9. Monsieur de Bijou küldetései

1604. március 08. –                                  2 óra 01 perc

    1604. március 10. Belflor                   6 óra 17 perc

   Belflori pihenőnk teljesen szokványosan indult. Felfrissíttettem a Sea’s Lord készleteit, pótoltattam néhány megkopott-tönkrement alkatrészt. Közben a legénységem nagy odaadással látogatta a kocsmákat és bordélyokat. Jómagam a kormányzói palota, a boltok és a templom környékén töltöttem az időmet, sajnos igen kevés eredménnyel. A szép Jacqueline de Bijou sehol sem mutatkozott. Már csak Carla-ban bízhattam, aki korareggel eltűnt, hogy valóra váltsa az ígéretét. Fogalmam sem volt, hogyan akar összehozni egy találkozót a kormányzó leányával, de biztosra vettem, hogy valamiképpen megtalálja a módját.

   Másnap délben egy cifra uniformisba bújtatott emberke sétált az asztalomhoz a Hattyúban. Mély meghajlással köszöntött, mintha legalábbis valami gazdag nemes lettem volna, nem pedig egyszerű hajóskapitány. Aztán halk, affektáló hangon közölte, hogy a kormányzó úr látni kíván.

   Monsieur Francois de Bijou meglehetősen gondterhelten fogadott. Udvariasan kikérdezett, hogy saját hajómmal járom a tengert, vagy Jakab király flottájának egyik egységével. Amikor megtudta, hogy a magam ura vagyok, felkért egy bizalmas küldetésre. Egyik ügynöke, August Bromont évek óta Gray Sails-en élt, a piratok között. Nagyjából havonta küldözte a jelentéseit, amikor egy bizonyos francia kereskedő meglátogatta a szigetet. Most azonban valami baj történhetett, mert a kormányzó úr már három hónapja nem kapott tőle semmilyen jelentést. Monsieur de Bijou ezerötszáz aranyat ígért, ha kiderítem, mi történt az ügynökeivel.

   Ez a megbízás ugyan jócskán lerövidítette tervezett belflori pihenőmet, de mivel úgyis Shark Island-ra akartam vitorlázni, a felkínált másfélezer arany kellemes ráadásnak tűnt. Így aztán harmadnap reggel, napkelte után felszedtük a horgonyt és elindultunk Gray Sails és persze Shark Island felé.

1604. március 18. –                                21 óra 58 perc

    1604. március 19. Gray Sails            6 óra 24 perc

   Soha még olyen kellemes utam nem volt, mint Granda Aviliától Belflorig és Gray Sals-ig. Hiába tiltottam ki a kabinomból Carla-t, ha nem volt erőm elkergetni, amikor estéről estére bebújt mellém az ágyba. Két héten át minden nap megfogadtam, hogy többé semmiképp sem engedek a csábításának! De minden este gyengének bizonyultam, és minden éjszaka olyan gyönyörben volt részem, mint még soha. Máig sem tudom, az életéért akart ilyen módon hálát adni, vigasztalásnak szánta tettét, vagy valami egészen más vezette Carla-t. De azt az utazást, amíg élek nem felejtem el!

   Belflor elhagyása után nyolc nappal, jóval napnyugta után óvakodtunk be Gray Sails lagúnájába. Habár elvileg békét kötöttünk Beltroppal, nem bíztam a vén gazemberben. Az volt a tervem, hogy megpróbálok a kocsmában érdeklődni August Bromont után. Carla váratlanul elém állt és közölte: velem jön, hogy a segítségemre legyen a keresésben. Elképzelni sem tudtam, mire gondol, de végül beleegyeztem, hogy ő is partra szálljon velünk.

