Amint közeledtünk Isla Ballenahoz, egyre keményebb szelet kaptunk és egyre romlott az idő. Végül a sziget előtt a nyakunka is szakadt a vihar. Hatalmas szerencsével sikerült épségben átvergődnünk a szűk bejárón, ahol egyszerre kellett figyelnünk a két túlzottan is közeli partra, meg az előttünk ügyetlenkedő Grueso-ra. Végül csak bejutottunk a sziget hegykoszorújának védelmében megbúvó, a tendales-ihoz hasonló, tágas kikötőbe. A környező hegyek megemelték a vihar szelét és a lagúnában szinte teljesen csendes volt a tenger. Elvitorláztunk a város melletti sziklán álló félelmetes erőd előtt és három órával dél után horgonyt vetettünk a rakpart mellett.
Kikötés után az első utam a Grueso-hoz vezetett. Marques kapitány hálásan megköszönte a kíséretet és kifizette az ígért 500 pesot. Az aranyakkal a zsebemben don Guilabertus de Muntral palotájába siettem, a pecsétes levelet a kabátom alatt igyekeztem megóvni a szakadó esőtől, amíg az őrök be nem engedtek az alcaldehoz. Don Muntral szerencsére szinte azonnal fogadott. Átvette a levelet, elolvasta, aztán átadott a kézbesítésért ezer pesot és kegyesen elbocsátott a színe elöl.
Amint kiléptem az alcalde palotájából, egy csinos leányzó állta utamat. Szívesen megszorongattam volna Catalinat, amíg a karomba kapaszkodva elpanaszolta, hogy a vőlegényét, Carlos Esperanzat fél éve egy El Lobo nevű hajóra vezényelték. A hajó nem sokkal később elvitorlázott valami titkos küldetésre, és azóta semmi hír sincs róla. Catalina sírva kérte, hogy tudjam meg az alcaldétól, mikor tér vissza végre az ő Carlitoja. Maga is megkérdezte volna, de az őrök nem engedték be don Muntralhoz.
Megígértem Catalinának, hogy másnap újra elmegyek az alcaldéhoz és megkérdezem Carlos visszatérésének idejéről. A hálálkodó leányzót magára hagyva Arnau Manlleu tabernájába indultam vacsorázni. Az egyik sarkon azonban a szó szoros értelmében összeütköztem egy láthatóan feldúlt emberrel. Az idegen zavarában angolul mutatkozott be. Bartholomew Olsternek hívták. Futólag elnézést kért, aztán rögtön nekem szegezte a kérdést, nem láttam-e Carlat, a kocsmatündért. Nem értettem, hogyan lehet valaki ennyire feldúlt egy kocsmalány miatt. Félreálltam az angol elől, és gúnyos meghajlással útjára engedtem. Csak amikor eltűnt a következő sarok mögött, akkor jutott eszembe, hogy már láttam egyszer ezt az embert. Tendales-on, a Tarka Póniban. Amikor egy asszony– akit másnap holtan találtak a saját ágyában –piratok kutyájának nevezte. Akkor sir Brin titkára volt, és már akkor is Carla-hoz járt minden este. De kit érdekelt ez a régi történet, amikor várt a fogadó, ahol remélhetőleg pompásan megvacsorázhatok?
Arnau Manlleu nemcsak pompás vacsorát tálalt elém, de szóval is tartott, amíg az asztalnál ültem. Nagy halom érdekes és még több érdektelen hírt zúdított rám, amit szerencsémre elég jól tűrtem. Megtudtam, hogy senor Manlleu öccse nemrégiben eltűnt a tengeren. Valószínűleg a spanyol vizek legújabb réme, Jeauvinione támadta meg az ő hajóját is. A bőbeszédű kocsmáros elmesélte, hogy egy Francesca nevű lány, aki a szigetre látogató matrózok és a katonák kedvence, egy saját magához hasonlóan ütődött katonától egy csodálatos, zafírköves gyűrűt kapott ajándékba néhány éve. A katona egy halott franciánál találta az ékszert, a város sikertelen ostroma után. Azóta Francesca mindenkinek eldicsek-szik az ő „varázsgyűrűjével”. Azt is megtudtam, hogy fél éve két gallion hagyta el Isla Ballenat, valamilyen titkos küldetéssel. De azóta senki sem hallott sem az Intrepido-ról, sem a kíséretében lévő El Lobo-ról. Senor Manlleu saját tapasztalataként mesélte, hogy Gray Sails-en van az Archipelagok legnagyobb rabszolgapiaca. Akinek elég pénze van, ott a zsenge fehér leánykáktól a markos néger munkásokig bármit megvásárolhat. A kocsmáros attól tartott, hogy szeretett öccse is ott végzi, ha ugyan már nem adták el valami ültetvényre, vagy bányába.
