Joseph B. Skerin :

        Lid�rcnyom�s

   A siv�tva ereszked� komp enyhe d�ccen�ssel �rt f�ldet. Imbolyg� r�zk�d�s�b�l �reztem, hogy k�tszer is elugrott a talajr�l, miel�tt v�gre mozdulatlanul meg�lt volna az idegen vil�gon. Alig halkult el a motorok z�g�sa, m�ris megreccsent a f�lesemben a hadnagy parancsa:

   – Sorakoz� a kij�rat el�tt! Els� raj balr�l biztos�t, a harmadik jobbr�l! M�sodik raj, egyenesen el�re! Ir�ny a Recluse!

   Lecsaptam a biztons�gi �v csatj�ra, kioldottam magam, �s felragadtam az �l�s mell� r�gz�tett fegyveremet. Azt�n be�lltam a helyemre a m�sodik rajba, �s t�relmetlen�l v�rtam, hogy kit�ruljon a rakt�r ajtaja, leeressz�k a r�mp�t �s kil�phessek a komp ac�lfal�n t�li vil�gba. Sz�mtalanszor �lltam m�r �gy, rohamra k�szen egy �rkomp rakt�r�ben, de tal�n m�g sosem voltam ennyire t�relmetlen. Persze legt�bbsz�r csak valami �lettelen bolyg� szikl�it rohamozhattunk meg. Most azonban nem h�zt�k a v�llunkat a szkafander palackjai. El�g volt a sisak l�gsz�r� kopolty�ja, mert egy igazi, f�ld-t�pus� vil�g v�rt r�nk odakint! F�kat, bokrokat �s vir�gokat l�thatunk majd, ha kiny�lik a rakt�r ajtaja!

   Az irigyked� felder�t�k szerint nem is bevet�s, hanem egy igazi nyaral�s v�r r�nk idelent. Kicsit �rnyalta ugyan a k�pet, hogy a bolyg� felder�t�s�re indult kutat�k m�r h�rom h�tn�l is t�bbet k�stek a hazat�r�ssel. �s az elm�lt n�gy napban  – ami�ta a Pathfinder felett�k keringett –  sem v�laszoltak a h�v�sainkra, hi�ba pr�b�lkoztak �r�kon �t a cirk�l�nk h�rad�sai! �gy azt�n Foster kapit�ny nem tehetett m�st, lek�ld�tt benn�nket  – a Pathfinder �rgyalogosainak els� szakasz�t –, hogy kider�ts�k, mi t�rt�nt a Recluse utasaival.

   Amint a rakt�r ajtaja ny�lni kezdett, beleszimatoltam a sisakom kopolty�i �ltal megsz�rt leveg�be. A f�k �s a lombok illat�t kerestem, de csak a s�r �s a rothad� aljn�v�nyzet szag�t �reztem. Meg kellett �llap�tanom, hogy a csod�latosnak �g�rkez�, f�ld-t�pus� bolyg� bizony b�d�s! K�zben lassan leereszkedett a r�mpa, �s alig sz�z�tven m�ternyire megl�ttam a magasra n�tt f�b�l szinte ugr�sra k�szen kimagasl� Recluse t�mbj�t. Elismer�en villant �t rajtam, milyen k�zel siker�lt letennie hozz� a nem �ppen m�rep�l�sre tervezett kompot a pil�t�nknak, azt�n lerohantam a csizm�im alatt megd�nd�l� f�mpall�n.

