1602. december 10. –                             16 óra 01 perc

    1602. december 12. Tendales            6 óra 38 perc

   Jó széllel, két és fél nap alatt értünk Tendalesra. Egy jó órán át lavíroztunk, amíg átvergődtünk a sziget szűk bejáróján, és délután négy óra tájban horgonyt vethettünk a város előtt. Azt hittem, várnom kell másnapig a rám bízott levél kézbesítésével, de még be sem fejeztük a kikötést, amikor egy csónak evezett a Sea’s Lord mellé. Martin Ferguson hadnagy átkiáltott, hogy parancsa van a hajó kapitányát azonnal a kormányzó úr elé kísérni.

   Sir Brin roppantul megörült, hogy sir Mortons éppen engem küldött Tendalesra. Ennek ellenére az alkirály sürgős levelével igazából alig foglalkozott. Csak futtában átolvasta, aztán félredobta és megkérdezte, hogy ismerem-e Dead Island-et. Igenlő válaszom hallatán némi kerülővel rátért sürgős iderendelésem okára. Elmondta, hogy az idei év rossz időjárása miatt igen kevés búza termett az Archipelagok angol szigetein. Highrock és Tendales elég gazdag, hogy megvásárolja a hiányzó mennyiséget. De Dead Island-en máris kifogytak a készletek, és a lakóinak nincs is pénzük többre. Ha valaki nem visz nekik sürgősen legalább néhány tonna gabonát, hamarosan éhezni fognak.

   Nem volt nehéz kitalálnom, hogy sir Brin az én segítségemmel akarja megelőzni az éhínséget Dead Island-en. Természetesen igent mondtam és elvállaltam a fuvart. Másnap reggel rakodómunkások hada lepte el a rakpartot az időközben a mólóhoz vontatott Sea’s Lord mellett. Szekerek sora hordta a zsákokat a hajómhoz és a sir Brin által kirendelt emberek emelték be a hombárokba a háromszáz tonnányi búzát. Olyan gyorsan ment minden, hogy már aznap estére merülésig megrakták a hajómat. Napkeltekor késlekedés nélkül el is indultam Dead Island-re.

1602. december 13.                                  8 óra 01 perc

    Highrock-tól távol, DKeletre

   Tendales elhagyása után egy nappal kellemetlenül elszánt piratokkal volt találkozásunk. A tizenkét ágyús Satisfaction nem vesztegette az idejét holmi figyelmeztető lövésre és más efféle ostobaságokra. Egyenesen rárontott a Sea’s Lord-ra. Egy percig sem érdekelték a felépítményeibe csapódó lövedékeink, csak rohamozott elszántan. Hamarosan ki is kellett térnünk előle, mert képes lett volna akár nekünk ütközni is. Csak jóval később vettem észre, hogy a megszokott fekete lobogó mellé a Satisfaction kapitánya egy vöröset is felvonatott. Fogalmam sem volt, mit akart ezzel jelezni. De nem kockáztathattam a hajómat, ezért igyekeztünk gyorsan meglékelni a kis galliont.

   De vagy egy óráig kellett cirkálnunk a Satisfaction előtt, hol a jobb, hol a bal mellvédről eresztve bele egy-egy sortüzet. Közben kigyulladt a kis hajó orrfelépítménye, nagy darabok szakadtak le a mellvédjeiből és elveszítette a tüzérségének javát is. Végül egy forduló közben bal oldalára dőlt és néhány perc alatt elmerült. Két lobogóját azonban mindvégig dacosan fenn hordta árboca csúcsán.

1602. december 16. –                             19 óra 01 perc

    1602. december 18. Dead Island      6 óra 15 perc

   Napnyugta után egy órával értünk Dead Island-re. Felkapaszkodva a városka meredek főutcáján, a Vörös Bálvány fogadóban rögtön meg is találtam Alfred Stergent. Szokása szerint az ivóterem végében, a tűz mellett tüsténkedett. A kövér kocsmáros eleinte érdektelenül, csak félfüllel hallgatott rám. De amint kimondtam a varázsos mondatot, hogy a hajóm hombárjában háromszáz tonna búza várja, hogy valaki az ő raktárába hordja, rögtön megélénkült. Fertály óra alatt olyan rakodó brigádot szervezett, amelyik még a tendales-ival is vetekedett. Egész éjjel felváltva cipelték a szigetlakók a nehéz zsákokat. Másnap délre nemcsak a búzát hordták ki a Sea’s Lord hombáraiból, de még a rakteret is tisztára söpörték.

