Már egészen közel jártunk Omory-hoz, amikor két francia hajóval találkoztunk. Csaknem pontosan nyugat felé vitorláztak és igen furcsa pár voltak. Egy hasas, lassú fleute és a kiséretét ellátó hatvnnégy ágyús battleship. Amint meglátták a lobogóinkat, a fleute visszafordult kelet felé, a nagy galleon pedig igyekezett elvágni az utunkat.
Balszerencséjére a Dauphin Royale kapitánya a nagyobb és erősebb Albicore-t vélte veszélyesebb ellenfélnek. Dörgö sortüzeket lőttek egymásra, miközben a francia hajó rólunk jószerint tudomást sem vett. Elhaladtunk a battleship mellett és első sortüzeinkkel szinte teljesen lecsupaszitottuk a keresztrudjait.
A megbénitott hadihajó matrózai ugyan megpróbáltak a csata közben új vitorlákat felszerelni, de nem maradt rá elég idejük. Heddock kapitány a Dauphin Royale mögött foglalt állást az Albicore-ral, mi pedig előtte a Sea’s Lord-dal. Még igy is két teljes órába telt, mire a ronccsá lőtt, lángoló francia hajó oldalára dőlve süllyedni kezdett.
Mivel nagyon érdekelt, miért kellett egy fleute-ot ekkora hadihajóval kisérni, kihúztunk a vizből pár francia matrózt és kifaggattuk öket. Nem mondhatnám, hogy örömmel töltött el, amit megtudhattam tőlük. Az elmenekült Harmonie-t nyolc hatalmas, negyvennyolc fontos ágyúval küldték Omory-ra. Ezt a szállítmányt kellett biztosítania a Dauphin Royale-nak. Az ágyúkat, a muníciót, a tüzéreket és egy századnyi katonát két napja partra tették a szigeten. De ezeken az ellenséges vizeken a két hajó együtt akart visszavitorlázni Isle d’Orange-ba.
1605. január 04. –11 óra 59 perc
1605. január 12. Omory6 óra 07 perc
A Dauphin Royale-lal vívott csatánk után szó sem lehetett a korábban szépen kitervelt cselről, mellyel ostrom nélkül juthattunk volna a városka falain belülre. Pedig Highrock-ban még olyan egyszerünek tűnt minden! Azt terveztem, hogy francia lobogó alatt lehorgonyzunk a Sea’s Lord-dal Omory előtt, bemegyünk mulatni egyet a Félfogú Rozmárba, aztán éjszaka megnyitjuk a kaput, és a Grampus-ról partraszálló katonákkal átvesszük a hatalmat. Most azonban, hogy a Harmonie fleute visszajutott a szigetre és riadóztatta a védőket, teljesen új tervre volt szükségünk.
Távcsövemmel alaposan megvizsgáltam Omory falait, valami gyengeség után kutatva, de csak a fal egyetlen valamire való bástyáján álló új ágyúkat láthattam, melyekkel sem Heddock kapitány, sem én magam nem szivesen szálltunk volna szembe. Aztán hirtelen beugrott a megoldás. Legutóbbi ittjártamkor megfigyeltem, hogy a kikötőt délkeletről védő sziklaszirtek, és a part között van egy keskeny, kanyargós csatorna. A helybéliek szerint épeszű kapitány nem kockáztatná ott a hajóját, amikor délről kényelmesen bevitorlázhat az öbölbe. Csakhogy az a szűk csatorna közvetlenül a városkapu előtt ért véget! A védők új nehézlövegei pedig a kikötő két bejáratát tudták csak tűz alatt tartani. Ha átjutnék a csatornán a Sea’s Lord-dal, az ágyúk holt terében lennék, közvetlenül a város falai alatt.
Csak egy baj volt ezzel a tervvel. Amíg átvontatjuk a Sea’s Lord-ot a szűk csatornán, teljesen ki lennénk szolgáltatva a Harmonie ágyúinak. Még a város védöi is lehozhatnának pár ágyút a partra, és akkor sosem érnénk a csatorna végére. Nem maradt más hátra, a délután folyamán el kellett süllyesztenünk a Harmonie-t, hogy éjjel észrevétlenül juthassunk a falak alá.
Elhatárzoni azonban sokkal könnyebb volt a francia fleute elsüllyesztését, mint véghez is vinni. Csatakigyóink ugyan elérték az erőd lőtávolán túlról is, de ilyen messziről bizony elég nehéz volt el is találni. Ha nem Dreyfus irányozza az ágyúinkat, nem biztos, hogy sikerült volna. Igy azonban négy óra körül a Harmonie elmerült a habokban.