   El�reg�rnyedve futottam v�gig m�r l�v�sre k�szen t�rdel� t�rsaim k�z�tt a csaknem der�kig �r�, durva sz�l� f�ben, hogy azt�n n�h�ny pillanatra �n biztos�tsam az � �tjukat. Percekbe ker�lt csak, hogy el�rj�k a kutat�haj�t �s megtorpanjunk a Recluse lez�rt l�gzsilipje el�tt. Am�g a kompr�l oda nem �rt a n�gy nyomoz�, sz�tsz�r�dtunk �s a k�zeli erd�t figyelt�k, nehogy valamilyen vad�llat meglepjen benn�nket. Azt�n amint a k�dt�r� kinyitotta a l�gzsilip ajtaj�t, berontottunk a kis haj� fed�lzet�re �s �tkutattuk minden zug�t. De csak k�t sz�tt�pett holttest maradv�nyait tal�ltuk odabent. A sz�rny� m�sz�rl�st elk�vet� l�nyt  – vagy legal�bb a tetem�t –  hi�ba is kerest�k, sehol sem lelt�k.

   B�r a f�nyker�t�s reflektorainak sugaraiban f�rd�tt, valahogy m�gis nyomaszt�an s�t�tnek �reztem ezt az erd�t. Tal�n, mert annyira idegen volt. Tal�n, mert igencsak f�radt voltam. Nem igaz�n tett j�t a hangulatomnak, hogy eg�sz d�lut�n a szerencs�tlen�l j�rt kutat�k maradv�nyait kellett keresg�ln�nk �s zs�kokba gy�jt�getn�nk. Mert nem csak azt a kett�t t�pte sz�t valami ismeretlen vad�llat, akik hi�ba z�rk�ztak be mened�ket keresve a Recluse fed�lzet�re. A f�k �s bokrok t�v�n t�z, hasonl�an megcsonk�tott tetemet tal�ltunk, melyeket m�r csak szakadt szkafandereik tartottak �ssze. Alkonyatkor m�g h�rom kutat� �s egy terepj�r� hi�nyzott ugyan a lelt�rb�l, de a s�t�ted�s v�get vetett az ut�nuk val� keresg�l�snek. Helyette kiraktunk egy halom mozg�s�rz�kel�t, meg fel�p�tett�k a f�nyker�t�st, hogy t�vol tartsuk a helyi �llatvil�g esetleges t�mad� kedv� egyedeit.

   A reflektorok k�r�n bel�l elvileg biztons�gban voltunk, m�gis ostoba szorong�s fogott el, ah�nyszor csak r�n�ztem a sz�lben meg-meglend�l� lombokra. Pont �gy szorult �ssze most is a gyomrom, mint amikor gyerekk�nt �jszakai t�r�ra vittek a t�borb�l. Akkor is folyton azt �reztem, hogy n�vtelen r�mek rosszindulat� tekintete k�veti minden mozdulatomat a bokrok k�z�l.

   Ah�nyszor v�gigj�rtam kijel�lt utamat, mindig l�tni v�ltem egy bokrot, vagy egy �gat, ami nagyobbat lend�lt, mint azt a sz�l indokolta volna. N�ha z�ldes szikr�kat v�ltem megvillanni a bokrok t�v�n, mintha engem figyel� vadak lapultak volna ott. A legt�bb v�ratlan mozg�st �s szikr�t persze csak a szemem sark�b�l l�ttam, �s mire idegesen odakaptam a fejem, m�r el is t�nt mind. Val�sz�n�leg csak a k�pzeletem j�tszott velem, de egyre kev�sb� akar�zott elt�volodni a kompt�l, ahol a szakasz pihen�ben lev� r�sze aludni pr�b�lt.

   M�r majdnem el�rtem az �rj�ratom v�g�hez, amikor bal fel�l r�vid sorozatok ropog�sa t�rte meg a csendet, �s egy rekedt hang artikul�latlan ki�lt�sai reccsentek a f�lesembe. Kibiztos�tottam a fegyveremet, �s rohantam seg�teni Chiltonnak, aki �ppen a Recluse m�g�tt j�rhatott.

   Pillanatok alatt megker�ltem a kis haj�t, m�gis elk�stem. Mire oda�rtem hozz�, Chilton m�r a f�ld�n fek�dt, mint egy rongycsom�. Amint az arc�ra vil�g�tottam, l�ttam, hogy v�r sziv�rog a sz�ja sark�n. Elejtett fegyvere legal�bb k�t m�terre hevert t�le.