   Igazából mégis csak akkor lepődött meg Alfred Stergen, amikor megkérdezte, mennyivel tartoznak a búzáért és a fuvarért. Sir Brin amikor rám bízta a rakományt, megígérte, hogy megtalálom a számításomat az úton. Különben sem voltam olyan haszonleső, hogy éhező emberek pénzét elfogadtam volna. Csak egy levélkét kértem mr. Stergentől, hogy átvette a rakományomat. A derék kocsmáros és az ivót megtöltő szigetlakók ezt hallva majd a lelket szorították ki belőlem nagy hálálkodásukban.

   Délután elsétáltam a városka templomába. Rég hallgattam misét, hát most bepótoltam. Nem érdekelt, hogy a templom és papja katolikus volt, magam pedig Luther hitét követtem. Még az sem tudott felháborítani, amikor Matthew priest egy búcsúcédulát próbált rámtukmálni. Nem akartam megbántani az öreget, inkább adtam neki száz aranyat a levélkéért.

   Este mr. Stergen a figyelmembe ajánlott egy hajótörött tüzért, aki öt napja érkezett a Pelican barcan. Jobb szórakozásom nem lévén kikérdeztem David Murrayt, hogy miféle hajókon szolgált. Így tudtam meg, hogy a Highrock-ban felfegyverzett második pirathunter, a Savage sorsa is beteljesedett. Mr. Murray ugyanolyan rossznak írta le a vén hajó állapotát, mint Christopher Claystone. Csakhogy David ki is hajózott a Savage fedélzetén. Elvitorláztak Tendales elé, majd észak-nyugatnak fordultak. Egy hete aztán összeakadtak két pirat gallionnal. A Cuttlefish és a Tiger összehangoltan, hadihajók módjára vették tűz alá a Savage-et. A vén fregatt azonban nemhogy a csatát, de saját ágyúinak visszalökő erejét sem bírta. Bordái megrepedeztek és a piratok percek alatt elbántak vele. David Murray egy törött árbocnak, meg az időben arra járó Pelican barcanak köszönhette, hogy épségben elérte Dead Islandot.

   Mivel már volt tüzérem, nem tudtam felvenni mr. Murray-t a Sea’s Lord-ra. De Highrock-ba ingyen elszállítottam a Savage túlélőjét.

1602. december 20. –                             13 óra 21 perc

    1602. december 21. Highrock           6 óra 32 perc

   Két nap alatt értünk Highrock-ba és habár már jócskán elmúlt dél, úgy gondoltam, a Savage elsüllyedésének híre van olyan fontos, hogy megzavarjam miatta sir Mortons nyugalmát. Kormányzó urunkat igen rossz kedvében találtam és második pirathunterének gyors pusztulásáról hozott híreim csak fokozták a dühét. Ennek megfelelően válogatott szidalmakban részesített engem is, meg David Murray-t is, aki elkísért az alkirályhoz. Sir Mortons tehetetlenséggel és gyávasággal vádolta a szerencsétlen tüzért és a Savage egész legénységét. Aztán hirtelen váltással rám parancsolt, hogy keressem meg mr. Windem fogadójában Lemuelle Humm kapitányt. A lehető leggyorsabban Tendalesba kell kísérnem a kapitány Bristol pinasse-át, és értesítenem kell sir Brint a megnövekedett pirat-veszélyről. Sir Mortons külön kihangsúlyozta, hogy a fejemmel felelek a Bristol biztonságáért. A kíséretért mr. Humm-tól kapom meg a fizetségemet, kétezer aranyat, Tendalesban. Utána azonnal vissza kell térnem sir Mortonshoz jelentést tenni az útról.

   Magára hagytam kormányzó urunkat a megzavarodott David Murray-vel, és nem valami nagy örömmel, de elindultam megkeresni Lemuelle Humm kapitányt a Kövér Vaddisznóban. Jeremy Windem készségesen felkísért mr. Humm szobájába, és a Bristol kapitánya beleegyezett, hogy másnap reggel, már napkeltekor elinduljunk Tendalsba.

