A második ugrás végén a Goliath hatalmas űr-csontváza bevillant a Cymonide-B rendszerébe. Elővigyázatosan, az épülő Mole-984 aszteroidamezejétől jó messze érkeztünk. A fékezést, és az új állomás megközelítését a Goliath navigátora által meghatározott útvonalon, és a konténer-hajó undorítóan lassú tempójában kezdtük meg. Másfél napba telt, hogy egyáltalán megközelítsük az első aszteroidákat. Kezdtem úgy érezni, hogy ennyi unalomért nagyon kevés az a húszezer kredit, amit Fisher kapitánytól fogok kapni a Mole-984-en.

   De aztán, alig értük el az első aszteroidákat, egyik percről a másikra minden megváltozott! A hatalmas, több Mole-állomásnyi sziklatömbök fedezékéből vagy féltucatnyi vadászgép bukkant elő, és vetette ránk magát. Igen egyszerű felépítésű gépek voltak. Két nagy motorjukat csak egy rács-szerkezet kötötte egymáshoz és a közéjük függesztett pilótafülkéhez. Leginkább valamiféle házilag összekókányolt ócskaságoknak tűntek. Csakhogy alaposabban meg-nézve ezek az ócskaságok meglepően egyformák voltak! És a fegyverzetük sem volt éppen megvetendő!

   Hiába ültem ügyeletesként éppen a helyemen, ha nem kezdhettem manőverezni, amíg a legénységem is el nem foglalta a helyét. Nem tehettem mást, csak bekapcsoltam a Stormhawk pajzsát, és fogcsikorgatva hallgattam a pajzsgenerátorok vékony hangú sivítását, amellyel a rájuk zúduló energia mennyisége ellen tiltakoztak. Szegény naszádom egyik találatot a másik után kapta és én izzadó tenyeremmel a kormányba kapaszkodva figyeltem a lassan túlterhelődő generátorok hangját.

   Na de aztán fordult a kocka! Amint mindenki a helyén volt a pilótafülkében, egyetlen mozdulattal előre löktem a gázkart és kilendültem a Goliath melletti pozícióból. Egyre gyorsulva szembetámadtam az érkező idegen vadászgépeket. Az első lövéseimet ugyan eltérítette az élen haladó gép kékesen felizzó pajzsa, de a második sorozattól már összeomlott az erőtérbuborék. Legalább egy találat biztosan érte magát a vadászgépet is, mert elfordult a Goliath-tól és furcsán, esetlenül billegve távolodni kezdett.

   Nem akartam időt hagyni a sérült gépnek a menekülésre, de a többi kalóz még korántsem adta fel a harcot. Olyan közel húztak el mellettünk, hogy csaknem félrerántottam a kormányt az ütközéstől való félelmemben. Amint a támadók elzúgtak a Stormhawk mellett, befordultak az aszteroidák mögé, hogy ismét a sziklák között keressenek fedezéket. Hol itt, hol ott bukkantak fel és eresztettek meg néhány lövést felénk, mielőtt ismét eltűntek volna. Esetlen kinézetükhöz képest meglepően fürgének bizonyultak és kitűnően manővereztek az aszteroidák között.

   Még a sérülten menekülő gép is olyan ügyesen tekergett előttünk, hogy képtelen voltam tisztán befogni. Szinte vaktában lődöztem felé, miközben veszedelmes közelségben suhantam el a Stormhawk-kal az aszteroidák mellett. De hiába kockáztattam folyton az ütközést az utamba kerülő sziklákkal, azt a feneette vadászgépet sehogyan sem tudtam eltalálni. Lövéseim egyre-másra az aszteroidák felszínébe csapódtak, valóságos törmelékfelhőket robbantva a Stormhawk útjába. Ezek a kődarabok aztán csodás, zavaróan irizáló tűzijátékot okozva vágódtak a pajzsunknak. A többi vadász közben persze igyekezett kihasználni, hogy éppen nem őket támadom és néhányan azonnal a naszádunk nyomába eredtek. Lövéseik azonban éppúgy nem tudtak célba találni, mint az enyémek, mert Dooley a védelmi löveg sorozataival távol tartotta őket.

