9/2.

   Ági fáradtan megtámaszkodott a lavór szélében. Az egész napi kapálás után úgy érezte, megmozdítani sincs ereje kezét-lábát és legfőképpen fájó derekát. De a kellemesen hűs víz olyan csalogató erővel bírt, hogy végül csak nekilátott a mosakodásnak. Az izzadtságába ragadt porral talán a fáradtság egy részét is lemosta magáról, mert öltözködés közben már vidámabban hallgatta az udvari betonvályúnál mosakodó férfiak nevetgélős beszélgetését. Az előző évben ásott kút hideg vize úgy tűnt cseppet sem zavarja őket. Fröcskölték, ugratták egymást, és közben zsivajogtak, mint a fürdőbe szabadult vásott kölykök. Mintha nem is dolgozták volna végig a lányokkal együtt  – és néha helyettük is –  az egész napot.

   Mint a század teljes jogú tagjai, a két lány egyik napról a másikra nyakig csöppent a munkába az eskütétel után. Ági szinte biztosra vette, hogy Gárdos el fogja szakítani a barátnőjétől, de ezúttal tévedett. Mindketten az első szakaszba kerültek, melyet Kertész főtörzsőrmester vezetett. Az első két hétben a földeken kellett dolgozniuk a férfiakkal együtt, meg a faluból összeszedett baromfit ellátniuk. A szokatlan munka nagyon megviselte őket, de ahogyan Klári megjósolta, a fiúk versengve keltek a segítségükre, amint valamelyikük fáradni látszott.

   Voltak azonban olyan dolgok is, melyeken semmiféle előzékenység sem segíthetett. Szokatlan volt minden reggel hatkor kelni és kemény tornával kezdeni a napot. Csak a torna után vonulhattak félre a földszinti fürdőbe, ahol ugyanolyan hideg vízben mosakodtak, mint a férfiak az udvaron, de ők legalább zárt helyen tehették. Az öltözködés, a szobáik és a folyosók feltakarítása után végre sorba állhattak és elindulhattak reggelizni a konyha különálló épületébe, ahol Szekeres Imre és két állandó társa, valamint naponta váltakozó segítőik dolgoztak a század ellátásán. Talán egyszerűbb lett volna új konyhát kialakítani a század épületében, de Gárdos ragaszkodott a régi, nyolcszáz emberre méretezett ebédlő használatához.

   Ha a földeken végzett munka fárasztó volt, a harmadik héten következő „pihenős” szolgálat még inkább annak bizonyult. Sem Ágit, sem Krisztinát nem osztották őrszolgálatba, helyette a konyhán kellett robotolniuk nap, mint nap. Azon a héten nem kellett ugyan részt venniük a reggeli tornán és még a takarítás alól is mentesültek, de ébresztő után azonnal a konyhára kellett sietniük, hogy elkészüljön a reggeli, mire a század megérkezik az ebédlőbe. Ezután elvihették az ételt az őrség tagjainak, majd nekiláthattak mosogatni, krumplit-zöldséget pucolni és előkészíteni mindent az ebédhez.

   – Készen vagy már? Vagy még álmodozol egy sort?  – kérdezte Kriszta öltözködés közben.

   – Hová sietsz annyira?  – kérdezett vissza Ági, a fürdő közepén ásító lefolyóba öntve mosdóvizét.  – Tudod, mi esne most igazán jól? Úszni egyet. Vagy legalább beleülni egy kád vízbe!

   – Miért jó neked, ha folyton elérhetetlen dolgokról álmodozol?

   – Mert ebben az istenverte laktanyában nem lehet másképp kibírni! Vagy azt akarod mondani, hogy neked tetszik ez a sok ronda zöld ruha? Meg az állandó napirend? Még azt is megszabják, mikor mehetsz …

   – És ha nem tetszik, akkor mi van? Én is útálom ezt az egyenruhát! Lassan azt is elfelejtem benne, hogy nőnek születtem! De ez akkor is egy laktanya. Mi meg katonák lettünk.

   – Lehet, hogy te katona lettél. De abban biztos lehetsz, hogy én nem!