Másnap reggel senor Manlleu leírása alapján nem volt nehéz rátalálnom Francesca-ra. Amint az egyébként szemrevaló leányzó megszólalt, arra is rájöhettem, miért szeretik őt annyira a matrózok és a katonák. Szegény lány olyan buta volt, hogy a saját ujjait sem tudta volna megszámolni, de roppantul vonzódott minden férfihez, aki hajlandó volt szóbaállni vele. Alig tudtam levakarni magamról, amíg elmondtam neki Josephine Lodet történetét. Francesca megsiratta a szegény asszonyt, aki elveszítette a fiát és hajlandó volt eladni nekem a varázsgyűrűjét „húsz-száz-ezer” aranyért. Egy kis erszényben adtam neki ötven pesot, amiből úr lehetett egy darabig. Mire elraktam Josephine Lodet gyűrűjét, Francesca boldogan újságolta, hogy van „húsz-száz-ezer” aranya és megveszi belőle az alcalde palotáját.
Don Muntral nagyon meglepődött, amikor újra felke-restem, de egyúttal örült is a látogatásomnak. Őt sem hagyta nyugodni a két gallion nyomtalan eltűnése. Elmondta, hogy az Intrepido és az El Lobo Inachetla-ra vitorlázott, hogy leszámoljon a lakatlan szigeten megtelepedett piratokkal, akik megbénítással fenyegették az Arany Út forgalmát. A két gallion azonban együttesen hetvennél is több ágyúja dacára nyomtalanul eltűnt. Nincs róluk hír, és ami a legaggasztóbb, egyetlen túlélő sem tért haza a legénységükből.
Volt azonban don Muntralnak egy másik problémája is. A titkárát, Bartholomew Olstert ma reggel holtan találták az ágyában. A halott még akkor is saját torkát szorongatta. Az alcalde arra kért, hogy diszkréten kísérjem elébe Carlat, akit Bartholomew előző este mindenfelé keresett a városban. Természetesen elmentem Carlaért a tabernába, de a lány már nem volt a szigeten. Senor Manlleu elmondta, hogy az a feketehajú boszorkány magába bolondította Miguel Quenda kapitányt és előző este a Torrero pinasse-on elhajóztak Isla Ballena-ról.
Miután tájékoztattam don Muntralt Carla eltűnéséről, elballagtam Simon Benencasahoz és átadtam neki a Costa Sinistraról hozott ébenfát. Közben az alcalde palotájától a boltig, majd a bolttól a kikötőig egyre a karomba kapaszkodó Catalina-t próbáltam vigasztalni. Szegény lány annyi rémes történetet hallott a piratokról, hogy biztosra vette az ő Carlitoja halálát.
1603. július 18. –22 óra 19 perc
1603. július 20. Costa Sinistra6 óra 04 perc
Késő éjjel, alig másfél órával éjfél előtt ügyeskedtünk be Costa Sinistra kicsiny, védett kikötőjébe. Napkelte után partra szálltam és felkerestem Camentatat hogy, jöjjön le a rakpartra és vegye át a borát. Valójában csak gúnyolódni akartam az öreggel, de ő tényleg lejött a kikötőbe és egyenként ellenőrizte mind az ötven hordót. Úgy dirigálta a kirakodást, mintha a saját hajóján, a saját legénységének parancsolgatott volna.
Amíg Camentata kirakatta és felhordatta a borát a tabernájába, én megkerestem Valdrio Garciát. Átadtam neki a Simon Benencasatól az ébenfáért kapott levelet, aztán bezsebeltem a fuvarért járó 2000 pesot.