   Carla szorosan a karomba kapaszkodva vezetett Dullarse kocsmája felé. Odabent aztán az egyik asztalra mutatott, hogy ott várjam meg. Pillanatok alatt elvegyült a részeg piratok és lotyóik között. Itt-ott megállt, megsimogatott egy-egy szakállas pofát, beszélgetett pár szót valakivel, ránevetett egy-egy férfira. Aztán alig egy fertályóra múltán az asztalomhoz vezetett egy nyeszlett kis emberkét. August Bromont néhány kérdést tett fel, melyekre monsieur de Bijou még Belflorban megtanította a helyes válaszokat. A kis francia némileg engedett gyanakvó merevségéből, de nem lett sokkal közlékenyebb. A kezembe csúsztatott egy lepecsételt levelet, meg egy hajfonatot, hogy mindkettőt vigyem el minél előbb monsieur de Bijou-nak.

1604. március 19. –                                15 óra 39 perc

    1604. március 21. Shark Island       6 óra 02 perc

   Bármennyire siettetett is August Bromont, Belflor helyett előbb Shark Island-re vitorláztam. Úgy gondoltam, ha monsieur de Bijou három hónapot tudott várni a jelentésre, annyit még ki fog bírni, amíg Carla-t partra teszem Ulsson szigetén. Félúton lehettünk Gray Sails és Shark Island között, amikor a nyakunkba szakadt a vihar. Pokoli szélben, házmagas hullámok között vergődtünk be Shark Island védett öblébe.

   Az úri módon belém karoló, fekete hajú Carla-val igen nagy feltűnést keltettünk a Víg Pokolban. Letelepedtünk Ulsson hordója mellé, és röviden elmondtam a piratvezérnek Carla történetét. Azt sem hallgattam el, hogy a máglya elől menekítettem Shark Island-re a lányt. Olaf megértően bólogatott, miközben majd felfalta a szemével Carlat, de azért megígérte, hogy megőrzi nekem, amíg visszatérek. Kijavítottam, hogy Carla nem az enyém és közben biztosan fülig vörösödtem, mert a vén kujon kárörvendő vigyorral figyelte a dadogásomat. Végül kínomban letettem elébe egy erszényt ötszáz arannyal, hogy segítsen Carla-nak valamilyen házat venni és új életet kezdeni a szigeten.

   Másnap estére elült a vihar és felkészültünk a reggeli indulásra. Mielőtt elhagytam volna Shark Island-et, Tommy Barkhead kocsmáros megkért, hogy szerezzem meg neki Skullshores régi térképét monsieur de Montferrat, Isle d’Orange kormányzójának különleges régiség-gyűjteményéből. Tommy szerint a térképet sok éve, a nagy földrengés előtt rajzolták, amikor még franciák lakták Skullshores szigeteit. Elvállaltam a megbízást, bár elképzelni sem tudtam, mivel vehetném rá a francia nagyurat egy efféle üzletre.

1604. március 29. –                                19 óra 47 perc

    1604. március 30. Belflor                 11 óra 49 perc

   Azt hiszem, tévedtem monsieur de Bijou türelmét illetően. Már besötétedett, mire horgonyt vetettünk Belflorban, de szinte azonnal megjelent a Sea’s Lord mellett egy csónakban Roger de Forbin kapitány, hogy haladéktalanul a kormányzó úr elé kísérjen. A rakparton hintó várt ránk, hogy még a gyaloglásra se kelljen időt vesztegetnünk. Maga a palota fényesen kivilágítva hirdette, hogy a kormányzó úr éppen estélyt ad.

   De Forbin kapitány egy-egy intésére azonban minden ajtó megnyílt előttünk, és mire észbe kaptam volna, már monsieur de Bijou irodájában álltam. A nagyúr éppen a leányával beszélgetett valamiről, amikor a kapitány betessékelt a kétszárnyú ajtón. Mély meghajlással üdvözöltem monsieur de Bijou-t és leányát, igen csak szégyenkezve egyszerű ruházatom miatt. Csak egy ing volt rajtam, amit nagyon is megfelelő viseletnek éreztem a Sea’s Lord fedélzetén, de annál kevésbé itt, a palotában. Főként a díszruhábn feszítő kormányzó úr, és az én angyalom előtt.

