1602. május 09.                                     19 óra 39 perc

    Dead Island-tól távol, ÉNyugatra

   Hat nappal Tendales elhagyása után, alkonyatkor vitorlák egész csoportját jelezte előttünk az őrszem. Fertályóra múltán meghallottuk a távoli ágyúdörgést is. Első gondolatom az volt, hogy talán piratok támadtak rá egy konvojra, a második meg az, hogy talán a keresett Chance is a támadók között lehet. Fegyverbe parancsoltam az embereimet és harcra készen megközelítettük a csatázókat. Hamarosan találkoztunk a konvoj három menekülő teherhajójával, melyek angol lobogót viseltek az árbocukon. Addigra már tudtam, hogy szó sincsen piratokról. Távolabb egy hatalmas spanyol battleship küzdött a két angol kísérővel.

   Egy könnyű pinasse és egy light warship táncoltatta a spanyol behemótot, méghozzá nem is akárhogy. Azt nem tudhattam, hogy a spanyol támadta meg a konvojt, vagy a kisérőhajók a spanyolt, de amit a csatájukból láttam, az elképesztő volt. A két angol hajó összehangoltan manőverezett a nagy hadihajó körül és könnyebb ágyúik dacára bizony alaposan helyben hagyták ellenfelüket. Minden bizonnyal el is bántak volna vele, de egy pillanat alatt elhagyta őket a szerencséjük. A spanyol egyik mennydörgő sortüze borzalmasan telibe találta a Beagle pinasse-t. Az angol hajó első felépítménye összeomlott, előárboca kiszakadt a helyéből. A San Gabriel következő sortüze hatalmas lékeket szakított a pinasse oldalába, megpecsételve az angol hajó sorsát.

   A magára maradt Neptune látszólag tovább ágyúzta ellenfelét, de közben egyre távolodott tőle. Találatai ritkulni kezdtek, majd a light warship a menekülő teherhajók után fordult. Kihasználta, hogy a megtépázott San Gabriel nem képes utolérni, és minden vitorláját kifeszítve elhagyta a csatateret. A spanyol battleship kapitánya egy darabig üldözni próbálta ellenfelét, de az esti sötétség és hajójának állapota hamarosan jobb belátásra térítette. Nyugat fordult és elvitorlázott Isla Ballena felé.

1602. május 11.                                       6 óra 01 perc

    Isla Ballena-tól távol, Keletre

   Két nappal a San Gabriel és az angol konvoj csatája után, kora reggel egy pinasse tűnt fel a távolban. Kellő óvatossággal közelítettük meg, így nem tudott meglepni, mikor felvonta fekete lobogóját és elébünk lőtt, hogy megadásra szólítson fel bennünket. Viszonoztuk a piratok udvariatlan „köszöntését”, csalódottan látva, hogy ez a pinasse sem Ropeflake Chance-a. Közben elfordultunk és igyekeztünk támadónk előtt maradni, ahol a mieinknél jóval nehezebb ágyúi nem érhették el a Principio-t. Sűrű csapásváltásaink közben persze folyamatosan tűz alatt is tartottuk a Margaret’s Pride-ot, főleg az árbocait. Délelőtt tízre sikeresen ronggyá is szaggattuk a pinasse vitorláit, és szinte teljesen megbénítottuk a piratokat. Akkor óvatosan közelebb manővereztünk, persze továbbra is a Margaret’s Pride előtt maradva.

   Vagy egy órán át igyekeztünk módszeresen ronccsá lőni a pirathajó orrát, aztán háromszor végig is kartácsoltuk a fedélzetét. Végül egy órával dél előtt megcsáklyáztuk és lerohantuk a Margaret’s Pride-ot. Kemény csata után csónakba ültettük a megmaradt piratokat. A hajójukat kifosztottuk, bár nem volt valami nagy zsákmány. Ezerkétszáz arany a kapitány ládájában, egy kevés lőszer, némi rum, meg élelmiszer. Végül meglékeltük a pinasse-t és folytattuk az utat El Caimano felé.

