9. fejezet

   Morlaad háznagya részletesen  – és roppant unalmasan –  sorolta fel a mágusvár elmúlt félévi bevételeit és kiadásait. Minden tételt külön meg is mutatott a mágusok botjának mintájára készített pálcájával a Tanács tagjai elé vetített pergamen lapokon. S közben olyan büszkén beszélt a korablok kristályainak feltöltéséért, a gyógyításokért és más szolgálatokért befolyt aranyakról, mintha mindez egyedül az ő érdeme lett volna. Az egyre növekvő kiadásokat viszont úgy panaszolta el, mintha saját vagyonából kellene fedeznie azokat. Mint mindig, most is sokallotta a sárkánylovas századok fenntartására költött aranyakat, a flotta legénységének a zsoldját, a hajók javítására fordított pénzt. De nehezményezte a kristályok beszerzésének és az ifjú mágus-tanoncok oktatásának egyre nagyobb költségeit is.  

   Gerlia  – a Tanács többi tagjához hasonlóan –  udvarias csendben hallgatta Yassi előadását, bár közben alig tudta elnyomni ásítási rohamait. Persze maga is tett megjegyzéseket, ahol túlzottnak tartotta a javasolt takarékosságot, de már alig várta, hogy az öreg végre az elszámolás végére érjen.

   –Köszönjük, hogy ilyen gondosan bánsz Morlaad vagyonával, Yassi! És külön megköszönjük bölcs tanácsaidat, melyekkel takarékosságra ösztönzöl bennünket!  –mondta ki a sokak számára várva várt zárszót Naffarian nagymester.

   A dicséret hallatán az öreg elégedett mosollyal hajolt meg a mesterek előtt. Ifjú segédjével összeszedték a pergameneket és a fa állványra rögzített kristályt, amivel a kimutatásait vetítette a Tanács tagjai elé, majd kivonultak a teremből. Alig csukódott be mögöttük az ajtó, Naffarian hátralökte székét, hogy felálljon, és bezárja a Tanács ülését. Gerlia azonban hirtelen éberré válva megelőzte a nagymestert, s kezét felemelve szót kért.

   –Néhány hete tudomást szereztünk egy világról, melyben valami gátolja a mágia alkalmazását  –kezdte, meg sem várva Naffarian beleegyező bólintását.  –Abban a különös világban olyan mágia nélküli fegyvereket használnak, melyekkel hónapok, de lehet, hogy hetek alatt leszámolhatnánk az úr-mágusokkal. Igazat kellett azonban adnom a nagymesternek. Bármilyen csábító is a háborúnk gyors befejezésének lehetősége, túlságosan veszélyes lett volna efféle fegyverek után kutatni abban a világban. Csakhogy időközben visszatért Morlaadba Kambak mester, a térkapuk tudora, aki várunk biztonságából tanulmányozhatja a mágiamentes világot. Nemrég elmondta nekem, hogy bármikor tudna mágia nélküli fegyvereket szerezni, ha Naffarian nagymester legalább megengedné ezt neki.

   –Márpedig nem fogok engedélyt adni sem fegyverek keresésére, sem a megszerzésükre  –rázta a fejét Naffarian.  –Addig biztosan nem, amíg meg nem találjuk, és haza nem hozzuk a másik világban rekedt, fogságba esett telepeseinket. Az ő életük százszor fontosabb, mint bármilyen új fegyver.

   –Persze, hogy fontosabb! Senkinek eszébe sem jutna leállítani a telepesek utáni kutatást. De Kambak mester talán egyszerre is végezhetné a két munkát!

   –Nem! Elég baj, hogy az idegenek már tudják, át lehet jutni egyik világból a másikba. Ráadásul több kristály és mágusbot is a kezükbe került! Ha most fegyvereket próbálunk szerezni tőlük, …

   –Na és? Mit kezdhetnek a kristályokkal … mágia nélkül?  –húzta gúnyos mosolyra a száját Gerlia.

   –Te vajon mit kezdenél mágia nélkül?  –kérdezett vissza csípősen Naffarian.  –Tudnál repülni, mint a madarak? Mert azok az emberek mágia nélkül is megtanultak repülni! Honnan tudod, hogy a kristályok birtokában nem találják meg a módját, hogy átjussanak a mi világunkba? Ha pedig átjönnek, olyan mágia nélküli fegyverekkel lesznek megrakva, amilyenekre te magad is áhítozol! Csakhogy nem valószínű, hogy nekünk adnák majd a fegyvereiket. Sokkal inkább ellenünk fordítják azokat!

