A Khorinisből szökött Soma és kalandor társai, Irdorath szigetét elhagyva, egyenesen Myrtanába vitorláztak a lovagok Esmeralda nevű hajójával. Mint szökött fegyencek, nem mehettek a fővárosba, Vengardba, (ahol pedig Lee-nek valami igen sürgős elintézni valója lett volna!) ezért délebbre, egy kis városka, Ardea előtt vetettek horgonyt. Khorinisből és Irdorath szigetéről hozott tekintélyes zsákmányuk kirakodásához legelőször is egy megfelelő raktárra volt szükségük, ezért Soma csak négy társával szállt partra. Nem akarták megijeszteni a békés falusiakat, hát szinte fegyvertelenül kapaszkodtak fel a városkába, amit hamarosan meg is bántak.
Ardea kapuján belépve ugyanis egy ork csapatba botlottak, mely éppen az adót szedte be a jámbor falusiaktól. Az ork parancsnoknak persze azonnal szemet szúrtak az érkező fegyveresek, és vallatni kezdte volna őket. Milten válaszul előkapta egyik rúnáját és … döbbenten tapasztalta, hogy egyetlen tűzlabdát sem képes az orkokra szórni. Mielőtt botjával esett volna a hasonlóan meglepett orkoknak, még elküldte Lestert erősítésért, csak aztán sietett maga is a szokott megfontoltságával, ordítva az ellenség sűrűjébe rontó Soma segítségére.
A meglepett orkokat ugyan percek alatt levágták, vagy megfutamították, de a fekete leves csak ezután jött! A falu elöljárója elpanaszolta, hogy az orkok az áruló Xardas segítségével megnyerték a háborút és leigázták egész Myrtanát. Az áruló mágus ugyanis valami sötét praktikával megszüntette a rúnamágiát, így Rhobar király lovagjai tehetetlenekké váltak az orkok túlerejével szemben.
Soma csak kapkodta a fejét a hírek hallatán. Hát Xardas, akit pedig holtan látott Khorinis egyik bányájában, és el is siratott, mégis él? Akkor mégsem csak álmodta a hajón a mágus figyelmeztetését? És pont Xardas vezette győzelemre az orkokat? De miért? Mi lehet a célja a vén mágusnak?
Mielőtt az én barátom bármi választ találhatott volna a kérdéseire, visszatért Lester, de bizony csak olyan egyedül, ahogyan erősítésért indult. Az Esmeraldát kalózok támadták meg, és mire Lester leért a partra, már csak a főárbocát vesztett, két ellenfelével csatázó hajó észak felé távolodó vitorláit láthatta. Soma cifra káromkodással vette tudomásul, hogy ismét elveszítette teljes vagyonát, csodás fegyvereit, és itt maradt az orkoktól megszállt Myrtanában egy szál könnyű karddal a kezében.
Miután meghányták-vetették a történteket és a tennivalóikat, Diego Lesterrel az oldalán dél felé vette az irányt, hogy a megszállt Myrtana helyett Varantban próbáljanak boldogulni. Milten északra indult, hogy rátaláljon az ősi, rúnák nélküli mágiára és az áruló Xardasra. Soma és Gorn a falusiak kérésére először Vörösdokkba ment, hogy az ott bujkáló lázadóktól fegyvereseket kérjenek Ardea védelmére.
A rég elhagyott, Vörösdokknak nevezett bányában megtelepedett lázadókat Javier, a király egyik lovagja vezette. Soma beszámolóját és a falusiak kérését hallva Javier azonnal elküldött egy osztagot Ardea védelmére. Közben nagy hangon fogadkozott, hogy hamarosan kiverik az orkokat a másik közeli városból, Borúsfokból is. De ehhez előbb le kellett számolniuk a Vörösdokk után szimatoló és a bányához veszélyesen közel kerülő két ork őrjárattal. Ebből a harcból, persze Soma sem maradhatott ki! Csakhogy előtte még bizonyítania kellett harci tudását a vörösdokki arénában. Két kihívója is akadt, akik nagy garral bizonygatták tudásukat, és nagyon le akarták verni az idegen harcost. Szerencsére Soma egyáltalán nem volt haragtartó! A viadal után előzékenyen felsegítette vesztes ellenfeleit, leporolta a ruhájukat, és közben csupán néhány apróbb értéktárgytól szabadította meg őket.