Sötétedés után elvitorláztunk a csatorna bejáratához, és egy csónakkal vontatni kezdtük a Sea’s Lord-ot. Pokolian kemény munka volt csendben, kiabálások és hangos vezényszavak nélkül átjutni a szűk, kanyargós csatornán! De reggelre ott horgonyoztunk a kapu előtt, a védők ágyúi számára elérhetetlenül.
Mielőtt lövetni kezdtem az erődöt, beküldtem John Shepard fedélzetmestert fehér zászlóval Omoryba, hogy elkerülhessük a felesleges vérontást. De a város védői hallani sem akartak a megadásról. Lázas munkába kezdtek, hogy néhány kisebb ágyújukat a kapuba vonszolják, és onnan vegyék tűz alá a Sea’s Lord-ot. Nehéz munka volt és teljesen felesleges. Amint az első ágyúval elérték a kaput, közébük kartácsoltunk és vérbe boritottuk a szűk boltivet. Ráadásul közelről kilőtt sortüzeink elképesztö rombolást végeztek a város falaiban is. Alig egy órai lövetés után a fal egy tekintélyes méretü része leomlott. A résen át több sortüzet lövettem a városba, bombákkal tizedelve meg a védelemre készülő katonákat.
Ezt látva Robert Burns kapitány a rakparthoz manőverezett a Grampus-szal és hős katonáink kirajzottak a partra, majd rohamra lendültek Omory védői ellen. Délre minden ellenállást elsöpörtek, és a legyőzött városka túlélő lakóit a Félfogú Rozmár előtti terecskére terelték. David Greenwood ezredes kihirdette a nem éppen lelkes tömegnek, hogy mától Omory is az angol korona birtoka. A város vezetését Jakab király nevében ő maga veszi át, mint katonai kormányzó.
Greenwood ezredes kérésére megvártuk, míg a sziget lakói és a katonák közös erővel kijavitották a városfal lerombolt részét. Közben az ezredes nagy bánatára berakattam a nyolc új, negyvennyolc fontos löveget a Sea’s Lord-ra, mert véleményem szerint sir Gritstone nagyobb hasznukat látja majd Highrock-ban.
1605. január 24. –12 óra 59 perc
1605. február 01. Highrock6 óra 08 perc
Hazatérve Highrock-ba két kapitány-társammal együtt azonnal sir Gritstone-hoz siettünk, jelentést tenni akciónk sikeréről. Az admirális azonban nem érte be az egyszerű bejelentéssel, hogy Omory-t az angol korona gyarmataihoz csatoltuk. Részletesen be kellett számolnunk a hadjárat minden mozzanatáról. Én csak zavartan feszengtem, amíg Heddock és Burns kapitányok apróra leírták, hogyan cseleztem ki a védőket és a néhány nappal korábban Omory-ra szállított nehéz lövegeket is. Sir Gritstone azonban elismerően megveregette a vállamat, amiért így lóvá tettem a franciákat és ismételten megóvtam sok angol katona életét. Amikor azután azt is meghallotta, hogy a negyvennyolc fontos ágyúkat Highrock-ba hoztam, alaposan megrázta a kezemet, és ismételten ígéretet tett, hogy minden hőstettemről pontosan tájékoztatni fogja őfelségét.
De mindez a dicséret semmi volt ahhoz képest, ahogyan Anna fogadott. Amint beléptem az ajtón a nyakamba ugrott és olyan csókot kaptam tőle, hogy anyám zavart köhécseléssel kivonult a konyhába, valami olyasmit motyogva maga elé, hogy valakinek a vacsoráról is gondoskodnia kell. Anna pirulva nézett anyám után, de csak amíg kiment az ajtón …
Ettől a pillanattól fogva nem érdekelt a háború. Nem érdekeltek a spanyolok és a franciák sem. Egyedül csak Anna érdekelt. Szerelmes voltam és mindig a karomban akartam tartani az én szőke tündéremet! A mennyekben jártam, mert Annácskám éppolyan szerelmes volt, mint én magam. És anyám, aki néhány hete még rám parancsolt, hogy vigyem sétálni Annát, természetesnek vette, hogy két védence végre egymásra találjon.