Este, a kandalló előtt aztán egészen megenyhült a vén kocsmáros és mesélni kezdett. Valóban szakács volt apám hajóján, a harminckét ágyús Freedom gallionon. Már akkor is Sharp kapitánnyal járta a tengert, amikor Olaf még javában lopkodta Bristolban a húspástétomokat. De nem csak szakács volt, hanem éppolyan bizalmasa is volt a nagy kapitánynak, mint később Olaf. Akkor is a hajón volt, amikor apám valahol Telltak szigetén elásta azt a legendás és ezerszer átkozott kincsét, mely végül a vesztét is okozta. Mert volt valaki, akitől még Malcolm Sharp is tartott, és annak a titokzatos ellenfélnek éppen arra a kincsre fájt a foga.
Halála előtt az apám valamilyen találkozóra ment, Chaktcha szigetére. Két hajójuk volt, a harminckét ágyús Freedom és egy nyolc ágyús, kétárbocos kis bárka, a Hawk. Egy hete várakoztak már Chaktcha öblében, mikor egy ködös reggelen két, szürke vitorlája miatt alig látható hajó ütött rajtuk, vörös zászlóval az árbocukon. A vörös zászló a kegyetlen, halálos harc jele. Amelyik hajó azt vonja fel, az csak gyilkolni akar, és nem ejt foglyokat, vagy zsákmányt.
A két idegen hajó, egy gallion és egy pinasse a köd miatt akadálytalanul bejutott az öbölbe és egyenesen a Freedom-ra támadott. A Hawk-kal nem is törődtek, így a kis bárka elmenekülhetett. Aprócska sakerjeikkel amúgy sem tehettek volna sokat. Talán, ha gyújtóhajónak használják a Hawk-ot … De ők a tengerbe vetették az ágyúikat, hogy átjussanak az öblöt lezáró homokzátony fölött. Alig értek ki a nyílt tengerre, mikor a Freedom-ot megcsáklyázták és lerohanták ellenfelei. De a bárka legénységének többsége sem sokkal élte túl a kapitányát. Két héttel a csata után a spanyolok elfogták fegyvertelenné lett kis hajójukat. Legénységét megkínozták és felkötötték.
Még mielőtt megkérdezhettem volna, hogy ő végül hogyan menekült meg, Camentata ezer pesoért felkínált egy fél térképet. Azt állította, hogy apám saját kezűleg rajzolta a kincsét rejtő szigetről. A térképet valaki durván kettéhasította az átlója mentén, de így is láttam, hogy Telltak szigetét ábrázolja. Camentata szerint a másik felét apám valaha a Félszemű Bartholomew-nak adta, akit aztán megkéseltek Isle d’Orange-on. De nekem a fél térképpel is lehet esélyem megtalálni a kincset, hiszen Malcolm Sharp fia vagyok. Ugyanolyan veszett harcos vagyok, mint az apám, és az eszem is arra a srófra jár, mint neki. Nem nagyon hittem a mesés kincs létezésében, de abban igen, hogy a térképen az apám keze írását látom. Ezért fizettem ki az ezer pesot Camentatanak.
1603. június 27.13 óra 19 perc
Inachetlaelőtt,Délre
Elhajóztam Inachetlara, hogy kiderítsem, mi lett a két spanyol fast gallion sorsa. Megkérdezni akartam a piratokat, nem harcolni ellenük. De a sziget előtt szembe találtuk magunkat egy harmincnégy ágyús, fürge gallionnal, amely azonnal tüzet nyitott a Sea’s Lord-ra. Nem kockáztathattam a hajóm épségét, ezért viszonoztuk a tüzet. Gyorsan kiderült, hogy a piratok tüzérei és maga a legénység sem valami képzettek. Nem csak rosszul lőttek, de lassan is. Dreyfus legényei szinte forgáccsá aprították a nagy hajót. Ágyúzás közben döbbenten fedeztem fel, hogy ellenfelünk tatján az El Lobo felirat virít.
Félórával a csata kezdete után lerohantuk és elfoglaltuk a megtizedelt legénységű El Lobo-t. Az elfogott piratok szélnek eresztésük előtt elmondták, hogy fél évvel korábban éjjel, csónakokról támadták meg a sziget előtt lehorgonyzott két spanyol hajót. Azokat a spanyolokat, akik nem akartak közébük állni, a Halve Maen fleute Gray Sails-re vitte, a rabszolgapiacra. De a pi-ratoknak nem volt szerencséjük Inachetlan. Hiába foglalták el a két spanyol galliont. A győzelmük utáni napon déltájban felrobbant az Intrepido. Egy héttel később eltűnt az egyik régi hajójuk, a Great John gallion. Még ma sem tudták, hogy egy spanyol hajó, vagy egy vihar végzett-e vele. Két hete újabb veszteség érte őket. Egy spanyol konvoj elleni támadás során odaveszett a Speedy nevű pinasse-uk is. Már a mi megjelenésünk előtt is azt fontolgatták, hogy visszatérnek Shark Island-re. Amikor megkérdeztem, hogy a vezetőjüket nem Francois Jeauvinione-nak hívták-e, csak értetlenül néztek rám. Sosem hallották még a francia pirat nevét.