A két párbaj után a lázadók az egyik ork őrjáratot egyszerűen lerohanták, amikor az orkok a tábortüzük mellett ülve pihentek. A másik azonban már bevette magát egy tanyára. Hogy ne kelljen a házat megostromolniuk, Soma nagy hangon párbajra hívta Toporkot, az őrjárat vezetőjét. A megtermett ork nevetve vállalta a harcot, hiszen nem sejthette, hogy Soma a Bányavölgyben, elit orkok ellen gyakorolta a kardforgatást. Toporkot gyorsan követte a túlvilágra az őrjárat többi tagja is, aminek legjobban talán Kliff örült, aki addig rabszolgaként vágta a fát és gondozta az állatokat a farmon, de megszabadulva az orkoktól visszatérhetett a szakmájához, kovács lehetett Vörösdokkban.
Soma következő útja (immár egyedül, mivel Gorn időközben eltűnt Vörösdokkból) Borúsfokba vezetett. Megpróbált minél többet kiszedni a várost megszálló orkokból, de nem járt túl nagy sikerrel. Pedig igyekezett nagyon hasznossá tenni magát a városban! Segített az ork kereskedőnek visszaszerezni az elveszett áruját (bár segített egy tolvajnak is, ellopni a kereskedő három féltett aranyserlegét!). Segített az orkok szolgálatába állt zsoldosoknak is, gyógynövényeket gyűjtve nekik. Bár segített Philnek, a lázadók helyi ügynökének is, fegyvereket szerezve neki és társainak. Természetesen meglátogatta az arénát is, meg Urukot, a város ork vezérét is. Az arénában beverte pár nagyképű harcos fejét, majd magához vette a bajnoknak járó kardot. Megkereste és felszámolta Ortega barlangját és elbánt a partvidéket zaklató rablókkal. Uruknak megígérte, hogy megtalálja Vörösdokkot és felszámolja az ottani lázadó tábort. Végül unalmában még egy kis vagyongyarapító barlangi túrán is részt vett a város alatt, levágva néhány kíváncsi ogrét, pár tucat goblint, néhány tárnarákot és két nagyra nőtt …
De közben sajnos egyetlen lépéssel sem jutott közelebb Xardashoz.
Elunva a hiábavaló kérdezősködést, Soma Monterába indult, a belső vidék egyik legnagyobb városába. Ráérős, vadászgató utazása közben tett egy kis kitérőt, hogy meglátogassa hajdani házát abban a félig leégett faluban, ahonnét néhány éve a Bányavölgybe hurcolták. Az úttól északra eső Magasvölgyben azonban csak az üszkös romjait találta meg Saenornak, meg a romok között néhány ádáz farkast és schratot, meg más fenevadat. Miután (végleg) megszelídítette a farkasokat, zöld vagdaltat csinált a falu összedőlt, elszenesedett viskói közt grasszáló schratokból, Soma átkutatta régi házának romjait. Elkeseredetten tapasztalta, hogy valaki már korábban megtalálta és magával is vitte a valaha a kandalló mellé elásott aranyait.
Néhány rablón, farkason és más bestián átvágva magát Soma végül megérkezett az első nagyobb városba, Monterába. De a helyzet itt sem volt jobb, mint Borúsfokban. Mindent az orkok és a szolgálatukba állt zsoldosok uraltak. Nehogy gyanússá váljon, Soma maga is zsoldos módra kezdett viselkedni. Különböző szolgálatokat tett, előbb a zsoldosok vezérének, Mariknek, majd bejutva a várba az orkoknak is. Közben pénzért félig nyomorékra vert pár nagyszájú harcost az arénában, segített tejet és gabonát szállítani Sanfordnak a raktárba, jelentgette Mariknek, hogy mit beszélnek róla a zsoldosok. Közben döbbenten látta, hogy az orkok lebontatták rabszolgáikkal a városban Innos templomát és a helyén mély gödröt ásatva nagyon kerestettek valamit a rabszolgáikkal. Arra ugyan nem tudott rájönni, hogy mit keresnek, de kérdezősködése közben egy rabszolgától egy kenyérért kapott egy kopott, régi serleget, a Borúsfoki ork kereskedőtől vásárolt Tűzserleg párját.
