II.                           Thunderbolt

1.

   A dokkolás után Anela a többi utashoz hasonlóan kioldozta magát székéből. Csontropogtatót nyújtózva felállt, de egyelőre nem mozdult a helyéről. Megvárta, míg a többség végigaraszol az ülések közti szűk folyosókon és besorakozik a légzsilipekbe. Aztán a hozzá igazodó Linával az oldalán kényelmesen átsétált a Thunderbolt fedélzetére.

   A zsilip vaskos ajtaján túl viszonylag széles, rövid folyosóra jutottak, amely még tele volt a regisztrációs pultnál feltorlódó utasokkal. A bal oldali fal mellett a Terraflot két tisztje állt. A kompból kisorjázó utasokat figyelték, és Anela rögtön tudta, hogy rá várnak.

   – Anela Tirakhoz van szerencsém?  – lépett az egyik, századosi rangjelzést viselő férfi a lányokhoz, igazolva Anela megérzését.  – Ralf Sverden vagyok, Kadrif ezredes titkára. Az ezredes és a bizottság tagjai várják önt.

   – Igen, tudom  – bólintott Anela.  – Az Oberon jelentése. Mutassák meg a szállásomat, kérem, hogy lerakhassam a csomagjaimat! Aztán mehetünk Kadrif ezredeshez.

   – Muren hadnagy majd a szállására viszi a csomagjait. Nekem parancsom van magát a megérkezésekor azonnal Kadrif ezredes irodájába kísérni.

   Anela pillanatnyi habozás után Linához fordult:

   – Sajnálom Lina, most el kell válnunk! De nem olyan nagy a Thunderbolt, hogy két barát meg ne találná egymást, ha igazán akarja. Amint időm engedi, megkereslek! Persze, ha mégsem jelentkeznék, te is bátran kereshetsz engem!

   Kadrif ezredes idegesen méregette lépteivel tágas irodája hosszát. Egy hónapja vette át a Terraflot büszkeségének parancsnoki tisztét. Először örült a megtiszteltetésnek, ami természetesen előléptetéssel is járt. Már alig várta, hogy a csengizek ellen vezethesse szuperhordozóját, mely egy egész hajóraj erejét egyesítette magában. Csakhogy a bevetések előtt hosszú próbaútra volt szükség és még előbb fel kellett tölteni a Thunderbolt feneketlen raktárait.

   Ron Kadrif a háború kezdete óta harcolt a csengizek ellen, az első rakétás cirkálók egyikén kezdve önálló pályafutását, immáron hat esztendeje. Ez alatt az idő alatt huszonhat csengiz csillaghajót és tizennégy bázist semmisített meg, a Terraflot tíz legeredményesebb parancsnoka közé emelkedve. A legutóbbi két évben a nagy hajók irányításában is tapasztalatokat szerzett, sikerrel vezetve a Daring hordozót három csengiz bázis ellen. A Thunderbolt berakodásához azonban minden korábbi tapasztalata kevésnek bizonyult.

   Már kezdett úrrá lenni a nehézségeken, mikor megkapta az örömteli hírt: a Thunderbolt első csillagközi útján velük tart a Csillaghajózási Tanács öttagú küldöttsége is. Ezzel egyidejűleg visszavonták a korábban kijelölt úti célt, mert a küldöttség fogja kiválasztani az újat. Nem sokat javított az ezredes hangulatát az sem, mikor a személyzetet behajózó kompok egyikén megérkezett a beharangozott küldöttség négy tagja. Habár ők fognak parancsolni a Terraflot legnagyobb csillaghajójának, civilek voltak egytől-egyig.

   Aztán ma este újabb üzenet érkezett a Tanácstól és a négy küldött egy esetleges még újabb úti célról kezdett vitázni. Éppen ez a vita, no meg a küldöttség utolsó tagjára  – az egyetlen tapasztalt térhajósra –  való tétlen várakozás késztette ideges sétára Kadrif ezredest. Képtelen volt vendégeihez hasonlóan nyugodtan ülni az asztalnál, mikor reggel el kell indulniuk a Thunderbolt-tal, miközben még fogalmuk sincs az útjuk céljáról.

   – Nyugodjon meg, ezredes!  – mosolygott rá sokadszorra is biztatóan a házigazdájukra Dom Sauger, a küldöttség vezetője.  – Mihelyt megjön Tirak százados, megbeszéljük, hogy a korábban javasolt célhoz repüljünk, vagy az Oberon jelentésének a nyomába eredjünk inkább.