1603. augusztus 14. –10 óra 54 perc
1603. augusztus 17. Shark Island4 óra 05 perc
Inachetlaról egyenesen Shark Island-re vitorláztam. Meg akartam kérdezni Ulssontól, mit tud Francois Jeauvinione-ról. Azt hittem, csak pár semmitmondó választ kapok, legfeljebb annyit tudhatok meg, mikor vitorlázott el Shark Island-ról a francia pirat. De amint kimondtam Jeauvinione nevét, Ulsson elsápadt, és olyan káromkodásba kezdett, amilyet még nem hallottam tőle. Kiderült, hogy a francia pirat egy fél éve beállított a Víg Pokolba és nagy hangon bejelentette, hogy alapít egy új Testvériséget! Hosszan ócsárolta Ulsson módszereit és a hireikért cserébe komoly védelmet ígért a hozzá csatlakozóknak. Amikor Ulsson neki akart ugrani, Jeauvinione arcátlanul felidézte a Testvériség törvényét, miszerint a kapitányok nem harcolhatnak a parton. Azóta állítólag többen és többször is látták a gallionját és néhány más hajót is Aliandó szigete közelében.
Később, négyszemközt elmondtam Ulssonnak, mit tudtam meg Camentatatól. Apám utolsó, véres csatája és a két titokzatos támadó kegyetlensége Olafot is meglepte. Egyik királyi flotta hajói sem lehettek, mert akkor a híres kalóz legyőzése nagy hírveréssel járt volna. Leginkább az zavarta Ulssont, hogy az orvul támadó ellenfél kiléte máig titokban maradhatott. Mivel tudta rávenni a támadásban részt vevő többszáz emberét a hallgatásra? Vajon a győzelemmel együtt sikerült megszereznie apám kincsét is?
A kincs említése eszembe juttatta Camentata térképét. Előszedtem és megmutattam Ulsonnak. Olaf legelőször is hosszan és alaposan leszedte a keresztvizet Camentataról és teljes családjáról, amiért a volt szakács ilyen illetlenül eltitkolta előle a térkép létezését. Aztán összedugtuk a fejünket a rajz fölött. Volt rajta egy titokzatos mondat: „Véres sziklát a Jégkampóhoz”. A térképen viszont csak a Jégkampónak nevezett félsziget látszott. Ulsson végül éppen azt mondta, amit Camentata: egyedül nekem van esélyem a térkép másik fele nélkül is megtalálni a kincset, hiszen én is Sharp vagyok, mint az, aki rajzolta.
Még másnap is a fél térkép titkán törtük a fejünket. Ulssonnak szöget ütött a fejébe Camentata egyik mondata, hogy apám a térkép másik felét vélhetőleg a Félszemű Bartholomew-nak adta. Márpedig Bartholomew-t állítólag Gray Sails-en látták utoljára partraszállni. Akkor pedig a térkép másik fele akár Beltropnál is lehet! Olaf azonnal fel is ajánlotta, hogy kicsit puhatolózik Bel-tropnál ebben az irányban. Hogy ne unatkozzak, és ne is zavarjam a tárgyalásait, rám bízott egy „könnyű munkát”. Tricky Marcus ezer aranyat ígért annak, aki elsüllyeszti Julio Nederedas San Miguel nevű karavelláját. Senor Nederedas éppen Granda Aviliara hajózott egy kisebb javításra, ott könnyen meg is találhatom és elrendezhetem vele a dolgot.
Nem igazán fűlött a fogam a bérgyilkossághoz, de nemet sem akartam mondani Ulssonnak. Elvállaltam a munkát és tizenhetedikén hajnalban vitorlát bontottam.