   – Nem unod még ezt az állandó lázongást? Mi mást tehetünk, mint hogy elfogadjuk az itteni rendet?

   – Két dolgot is tehetnénk  – nézett óvatosan a fürdő ajtaja felé Ági.  – Az az egyszerűbb, ha elmegyünk innét. Ennél a merev, napirend-életnél még az is jobb volt, amikor bujkálnunk kellett.

   – És ha kiürülnek a boltok?  – váltott suttogásra Krisztina is.  – Akkor mihez kezdünk? Mit fogunk enni?

   – Talán nem is kell elmenni innét  – súgta vissza Ági.  – Mi lenne, ha inkább a laktanyát tennénk élhetőbbé?

   – Gondolod, hogy Gárdos hagyni fogja?

   – Gárdos csak egy ember. És ha a többség mást akar, mint ő, akkor nem tehet semmit!

   – Nehéz lesz meggyőzni a többieket!

   – Szerintem meg sokkal könnyebb, mint gondolnád!  – mosolyodott el Ági.       – Nekem már van is egy tervem!

   Krisztina előbb csak megszokásból, fél szemmel pillantott oda a nyíló ajtóra, de aztán ledobta a kártyáit és teljesen megfordult. Döbbenten nézte a klubszobába lépő barátnőjét. Ági ugyanis megszabadulva zöld egyenruhájától, az előírásos kék melegítő helyett ciklámenszínű, ujjatlan blúzba, éppen csak térdig érő, lebbenően vékony, bő szoknyába és magas sarkú cipőbe bújt. Barna haját kibontotta, és csak egy hajráffal fogatta le. Olyan volt színes ruhájában, mosolygó arcával, mint egy tarka tollú madár a fekete  – pontosabban ezúttal zöld –  varjak között. Krisztina csak most értette meg, miért faggatta barátnője a régi ruháiról Klárit. Ezért maradt hát lent a szobájukban Ági, mikor ők hárman feljöttek egy kicsit beszélgetni, olvasni, vagy éppen kártyázni. Kihasználta Klári könnyelműen kimondott engedélyét, és nem csak felpróbálta a szekrényben lógó ruhákat, de a tilalomra fittyet hányva fel is jött bennük a klubhelyiségbe.

   Nem csak Krisztina és az asztalánál ülők vették észre a szokatlan jelenséget. Szinte látható volt, ahogyan a csend és a meglepetés pillanatok alatt végiggyűrűzött a termen, amint egyre többen fordultak elbűvölten Ági felé. Másodpercek alatt olyan csend lett, hogy még a sarokban elejtett dobókocka kopogó gurulását is hallani lehetett a parkettán. Juhász Bandi egyenesen lecsapta a kezében tartott könyvet és valami furcsa tartással, félig széttárt karokkal Ágihoz sietett. Nem tudni, hogy ennyire elbűvölte a lány, vagy csak ki akarta tessékelni a helyiségből, mert váratlanul megállította egy éles kiáltás:

   – Vigyázz!!

   Gárdos főhadnagy szokása szerint az ajtótól legtávolabbi sarokban ült, az örökre elnémult TV-készülék és a lemezjátszó mellett. Minden délután eljött ő is a katonái közé – szórakozni. Kártyázni sosem szeretett, de igen sokszor beszállt valamelyik társasjátékba. Még az asztali foci bajnokságban is részt vett, bár nem szerepelt valami jól a csapatuk, és ez bizony java részben Gárdoson múlott. Ma azonban valahogy nem volt kedve semmihez sem. Csak leült a sarokba és elővette egyik régi kedvencét, Jules Verne: A rejtelmes sziget című könyvét. Félig még gyerek volt, mikor először olvasta, és azóta olyan sokszor lapozta fel, hogy egyes részeit szinte már kívülről tudta. A járvány pusztítása óta valóságos tankönyvnek tekintette a vaskos regényt.

