blarskerin
Menü
 
Lomyra messiása
 
Larania mesterei
 
Novellák
 
Gothic sztorik - Blarskerin módra
 
Megjelent műveim
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Naptár
2024. December
HKSCPSV
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
<<   >>
 
Hosszú tél

 

 

        Joseph B. Skerin :

        Hosszú tél

 

 

   Az ablakon túl, a havas utca felett halk zúgással végigsuhant egy Fürkész. Megállt az üres, üvegtelen keret előtt, hogy felmérje a szobát. Nem láthattam a kereső sugarát, de olyan mozdulatlanná dermedtem rögtönzött torlaszom alatt, mintha már nem is élnék, nehogy beindítsam a mozgás-érzékelőjét. Közben azon imádkoztam, nehogy fotografikus memória alapján dolgozzon a kis mechanikus dög. Ha korábban rögzítette a helyiség berendezését, akkor már le is buktam. De ha csak az emberi formát, a testem hőforrását, vagy a fegyveremet keresi, akkor semmi esélye. A bútorok maradék roncsaiból összehordott torlasz teljesen eltakart, az álcaruhám elméletileg leárnyékolta a hősugárzásomat, a fegyveremre meg előrelátóan ráfeküdtem, nehogy bemérhesse a kíváncsi szerkezet.

   A legegyszerűbb persze az lett volna, ha egy jól irányzott lövéssel leszedem a kis robotot. Ilyen közelről el sem hibázhattam volna. De tudtam, ha elhallgat a jele, perceken belül tucatszám nyüzsögnének a környéken a Fürkészek, és nem csak az utcán, de még idebent, ebben a romházban is. A riasztásukra hamarosan megjönnének a harci droidok is. Akkor aztán nem segítene sem a torlasz, sem az álcaruha. Így nem tehettem mást, mozdulatlanul lapultam, amíg a zümmögő kis robot végzett a két szoba maradványainak vizsgálatával, és továbbrepült az ablak elől. Jeleztem az osztag többi, hozzám hasonlóan lapító tagjának, hogy nem fedezték fel, hol rejtőzködök, aztán maradtam a helyemen. Meg kellett várnom, hogy a társaim is megerősítsék a Fürkészek távozását.

   Hogy jobban teljen az idő, magam elé vettem azt a fura papírcsomót, amit a torlasz építése közben találtam a szoba egyik sarkában. Két vastagra puhult, piros mintás kartonlap, közöttük egy csomó jó minőségű papír, és egy félig már elrozsdásodott, elvásott rugó, ami összefogta az egész paksamétát. Elsőre unottan lapoztam bele, de aztán láttam, hogy a kockás lapok egy része tele van írva. Amint jobban megnéztem, az is kiderült, hogy a szöveget hazám régi nyelvén írta valaki. Akkor nem volt időm jobban beleolvasni, de valami fura ötlettől hajtva magammal hoztam a különös leletet ide, a torlasz alá. Most, hogy kicsit ráértem, magam elé terítettem és kezdtem kisilabizálni a szavakat-mondatokat. Egy régi naplót találtam! Naplót, melyet tulajdonosa a sinnapok támadásának első napján kezdett írni. A kézírás néhol már megfakult-elmosódott, nehezen volt olvasható. Mégis kiterítettem a naplót és a titokban magammal hozott digiboxommal sorra lefotóztam minden oldalát, hogy majd otthon, a komputeren feljavítsam a képeket, és elolvassam hajdan élt honfitársam írását, gondolatait.

 

 

   A droidok tüze egyre sűrűbb lett, ahogy közeledtünk a felderítőink által igen pontosan bemért állásaikhoz. De egyelőre csak a lőszerüket és az energiájukat pazarolták az állandóan útnak indított csali céljainkra. Láthatóan nem voltak felkészülve, hogy egyre-másra tucatjával bukkanhatnak fel a támadók, ilyen veszedelmes közelségben hozzájuk.

   Megvártam, amíg James projektorai működésbe léptek előttem, aztán felugrottam a jeges hóból és kihasználva a köröttem imbolygó kivetített alakok fedezékét, lélekszakadva rohantam előre. Tudtam, hogy ostobaságot művelek, amit a Szabályzat is tilt. De azt is tudtam, hogy a droidokat alaposan összezavarták a látszólag lelőhetetlen ellenfelek. Csak egy véletlen találat, vagy egy folyamatos sugár lett volna veszélyes rám, de erre kevés volt az esély.