   Kadrif ezredes megállt egy pillanatra és végigmérte a vendégeit. Majdnem hangosan is kimondta véleményét az ostoba civilekről. De aztán gondolatban legyintett egyet és udvariasan magába fojtotta mondandóját. A szoba távolabbi vége felé fordult és folytatta sétáját. Illetve csak folytatni akarta, mert az ajtó szisszenve félresiklott. A nyílásban Sverden százados állt, a várva várt ötödik küldöttel.

   Az ezredes pillanatnyi öröme nyomban mélységes döbbenetté változott. Ron Kadrif helyeselte ugyan a nők széles körű egyenjogúságát a Terraflotnál. Ismert nagyon jó női parancsnokokat is. De most egyáltalán nem számított a Sverden által bevezetett feketehajú, feltűnően szép lányra. Legalább is egy negyven körüli, küldetésének már a megjelenésével is súlyt adó férfit várt.

   Belépésekor Anela automatikusan felmérte a szobában lévőket. Elég volt egy pillantást vetnie munkatársaira és Kadrif ezredesre, hogy megérezze a szinte szikrázó feszültséget közöttük. Maga is irányított már csillaghajót, rögtön sejtette hát az okát is. Látva az ezredes arcán a meglepetést, gondolkodás nélkül katonásan Ron Kadrif elé lépett és feszes tisztelgéssel bemutatkozott:

   – Anela Tirak első osztályú kapitány jelentkezik, uram!

   – Üdvözlöm a fedélzeten, kapitány!  – tisztelgett vissza automatikusan az ezredes, majd megenyhülten kezetnyújtott:   – Ron Kadrif ezredes, a Thunderbolt parancsnoka.

   – Elnézést, hogy megvárattam az urakat!  – mosolygott Anela a társaságra.  – De nem hagyhattam ott a kompot félúton.

   – Talán egy kicsit komolyabbra is fordíthatnánk a szót!  – emelkedett fel székéről Dom.  – Kaptunk egy érdekes jelentést a Csillaghajózási Tanácstól, és ez befolyásolhatja küldetésünk célpontjának kiválasztását.

   – Az Oberon jelentése, meg a legalább négy hónappal ezelőtt készített felvételek!  – dünnyögte az orra alatt megvetően Tim Borel.  – Ha laktak is valaha űrlakók azon a bolygón, rég elköltöztek onnét!

   – Lehet, hogy elköltöztek, de nem biztos  – jegyezte meg Dean Perrol.  – És azon a bolygón legalább tudjuk, hogy ott laktak. Az általunk kiválasztott rendszer csak olyan lehetőség, mintha kockadobásnál biztosra vennénk, hogy a hatos jön ki.

   – Uraim! Önök eddig sem tudtak dönteni. Azt mondták, Tirak kapitány ért a legjobban az űrlakókhoz  – szólt közbe Kadrif ezredes az asztalhoz sétálva.  – Nos, Tirak kapitány megérkezett. Mutassuk meg neki is az Oberon felvételeit és hagyjuk, hogy ő döntsön!

   – Már láttam a felvételt  – szabadkozott Anela.  – Én sem tudom megmondani, hogy most vannak-e űrlakók azon a bolygón. De az biztos, hogy amikor az Oberon felvétele készült,  volt ott egy telepük, és azok a naszádok éppen hazafelé repültek. Ha felderítésen, vagy bevetésen lettek volna, kiemelt lövegekkel közelednek a bolygóhoz.

   – Kiemelt fegyverzettel ők sem repülhetnek be egy bolygó légkörébe!

   – Most nem az a kérdés, hogy leégnek-e a lövegeik, vagy sem, Tim  – intette le Perrol az akadékoskodó Borelt.  – Azt kellene eldöntenünk, hogy a két lehetséges célpont közül melyiket válasszuk.

   – Nos? Szerinted melyik bolygóhoz érdemesebb repülnünk?  – fordult Anelához a meddő vita lezárásaként Dom.

   – Az Oberon bolygójához  – vágta rá habozás nélkül Anela.  – Mind a két bolygó megfelel az űrlakóknak. De ezen legalább tudjuk, hogy van-volt egy telepük. Tapasztalatom szerint az űrlakók fél évnél többet is eltöltenek egy-egy bolygón, ha nem zaklatják őket. Abban a körzetben még nem láttunk csengizeket.