1602. május 12.                                       9 óra 24 perc

    Isla Ballena-tól távol, K-ÉKeletre

   Egy nappal a Margaret’s Pride elsüllyesztése után, El Caimanohoz már meglehetősen közel egy spanyol battleship keresztezte az utunkat. Úgy gondoltam, jobb nem kezdeni egy ilyen behemóttal, inkább szél alá fordultunk és igyekeztünk elpucolni előle. Csakhogy az Unidad utánunk fordult és a nyomunkba eredt.  Lassabb volt a Principio-nál, de nem eléggé lassú. Hamarosan be kellett látnom, hogy egész nap menekülnünk kell, és persze távolodni El Caimanotól, ha nem tudjuk valamivel eltéríteni üldözőnket. Jobb ötletem nem lévén, manőverezni kezdtünk a két és fél ütegsoros hadihajó előtt, közben megpróbáltuk láncos golyókkal leszaggatni a vitorláit

   Alig egy óra alatt sikerült is alaposan megtépázni az Unidad vitorláit. De a spanyol hajó ettől csak még elszántabban támadott. Éberen figyelve ellenfelünk minden mozdulatát, továbbra is a hadihajó előtt cirkáltunk, ahol nem érhettek el félelmetes nehéz ágyúi. De már nem az Unidad vitorláira lőttünk, hanem a hajótestre. Abban egy percig sem bíztam, hogy ötfontos sakerjeink elsüllyeszthetik a nagy hajót, de reméltem, hogy a hajójában okozott károk és az emberveszteség elöbb-utóbb jobb belátásra térítik a spanyol kapitányt.

   Már második órája vívtuk fura csatánkat az Unidad ellen, amikor az egyik lövedékünk valamit nagyon eltalált a spanyol hajón. Piszkos-vörös lángoszlop tört az ég felé a főfedélzete alól és iszonytató robbanás döreje hullámzott végig a tenger felett. Mire a füst eloszlott, az Unidad-ból csak néhány lebegő roncsdarab maradt a víz színén.

1602. május 13. –                                   16 óra 54 perc

    1602. május 14. El Caimano             2 óra 18 perc

   Délután öt óra körül értünk El Caimano öble elé. A megszokott módon elvitorláztunk a kikötő előtt, közben távcsövemmel alaposan megnéztem odabent mindent, nehogy kellemetlen meglepetés érjen bennünket. Az öböl ezúttal is csaknem üres volt. Néhány halászbárkán kívül egy kis gallion, egy zöld mellvédű fleute és egy pinasse ringott a vizén. Szinte biztosan ez volt a keresett Chance, de ilyen távolból nem tudtam megállapítani sem a nevét, sem azt, hogy a tervezett javítás előtt, vagy már utána vannak-e a piratok. Megpróbáltam Marcus szökésének idejéből kikövetkeztetni, de ettől sem lettem sokkal okosabb.

   Nehogy Ropeflake emberei gyanút fogjanak, tovább hajóztunk észak-északnyugatnak, és csak napnyugta után fordultunk vissza. Éjfél körül lopakodtunk be a kikötőbe. Szélbe álltunk a Principio-val és két csónakkal vagy ötvenen áteveztünk a pinasse-hoz. Közelről meggyőződhettem róla, hogy valóban a Chance-szal van dolgunk. Aztán csendben felkapaszkodtunk a pirathajó fedélzetére. Amint sejtettem is, alig húszan őrizték a hajót, a piratok többsége a városban múlatta az időt. Az őröket sikerült meglepnünk és megkötözve sorba fektettük őket a fedélzeten. Aztán a lehető legegyszerűbben szereltük le John Ropeflake félelmetes bandáját. Elvitorláztunk a hajójukkal, otthagyva a nagy piratot a spanyol szigeten.