   Monsieur de Bijou futólag bemutatott a leányának, aztán máris August Bromont levelét kérte. Azonnal neki is ült elolvasni, én pedig végre boldogan szóba elegyedhettem Jacqueline-nal. Beszélgetésünk azonban sajnálatos módon igen rövidre sikerült. A kormányzó még félig sem olvasta el a levelet, mikor elszörnyedve felkiáltott. Régi barátját, Thierry la Moulle-t, aki kereskedőként tartotta a kapcsolatot Bromont-nal, leleplezték és elfogták Beltrop emberei.

   Monsieur de Bijou arra kért, hogy haladéktalanul vitorlázzak Isle d’Orange-ra. Sebtében megírt levelével meg kellett keresnem Aurelien Dupre-t, a Francia Kereskedelmi Társaság elnökét. Monsieur de Bijou a lelkemre kötötte, hogy személyesen is támogassam a levélben leírt kérését, és feltétlenül szerezzem meg Aurelian Dupre jóindulatát és a Kereskedelmi Társaság kölcsönét Thierry la Moulle váltságdíjára.

1604. április 01.                                     13 óra 01 perc

    Belflor-hoz közel, Északra

   Két nappal Belflor elhagyása után egy tizenkét ágyús light gallion keresztezte az utunkat. Mivel angol lobogót hordott az árbocán, nem igazán zavart a közelsége, amíg egy forduló után ránk nem sütötte öt bal oldali ágyúját. Szerencsére nem valami jól céloztak, csak egyetlen lövedékük szakította át a Sea’s Lord elöárbocának derékvitorláját, a többi ártalmatlanul a tengerbe loccsant.

   Azonnal elfordítottam a Sea’s Lord-ot és Dreyfus a tat két ágyújával viszonozta először a Mary’s Fancy tüzét. Csakhogy az ő lövedékeinek egyike hatalmas, messzehangzó reccsenéssel be is csapódott a kis hajó derekába. Aztán a jobboldali sortüzünk szinte lekaszálta az angol lobogóját közben feketére cserélő light gallion vitorláit.

   Nem akartam több időt az alattomosan támadó Mary’s Fancy-re pazarolni és eszemben sem volt az embereim életét kockáztatni egy ilyen szegényes zsákmányért. Magára hagytuk a vitorlák nélkül sodródni kezdő pirathajót, és folytattuk sietős utunkat Isle d’Orange felé.

1604. április 03. –                                    7 óra 23 perc

    1604. április 03. Isle d’Orange        18 óra 47 perc

   Isle d’Orange-on fogtam egy kölyköt a rakparton és egy ezüstöt ígértem neki, ha gyorsan elvezet monsieur Aurelien Dupre házához. A gyerek végül olyannyira meg akarta szolgálni a pénzét, hogy alig győztem lépést tartani vele. A Kereskedelmi Társaság elnökének emeletes háza előtt kifizettem a vezetőmet, aztán nekiestem a vaskos kopogtatónak.

   Aurelien Dupre alacsony, kövér emberke volt, művészien megformált bajuszkával és kecskeszakállal kerek képén. Hümmögve elolvasta monsieur de Bijou levelét, aztán fejcsóválva megkérdezte, mekkora összegre tartana igényt a belflori kormányzó úr őméltósága. Ez az apróság ugyanis valahogyan kimaradt a hevenyészve megírt levélből. Nagyjából megsaccoltam Beltrop kapzsiságát, és tizenötezer aranyra becsültem Thierry la Moulle váltságdíját. Amikor monsieur Dupre meghallotta, hogy mire kell a kölcsön, felemelte az összeget húszezerre. Behívatta a titkárát, és két példányban megíratta a váltót, mely szerint monsieur de Bijou a kölcsön összegét tizenkét százalék kamattal megfejelve tartozik visszafizetni egy éven belül. Mire delet kongattak, egy vasalt ládikában megkaptam a pénzt és a váltó másolatát.