1603. augusztus 17. –17 óra 25 perc
1603. augusztus 18. Gray Sails6 óra 04 perc
Kevéssel napnyugta előtt értünk Gray Sails-re. Úgy vitorláztunk be az öbölbe, mintha csak haza mennénk. Kihívóan Beltrop erődje előtt vetettem horgonyt, de csak néhány kipróbált emberemmel szálltam partra. Elsétáltunk a cégére után Habos Korsónak ismert ivóba. A gerendából ácsolt műintézmény tulajdonosa nem csak jóféle itallal látott el bennünket, de a kérdéseimre is készségesen válaszolt. Rövid fejtörés után útba igazított Raymundohoz, aki Halve Maen nevű fleute-ján fél éve egy csapat spanyol rabszolgát hozott Gray Sails-re. Nem csinált velük valami nagy üzletet. A többségük máig a nyakán maradt, mert igen kevesen akarnak fehér rabszolgát venni, és azok is inkább zsenge fehér lánykát keresnek, nem szakállas spanyol katonákat vagy matrózokat.
A kocsmáros útmutatása alapján megkerestem Ray-mundo kunyhóját, mely a rabszolgák szállásául szolgáló tágas fészer mellett állt. A rabszolga-kereskedő meglepően jól emlékezett Carlos Esperanzára, ami hamarosan nagyon is érthetővé vált a számomra. A nagydarab spanyol Omory közelében kitört a raktérből. A bilincsével Raymundo két emberének is beszakította a fejét, aztán a tengerbe vetette magát. A kereskedő szerint egy olyan marha erős ember biztosan kiúszott a partra. De arról már fogalma sem volt, hogyan boldogulhat egy spanyol katona a francia szigeten. Pedro Manlleu nevét viszont még soha életében nem hallotta Raymundo. A ballenai kocsmáros öccse eszerint nem került Gray Sails-re.
Mielőtt elhagytam a szigetet, Ulsson intelmeire fittyet hányva felkerestem Beltropot. Elmondtam neki, hogy Malcolm Sharp fia vagyok. Megkérdeztem, hogy valóban együtt hajózott-e az apámmal és mit tud a haláláról. Beltrop azonban ezúttal nem volt valami beszédes kedvében. Azt mondta, valaha tényleg együtt hajózott Malcolm Sharppal, de az már régen volt és elmúlt. Ami egyszer elmúlt, az meghalt. A holtakat pedig nem szabad zargatni. Végül azzal küldött el, hogy amíg egy ócska érménél nincs jobb bizonyítékom, hogy valóban Malcolm Sharp fia vagyok, ne zavarjam őt többé!
1603. augusztus 23. –18 óra 01 perc
1603. augusztus 26. Granda Avilia6 óra 28 perc
A kikötés után a tisztjeimmel elballagtunk vacsorázni az Arany Bikába. Habár az étel igen kitűnő volt, a fogadó pedig csaknem üres, nem találtunk sok nyugalmat. A tulajdonos, Salvadore Engano folyton körülöttem nyüzsgött, mintha valami különleges vendég lettem volna. Kiszolgálás közben végül elsírta a bánatát is. Fél éve Lorenzo Avido be akart társulni az Arany Bikába. Mivel senor Engano elutasította, az álnok kereskedő mindent elkövet, hogy tönkre tegye a fogadót. Először vásárolt egy házat, ahol szépen berendezett szobákban könnyűvérű lányok várják a városi urakat és a jól fizető tengerészeket. Most pedig azt találta ki, hogy olcsó, csempészett rumot árusít, ezzel is csökkentve a taberna forgalmát. Senor Engano éppen ellenfele egyik dicsekvő segédjétől tudta meg, hogy holnap alkonyatkor várható a csempészek Weasel nevű fleute-ja a következő rakomány rummal.
Másnap egy kis alkudozást követően alkonyat előtt valamivel kifutottunk a Sea’s Lord-dal a csempészek fogadására. A senor Engano által leírt öböl közelében gyorsan meg is találtuk a Weasel fleute-ot. Elébe lövettem a csempészek kikötéshez készülő hajójának, mire a hősiesség legkevésbé veszélyes formáját választva, azonnal megadták magukat. Egy különítménnyel átszálltam a Weasel fedélzetére, és roppantul előnyös üzletet kötöttem Pedro Alvaroval, a fleute kapitányával. Engedelmesen elkísértek a kikötőbe, ahol reggel szabályosan vámoltatták a rakományukat, majd egy tételben eladták az egészet senor Enganonak. Ezek után Pedro Alvaro nyolcezer aranyért megvásárolta tőlem a tulajdon hajóját.