   Napközben átvizsgáltuk a Chance-ot. Pompás építésű pinasse volt. Főfedélzetén tizenhat különlegesen hosszú csövű, kilenc fontos félcsatakígyó sorakozott. Az előfedélzeten és a félfedélzeten további tíz, kis négy fontos miniont helyeztek el. Hamarosan azt is kitapasztalhattam, hogy az árbocain három-három keresztrudat hordó pinasse jóval gyorsabb járású a Principio-nál. A legénységem zömét még aznap át is költöztettem a Chance-ra, és munkára fogtuk a húsz elfogott piratot is. Délutánra már biztosan tudtam, hogy ezúttal a Principio-t fogom eladni és a pinasse-szal hajózok tovább.

   Habár a Chance üres volt és Ropeflake kapitány ládájában is alig ezer aranyat találtam, megleltem azonban a bizonyítékot a piratok tendales-i ügynökének létére. Volt ugyanis az aranyak mellett néhány rövid levélke is a ládában. Az írójuk különböző kereskedők indulásának idejéről, tervezett útvonaláról és rakományáról tájékoztatta Ropeflake kapitányt. Aláírás természetesen egyiken sem volt.

1602. május 24. –                                   20 óra 44 perc

    1602. június 06. Tendales                 6 óra 05 perc

   Egy órával napnyugta után érkeztünk Tendales bejárójához, de még további egy órára volt szükségünk, hogy horgonyt vethessünk a sziget kikötőjében. Reggel azután díszbe vágtam magam és elballagtam a városházára, jelenteni sir Brin-nek, hogy mit végeztem. Az ifjú kormányzó elismerően nevetett, amikor meghallotta, hogyan bántam el egyetlen ágyúlövés nélkül Ropeflake bandájával. Én viszont annál csalódottabban tettem elébe a gyanúját igazoló, de aláírás nélküli levélkéket, hiszen nem derült ki belőlük, hogy ki a piratok tendales-i ügynöke. A kormányzó már az első levél olvasása közben elkomorodott. A többit már inkább csak nézte, mint olvasta. Végül egyetlen dühös mozdulattal a fiókjába söpörte az összeset. Megköszönte a segítségemet, és intézkedett, hogy megkapjam mind az 5000 aranyat.

   Sir Brin hirtelen hangulatváltozását látva remegő hangon jelentettem be, hogy szeretném megtartani a Chance-ot. Attól féltem, hogy a kormányzó úr a város nevében le akarja majd foglalni a zsákmányomat. De igen kellemesen csalódtam sir Brinben. Mosolyogva helyben hagyta a döntésemet. Kijelentette, hogy a győztes jogán azt teszek az ellenségtől elfoglalt pinasse-ommal, amit akarok.

   A Chance birtokba vétele persze nem csak elhatározás kérdése volt. Elsösorban ki kellett egészítenem a legénységet. Thomas Hancock ivójában négy napig válogattam a jelentkezők közül a tisztjeim segítségével. Végül harminc kiváló matrózt sikerült felvennem. Ha hozzájuk számoltam az elfogott piratokat, akik a félszemű William Lofole vitorlamester vezetésével szintén csatlakoztak a legénységemhez, százhúsz emberrel szállhattam tengerre az új hajómon.

   A következő, cseppet sem szívderítő dolgom a Principio eladása volt. Ezt a gondomat szerencsére igen gyorsan megoldotta Bertram Michaelson. A hajógyár tulajdonosa személyesen keresett meg a fogadóban. Rövid alkudozás után 20’000 aranyat adott a Principio-ért egy meg nem nevezett vásárlója megbízásából.

   Mielőtt kihajóztunk volna Tendales-ról, még csaptunk egy rövid ünnepséget. Habár valóban hatalmas lehetőséget jelentett a számomra, új hajómon lemázoltuk a Chance nevet és a pinasse-omat ettől a naptól fogva Sea’s Lord-nak hívták.

