fáklyája halvány fényében egy ősz hajú embert látott feküdni az egyik járatban. Közelebbről megnézve Soma döbbenten látta, hogy az a halott bizony nem más, mint maga Xardas! Alaposan meggyászolta a mágust az én barátom, de aztán sok mást nem is tehetett, követte Xardas utasításait. Elment a kolostorba, és Pyrokar engedélyével lemehetett a kolostor titkos könyvtárába, ahol talált is néhány poros leírást, meg egy öreg, töredezett szélű térképet Irdorath szigetéről, és a rajta álló ősi templomról.

   Persze most, hogy kicsit már kezdett megvagyonosodni, egy cseppet sem fűlött Soma foga az újabb utazáshoz és a várható kemény harchoz. De Pyrokar nem hagyott neki sok választást. Ráparancsolt, hogy szerezzen egy hajót, megfelelő legénységet és induljon a titokzatos szigetre. Nehogy Soma félvállról vegye a küldetését, Pyrokar a barátom mellé rendelte kísérőnek Miltent, a monostor egyik legtehetségesebb ifjú mágusát.

   Soma úgy gondolta, hogy legénységnek nagyon jól megtennék a régi ismerősei, barátai. A világítótorony őréből, Jack-ből kiváló kapitány lett, és ráadásul még Vatras, a gyógyítás nagymestere is velük tartott. Már csak azt az egyetlen kis problémát kellett megoldania az én barátomnak, hogy egész Khorinisben egyetlen valamire való hajó akadt. Az Esmeralda, amivel a lovagok érkeztek Myrtanából. Szerencsére egy kis zsarolás után a város bírája kiállított a számukra egy engedélyt, hogy küldetésük idejére használatba vehetik a hajót. Elindulás előtt Soma még készségesen megígérte Girionnak, lord Hagen tisztjének, hogy hamarosan épségben visszahozzák a hajót, bár közben előrelátóan keresztbe tette az ujjait a háta mögött!

   Irdorath szigetén csak egy barlangban tudtak kikötni, nem messze az orkok szállásául szolgáló egyik üregtől. Soma nagy bátran indult az orkok kifüstölésére, de kiderült, hogy azoknak bizony egy méretes házőrzője is van, egy barlangi troll személyében. Ráadásul, amíg Soma a barlangban hadakozott, egy másik ork csapat magát a hajót támadta meg. Szerencsére a barátom barátai kemény harcosoknak bizonyultak és zenekart szerveztek az orkokból, megtanítva őket kesztyűbe dudálni.

   Soma közben az első barlangból egy hatalmas csarnokba jutott, ahol kedves gyíkemberek próbálták maradásra bírni, nem túl sok sikerrel. Annál meglepőbb volt, hogy a barátom a gyíkemberekkel hadakozva fura, méretes tojásokat talált a barlangban. Hamarosan beigazolódtak balsejtelmei, mert találkozott a tojásokhoz tartozó tűzsárkánnyal, Feodaron-nal is. Soma a hősiesség legkevésbé veszélyes formáját választva elinalt Feodaron közeléből, majd a barlang szűkebb, alacsonyabb részéből lenyilazta a bőszen üvöltöző, de közelebb jönni sehogyan sem tudó tűzsárkányt.

   Feodaron után Soma végre elérte Irdorath Csarnokainak mélyén a Templomot, bár nem igazán örült ennek a sikernek, mert egy csapat csontvitéz sietett a fogadására. És bizony nem virágcsokrokat, hanem mindenféle rozsdás kardokat és szekercéket lóbáltak Soma láttán!  

   A fogadóbizottság végleges elcsendesítése után Soma szerencsésen talált magának egy kellemes kis kuckót ággyal és alkimista asztallal. Győzelmei örömére készített egy újabb adag tojáslikőrt Feodaron tojásaiból, és csapott egy görbe estét, bár másnap, némi fejfájással küszködve rá kellett jönnie, hogy túl korán ivott a medve (vagy csak a róka?) bőrére. Ahogy egyre beljebb jutott a Templomba, egyre több mágikus lénnyel kellett megküzdeni, végül az egyik teremben egy egész csapatra való mágussal is szembe került. Megpörkölve (és fagyasztva) bár, de törve nem, diadalmasan érte el a terem túlsó végében a hatalmas ajtót. Bár ne tette volna! Az ajtón (és egy lépcsőn) túl, valami borzadály várt rá! Beliar legfőbb szolgája, akit igen csak nehéz volt megölni, mivelhogy egyszer már elhalálozott a szerencsétlen. És hogy ki, vagy mi volt ő? Hát egy … (Ugye nem gondoltátok, hogy elárulom és lelövöm a poént?)

   A végső győzelem után Soma fáradtan ballagott vissza a hajóra, ahol a barátaival közösen eldöntötték, hogy dehogy mennek ők vissza Khorinis szigetére, mikor haza is hajózhatnak Myrtanába! Így aztán felszedték a horgonyt, és a hazai partok felé fordították hajójuk orrát. Mindannyian Myrtanába akartak jutni, de mindannyian más-más céllal.

Azt már nem láthatta az én fáradtan aludni térő barátom, hogy a távozásuk után egy kevéssel Xardas jelent meg a semmiből Beliar legyőzött legfőbb szolgájának teste mellett, és magával vitte a lelkét! De még abban sem lehetett egészen biztos, hogy valóban látta feltűnni a vén mágust a saját kabinjában, vagy csak álmodta Xardast és a figyelmeztetését, hogy legközelebb meglehet, egymás ellen kell harcolniuk!