Beltrop meglepő nyugalommal fogadott a lakosztályában. Ulsson üzenetéből már értesült róla, hogy valami fontos dologról akarok tárgyalni vele. Amikor a vén pirat meghallotta, hogy van egy régi térképem, igyekezett megjátszani a közönyöst, még félre is lökte a Marcus-féle fél térképet, hogy mi a fenét kezdjen egy félbevágott papír-ronggyal. Aztán mégis mesélni kezdett a régi időkről. De nem festett valami szép képet az apámról. Szerinte Malcolm Sharp amilyen jó volt vezetőnek, olyan megveszekedett álmodozó is volt. Vagy tizenhat éve Beltrop egy időre Malcolm Sharp elsőtisztje lett, mert az ő Red Lion-ja zátonyra futott Costa Rica partjainál. Legemlékezetesebb közös akciójuk Granda Avilia elfoglalása volt, amikor vagy harmincládányi aranyat, és drágakövet zsákmányoltak. Másnap azonban megérkezett a spanyol flotta és nekik menekülniük kellett. Apám ismerte az utat és átvágott az azóta Sharp-zátonynak nevezett veszélyes vizeken és eltűnt. Beltropot, aki egy új pinasse-t zsákmányolt Granda Avilian, három napig üldözték a spanyolok, míg egy jótékony, ködös napon sikerült meglépnie előlük.
Elválásuk esetére úgy egyeztek meg, hogy Shark Island-en találkoznak. De Beltrop hiába várta az apámat. Később tudta meg a Félszemű Bartholomew-tól, hogy apám Telltak szigetén partra hordatta a granda aviliai zsákmányt. Aztán mindenkit visszazavart a Freedom-ra. Amikor négy-öt nap múlva előkerült a kis csónakjával, a temérdek kincsnek már nyoma sem volt. Aztán Bartholomew szerint a Freedomvalahol délen zátonyra futott és alig néhányan élték túl a katasztrófát. Malcolm Sharp igazi kapitányhoz illően a hajójával együtt merült el a hullámsírban.
Történetét befejezve Beltrop felajánlotta, hogy felejtsük el az eddigi nézeteltéréseinket és kössünk békét. Tudtam, hogy az ajánlata legalább olyan hazug, mint a történet, amit apámról mondott. Camentata szerint apám a térkép másik felét éppen a Félszemű Bartholomew-nak adta. Annak az embernek, akit állítólagos Isle d’Orange-beli halálát követően valaki még látott partraszállni Gray Sails-en. Másként mit akart volna Beltrop a nálam lévő fél térképpel? De az ő szigetén voltam és nem tehettem mást, „örömmel elfogadtam a felkínált békét”.
Másnap, reggelizés közben Dullarse kocsmájában megakadt a szemem egy törékeny szőke szépségen. Fiatal volt, majdnem gyerek még. Csak állt Francis mellett a pultnál és nagy szemeivel a zajos piratokat nézte. Olyan szép volt, hogy biztosan emlékeztem volna rá, ha csak egyszer is látom korábban. Megszólítottam, mire egy percig riadtan nézett rám nagy, őzike-szemeivel. Aztán elmosolyodott és csengő hangján bocsánatot kért, amiért Beltrop egyik emberének vélt. Azért ijedt meg, mert ha Beltrop megtudja, hogy kijött az emberek közé, megint megbünteti.
Leültünk az egyik asztal mellé és Anna egyre csak csacsogott, mint egy madárka, aki végre megszabadult hosszú némaságától. Elpanaszolta, hogy már öt éve él Beltrop hajóján bezárva. Öt éve égette fel Desmond a Forge család birtokát Angliában. Megölette az egész családot, csak Annát hozta magával, hogy még teljesebbé tegye a bosszúját. Beltrop ugyanis valaha régen, még Anna születése előtt angol főnemes volt és Anna apjának a legjobb barátja. De gyűlölte a fattyú királynőt és összeesküvést szőtt ellene. Anna apját is a lázadók közé akarta csábítani, de Archibald Forge hű maradt Erzsébet királynőhöz. Feljelentette a barátját. Beltropot halálra ítélték, de sikerült megszöknie. Csak tizennégy év után tért vissza, hogy bosszút álljon Archibald Forge-on, aki elárulta és tönkretette az életét. Annát azért hurcolta el, hogy rajta keresztül rátehesse a kezét a Forge család vagyonára.