   –Ha valóban számítanunk kell egy ilyen támadásra, az csak egy okkal több, hogy minél előbb leszámoljunk az úr-mágusokkal!

   –Hogyan akarsz fegyvereket szerezni a másik világból, hogy ne hívd fel még jobban ránk az ottani emberek figyelmét?

   –Kambak mester egyenesen az idegenek fegyverraktáraiba is nyithat térkaput. Akkor a másik világ lakói talán észre sem veszik, hogy megloptuk őket!

   –Talán. De mi lesz, ha mégis? Még jobban őrizni fogják a telepeseinket. És elszántan keresik majd a módját, hogy megállítsák az újabb rablásainkat.

   –Keressék csak!  –vetette fel dacosan a fejét Gerlia.  –Ha legyőztük az úr-mágusokat, majd velük is elbánunk!

   –Ha legyőzzük az úr-mágusokat!

   –Miért ne győznénk? Megszerezzük az új fegyvereket, csatára kényszerítjük az úr-mágusok seregeit és …

   –Lemészároljuk őket?  –vágott közbe Naffarian.  –Mennyivel leszünk akkor különbek az ellenségeinknél?

   –Mi nem meghódítjuk, hanem felszabadítjuk az úr-mágusok szigeteit!

   –Azt hiszed, azok is így fogják ezt látni, akiknek a férjét, a testvérét, vagy éppen a fiát megölik az új fegyverekkel felszerelt katonáink? És vajon miért veszítenék el a hatalmukat az úr-mágusok, ha lemészároljuk is sok száz, vagy sok ezer katonájukat? Attól ők még mágusok maradnak. A mágiájukat pedig csak mágiával lehet megtörni, nem idegen fegyverekkel.

   –Az úr-mágusok sem halhatatlanok  –vitázott tovább Gerlia.  –Gildan mester és társai sem voltak gyengébb, vagy rosszabb mágusok náluk, mégis megölték őket az idegenek fegyverei!

   –Nem!!  –koppantott a botjával dühös-határozottan a padlóra a nagymester.  –Megtiltom, hogy bárki is a mágia nélküli világ fegyvereinek megszerzésén munkálkodjon, míg haza nem hoztuk a telepeseket!

   Naffarian az asztalra tette csészéjét. Egy darabig úgy vizsgálta a benne örvénylő teát, mintha valamit ki akart volna olvasni belőle. Aztán felnézett az asztal túlsó felén ülő barátjára és fejét ingatva megkérdezte:

   –Mondd meg, hogy lehet egy ilyen tehetséges mágus ennyire vérszomjas?! Egy asszony, akinek a békét kellene keresnie mindenek felett!

   Órák teltek el a Mágustanács ülése óta, de a nagymestert még mindig felháborították Gerlia tervei, melyeket az asszony a háború gyors befejezésére szőtt.

   –Te talán nem szeretnéd befejezni végre ezt az átkozott háborút?  –kérdezett vissza Kambak.  –Be kellene látnod, hogy nem védelmezheti mindenki olyan elszántan az ellenségei életét, mint te!

   –Persze, hogy be akarom fejezni a háborút! Csak nem olyan áron, mint Gerlia. Mióta először hallott a másik világbeli fegyverekről, mindenáron ki akarja próbálni őket az úr-mágusok harcosai ellen. 

   –Akkor miért nem hagyod, hogy szerezzen néhányat? Úgysem találna senkit Morlaadban, aki bánni tudna azokkal az idegen vacakokkal!

   –Ugyan már!  –legyintett Naffarian.  –Ilyen apróságon Gerlia egy percig sem akadna fenn. Legfeljebb néhány idegent is elrabolna, hogy megtanítsák a katonáinkat a fegyvereik használatára.

   –Én mégis azt mondom, engedd meg Gerliának, hogy fegyvereket szerezzen!  –dörmögte ravasz mosollyal Kambak.  –Addig sem ér rá mással foglalkozni, amíg kiképzi a katonákat. A hadjáratot meg majd mi irányítjuk!

   –Már megint miben töröd a fejed? Ugye nem térkapun át a szigeteikre küldött csapatokkal akarod csapdába csalni az úr-mágusokat, aztán hátba támadni és az idegen fegyverekkel megölni őket?

   –Miért, te hogyan akarod legyőzni az ellenséget? Ha másként nem tudod rávenni az úr-mágusokat, hogy lemondjanak a mágikus tudásukról, akkor bizony meg kell őket ölni!