   A földművelés beindítását és a falubeli baromfiállomány begyűjtését is Cyrus Smith és társai inspirálták. Ma éppen azt a részt olvasgatta, amikor a mérnök és négy társa végre igavonó állatokra tesznek szert. Gárdos soha sem mondta senkinek, de pontosan tudta, hogy akármilyen nagyok is a földalatti tartályok a telephelyen, egyszer kifogy majd belőlük az üzemanyag. És akkor nem lesznek többé traktoraik, hogy felszánthassák velük a földjeiket. Még mielőtt ez megtörténne, nekik is igásállatokra lesz szükségük, mint Cyrus Smith-nek és kis csapatának.

   Gárdos elnézett a könyv felett. Felködlöttek előtte a másfél év előtti képek a falu istállóiban éhen döglött állatokról, amikor a járvány után átkutatták a házakat. Azon kezdte törni a fejét, hol és hogyan találhatnának és foghatnának be elvadult lovakat és teheneket. Bele sem mert gondolni, hogy talán máris végleg elkésett ezzel az ötlettel. Egyszerűen kell, hogy találjanak valahol rideg tartású jószágokat, amiket befoghatnak!

   Csak lassan jutott el a tudatáig, hogy elnémult a klubszobát addig betöltő zsongás. Meglepetten nézett körül és rögtön megakadt a szeme az ajtóban álló lányon. Havass Ági talán még sosem hasonlított ennyire Jutkára! Csodaszép volt a civil ruhájában. Gárdos lelkébe pedig sosem tapasztalt erővel sajdult bele Jutka hiánya. Csak nézte a lányt bepárásodó szemmel, és mindennél jobban szerette volna azt hinni, hogy valóban a felesége tért vissza hozzá.

   Aztán az egyik asztaltól felpattant egy katona és félig kitárt karokkal Ágihoz sietett. Gárdos tudta, hogy Juhász honvéd egy pillanat múlva megérinti, talán meg is öleli a lányt. De azt is tudta, hogy azt már nem bírná elviselni. Felugrott a fotelból és harsányan „Vigyázz!”-t vezényelt, hogy megállítsa a fiút.

   Egymás után álltak fel és próbálták magukat tétován valamiféle vigyázzállásba igazítani a teremben a katonák. Juhász Bandi alig egy lépésnyire Ágitól torpant meg. Mereven állt, ahogyan azt a kiképzésen belénevelték, és közben némán átkozta magát a lassúsága miatt. Ha csak egyetlen pillanattal is hamarabb ugrik, kivezethette volna Ágit a teremből, és a főhadnagy talán észre sem vette volna, miféle szabálysértés történt.

   – Valami baj van, Gárdos úr?  – fordult mosolyogva a haragosan villogó szemű főhadnagyhoz Ági.  – Még megijeszti a fiúkat, ha ilyen nagyon kiabál!

   – Juhász honvéd!  – csattant Gárdos hangja, mint az ostorcsapás.  – Lemegy Szabó tizedeshez az őrszobára! Jelenti neki, hogy Havass honvédot civil ruha engedély nélküli viseléséért, valamint súlyos függelemsértésért egy hét fogdára ítéltem!

   Az az első, egy hetes büntetés Krisztinát jobban megviselte, mint a barátnőjét. Ági nevetve és integetve búcsúzott a némán álldogáló katonáktól, mikor Szabó tizedes és két katonája megérkezett, hogy a fogdába kísérje. Mielőtt kiment az ajtón, még kedvesen elköszönt a fogát csikorgató Gárdostól, mintha csak egy jót beszélgettek volna. Pedig ha azt hitte, hogy csak bezárják egy hétre valami cellába, hát nagyot tévedett! Gárdos gondoskodott róla, hogy büntetése minden egyes napját „hasznos” munkával töltse.

