1603. január 18.                                       7 óra 01 perc

    Granda Avilia-hoz közel, Északra

   Reggel nagy ködre ébredtünk. Visszafordultam nyugat felé, hogy ne távolodjunk el túlságosan a spanyol szigettől. Aztán a ködből fél hat körül egy hajóharang kongását hallottuk. Harckészültséget vezényeltem és lassan, óvatosan megközelitettük az idegen hajót. A gyenge szélben csak hét órára sikerül olyan közel kerülnünk, hogy láthassuk: egy spanyol pinasse úszik elöttünk.

   Tüzet vezényeltem és ezzel az egyetlen sortüzzel véget is ért a csata. A spanyol hajó valószínűleg lőport szállíthatott, mert egy hatalmas robbanás darabjaira tépte. Egy darabig kerestük a túlélőket, aztán folytattuk az utunkat nyugat felé.

1603. január 19.                                     9 óra 14 perc

    Granda Avilia-hoz közel, Északra

   Következő áldozatunk egy az Amerikákról érkező fleute volt. Csatára ugyan nem került sor, mert amint elébe lőttünk, a Carmelita azonnal bevonta a lobogóját és megadta magát. Rakományának legértékesebb részét átraktuk a Sea’s Lord-ra, aztán a spanyol tengerészeket a csónakjaikba ültettük, a felute-ot pedig felgyújtottuk.

1603. január 21.              12 óra 49 perc

    Granda Avilia-hoz közel, Északra

   A Carmelita kifosztása után másfél napig egyetlen hajót sem láttunk, de azután a Brazíliából érkezett hajóraj újabb tagjával, a negyvenhat ágyús Montanez-zel számolhattunk le. A két ütegsoros galleon legénysége ugyan egészen másként képzelte el a csata végét, de szerencsére nekünk is volt beleszólásunk a dolgok menetébe.

   Szél felől támadva lecsupasztottuk a Montanez keresztrúdjait, aztán tűz alá vettük a nagy hajót. Nem volt nehéz a meglassult galleon előtt maradni, így alkonyatra meglékeltük és elsüllyesztettük a spanyolok újabb hadihajóját is.

1603. január 22.                                     14 óra 38 perc

    Granda Avilia-hoz közel, ÉKeletre

   Az előző esete feltámadó viharos szél miatt egész éjjel és egész délelőtt kelet felé kellett vitorláznunk. De éppen ennek a szélnek köszönhettük soron következő áldozatunkat, a Conseils barcat. A kétárbocos hajócska kapitánya azonnal szél alá fordult, amint meglátta a Sea’s Lord-ot és menekülni kezdett. Két órával is elmúlt dél, mire ágyúlövésnyire meg tudtuk közelíteni a Conseils-t. De amikor elébe lőttünk, azonnal szélbeállt és megadta magát.

1603. január 23.                                     13 óra 41 perc

    Granda Avilia-hoz közel, Keletre

   Aviliatól keletre találkoztunk hadjáratunk utolsó áldozatával. A mélyre merülő, igen lassan haladó Perla meg sem várta, hogy elébe lövessek. A lobogónkat látva azonnal szélbe állt és megadta magát. Eredetileg fel akartam gyújtani, mint néhány napja a Carmelita-t, de amikor megláttam, hogy szinte a teljes rakománya ébenfából áll, letettem ebbéli szándékomról. A spanyol tengerészeknek megengedtem, hogy csónakjaikkal visszaevezzenek Granda Avilia szigetére, a Perla-t pedig zsákmányként magammal vittem.