De bármennyire nem érdekelt is a háború, mégis betolakodott az életünkbe. Két nappal a hazatérésem után megérkezett a Charlotte light gallion. Arthur Lane kapitány egy héttel korábban találkozott az Isla Ballena felé vitorlázó francia flottával. Pierre de Landrevi admirális öt hadihajóval és egy féltucatnyi teherhajóval indult a spanyol sziget megtámadására.
Másfél nappal később azt is megtudtuk, hogy a francia flotta mégsem foglalta el Isla Ballenat. Egy másik privateer, Paul Bradley tanúja volt, amikor a spanyol flotta megütközött Ballena előtt a franciákkal. Pierre de Landrevi admirális négy spanyol hajót süllyesztett el, egyet elfoglalt, további háromat pedig elkergetett. De nagy árat fizetett a győzelméért. Két szállítóhajóját is meglékelték a spanyolok. A hadihajói is olyan állapotban fejezték be a csatát, hogy egy erőd ostromára már gondolni sem lehetett velük. A megvert spanyolok Granda Avilia felé menekültek, a győztes franciák meg elvánszorogtak Belflor irányában.
A hírek hallatán egy merész terv ötlött fel bennem. Ki-hallgatást kértem sir Gritstone-tól, és elmondtam neki, hogyan számolhatnánk le végleg a csatából sérülten hazatért francia flottával. Az akcióhoz csak néhány halászbárkára, a Grampus-ra és négy mozsárágyúra volt szükségem. Belflor térképén megmutattam sir Gritstone-nak, hová akarom felállítani a mozsárágyúkat a világítótorony kis szigetén. A gyújtóhajónak használt bárkák támadása után összezavarodott francia hajók pompás célpontot fognak nyújtani nekik.
Sir Gritstone-nak nagyon tetszett az ötletem, de a megvalósításához nagyobb erőket akart Belflorba küldeni. Laurence Norton három fregattját, az én Sea’s Lord-omat, a Grampus-t és öt halászbárkát bízott meg a feladattal. Az akciót igen gyorsan előkészítettük, nehogy időt adjunk a franciáknak, hogy összeszedjék magukat. Így aztán támadó flottánk már február első napján el is indulhatott Belflor ellen.
1605. február 07.12 óra 41 perc
Isla Ballena-hoz közel, Délre
Kis flottánkkal baj nélkül vitorláztunk el Granda Avilia mellett, és már közel jártunk Isla Ballenahoz, amikor egy francia hadihajóval volt szerencsénk találkozni. A két ütegsoros Pelletier valószínűleg nem vett részt a spanyolok elleni csatában, mert láthatóan sértetlen volt. Amint észrevette a hajóinkat és felismerte a lobogóinkat is, azonnal elfordult északnyugat, vagyis Belflor felé.
Laurence Norton admirális jelezte, hogy maradjak hátra a Sea’s Lord-dal a Grampus és a gyújtóhajók védelmére, ő maga pedig támadásra indult a három fregattjával. Azt hittem, a három könnyebb és gyorsabb hajó hamar elbánik a hatvannégy ágyús battleshippel. De keservesen csalódnom kellett. Norton admirális nem az én harci módszeremet alkalmazta, hanem az európai vizeken megszokott formációt. Sorba rendezett fregattjaival elhaladt a Pelletier mellett és alig száz méterről kezdte lövetni a nagy hajót.
Egy órával később a négy hajót szinte teljesen beborította temérdek lövésük füstje. A francia hajó találatok tucatjait kapta, de adta is. Délután öt órára végül győzött a túlerő és a Pelletier elmerült a hullámsírban. De Norton admirális zászlóshajója, a Cleopatra erősen a bal felére dőlt, hogy a víz felett tarthassa a jobb oldalán kapott léket. A Gladiator elveszítette főárbocát és hatalmas rés tátongott a tatfelépítményén a tiszti lakosztályoknál. Csak az Albicore úszta meg szinte sértetlenül a csatát.
Flottája állapotát felmérve Norton admirális le akarta fújni az egész belflori rajtaütést. Én azonban nem tágítottam eredeti célomtól. Végül abban egyeztünk meg, hogy a Sea’s Lord és a Grampus a gyújtóhajókkal megkísérli végrehajtani a támadást. Az admirális pedig hazatér Highrock-ba dicsőséges flottájával.