   – Mi az isten folyik itt?!  – toppant mell�m a hadnagy.

   – Chilton t�zet nyitott valamire, uram. Ki�ltott is, de nem �rtettem, hogy mit.

   – Maga mit l�tott?

   – Semmit, uram! Mire megker�ltem a Recluse-t, Chilton m�r itt fek�dt, mintha valami le�t�tte volna.

   – �s maga nem l�tta, hogy mi b�nt el vele? M�sodpercekkel a t�mad�s ut�n ide�rt, �s m�gsem l�tott semmit? Ak�rmi tette is ezt Chiltonnal, istentelen�l gyorsnak kellett lennie! De hogy a b�natban j�tt �t a ker�t�sen, meg az �rz�kel�k�n �szrev�tlen�l?! Tal�n fel�lr�l t�madott?  –n�zett k�r�l tan�cstalanul a hadnagy, azt�n felvitette a kompra a sebes�ltet, �s reggelig megkett�zte az �rs�get, szigor�an meghagyva, hogy felfel� is figyelj�nk.

   Ak�rhogy sietett azonban a n�gy sebes�ltsz�ll�t�, Chilton kiszenvedett, mire a kompon leh�mozt�k r�la a szkafander�t. L�thatatlan t�mad�ja a p�nc�lon �t beszak�totta h�rom bord�j�t. Azt�n valami peng�vel �td�fte a bal v�ll�t�l eg�szen a jobb oldal�ig. Csakhogy a p�nc�lon k�l�n�s m�don nyoma sem l�tszott a Chilton mellkas�t �rt borzaszt� �t�snek, vagy a v�gzetes d�f�snek!

   Ezek ut�n persze igen nyomott hangulatban kezd�d�tt a napunk. De a hadnagyot ez �rdekelte a legkev�sb�. Reggel a Pathfinder felder�t�ivel megkerestette a Recluse hi�nyz� terepj�r�j�t. Odafentr�l percek alatt r� is tal�ltak a j�rg�nyra, alig tizen�t kilom�terre a t�borunkt�l keletre. Ebb�l a hadnagy arra k�vetkeztetett, hogy a h�rom utols� �ldozat is valahol a terepj�r� k�zel�ben lehet. �ssze�ll�tott h�t egy kis csapatot a felkutat�sukra.

   Nagyot k�romkodtam  – persze csak magamban –, amikor engem is besorolt a hat f�s osztagba, mert se testem, se lelkem nem k�v�nta a hossz� gyalogt�r�t a fenyeget�en idegen erd�ben, ahol olyan l�nyek lesnek r�nk, amilyen az este elb�nt Chiltonnal. Szerencs�re a hadnagy legal�bb a t�bb �r�nyi talpal�st�l megk�m�lt benn�nket. Leoldatta a komp oldal�r�l a legt�bbsz�r csak a m�lh�ink sz�ll�t�s�ra haszn�lt elektromos targonc�t, a Talig�t. � maga a kocsit vezet� Spitzer mell� telepedett, mi meg k�rben felkapaszkodtunk a keskeny plat� sz�l�re. Nem volt �ppen k�nyelmes a rug�z�s n�lk�li Talig�n utazni, de m�g mindig sz�zszor jobb volt, a kocsin r�zatni magunkat, mint mellette caplatni.

   M�r f�l�ton j�rtunk az elveszett terepj�r� fel�, amikor a mellettem �l� Blain d�nny�gni kezdett a kom-ba. Fura zajt v�lt hallani a Taliga bal h�ts� kereke fel�l �s azon morgott, hogy mennyire ut�lna gyalog tov�bbmenni, ha t�nyleg t�nkremenne alattunk a kocsi. Egyet kellett �rtenem vele. A hideg is kir�zott a gondolatra, ha elk�pzeltem, amint egym�st biztos�tva kell utat t�rn�nk a fenyeget� �rnyakat lenget� f�k alatt. De miel�tt ezt ki is mondhattam volna, a hadnagy bel�fojtotta a sz�t Blainbe, hogy „ne fesse az �rd�g�t a falra!”.