1603. január 26. –                                  20 óra 19 perc

    1603. február 05. Highrock               6 óra 04 perc

   Alig több mint két hetes hadjáratom végeztével diadalmasan tértem vissza Highrock-ba. De mivel késő este vetettünk horgonyt az öbölben, reggelig bizony senkit sem érdekelt, mit végeztem Granda Avilia vizein. Másnap aztán puccba vágtam magam, és egy kiadós reggeli után kihallgatásra jelentkeztem sir Mortons-nál. Részletesen beszámoltam győzelmeimről, de kormányzó urunkat nem sikerült elbűvölnöm velük. Sir Samuel kifejtette, hogy sokkal nagyobb értéke lenne a diadalaimnak, ha nem elsüllyesztem, hanem Highrock-ba hozom a legyőzött spanyol hajókat, a rakományukkal egyetemben.

   Reméltem, hogy ezúttal gyorsan megszabadulok James Gosnoldtól, de tévedtem. Az alapos hivatalnok előbb kikérdezett a csatáimról, a Sea’s Lord és a Perla raktárában található árukról, majd karonfogott, és lesétált velem a kikötőbe, hogy személyesen is meggyőződhessen állításaim igazságáról. Közben szakavatottan felbecsülte a rakomány és a Perla értékét is, majd közölte, hány aranyat kell előre befizetnem a highrock-i kincstárba őfelsége részére.

   Miután kifizettem a kincstár jutalékát, fáradtan betértem a Kövér Vaddisznóba ebédelni. Úgy látszik, Jeremy Windem nagyon jó vendégnek tartott, mert ott hagyva kandalló melletti posztját, maga sietett felszolgálni az ebédemet. Közben szokásos vigyorával elsorolta High-rock szintén szokásos híreit. Habár egy cseppet sem érdekelt, megtudhattam, melyik halász csinált nagy fogást, és hogy Billy Hander hajóját elfogták a piratok Tendales felé félúton. A városlakók nagy derültségére Hander nem akarta elismerni a támadást, inkább valami zátonyról hadovált, amelyre ráfutott a Seahorse. De volt egy olyan híre is a kövér kocsmárosnak, amitől bizony megállt a kanál a kezemben. Tíz nappal korábban meghalt doctor Alumnus. Nem tudni, mivel kísérletezett egyedül, éjnek idején, mert a tanítványai csak reggel találtak rá a holttestére a laboratóriumában. Valami új, végzetes főzetet próbálhatott ki a jó doktor, vesztére saját magán. Az arca eltorzult a szörnyű kíntól, a teste merev volt, mint a kő, a bőre pedig egészen elkékült a gyilkos szertől.

   Másnap délelőtt a városban megszólított egy idegen tengerész. Óvatosan körülpillogva mondta el, hogy Olaf Ulsson látni akar. Fontos dolgokról akar velem beszélni, vagyis nem ártana sietnem Shark Islandra. Rábólintottam, hogy amint lehet, elmegyek Ulssonhoz, bár fogalmam sem volt, mit akarhat tőlem a vicces kedvű pirat. Az idegen azonban felhívta a figyelmemet, hogy Ulsson nagyon nem szereti, ha megváratják!

   Négy teljes napomba került, míg eladtam a két hajóm teljes rakományát és a Perla-t. A kirakodásnak azonban csak a felénél tartottunk, amikor sir Mortons ismét az irodájába hivatott. Kémei jelentették neki, hogy Granda Avilian egy kalóztámadást készítenek elő Itkal ellen. Az alkirály úr azt akarta, hogy sürgősen vitorlázzak el Itkalra és biztosítsam a szigetet a spanyol támadás ellen. Az akcióhoz a kincstár biztosította a muníciót és siker esetén 1500 arany jutalmat.

1603. február 09.                                   11 óra 41 perc

    Itkal előtt, Északra

   Megérkezve Itkalhoz, északról kerültük meg a kis szigetet. A kikötőt elzáró földnyelv mögül váratlanul felbukkant egy tizennégy ágyús, könnyű spanyol gallion. A Tonina kilőtt ránk egy teljesen elhibázott sortüzet, aztán szél alá fordult és minden vitorláját kifeszítve menekülni kezdett. Semmi esélye sem volt a jóval fürgébb Sea’s Lord-dal szemben. Alig fertályóra alatt utolértük és Dreyfus megint remekelt. Lövedékei hatalmas reccsenésekkel csapódtak a Tonina oldalába. A könnyű spanyol hajó rövid idő múltán leadta a tatját és percek alatt elmerült.