   –Valószínűleg meg kell ölnünk végül az úr-mágusokat. De még nincs itt az ideje egy ilyen, térkapukon át indított támadásnak. Főleg nem a mágia nélküli világ fegyvereivel! Túl veszélyes lenne. Túl sok embernek kellene meghalnia, valószínűleg igen csekély eredményekért.

   –Nyolc éve is ezt mondtad, amikor gyilkosokat akartam az ifjú mágus-urak ágyához küldeni  –húzta el a száját Kambak.  –Bár akkor sem értettem, hogy mitől féltél.

   –Miért nem kérdezted meg? Azt hittem, azért hagytad el olyan sietve Morlaadot, mert pontosan tudtad, mit miért teszek.

   –Mintha bárkinek is elmondanád, mire gondolsz!

   –Bárkinek nem is. De a barátomnak elmondtam volna.

   –Akkor most megkérdezem: miért nem mersz igazi támadást indítani az úr-mágusok ellen?

   –Tényleg nem tudod?  –nézett a barátjára csodálkozva Naffarian.  –Akkor kezdődött minden, amikor az ifjú mágusok elhajóztak Garidolba, megölték Dashnu királyt és a főembereit. Akkor éreztem először, hogy valaki a miénktől teljesen különböző, nagyon erős mágiát használt. Mintha egy túlvilági lényt, egy démont idézett volna meg, aminek nincs helye a mi világunkban.

   Kambak elhűlten leengedte, s csaknem az asztal mellé tette teáscsészéjét. Rekedt suttogással kérdezte:

   –Úgy gondolod, hogy az úr-mágusok valamelyike …?

   –Nem tudom, valóban megidézett-e valamelyikük egy démont. Csak abban vagyok biztos, hogy azóta többször is éreztem azt az idegen mágiát. Nem kockáztathatom meg, hogy igazán sarokba szorítsuk az úr-mágusokat, mert arra rámehet az egész világunk!

   –Ennyi idő alatt sem sikerült megtudnod, hogy mi történt valójában?

   –Semmi biztosat és lényegeset  –rázta a fejét Naffarian.  –Pedig a déli szigetekről érkező kereskedők és hajósok tucatjait faggattam ki, és persze én magam is küldtem oda kémeket. Megtudtam, hogy sirroni Gaelen sokszor csuklyás köpenybe öltöztetett gyerekekkel kísérteti magát. Taisi Varagon egy fekete kardfogút tart maga mellett testőrként. Sadumi Tarriki lakosztályának egyik szobájába rajta kívül senki sem léphet be, s onnét időnként borzalmas sikoltozás hallatszik. Persze ehhez tudni kell, hogy Tarriki állítólag sűrűn vitet a lakosztályába fiatal lányokat Dagos-ról.

   –Vagyis szinte minden úr-mágus körül van valami érdekesség, ami akár gyanús is lehet  –bólogatott Kambak.  –És nem akarsz támadást indítani ellenük, amíg nem tudod biztosan, melyikükkel számolj le először.

   –Te megkockáztatnál egy általános támadást, hogy valaki bosszúból rászabadítson egy démont a világunkra?

   –Persze, hogy nem  –rázta a fejét Kambak.  –De ha nem mondod el a Tanács tagjainak, mitől félsz, egy idő után mind ellened fordulnak! Gyávának és tehetetlennek fognak tartani. Gerlia már most is nagyon dühös, amiért nem engeded, hogy a saját elképzelései szerint harcoljon az úr-mágusok ellen.

   –De ha elmondom, megrémülnek és elvesztik a hitüket! Ezért inkább várok, amíg ki nem derítem az úr-mágusok titkát.

   Utolsó mondata közben Naffarian önkéntelenül az asztalán álló, bársonnyal kibélelt kis állványra nézett. Kambak követte barátja pillantását és meglepetten látta a tartón árválkodó, simára csiszolt, zölden ragyogó kristálygömböt. Mérete és formája szerint akár látókristály is lehetett volna. De ki látott valaha is zöld látókövet? Ráadásul hogyan lehetne egy arasznyi gömbnek alig ökölnyi, szögletes kristály a párja?

  Hakku admirális megállt a Gerlia által mutatott ablakfülkénél. Látszólag türelmesen várta, hogy a Mágusok Tanácsának nagy hatalmú tagja végre belekezdjen roppant fontos mondandójába. Pedig legszívesebben jól legorombította volna az asszonyt, amiért kihívta őt a sárkányhajók kapitányaival tartott megbeszélésről.