   Miután a ládikát biztonságba helyeztem a kabinomban, meglátogattam a sziget kormányzóját. Monsieur de Montferrat jókedvüen fogadott és viccelődve megkérdezte, most melyik tisztje érdekében kívánok eljárni. Amikor elmondtam, hogy ezúttal csak egy régi térkép érdekelne, igen elcsodálkozott. Nem hitte volna, hogy engem is érdekelnek a régiségek, de készségesen megmutatta a Skullshores-ról készült régi, szakadozott térképét. A megfakult rajzolat nemcsak a szigetek partvonalát ábrázolta igen részletesen, de készítője még a Shark Island-en valaha állt francia városka házait is megrajzolta. Magamat is gyűjtőnek hazudva megkérdeztem nemes névrokonomat, mennyiért adná el a régi térképet. Sajnálatos módon monsieur de Montferrat nem kívánta eladni gyűjteménye ezen becses darabját. Mégsem kellett üres kézzel távoznom Isle d’Orange-ról. Beszélgetés közben az ifjú kormányzó tekintete többször is megakadt Tel-Kerraton vásárolt díszes tőrömön, és ha eladni nem is akarta a térképét, elcserélni végül hajlandónak bizonyult.

   A kormányzói palotából egyenesen az Aranyfácánba indultam egy kései ebédre, amikor szinte a semmiből előbukkant Josephine Lodet. Szerencsétlen azonnal a karomba kapaszkodott és még mindig az elveszett gyűrűjét kereste. Elővettem az erszényemből a Francescától vásárolt ékszert, mire a szegény asszony sírógörcsöt kapott. Karonfogtam és elvezettem az Aranyfácánba. Mire az ivó küszöbéhez értünk, Josephine-nek eszébe jutott a fia, akinek évekkel korábban talizmánul adta a gyűrűt. Azt is tudta, hogy Samsonnak már régen haza kellett volna térnie. Josephine lassan visszatérő emlékei között végül felbukkantak Nevis szigetén élő rokonai is. Leültettem az egyik sarokba a csendesen sírdogáló asszonyt és ebédet rendeltem neki is. Búcsúzóul adtam ötven aranyat Jean-Paul Brienne fogadósnak, hogy a rokonaihoz utaztassa Josephine-t, Nevis szigetére.

1604. április 05. –                                   12 óra 28 perc

    1604. április 07. Belflor                      6 óra 16 perc

   Monsieur de Bijou igen elégedett volt, hogy alig hat nap alatt meghoztam a kölcsönét Isle d’Orange-ból. Elmorzsolt egy cifra káromkodást, mikor eszébe idéztem, hogy az összeget bizony elfeledte beleírni a levelébe. Annál elégedettebb volt, hogy monsieur Dupre-vel ezt a kérdést is olyan jól megoldottuk. A kölcsönre szabott kamat viszont már egyáltalán nem tetszett neki, de el kellett fogadnia, hiszen olcsóbban sehonnan sem juthatott volna ilyen gyorsan pénzhez. Ügyességemet és gyorsaságomat 2500 arannyal jutalmazta és máris adott egy újabb megbízást.

   Újra el kellett vitorláznom Gray Sails-re és kideríteni, hogy mekkora váltságdíjért hajlandó Beltrop szabadon bocsátani Thierry la Moulle-t. Arra is rá kellett valahogy beszélnem Gray Sails urát, hogy a fogoly és a pénz cseréjére ne az ő szigetén, hanem semleges területen, mondjuk Telltakon kerüljön sor. Nem akartam felhívni őméltósága figyelmét a kis szigetre azzal, hogy előre elmondom, Beltrop bárhol inkább tárgyalna a francia küldöttekkel, mint Telltakon.

   Mielőtt elhagytam volna Belflort, monsieur de Bijou kiállított egy francia Letter of Marque-ot a nevemre, hogy igazi francia megbízottként tárgyalhassak Beltrop-pal. Tudtam, hogy ez a levél sem védhetne meg, ha Beltrop az életemre törne, mégis örömmel vettem át. No nem Franciaország szolgálatának örültem, hanem annak, hogy az irat átvételekor újra találkozhattam Jacqueline-nal. Ezúttal is csak néhány szót válthattunk, de legalább láthattam Őt!