   Azt�n a motorok z�mm�g�s�n t�l neh�z dobban�sokat, szortyog� f�jtat�st �s recsegve ropog� hangokat hallottunk. Spitzer azonnal meg�ll�totta a Talig�t, mi meg fegyverrel a k�zben leugr�ltunk �s rajvonalban a hang forr�sa fel� indultunk. �tt�rt�nk egy bokron �s … h�siesen szit�v� l�tt�nk k�t, b�l�ny m�ret�, �rtalmatlanul legel�sz� j�sz�got, sorozataink ropog�s�val sz�tkergetve legal�bb egy tucatnyi fajt�rsukat.

   Eleinte csak nevett�nk ostoba kalandunkon, de hamarosan minden j�kedv�nk elsz�llt. A Talig�t ugyanis soha t�bb� nem siker�lt elind�tani. B�rmit pr�b�lt is Spitzer, a bal h�ts� motor v�gleg beszorult. Csak z�gott �s pillanatok alatt sz�r�s szag� f�st�t eregetett. Nem maradt m�s h�tra, ott kellett hagynunk a Talig�t �s gyalog folytatni az utunkat.

   M�sf�l �r�t talpaltunk az erd�ben, m�g megtal�ltuk a Recluse elveszett terepj�r�j�t, ami behorpadt orr�val egy �vsz�zados fa vastag, g�cs�rt�s t�rzs�nek �tk�zve �llt. Ez alatt a m�sf�l �ra alatt v�lhet�en t�bb szurka-piszk�l�d�s z�dult szeg�ny Blainre, mint eg�sz addigi �let�ben. Gy�l�lt�k az erd� ismeretlen neszeit, mert �lland� forgol�d�sra k�sztettek benn�nket �s minden fesz�lts�g�nket azzal vezett�k le, hogy rajta k�sz�r�lt�k a nyelv�nket, mintha miatta d�gl�tt volna be a Taliga.

   V�g�l m�gsem Blain borult ki, hanem teljesen v�ratlanul Spitzer. Kezdett�l fogva igyekezett h�tul maradni, �vatosan tartani a t�vols�got a f�t�l, aminek a t�v�n r�tal�ltunk a terepj�r�ra. Ez eleinte egyik�nknek sem t�nt fel. Hiszen mi is megillet�dve n�zt�k a f�lig �sszet�rt kocsit, meg a k�zel�ben hever� h�rom cafatokra t�pett szkafandert. Valahogy az eg�sz olyan s�t�tnek, balj�slat�nak t�nt, hogy egyik�nknek sem akar�zott els�k�nt a nagy fa, �s a lombjai k�z�l lecs�ng� li�nok k�zel�be menni. De azt�n a hadnagy az �res vezet�f�lke fel� intett, �s kiadta a parancsot:

   – Spitzer! Menjen, �s n�zze meg, be tudja-e ind�tani a kocsit! Addig mi �sszeszedj�k ennek a h�rom embernek a maradv�nyait!

   – �n oda nem megyek!  – tiltakozott ideges fejhangon Spitzer.  – Ez egy gyilkos fa! Nincs az az isten, hogy �n odamenjek … al�ja!

   – Gyilkos fa? Ezt a marhas�got meg melyik mes�ben olvasta?

   – Csak n�zze meg azokat az ind�kat!  – mutogatott Spitzer hiszt�rikusan az �s�reg fa lombjai k�z�l lecs�ng�, az enyhe szell�ben lengedez� t�bb tucatnyi li�n fel�.  – Azokkal kapja el az �ldozatait! Akiknek csak a csontjaik maradnak a fa alatt!