   Gerlia jól megjátszott gyanakvással végignézett a folyosón előbb jobbra, majd balra, mintha attól tartana, hogy valaki megpróbálja kihallgatni a beszélgetésüket. Aztán kicsit közelebb hajolt Hakkuhoz és fojtott hangon belekezdett:

   –Három shipput szeretnék néhány hétre, admirális! Egy-egy látókristállyal a fedélzetükön.

   –Háromat? Ha ekkora utazásra készül, nem lenne jobb egy korabl?

   –Félreértett, admirális! Nem akarok én sehová sem utazni. Azokat a shippukat járőrszolgálatra kérem. Nagyon megtetszett az a rendszer, amit a nagymesterrel dolgoztak ki a sárkányhajóknak. Mostanáig törtem a fejem, hogyan lehetne még hatékonyabban felderíteni az ellenséget. Úgy gondoltam, a levegőből messzebb lehet látni, mint egy hajó fedélzetéről.

   –Éppen ezt teszik a sárkánylovasok, asszonyom. A levegőből derítik fel nagy területen a tengert a hajójuk körül.

   –Csakhogy ahhoz előbb oda kell vinni őket egy sárkányhajóval! A felderítés közben pedig kifáradnak a sárkányok. A shippuk legénysége viszont nem fárad el. És több szem többet lát. A látókristállyal azonnal jelenthetik, ha ellenséges hajók tűnnek fel a közelükben.

   –Látókristályt egy shippura?  –gondolkodott el az admirális.  –Ilyet még sosem hallottam.

   –Tudom, kockázatosnak tűnik. De gondoljon bele, milyen előnyökkel járhat! Ha egy ilyen shippu felfedezi az ellenséget, a látókristályon át jelenti, és ön akár két-három sárkányhajót is odairányíthat az úr-mágusok hajóinak elűzésére!

   Az admirális hosszan mérlegelte Gerlia ötletének kockázatait és előnyeit. Be kellett látnia, hogy három shippu ugyanúgy figyelhetné az úr-mágusok szigetei felől közeledő hajókat és flottákat, ahogyan most a sárkányhajók teszik. Na de látókristályt adni egy védtelen shippu legénységének?!

   –Ha már ilyen jól kigondolta a dolgot, miért nem javasolja a Tanácsnak, asszonyom? Miért akarja titokban kipróbálni?

   –Talán hallott már róla, admirális, hogy legutóbb a Tanácsban egészen más véleményt mondtam az úr-mágusok háborújáról, mint a nagymester. Ezek után, ha elmondom az ötletemet, nem valószínű, hogy a nagymester engedné megvalósítani. Ő is féltené a látókristályokat és még a próbálkozást is megtiltaná!

   –Talán igaza is lenne  –dünnyögte az admirális.  –Tegyük fel, hogy kipróbálom a shippukkal való járőrözést! De mi történik, ha egy látókő mégis odavész? Csak mi ketten tudjuk, hogy nem én találtam ki az egészet. Vagyis a Tanács rajtam kérné számon a veszteséget.

   –Nincs mitől tartania, admirális! Ha bármilyen baj történik, minden felelősséget magamra fogok vállalni!  –ígérte Gerlia félig esküre emelt kézzel. Azt már csak magában fűzte hozzá, hogy természetesen minden sikert is magának fog követelni.

   –Nos, legyen!  –döntött hosszú tanakodás után Hakku.  –Holnap kiválasztom a három shipput, megbeszélem a kapitányaikkal, mit kell tenniük és elindítom őket Delor, Sadum és Nommor felé!

   Kambak mester megkerülte a csaknem feketére öregedett asztal előtt álldogáló ifjú mágust. Azt hitte, az érkezésével szakította félbe a nyurga, alig pelyhedző állú fiatalembert. Biztatóan ránézett hát, és az asztal felé intett, hogy folytassa csak bátran. Az ifjú azonban megrázta a fejét, és egy aprót még hátra is lépett, hogy helyet adjon a mesternek. Kölcsönös udvariaskodásuknak az öreg Sen-s-atto mester reszelős hangja vetett véget:

   –Köszönjük, hogy ilyen gyorsan jöttél a hívásunkra, Kambak mester! Kérlek, bocsásd meg, hogy pihenésedben zavarunk! Ez az ifjú ember, gardonai Ivor, a tanítványodul akar szegődni.

   –Micsoda?  –lepődött meg Kambak.  –Az én tanítványomul? De miért akar pont tőlem tanulni?