   Egyre jobban felbosszantott, hogy míg én a sérült gépet üldözöm, a többi kalóz az aszteroidák közül lődöz célba a hajómra. Lassan kezdtem kiismerni a taktikájukat. Biztosra vettem, hogy a következő támadásuk az utunkat keresztező, hatalmas szikla mögül fog érkezni. Ezért nem húztam el az aszteroida mellett, mint addig, hanem szinte a felszínéhez tapadva bal fordulóba téptem a Stormhawk-ot. Nem tévedtem. A szikla csipkézett íve mögül pillanatokkal később feltűnt a támadó vadászgép. Csakhogy most nem a naszádom oldalát láthatta maga előtt, hanem a teljes fegyverzetünkkel találta szemben magát. Egyetlen össztűz elsöpörte a kis gép pajzsát. A második már magát a vadászt tépte darabokra. Diadalkiáltással száguldottam át szerterepülő roncsai között!

   De a következő pillanatban elakadt a hangom a meglepetéstől! Amíg én a sérülten menekülő vadászgépet kergettem, egy második támadó raj bukkant fel az aszteroidák fedezékéből, hogy egy az én Stormhawk-omhoz hasonló méretű naszád vezetésével a védtelenül magára maradt Goliath-ra támadjon. A falba tudtam volna verni a fejemet, amiért ilyen balfék voltam és hagytam magam megvezetni! Hát ezért cicáztak velünk az első vadászgépek! Valójában nem is akartak igazán harcolni! Csak elcsaltak a préda közeléből, hogy lesben álló társaik közben elbánhassanak magával a konténer-hajóval!

   Vak dühvel vettem űzőbe a Goliath támadóit, csak remélve, hogy még nem késtem el a segítséggel. Az utamba kerülő hatalmas aszteroidát eszeveszetten szűk ívben kerültem meg, csupán méterekkel száguldva el a felszíne mellett. De talán még a felénél sem jártam, mikor a szomszéd székben felcsattan Steve hangja:

   –Sharman! Keress egy nagy hajót az aszteroidák között! Tom! Te meg hagyd azokat a vadászokat! Boldogul velük a Goliath magában is! Az anyahajót keresd!

   Egy pillanatra értetlenül néztem Steve-re. Elképzelni sem tudtam, miféle anyahajóról beszél! És hogy a francba boldogulna egyedül a Goliath legénysége? Kibukkanva az aszteroida mögül éppen láthattuk, amint a kalózok támadó gépei lecsaptak a konténer-hajóra. Sorozataik felszikráztak a nagy hajó váratlanul erősnek bizonyuló pajzsán, aztán a támadók elhúztak a konténer-szállító felett, hogy kellően eltávolodva megismételhessék a támadást. Ebben a pillanatban, mintha csak a találatoktól robbantak volna fel, szétnyíltak a Goliath hátsó konténerei. A félrehajló hatalmas lapok közül legalább egy tucatnyi vadászgép zuhant ki és eredt a távolodó kalózok nyomába. 

   A fergeteges támadás nyomán egyik kalóz gép a másik után kapott találatot és robbant darabjaira. Ezt látva a nagyobb naszád, mely eredetileg a teherhajó megszállására készült, maga is a védő vadászokra vetette magát. De az első hullám gépei is megfordultak és a Goliath-ra támadtak. Még az addig sérülten billegő vadász röpte is kiegyenesedett hirtelen, hogy részt vehessen a támadásban. Mielőtt még én magam is lőtávolba érhettem volna, hogy kivegyem a részemet a teherhajó védelméből, Sharman egy diadalmas kiáltással átküldte a képernyőmre az aszteroidák között lapuló ellenséges anyahajó adatait.