Közben persze megtalálta a város körül leselkedő lázadók három csapatát is, de hiába bizonygatta, hogy ő maga is az orkok ellensége, egyik lázadó sem árulta el, merre van a táboruk. Erre csak jóval később, a gabona-tolvajok bandájának felszámolása, na meg egy újabb kiadós barlangi túra után jött rá Soma. Az egyik város-széli farmról ugyanis Okarába, a lázadók táborába kísérte Rufust, a szökött rabszolgát. Azon már meg sem lepődött, hogy Okarát is egy lovag, Roland vezette. Pár napig Soma is ottmaradt a lázadók között, és segíteni próbált nekik. Előbb élelmet szerzett a lázadóknak, majd vasércet a kovácsuknak. Később harcosokat toborzott a környéken bujkáló vadászok és bányászok közül. Még egy tűzmágust is Okarába csábított, akitől ezért egy újabb Tűzserleget kapott. Végül még az élőhalottak által megszállt Gothába is elment Roland lovag kérésére, hogy megszerezze a mágikus kupola alá zárt Vengardba vezető teleportkövet.
A kísértetvárosba menet, Gotha előtt Soma egy ork csapat vezetőjétől kiváltotta a már sokadjára bajba került Gornt. Nagy darab barátja néhány lázadóval a várost uraló démont akarta legyőzni, de csak egyedül élte túl a rohamot, ráadásul menekülés közben elfogták az orkok. Gornnal ketten azután nagy csatában végleg elcsendesítették a város egyszer már meghalt lakóit. Még az ork sámánok által megidézett, a lakókat élőhalottá változtató démont is sikerült agyonverniük. A győztes csata után Soma egy csodaszép gyűrűt szakított le a démon nyakában lógó láncról. Adanos gyűrűjét, az öt ősi ereklye egyikét.
Soma balga fejjel nagy büszkén adta volna át Rolandnak a Vengardba vezető teleportkövet, de a lovag ennél sokkal többet kért tőle. Azt akarta, hogy Soma személyesen teleportáljon a fővárosba és jelentse az ország helyzetét Rhobar királynak. Az én barátom persze nem igazán érzett kedvet bekerülni egy újabb mágikus kupola alá. Ahhoz túlságosan is élénken emlékezett még a Bányavölgyre, ahová néhány éve belökték. Végül aztán mégis hagyta magát rábeszélni erre az őrültségre is. Két kezébe szorította a követ, erősen koncentrált a belevésett rúnákra, elmondta a szükséges varázsigét és már ott is volt … Vengard egyik külső városrészében, egy ostrom alatt álló Innos templomban.
Az ostromlott lovagok vezetője lehangoló képet festett a város sorsáról. Amikor Rhobar király parancsára mágikus kupolát borítottak Vengardra, csak az orkok egy részét sikerült a városon kívül rekeszteni. Öt csapat, mely már bejutott a város falain belülre, az emberekkel együtt a kupola alatt rekedt. Velük vívták most élet-halál harcukat a lovagok a romos házak között. Már csak Markus lovagnak ostromlott temploma és a királyi vár voltak az emberek kezén Vengardból. Markus arra kérte Somát, hogy értesítse Rhobar királyt az ő kis csapatának helytállásáról. Ha lehet, hozzon nekik segítséget, és egyúttal rábízott a barátomra egy Tűzserleget, melyet a várban valamelyik tűzmágusnak kellett átadnia.