   –Mert a térkapukat akarja tanulmányozni  –mondta Argatri.  –Egyszer majd szeretne létrehozni egy térkapu-hálózatot a korablok helyett.

   –Ez most egy vicc akar lenni?  –nézett a fiatalemberre Kambak.  –Hiszen ő még nem is élt, amikor utoljára tanítottam valakit! Igazából már akkor sem lehettem valami jó tanító, mert egyik tanítványomból sem lett híres mágus.

   –De már volt tanítványod  –vágta el a vitát Sen-s-atto, aki sok éve tanította a mágusnövendékeket, és legtöbbjüknek ő segített mestert választani is.  –Tudod, hogyan és mire kell tanítani egy ifjoncot. Talán nem örülsz neki, de már elég öreg vagy, és úgy gondolom elég türelmes is, hogy egy ifjú mágust taníthass.

   –Sajnos nem csak öreg és türelmes vagyok, hanem nagyon elfoglalt is. Naffarian nagymester olyan munkával bízott meg, ami teljesen kitölti a napjaimat. Nem várhatna gardonai Ivor néhány hetet a mestere kiválasztásával?

   –Miért tenné? Úgy hallottam, most is éppen térkapukkal dolgozol az északi toronyban.

   –Igen mester, térkapukkal dolgozok. Vagyis nem érek rá minden mozdulatomat apróra elmagyarázni egy tanítványnak.

   –Akkor csak végezd a munkád, Kambak mester! Ivor pedig majd figyeli, hogyan idézel térkapukat. Bármilyen elfoglalt vagy is, annyi időd biztosan lesz, hogy javasolj néhány könyvet a térkapukról a tanítványodnak. Amikor pedig a munkád végére érsz, elkezdheted majd Ivor igazi tanítását.

   Kambak szívesen elmondta volna még a két mesternek, mennyire megszokta az elmúlt nyolc évben az egyedüllétet. Már el sem tudja képzelni, hogy folyton egy tanítvány lábatlankodjon körülötte. De pontosan tudta, hogy Sen-s-atto mestert ezzel egyáltalán nem hatná meg. Így inkább megadóan vállat vont és a szótlanul várakozó Ivorhoz fordult:

   –Menjünk akkor, … tanítványom! Sok dolgunk van még estig. Pedig az én munkám akkor kezdődik csak igazán!

   Mióta a mágiamentes világot tanulmányozta, Kambak még sosem érezte magát olyan fáradtnak, mint ezen az estén. Először Yassit látogatta meg új tanítványával, hogy az északi toronyban levő szobája mellett szállást kérjen Ivornak. Amíg a világi szolgálók berendezték a mester szobájával szomszédos, aprócska cellát, Kambak a könyvtárba kísérte tanítványát. Négy vaskos kódexet is elkért Garridustól, a könyvtárat gondozó mestertől. Úgy gondolta, ezekből a kötetekből Ivor majd megtanulhatja a térkaput idéző mágiák alapjait, amíg ő kipiheni az éjszakai munka fáradalmait.

   Visszatérve az északi toronyba, egyenesen felkapaszkodtak a legfelső szobába, ahonnan Kambak és Ruara éjszakánként a másik világot igyekeztek felderíteni. Igazából a mester csak röviden fel akarta mérni tanítványa eddig szerzett tudását és tehetségét. De minden kérdés hozta magával a következőt, és Ivor válaszai is újabb kérdéseket szültek. Mire észbe kaptak, rájuk alkonyodott. Éppen gyertyát gyújtottak, amikor megérkezett Ruara, hogy előkészítse a soron következő megfigyelést.

   Kambak feltápászkodott a székéből és udvariasan kezdte bemutatni egymásnak a fiatalokat, de Ruara közbevágott:

   –Ne fáradj, Kambak mester! Már két hete ismerem gardonai Ivort.

   –Ruara sokat segített, hogy hamar elkészíthessem a mágus-botomat  –bólogatott vigyorogva Ivor.

   –Látom, nem nagyon erőltetted meg magad  –nézett lebiggyedő szájjal a fiú botjára Ruara. A durván faragott mogyoróhusáng ágvillájában láthatóan csak némi gyanta és nem kevés mágia tartotta helyén a beleszorított zöld kristályt.

   –Te mondtad, hogyan válasszam ki a fámat!  –rántott egyet sértődötten a vállán Ivor.  –Mit tegyek, ha most ez a fa hívott magához?