   Vetettem még egy pillantást a kibontakozó csatára, aztán a kapott koordináták felé fordítottam a Stormhawk-ot. Pedig sokkal jobban szerettem volna a naszádunkhoz hasonló méretű ellenfelekkel szemben harcolni, mint megtámadni egy felfegyverzett monstrumot. Mert a kalózok anyahajója egy valódi óriás volt! Legalább száz méter hosszú, és vagy harminc méter széles törzsét a vadászokhoz hasonlóan, látszólag ügyetlenül toldozták egybe. Hatalmas hajtómű blokkja, a vázban burkolat nélkül egymás mellé illesztett tartályai és az elülső része, mely a hangárt és a rakteret magába foglaló óriás-konténernek tűnt, mind azt sugallták, hogy valaki házilag építette fel ezt a hajót, más térhajók megmaradt roncsaiból.

   Közelebbről aztán kiderült, hogy a nagy hajó minden esetlensége csak látszólagos volt! Még éppen csak kezdtünk lőtávolba érni, amikor a kalózok első lövegei tüzet nyitottak ránk. Ilyen messziről nem árthattak túl sokat, de azért igyekeztem úgy folytatni a támadást, hogy mindig közöttünk legyen egy aszteroida jótékony tömbje. Olyan közel suhantam el a pajzsul használt, lassan forgó szikla mellett, amennyire csak mertem. Aztán elfogyott a fedezék és nem maradt más hátra, mint nyíltan rohamra lendülni.

   –Ne sorozd végig, Tom!  –szólalt meg mellettem Steve.  –Egy pontra koncentráld a tüzet!

   Csak bólintottam, nem volt most időm semmire sem. A nagy hajó elülső, különböző árnyalatú szürke és zöld foltokkal lemázolt szekcióján igyekeztem valami támadásra alkalmas pontot keresni. Márpedig célból több volt, mint elég. A hajótest szélén sorakoztak a szorgalmasan lődöző védelmi lövegek. Volt egy sor kisebb-nagyobb nyílásfedél, antennák és persze középen a vaskos irányítótorony, aminek az oldalára a kalózok egy hatalmas, tátott szájú, vörös sárkányfejet pingáltak.

   Nagy volt a kísértés, hogy valamelyik löveget próbáljam elnémítani. De végül mégis a festett sárkányfejet vettem célba a torony oldalán. Első lövéseim csak felszikráztak az anyahajó pajzsán. Steve tanácsát követve a vörössel mázolt fejen tartottam a céljelet és elfehéredő ujjal nyomtam a tűzgombot. Fogalmam sem volt, hányadik sorozatnál sikerült túlterhelni a nagy hajó pajzsát, de végül az egyik lövésem már egyenesen a torony oldalába csapódott. Aztán még vagy három, mielőtt le kellett fordulnom a célról!

   Amint távolodni kezdtem, hogy teret nyerjek a következő támadáshoz, átvette a helyünket a szinte a semmiből felbukkanó a Cor Serpentis, és ő is alaposan megsorozta a védtelenné vált anyahajót. Közben persze Dooley sem akart kimaradni a buliból és a védelmi löveggel egészen addig osztotta az áldást a kalózoknak, amíg a következő támadásra nem fordultam és el nem takarta előle a célt a Stormhawk törzse.

   Éppen kilőttem a második támadásom első sorozatát, amikor a nagy hajó soknak találva a zaklatásunkat, menekülőre fogta a dolgot. Belobbantak a Goliath-énál is nagyobb hajtóművei, és a monstrum elindult az aszteroidamező széle felé. Ezzel ugyan nehezített egy keveset a dolgunkon, de nem szabadult meg sem tőlünk, sem a Cor Srepentis-től. Könnyedén tartottuk a tempóját és egyre újabb lékeket szakítottunk a burkolatán. A kalózok rádiósa közben egyre hívta a vadászaikat, hogy segítsenek az anyahajó védelmében, de csak egyetlen gépük érkezett a mind sürgetőbb hívásra.