1602. június 07. –                                     5 óra 01 perc

    1602. június 15. Highrock               10 óra 30 perc

   Hajnali megérkezésünk után jól bereggeliztünk a Kövér Vaddisznóban, aztán felkerestem doctor Alumnust Megköszöntem a segítségét, és visszaadtam neki csodálatos orvosságának maradékát, melyre Marcus-nak már nem volt szüksége. Megkérdeztem, mennyivel tartozok, de nagy meglepetésemre a doktor nem fogadott el pénzt a gyógyításért. Inkább arra kért, hogy keressek meg neki egy Pablo Loco nevű emberkét, aki kis csónakján járta az Archipelagokat. Pablo nagy ismerője volt a gyógyfüveknek, és csak tőle lehetett beszerezni egy különleges növényt, melyből egyszerre áradt a fahéj és az ananász illata. Doctor Alumnus jól tudta, hogy ekkora szolgálatot nem kérhet pusztán Marcus meggyógyításáért, ezért felajánlotta, hogy egyik tanítványát a hajómra rendeli orvosnak, mihelyt meghozom neki a kért növényt. A mester tudományának ismeretében igencsak jó üzletnek ígérkezett a fű megszerzése.

   Másnap délelőtt William Lofole vitorlamester bejelentette, hogy nem akar tovább velem hajózni. Az El Caimanonál elfogott piratok közül négyen is elhagyták vele együtt a Sea’s Lord-ot. Habár eddig jól dolgoztak, cseppet sem bántam, hogy elmentek. Mindig valami zavaró bizalmatlanságot éreztem velük szemben.

   Délután, a dolgom után járva, azt hittem, káprázik a szemem. Esküdni mertem volna, hogy a félszemű William Lofole-t láttam bemenni a városházára. Olyan magabiztosan sétált át az őrök között, mintha saját házában járna, nem egy olyan városban, ahol piratként bármikor felköthetik. Vártam egy órát a városháza előtt, hogy megkérdezzem, mi dolga volt odabenn, de ez idő alatt senki sem jött ki a kapun.

   Este, mint legtöbbször, ha Highrock-ban voltam, mr. Windem ivójában töltöttem az időmet. Beszélgettem a velem tartó tisztjeimmel, és közben figyelgettem az embereket. Hamarosan szemet szúrt az egyik sarokban magányosan búsongó, jó kötésű legény. Az asztalomhoz intettem a kocsmárost és megkérdeztem, ki az a fickó. Mr. Windem elmondta, hogy Pete Daltonnak hívják a fiút, és pár napja rúgták ki a fegyverkovács műhelyéből lopásért, pedig mindig rendes kölyök volt.

   Szerettem volna egy jó kovácsot szerezni a Sea’s Lord-ra, hát letelepedtem Pete mellé, és óvatosan faggatni kezdtem, mi a baja. A fiú elmesélte, hogy fél éve két idegen rá akarta venni a mesterét, hogy adja el a műhelyét. William Barton azonban nem volt hajlandó az üzletre. Pár nappal később egy este megtámadták és leszúrták a fiát az utcán. A mestert persze összetörte a fia halála. Néhány héttel a temetés után eladta a műhelyét és elhajózott Highrock-ból.

   Pete a műhellyel együtt az új mesterhez került. Két hete azonban azt látta, hogy az új mestere éppen azzal a két emberrel beszélgetett igen barátságosan, akik korábban megfenyegették mr. Bartont. Amikor ezt szóvá tette, az új mester lopással vádolta meg és kirúgta. Most aztán nem volt sem állása, sem pénze, hogy elhagyja a szigetet. Nem kellett sokat győzködnöm az elkeseredett fickót, hogy elszegődjön a hajómra.

   Következő nap egy városházi szolga keresett fel a Kövér Vaddisznóban. Közölte, hogy sir Mortons azonnal beszélni akar velem. Lecövekelt mellettem és megvárta, amíg felöltözök, aztán személyesen kísért el kormányzó urunk irodájába.