   –Szóval még nem adtad fel, hogy idővel másik botot faragj magadnak? Akkor sem, ha az esetleg még ennél is gyatrább lesz?

   –Miért lenne gyatrább? Amúgy sem értem, miért kell ilyen fiatalon elkészítenünk a botunkat? Később sokkal több időnk lenne rá! Sokkal szebb és jobb mágus-botot faraghatnánk magunknak!

   –Azért, mert a mágusnak és botjának egymáshoz kell csiszolódniuk, össze kell érniük! Mindenki tudja, hogy egy mágus-botot nem lehet csak úgy másikra cserélni!

   –Valóban azon töröd a fejed, hogy időjártával majd botot akarsz cserélni, fiam?  –szólt közbe Kambak.  –Akkor nem ártana mielőbb elolvasnod Yahki mester történetét Lacarius Kristályokrul és mágus-botokrul című könyvében. Yahki egy idő után megunta öreg és dísztelen botját. Egyszerűen eltörte, hogy a kristályát egy új, csodaszépen faragott rózsafa botba illeszthesse. De az új bot amilyen szép volt, olyan nehezen kezelhető lett. Sohasem illett úgy a gazdájához, mint az eredeti. Yahki hamarosan szinte minden mágiával kénytelen volt felhagyni.

   –Ez se több, mint egy tanulságos mese!  –duzzogott Ivor.  –Tele vannak a könyvek efféle történetekkel, amikkel kemény munkára akarják szoktatni a fiatalokat, még ha a kemény munkának nincs is mindig értelme!

   –A kemény munka értelméről igen sokat vitatkozhatnánk  –jegyezte meg csendes mosollyal Kambak.  –Ezt mindig másként látja egy öreg és egy fiatal, egy szorgalmas és egy lusta, egy aprólékos és egy sietős ember. De Yahki története bizony nem egyszerű kis tanmese! Az én néhai mesterem, Nerdon fiatal korában igen jól ismerte az addigra megöregedett Yahkit, meg a híresen szép rózsafa botját. Az öreg akkor már szinte sosem hagyta el Morlaadot. Nerdon szerint sokat panaszkodott az „engedetlen” botjára, amit jobbára csak támasznak használt, nem mágiára. Békésen éldegélt Morlaadban a háznagy segédjeként, és a világi szolgálókat irányította. Valami azt súgja nekem, hogy te nem ilyen sikerekre áhítozol, Ivor!

   A fiú fülig vörösödve mérte végig elnagyolt mágus-botját. Karjának rándulásán látszott, hogy legszívesebben a sarokba hajítaná, s ízzé-porrá tördelné. De aztán dacosan kibökte:

   –Na és, ha nem sikerült mutatósra? Van még időm kidolgozni, szépre csiszolgatni! És egyszer úgyis megtalálom a módját, hogy másik botot készítsek helyette!

   –Mind a kettőt megteheted  –bólogatott Kambak.  –De az egyikhez meg kell békülnöd a botoddal. A másikhoz pedig igen sok türelemre lesz szükséged.

   –Azt akarod mondani, hogy lehet olyan mágus-botot készíteni az eredeti helyett, ami jobb lesz annál?!  –hitetlenkedett Ruara.

   –Lehet. Ismertem egy ifjú mágust, aki elolvasta Yahki történetét, és elhatározta, hogy készít magának egy második botot, ami sokkal jobb lesz az elsőnél. Nagy gonddal látott munkához. Egy évébe telt, mire kiválasztotta hozzá a megfelelő kristályt. A saját kezével csiszolgatta hónapokon és éveken át, hogy tökéletes legyen. Közben keresett a Napkörhöz legközelebbi tölgy alatt egy hibátlan makkot és elültette. Sok szeretettel és nem kevés mágiával gondozta, nevelgette és formálta a facsemetét, hogy éppen olyan legyen, amilyennek a botját megálmodta. Egy idő után a kiszemelt ágvillába helyezte a kristályt, hogy a fa körül nőhesse, magába fogadhassa. Végül még arra is mágiával vette rá a fát, hogy elsorvassza feleslegessé vált ágait és elváljon a gyökereitől. Tíz teljes évébe került, míg elkészült az új mágus-botjával. De azóta sem láttam jobban egymáshoz illő mágust és botot!

   Ivor csodálattal hallgatta az öreg mágus múltba révedő szavait. Csak sokára merte halkan megkérdezni:

   –Te voltál az az ifjú mágus, Kambak mester?

   –Nem, fiam. Ez a történet Naffarian nagymester botjáról és türelméről szólt.