1603. február 09. –                                 14 óra 21 perc

    1603. február 11. Itkal                       6 óra 29 perc

   A Tonina felett aratott gyors győzelmünk után kikötöt-tünk Itkal gerenda mólója mellett. De már a parthoz közeledve feltűnt, hogy a korábban virágzó városka meglehetősen rosszul néz ki. A partra húzott halászbárkák többségéből csak égett roncsok maradtak, mint a város kunyhóiból is. A tehetősebb kőházak túlélték ugyan a tüzet, de a teteje mindnek odaveszett. A helyőrség laktanyájának falain hatalmas rések tátongtak, amiket nyílvánvalóan a támadók ágyúi törtek. A romok között mindenfelé véres tetemek hevertek. Kérdeznem sem kellett, hogy lássam, alaposan elkéstünk a sziget védelmével.

   Alig szálltam partra, az itkaliak elpanaszolták, hogy négy napja két spanyol hajó érkezett a sziget elé. A Tonina és a huszonnyolc ágyús Grifo Negro. Egyetlen óra alatt rommá lőtték a helyőrség „erődjét”, közben deszantot tettek partra és percek alatt elfoglalták a várost. Két teljes napig dúltak, raboltak és gyilkoltak. Az érkezésünk előtti napon aztán valamin összekülönbözött a két kapitány, és a Grifo Negro elhajózott. A Tonina legénysége azonban  – vesztére –  addig maradt a szigeten, amíg meg nem látták a Sea’s Lord vitorláit a távolban.

  Meghallgattam a panaszokat, de mivel segíteni már sem Itkalon, sem a lakóin nem tudtam, másnap reggel vitorlát bontottam és elindultam Shark Island-re, Olaf Ulssonhoz.

1603. február 15. –                                 15 óra 01 perc

    1603. február 19. Shark Island        8 óra 54 perc

   Kora délután vetettünk horgonyt Shark Island öblében. A Sea’s Lord kikötése után igen kíváncsian szálltam partra. El nem tudtam képzelni, mit akarhat tőlem a naphosszat a Víg Pokolban üldögélő vicces kedvű pirat. Csakhogy az az Olaf Ulsson, aki most rám várt, nem egészen ugyanaz volt, mint akivel korábban találkoztam és iszogattam.

   –Na végre megjöttél, kölyök!  –tolta félre a kupáját, ami mindig a keze ügyében volt.  –Ronald kapitány, a Jogász mesélte, hogy tavaly augusztusban milyen önzetlenül segítettél neki Chaktcha előtt. Szép dolog! Ígéretes legenda-jelölt vagy, kölyök. De ha továbbra is egyedül próbálgatod a szerencsédet, előbb-utóbb az életedért fogsz könyörögni egy másik legenda-jelöltnek, aki éppen akkor szerencsésebb lesz, mint te. Ronaldtól már hallhattál a Testvériségről. Én most felajánlom neked, hogy csatlakozz hozzánk!

   Azt hittem, sir Mortons-hoz hasonlóan Ulsson is csak részt akar a zsákmányomból, valami ködös „védelem” fejében, ezért megjátszottam az értetlent. De amikor rákérdeztem a fizetendő „tagdíjra”, Olaf felháborodottan kikérte magának még a feltételezést is. Csak értesülésekre tartott igényt, meg hogy esetenként rám bízhasson egy-egy feladatot. Cserébe magam is megkaphatom a többi pirat által összehordott híreket, és segítséget kérhetek a veszélyesebb vállalkozásaimhoz.