   A Stormhawk pajzsát végigsorozó gépben meglepetten ismertem fel a nemrégen még „sérült” csalit. Steve korábbi intelmére ügyet sem vetve utána fordultam a jóval könnyebb vadászgépnek. A kalóz ezúttal nem menekülni akart, hanem vesztére ismét támadott. Még csak félig fordult felénk, amikor lövéseim elsöpörték a pajzsát, majd leszakították a bal oldali hajtóművét. Ettől a kis gép megpördült, nekivágódott az egyik aszteroidának és darabokra szakadt. Mielőtt a menekülő anyahajó után vetettem volna magam, még láttam a vadászgépnek a Cymonide-B fényében meg-megcsillanva, pörögve távolodó fülkéjét.

   Steve ideges feszültsége az egekig szökött, mikor a kalózok vadászai felbukkantak az aszteroidák közül. Aztán egy pillanat alatt semmivé lett, amint Tom támadásba lendült a kalózok ellen. A kölyök megint pompásan harcolt és minden pontosan Nolan tervei szerint alakult. A fülhallgatójában egyre-másra harsantak fel a Goliath vadászainak győzelmeit jelző diadal-kiáltások. De igazán akkor mérhette fel a győzelem nagyságát, amikor a kalózok anyahajója segítséget kért, és már csak egyetlen pilótája jöhetett a hívásra! De Tom azt is olyan higgadt nyugalommal szedte le, ahogyan az anyahajót aprította minden támadásával.

   Egy órával később aztán Steve megfogta a kölyök karját:

   –Elég volt, Tom. Hagyd elmenni őket!

   –Most?  –nézett meglepetten a férfira Tom.  –Ki tudom csinálni ezt a béna kacsát!

   –Már veszítettek, Tom! Csak menekülni tudnak. És én éppen azt akarom, hogy hazamenjenek.

   Tom lemondóan rántott egyet a vállán és csökkentve a motorok teljesítményét elfordult az alaposan megtépázott anyahajótól. Olyan keserves képet vágott, hogy Steve megszánta:

   –Tudod mit? Keressük meg annak az utolsó vadászgépnek a fülkéjét!

   –Megpróbálhatjuk  –bólintott rá a kölyök.  –De amilyen kicsi, nem lesz egyszerű dolog megtalálni!

   –Bemértem a pályáját, mikor elpattant az aszteroidáról  –szólalt meg halkan Sharman, és már küldte is az adatokat a kapitány képernyőjére.

   Clara Towner gyanakodva lépett be a naszád lakóterébe. A sisak arcvédője mögül azonnal látta, hogy megmentői sem bíznak benne jobban, mint ő bennük. Jobbra, az étkező sarokban egy vállas, középmagas fickó állt. Szemben, a pilótafülkében egy magas, szőke, negyvenes férfi várakozott, meg egy kerekarcú kölyök. Clara látott még egy kikandikáló vállat az egyik székből, de biztosra vette, hogy valamelyik fekhelyen is lapul valaki. Talán fegyverrel a kezében.

   Lassú, jól látható mozdulatokkal felnyitotta és levette a sisakját. Egy pillanatra az étkezőben álló ember felé fordult, amíg sisakját az asztalra tette, aztán végigment a fekhelyek közti szűk folyosón. Kezeit felszólítás nélkül is végig maga előtt tartotta, nehogy a naszád legénysége valami ostobaságot tételezzen fel róla. Persze egészen más lett volna a helyzet, ha az anyahajó nem menekül el! Akkor nem óvatoskodna itt ezekkel az irgalmas szívű balekokkal! De így hiába is foglalná el a naszádot. A bázisra úgysem viheti magával a „megmentőit”.