1602. december 23.                                17 óra 01 perc

    Tendales előtt, Nyugatra

   Vagy sir Mortons látott a jövőbe, vagy a piratok tudtak jóval többet a kelleténél, de tény, hogy Tendales előtt egy fekete lobogós, fürge gallion támadott ránk. Úgy gondoltam, jobb csatában kockáztatnom a fejemet, semmint jelenteni sir Mortonsnak az újabb veszteséget. Vakmerőn a támadó gallion és a Bristol közé vágtam a Sea’s Lord-dal és belelövettem a piratba. A tizenhat ágyús gallion azonnal elfordult a Bristol-tól és vadul ránk rontott.

   A Cuttlefish meglepően nehéz ágyúkkal volt felszerelve. Ha nem sietik el az első sortüzüket, alighanem egyből véget is vethettek volna a csatának. De nem találták el az én Sea’s Lord-omat és több lehetőséget már nem is adtunk nekik. Dreyfus szinte bemutatót lőtt a piratok tiszteletére. Első sortüze letarolta a Cuttlefish félfedélzetét. A második lesöpörte a gallion vitorláit. Az ötödiket már közvetlen közelről lőhettük ki, végig kartácsolva a pirat fedélzetét a csáklyázás előtt.

   Fergeteges csatában foglaltuk el a pirat galliont. Nem szereztünk valami nagy zsákmányt, alig ért pár ezer aranyat a rakomány és az elesett kapitány ládája is szinte üres volt. Az aranyak mellett azonban találtam benne egy levelet. Edwin Cuttlefish kapitánynak volt címezve. Arra utasították benne a „Kardhalat”, hogy álljon lesbe Tendales és Highrock között. Támadjon rám és öljön meg. Vegye el a hajómat és a nevemre kiállított Letter of Marque-ot. De arra is figyelmeztették, hogy a velem hajózó Bristol pinasse-nak nem eshet baja, vagy a levél írója Edwin fejét veszi. A levelet Gray Sails ura, D. R. Beltrop írta alá.

1602. december 23. –                             22 óra 30 perc

    1603. január 01. Tendales                 6 óra 14 perc

   A pirat hajó elfoglalása után bizony öreg este lett, mire bevitorláztunk Tendales jól védett öblébe. Egyre a különös levélen törtem a fejemet, a kabinomban töltve az éjszakát. Honnan tudhatta Beltrop, hogy éppen én fogom Tendalesba kísérni a Bristol-t? És egyáltalán miért akart megöletni? Talán rájött, mit is adtam neki az in-dián szoborral?

   Másnap a Tarka Póniban aztán még zavarosabbá vált az ügy. Mr. Humm egy erszényben átadta a pénzemet és megköszönte a hatékony védelmet. Bár fogalma sem volt, miért kellett kíséret a hajójának, és miért kellett erre a kíséretre tizenegy teljes napig várakoznia Highrock-ban. Hiszen a rakománya mindössze ötven állig felfegyverzett, kalózképű fickó volt, akik hajnalban négy-ötfős kis csoportokban hagyták el a hajóját és felszívódtak a kikötő forgatagában.

   A kiadós reggelit követően, tíz óra tájban jelentkeztem a városházán. Sir Brin azonnal behívatott az irodájába és az utamról kérdezett. Elmondtam, mennyire örült Alfred Stergen és Dead Island lakossága a búzának, közben az ifjú kormányzó elé csúsztattam a kocsmáros levelét. Sir Brin csak egyetlen pillantást vetett a levélkére, aztán mosolyogva félretolta. Teljes bizalmáról biztosított és utasította a titkárát, hogy fizessen ki kétezer aranyat az utamért.

   Ahogyan azt sir Mortons meghagyta, jelentettem sir Brin-nek, hogy a Highrock-ban felszerelt két pirathunter hajót a kalózok elsüllyesztették. De úgy gondoltam, azt is tudnia kell a tendalesi kormányzónak, hogy ötven fegyveres érkezett titokban a városába. Elmondtam neki, hogy milyen utasítással bízta rám sir Mortons a Bristol kíséretét és mi volt a pinasse rakománya. Sir Brin bólogatott egy sort, aztán megnyugtatott, hogy többet tud ezekről a dolgokról, mint azt én sejthetném. De amíg sir Alexander Gritstone, a királyi ellenőr meg nem érkezik, semmit sem tehet. Elnézésemet kérte, hogy nem világosíthat fel, de mint mondta, nem lehet indiszkrét, és nem sértheti meg elhamarkodottan senki becsületét sem.