   – Ne bosszantson, katona!  – l�d�totta a karj�n�l fogva a fa fel� Spitzert a hadnagy.  – Azt mondtam, ind�tsa be azt a rohadt terepj�r�t!

   A k�vetkez� pillanatban a nagy fa lombjai k�z�l egy kar-vastags�g� inda v�g�dott ki. Szinte s�v�tett r�pt�ben, ahogy lecsapott szerencs�tlen Spitzerre. Csontt�r� �t�s�vel leverte a l�b�r�l, majd szorosan k�r�lfonta a r�m�lt ord�t�ssal verg�d� embert, �s m�r fel is emelte a f�ldr�l.

   Azonnal t�zet nyitottunk, rettenetes goly�z�port z�d�tva a lombokra, ahol a gyilkos li�n fels� r�sz�t sejtett�k. L�tni persze semmit sem l�ttunk bel�le, de nem hagyhattuk, hogy elhurcolja a t�rsunkat! L�ved�keink �gakat �s leveleket szaggattak le a f�r�l, �s v�g�l valami m�st is eltal�lhattunk, mert egyszerre csak egy nagy, z�ldes gub� zuhant tompa puffan�ssal a l�bunk el�. A fojtogat� ind�t�l k�r�lfont Spitzer. A gyilkos li�n, melyet sorozataink elt�ptek, a szem�nk l�tt�ra foszlott semmiv�. De Spitzeren ez m�r nem seg�thetett.

   Amint a visszaszerzett terepj�r�val kibukkantunk a f�k k�z�l, elk�peszt� l�tv�ny t�rult el�nk. N�gy-�t ember m�ret� fekete fenevad ostromolta a t�bort! Otthon maradt t�rsaink kis csoportokban vett�k fel a harcot a mells� l�baikkal fel�j�k csapkod�, �ri�si p�kokra eml�keztet� sz�rnyekkel. De azok a d�g�k pokolian sz�v�sak lehettek, mert az �lland� fegyverropog�s dac�ra egyet sem l�ttunk felfordulni k�z�l�k.

   A hadnagy gyors�tott, �s a f�nyker�t�st letaposva sietett a szakasz seg�ts�g�re. Az ajt�kon kihajolva h�tulr�l vett�k t�z al� a gyilkos fenevadakat. De mi sem �rt�nk el nagyobb sikereket, mint a t�bort v�d� t�rsaink. F�l t�rat beleeresztettem az egyik �ri�sp�k potroh�ba, de m�g csak �szre sem vette a rohad�k!

   Azt�n az egyik d�g egyenesen a komp rakter�nek nyitott ajtaj�t vette c�lba! De miel�tt bejuthatott volna, beindultak a komp hajt�m�vei. Az otromba �rj�rm� egy pillanat alatt elszakadt a talajt�l, ler�zva mag�r�l az �ri�sp�kot. N�h�ny m�ter magasban azonban a komp egyik motorja hirtelen kihagyott egy pillanatra! A j�rm� ett�l r�szegen megbillent �s hajt�m�veinek l�ngja v�gigs�p�rt a lent v�dekez� katon�kon! Azt v�rtam, hogy a pil�t�k gyorsan egyenesbe hozz�k a j�rm�vet, de nem �gy t�rt�nt. Az akadoz� motor hol teljes er�re kapcsolt, hol csak f�lg�zzel dolgozott. Ett�l az emelked� komp egyre jobban oldalra d�lt, rep�l�se lassan v�zszintesre v�ltott, majd hirtelen �tbillent, �s alig egy perccel a felsz�ll�s ut�n a dzsungelbe zuhant!

   A becsap�d�st k�vet� robban�s ereje m�g a terepj�r�t is megr�zta alattunk. Pillanatokig b�multam b�nultan a f�k f�l�tt terjedez� fekete f�stfelh�t. Azt�n �szbe kaptam �s ism�t a kor�bban m�r megsorozott �ri�sp�k fel� fordultam … De sehol sem tal�ltam! Am�g �n a komp zuhan�s�t figyeltem, az �sszes d�g elt�nt, mintha soha nem is l�teztek volna!