   – Mindenki a saját elképzelését védi  – vonogatta a vállát Borel Anela érvelését hallva.  – Az lesz a legokosabb, ha szavazunk az úticélról! Én a korábban kijelölt bolygóra voksolok. Számítógépes modellezéssel választottuk ki, mint a csengizek elleni harc egyik legjobb bázisát.

  – Maguk mondták, hogy Tirak kapitány a szakértőjük az űrlakókkal kapcsolatos kérdésekben  – szólalt meg határozott hangon Kadrif ezredes.  – Vitás kérdésekben mindig a szakértőkre szoktam hallgatni. Máris kiadom a parancsot a navigációnak, és reggel indulunk az Oberon bolygójához.

   A csoport tagjai meglepetten néztek az ezredesre, majd egymásra. Úgy tudták, küldetésük fontossága miatt hat hónapig ők szabják meg, hová repüljön a Thunderbolt. Mostanáig fel sem merült bennük, hogy a szuperhordozót dirigáló Kadrif ezredes beleszólhat a vitáikba.

   Leghamarabb  – igazi diplomatához illően –  Dom tért magához. Kaján mosollyal megköszönte az ezredes eddigi türelmét és másnapi bokros teendőikre emlékeztetve szállásukra küldte társait. Magában egyformán nevetett a határozott ezredesen és meglepett társain. Bármilyen sikertelen marad is a küldetésük, a Thunderbolt leghamarabb csak fél év múlva viheti őket Umbarhoz, ahol a szuperhordozót feltöltik, ők pedig átszállnak ez egyik kísérő cirkálóra, és azzal folytatják a keresést.

   De bármi legyen is az utazás eredménye, a Thunderbolt hadihajó marad. A küldöttség csak a soron következő úticélt határozhatja meg. Kadrif ezredes feladata megakadályozni, hogy az új hadihajó a szükségesnél kockázatosabb helyzetbe kerüljön. Ha csengizekkel találkoznak, természetesen kipróbálhatják a Thunderbolt erejét, de csak az ésszerűség keretein belül.

   – Egy pillanatra még, uraim!  – szólt az ajtó felé tartó küldöttek után az ezredes.  – Megkérdezhetem, miért olyan fontos önöknek, hogy űrlakókkal találkozzunk? Mióta tavalyelőtt elhagyták a Földet, már nem a szövetségeseink. Remélem, arra senki sem gondolt, hogy újra megpróbáljuk eltávolítani őket a hadműveleti területeinkről!

   – Nem mondták önnek, hogy a Thunderbolt követeket fog szállítani?  – adta az értetlent Dom.  – A mi feladatunk megkötni a második szövetséget a Föld és az űrlakók között.

  – Csak a Föld nevében? Nem lenne sokkal hatásosabb, ha az egész Galaktikus Központ nevében ajánlanának szövetséget az űrlakóknak?

   – Ez sajnos két okból is lehetetlen, ezredes  – ingatta a fejét Dom.  – A Galaktikus Központ nem akar szövetségre lépni az űrlakókkal, de az űrlakók sem kérnek a Központból. A Földnek viszont égetően szüksége van az űrlakók segítségére. Le kell lassítanunk a csengizeket, amíg kiépül a szuperhordozókból álló flottánk.

   – Akkor miért nem győzzük meg erről a Galaktikus Központot is?

   – Mert a Központ nem hajlandó tagjai közé fogadni az űrlakókhoz csatlakozó fajokat  – mondta csendesen az ajtóban álló Tim Borel.  – Szerintük az űrlakók veszélyesen magas technikai szintet értek el, miközben megőrizték káros agresszivitásukat. A Központ küldöttei úgy vélik, ha legyőzzük a csengizeket, az űrlakókkal fog meggyűlni a bajunk.

   – De akkor ez a szövetség árulás a Galaktikus Központtal  szemben!  Pedig az ő segítségük nélkül a csengizek már rég leigázták volna a Földet!

   – Egészen biztos ebben, ezredes?  – lépett Ron Kadrif elé Anela.  – Maga is évek óta harcol a csengizek ellen. Hány idegen fajjal találkozott, vagy harcolt már együtt?

   – Egyszer a sinappok három térhajójával közösen támadtunk meg egy nagy csengiz bázist  – kezdte számlálni az ezredes az emlékeit.  – És háromszor is találkoztam az abegókkal, bár közös bevetésre még nem repültem velük.