Innos templomát elhagyva Soma egy darabig lopakodva próbált eljutni a belső várba, de hamarosan komoly, igazán tétre menő futóversenybe kellett kezdenie az orkokkal. Szerencsére a nagydarab orkok inkább voltak erősek, mint jó futók, így Soma épségben megérkezett a királyi palotát védelmező lovagok közé.
Rhobar király nem mondhatni, nagyon meglepődött volna Soma jelentésén, hiszen már akkor tudta, hogy az orkok legyőzték a lovagjait és seregeit, amikor a főváros védelmére létrehozatta a kupolát a várban szolgálatára álló mágusokkal. Annak viszont nagyon örült, hogy mágiájukat vesztett lovagjai és Myrtana jobb érzésű lakói mégsem hódoltak be az orkoknak, hanem titkos táboraikból zaklatták a győztes hódítókat. De legjobban az érdekelte a királyt, hogy hol van, és miben töri a fejét az orkok oldalára állva Myrtana bukását okozó Xardas. Meg is bízta Somát, hogy amint elhagyja Vengardot, igyekezzen kideríteni, hol van és miben mesterkedik Xardas, aztán siessen jelenteni neki, amit megtudott.
A következő napok azután mondhatni megszokottan zajlottak Soma számára. Először is élelmet kellett szereznie az éhező védőknek. Ezúttal azonban még a szokottnál is nehezebb dolga volt, hiszen minden rakat húst és kenyeret kisebb részletekben, a teleportkövek segítségével, és persze a saját hátán kellett behordania a városba. Utána fegyvereket hozott Keldron kovácsnak, majd szerszámokat Vandornnak, hogy legyen mivel helyrehozni az orkok rombolását, ha legyőzték az ostromlókat. Végül csatlakozott Cobrynhoz és lovagjaihoz a kirohanásaikban. Véres csatákban, egymás után számolták fel a kupola alatt rekedt öt ork csapatot vezérestül, sámánostul együtt. A mágia nélkül harcoló lovagok nagy hasznát látták Soma sokat gyakorolt lopakodási tudományának, kiváló nyilazásának és orgyilkos tőrének, mellyel nem egy ork őrszemet némított el a rajtaütések előtt. Az ork parancsnokok is sorra estek el Soma nyilaitól, ahogyan a harcosok segítségére siető sámánok sem sok tűzlabdát, vagy jégdárdát hajigálhattak az emberekre, nyílvesszővel a torkukban.
Ezzel a taktikával azután hamarosan felszabadították a külvárosi templomban védekező Markus lovag csapatát is. Már csak egyetlen „apróság”, a minden életet visszatartó mágikus kupola állt az emberek és a szabadságuk között. A várban levő mágusok ugyan egyre azt állították, hogy ez nem olyan kupola, mint a bányavölgyi volt, és ha elmúlt az ork veszély, könnyedén meg tudják majd szüntetni. De Soma akkor is úgy érezte, hogy látott ő már karón varjút! Túlságosan is jól emlékezett még arra az első kupolára (na meg a megszüntetésére!), így aztán még álmában sem engedte ki kezéből a teleportköveit, melyek egyelőre az egyedüli közlekedést jelentették a mágikus kupolán túlra.
Soma barátom hatalmas megkönnyebbüléssel hagyta maga mögött a mágikus kupolába zárt Vengardot. Egyenesen Okarába teleportált, ahol jelentette Roland lovagnak, mit végzett a király udvarában. Rövid pihenő után Sildenbe indult, a vadászok városába, mert Monterában azt hallotta, hogy a sildeni, vagy a gelderni ork sámánok esetleg tudhatják, hogy éppen merre jár, és mit csinál Xardas.