   –Clara Towner pilóta vagyok  –állt meg a negyvenes, szőke férfi előtt Clara egy kurta biccentéssel bemutatkozva.  –Köszönöm, hogy kimentettek, kapitány!  Bár gondolom, csak azért tették, hogy átadhassanak a GalPolnak.

   –Rossz helyre címezte a köszönetét, hölgyem! Én csak a másodpilóta vagyok  –rázta meg a fejét az idegen, aztán a kölyök felé intett:  –A naszád tulajdonosa és kapitánya Thomas Doesson.

   –Üdvözlöm a fedélzeten, kisasszony!  –lépett előbbre a kölyök.

   –Akkor önnek köszönöm, hogy a fedélzetükre vettek, kapitány!  –bökte ki meglepetten Clara.  –És mielőtt faggatni kezdene, közlöm, hogy minden hálám dacára sem fogom elárulni a társaimat!

   –Egyelőre senki sem akarja átadni önt a GalPolnak  –jegyezte meg csendesen Doesson kapitány.  –De egy kis segítséget szívesen vennénk. Cserébe még haza is vihetnénk a bázisukra.

   –Tényleg ennyire ostobának látszom?  –húzta el a száját Clara.  –Mit gondol, meddig élnék, ha elárulnám a bázisunk helyét, és még oda is vezetném magukat?

   Mielőtt a kölyök bármit mondhatott volna, egy széles, magasra kopaszodott homlok, meg egy hegyes orr bukkant fel annak a széknek a támlája mögül, amelyből Clara korábban egy vállat látott kikandikálni.

   –Kapitány!  –szólalt meg a hegyes orrú férfi.  –A Goliath kapitánya kéri, hogy térjünk vissza és dokkoljunk a kettes teherzsilipjükre.

   Amint ráálltam a Stormhawk-kal a Goliath célvektorára, hosszú percekig szinte semmi dolgom sem volt. Ráértem nézelődni. És volt is mire rábambulni! Éppen ekkor tértek vissza és dokkoltak be konténerekből kialakított hangárjaikba a teherhajó győztes vadászgépei. Az aprócska gépek pilótafülkéje csak nagyjából két méter átmérőjű, szinte ablaktalan acélgömb volt. Három motorjukat egy-egy rövid, vaskos szárny kötötte a fülkéhez, és a mögötte elhelyezett tartályhoz. Fegyverzetüket a motorgondolák elejébe építették be, mindegyikbe két-két löveget.

   Amilyen egyszerű felépítésűek voltak ezek a kis gépek, olyan félelmetesnek tűntek sötétszürke festésükkel. Ha nem villogtatták volna szaporán manőver-hajtóműveiket, a többségüket meg sem láttam volna. Csak a Goliath alját megvilágító fényszórók sugarába érve váltak egyszerre jól láthatókká, közvetlenül a bedokkolás előtt. Tizennégyet számoltam meg a kis vadászgépekből, míg egy másik mozgolódás el nem terelte róluk a figyelmemet.

   Egy szkafanderes brigád éppen a Goliath két leghátsó konténer-sorát kezdte szétbontani. Csak a hatalmas fenéklemezeket szerelték le és vonszolták oldalra, vagyis ez a tíz konténer egyetlen nagy hangárt álcázott! Érdeklődve lestem, vajon mi lapulhat még a vadászgépeken kívül a nagy hajó rakományában. A szerelők lámpáinak fényében hamarosan meg is jelent a rejtett fészkéből óvatosan kilebegő naszád. Akkora lehetett, mint Kevin Cor Serpentis-e, de valami egészen furcsa formája volt. Leginkább egy óriási, lapos bogárra emlékeztetett a hátára csukott hatalmas szenzortányérjával és a csápokként hátra hajtott teleszkópos antennáival. Két hajtóművének széles, lapos fúvónyílásai a szenzortányér vonalát követték. A törzs baloldalán domborodó, hatalmas szemnek tűnő, ellipszoid pilótafülkéje, meg a naszád másik oldalán szürkéllő, méretben és alakban is a pilótafülkének megfelelő gondola csak még jobban kihangsúlyozta a hajó bogár-szerűségét.