   Krisztina már többször is látta a földszinti folyosón az őrség szobája melletti két „Fogda” feliratú ajtót, de eddig azt hitte, csak véletlenül maradtak rajtuk a táblák. Ezen az estén azonban egészen más szemmel nézett rájuk, mint korábban. El sem tudta képzelni, mihez kezdhet Ági egy egész hétig egyedül, bezárva egy üres szobába. Csak este tudta meg, mekkorát tévedett a büntetéssel kapcsolatban, mikor már nem fenyegetett Gárdos váratlan felbukkanásának veszélye, és az őrök megengedték, hogy beszélgessen egy kicsit a barátnőjével. Az pedig még ekkor sem fordult meg a fejében, hogy hamarosan ő maga is alaposan megismeri belülről a fogdát. De amikor a büntetésének letelte után szűk két héttel Ági kijelentette, hogy semmi kedve reggeli tornára menni, és inkább a szobájukban marad, gondolkodás nélkül csatlakozott hozzá. Amíg a többiek lefutották az előírt köröket, és megizzadtak a gyakorlatok végzése közben, a két lány még lustálkodott egy sort az ágyában.

   Gárdos, aki ilyenkor rendszerint már az irodájában volt, csak a harmadik napon vette észre, hogy századának két katonája is szabotálja a reggeli tornát. A kis létszám miatt még névsorolvasásra sem volt szükség, hogy kiderüljön, kik hiányoznak. Percekkel később már döngött is a főhadnagy ökle alatt a lányok szobájának ajtaja.

   – Nem lehetne egy kicsit csendesebben, kicsit kultúráltabban kopogtatni, Gárdos úr?  – kérdezte Ági angyalian ártatlan mosollyal, egy szál magára tekert takaróban nyitva ajtót a főhadnagynak.

   – Ne rontsa tovább a helyzetét, Havass honvéd! Önök már három napja nem vesznek részt a kötelező reggeli tornán!  – csikorogta fenyegetően Gárdos.

   – Úgy tudtam, a reggeli torna csak a katonáknak kötelező  – vonta meg a vállát Ági.  – De mi nem vagyunk katonák. Ha nincs kedvünk, nem is kell részt vennünk ebben az ugra-bugrálásban.

   – Önök mindketten katonai esküt tettek! Az esküjük és kormányunk rendkívüli állapotot elrendelő határozata alapján katonák. És hogy ezt többé ne felejtsék el, kapnak egy hét gondolkodási időt a fogdában!

   A fogda, ahová a két lányt zárták egy irodából lett lerekesztve. Az ablakán rács volt és ráadásul még zsírpapírt is ragasztottak az üvegre, hogy az elítéltek ne láthassanak ki az udvarra. A berendezés is igen puritán volt. Csak két, ajtó méretű deszkalapból állt, melyeket lenyitva este egy-egy priccshez juthattak. Nap közben a két fekhely fel volt hajtva a fal mellé és lakat rögzítette őket, nehogy a fogda lakói leülhessenek rájuk. De mint kiderült, nem is nagyon maradt idejük a tétlen üldögélésre.

   Reggeli után mindjárt értük jött Csikós honvéd és elkísérte őket a baromfiudvarba. Ebédig ki kellett takarítaniuk az egészet, és egy talicskán a laktanya leghátsó részébe szállítani a tyúkok förtelmes szagú ürülékét. Ebéd után kaptak egy vödör meszet, két meszelőt, és kívül-belül le kellett meszelniük a tyúkóllá előléptetett garázst. A következő napokban kevésbé látványos, de legalább annyira fárasztó munka várt rájuk. Kitakarították, felseperték, felmosták a század lakóépületének felsőbb szintjein a folyosókat, és az elhagyott hálótermeket, ahol hónapok óta nem járt senki. Valójában nem is annyira a kapott munka nehézsége, mint inkább értelmetlen céltalansága viselte meg a két lányt. Esténként, mire visszakerültek a fogdájukba, már alig várták, hogy végigdőlhessenek deszka priccsükön és kialhassák magukat.

   A kiszabott hét nap, ha nehezen is, de végül letelt. Ági viszont továbbra sem fért a bőrébe. Alig hagyták el a fogdát, máris újabb csínyen törte a fejét, amivel tovább hergelhette Gárdost, és folytathatta a laktanya rendjének bomlasztását is. Igazából meg sem kellett erőltetnie magát. A csodálatos nyári napsütés és Gárdos felháborodása, mikor civil ruhában jelent meg a klubhelyiségben, máris sugallta a következő ötletet. Vasárnap délelőtt kivettek Klári szekrényéből két bikinit és kifeküdtek napozni. Persze mielőtt leterítették a pokrócaikat, gondosan kiválasztották a helyet, hogy Gárdos biztosan oda lásson az irodája ablakából. Nem is kellett sokáig várniuk. Még egy órát sem feküdtek a napon, amikor megérkezett az őrség, hogy a főhadnagy elé kísérje a bűnösöket.