   Az álcaruhám egy pillanat alatt megnövelte a maszkomban az oxigén mennyiségét, nehogy idő előtt kifulladjak a vad futástól, de már nem volt szükségem rá. Jó kétszáz lépésnyi sprint után hasra vágtam magam. Még vagy két métert csúsztam előre a lendülettől, aztán egy hajdani, kidőlt fatörzsből lett fedezék mögé evickéltem. Közben máris felemeltem a fegyveremet és kilőttem félig jobb felé egy csomag projektort. Mire James csali céljai elenyésztek mögöttem, már ott imbolyogtak a robotok előtt az én hologramjaim.

   Amint a droidok lőni kezdték az új célokat, becsúsztattam a gránátvetőmbe a „nagypapát”, és útnak is indítottam balra, előre. Néhány másodperccel később a havon megjelent a régi idők egyik tankjának a hologramja, mintha éppen lemerült volna az álca-rendszere. A robotok persze azonnal ráharaptak az új csalira, és vadul tűz alá vették. Csak úgy fröcsköltek a tank hologramja körül a jégszilánkok, hatalmas füst-; és gőzfelhők szálltak fel.

   Kaján vigyorral betöltöttem egy gránátot a fegyverembe és gondos célzás után egyenesen az egyik droid fedezékébe küldtem. Vagy kétembernyi átmérőjű tűzgömb virágzott ki az ellenséges robot helyén és a rohadék azonnal elnémult. Szinte vele egy időben még három másik droid is találatot kapott, de mi sem úsztuk meg veszteség nélkül. Előbb Ted rekedt, fájdalmas ordítása harsant fel a hallgatómban, aztán Roberté. Iszonyatos gyorsan reagáltak ezek az új harci robotok!

   A veszteségtől totál bepörögtem! Odaszórtam a droidok elé egy csomó holovetítőt, aztán kilőttem három gránátot a bemért tűzfészkekre, füstbe és lángba borítva az állásaikat. De a társaim sem pihentek. Jégesőként zuhogtak a gránátjaik és energia sugaraik a gépekre. Éppen neki akartam lendülni, hogy egy nagy roham után néhány kézigránáttal vessek véget a csatának, amikor átsuhant felettünk a második hullámot szállító légibusz, és nehéz fegyvereivel pillanatok alatt bevégezte a munkánkat.

 

 

   – Na, kisasszonykáim!  – állt meg a felsorakozott osztag előtt Szmirnov őrmester.  – Lehet örülni! Jackson ezredes dicséretben részesítette magukat, mint a legjobban teljesítő osztagot! Bár ezt a dicséretet leginkább annak köszönhetik, hogy a többi csapat, ha lehet, még bénább volt, mint maguk!

   Fegyvereinket az ég felé emelve ünnepeltük magunkat, az utolsó mondatra oda sem figyelve. A kiképzés alatt még sosem fordult elő, hogy Szmirnov őrmester akár csak egyszer is úgy dicsért volna, hogy közben  – lehetőleg még ugyanabban a mondatban –  le ne tolt volna valami hibáért.

   – Azért ennyire nem kellene elszállni maguktól, béna banda! Benson! Dubois! Maguknak hányszor kell elmagyarázni, hogy tüzelés közben is fedezzék magukat?! Ha ez nem szimul-droidok elleni gyakorlat lett volna, a zsákban pihennék ki a fáradalmaikat! Ami nem is lenne olyan nagy baj. Hulljon csak a férgese! De az ostobaságukkal cserbenhagyták a társaikat, akik számítottak magukra!! Ha csak öt percet késik a második hullám, az egész osztag odaveszett volna!

   Igaza is volt az őrmesternek, meg nem is. Ted és Robert tényleg elég könnyelműen ki szokott bújni a fedezékéből. De egy igazi csatában az is eleshet, aki végig a fedezéke mélyén lapul!

   – Sebők!!  – dörrent az őrmester hangja a sisakom fülhallgatójában.  – Maga meg mit akart azzal az otromba rohammal a hologramok között?!

   – Jelentem, megfigyeltem, hogy a szimul-droidok megzavarodtak a felbukkanó hologramok nagy számától. Ezt kihasználva előrenyomultam és előnyösebb lőállást foglaltam el.

   – Megzavarodtak, mi?! Maga meg elfelejtette, hogy a szimul-dridok nem emberi logika szerint reagálnak, maga agyatlan barom! Mert ők alakítják a majdani, támadó sinnapokat!! Mit csinált volna, ha valamelyik folyamatos sugárra, vagy netán terület-bombázásra vált … zavarában?! … Meg ne szólaljon, maga anyaszomorító!!