1605. február 09. –22 óra 18 perc
1605. február 10. Belflor15 óra 49 perc
Gondosan kiszámítva, késő este értünk Belflorba, illetve csak a sziget elé. Egy ötvenfős osztaggal partraszálltam a világítótorony kis szigetén és elfoglaltuk a tornyot, nehogy az ott dolgozó franciák riaszthassák a várost és a kikötőben horgonyon álló flottát. Amint a kis sziklasziget a birtokunkban volt, elkezdtük kirakni a Grampus-ról a négy nehéz mozsárágyút. Kemény munka volt a hajóról partra tenni, azután felvonszolni őket a sziklák között a megfelelő állásokba, ráadásul mindezt lehetőleg csendben kellett véghez vinni. Nehéz volt, de hajnalra minden a helyére került.
Amint kezdett világosodni, a világítótorony mellől szemügyre vettem a távcsövemmel a kikötőt. Felmértem, hol állnak a nagyobb hadihajók. Aztán kiosztottam a hat gyújtóhajó legénységének, ki melyik hajót támadja meg, és hol találja a kikötőben a célpontját. Pont napkeltekor a hat kis bárka bevitorlázott Belflor öblébe. Egy félórával később csáklyáikkal odakötötték magukat a kiszemelt céljukhoz, lángba borítva a francia flotta legnagyobb hajóit. Közben a gyújtóhajók legénysége kis csónakjaival igyekezett a Kígyó-szoros felé menekülni, ahol már nem érhették el őket az erőd ágyúi.
Közben a lángoló francia hadihajók egy része megpróbált szabadulni a ráakaszkodó gyújtóhajótól. Az egyik bárkát sikerült is levágniuk a Vaillante sorhajó oldaláról, hatalmas kavarodást keltve a kikötőben az irányítatlanul sodródó, égő bárkával. Ebben a káoszban az erőd tüzérei képtelen voltak eldönteni, melyik hajóra, vagy csónakra kellene lőniük és melyikre nem. Így a mi menekülő csónakjaink sértetlenül hagyhatták el az ellenséges kikötőt.
Aztán eldördültek Paul Stone mozsarai a kis szigetről. A négy lövedék jól látható, lusta ívben repült át a sziklák és az öböl fölött. Csak az egyik találta el a kiszemelt Caroline sorhajót, a többi a tengerben fejezte be az útját. De az az egy bomba mindenkit meglepett. Átszakította a sorhajó három fedélzetét is, mielőtt a raktér mélyén felrobbant volna. A hatalmas dörrenés szinte kettészakította a nagy hajót, mely percek alatt elmerült.
Paul és tüzérei igen gyorsan belőtték magukat. Legalább is sokkal hamarabb, mint ahogy a belfloriak rájöttek volna, mi is történik. A mozsarak egyre több lövedéke talált célba és a francia hajók egymás után merültek a tenger fenekére. A Caroline-t a Venus követte, melyet egy gyújtóhajó borított lángba, és végül felrobbant a lőszerraktára. De a Vaillante is hiába szabadult meg lángoló támadójától. Gyors egymásutánban két bomba is becsapódott a fedélzetére. Az egyik szinte letépte robbanásával a hajó orrát, a másik pedig a tat bal felét zúzta szét.
A La Foudre fregatt egyszerűen leégett, akárcsak a hatalmas Romaine gallion. De közben az öbölben rekedt szállítóhajók legénysége lassan magához tért. Megpróbálták elhagyni a kikötőt, de a Sea’s Lord-dal és a Grampus-szal útjukat álltuk. A szűk kijáratban manőverezve teljesen védtelenek voltak, és amikor az élen haladó Triomphant fleute elmerült, a többiek vissza is fordultak.
Délre az archipelagoi francia flotta megszűnt létezni. Kilenc hajót süllyesztettünk el. Többségükkel a gyújtóhajók támadása végzett, néhánnyal Paul Stone mozsarai és bombái. Ezekből a bombákból egy tucatnyi még a várost védő erődbe is jutott, mert a hajók elpusztítása után Paul azon is kipróbálta a tudományát. A hatalmas robbanások megöltek vagy kéttucatnyi katonát és elnémítottak egy ágyút.
Aztán a tüzéreink és a Grampus legénysége levonszolták a partra a mozsarakat és berakták őket a gallion fedélzetére. Közben mi a Sea’s Lord-dal a kikötő bejárata előtt cirkáltunk és könyörtelenül lőttünk minden bárkára, amely a világítótorony felé próbált indulni.