   Gárdos természetesen keményen kioktatta két renitens „katonáját”. Eszükbe idézte, hogy sajnálatos módon a laktanyában csak minden hetedik ember nő. Vagyis nem lehet efféle „erkölcstelen” ruházattal ingerelni a férfiakat. A hosszas dörgedelem végeztével a főhadnagy egy újabb heti teljesen felesleges takarítást szabott ki büntetésül a két lányra a laktanya elhagyott részeiben.

   – Nem vagytok normálisak!  – korholta a lányokat Juhász Bandi, míg a fogdába kísérte őket.  – Mire jó mindig felhúzni Gárdost? Ilyenkor napokig sokkal jobban figyel minden kis szabálytalanságra! Ha mindenáron meg akarjátok szegni a Szabályzatot, legalább tegyétek ti is titokban, mint a többiek!

   – Csakhogy én nem akarom titokban csinálni!  – csattant fel Ági, ügyet sem vetve rá, hogy az elítéltekkel a Szabályzat szerint tilos szót váltani.  – Éppen azt akarom, hogy mindenki észrevegye, mekkora ostobaságok vannak ebben a Szabályzatban!

   – Nagyon szeretnéd, ha én is bekerülnék pár napra a szomszéd fogdába? Jobban érzed magad, ha mást is megbüntetnek miattad?  – kérdezte halkan, szemrehányóan Bandi.

   – Ha a magad véleményét nem mered vállalni, akkor az enyém miatt fölösleges fogdába menned  – vonta meg a vállát Ági.

   Krisztina egész estig törte a fejét, vajon megsértődött-e Juhász Bandi az utolsó megjegyzésért Ágira. Mivel attól kezdve a fiú egy szót sem szólt hozzájuk, biztosra vette, hogy igen. De amikor az őrségváltás után éppen Bandi volt az első látogatójuk, be kellett látnia, hogy tévedett. Csakhogy azt is észre kellett vennie, hogy a fiú nem kettőjükhöz jött, hanem egyedül Ágihoz. Így aztán, hogy ne zavarja a beszélgetésüket, gyorsan elálmosodott és lefeküdt.

   Ezt az udvarias játékot aztán rendszeres esti programmá léptethette elő, mert Juhász Bandi minden este eljött Ágihoz beszélgetni. Rendszerint annyi megbeszélni valójuk akadt, hogy Krisztinát hamarabb elnyomta az álom, mint ahogyan ők ketten elbúcsúztak egymástól. Ezek az esti találkák aztán oda vezettek, hogy büntetésük letelte után Ági lemondott az újabb csínyekről. Továbbra sem fogadta el a laktanya szabályait, de nem is lázadt ellenük olyan látványosan, mint korábban. Szabad idejük túlnyomó részében halkan beszélgettek, tervezgettek valamit Bandival, de a részletekbe egyelőre még Krisztinát sem avatták be.

   Három hét telt el ilyen látszólagos nyugalomban. Aztán egy este ismét végig zengett a folyosókon Gárdos kiáltása, amint az őrséget hívta. A klubhelyiségből a szobájába induló főhadnagy ugyanis a mindössze két petróleumlámpával megvilágított, folyosón egy önfeledten csókolózó párba botlott.

   – Mit képzelnek maguk?! Efféle erkölcstelen bujaságnak nincs helye a laktanyában!  – fröcsögte felháborodottan Gárdos.  – Főleg magát nem értem, Juhász honvéd! Maga pontosan tudja, mi a teendő, ha két katona egymásba szeret! Hiszen már két esküvőn is volt tanú! Nem tudtak volna várni egy hónapot? Ha két tanú előtt bejelentik nekem a házassági szándékukat, egy hónap múlva házastársakként külön lakásba költözhetnek!