 

 

   A rom-házban talált napló igen különös, és nehéz olvasmánynak bizonyult. Tele volt idejétmúlt kifejezésekkel, melyeknek legtöbbször hiába is kerestem az értelmezését. Mindjárt az első sorokban azt írta bemutatkozásul:

   „Molnár Sándor vagyok, egyszerű segédmunkás …”

   Vagy egy órán át keresgéltem az adattárban, de sehol egyetlen apró utalást sem találtam, hogy mit jelent a „segédmunkás”. Talán az volt a dolga, hogy valakinek segítsen? De kinek és miben? Vagy csak félig volt munkás? És mit csinált akkor, ha éppen nem „segédmunkás”-ként dolgozott? Végül feladtam. Egyszerűen átléptem az első sorokat, anélkül, hogy megérthettem volna őket. De már alig vártam a szemtanú leírását a sinnapok landolásáról, a harci osztagaikról, a félelmetes, nyolclábú tankjaikról, a repülő katonáikról.

   Csakhogy Molnár Sándor naplója szerint nyolcvannégy éve a sinnapok megérkeztek ugyan a bolygónkhoz, de hetekig eszükben sem volt leszállni! Hajdani honfitársam csak a Híradókból értesült az idegenekről, és esténként csodálta meg az égen fényes csillagokként átvonuló koronghajóikat. Egyetlen szóval sem említette a fennmaradt filmeken megörökített táboraikat, melyekkel a világ nagy városait tartották sakkban, megzsarolva a kormányokat.

   Ráadásul ezek csak az első, és a legkisebb problémáim voltak ezzel az istenverte naplóval! Molnár Sándor ugyanis nem kevesebbet állított, mint hogy a hódító sinnapok tárgyalni kezdtek az ENSZ-szel, és persze a világ kormányaival is! Mert hogy valójában nem is hódítani akartak! Molnár be is idézett az írásába valami halandzsát, miszerint a sinnapok azzal a különös céllal érkeztek a Földre, hogy megakadályozzák az agresszív, túlfegyverkezett emberi fajt a küszöbön álló csillagközi utazásban. Szerintük ugyanis az emberiség lépett volna fel hódítóként a védtelen galaktikus fajokkal szemben. Ezt a szöveget még hajdani honfitársam sem egészen hitte és értette. Hosszan fejtegette, hogy a korabeli technika még egy Mars-expedíciót sem tett lehetővé, a csillagok közti repülés pedig csak az álmaikban létezett.

   Elegem lett a logikátlan, minden eddigi tudásomnak ellentmondó írásból! Elöntött az indulat, és hosszú percekig azt fontolgattam, hogy egyszerűen kitörlöm a képeket a komputeremből. Képtelen voltam megérteni, miért írt le ilyen ostobaságokat valaki, aki átélte a sinnap-háborút. De aztán csak félretettem az egészet. Fél napra. Este megint elővettem a naplót, mert nem hagytak nyugodni az addig olvasottak.

   Pedig a folytatás sem volt jobb, mint a napló kezdete. Molnár többször is hosszan idézte a sinnapok közleményeit, melyeket a TV-adásokat megszakítva tettek közzé. Az idegenek azt követelték, hogy az emberiség semmisítse meg teljes nukleáris arzenálját, és egy világkormány vegye át az irányítást a nemzeti kormányoktól. Hogy szüntessék meg a Földön az éhezést, és a népek közti hatalmas technikai-gazdasági különbségeket.

   És persze még mindig egyetlen szóval sem említette a sinnapok táborait, a nyolclábú tankokat, a felfegyverzett űrkompokat, melyek a harci osztagokat szállították. Vajon tényleg nem látta őket sem a saját szemével, sem a híradókban? Vagy csak nem akart írni róluk?

   De közben a napló bejegyzései azt mutatták, hogy amint a tárgyalások holtpontra jutottak, kezdett elmérgesedni a helyzet az emberek és az idegenek között. Csakhogy Molnár azt írta, a háborút az emberek robbantották ki  – a sinnapok filmekkel alátámasztott közleménye szerint –  tucatnyi nukleáris rakétát indítva az űrhajóik ellen. Nem értettem, hogyan hihetett jobban Molnár a sinnapoknak, mikor az idegenek közleménye mellé odamásolta az igazságot is, miszerint a tárgyalások közben sinnap kommandók próbáltak megszállni több rakétasilót, erre válaszul történt a sikertelen támadás.