De bizony az orkok Sildenben is éppen olyan mord harcosok voltak, mint Monterában, és eszükben sem volt szóba állni egy jött-ment morrával, ahogyan ők az embereket nevezték. Soma napokon át igyekezett hasznossá tenni magát az orkok és zsoldosaik számára, hogy megtudhasson valamit Xardas-ról. Segített a hallal teli hordókat cipelni, tűzifát hordani a raktárrá alakított malomba. Aztán a távolabb lakó vadászok prémeit is elhozta a raktárosnak. Közben visszaszerezte Hatlod, a hajóács szerszámait, melyeket az ács, menekülése érdekében, két szörnyhöz vágott. Hatlod könyörgésére Soma azt is elvállalta, hogy valahonnét majd szerez egy jó tervrajzot, ami alapján a kétbalkezes hajóács végre pompás hajókat készíthet. Később Soma barátom harcolt a város arénájában, alaposan helyben hagyva két marcona ork harcost, valamint visszaszerezve Kadok, a nekikeseredett ork kovács elveszett pörölyét az arénából nyíló egyik barlangból. Ez a tette annyira megtetszett Silden új urainak, hogy a kaput őrző tiszt megbízta, küldje a belső várba a városban céltalanul kóborló ork harcosokat, mert szerinte ott fent már több morra volt, mint ork.
Csendes kérdezősködése közben Soma hamarosan rájött, hogy Sildenben sem megy minden igazán az orkok számításai szerint. Már hetek óta nem kaptak semmit északról, mert a lázadók lezárták előlük a hágót. Soma sejtette, hogy ha a lázadók ennyire jól informáltak, akkor ügynökük lehet a városban. Hamarosan meg is találta Inogot, aki folyamatosan küldte a híreket a lázadókat vezető bátyjának, Anognak. Soma könnyedén elérte, hogy Inog nem csak a következő üzenetet bízta rá, de még a lázadó táborhoz vezető utat is elárulta neki. A hegyi túra azonban igen felemás eredményt hozott, Anog meghallgatta Somát, de nem tudott segítséget küldeni a testvérének. Ellenben arra kérte a barátomat, hogy szerezze meg a hágó alatt táborozó orkok szállítmányát, amit Soma persze nem tagadhatott meg. Gyorsan leszámolt a farkasoktól szorongatott orkokkal és már vitte is a csomagjaikat Anog táborába.
Visszatérve Sildenbe, Soma a rabszolgatáborban nézett körül. Itt találkozott Jerekkel, akiről kiderült, hogy akárcsak Inog, a lázadóknak dolgozik. Igaz, ő egy kicsit a maga zsebére is hizlalni próbálta, amikor el akart lopni egy régi serleget Zapotektől, a tábor ork parancsnokától. Mint kiderült, Zapotek serlege bizony egy Tűzserleg volt, amit Soma aznap éjjel nem csak megnézett, de el is tulajdonított a békésen hortyogó ork mellől.
Másnap, a tábor egyik kunyhójában találkozott Soma Lars-szal, a nordmari harcossal, aki már nagyon hazavágyott havas-jeges hazájába. Lars szabadsága nem kevés aranyába került Somának, de cserébe a nordmari megmutatta neki az utat a hágóig, ahol észak földje kezdődött. Soma persze nem tudott megállni Nordmar határán, kicsit szét is nézett a havas magaslatokon. Látott pár gyapjas orrszarvút, meg bölényt, de legjobban a fehér bundájú farkasok tetszettek neki. Magával is vitte vagy féltucat gyönyörű prémjüket, mikor visszatért Myrtanába.
Ezúttal azonban Soma már csak átvágott Sildenen. Egyenes Faringba ment, ahol az orkok legfőbb parancsnokának, Kannak a főhadiszállása volt. Soma nem igazán bízott az orkokban, még kevésbé az ork sámánokban, ezért úgy gondolta, hogy Kantól talán könnyebben megtudhatja, merre található Xardas. De bizony hiába törte magát a várban és a vár körül. Hiába tett szolgálatokat az orkoknak, hiába szerzett belépési engedélyt Nordmarba, és hiába lopta vissza (tolvajtól lopni ugye nem bűn?) egy fejvadásztól Nordmar egyik ősi kövét, még csak Kan színe elé sem engedték! Még a harci tudását sem tudta megcsillogtatni, mert az aréna ork főnöke csak akkor engedte volna harcolni, ha a sivatagi Mora Sul arénájának bajnoka lett volna.