   Továbbra sem értettem semmit. De ha a nagyurak így intézik a dolgaikat, az csak rájuk tartozik. Én inkább felkerestem Bertram Michaelsont, és tizennégyezer aranyért eladtam a műhelyének a Cuttlefish-t.

1603. január 03. –                                  21 óra 39 perc

    1603. január 09. Highrock                6 óra 28 perc

   Késő este érkeztünk vissza Highrock-ba. Amint azt sir Mortons megparancsolta, másnap azonnal jelentkeztem az irodájában és beszámoltam a Bristol útjáról. Azt is elmondtam, hogy a ránk támadó pirathajó a neve alapján azonos lehetett a Savage-et elsüllyesztő hajók egyikével. Az Edwin „Cuttlefish” kapitány ládájában talált levélről, valamint a Bristol rakományáról és sir Brin ezzel kapcsolatos szavairól viszont eszemben sem volt tájékoztatni az alkirály urat. Sir Mortons gratulált, hogy legalább részben megbosszultam a Savage-et. Jutalmul nekem ajándékozta a Cuttlefish-ért és a rakományáért kapott aranyakból a kincstárba befizetendő részt.

   A kormányzó úr további szavai azonban már egy csep-pet sem tetszettek. Sir Mortons elmondta, hogy a kémei szerint az általam látott spanyol hajóraj Granda Aviliáról járőrözve biztosítja az Arany Utat. Félő azonban, hogy a háborús helyzetben esetleg megpróbálnak rajtaütni valamelyik angol gyarmaton. Ezért rám várt a megtisztelő feladat, hogy Granda Avilia közelében spanyol hajókat fogjak el és lékeljek meg, ezzel a sziget védelmére ösztönözve a spanyol flottát. A küldetéshez természetesen a kincstár biztosítja a lőszert, nyugtatott meg kedves mosollyal sir Mortons.

   Így alakult, hogy négy nap alatt beraktuk a szükséges muníciót, élelmiszert és friss vizet a Sea’s Lord-ra, aztán elindultunk spanyol hajókra vadászni Granda Avilia felé. 

1603. január 12.                                     10 óra 01 perc

    Granda Avilia-tól távol, DKeletre

   Még meglehetősen messze jártunk Aviliatól, amikor találkoztunk első áldozatainkkal. Egy tizenkét ágyús kis gallionnal és a kísérete alatt a spanyol sziget felé vitorlázó San Lino trade galleonnal. Csatakígyóink lőtávolát kihasználva az élen haladó Matilda elé lőttünk, hogy megállítsuk a két spanyol hajót, mire a kis hadihajó támadóan felénk fordult.

   Dreyfus két sortűzzel szétzúzta a Matilda orrát, majd megkerültük a süllyedő galliont és a San Lino-ra támadtunk. A hatalmas trade gallionnak volt ugyan tizenhat ágyúja, don Alonso de Quintanella kapitány mégis inkább bevonatta a lobogóját és megadta magát. Átvizsgáltuk a nagy galleont, rakományának legértékesebb részét áthordtuk a Sea’s Lord-ra, aztán a spanyolokat csónakokba ültetve elindítottuk Granda Avilia felé, a San Lino-t pedig meglékeltük.

1603. január 13.                                     10 óra 31 perc

    Granda Avilia-hoz közel, DKeletre

   Egy nappal később újabb csatát vívtunk Granda Avilia közelében. Kilenc óra felé az őrszem két csatázó hajót jelzett a távolban. Hamarosan kiderült, hogy a Gray Sails közelében látott egyik spanyol hadihajó igyekezett tönkrelőni egy kicsiny angol galliont. Természetesen honfitársaink segítségére siettünk, bár igen kockázatosnak tűnt megtámadni egy kétütegsoros battleshipet. Csatakígyóink lőtávolával azonban sikerült alaposan meglepni az öntelt spanyolokat.