   Apámra gondolva elfogadtam az ajánlatot és angol privateer létemre beléptem a Testvériségbe. Elsőként rögtön arról kérdeztem Ulssont, hogy mit tud Beltropról, miért akarhatott megöletni Edwin „Cuttlefish” kapitánnyal. Olafnak persze fogalma sem volt Beltrop terveiről, bár azt tudta, hogy Ropeflake kapitány, a Chance korábbi parancsnoka Beltrop jó embere volt. Éppen ezért Olaf azt tanácsolta, hogy legyek óvatos, és sűrűn nézzek a hátam mögé, de amúgy felejtsem el az egészet. Persze ha igazán érdekel a dolog, elmehetek és megkérdezhetem akár Beltroptól is, hogy mi a fene baja van velem, de azt nem biztos, hogy élve megúsznám.

   Másnap folytattam a beszélgetést Ulssonnal. Hirtelen elhatározással elmondtam neki, amit Egune Huckstertől hallottam, bizonyságul még a medálomat is elővettem

   –Tedd el azt az érmét, kölyök! Mióta először megláttalak, tudom ki vagy. Úgy hasonlítasz az apádra, hogy le se tagadhatnád!  –dünnyögte Olaf.

   Kiderült, hogy Ulsson nem csak ismerte az apámat, de nyolc éven át a keze alatt szolgált. A családja gyerekként vitte Olafot Svédországból Bristolba. Ott sem ment azonban jobban a soruk, mint otthon. Olaf lopott, hogy legyen mit enniük. Rajta vesztett és tízévi kényszermunkára Tendales bányáiba küldték. Malcolm Sharp félúton megtámadta a rabszolga-hajót és Olafot is kiszabadította. Nyolc évig hajóztak együtt, aztán Olafot leverte a lábáról a láz és néhány társával Madagaszkáron hagyták, meggyógyulni. Mire fél éves lábadozása után visszakerült az Archipelagokra, Malcolm Sharpnak nyoma veszett. Olaf szerint volt egy titokzatos ellenfele, az bánhatott el vele, de olyan alaposan, hogy a régi társak is eltűntek a kapitánnyal együtt. Olaf csak hármójukról tudott. A Félszemű Bartholomew-t megkéselték Isle d’Orange-ban, de valaki állítólag még látta utána partraszállni Gray Sails-en. Pegleg Berquist, aki időközben elveszítette az egyik lábát és most Gray Sails-en lapított, de meg sem akarta ismerni Olafot. A harmadik Maurikio Camentata, aki szakács volt apám hajóján és most saját kocsmáját vezette Costa Sinistran. De Olaf szerint vele nagyon kell vigyázni, mert pokolian jól bánik a késsel.

   Nem értettem, hogyan tűnhetett el egy híres kalóz ennyire nyomtalanul, és erre Ulsson sem tudott magyarázatot adni. Megemlítettem a Eugene Huckster által leírt félelmetes tisztet, de Olaf nem emlékezett rá. Szerinte az emberei szerették az apámat, akik pedig időnként a társai voltak, tisztelték. Ilyen társa volt egy ideig Beltrop is az apámnak.

   Negyednap, reggel kilenc óra körül elhagytam Shark Island-et. Ulsson cseppet sem örült, sőt egyenesen elmebeteg ötletnek tartotta, hogy Beltroptól akarom megtudni, miért tört az életemre. Végül azzal bocsátott utamra:

   –Ha tényleg olyan kíváncsi vagy, Beltrop helyett inkább keresd meg Peter Ordot! Ő Beltrop elsőtisztje. Rendes fickó. Ha tudja, amire kíváncsi vagy, talán elmondja neked.

1603. február 19. –                                 20 óra 24 perc

    1603. február 20. Gray Sails           11 óra 48 perc

   Kevéssel napnyugta után horgonyoztunk le Beltrop erődhajója közelében. Nyolc markos emberemmel partra szálltam és az egész estét azzal töltöttem, hogy Francis Dullarse kocsmájában Peter Ordo után érdeklődtem. De bárhogyan igyekeztem is, semmit sem tudtam meg. Az emberek abban a pillanatban keresztül néztek rajtam, amint Ordo nevét kimondtam. Legtöbben még a felkínált ingyen italt is az asztalomon hagyták, hogy hamarabb megszabaduljanak tőlem.