   Pokoli volt a m�sodik d�lut�nt is halottak �sszegy�jt�s�vel t�lteni ezen az el�tkozott bolyg�n! R�ad�sul most a bar�taink holttesteit kellett a Recluse terepj�r�j�nak felnyitott hang�rj�ba hordanunk. Lassan haladtunk, mert az �ri�sp�kok t�mad�sa �s a komp motorhib�ja a szakaszunk fel�t meg�lte. A megmaradt tizen�t embernek kellett �rs�get �llnia a t�rhaj� k�r�l �s a gar�zs bej�rat�n�l is. �gy azt�n kicsit kevesen maradtunk, hogy a Recluse-r�l el�szedett hord�gyakon a kis haj� fed�lzet�re hordjuk a halottainkat.

   Munka k�zben egyre azt v�rtam, hogy a hadnagy mikor jel�l ki �s k�ld el egy �jabb csapatot a Recluse terepj�r�j�val a lezuhant komphoz. Nagyon rem�ltem, hogy ebbe az osztagba m�r nem ker�l�k bele. Elegem volt az eg�sz bolyg�b�l, az erd�b�l, a r�nk t�mad� idegen l�nyekb�l �s f�leg az �lland� szorong�sb�l! Sz�gyen, vagy sem, �szint�n megk�nnyebb�ltem, amikor a vesztes�geinkre val� tekintettel a Pathfinder-r�l egy m�sik lesz�ll�egys�get ind�tottak a roncshoz.  

   Nem mintha a halottak �sszegy�jt�se olyan megnyugtat� foglalatoss�g lett volna! A komp motorja cs�ny�n �ssze�gette a sugar�ba ker�lt katon�k p�nc�lj�t. N�melyiknek az arc�t is, amikor a sisak �tl�tsz� arcv�d�je kirobbant a h�t�l. De az �ri�sp�kok is iszonyatosan elb�ntak �ldozataikkal! Ac�los karmaik �s r�g�ik felt�pt�k, n�ha szinte darabokra szaggatt�k a szerencs�tlenek p�nc�lj�t �s test�t. Az egyiknek csaknem teljesen lev�gta a fej�t a r�t�mad� fenevad. Alig tudtam megtartani, nehogy leszakadjon, am�g a hord�gyra fektett�k Blainnel.

   – �gy l�tszik, ez a szerencs�tlen Sommers meg�rezte a sors�t!  – jegyezte meg Blain, ahogy hely�re igaz�tottam a halott f�lrenyakl� fej�t.  – Nem hi�ba f�lt a p�kokt�l vil�g �let�ben!

   – Mit mondott, katona?  – �llt meg mellett�nk a nyomoz�k vezet�je, aki a hadnaggyal egy�tt minden �ldozatot megn�zett, miel�tt enged�lyt adtak volna, hogy a t�rhaj�ra vigy�k.

   – Csak azt, uram, hogy Sommers betegesen irt�zott a p�kokt�l  – egyenesedett fel meglepetten Blain.  – De ezt mindenki tudta, uram!

   – Na �s mit sz�m�t az, hogy Sommers f�lt a p�kokt�l?  – r�ntott egyet a v�ll�n a hadnagy.  – Csak v�letlen egybees�s. Vagy maga azt hiszi, hogy egyenesen neki sz�nt�k azokat a hologramokat?

   – Hologramok!? Maga szerint okozhat ilyen sebeket egy hologram?!  – mutatott a hord�gyon fekv� halottra a nyomoz�.

   – Mi m�sok lehettek volna, ha nem hologramok? M�sk�nt hogyan tudtak volna hirtelen itt teremni, azt�n meg ennyire nyomtalanul elt�nni egy pillanat alatt?