1605. február 18. –16 óra 01 perc
1605. február 22. Highrock6 óra 28 perc
Highrock-ban egy különös, felfordult világ fogadott. A kikötőben nyüzsögtek a társzekerek és a rakodómunkások. A rakpart mellett álló két méretes gallionra, a Lizard-ra és a Pelican-ra, meg a közelükben kikötött Albicore fregattra hordták az élelmiszert és a hadianyagot. A felfordulás miatt kénytelen voltam az öböl közepén lehorgonyozni a Sea’s Lord-ot, és csónakon partraszállni.
Paul Stone-nal és Robert Burns kapitánnyal azonnal sir Gritstone-hoz siettünk, hogy jelentést tegyünk bel-flori akciónk sikeréről. Az admirális elégedetten hallotta, hogy a francia flotta megsemmisült. Gratulált a sikerünkhöz és mind a hármunknak méltó jutalmat ígért. Másnap délelőtt azonban rögtön egy új feladatot is kaptam tőle. Csatlakoznom kellett az Albicore fregatthoz, és Isla Ballenara kísérni a két galliont, melyek a spanyol sziget ostromára készülő sir Roger Burley ötszáz katonáját szállítják. Sir Gritstone egy percig sem titkolta, hogy ezúttal is azt várja tőlem, hogy tapasztalataimmal segítsem az ostromot.
Két napig törtem a fejemet, de sehogyan sem találtam megfelelő megoldást. Úgy hallottam, a franciák hasonló erejű sereggel, de hat hajóval is sikertelenül próbálkoztak az ostrommal. Órákon át ültem Isla Ballena tréképe előtt, míg végre rájöttem, mit kell tennünk. Másnap a térképen megmutattam sir Gritstone-nak és Roger Burley-nek, hogy mire gondolok.
A franciák el akarták foglalni az erődöt, mert utána a védtelen város már érett gyümölcsként hullott volna az ölükbe. Én fordítottam a dolgon. Sir Roger csapatai éjjel partra szállnak Isla Ballena bejárójától keletre egy kis öbölben, és a szűk hegyi ösvényeken végigmenetelve megtámadják a várost. Közben a négy hajó tüzérsége a lagúna nyugati feléből tűz alatt tartja az erődöt. Ha sir Rogernek sikerül elfoglalnia a várost, akkor az erőd egymagában már nem tarthat kis sokáig.
Kockázatos terv volt. Nyílt tűzpárbajt vívni egy erőddel mindenképpen veszedelmes dolog, de különösen az egy szűk, zárt lagúában. Megsérülhetnek, vagy akár el is süllyedhetnek a hajóink. Sir Roger katonáinak is a hajók ágyúinak támogatása nélkül kell megküzdeniük a város spanyol őrségével és a fegyveres polgárokkal. De Roger Burley egészen lázba jött, hogy végre maga vezetheti rohamra a katonáit, és bebizonyíthatja bátorságát és rátermettségét.
Végül február huszonkettedikén elbúcsúztam anyámtól és Annácskámtól, aztán vitorlát bontottunk, és elindultunk a spanyol sziget elfoglalására.
1605. február 24.16 óra 59 perc
Granda Avilia-tól távol, Keletre
Két nappal Highrock elhagyása után négy spanyol hajót pillantottunk meg a távolban. Három karavellát és egy hatalmas trade galleont. A spanyolok is észrevettek bennünket és azonnal kis konvojunk felé fordultak. Nem hagyhattuk, hogy a két, katonákkal zsúfolt gallionra támadjanak. Megelőztük őket és az Albicore-ral együtt mi indítottunk támadást.
A spanyolok szépen tartották eredeti formációjukat, és felkészültek a hagyományos csatára. Szerencsére Heddock kapitány már látta a Sea’s Lord távoli sortüzeinek hatását. Így amikor elfordultunk, hogy tüzet nyissunk az élen haladó Sable Ruby-ra, az Albicore is követte a manőverünket. Az ő ágyúi ugyan még nem érhették el a spanyol hajót, de azért a fregatt fedélzetéről is eldördült egy sortűz.
Egy óra sem kellett, hogy távoli sortüzeinkkel és talá-latainkkal szétszórjuk a spanyol köteléket. Elsőként a társainál fürgébb Zorra lépett ki az alakzatból, hogy a közelünkbe juthasson. De csak a vitorlái leszaggatását érte el. A lomha Santa Raquel galleon is hamarosan magára maradt, míg Heddock kapitány meg nem támadta és el nem süllyesztette.
Alkonyatra sikeresen elbántunk a négy spanyol hajóval. Utolsónak a San Felipe maradt, melyet megcsáklyáztunk és kifosztottunk, mielőtt meglékeltük volna.