1604. április 16. –                                    2 óra 26 perc

    1604. április 16. Gray Sails             11 óra 23 perc

   Még sötét volt, mikor hajnalban megérkeztünk Gray Sails elé. Ezúttal nem beosonni akartam a lagúnába, hát szélbe álltunk és megvártuk a napkeltét. Akkor felvonattam a francia lobogót és egyenesen Beltrop erődje előtt vetettem horgonyt. Felvettem a legjobb ruhámat és két puccba vágott emberemmel egyenesen a kalózvezérhez mentem.

   Beltrop gúnyosan végigmért, aztán megjegyezte: látja, hogy máris túltettem az apámon. Malcolm Sharp az életéért cserébe sem váltott volna lobogót, nem úgy, mint én. Megkérdezte, mennyi aranyat hoztam a francia kémért cserébe. Összehúzott szemmel hallgatta végig monsieur de Bijou üzenetét, aztán megvetően megrázta a fejét.

   –Mondd meg a békaevő francia kormányzódnak, hogy nem alkuszom!  –mondta lebiggyedő szájjal Beltrop.  –Ha kell neki a nyomoronc kéme, egy hónapon belül ideküld érte százezer aranyat. Nem Telltak-ra, hanem ide, az én szigetemre! Ha csak egyetlen napot is késik, fellógatom a „kereskedőjét”!

1604. április 23.                                       9 óra 39 perc

    Belflor-hoz közel, DNyugatra

   Siettem Belflorba Beltrop válaszával, bár nem hittem, hogy monsieur de Bijou teljesíteni tudná ezt az arcátlan követelést. Napokig eseménytelen utunk volt, de aztán egy héttel Gray Sails elhagyása után találkoztunk a Jane’s Fortune speedy gallionnal, mely fekete lobogójával a főárboc csúcsán büszkén ránk támadott.

   Amint megláttuk a Jane’s Fortune lobogóját, kitértünk előle és kihasználva csatakígyóink lőtávolát rögtön tűz alá is vettük. A piratok buzgón viszonozták sortüzeinket, de lövedékeik a nagy távolság miatt rendre elkerülték a Sea’s Lord-ot. A mi csatakígyóink viszont Dreyfus irányításával módszeresen tönkrelőtték a galliont. Alig egy órával a csata kezdete után a Jane’s Fortune leadta az orrát és merülni kezdett, mi pedig folytathattuk az utunkat Belflor felé.

1604. április 24. –                                   20 óra 59 perc

    1604. április 27. Belflor                      6 óra 31 perc

   Monsieur de Bijou döbbenten hallgatta Beltrop hihetetlen követelését. Csüggedten csóválta a fejét, és kijelentette, hogy bármennyire szereti is a barátját, ekkora összeget még magáért Belflorért sem tudna kifizetni. Ráadásul kevéssé valószínű, hogy Beltrop akár monsieur la Moulle-t, akár a váltságdíjat Gray Sails-re szállító kapitányt élve elengedné a szigetéről, amint rátehette a kezét az aranyra. Bármilyen jó barátjának tartotta is a kormányzó a bajba jutott kereskedőt, semmit sem tehetett érte.

   Látva monsieur de Bijou tehetetlen elkeseredését, felajánlottam, hogy megkísérlem a magam erejéből kiszabadítani a barátját. A kormányzó örömmel fogadta az ajánlatomat és azonnal parancsot adott, hogy a Korona költségére szereljék fel az útra a Sea’s Lord-ot. A segítség dacára majdnem két napba telt a friss víz, az élelmiszer és lőszer berakodása. A munka javát a tisztjeim végezték, én ugyanis megint buzgó templomjáró lettem. Ezúttal azonban rám mosolygott a szerencse. Nemcsak, hogy láthattam mademoiselle de Bijout, de a szép kiszasszony még szóba is elegyedett velem. Megengedte, hogy egészen hazáig kísérjem a templomból és útközben hálásan megköszönte, hogy kockára teszem az életemet az édesapja barátjáért.