Két éve aztán kiderült, hogy Beltrop tervébe hiba csúszott. Peter Forge, Anna bátyja is túlélte a vérengzést. A Royal Navy tisztjeként a tengeren volt, amikor a piratok feldúlták a család birtokát. Beltrop vérdíjat tűzött ki Peter Forge fejére, aki közben rájött, hogy Annát nem ölték meg, csak elhurcolták, és nyomozni kezdett eltűnt húga után. Szerencsétlenségére eljutott az Archipelagokra is. Highrock egyik sikátorában szúrta le Juan Cocodrillo Sangre, aki elhozta Beltropnak az áldozata fejét. Azóta Cocodrillo Beltrop egyik legjobb emberévé lépett elő.
Én is elmondtam a történetemet– pontosabban az apám történetét –Annának, ahogyan Ulssontól és Camentatától hallottam. Beszélgetésünk közben kiderült, hogy Anna nem is egyszer látta Beltropnál a térképem másik felét. Nagyot nevetett, amikor megtudta, hogy egy hami-sítványt sóztam Beltropra. Felajánlotta, hogy megszerzi nekem apám térképének másik darabját. De cserébe azt akarta, hogy öljem meg a bátyja gyilkosát.
Eddig csak tartottam Beltroptól, mert erősebb volt nálam. De most már gyűlöltem is. Miféle fenevad képes tizennégy évig érlelni a bosszúját, hogy azután lemészárolja ellenfele egész családját? Valami azt súgta, hogy hasonló okból akart engem is megöletni. Valami más, sokkal több is kellett legyen a múltban, mint amit Beltrop hajlandó volt elmondani. Valami, amiért az én családomat is ugyanúgy ki akarta irtani, mint Annáét!
1604. február 09.8 óra 39 perc
Aliandoelőtt, DKeletre
Elvitorláztunk előbb Emuno, majd Telltak mellett, és február 9-én reggel értünk Aliando elé. Ha csak néhány napot is késünk, Jeauvinione megint kicsúszot volna a markomból! A Fantasque javítását már befejezték, és mind a két hajó a tengeren volt, harcra készen. Amint meglátták a délről közeledő Sea’s Lord-ot, vitorlát bontottak és támadásra indultak ellenünk.
Összehangoltnak induló támadásukkal két tűz közé akartak fogni bennünket, de nem számítottak csatakígyóink elképesztő lőtávolára. Azt hitték, még nem érhetjük el őket lövedékeinkkel, amikor Dreyfus első sortüze telibe találta a Thunder light galliont. Az első sortüzet igen gyorsan követte a második, majd a harmadik is. Aztán egy hatalmas robbanás, és a kis Thunder megszűnt létezni!
Jeauvinione-t láthatólag sokkolta a hirtelen fordulat. Percekbe telt, mire elhatározta, hogy harc helyett inkább menekülni fog. Eközben azonban a Fantasque-ot is eltalálta néhány lövedékünk. Ráadásul hiába fordult szél alá, a Sea’s Lord jóval gyorsabb volt az ő gallionjánál. Hamarosan utolértük a piratok hajóját és három újabb sortűz után megcsáklyáztuk.
Rövid fedélzeti tusában levertük Jeauvinione legénységét és elfoglaltuk a hajóját. De a francia pirat ekkor már haldoklott. Egyik minionunk lövedéke letépte a bal karját és az oldalát. Pedig olyan szívesen elvittem volna Ulssonnak, hogy ő döntsön a sorsáról.
1604. február 19. –18 óra 01 perc
1604. február 21. Isla Ballena6 óra 23 perc
A sérült Fantasque-kal tíz napba telt eljutni Isla Ballena-ra. Már erősen alkonyodott, amikor két hajónkkal nekivágtunk a lagúnába vezető szűk csatornának. Sötét este lett, mire horgonyt vethettünk a kikötőben, így a partraszállást másnap reggelre halasztottam.
Catalina már kora reggel a rakparton várt rám. Amint meghallotta, hogy levelet hoztam neki Carlostól, a nyakamba ugrott örömében. Sűrű bocsánatkérések közepette bevallotta, hogy már attól félt, csak hitegetem, és valójában eszemben sincs időt és pénzt áldozni Carlos felkutatására. Sírva-nevetve olvasta az ő Carlitoja levelét. Aztán túláradó hálával mindenáron kezet akart csókolni, amit persze nem engedtem neki. Mivel Carlos nem fogadta el a segítségemet, most Catalina-nak adtam száz aranyat, hogy legyen miből megrendezni a lakodalmukat és elkezdeni közös életüket.
