1604. április 28.                                     10 óra 41 perc

    Belflor-tól távol, D-DNyugatra

   Alig egy nappal Belflor elhagyása után egy pirathajó próbált francia lobogó alatt a közelünkbe óvakodni. Nem volt szerencséjük, mert még jól emlékeztem a Wolverine-re, amely Gray Sails-en a Sea’s Lord-tól alig egy kőhajításnyira horgonyzott. Nem esett nehezemre kitalálni, Beltrop azért küldte utánam a harminchat ágyús fast galliont, hogy két legyet üthessen egy csapásra. A Wolverine kapitánya egy jól sikerült támadással végre leszámolhat velem, és egyúttal meg is szerezheti a gazdájának la Moulle váltságdíját, mielőtt Gray Sails-re érhetnék vele.

   Csakhogy hiába okosította ki Beltrop a Wolverine kapitányát, hogy tűzpárbaj helyett rohanja le a hajómat, ha a fast gallion sokkal lassabb volt az én Sea’s Lord-omnál. Könnyedén kitértünk a piratok támadása elől és tüzet nyitottunk rájuk. Egy óra sem kellett hozzá, hogy a büszke Wolverine–t szánalmas, süllyedő ronccsá változtassuk.

1604. május 05. –                                   10 óra 24 perc

    1604. május 06. Gray Sails               4 óra 15 perc

   Jobb ötlet híján azzal az elképzeléssel mentem Gray Sails-re, hogy erővel szabadítom ki la Moulle-t Beltrop börtönéből. Persze tudtam, hogy nem hadakozhatunk vaktában, először is meg kell tudnunk, hol tartják fogva a franciát. Ebben valószínűleg a segítségemre lehet August Bromont. Ha mégsem, akkor le kell itatnom Beltrop valamelyik tisztjét, hogy megtudjam tőle, amit akarok.  Ha már ismerjük a célt, valamivel eltereljük a piratok figyelmét  – ha kell, hát felgyújtjuk a kikötőjüket! –, és egy jól felfegyverzett deszanttal rajta ütünk a börtönön. Efféle vad tervekkel a fejemben szálltam partra tíz emberemmel hajnalban Gray Sails-en.

   Hamar kiderült, hogy August Bromont sem ült tétlenül, amíg én Belflorban jártam. Bemutatott egy elkeseredett piratnak, Salty Damiennek, ahogyan a társai nevezték. Damien Rotnie igen bő lére eresztve mondta el a történetét. Beleunt az állandó üldöztetésbe és egy amnesztiát ígérő francia hirdetés hatására úgy döntött, felhagy a pirat-élettel. Azokat az embereit, akik nem akartak vele tartani Belflorba, partra tették Gray Sails-en. Csakhogy a másodtisztje, Tom Beringer beárulta Beltropnak Damien szándékát. Beltrop pribékjei még azon az estén lerohanták az Odysseus galliont. Azokat a piratokat, akik kitartottak Damien mellett, Beltrop bebörtönöztette, Salty Damient pedig hajójától megfosztva, mindenki csúfjára partra tette. Az Odysseus speedy galliont az áruló Beringer-nek adta Gray Sails ura.

   Salty Damien nem csak fújt dühében, de mindkét ellenségén bosszút is akart állni. Kész terve volt az emberei kiszabadítására, de ahhoz túl kevesen voltak a barátaival, hogy hajót is szerezzenek és elmeneküljenek Gray Sails-ről. Itt kerültem én is a képbe. Damien felajánlotta, hogy ha visszafoglalom a hajóját, akkor a saját embereivel együtt Thierry la Moulle-t is kiszabadítja Beltrop börtönéből. Nem kellett sokat győzködnie. Megegyeztünk, hogy éjfélkor egyidejűleg támadunk. Én az Odysseus, Damien a börtön ellen.

   A támadás kezdetéig bőven volt időm Frances Dullarse kocsmájában üldögélni, és hallgatni a körülöttem zsongó piratok híreit. Aztán délután, megjelent az ivóban Anna. Óvatosan körülnézett, és amikor meglátott, rögtön mellém telepedett. Elmondta, hogy Beltrop és a Telltakot őrző Jim Wallace kapitány között az utóbbi hetekben nem győzi az üzeneteket hordani a futárszolgálatra használt Dowe, mert Beltrop sehogyan sem akarja megérteni, hogy Jim Wallace és emberei miért nem találnak semmit a térkép által jelölt helyen. Később Anna elmesélte, hogy a bátyja gyilkosa, Juan Cocodrillo két napja elhajózott Isle d’Orange felé a negyvenkét ágyús Aspirare fedélzetén. Hozzá olyan kevéssé illő módon Anna szikrázó szemekkel ecsetelte, milyen nagy csapás lenne Beltropnak, ha Cocodrillo odaveszne ebben a hadjáratában. Ezzel tudtán kívül egy új ötletet sugallt nekem. Eldöntöttem, hogy megfosztom Gray Sails urát még egy hűséges kapitányától! Sajnos Cocodrillo hajójának típusát Anna képtelen volt megmondani. Ahhoz képest, hogy már öt éve raboskodott Beltrop szigetén, elképesztően keveset tudott a hajókról.