   Az első összecsapás után Molnár Sándor néhány kölcsönös vádaskodással teli napról számolt be. Aztán hirtelen felpörögtek az események. A sinnapok valóban megpróbálták megszállni a nukleáris fegyverek raktárait, hogy a földi haderők ne vethessenek be újabb rakétákat. A kormányok pedig mindent megtettek legpusztítóbb fegyvereik védelmében. Többszörösen megerősített őrségek szálltak szembe a raktárakhoz érkező sinnapokkal, és mert a rakéták hatástalannak bizonyultak az idegenek űrhajóival szemben, a földi egységeik ellen vetették be azokat. Legalább is ezt mondták a híradásokban. Ugyanakkor Molnár naplója szerint az atomcsapások nem is a sinnapok csapataira, vagy táboraira irányultak. Nem kevesebbet állított, mint hogy az idegenek TV-felvételekkel bizonyították: a nukleáris tölteteket a kilövőhelyeiken robbantak fel! Meg sem próbálták kilőni őket!

   Itt következett a napló számomra legkevésbé érthető része. Molnár azt írta, hogy az atomrobbantások nyomán beköszöntő évszázados nukleáris tél elleni menedékeket nem a földi kormányok ásták és rendezték be, hanem a sinnapok! A kormányok csak csatlakoztak az idegenek felhívásaihoz, és saját utasításaikkal igyekeztek az embereket a túlélőpontokhoz irányítani. Molnár Sándor is elindult a lakhelyéhez legközelebbi, egy szénbányából kialakított földalatti városhoz, de mire odaért, már nem maradt a számára hely a zsúfolt menedékben. Néhány napig a közeli városban maradt. De naplójának utolsó bejegyzése azt mutatta, hogy a nukleáris tél kegyetlen hideg vele is gyorsan elbánt, ahogyan az emberiség túlnyomó többségével:

   „Reggelre elfogyott a fám. Fázok. És éhes vagyok. El kell mennem valami ételt és tüzelőt szerezni, különben nem bírok ki még egy éjszakát.”

   Hogy miért nem töröltem ki mégsem a minden tudásomnak ellentmondó naplót a komputeremből? Mert akármilyen nyakatekert és hihetetlen dolgokat írt is le valaha élt honfitársam, mégis volt valami furcsa logika a naplójában. Ha hinni nem is igazán tudtam neki, egyértelműen hazugságnak sem nevezhettem az írását. Eddig sosem jutott eszembe, de most folyton ott zakatolt a kérdés a fejemben: Ha a sinnapok támadtak meg bennünket, miért szálltak le a Földre, hogy szemtől szemben vívott csatákban győzzék le a hadseregeinket? Miért nem bombáztak szét mindent orbitális pályáról?

 

 

   Csak egy pillanatra torpantam meg, amíg a kivetített térképen ellenőriztem a célom helyzetét, aztán lélekszakadva rohantam tovább. Már a légibuszból kiszúrtam a csatateret, ahol vagy kéttucatnyi régi tank maradványai között egy kilőtt nyolclábú hasalt. A légibusz persze a roncsoktól legalább két kilométerre tett le. Szmirnov őrmestertől megkaptuk a megtámadandó célpontunk koordinátáit, és egy rövid eligazítás után már indulhattunk is, hogy ha át tudjuk verni a Fürkészeket, rajtaüssünk egy „parancsnoki ponton”. Nekem azonban eszemben sem volt a társaimmal tartani! Úgy döntöttem, megnézem magamnak azt a nyolc-lábút, amit a levegőből láttam. Ha szedem a lábamat, még ezzel a kerülővel is bőven odaérek a gyakorlat helyszínére, mire a társaim átküzdik magukat a Fürkészek rajain.

   Az utolsó facsoporton is átverekedve magamat, elégedetten láttam meg végre az alig párszáz lépésnyire heverő hatalmas, fekete roncsot. Négy löveget hordozó, rút feje a hóban nyugodott, mintha valami mesebeli állat döge hasalna előttem. Nyolc vaskos, fémpatában végződő lábának egyik része az ormótlan, szögletes test alá gyűrődött. De volt, amelyik térdben visszahajolva, mint gigantikus szöcskeláb meredt az ég felé. A monstrum hátán a harci elefántok fából készült kis bástyájára emlékeztető módon, méretes lövegtorony ágaskodott.