   Sir Mortons legelőször is gratulált a piratok felett aratott győzelmeimhez és az új hajómhoz. Aztán egy kevéssé váratlan fordulattal a lényegre tért. Mint mondta, megtámadott kereskedők jelentették neki, hogy piratok garázdálkodnak Dead Island és Isla Ballena között. Ha csak a spanyol hajókat támadták volna meg, az egyedül az alkirály problémája lenne. De ezek a gátlástalan rablók már több angol hajót is kifosztottak. Highrockban felszerelés alatt állt ugyan két pirathunter hajó, de ez az ügy nem várhatott az elkészültükig. Sir Mortonsnak azonnal szüksége volt egy gyors, jól felszerelt hajóra és egy bátor kapitányra, aki leszámol a veszélyes bandával. Szolgálataimért cserébe kormányzó urunk egy királyi zsákmánylevelet ajánlott fel, mely szerint csak a zsákmányom nyolc százalékát kellett beszolgáltatnom a kincstárnak.

   Ezúttal elfogadtam a Letter of Marque-ot sir Mortons-tól. Nem a piratok elleni engesztelhetetlen gyűlölet vezetett döntésemben, hanem a törvényes státusz utáni vágy. Ezzel a pecsétes papírral ismét igazi angol kapitány lehettem, még ha csak privateer is. És ha ennek az volt az ára, hogy meg kellett fosztanom néhány törvényen kívülit a hajójától, hát nem éppen szívesen, de álltam a dolog elébe.

1602. június 18.                                       6 óra 43 perc

    Dead Island mellett

   Highrock-ot elhagyva három nap alatt értük el Dead Island-et. Nem volt szándékomban kikötni a kis szigeten, csak innen kiindulva akartam végigjárni az utat Isla Ballena-ig. A biztonság kedvéért megkerültük az angol szigetet, nehogy éppen itt menjünk el a keresett piratok mellett. Ha piratokkal nem is, de Thomas Karvon kapitány Black Prince nevű gallionjával sikerült találkoznunk. Karvon kapitány egy nappal korábban látott két pirat hajót, amint északnyugati irányban, Isla Ballena felé vitorláztak. Egy gallionnal, meg egy új típusú fast warshippel találkoztak, melyek büszkén lengették fekete lobogójukat. Karvon kapitány szerencséjére a Black Prince hátszéllel, üresen futott. A piratok csak a szélen átfordulva, hosszú üldözéssel érhették volna utol, így inkább meg sem próbálkoztak az elfogásával.

   Nem éreztem éppen felhőtlen örömet a hír hallatán. Két pirat hajó az a duplája volt annak, amire számítottam. Kezdtem úgy érezni, hogy sir Mortons igen drágán fizetteti meg velem a zsákmánylevelet.

1602. június 21.                                     12 óra 01 perc

    Isla Ballena-tól távol, DKeletre

   Elköszönve a Black Prince-től, megkettőzött őrséggel vitorláztunk Isla Ballena felé. Hiába lestük azonban a láthatárt, színét sem láttuk a piratoknak. Csak három nappal később, délben jelzett vitorlát az őrszem, de arról is kiderült, hogy spanyol hajó. Nem is akármilyen hajó volt, hanem egy harminchat ágyús hadihajó. Nehéz löve-geinek erejében bízva a spanyol kapitány nem sokat teketóriázott, elébe lövetett a Sea’s Lord-nak.