Catalina-tól elbúcsúzva beültem reggelizni Arnau Manlleu fogadójába, a Kék Szőlőfürtbe. Elverve éhemet, egy pohár bor mellett kifaggattam a fogadóst, merre találhatnám meg Arcadio la Damba kapitányt. Szerencsém volt, a spanyol tiszt éppen a fogadó túlsó felében ült, a reggelije mellett. Udvariasan köszöntöttem a divatos kis bajuszkáját és szakállát törölgető la Dambát és elmondtam neki, mivel bízott meg Octavio Lambrini, valamint azt is, milyen ötletem támadt ezzel kapcsolat-ban. La Damba kapitány először azt hitte, végre is akarom hajtani a kapott megbízást. Aztán összehúzott szemmel hallgatta, milyen csapdába akarom belecsalogatni a Lambriniket. Végül rábólintott a tervemre. Természetesen ismerte a csempészek által sűrűn látogatott öblöket és készen állt, hogy lecsapjon az én jelentésem után Isla Ballenára siető Lambrinikre és elsüllyessze a hajóikat.
Don Guilabertus de Muntral érdeklődve vizsgálgatta Jeauvinione hajónaplóját és kék kabátját, amit diadalom igazolásaként elé tettem az asztalára. Gratulált a győzelmemhez és finom orrhangján elmondta, hogy a kitűzött vérdíjat majd don Mercadaltól kaphatom meg, Granda Avilián. Hogy mégse távozzak a szigetéről üres kézzel, don Muntral utasította a titkárát, hogy fizessen ki nekem húszezer aranyat a Fantasque gallionért.
1604. február 25. –10 óra 57 perc
1604. február 25. El Caimano15 óra 22 perc
Szerettem volna mihamarabb megkapni a pénzemet Jeauvinione fejéért, Isla Ballenáról mégis El Caimanora vitorláztam először. Dél előtt egy órával kötöttünk ki, és bár a legénységem nem nagyon örült a tilalomnak, senkit sem engedtem ki a partra. Magam is csak annyi időre hagytam el a Sea’s Lord fedélzetét, míg a Vén Kajmánhoz címzett fogadóban megkerestem Octavio Lambrinit.
A most is piros fejkendőjében feszitő csempész atyáskodva veregette meg a vállamat, mikor közöltem vele, hogy Arcadio la Damba és a Tiburon egyaránt a tenger fenekén nyugszanak. A csempészklán feje meghívott egy italra, amíg az egyik fiát elszalasztotta az ígért 3000 aranyért.
Amint megkaptam a pénzemet, visszatértem a hajómra és azonnal vitorlát is bontottunk. Amíg kihajóztunk El Caimano öbléből, láthattam, hogy a Lambrinik máris elkezdték megrakni három hajójukat, hogy minél előbb útra kelhessenek áruikkal Isla Ballenára.
1604. március 02. –3 óra 59 perc
1604. március 03. Granda Avilia6 óra 35 perc
Hajnalban, napkelte előtt vetettünk horgonyt Granda Avilia kikötőjében. Ahhoz még korán volt, hogy partra szálljak, de ahhoz már késő, hogy lefeküdjek aludni egyet. Jobb dolgom nem lévén, a kabinomban rendez-gettem a dolgaimat napkeltéig. Akkor egy csónakon kivitettem magam a partra. Ráérősen elsétáltam senor Engano fogadójába és néhány szépen csengő arannyal rábeszéltem a fogadóst, hogy készítsen nekem egy kiadós reggelit.
Már senor Enganoval beszélgetve is feltűnt, hogy egy csinos, fekete hajú lány az ajtó mellől folyton engem figyelt. Amint a fogadós magamra hagyott a reggelimmel, a lány azonnal mellém telepedett. Bizalmaskodva közelebb hajolt, hogy mélyen beláthassak az ingébe és halkan felkínálta a „szolgáltatásait”. Meglepett a nyílt ajánlat, de kénytelen voltam észrevenni, hogy a lányt egyelőre sokkal jobban érdekli a reggelim, mint én magam. Megosztottam vele a sültet és evés közben igyekeztem szóra bírni. Meglepően kellemes társalgónak bizonyult. Minden kérdésemre választékos udvariassággal felelt. Jól látható éhsége dacára sem falt mohón, parasztosan. Apró falatokat vágott a húsból és tört a kenyérből, hogy ne kelljen tele szájjal beszélnie. Hamarosan szörnyű gyanúm támadt. Következő kérdésemet feltéve Carla-nak szólítottam és azonnal láthattam, hogy valóban rátaláltam a Torrero szökött boszorkányára.