Mivel Faringban sem tudhatott meg semmit Xardasról, Soma Geldernbe indult, ahol az orkok egyik legfőbb sámánja, Grok megtelepedett. Persze a hírneves sámánhoz sem lehetett csak úgy besétálni, főleg nem egy morrának! Soma ismételten kénytelen volt különféle, igen fárasztó szolgálatokat tenni az orkoknak. Hírnevének megalapozását Geldernben is az arénában kezdte. Olyan sikeresen verte be ellenfelei fejét, hogy az aréna ork tulajdonosa, Agenak egy külön munkát is rábízott. Meg kellett leckéztetnie a gőgösen fennhéjázó fejvadász kereskedőt, Mirzót.
Az arénaharcok után Soma különböző bányák termését hordhatta be Nemroknak, aki afféle számvevője volt Groknak. Aztán szörnyeket írthatott az elhagyott bányákban, leverhette Ivan, a renegát zsoldos bandáját és megfejthette a titkot, honnan szerzi Mirzo az általa árusított ereklyéket. A fejvadász szép összeget fizetett Somának, ha nem árulja el az orkoknak, hogy a déli bányában az öccse, Masin ássa elő az „áruját”. Csakhogy Soma úgy gondolta, jobb kétfelől is jutalmat kapni ugyanazért a dologért, így mégis beárulta a fejvadászt Nemroknak. Ennek persze az lett a vége, hogy ismét el kellett döngetnie Mirzot, aminek viszont az aréna tulajdonosa, Agenak örült a legjobban.
Munkái jutalmául Soma végre beszélhetett Grokkal, de nem lett sokkal okosabb. A sámán szerint Xardas valahol északon építette fel új tornyát, de hogy pontosan hol, azt Grok sem tudta. Xardas holléte helyett így Soma ismét csak újabb feladatokat kapott. Egy északi hegytetőn romokat kellett átkutatnia, közben ragadozókat, trollokat és árnyékfutókat is ölhetett. Aztán megkereshette az orkok druidavadász csapatát, és beszélhetett a keresett Runak druidával is. Beárulhatta a druidák utáni kutatás helyett lustán Geldernben üldögélő Gunockot, aki ezért dühösen rátámadt Somára. Végül összeszedhette Jared kereskedőnek az alkimisták hét ősi gyűrűjét a városban, és ellophatta Laresnek Grok sámán hat csodaszép aranytányérját a palotává alakított templomból.
Ennyi kaland után Soma jobbnak látta, ha egy időre átsétál Trelisbe. Itt már a kapuban nagy meglepetés érte. A helyi zsoldosok vezetője nem más volt, mint a Régi Tábor hajdani kapuőre, Thorus. Ez egy kicsit megnehezítette Soma dolgát, de nem olyan ember volt az én barátom, hogy egy kis nehézségtől megijedjen! Thorus megbízásából megnézte, hogy halad a közeli ősi templomnál az ásatás, közben egy templomőrt lenyilazva, és néhány csontvitézt, meg zombit elcsendesítve kiszabadította a templom mélyén rekedt Kamak sámánt, közben igazán csak véletlenül maradt a kezében a sámán értékes nyaklánca!
A vár udvarán egy újabb lovaggal találkozott Soma. Konrad lovag roppantul elkeseredett mágiája elvesztése miatt. Még a nála levő Tűzserleget is átadta Somának, amikor a barátom megígérte, hogy cserébe mindent megtesz Konrad mágiájának visszaszerzéséért.
De más, érdekes híreket is megtudott Trelisben Soma. Egy újabb fejvadász, Khabir bökte ki, hogy az orkok rengeteg aranyat fizetnek időről időre a fejvadászoknak, hogy Varant ősi romjai körül ásatásokat folytathassanak. Csakhogy az éppen esedékes összeggel már napok óta késlekedett Vahk, Trelis ork parancsnoka. Soma persze azonnal felkereste az orkot és sikerült is egy üzletet kötnie vele. Vahk, csakhogy mielőbb fizethessen Khabirnak, a hiányzó 50’000 aranyért Somának adta a templomban talált ereklyét, meg egy térképet, melyen feltüntették az ork ásatások helyszíneit.