   – És nem találja furcsának, hogy a Központ többi népének hadihajóival még egyetlen földi térhajó sem találkozott?  – folytatta Anela a kérdezősködést.

   – Nem. A világűr hatalmas. A csengizeket kifejezetten keressük, mégsem találkozunk velük minden nap!

   – Az sem tűnt fel önnek, hogy ezek a népek a saját jelzéseik alatt harcolnak? Én legalábbis még sosem láttam a Galaktikus Központ jelvényét viselő hadihajót.

   – Ezért van szükségünk az űrlakókra  – vette át a szót Dom.  – Nekünk most hatékony szövetégesek kellenek. Harcosokra van szükségünk, nem elvi támogatásra. 

   – Még mindig nem érti, ezredes?  – kérdezte Borel a parancsnok arcát fürkészve.  – A Galaktikus Központ minden segítséget megad a technikai fejlesztéseinkhez. De hagyja, hogy egyedül vívjuk meg a harcunkat a csengizek ellen!

   Ron Kadrif megroskadt vállakkal állt az asztala mellett. Még kicsiny gyerek volt, mikor a jóságos idegenek megérkeztek a Földre. Azóta is egész életét a Galaktikus Központ iránti hála és szeretet hatotta át. Nemcsak tanulta, de mélységesen igaznak is érezte, hogy az elmúlt évtizedekben minden jót a Galaktikus Központtól kapott a Föld népe.

   De ezek a ki nem mondott vádak legalább annyira igaznak tűntek, amennyire felháborítóak voltak. Csak most tudatosult benne, hogy bár a Föld tizenkét éve vívja gigászi harcát a csengizekkel, még sosem érkezett egyetlen hadihajó sem a Galaktikus Központ jelvényével a szorongatott Terraflot felmentésére. Azt sem tagadhatta, hogy a csillagközi terjeszkedés első másfél évtizedében az emberiség szinte elébe ment a csengizeknek. A csillagtérképeken jól látható volt, ahogy az új és még újabb bázisokat egyre közelebb alapították az ellenség területeihez.

   Anela szánakozva nézte a Thunderbolt magába roskadt parancsnokát. Pontosan tudta, mit érez most Ron Kadrif. Évekkel ezelőtt ő is átélte ugyanezt a sokkot, a Meteor-csapatnál. Éppen Kirz iránti szerelme és a mélységes felháborodás tette az űrlakókkal kötendő szövetség legelszántabb szószólójává, mikor hazatérhetett a Földre.

   Míg Kadrif ezredes irodájától a „D” fedélzet egyik liftjéhez ballagtak, Anela a társait faggatta a Thunderbolt-on szerzett tapasztalataikról. A két „szerencsés”, Perrol és Louis Manton, akik Dom megbízásából Sverden századossal, mint idegenvezetővel bejárták a szuperhordozó fedélzeteit, készségesen elpanaszolták tapasztalataikat.

   – Ha jó formában akarsz maradni Anela, nincs más dolgod, mint végigkocogni ennek a monstrumnak az összes folyosóján  – ajánlotta fájdalmas mosollyal Manton.

   – A lábaim majd leszakadtak, mire végeztünk  – tódította Perrol.  – Sverden olyan labirintuson hurcolt végig bennünket, amiben semmit sem tudnék egyedül megtalálni!

   – Legalul kezdtük, ahol te is a Thunderbolt fedélzetére léptél!  – magyarázta Manton.  – Az űrkompok aknái előtt vannak a naszádok hangárjai és a nagy javító-akna. Ez a „K” fedélzet, kiegészítve néhány tucatnyi lövegállással. Fölötte következik a három raktárfedélzet, a „H”, „I”, meg a „J”. Sverden szerint legalább két évre való élelmiszer, víz és levegő van ott felhalmozva, de a regenerátorok révén akár három évig is kihúzhatják újratöltés nélkül.

   – Azt nem is mondtad, hogy mennyi pótalkatrész és fegyver van azokban a raktárakban  – szólt közbe Perrol, utolsóként belépve a lift fülkéjébe.  – Nem csak javítani tudják a kísérő cirkálókat, de jó párszor újra is tölthetik őket mindennel!

   – Ez most mellékes!  – intette le társát Manton.  – Az egyik legfontosabb szint, a „G” fedélzet. Itt találhatók a vadászgépek hangárjai és a javító műhelyeik is. Közel kétszáz vadászgépet tárolnak ezen a fedélzeten!