   Könnyedén faképnél hagyhattuk volna az Annunciacion-t, de úgy döntöttem, kipróbálom az új hajómat és a fegyvereit. Hamar kitapasztaltuk, hogy a spanyol fast warshipnek esélye sincsen követni a Sea’s Lord manővereit. Könnyedén a nagy hajó előtt maradhattunk, ahol az ágyúi nem érhettek el bennünket. Ráadásul csatakígyóink lőtávola is meglepően nagynak bizonyult. Egy óra alatt ronggyá lőttük a spanyolok vitorláit, ezzel szinte mozgáséktelenné téve az Annunciacion-t. Akkor azután áttértünk az igazi ágyúzásra. Lövedékeink romba döntötték a spanyol hajó tatfelépítményét, leszaggatták a mellvédjeit és hatalmas léket ütöttek az oldalába. Egy órai szenvedés után don Francisco de Balmeda bevonatta a büszke kasztíliai lobogóját és megadta magát. Természetesen nem vihettük magunkkal a spanyol hajót, de azért kifosztottuk. Aztán beszögeztük az ágyúit, és útjukra engedtük a spanyolokat alaposan megtépá-zott hajójukkal.

1602. június 22.                                     14 óra 48 perc

    Isla Ballena-hoz közel, DKeletre

   Diadalunk után természetesen folytattuk az utat Isla Ballena felé és továbbra is kettős őrség figyelte a láthatárt. Csaknem pontosan egy nappal később ismét vitorlák tűntek fel a távolban. Ezúttal viszont két hajó úszott előttünk. Röviddel később az idegenek is észrevettek bennünket, felénk fordultak és ettől kezdve rohamosan fogyott a távolság a hajóink között.

  Késő délután lett, mire megközelítettük a két hajót. Közben egyre biztosabbnak tűnt, hogy ráakadtunk végre a keresett piratokra. Az egyik támadónk ugyanis egy fürge gallion volt, a másik pedig egy új típusú, egyesek által fregattnak is nevezett, harmincnégy ágyús fast warship. A két fekete lobogós hajó egy idő után szoros alakzatot vett fel és úgy helyezkedett, hogy lőtávolba érve rögtön teljes oldalsortüzet lőhessen ránk. Nem hagyhattam, hogy a piratok kihasználják elsöprő tűzere-jüket ezért mi lőttük ki az első sortüzet. Alaposan meg is tépáztuk az élen haladó gallion, a Blessed Lion vitorláit.

   A sértetlen Pearl azonnal viszonozta a tüzet, ránk sütve tizenhat bal oldali ágyúját. Csakhogy azok még nem érhették el a mi Sea’s Lord-unkat. Mi pedig kínosan ügyeltünk rá, hogy ez így is maradjon az elkövetkező két órában. Kihasználtuk csatakígyóink lőtávolát és úgy lőttük ronccsá a két piratot, hogy ők eközben egyszer sem találtak el bennünket.

   Kevéssel napnyugta előtt a Blessed Lion a jobb oldalára dőlt, és kiesett a harcból. Legénysége még egy jó órán át küzdött érte, de a lékeken túl sok víz ömlött a hajótestbe és a gallion végül mégis elsüllyedt. Addigra azonban már a Pearl sem volt igazán jó állapotban. Megpróbált ugyan elmenekülni előlünk, de amikor elébe lőttünk, Solomon Porter kapitány bevonatta a lobogóját. Amint csónakomból a fedélzetére léptem, Porter kapitány válogatott átkokat szórt a Chance-ra és John Ropeflake kapitányra, no meg az ördöngős ágyúira. Igencsak meglepődött, mikor közöltem vele, hogy a hajómat egy hónapja zsákmányoltam Ropeflake-től és már Sea’s Lord-nak hívják. Porter kapitánynak egy pillanatra elakadt a szava, aztán jóval halkabban megkérdezte, hogy akkor mi a fenéért támadtam meg őket? Neki Ropeflake-kel volt elszámolni valója, engem nem is ismer, így semmi dolga sincs velem. Bár találkozásunk első pillanatától nem fogta vissza magát, de igazából csak akkor kezdett bele az átkozódásba, amikor megértette, hogy angol szolgálatban álló pirathunterként lékeltem meg az ő szeretett Pearl-ét és a Blessed Lion-t.