   Amint a bogár-naszád kilebegett addigi fészkéből, a szkafanderes munkások sorban visszaszerelték a konténerek fenéklemezeit, helyreállítva a Goliath eredeti kinézetét. Közben a furcsa hajócska úgy ötven méterre távolodott korábbi hordozójától és ott pozícióba állt. Tovább aztán már nem is nézelődhettem, mert a konténerhajó közelébe érve a dokkolásra kellett figyelnem. Lassan közelítettem a Stormhawk-kal a nagy hajó lakótömbjének oldalán sárga irány-fénnyel jelzett dokk-kapuhoz. Az utolsó méterek megtétele közben egyre jobban lefékeztem a naszádomat, míg végül szinte alig döccenve összekapcsolódtunk a Goliath-tal.

   Szkafanderétől megszabadulva Clara csendesen gubbasztott a naszád egyik utas-ülésén, amíg megközelítették a konténerhajót. Igyekezett nagyon közömbösnek mutatkozni, de valójában feszült figyelemmel kísért minden szót, minden mozdulatot. Meglepte, milyen gyorsan, pontosan és szó nélkül teljesítik kölyök parancsnokuk utasításait a legénység tagjai. Furcsa volt, hogy komoly tudású, meglett emberek ennyire elfogadják vezetőjüknek a csapat legfiatalabb tagját. De Clara azt is gyorsan észrevette, hogy a kölyök időnként tanácskérőn néz a másodpilótára. Nem volt nehéz rájönnie, hogy bár a kölyök irányítja a naszádot, neki meg a mellette ülő másodpilóta dirigált. Csak az nem volt világos a lány előtt, hogy miért van szükség egyáltalán erre az átlátszó színjátékra?

   Clara gondosan elraktározta ezt az információt is, bár fogalma sem volt, fel tudja-e még használni. Már arra is régen rájött, hogy a konténer-hajó egy profi módon felállított csapda volt, és ők amatőrök módjára, gyanútlanul bele is sétáltak ebbe a csapdába. Hallotta a győztes pilóták diadalkiáltásait a rádióban. Majdnem biztosra vette, hogy egyedül ő élte túl a csatát a Dragon vadászpilótái közül. Csak remélni merte, hogy hamarosan átadják a GalPolnak, ahonnét gyorsan haza juthatna a kapcsolatai révén. De sejtette, hogy foglyul ejtői valami egészen mást várnak tőle.

   Nézelődés közben jól látta az ablakon túl, bedokkolás közben azokat az átkozott vadászgépeket is, amelyek elbántak a társaival. Forrt benne a gyűlölet. Ha bármi módot talált volna rá, akár saját magával együtt is felrobbantotta volna a konténer-hajónak álcázott hordozót és győztes vadászait! De volt, amit még a bosszúnál is jobban akart. Bármit megadott volna, ha rájöhet, hogy ki állította nekik ezt a csapdát? Kinek volt elég pénze vadászgépekre, pilótákra, hamis papírokra és kellő hírverésre, amivel lépre tudta csalni a Dragon-t? És miért fektetett ennyi pénzt ebbe az akcióba, ha közben hagyta elmenekülni a súlyosan megrongált, vert helyzetben levő hordozót? Mit akart elérni ezzel a győzelemmel az a titokzatos személy? Vagy inkább szervezet?