   Csak másnap, a sziget élelmes kereskedőjétől, Munito Hernandotól tudtam meg, hogy miért. Igaz, hogy ez a tudás ötven pesomba került, amit „elveszítettem” a boltjának a pultján „feledett” erszényemben. Peter Ordo egy hete összeveszett valamin Beltroppal. A kapitány szerencséjére Beltrop részeg volt, így Ordo élve úszta meg a kalandot. Reggel aztán Beltrop gyilkosokat küldött Ordo gallionjára, a Sea Wolf-ra, de Ordo felkészülten várta és megfutamította őket. Aztán lezavarta a lányokat a fedélzetről és az egyik lány szavai szerint elhajózott az „ő angol kormányzójához”.

   Persze a tudakozódásom nem maradhatott titokban. Hernando boltja előtt már várt rám Beltrop egyik embere, Bill Powdersack, hogy a gazdájához kísérjen. Felkészültem a legrosszabbra is, de tévedtem. Beltrop hűvösen végigmért és azt mondta:

   –Bátor vagy, hogy ide mertél jönni, kölyök! Most viszonzom azt a múltkori ajándékodat. Meghagyom az életed. De többet ne gyere a szigetemre! És vigyázz a tengeren! Veszélyes hely! Ne hidd, hogy egy zsákmánylevél pecsétje bármitől is megvédhet! Meglehet, sir Mortons még örülne is, ha valaki végre megszabadítaná tőled! Nem akármilyen szálka vagy a körme alatt!

1603. március 01. –                                  1 óra 09 perc

    1603. március 01. Highrock            12 óra 10 perc

   Gray Sails-t elhagyva eseménytelen utunk volt majdnem a highrock-i kikötésig. A megérkezésünk előtti délutánon azonban hatalmas vihar szakadt a nyakunkba. Még éjfél után egy órával is viharos erejű szélben kellett bemanővereznünk a kikötőbe. Reggelig pihenőt adtam fáradt legénységemnek, aztán nekiállítottam őket, hogy hozzák rendbe a vihar okozta károkat. Jómagam közben illő módon kiöltöztem és délelőtt tíz órára elmentem a városházára, hogy beszámoljak sir Mortonsnak itkali tapasztalataimról. Kormányzó urunk ezúttal cseppet sem bizonyult megértőnek. Éktelen haragra gerjedt, amikor megtudta, hogy elkéstem a városka védelmével. Nagy hangon gyávának és tehetetlennek nevezett, a tetejébe pedig árulással vádolt, amiért veszni hagytam a korona egyik gyarmatát, és még utána is inkább a saját önös céljaim után hajókáztam, ahelyett, hogy siettem volna jelentést tenni neki. Végül az őrök után kiáltott, hogy lefogasson.

   Eszemben sem volt megvárni a katonák érkezését. Felugrottam és igen udvariatlanul, köszönés nélkül távoztam sir Mortons irodájából. Kapitányi mivoltomhoz igen méltatlan módon, futva tettem meg az utat a kikötőig, de még így is majdnem elkéstem! Alig bontottuk ki a Sea’s Lord vitorláit, amikor eldördült az első lövés az erőd egyik ágyújából. Csak a szerencsémnek, és a hajóm gyorsaságának köszönhettem, hogy végül mégis sértetlenül távozhattunk Highrock-ból. Még embert sem veszítettünk. Ha előző nap nem táncoltat meg bennünket a vihar, a legénységem fele már a parton szórakozott volna, és ott is reked. Így azonban mindenki a fedélzeten volt és a vihar okozta károkat igyekezett helyrehozni, amikor pánikszerűen el kellett hagynunk a kikötőt.