Trelisből Soma Varant felé vette az irányt. A Vahktól kapott térkép szerint az orkok három helyszínen is ástak a sivatagban, és az én barátom úgy gondolta, ha ő hiába keresi Xardast, akkor tesz róla, hogy a vén mágus keresse meg őt! Út közben persze még benézett Nemorába, ahol segített pár apróságban a lázadóknak. Egy kis szörnyirtás, egy új őrszem a kapuba, néhány tolakodó ork torkának elmetszése, pár köteg fegyver beszerzése, valamint néhány vigyázatlan lázadó zsebének kiürítése. Szóval csupa jelentéktelen apróság.
A sivatagi hágón átjutni azonban igen kemény próbatételt jelentett. Kurt, a renegát lovag és bandája ugyanis teljesen megszállták az átjárót. Soma persze nem ijedt meg a saját árnyékától. Egy kis orvtámadás, egy kis rejtekből nyilazás, egy kis csalogatás, hogy a vigyázatlan banditák egyedül kerüljenek szembe támadójukkal, és a banda alaposan megfogyatkozott, mire a barátom megrohanta őket. Rövid kézitusa után Soma elbánt Kurttal is, és eltette a renegát lovagnál talált Tűzserleget is a többi mellé.
De bizony sem Varant sivataga, sem az elsőként meglátogatott városka, Braga, sem a fejvadászok nem nyerték el Soma tetszését. Braga lakóinak minden második mondata legfőbb vezetőjükről, a feketemágus Zubenről, no meg a neki fizetendő sarcról szólt, amit a „kétbalkezes” Thufail elveszített. Nem beszélt másról Nafelem, Zuben személyes küldötte sem, aki azonnal meg is bízta Somát, hogy ölje meg a sarc elveszítőjét, majd szedje be ismét a kereskedőktől a Zubennek járó aranyakat. Soma úgy gondolta, amíg nem ismeri igazán a helyzetet, nem árt jóban lenni a hatalom birtokosaival, ezért sorra látogatta a kereskedőket, de Thufailt mégsem ölte meg. Inkább egy közös rabló-vadászatra ment vele, visszaszerezve az elveszített aranyakat.
Mire megkapta a sarcot, Nafalemnek roppantul megtetszett Braga. Főleg azután nyerte el a tetszését a városka igazgatása, hogy Soma a nomádok közül visszakísérte hozzá Ailat, a szépséges táncosnőt. Azt persze nem is sejtette a feketemágus, hogy a lány éppen nomád testvérei megbízásából igyekszik táncával elaltatni a gyanakvását.
Soma bezzeg gyorsan ráunt a békés, poros kis városra. Nem is maradt tovább, csak amíg átvizsgálta a félig betemetett romokat Braga előtt, kifüstölte onnét Taklar banditáit, aztán már indult is keletre, Ben Eraiba, hogy közelebbről is megnézhesse (esetleg meg is vámolhassa) a fejvadászok által áradozva emlegetett aranybányát.
Persze Ben Eraiban sem ment semmi igazán simán. Navaras, az aranybánya zord őre sehogyan sem akarta felengedni Somát a tárnákba, Soma viszont semmiképpen sem akarta feladni az ötletét. Hogy időt nyerjen, amíg kitalálja, hogyan juthat fel a tárnákba Navaras engedélye nélkül is, elvállalt néhány küldetést a városka urának, Sahchonak és alvezérének, Vasconak. Homokférgeket irtott, és kérdezgette a városka lakóit. Beárulta, majd jól nyakon is vágta Lukart, a lopkodós őrt. Aztán Sancho megbízásából elkocogott Lagoba, majd rabszolgákat is vitt az elnéptelenedett bányába.