   – Mi köze hozzá, hogy mit csinálunk?!  – pattogott szembe a főhadnaggyal Ági.  – Irigykedik talán?

   – Elég!! – vörösödött el egy pillanat alatt Gárdos feje a méregtől.  – Világosan megmondtam, hogy nem tűröm az efféle viselkedést! Nem engedhetem, hogy egyesek az önző szexualitásukkal felzaklassák a katonáimat!

   – Kit zaklattunk fel az üres folyosón? Legfeljebb a maga beteg lelkét!

   – Bálint tizedes!  – fordult a végre megérkező őrség felé Gárdos.  – Juhász és Havass honvédokat erkölcstelen viselkedésükért két hét fogdára ítélem! Havass honvéd súlyos függelemsértésért további egy hét fogdát kap! Vezesse el őket!

   – Ide állj!  – mutatta Bandi a tolatni kezdő Krisztinának.  – Gyere még! Még egy kicsit! Na még egy kicsit! Állj!! Most jó!

   – Hagyd már a fenébe azt a rohadt fát!  – kiáltott rá Ági a kötéllel bajlódó fiúra a kocsi mellől.  – Addig húzkodjuk oda-vissza, míg utolérnek bennünket!

   – Az lehet! De ha ideérnek, ők is meg fognak állni. És addig mi egérutat nyerünk!

   Krisztina egyszerre próbált az útra, a Lada fel-felmorranó motorjára és Bandira is figyelni. Óvatosan kellett bánnia a gázzal és a kuplunggal, nehogy lefullassza a motort, amíg igyekezett vissza vontatni az útra a nehéz fatörzset, amit csak az előbb rángatott félre. Borzasztóan izgult, nehogy egy újabb hibával végleg meghiúsítsa a szökésüket. Hiszen talán reggelig sem vették volna észre az eltűnésüket, ha ő botor fejjel nem kapcsolja fel puszta megszokásból a Lada lámpáit, amint a Bandi által a kerítésbe vágott rés felé indult. A sötét telephelyen felvillanó reflektorok fényére persze a toronyban posztoló őrszem azonnal riadóztatta a századot.

   Néhány kilométerrel odább aztán éppen a felkapcsolt lámpáknak köszönhették az életüket. Ha az eredeti terv szerint, a holdvilágban bízva autóznak, csak akkor vették volna észre az útra dőlt fatörzset, mikor nekiütköznek. Az árok miatt kikerülni sem tudták az akadályt, félre kellett vontatniuk, hogy tovább mehessenek. Hosszú perceket veszítettek, míg Bandi előszedte a kocsi csomagtartójából a vontatókötelet és a fa vastag derekára hurkolta. Közben a laktanya telephelyén mély hangon felbrummogott a készenlétben álló lövészpáncélos motorja. Gárdos máris a szökevények nyomába eredt!

   A dübörögve közeledő páncélos már csak ötszáz méterre volt tőlük, mikor Bandi végre úgy ítélte, hogy eléggé elzárták az utat. Leakasztotta a vonóhorogról a kötelet és a fára szorult hurokkal kezdett küszködni, mikor a páncélos géppuskása megeresztett egy rövid sorozatot feléjük. Krisztina a fegyverből kicsapó lángcsóva láttán ijedten behúzta a nyakát. Szinte már hallani vélte a kitörő üveg csörömpölését, de a lövedékek elkerülték a kocsit. Bandi fojtott káromkodással végre sorsára hagyta a kötelet, és előre hajolva a Ladához futott. A hátsó ülésre szinte egyszerre ugrottak be Ágival, aki a sorozat elöl a kocsi mellé lapult.