   – Sem a Pathfinder felder�t�i, sem a Recluse utasai nyom�t sem lelt�k �rtelmes l�nyeknek az eg�sz bolyg�n! Akkor m�gis kik vet�tettek volna el�nk hologramokat, hadnagy? �s f�leg mi�rt tett�k volna?

   – Nem tudom  – r�zta a fej�t tan�cstalanul a hadnagy.

   – Valahogy t�l sok itt a v�letlen. Nem gondolja? Honnan tudta az a Spitzer nev� katona, hogy a gyilkos fa az ind�ival ragadja meg az �ldozatait? Hiszen akkor l�tott �let�ben el�sz�r olyan f�t! M�gis azonnal tudta, hogy gyilkos fa! Vagy itt van ez a szerencs�tlen. F�lt a p�kokt�l, erre �ri�sp�kok t�madtak r�nk. De azt is ide sorolhatom, ahogyan az elektromos kocsi motorja megszorult! Honnan tudta az az ember, hogy el fog romlani a motor, ha a vezet� nem �rzett semmilyen zavart a m�k�d�s�ben?

   L�ttam, hogy Blain feje v�r�s�dni kezd a sisak alatt, �s m�r mondta volna, hogy � bizony igenis hallotta azt a fura, s�rl�d� zajt a Taliga motorj�b�l, de miel�tt megsz�lalhatott volna, az egyik �r riad�t ki�ltott.

   A f�nyker�t�s oszlopain t�l hi�n�ra eml�keztet�, hossz�, barna sz�r�, j�sz�g �llt. Hatalmas, busa fej�t magasra emelve szimatolt fel�nk. Izz�, v�r�s szemei szinte vil�g�tani l�tszottak. Az �llat f�lelmetesen m�ly hangon felord�tott, azt�n a fej�t csaknem a f�ldig leeresztve �ts�t�lt az oszlopok k�z�tt. Alaposan megn�zte mag�nak a hozz� legk�zelebb �ll� Friart, majd egyre gyorsulva �getni kezdett fel�.

   Blainnel egy�tt azonnal ott hagytuk a hord�gyat. Lekaptuk a v�llunkr�l fegyver�nket, �s l�ni kezdt�k a t�rsunk fel� rohan� barna fenevadat. Pillanatok alatt tizen�t fegyver ontotta a t�zet az �llatra. De m�g lelass�tani sem tudtuk! Vad rohama v�g�n hatalmas ugr�ssal Friarre vetette mag�t. A f�ldre d�nt�tte �s �tharapta a tork�t, mintha a goly��ll� p�nc�l rajta sem lett volna a szerencs�tlenen!

   Akkor m�r mind Friar fel� rohantunk, hogy seg�ts�nk rajta, vagy legal�bb elb�njunk a gyilkos�val. B�rmely m�s vad�llat elmenek�lt volna a fegyverek �s a r�t�mad� emberek el�l. Ez a barna �rd�g azonban a l�ved�kekr�l tudom�st sem v�ve szembe fordult vel�nk! Vicsorogva vetette mag�t k�vetkez� �ldozat�ra, k�zben hosszan k�gy�z�, vaskos fark�val egy m�sik t�rsunk fel� csapott �s bez�zta a sisakja arcr�sz�t.

   – T�zet sz�ntess! Vissza a haj�ra!  – harsant a parancs dobh�rtyarepeszt� hanger�vel a f�lesemben.

   Egy pillanatra valamennyien megtorpantunk a szokatlan, szinte f�jdalmasan er�s hang hallat�n. Azt�n ahogy a parancs sz�lt, h�tr�lni kezdt�nk a Recluse fel�. Nem mind �rt�k el a l�gzsilipet, mert a barna fenevad �ld�z�be vett benn�nket, �s akit utol�rt, annak nem kegyelmezett. Neh�z volt sorsukra hagyni sebes�lt t�rsainkat. De az � jajki�lt�saikon t�l a s�rget� parancs is �jra, meg �jra felharsant a f�les�nkben.