Lagoban egy kis pihenésképpen Soma alaposan megdöngette Mamukot, a kis falu bedrogozott hősét és Grubuzt, az ork vendégjátékost az arénában, egy csomag mocsári kenderért. Aztán vérlegyeket és lopakodókat irtott, amiért a kertésztől kapott egy második csomag kendert is. A lopakodók bőrét Mamuknak adta, hogy megtudja, ki lehet a falu börtönében őrzött titokzatos rab. Aztán persze, amint Mamuk ismét elszundikált, visszalopta az összes bőrt! Egy kicsit furcsa viselkedésű kereskedőtől, aki valaha hajót is épített, öt jégfarkas prémért megvásárolta egy pompás hajó tervrajzát. Aztán este beosont a kendertől bódult kereskedő házába és visszalopta a prémeket.
Ben Eraiban Soma bezsebelte Sanchotól az elismerést és a jutalmat a lagoi bánya beindításáért. Vasco a finom lagoi mocsári kenderért cserébe bevonta a barátomat egy különös üzletbe, aminek a végén közös erővel legomboltak egy szép summa aranyat Sanchóról. Később Soma megtanulta a kétpengés harcot Navarastól, a bánya zord őrétől. De a legszebb a következő éjszaka volt Soma számára Ben Eraiban! A bánya Lago felőli végén felmászott a sziklákon és minden zsebét teleszedte a bányában talált aranyrögökkel. Pedig csak a tárnák felét merte meglátogatni, nehogy Navaras észrevegye.
Reggel aztán gyorsan hátat is fordított Ben Erainak, nehogy valaki kérdőre vonja éjszakai kalandja miatt. Visszaballagott Bragába, majd nekivágott a dél felé vezető, mora suli útnak.
Mora Sul határában mindjárt egy póruljárt vízkereskedővel találkozhatott Soma. Kaffu a szakállát tépve sírta-panaszolta el, hogy saját őrei rabolták ki. Soma persze elvállalta a hitszegő őrök megbüntetését és Kaffu aranyának visszaszerzését, és ezzel máris benne volt a következő város munkáiban. Természetesen nem hagyhatta ki a híres-neves mora suli arénát, ahol a bajnok a Holdpengét kapta jutalmul. Négy ellenfél fejének beverése után ez a bajnok, ugye mondanom sem kell, hogy Soma lett. De nem sokáig örülhetett új címének, mert egyre újabb és újabb feladatokat, rejtélyek kibogozását bízták rá a város kereskedői és tolvajai. Áruló őrökre vadászhatott, megkereshette a romok között egy érclopás után nyomozó fejvadász holttestét, majd a gyilkosait is. Aztán egy szökött rabszolgára, Yussufra kellett vadásznia. Később ellophatta a lélekserlegeket Ramonnak, a helyi tolvajcéh vezetőjének.
Közben mindent megpróbált, hogy beszélhessen Mora Sul urával, Gonzales-szel, de a palotát őrző Nasib addig nem engedte be, amíg tisztes és igen drága ajándékokkal nem halmozta el a nagyurat.
A legjobban mégis az a feladat tetszett Somának, amit pedig nem is teljesített! Hamid azzal bízta meg az én barátomat, hogy vásárolja meg és kísérje hozzá a közeli táborból Yasmint, a rabszolgalányt. Soma becsülettel el is ment a lányért, de mi tagadás neki is megtetszett a szőke lány. Visszaúton az is kiderült, hogy Yasmint szívesebben lesz az én barátom párja, mint hogy a pocakos kereskedő tulajdona legyen! Így aztán Soma végre valóban családot alapított, még ha ezért egy időre el is kellett hagynia Mor Sult.
Soma és Yasmin persze nem mentek nagyon messzire a várostól. Az orkok ásatásán néztek szét, aminek során Soma kinyitotta az ősi templomot, és bár megszerezte Adanos egyik ereklyéjét, de egyúttal egy nagy csapat zombit és csontvitézt is rászabadított a rommezőre. Ezeknek a kiirtása után úgy döntött, hogy Yasminjával az oldalán utánanéz a Ben Eraiban hallott pletykáknak, miszerint élőhalottak lepték el Ben Salát, a kovácsok városát.
AJÁNLOM AZ OLDALT