Volt egyszer …
Volt egyszer egy gyermek,
Csöppnyi kis legény,
Sok éve felsírt
November éjjelén.
Még épphogy élt, s nem tellett több tőle
Éhségét-fájdalmát ily módon közölte.
Meglehet, azért sírt, tudta már előre
Bánat és fájdalom, nem marad el tőle.
Volt egyszer egy gyermek,
Hétéves nagy legény,
Táskával a hátán
Elindult szegény.
Vitték egymást, gyermek és nagy táska
Az út végén kettejüket az iskola várta.
De kicsi szívét már akkor is a bánat rágta
Itt csak apját, amott meg az édesanyját látta.
Volt egyszer egy ember,
Szerelmes, víg legény,
Párjára rátalált,
Azt hitte révbe ért.
Boldog volt az ember, mint talán soha még
Két csöpp fia szeméből ragyogott rá az ég.
Aztán szürke napok jöttek, s ínszakasztó munka
Mert párja csak követelt, s tetőt várt otthonukra.
Volt egyszer egy ember,
S egy este jött levél,
Mely azt írta elment,
Többé már nem él.
A számító szerelem elillant örökre
Csak egy szív maradt utána, végleg összetörve.
Fájdalmában úgy vélte nincsen más segély
Csak az a gerenda, s egy megkopott, vén kötél.
Volt egyszer egy ember,
Már csak emléke él,
Fejénél kőkereszt,
Előtte gyertya ég.
Kifogott örökre fájdalmon-bánaton
Megszökött előlük örök fiatalon.
Megnyílott a föld – feketén, s hidegen
Hogy elnyelje őt – huszonnégy évesen.
|