   Amíg Clara ezen törte a fejét, az ablak látómezejét lassan betöltötte a konténerhajó világos, majdnem fehér-szürke oldala. A kölyök ugyanolyan könnyedén és magabiztosan dokkolt a nagy hajó teherzsilipjéhez, ahogyan korábban Clara gépét is lelőtte. A lány még most sem tudta elhinni, hogy ez a majdnem gyerek pilóta bánt el vele. És méghozzá egy naszáddal! Pedig a gyakorlatokon soha, senki sem tudta legyőzni, még vadászgéppel sem. Ez a kölyök meg …

   Lefelé sandítva alaposan felmértem Clara vékony derekát és kerek fenekét, amíg a Goliath egyik térhajósának nyomában végigballagtunk a meglehetősen hosszú folyosón. Nem is volt rossz ötlet Steve-től, hogy a légzsilipnél egy szem-villanással jelezte, engedjem előre a foglyunkat. Persze tudtam én, hogy nem azért kellett a lány mögött maradnunk, hogy zavartalanul megcsodálhassam járás közben kecsesen ringó csípőjét. De ha már így alakult …

   Mielőtt elértük volna a folyosó végét, a világoskék egyenruhát viselő térhajós egy érintéssel kinyitott előttünk egy ajtót a jobb oldalon. Clara egy pillanatra megtorpant. Előbb a Goliath emberére nézett, aztán a válla fölött ránk. Végül egy röpke vállrándítással belépett. Követtem a lányt, és döbbenten néztem körül a konténerhajó étkezőjében. Sosem gondoltam, hogy egy térhajón, a raktárakon kívül is lehetnek ekkora helyiségek! Az étkezőben két oldalt három-három, négy személyes asztal sorakozott. Jobbra, a távolabbi falon volt a konyha ételosztó ablaka. Ezt sem gondoltam volna, hogy ennek a hajónak külön szakácsa is van!

   Kevin és Fisher kapitány az ablak előtti asztalnál ülve vártak ránk. Rezzenéstelen arccal nézték, amint Clara elébük állt és bemutatkozott. És persze a lány megint nem találta el, kihez kellene szólnia. Nem a rangjelzéseit viselő Fisher kapitány válaszolt, akinek egy fejbiccentéssel bemutatkozott, hanem az egyszerű, szürke overallos Kevin.

   –Üdvözlöm, Towner kisasszony!  –hajolt meg ültében Kevin.  –Foglaljon helyet! És ugye megérti, hogy én egyelőre nem mutatkozok be? Doesson kapitány! Mr. Nolan! Foglaljanak helyet!

   Clara maga alá húzta az egyik széket, és lezökkent Kevinnel szemben. Én a felszólítást csak félig véve komolyan Steve-nek hagytam a lány melletti ülőhelyet és a szomszéd asztaltól perdítettem oda magamnak egy széket az asztal sarkára. Ezzel jobb helyet szereztem, mint Steve, mert bár ő ült Clara mellett, de én sokkal jobban láthattam a lányt.

   –Nos, kisasszony. Amint azt már ön is tudja, a hordozójuk kénytelen volt … khm … visszavonulni  –kezdte Kevin.  –A vadász századuk felmorzsolódott a harcban. Sajnos nem találtunk több túlélőt, hiába kutattunk utánuk.

   –Tudom, hogy maguk győztek!  –vágott közbe ingerülten Clara, a tenyerébe vájva körmeit.  –Felesleges elmondania ezt a győzelmi jelentést!

   –Csak azt akartam, hogy tisztában legyen a helyzetével  –vonta meg a vállát közönyösen Kevin.  –Minél előbb fel akarjuk venni a kapcsolatot Travis kapitánnyal. Ha a segítségünkre tudna ebben lenni, néhány napon belül ismét otthon lehetne a bázisukon.

   –Miben kellene segítenem?  –kérdezte gyanakodva a lány.

   –Ön megadja a bázisuk koordinátáit és a biztonsági szignáljukat. Doesson kapitány pedig hazaviszi magát. És egyúttal személyesen Travis kapitány kezébe adja az ajánlatunkat is.

   –És azt hiszik, hogy ez egy jó terv? Maguk szerint Travis kapitány meddig hagyna életben, ha egy idegen naszádot vezetnék a Red Dragons bázisára? Főleg, ha még a biztonsági szignált is megadnám ennek a …. kapitánynak? Akkor már inkább adjanak át a GalPolnak! Jobb élve börtönbe menni, mint meghalni egy ekkora ostobaság miatt!