   Mire a Nuestra Senora del Rosario legénysége észbekaphatott volna, két pusztító sortüzünk is belecsapódott a nagy hajó oldalába. Közben elhaladtunk a battleship mellett és a szelet kihasználva az orra előtt is maradtunk, míg tartott a csata. Dreyfus bombái ezúttal is kiváló szolgálatot tettek. A spanyol hadihajóba reccsenő, majd felrobbanó lövedékeink iszonyatos pusztítást végeztek. Egy óra alatt füstölgő, orrát mind jobban a hullámokba merítő ronccsá változtatták a Nuestra Senora del Rosario-t.

   Amikor már biztos lehettem benne, hogy a spanyol hajó nem tud a vízen maradni, a megmentett Swallow felé fordultunk. James Blount kapitány megköszönte a segítségünket és biztosított róla, hogy el tudnak jutni Highrock-ba. Aztán elköszöntünk egymástól, Blount kapitány hazafelé indult, mi pedig folytattuk hadjáratunkat Granda Avilia vizein.

1603. január 15.                                       0 óra 01 perc

    Granda Avilia előtt, Nyugatra

   Portyánk következő áldozata egy kétárbocos fast barca lett, a Serpiente del Mar. Elhajóztunk a spanyol sziget előtt, és késő este láttuk meg a nyugatról érkező bárkát. Éjfél lett, mire megközelítettük a gyenge szélben. Elébe lövettem a kis hajónak, mire azonnal megállt és bevonta a lobogóját.

   Átvizsgáltuk a Serpiente del Mar rakományát és elkoboztunk mindent, amit értékesnek tartottunk. Aztán a spanyol tengerészek segítségével a tengerbe dobtuk a bárka hat ágyúját, és útjára engedtük a kis hajót. 

1603. január 16.                                       2 óra 39 perc

    Granda Avilia-hoz közel, Északra

   A következő hajnal újabb csatát hozott. Úgy tűnt, a spanyolok kezdték elveszíteni a türelmüket a szigetük körüli garázdálkodásunk miatt. Kiküldtek egy negyvenhat ágyús hadihajót, hogy leszámoljon velünk. Amikor megláttuk az üldözőnket, kicsit kurtítottuk a vitorláinkat, de azért hagytuk hajnalig küszködni a donokat. A San Fiorenzo büszkén közeledett és ereje tudatában elébünk lőtt. Mi persze viszonoztuk a tüzet, csak éppen sokkal pontosabb célzással.

   Mire felkelt a nap, a San Fiorenzo árbocait vesztett, süllyedő roncsát már elhagyta a legénység maradéka. Megvártuk, míg a nagy hajó elmerült, aztán folytattuk a portyánkat.

1603. január 17.                                       3 óra 39 perc

    Granda Avilia-hoz közel, ÉKeletre

   Ötödik csatánkat Granda Aviliatól északkeletre vívtuk, tizenhetedikén hajnalban, szétszórva egy hajórajt, mely Isla Ballena felől tartott a szigetre. Habár két nagy hadihajó vezette és oltalmazta a három teherhajót, elébük vágtunk, mintha mi lettünk volna túlerőben. Az élen vitorlázó Halcon Blanco azonnal fel is vonta minden vitorláját, hogy felvehesse ellenünk a harcot.

   Óvatosan csalogattuk a negyvenkét ágyús hajót egyre távolabb a társaitól. Közben Dreyfus félelmetes pontosságú sortüzei egyre-másra reccsentek a Halcon Blanco oldalába. Egy órával a csata kezdete után a nagy hajó lassan a hullámokba merítette az orrát. Főárboca messzehangzó reccsenéssel dőlt el.

   Széles ívben megkerültük a süllyedő Halcon Blanco-t és a harmincnyolc ágyús Ayuda Feliz-t vettük célba. A hadihajó kapitánya elszántan próbálta védelmezni a teherhajókat, egyben tartva a rajt. De hamarosan annyira megtépáztuk a vitorláit, hogy képtelen volt a további harcra. Messzehordó csatakígyóinkkal ekkor a három teherhajót vettük tűz alá. Távoli sortüzeink kilenc órára felgyújtották az Ayuda Feliz-t, és menekülésre késztették a három másik hajót.