Salvadore Engano ezer arannyal és egy ingyenes vacsorával hálálta meg a közreműködésünket. Talán még ennél is többet ért számára a tanácsom, hogy a vendégeket valamiféle műsorral, énekesekkel és táncosokkal csábítsa vissza Lorenzo Avidotól.
Vacsora közben csendesen megállt mellettem egy idősödő pap. Padre Ignacio elmondta, hogy Shark Island-ra kellene utaznia. Egy Olaf Ulsson nevezetű, istenfélő férfiú fél éve üzent érte, hogy mentse meg a szigeten élő emberek lelkét a kárhozattól. Sajnálatos módon mindeddig egyetlen olyan kapitányt sem talált, aki hajlandó lett volna elvinni őt a piratok szigetére. Pénzt nekem sem tudott ajánlani az útért, de Isten nevében arra kért, hogy segítsek neki missziója színhelyére eljutni. Majdnem elnevettem magam. Ulsson, mint istenfélő férfiú?! De ha papot akar Shark Island-ra, hát üsse kő! Elviszem neki! El én! Felvettem padre Ignaciot a hajómra, csak a türelmét kértem, amíg üzleti ügyeimet elintézem Tel-Kerraton.
Huszonhatodikán reggel türelmesen megvártam, amíg a San Miguel felszedi a horgonyát és elhagyja a kikötőt. Akkor mi is vitorlát bontottunk és a karavella nyomába eredtünk. Már alig látszott a láthatáron Granda Avilia, amikor megközelítettük a gyanútlan San Miguel-t és egy kis csapattal átszálltam a fedélzetére. Pisztolyt szegeztem senor Nederedas fejének és megadásra kényszerítettem. Tricky Marcus nevének hallatán a kereskedő elsápadt és engedelmesen csónakba szállt az embereivel. A karavelláját előbb kifosztottuk, aztán meglékeltük. Utána Tel-Kerrat felé vettem az irányt, hogy bevasaljam Tricky Marcuson a San Miguel elsüllyesztéséért járó pénzemet.
1603. szeptember 08. –7 óra 39 perc
1603. szeptember 09. Tel-Kerrat6 óra 05 perc
Tel-Kerraton abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy nem kellett az utcán kérdezősködnöm Tricky Marcus után. Felkerestem Peter Ordot, és ő azonnal útba igazított egy aprócska, szalmatetős házikóhoz. Megbízóm palotáját látva kételkedni kezdtem, hogy valaha is hozzájutok a beígért ezer aranyamhoz. Tricky Marcus azonban egy ócska szekrényből azonnal elővarázsolta a pénzemet, amint meghallotta, hogy végeztem Nederedas hajójával. Egy cseppet sem érdekelte, hogy mi lett az ellenségével, bosszúvágyát tökéletesen kielégítette aSan Miguel pusztulása is. Sziszegő dühvel mesélte, hogy Nederedas beleszeretett egyik üzletfelének fiatal feleségébe. Azzal akarta elnyerni az asszonyka kegyeit, hogy Marcus-szal leveleket hamisíttatott, mintha a férjének szeretője lett volna. Csakhogy Marcusnak egy falánk kecske miatt csak másodjára sikerült elvégeznie a munkát, és mire a levelek elkészültek, az asszonyka férjét megütötte a guta, a fiatal özvegy pedig szóba sem állt többé Nederedas-szal. A fösvény gazember erre visszaadta a felhasználatlan leveleket Marcus-nak és nem volt hajlandó fizetni értük.
Beszédbe elegyedtem Marcus-szal, és hamarosan rájöttem, hogy nem a Nederedasnak készített levelek voltak az első munkái. Három éve néhány hamisított okirat és egy festmény miatt sietve kellett elhagynia Franciaországot. Olyan sietve, hogy csak később jött rá, hová is tart a hajó, amelyre sikerült felszállnia. Persze nem véletlenül faggattam ki Marcust. Egy kolosszális ötlet kezdett motoszkálni a fejemben, amihez az ő segítsége kellett. Ulsson azt mondta, Beltrop nagyon akar tőlem valamit, azért nem ölt meg, mikor a keze között voltam. Camentata szerint az apám a térképe másik felét a Félszemű Bartholomew-nak adta, akit állítólag a halála után még láttak Gray Sails-en. Ha sejtésem nem csal, a másik fél térkép Beltropnál van, és a vén gazember nem mást akar tőlem, mint a hiányzó darabot!