   Krisztina egészen a kormányra hajolva, csikorgó gumikkal indult, egyre rettegve az újabb sorozattól, mely már biztosan célba fog találni. De a páncélos nem lőtt többet. Lefékezett az akadály előtt, majd elfordult és felbömbölő motorral egyszerűen átgázolt az árkon. Letiporta az utat szegélyező elvadult bokrokat, megkerülte a méretes fatörzset, majd visszatérve az útra a menekülő Lada után lódult. Mégpedig nem is akármilyen tempóval! Nem tudott ugyan közeledni a szökevények autójához, de nem is kezdett látványosan lemaradni, ahogyan a lányok várták a nehéz járgánytól.

   Krisztina egyre nagyobb sebességgel ment bele a kanyarokba, hogy lerázza üldözőiket. A Lada egyre többször farolt meg csikorgó gumikkal. Lassítás nélkül átrobogtak egy aprócska falun és folytatták az eszeveszett száguldást az éjszakában, nyomukban a fenyegető páncélossal.

   – A következő falu szélén állj meg egy kicsit!  – szólalt meg Bandi a fogai közt szűrve a szót.  – Kiszállok és feltartom őket!

   – Megbolondultál?  – nézett Ági döbbenten a fiúra.  – Minek hősködnél? Úgysem érnek utol azzal a monstrummal!

   – Eltaláltak az előbb  – mutatta véres tenyerét Bandi a lánynak, mielőtt megmarkolta volna az ülésen heverő gépfegyvert.  – Haslövés. Pár óránál úgysem húzom tovább.

   – Akkor megállunk, és segítséget kérünk!  – döntött azonnal Ági.  – A laktanyában biztos vannak megfelelő gyógyszerek!

   – Gyógyszerek!  – legyintett lemondóan Bandi.  – Ezt műteni kellene. De orvos az nincs. Se a laktanyában, se máshol.

   – Nem érdekel! Akkor sem hagyom, hogy …

   – Légy már észnél!  – próbált mosolyogni a fiú.  – Ha megállunk, és elfognak bennünket, akkor ők győznek! De ha ti elmentek, akkor Gárdos veszít!

   – De nem akarlak elveszíteni!  – markolt Bandi karjába a lány.

   – Szerintem ezzel egy kicsit már elkéstél.

   – Akkor most végül is mi a francot csináljak?  – kérdezte fogcsikorgatva Krisztina.  – Megálljak? Vagy próbáljam továbbra is lerázni azt a páncélost?

   – A következő falu szélén állj meg egy pillanatra! És ha kiszálltam, taposs bele a gázba, bármit mond is a barátnőd!

   Krisztina az út kanyarjaival viaskodva még bólintani sem ért rá. Azt is alig vette észre, hogy az éjszakából egy fehérre meszelt, aprócska ház ugrott hirtelen az út mellé. Az első házat azonnal követte a második, majd a harmadik is. A lány lassítás helyet tövig nyomta a fékpedált, mire a Lada csikorgó gumikkal tiltakozva a durva stílus ellen, oldalra farolva megállt az árok partján. Abban a pillanatban kivágódott mind a két hátsó ajtó. Krisztina az ajtó csapódásra azonnal elindult, ahogy Bandi mondta. Csak méterekkel később vette észre, hogy üres a hátsó ülés. Ági is kiszállt a Ladából.

   A vészesen közeledő páncélossal mit sem törődve ismét megállt. Feltépte a kocsi ajtaját, hogy visszamenjen a barátnőjéhez. Ági feltérdelt az árokparti fűben és rákiáltott:

   – Menj már! Tűnj el innen! Mire vársz még?!

   Krisztina egy hosszú percig habozott. Látta, hogy Ági kiveszi a fegyvert Bandi erőtlen kezéből és egyetlen mozdulattal csőre tölti. Aztán megereszt belőle egy sorozatot a páncélos felé. A nagy, zöld kocsi megállt a falu szélső háza mellett. Ekkor Ági visszafordult a Lada felé és most Krisztinát vette célba.

   – Tűnj már el végre!  – kiáltotta hisztérikus hangon.  – Ha nem indulsz azonnal, … beléd lövök!!

   Krisztina egészen addig nem hitt Áginak, amíg el nem dörrent barátnője kezében a géppisztoly. Akkor rémülten magára rántotta a Lada ajtaját és nekilódult az útnak, amit alig látott csorgó könnyein át.