   – A mi számunkra most az „E” és főleg ez az „F” fedélzet a legfontosabb  – intett a lift feltáruló ajtaján túlra Borel.  – Itt szállásoltak el bennünket, pedig a főbb tisztek az irányító szinten, a „D” fedélzeten laknak!

   – Egyszerű legénységi szállást kaptunk, mintha nem is a Csillaghajózási Tanács megbízottai lennénk  – fortyogott Perrol.  – Szűk kis lakófülkék, tisztálkodási lehetőség nélkül! A közös fürdőt és mellékhelyiséget kell használnunk! Még annyira sem becsültek bennünket, hogy egymás melletti fülkéket kaptunk volna!

   – Anelának és nekem felajánlottak egy-egy vendégszobát  – csitítgatta társát Dom, aztán Anelához fordult:  – Remélem, nem haragszol, de nem fogadtam el. Azok ugyanis két szinttel feljebb vannak.

   – Ti tényleg nem vettétek még észre, hogy egy űrhajón vagyunk?  – kérdezte csípősen Anela, szembefordulva társaival a folyosón.  – A Thunderbolt hadihajó. Harcra készült, nem pedig az utasok kényelmére. Ha egy cirkálóval erednénk az űrlakók nyomába, ti négyen valószínűleg egyetlen közös fülkében laknátok, ami sokkal kisebb lenne, mint egy-egy itt kapott szobátok. És nem udvariatlanságból szállásolnának el úgy benneteket, hanem a lakótér szűkössége miatt.

   – Igazad lehet  – tűnődött el Dom.  – Mikor először beszéltem Kadrif ezredessel, egy pillanatra nyitva maradt az irodája és a fülkéje közti ajtó. Az ő szobája sem nagyobb, mint a mi fülkéink.

   – Engem nem is a fülkék mérete dühít igazán  – ingatta a fejét Borel.  – A Csillaghajózási Tanács hivatalos küldötteiként megilletne bennünket a „D” fedélzeti tiszti szállás!

   – Szokatlanul nyűgösek vagytok ma!  – próbálta Anela egy kis tréfával elterelni társai figyelmét a szállásaik miatti felháborodásukról.  – Inkább meséljétek el végre, hogy mi van még a „D” fedélzet felett!

   – Ugyan! Arra nekünk aligha lesz dolgunk  – legyintett Manton.  – A három legfelső fedélzet kimondottan harci szint. A „C” fedélzeten vannak a rakétaindítók és a hozzájuk tartozó raktárak. De itt és a következő két szinten kapott helyet a Thunderbolt lövegállásainak közel két harmada is. A „B” fedélzet középső része a repülőfedélzet. Az „A” fedélzeten levő aknában fékezik le a vadászokat, és a különleges lift-zsilipek azonnal le is hozzák őket a „B” szinti repülőfedélzetre.

   – A „B” szint elején található a két indítóállás is  – vette át a szót Perrol.  – Négy-négy kivetőaknájuk van, és mindegyik percenként képes indítani a vadászokat, olyan összetett a légzsilip-rendszerük!

   – Lehet, hogy hozzátok képest már öreg vagyok, de szerintem kicsit későre jár ehhez a beszélgetéshez  – nyomott el egy ásítást diszkréten Dom.  – Különben is, ha már ilyen szépen hazakísértük Anelát, akár hagyhatnánk is pihenni! Reggel majd ki-ki igénye szerint folytathatja a dühöngést, vagy az áradozást a Thunderbolt-tal kapcsolatban.

   Társai elégedetlenkedése után Anela meglepetten nézett körül a szállásául kijelölt, kifejezetten tágasnak mondható szobán. A nagyjából két méter széles, három és fél méter hosszú helyiség a hadihajókon megszokotthoz képest fényűzően volt berendezve. Az ajtó jobb oldalán méretes szekrény terpeszkedett. Mellette a komputerrel egybeépített íróasztal. Eléje a szokásos gurulós széket állították. A bejárattal szemközti falhoz került a fekhely, míg az ajtótól balra két kecses, csővázas szék állt, a későbbi vendégek számára.

   Csomagjai, melyeket az űrkompnál Muren hadnagyra bízott, a szekrény előtt várták, láthatólag rendben megérkezve gazdájuk lakásába. Anela a táskáihoz lépve értetlenül nézte az íróasztala fölé beépített hatalmas holovetítőt. Képtelen volt megérteni, miért került a falra a vetítő képernyőjét védő, szürkén vakoskodó ablak. Aztán hirtelen mindent megértett. A tervezők a holovetítővel helyettesítették a szoba ablakát!