   Éjfél előtt egy órával lassan bevitorláztunk a kikötőbe és az Odysseus mellé álltunk a Sea’s Lord-dal. Pontban éjfélkor megrohantuk Tom Beringer gyanútlan legénységét. Még kiáltani is alig maradt idejük, olyan gyorsan elbántunk velük. Aztán a kijelölt embereim felhúzták az Odysseus horgonyát, és a két hajóval elindultunk a lagúna másik kijárata felé.

   Hajnalban két nagy csónakon csatlakozott hozzánk Salty Damien és ötven embere. Én azonban az ötvenegyediknek, Thiery la Moulle-nak örültem a legjobban. Amint a hálás francia is a fedélzeten volt, meglékeltük a két csónakot és elhagytuk Gray Sails-t.

1604. május 14. –                                     8 óra 51 perc

    1604. május 17. Belflor                      6 óra 08 perc

   Thierry la Moulle út közben naponta többször is megköszönte, hogy megmentettem az életét, és mindannyiszor biztosított örök hálájáról. Ennek kézzelfogható jeleként Belflorban ötezer aranyat adott, a kiadásaim fedezésére. Az ő aranyainál azonban sokkal értékesebb volt számomra monsieur de Bijou meghívása a barátja tiszteletére adott estélyre. Egy egész estét tölthettem Belflor legrangosabb emberei között, bár én egyedül csak az én Jacqueline-omat láttam a teremben. Amikor a kormányzó úr megkért, hogy meséljem el gray sails-í kalandomat, én egyedül csak Neki meséltem. Sajnos ez az este sem tartott örökké és másnap megint csak az utcán leshettem Jacqueline felbukkanását.

   Szerettem volna elfeledni minden dolgomat, hogy minél tovább lehessek a szép Jacqueline közelében, de tudtam, hogy Cocodrillo bármelyik nap elérheti Isle d’Orange-ot. Mennem kellett, hogy bosszút álljak Anna helyett, és megmentsem a francia város lakóit Cocodrillo piratjaitól.

1604. május 20.                                       9 óra 01 perc

    Isle d’Orange előtt, Keletre

    Éppen időben értünk Isle d’Orange elé! Messze előt-tünk fehérlettek az erőd felé tartó Aspirare vitorlái. A hajó irányából nem volt nehéz rájönni, hogy Juan Cocodrillo éppen az erőd megtámadására készül. Márpedig én akartam elbánni vele! Amint az őrszemek észrevettek bennünket, az Aspirare még a francia ágyúk lőtávolán kívül elfordult, hogy az ostrom előtt velük számoljon le. Tüzet nyitottunk rá, majd egy gyors forduló következett, hogy a bal oldali ágyúinkat is használhassuk. A hatalmas Aspirare a tömegéhez mérten meglepően fürgének bizonyult. Két sortüzet is kilőtt felénk, mielőtt biztos távolságba juthattunk volna, de mindkettő célt tévesztett.

   Amint egy kicsit sikerült eltávolodnunk az Aspirare-tól, át is vehettük a csata irányítását. Juan Cocodrillo megpróbált ránk támadni és ezzel pompás lehetőséget adott Dreyfusnak, hogy módszeresen szétlője alatta a hajóját. Ha jó taktikus lett volna, akkor bennünket kényszerít üldözésre, és igyekszik váratlan manőverekkel a közelünkbe jutni, hogy kihasználja nehezebb ágyúinak romboló erejét.

   De Cocodrillo Sangre egy hajó kapitányaként is csak egy végtelenül beképzelt és ostoba bérgyilkos maradt, aki piratnak hitte magát. Az Aspirare egyre-másra kapta a súlyos találatokat, melyek tűzbe és vérbe borították a fedélzetét. Tucatjával hullottak az emberek a nagy hajón. Egy órába is beletelt, mire Cocodrillo rájött, hogy veszített. Addigra a hajója elveszítette a tatárbocát, a tüzérségének közel a felét és a legénysége egyharmadát. Kapitányuk parancsára a piratok ekkor délnek fordították a szakadt vitorláival részegen tántorgó Aspirare-t. Már csak abban biztattak, hogy hagyjuk őket elhajózni.    