   – Mi�rt rendelt el visszavonul�st?  – k�rdezte a hadnagy a m�sodpil�ta sz�k�b�l, ahol a Recluse felsz�ll�s�t seg�tett el�k�sz�teni.  – Mi�rt nem engedte, hogy elb�njunk azzal az �llattal?

   – Maga tal�n megv�rta volna, m�g az �sszes embere elhullik azzal a fantommal szemben?!  – k�rdezett vissza a nyomoz�k vezet�je, fel sem n�zve a m�szerekr�l.

   – Fantom? Mif�le fantom?

   – M�g mindig nem �rti? Mit gondol, mi�rt nem tudt�k megsebezni egyik sz�rnyet sem? Mert semmi sem volt odakint rajtunk k�v�l! Semmi! Csak mi magunk, … meg a f�lelmeink!

   – Azt �ll�tja, csak k�pzelt�k a r�nk t�mad� l�nyeket? Hogy a katon�im csak azt hitt�k, hogy meghaltak? Maga is tudja, hogy ez ostobas�g!

   – Az ember agya csod�kra k�pes, hadnagy! F�leg, ha egy kis seg�ts�get is kap. Ezen az el�tkozott bolyg�n valami felp�rgette az agyunkat, ez�rt l�ttuk �s �rezt�k val�s�gosnak a legjobb fant�zi�val meg�ldott t�rsaink v�zi�it.

   – Baroms�g! Hogyan l�thatn�nk egy m�sik ember r�mk�peit, amiket � is csak elk�pzelt?

   – Fogalmam sincs. De m�gis mit gondol, mi�rt t�ntek el olyan hirtelen a p�kok? Mert meghalt, aki vizion�lta �ket. A mi figyelm�nket pedig elterelte r�luk a komp lezuhan�sa.

   – De egy ember akkor sem halhat bele egy k�pzelt l�ny harap�s�ba!

   – Az agyunk egyszer� hipn�zis hat�s�ra is l�tre tud hozni egy sebet, ha meggy�zik a s�r�l�s l�tez�s�r�l. Ki tudja, mi mindenre lehet k�pes ilyen felp�rgetett �llapotban? Okozhat hal�los sebeket, v�gezhet telekin�zist, amivel megrong�lja a katon�k p�nc�lj�t.

   – �s m�gis, mi a b�nat „p�rgette” �gy fel az agyunkat?

   – Honnan tudn�m? Nem vagyok fizikus. Lehet a l�gk�r egyik �sszetev�je, ami �tjutott a sisakunk sz�r�in. Vagy a bolyg� eddig ismeretlen sug�rz�sa. Csak azt tudom, hogy valami megzavarta, felp�rgette az agyunkat valahogyan.

   – Sz�val maga szerint rajtunk k�v�l nincs itt semmi  – ny�lt a fegyvere ut�n a hadnagy.  – Akkor az ott mi?!

   A sarokban a m�szerpult �rny�ka egyetlen nagy csom�ba s�r�s�d�tt �s egyik pillanatr�l a m�sikra anyagg� lett. A s�t�t zugb�l goly�sima fej�, fekete b�r� ember emelkedett fel. �gy t�nt, s�t�t k�penybe burkol�zik, de azt�n r�nk villantotta az agyarait, sziszegve f�jt egyet �s kibontotta denev�rsz�rnyait, melyek koppanva �t�dtek a plafonnak. Karmokban v�gz�d� ujjai csikorogva sz�ntottak v�gig a m�anyag lapon, amint a r�m fel�nk indulva �tlend�lt a m�szerpult felett.

   – Az … az �n saj�t … mumusom  – sz�rte a sz�t vacogva �sszekoccan� fogai k�zt a nyomoz�.  – Amivel a b�ty�m riogatott valaha, … gyerekkoromban.