   Táskáiról megfeledkezve Anela a védő üveglap elé lépett. Némi keresgélés után megtalálta az „ablak” keretében a mikrofont és innentől már minden könnyen ment. Lehívta a választható képek menüjét, örömmel fedezve fel köztük a kozmográdi Park látképét. Némi forgatás és a nézőpont megemelése után elégedetten látta a képernyőn a korábbi lakásából megszokott panorámát.

   A látkép sikeres beállítása után Anela enyhe undorral tért vissza a csomagjaihoz. Semmi kedve sem volt ezen a késői órán  – kozmográdi idő szerint néhány perccel éjfél előtt –  a kipakoláshoz, de zuhanyozni akart, az ehhez szükséges holmik viszont a két, méretes táskában lapultak. Nagy levegőt véve kitárta a szekrény ajtaját. Sorban a polcokra rakosgatta ruháit. Magával hozott könyveit és adat-kristályait egyelőre csak az asztalra tette. A kiürült táskákat összehajtva a szekrény aljába rejtette. Aztán éppen csak elrakott ruhái közül előhúzott egy hálóinget, köntösével és törülközőjével együtt a vállára dobta, és tisztálkodó készletét felkapva elindult megkeresni a közös fürdőt.

   A női fürdő előtere, mint minden közös fürdőé, székekkel, fogasokkal és szekrényekkel telerakott szoba volt. Anela azt hitte, ilyen késői órán egyedül lesz a fürdőben, de az egyik fogason lógó ruhák tanúsága szerint valaki más is ezt a szokatlan időpontot választotta a zuhanyozásra.

   Ruháitól megszabadulva Anela belépett a fülkékre osztott fürdőbe. Ösztönösen a másik kései fürdőzőtől távoli fülkét választott. Törülközőjét feldobta a zuhannyal szemközti mosdó fölötti fogasra. Hosszú percekig verette magát a forró vízsugarakkal. Aztán vörösre dörgölte a bőrét a törülközővel. Észre sem vette, hogy időközben a másik fürdőző is befejezte a zuhanyozást. Csak akkor figyelt fel a másik nőre, mikor az illető megfogta a karját:

   – Anela! Azt hittem, már rég alszol!

   – Te vagy az, Lina?  – nézett csodálkozva törülközője alól a lányra Anela.  – Honnan kerülsz ide ilyen későn?

   – Az évfolyam-társaimmal találkoztam az Ebédlőben. Behajózás előtt kaptunk két hónap szünetet, hát volt miről mesélni!  – magyarázta nevetve Lina.  – De te is jó sokára szabadultál Kadrif ezredestől!

   – Meg kellett határozni a Thunderbolt első úticélját és a társaim nem tudtak dönteni az én segítségem nélkül  – vont vállat Anela.  – Aztán még végig kellett hallgatnom minden gondjukat-bajukat, mielőtt elfoglalhattam volna a szobámat.

   – Te döntöd el, hová repüljön a Thunderbolt?  – kerekedett el Lina szeme.

   – Na nem én egyedül   – szabadkozott Anela.   – Öten vagyunk a Csillaghajózási Tanácstól a fedélzeten.

   – Megáll az eszem!  – támaszkodott az egyik mosdónak Lina.  – A kompon kiderült, hogy végzett űrhajós vagy, méghozzá kapitányi rangban. Most meg csak úgy mellékesen kibököd, hogy a Tanács megbízottjaként jöttél a fedélzetre! Mivel fogsz még meglepni?

   – Nem tudom  – nevette el magát Anela.

   – A társaid valami komoly problémát találtak a Thunderbolt-on?

   – Dehogy! Csak az a bajuk, hogy vérbeli civilek  – rázta a fejét Anela.  – Azt hitték, hogy a Thunderbolt egy elegáns szálloda! Fogalmuk sincs arról, mit jelent hetekig egy hadihajón élni!

   A beszélgetés a továbbiakban kissé szaggatottá vált, mert fogmosás közben meglehetősen nehéznek bizonyult értelmesen kifejezni magukat. Annyit azonban így is megállapítottak, hogy mindketten a fürdő folyosóján laknak, egymástól alig öt ajtónyira.