1605. február 28. –21 óra 48 perc
1605. március 15. Isla Ballena6 óra 17 perc
Ahogyan terveztük is, naplemente után értük el Isla Ballena szigetét. Egy jó órába telt, míg négy hajónk átó-vakodott a szűk és kanyargós bejárón. Aztán a Lizard és a Pelican olyan közel ment a parthoz, amennyire csak a megfeneklés veszélye nélkül mertek. Csónakjaik másfél órán át hordták az öblöcske partjára az ötszáz katonát, akiket sir Roger szigorú parancsa némaságra kötelezett. Amint az utolsó vöröskabátos is a parton volt, négy hajónkkal a lagúna átellenes végébe vitorláztunk, és számitásaink szerint az erőd ágyúinak lőtávolán kívül türelmesen vártuk a napkeltét.
De még éppen csak szürkülni kezdett az ég alja, amikor az erődben kürtszó harsant. Egy éber katona észrevette a hajóinkat. A riadót hamarosan szapora ágyúdörgés követte, amint a spanyol tüzérek megpróbáltak eltalálni bennünket. Csakhogy hiába pazarolták a lőszerüket. Túl messze voltunk az ő rövidcsövű, nehéz ágyúiknak.
Napkeltekor aztán mi is elkezdtük a megbeszélt színjátékot. Az Albicore, a Pelican és a Lizard a lagúna közepén, az erődtől délre és délnyugatra lavírozott, minden lehetséges alkalommal tüzelve is a falakra. Legtöbb lövésük el sem érte az erődöt, hiszen a parancs értelmében óvatosan tartották a távolságot. De a spanyolok figyelmét sikerült magukra vonniuk. Amíg az erőd masszív tömbje el nem takarta előlem a kikötőt, távcsövemen át láthattam, hogy a város lakói is egyre nagyobb számban jelentek meg a rakparton, hogy végignézzék az újabb támadók megfutamítását.
Nem sokáig nézhettem azonban a várost, mert amint elfoglaltuk tervezett pozíciónkat a Sea’s Lord-dal, a kis dombon álló erőd eltakarta az öböl keleti felét. A spanyol tüzérek megeresztettek néhány lövést felénk is, de lövedékeik a közelünkbe sem értek. Így elég hamar elveszítették érdeklődésüket a könnyű, magányosan manőverezgető pinasse iránt. De nem sokáig. Amint eldördült az első sortüzünk, a spanyolok döbbenten tapasztalták, hogy a mi ágyúink bizony elérik az erőd falait! Nagy kárt ugyan nem tudtunk okozni, de sivítva érkező lövedékeink rövid időn belül megöltek néhány tüzért, és sokakat megsebeztek a falakról levert kőszilánkokkal.
Távcsövemen át hamarosan láthattam, hogy a spanyolok nagy nyüzsgésbe kezdtek az erőd falain. Több ágyút is elvonszoltak eredeti helyéről, hogy felénk fordítva, azokkal némítsák el a Sea’s Lord-ot. Reggel nyolc-kilenc órára már az erőd ágyúinak közel egy harmada felénk lődözött, mi pedig keményen viszonoztuk a tüzet a jobb mellvéd hét csatakígyójával.
Aztán úgy tíz óra körül egy hatalmas füst és lángoszlop szökött az ég felé az erőd közepéből. Maga a robbanás döreje csak másodpercekkel később ért el hozzánk. Az egyik szerencsés lövedékünk eltalálta a spanyolok lőporraktárát!
Egy órán belül az erőd ágyúi már csak szórványosan viszonozták a lövéseinket, végül délre teljesen el is hallgattak. Óvatosan közelebb vitorláztunk, majd amikor így sem lőttek ránk, megindultunk a kikötő felé. Dél után egy órával a rakpart mellé álltunk hajóinkkal és egy osztaggal hátbatámadtuk a sir Roger vöröskabátosaival viaskodó spanyolokat.
Magára sir Roger Burley-re az alcalde palotája előtti téren találtam rá. Egy fal fedezékében feküdt véresen és félig öntudatlanul. Két katonája próbálta elszorítani és bekötözni a csonkokat, amik a lábaiból maradtak. Nem sokkal korábban, amikor megrohamozták az alcalde palotáját, a kapu mögül a spanyolok egyik ágyúja ellőtte mindkét lábát …
AJÁNLOM AZ OLDALT