   Távolról az egész behemót sötétszürkének, szinte feketének tűnt. De amint közelebb mentem hozzá, valami kezdett nagyon nem stimmelni rajta. Tíz-tizenöt lépésről már azt is láttam, hogy festéknek nyoma sincs rajta. Egyszerűen vaskos, feketére korrodált acéllapokból hegesztették össze az egészet. Amint végigosontam a monstrum feje mellett, azonnal feltűnt, hogy előremeredő lövegei csak üres, durván levágott végű csövek. És a lábain sem láttam semmit, ami arra utalt volna, hogy ez a hatalmas szerkezet valaha is megtett akár csak egyetlen lépést is!

   A nyolclábú nyaka mellé érve észrevettem egy látszólag gránát ütötte rést a vállán. Előbb csak belestem a monstrum belsejébe, aztán be is másztam a lyukon. Ahogyan sejtettem is, üres volt az egész. Nem kipakolták, sosem volt benne semmi.

   Azaz mégsem volt egészen üres …

   – Welcome, Joseph!  – köszönt rám Jackson ezredes az üres törzs túlsó sarkából.  – Mi tartott ilyen sokáig?

 

 

   Csak álltam az ezredes előtt, mint egy ostoba, lélektelen báb. Siettemben ész nélkül belesétáltam a kelepcébe. Ráadásul úgy meglepődtem a köszönésétől, hogy még védekezni is elfelejtettem, amikor a két gorillája elkapott és lefegyverzett. Gyakorlott kézzel elvették a fegyveremet és az álcaruhám energiacelláját is. Aztán odalöktek Jackson ezredes elé.

   – Nos? Megtalálta az igazolást a néhai Molnár Sándor naplójában olvasottakra?

   – Jelentem, csak látni akartam egy ilyen harci gépet közelről.

   – És tetszik, amit lát? Megérte dezertálni ezért a látványért? Egyáltalán mit remélt itt találni?

   – Választ, uram. Tudni akartam, mi az igazság.

   – Szóval magának nem elég hinni az eljövendő győzelmünkben? Maga tudni akar? Hát legyen, ahogy akarja! Mire kíváncsi? Kérdezzen!

   – A régi felvételeken a földi erők nagy csatákat vívtak a sinnapokkal és az efféle gépeikkel. De ez csak egy díszlet! Sosem mozgott! Akkor a sinnapok nem is támadták meg a Földet? Nem is létezett a sinnap-háború?

   – De hiszen olvasta abban az átkozott naplóban, hogy mi történt! Idejöttek a sinnapok és dirigálni kezdtek nekünk! Csak akkor engedtek volna ki az űrbe, ha az ölebeik, a kis házi kedvenceik leszünk. El akarták kobozni a fegyvereinket, hogy könnyebben kordában tarthassanak bennünket. De hiába volt a nagy technikai fölényük! Mi megtaláltuk a módját, hogy legyőzzük, és elkergessük őket! Még a tudásuk egy részét is megszereztük! Nagyon meg fognak lepődni, amikor majd visszajönnek ellenőrizni, hogy boldogultunk a menedékeikben!

   – Csak azért kellett megölni sok milliárd embert, elpusztítani az egész Földet, hogy elkergessék a sinnapokat? Miért nem kérték inkább a segítségüket a hajdani kormányok?

   – Maga még nem hallotta, hogy jobb állva meghalni, mint térden csúszva élni?

   – Ez csak a túlélők véleménye! A halálraítélt tömegeket senki sem kérdezte meg! Pedig lehet, hogy ők egészen másként gondolták volna!

   – Lehet  – vonta meg az ezredes a vállát.  – De van, ami sosem változik. Ilyen az is, hogy a tudásnak ára van.

   – Jöjjön, Joszif!  – fogta meg a könyökömet Szmirnov őrmester, szinte a semmiből teremve mellettem.  – Nekünk még van egy kis dolgunk … odakint.

 

 

 

 

 

 
Óra
 
Mély űr
 
Regények
 
Versek
 
Kalóz történetek
 

Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77    *****    Augusztus 26-án Kutyák Világnapja! Gyertek a Mesetárba, és ünnepeljétek kutyás színezõkkel! Vau-vau!    *****    A horoszkóp elemzésed utáni érdeklõdés, nem kíváncsiság hanem intelligencia. Rendeld meg és nem fogod megbánni. Katt!!!    *****    Cikksorozatba kezdtem a PlayStation történelmérõl. Miért indult nehezen a Sony karrierje a konzoliparban?