   – Nagyon álmos vagy, Anela?  – kérdezte Lina, mikor ruhájukkal a karjukon kiléptek a folyosóra.

   – Üde és friss vagyok, mint aki egy hete ágyat sem látott.

   – Kár! Szerettem volna kérdezni néhány dolgot.

   – Halljam, mi érdekel annyira!

   – Azt mondtad, egy Arcturus nevű cirkáló parancsnoka voltál  – kezdte félénken Lina.  – Tavaly láttam egy filmet, ami szintén egy Arcturus nevű cirkálóról szólt …

   – De annak a parancsnokát Khile Rohmnak hívták, nem pedig Anela Tiraknak. Igaz? Ugyanarról a cirkálóról van szó. Végzős gyakornok voltam, mikor egy balul sikerült bevetésen megsérült az Arcturus, Rohm kapitány pedig több társával együtt meghalt. Mikor végül mégis sikerült hazajutnunk, engem neveztek ki Rohm kapitány utódjává.

   – A filmben sokkal hősiesebben ábrázolták Rohm kapitány halálát  – kezdtek gyanúsan csillogni Lina szemei.   – Egy hatalmas csengiz bázisra bukkant az Arcturus-szal. Mielőtt kilőhették volna a rakétáikat, megtámadta őket egy csengiz cirkáló-kötelék. Legyőzték a támadóikat, de a bázist és az ott álló ellenséges hajókat csak úgy tudták elpusztítani, hogy rázuhantak a hajójukkal.

   – Így születnek a legendák  – vonta meg közönyösen a vállát Anela.  – Ha annyira kíváncsi vagy az igazságra, gyere be és elmesélem neked, hogyan történt mindez a valósában! Én ott voltam Khile Rohm utolsó bevetésén.

   Lina egy percig habozott, de mikor barátnője kitárta előtte az ajtaját, gyorsan belépett. Odabent úgy nézett körül, mintha sosem látott volna még ilyen lakosztályt, pedig hasonlóban szállásolták el őt is. Értetlenül megrázta a fejét és Anelához fordult:

   – A társaid is ilyen szobákat kaptak? Mi, gyakronok ketten osztozunk egy ekkora fülkén. De otthon, a főiskolán sem voltak ilyen kényelmes lakásaink! Mi volt a társaid kifogása a szobájuk ellen?  

   – Talán nekik sem tetszenek az ilyen rikítóan piros műbőr székek!  – intett Anela a bal oldali fal felé.

   – Nem szereted a piros színt?  – csodálkozott el Lina.

   – Van, amiben szeretem, de a bútoraimon ki nem állhatom ezt az árnyalatot!

   – Nálunk fekete borítása van a székeknek. Ha akarod, kicserélhetjük őket!

   Anela kapott az ajánlaton és a két lány egy-egy széket felkapva indult Lina szobája felé. A könnyű, csővázas székek megcserélése cseppet sem volt megerőltető, de annál több viccelődésre adott lehetőséget. Kezdve Lina pillanatnyi tévedésével, mikor rossz felé indult saját szobájához. Erre Anela rögtön elővette a régi viccet az űrhajósról, aki egy csengiztől kérdezte meg, hol van a bázisa, amit neki ki kell lőnie. Az első viccet persze sorozatban követték az újabbak, néha a trágárságig leegyszerűsített poénnal. Végül mégis a helyükre kerültek a székek és a két lány letelepedett Anela szobájában.

   – Hogy lettél éppen az Arcturus-on gyakornok?  – tért vissza eredeti témájához Lina.  – Csak véletlenül kerültél az akkori leghíresebb cirkálóra, vagy eleve oda kérted magad?

  – Egyik sem. Akkoriban a Terraflotnak nagy szüksége volt hősökre. Az első sikerei után Rohm kapitány egyszerűen kiválaszthatta az Arcturus-ra az évfolyam három legjobb tanulóját. Elnézték neki ezt is, meg a sajátos célkiválasztó módszereit is.

   Anela egy pillanatra elhallgatott. Az asztalra könyökölve felidézte azt a régmúlt percet, mikor a kozmográdi űrkikötőben két gyakornok-társával először pillantották meg az Arcturus-t. Őszinte csodálattal nézték a száz méter hosszú cirkálót. A csaknem fehér csillaghajó kis fesztávolságú, vastag szárnyaival, kidudorodó rakétavetőivel és hajtóműveivel eltévedt tengeri szörnyként hasalt a betonon.