   Nekem azonban eszemben sem volt hagyni, hogy Cocodrillo elmeneküljön. Azonnal támadásra vezényeltem a Sea’s Lord-ot. Nem hagyhattam, hogy az Aspirare legénysége magához térjen és összeszedje magát. Közvetlen közelről még végig kartácsoltattam Cocodrillo hajóját, aztán megcsáklyáztuk és lerohantuk a nagy warshipet. Fertályóra alatt elsöpörtünk minden ellenállást és elfoglaltuk az Aspirare-t. Egy piratot sem szívesen adok élve a törvény kezére, de a haslövéssel a deszkákon fetrengő Juan Cocodrillo Sangre-t elfogtuk és Isle d’Orange-ba vittük. A kikötés előtt még kiválogattam húsz sértetlen piratot, és az Aspirare vitorlás bárkájával Gray Sails felé indítottam őket, hogy jelentsék Beltropnak a kapitányuk halálát.

1604. május 20. –                                   13 óra 10 perc

    1604. május 30. Isle d’Orange          6 óra 02 perc

   Fergeteges csatánk ágyúdörgése nemcsak felkeltette a város lakóinak érdeklődését, de sok franciát az erőd falaira és a sziget partjára is csalt. Így amikor egy jó órával dél után horgonyt vetettünk, már éljenző tömeg fogadott bennünket a rakparton. Maga monsieur de Montferrat is lekocsizott a kikötőbe. Gratulált a győzelmemhez és hálásan megköszönte, hogy megvédtem a városát. Az elfogott piratokért jutalmat helyezett kilátásba, ámbár szerintem azt a tízezer aranyat, melyet végül átadott, a saját vagyonából is alaposan kiegészítette.

   Juan Cocodrillo Sangre és pirátjainak tárgyalására és elítélésére már másnap délután sor került. A bírák igencsak felgyorsították az eljárást, nehogy az elfogott pirat, még a kivégzése előtt meg találjon halni. De Cocodrillonak ebben sem volt szerencséje. Két nappal a csatánk után két poroszló felvonszolta Isle d’Orange főterén a vérpadra és nyilvánosan felkötötték. Utána holttestét elrettentésül a kikötőt védő erőd bástyáján közszemlére tették. Vele együtt elfogott embereinek zömét monsieur de Montferrat besorozta a francia flottába. A megátalkodottak  – és persze a súlyos sebesültek –  pedig követték kapitányukat a halálba.

   Monsieur de Montferrat azt sem engedte meg, hogy árverésre bocsássam a sérült Aspirare-t. Christian Auberive hajóépítővel felmérette a galleon állapotát, aztán megvásárolta a flotta részére 24’000 aranyért.

   Nyolc teljes napig élveztük a népszerűség minden áldását Isle d’Orange-ban. Aztán az Aranyfácánban kéretlenül letelepedett mellém egy fura alak. Fouqueret Araines-nek mondta magát, monsieur de Bijou elcsapott titkárának. Panaszkodott egy sort volt gazdájára, aki csupán azért fosztotta meg az állásától és a jövőjétől, mert előleget vett fel a fizetéséből. Araines pedig bosszút akart állni monsieur de Bijou-n. Volt gazdája legérzékenyebb pontját véve célba, a pénzes ládáját, bár kissé különös kerülő úton. A segítségemet kérte, mademoiselle de Bijou elrablásához! Szerinte ugyanis a lányáért bármekkora váltságdíjat kifizetne a vén zsugori. Egy hatalmas pofonba sűrítve adtam választ a becstelen ajánlatra, aztán azonnal monsieur de Montferrathoz siettem. De mire a katonákkal visszatértünk a fogadóba, Araines-nek nyoma veszett.

   Kérdezősködni kezdtem a kirúgott titkár után és rá kellett jönnöm, hogy nem egyedül engem próbált megnyerni aljas tervéhez. Milon Ancerville kapitánynak is felajánlotta ugyanezt a gyors meggazdagodást. Ancerville kapitányt két hónapja fokozta le monsieur de Bijou, mert a piratok elfoglalták azt a két fleute-ot, melyeknek védelmével őt bízta meg a belflori kormányzó. A sértett tiszt inkább elhagyta a flottát, semhogy a parti őrség egyik bárkáján szolgáljon tovább. Szívesen megcsapolta volna monsieur de Bijou erszényét, de a mademoiselle elrablását túl durva megoldásnak érezte.