Mikor lelepleztem, Carla egy pillanatra elsápadt, aztán megkérdezte, hogy máris indulunk az alcalde elé, vagy befejezheti előbb az evést. Nem volt szívem elvenni előle az ételt. Csak azt kérdeztem tőle, miért ölte meg Miguel Quendat, aki pedig a segíteni akart neki. A vád hallatán Carla elsírta magát. Esküdözött, hogy szívből szerette Quenda kapitányt és nem ő ölte meg. Azt bizonygatta, hogy Olster átkozta meg Miguelt, mielőtt a kapitány megfojthatta volna.
Furcsa és hátborzongató történet volt Carla-é. Alig volt tizennégy esztendős, mikor Bartholomew Olster ötven aranyért a „védelmébe vette”. Attól kezdve arra képezte a lányt, hogy prostituáltként információkat gyűjtsön a számára. Megtanította, hogyan szédítse el a befolyásos férfiakat a szépségével, a választékos modorával, vagy éppen valami titokban beadott kábító főzettel.
Aztán Carla találkozott Miguel Quendával és egymásba szerettek. A kapitány feleségül akarta venni Carlat, de Olster nem engedte el a lányt. Megfenyegette, hogy boszorkányságért máglyára juttatja, ha megpróbálja elhagyni. Carla altatót kevert a gazdája és a palota őreinek italába és Quenda kapitánnyal beosontak Olster szobájába, hogy leszámoljanak a gazemberrel. Bartholomew azonban ébren várta őket. Miguel legyűrte és megfojtotta ellenfelét, de az halálos átkot mondott rá, mielőtt kilehelte a lelkét. Ez az átok ölte meg Quenda kapitányt, még mielőtt Granda Aviliara értek volna. A Torrero tisztjei kapitányuk halála után alaposan kihasználták a magára maradt Carla védtelenségét. Nem sötét varázslattal tűnt el a hajóról, hanem egy óvatlan pillanatban a további erőszaktételek elől ugrott a kikötő vizébe.
Szerintem Olster valamelyik rafinált mérge is segíthetett az átok beteljesítésében, de ezt a hitemet inkább nem osztottam meg Carla-val.Tudtam, ha visszaviszem Isla Ballenara a lányt, don Muntral a legjobb esetben is felkötteti. Persze az is megeshet, hogy boszorkányként máglyára küldi. Azt pedig senkinek sem kívántam. Ráadásul bűnösnek sem éreztem igazán a lányt. Nem ő volt a gonosz, csak játékszere lett egy gonosz embernek. De ha én elengedem is, a Torrero bármelyik Granda Aviliara vetődő matróza felismerheti, és az inkvizíció kezére juttathatja. Habár minden porcikám remegett a félelemtől, felajánlottam a lánynak, hogy velem jöhet Shark Island-ra. Carla először azt hitte, én is csak szórakozni akarok útközben, de közöltem vele, hogy a be sem léphet a kabinomba.
Reggeli után visszatértem Carlaval a Sea’s Lord fedélzetére. Jobb híján a kabinomba zártam a lányt, amíg elmentem az alkirályhoz Jeauvinione vérdíjáért. Úgy gondoltam, ha már megöltem a francia piratot, ne hagyjam egy spanyolnak az érte járó 5000 aranyat!
Eredetileg egyenesen Shark Island-re akartam vitorlázni, hogy beszámoljak Ulssonnak Jeauvinione haláláról. De Carla, akinek hiába adtam egy kabint, és ugyancsak hiába tiltottam meg, hogy az én kabinomba belépjen, már első este megszegte a tilalmamat. Csak beszélgetni akart és ahhoz nagyon értett. Mire észbekaptam volna, kiszedte belőlem, hogy a szívem nem Shark Island-re, hanem Belflorba húz. Éjfélre rábeszélt, hogy hajózzunk a francia szigetre. Megígérte, hogy majd segít beszélni a mademoiselle-lel. Magam sem tudom miért, de hittem neki. Így aztán reggel Belflor felé vettük az irányt.
AJÁNLOM AZ OLDALT