Megbíztam Marcust, hogy másolja le nagyon pontosan a fél térképemet. Ugyanolyan legyen a festése, az írása, még a szakadás vonala is. Csak a titokzatos mondatban a Véres szíkla helyett irjon Szálfa fokot! Elvállalta a munkát, de kemény kétezer aranyat kért érte, és ráadásul roppant kíváncsi is lett, mire kell nekem két csaknem egyforma fél térkép. Azt hazudtam neki, hogy egyidejűleg két gazdag franciának akarom eladni az eltérő térképeket, mert nem tudhatom, az üzlettársam melyiktől kap majd több pénzt a másik feléért.
1603. szeptember 23.0 óra 49 perc
Gray Sails-től távol, Keletre
Már majdnem elértük Gray Sails szigetét, amikor egy órával éjfél után egy fürge pinasse kersztezte az utunkat és elébünk lőtt. Nem nagyon fűlött a fogam a Kent-tel való csatához, mert árbocán ugyanúgy angol lobogót hordott, mint az én Sea’s Lord-om. John Smith kapitány azonban velem ellentétben nem privateer, hanem pirathunter, pontosabban fejvadász volt. Nem is véletlenül cirkált Gray Sails közelében. Egyenesen rám vadászott, mégpedig sir Mortons megbízásából. Mindezt persze csak reggel tudtam meg, amikor a lefegyverzett kapitányt és legénységének maradékát csónakokba ültettük. Az elfoglalt Kent-et ugyanis zsákmányként magunkkal vittük.
1603. szeptember 26. –4 óra 39 perc
1603. szeptember 29. Shark Island6 óra 22 perc
Ha köszönetekből meg lehetne gazdagodni, egy csapásra a világ leggazdagabb embere lehettem volna, alig egy órával a kikötés után. Előbb padre Ignacio hálálkodott egy sort, amiért baj nélkül elhoztam a piratok közé. Aztán Ulsson köszönte meg többszörösen, hogy papot hoztam az Isten igéjére és megbocsátására váró embereinek. Végül a padre még azt is megígérte, hogy naponta többször is imádkozni fog a lelkem üdvéért.
Később, amikor egyedül maradtunk, elmondtam Olafnak, hogy végeztem a rám bízott munkával, a San Miguel már a tenger fenekén pihen. Azt sem hallgattam el, hogy eszemben sem volt fizetségért megölni Julio Nederedast. Ulsson mosolyogva megveregette a vállamat, mondván: nem csalódott bennem, ő sem gondolta másként Tricky Marcus megbízásának a teljesítését.
Délután felkerestem Johnny Biggs műhelyét, hogy eladás előtt megjavíttassam a Kent-et. Biggs, a nagydarab, kerekfejű ács le is jött velem a partra és gyorsan felmérte a zsákmányolt pinasse sérüléseit. Még javában alkudoztunk a javítás költségeiről, amikor egy csónakon kievezett hozzánk Roger Godsey kapitány. Felajánlotta, hogy azonnal megveszi a Kent-et 20’000 aranyért és még a javítás kifizetését is magára vállalta. Mivel így azonnal megkaphattam a pénzemet, és megszabadultam minden gondtól, gyorsan Godsey kapitány tenyerébe csaptam. Este az ivóban meg is kaptam egy takaros bőr zsákocskában a pinasse árát.
Úgy terveztem, néhány hétig pihentetem a legénységemet Shark Island-en, de két nappal később egy angol lobogót lengető kétárbocos bárka, a Swallow érkezett a kikötőbe. David Fletcher kapitány alig horgonyozta le a hajóját, egyenesen bejött az ivóba és utánam érdeklődött Tommy Barkhead-től. Amikor végre meg is talált, elmondta, hogy sir Brin küldte hozzám. Három hete megérkezett Highrock-ba sir Alexander Gritstone, a királyi ellenőr. Tendales ifjú kormányzója arra kért, a lehető leghamrabb jelentkezzek az ellenőrnél.
Azonnal a fedélzetre parancsoltam a legénységemet, és másnap reggel a Swallow kíséretében elindultunk Highrock felé.
AJÁNLOM AZ OLDALT