   –Senki sem akarja börtönbe juttatni, Towner kisasszony  –emelte fel nyugtatóan a kezét Kevin. Aztán kicsit oldalra fordult:  –Kapitány! Kérem, indítsa el a Listening-et!

   Fisher kapitány engedelmesen lepötyögött egy kódot az asztalon fekvő adat-vizoron. Sejtettem, hogy éppen indulási parancsot adott a bogár-naszádnak, de azt egyáltalán nem értettem, miért hagyta rá Kevin ilyen gyorsan Clara meggyőzését. Akármilyen keménynek mutatta is magát a lány, valamivel biztosan rá lehetett volna venni, hogy segítsen! Én biztosan nem hagytam volna abba a rábeszélést Kevin helyében az első elutasító válasz után, ha már ennyi időt és pénzt feccöltek ebbe az akcióba.

   –Ha nem akar visszatérni Travis kapitányhoz és a Red Dragons-hoz, akkor a következő javaslatom az, hogy csatlakozzon hozzánk!  –fordult újra a lányhoz Kevin, szinte közömbösen.

   –Ez most valami vicc? Maga sem gondolhatja komolyan, hogy beállok a pilótáik közé, és a korábbi bajtársaim ellen fogok harcolni!

   –Miért ne gondolnám komolyan? A Red Dragons-nál gondolom, a zsákmány bizonyos része volt a fizetése azért, hogy idegenekre támadjon. Mi is megfizetjük a pilóta-tudását. Nem részesedéssel, hanem garantált fizetéssel. Azt hiszem, alapnak megteszi havi háromszáz kredit, plusz a teljes ellátás. És persze bevetésenként kap ötven kredit pótlékot.

   –Tényleg azt hiszi, hogy havi háromszáz kreditért harcolni fogok a barátaim ellen? Miért tenném? Hiszen még azt sem tudom, hogy kik maguk és mit akarnak elérni ezzel a hajóval!

   –Mit számít az, hogy kik vagyunk? Talán a Red Dragons-hoz valami politikai, vagy vallási ok miatt állt be?

   –Egy frászt!  –köpte a szót maga elé Clara.  –Nem volt hova mennem, ők meg befogadtak és még pénzt is ígértek!

   –Amint mondtam, mi is befogadjuk. És még fizetünk is a szolgálataiért. Még arra is hajlandó vagyok, hogy ésszerű keretek között tárgyaljunk a fizetése emeléséről!

   –Nincs miről tárgyalnunk. Nem fordulok a barátaim ellen.

   –Ha nem, hát nem  –vonta meg a vállát közönyösen Kevin.  –Ebben az esetben már csak egyetlen lehetőségünk maradt. Mivel ön szerint semmilyen lehetőségünk sincs közvetlenül Simon Travis-hez fordulni, Doesson kapitány a Red Dragons bázisa helyett Freeportra repül. Ott majd ön is eldöntheti, hogy mihez akar kezdeni.

   Eddig úgy tudtam, hogy a Goliath-ot kell elkísérnem a Mole-984-ig, esetleg a következő céljáig. Sem a Freeportra, sem a Red Dragons bázisára való repülésről még csak hallani sem hallottam mostanáig. Meglepetésemben majdnem közbe is kérdeztem, de Steve az asztal alatt még idejében a lábamra lépett. Ettől a finomnak aligha nevezhető figyelmeztetéstől ugyan csaknem felszisszentem, de végül is sikerült visszanyelnem még a káromkodást is, és csendben maradtam, ahogyan Kevin nyilván el is várta tőlem.

   A váratlan ajánlat láthatólag Clarat is meglepte. Pillanatokig csak a száját rágta és hol Kevint, hol engem méregetett. Aztán végül rábólintott, bár láttam rajta, hogy éppúgy semmit sem értett az egészből, mint én magam.