blarskerin
Menü
 
Lomyra messiása
 
Larania mesterei
 
Novellák
 
Gothic sztorik - Blarskerin módra
 
Megjelent műveim
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Naptár
2024. December
HKSCPSV
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
<<   >>
 
4. fejezet

 

 

        4. fejezet

 

 

   Shoma harcra készen emelte maga elé kétkezes husángját és igyekezett kihátrálni támadói közül. Tudta, hogy öt emberrel szemben szinte semmi esélye. A bokrok felé húzódva viszont legalább a háta védve lehet. Waric és társai röhögve figyelték a mesterkedését. Dorongjaikat lóbálva, laza félkörben közeledtek áldozatukhoz. Láthatóan nagyon bíztak a túlerejükben.

   Shoma kivárta, amíg a támadók elég közel értek. Akkor előre lépett, félresodorta eddigi vezetőjének botját és borzasztó erővel a gyomrába döfött. A harcos nyögve roskadt a fűre. Társai meglepődtek Shoma akcióján, de fel is dühödtek miatta. Egymást hergelve egyszerre rontottak áldozatukra. Shoma szélsebesen forgatott husángjával sorra hárította ütéseiket, de visszatámadni már nem maradt ideje. Egy idő után pedig győzött a túlerő. Az egyik dorong fájdalmasan az oldalába csapódott, hogy elakadt a lélegzete. Így a következő ütést is csak félig tudta kivédeni. A vállát szinte lebénító találatot azonnal követte a fejére zúduló bot, vakító szikrákat lobbantva a szeme elé. Most ő zuhant a földre.

   Azonnal összegömbölyödött, hogy a fejét és a gyomrát védve minél kisebb célpontot mutasson. Pillanatok alatt botok és csizmák tucatnyi ütése-rúgása záporozott rá. Nyögve próbálta elviselni a verést. Aztán más zajok, puffanások támadtak. Hirtelen abbamaradtak az ütlegek és egy idegen hangja harsant a közelében:

   – Elég volt!! Már megértette, hogy nincs többé helye a Kolónián!

   – Majd akkor lesz elég, ha én azt mondom!!  – dühösködött Waric a kötéstől eltorzított, fura orrhangján.  – Nézd meg, ő mit tett velem!

   – Látom. Ha bosszút akarsz állni, tőlem meg is ölheted. De egyedül tedd!! Vagy ketten leszünk ellenetek!

   – Kussolj, vagy téged is móresre tanítunk!

   – Próbáljátok meg!  – mosolyodott el az idegen, kardja markolatára csúsztatva a kezét.

   – Egyszer még úgy is megkapod a magadét!  – fenyegetőzött fröcsögve Waric, de közben azért hátrább lépett.  – Elkapunk, amikor majd …

   – De hiszen most is egyedül vagyok, te ostoba!

   Amíg a szóváltás zajlott, Shoma lassan erőre kapott. Előbb csak feltérdelt, majd husángjára támaszkodva egészen feltápászkodott. Igyekezett harciasan állni az idegen mellett, bár fájt minden tagja és kicsit még szédelgett is az imént kapott veréstől. Megkönnyebbülten látta, hogy Waric és kompániája egyáltalán nem erőlteti a harcot az idegennel. Bár buzgón fenyegetőztek és szitkozódtak, még véletlenül sem nyúltak kardjaik-fejszéik után, inkább óvatosan, lépésről lépésre hátráltak. Végül teljesen feladták és elügettek a Kolónia felé.

   Shoma csak ekkor ért rá jobban megnézni megmentőjét. Egy pillanatra azt hitte, Higdint látja. Az idegen termete és ruházata is a vadászéra hajazott. De a haja barna volt, akárcsak gondosan nyírott bajusza, az állát pedig simára borotválta. A vállán igazi katonai íjat és tegezt hordott, széles övén méretes kard lógott kopott hüvelyben.

   – Shoma Valte vagyok  – nyújtotta kezét Shoma az idegennek.  – Köszönöm, hogy megmentettél!

   – Aha! Akkor te vagy az a hős, aki helybenhagyta és kifosztotta Higdint?

   – Én senkit sem fosztottam ki! Csak beszedtem az adót attól a vadásztól!

   – Elárulnád, miért kellene egy vadásznak adót fizetnie? Hiszen semmit sem kap Reylash-tól, vagy a Kolóniától! Mindent magának teremt elő, amire szüksége van. Azt a temérdek húst, amit elvettél tőle, különben sem magának gyűjtögette. Hanem az én népemnek. Szóval igazából bennünket raboltál ki!

   – A te néped? Ki vagy te? Valami király?

   – Király? Godnos mentsen! Én is csak száműzött vagyok, mint te. A nevem Rhao Tama.

   – Rhao …? A vakondok …

   – Sokan gúnyolnak így bennünket. De mi jobban szeretjük bányászoknak nevezni magunkat.

   – Nem akartam gúnyolódni!  – sietett leszögezni Shoma.  – Tényleg ki akarjátok ásni magatokat a tűz alatt? Nem csatlakozhatnék én is hozzátok?

   – Miért ne? Mihez értesz jobban? A földműveléshez, vagy a bányászathoz?

   – Egyikhez sem. De a fegyverekhez …

   – Szóval dolgozni azt nem nagyon akarsz! Akkor talán próbálj szerencsét a halászoknál! Menj végig ezen az ösvényen, míg eléred a folyót! Aztán kövesd a vizet, míg meg nem látod a Szigetet! Sok szerencsét!

   Shoma próbált volna még alkudozni, de Rhao szó nélkül megfordult és elindult az ösvényen, amerre Waric és társai eltűntek. Shoma először utána akart menni, de aztán meggondolta magát. Nem tűnt jó ötletnek egy újabb találkozás Waric-kal és barátaival. Inkább folytatta az utat dél felé a Király-szirt mellett. Az ösvény kisebb kitérők után lassan megkerülte a hegyet és nyugati irányba fordult. Shoma már látni vélte távolabb megcsillanni a folyó vizét a fák között, amikor egy tisztáson különös mozgásra lett figyelmes.

   Új keletű ösztönnel óvatosan egy bokor mellé lapult, hogy meglesse, miféle lény mozog, ugrál a fűben. Nagy ügyeskedésében azonban nem vette észre a bokor alatt heverő száraz ágat. A hangos reccsenéssel aztán sikeresen fel is hívta magára az addig nyúlra vadászó, az üregeket szimatoló-kaparó farkas figyelmét.

   A következő pillanatban az ordas merev tartással, vicsorogva közelített új prédája felé. Shoma kettőt lépett előre, hogy szabadon mozoghasson, és amikor a farkas ugrásra lendült, husángjával keményen fejbe verte.  Az ordas fájdalmas jajdulásnak tűnő nyikkanással hemperedett fel, mire Shoma gyors egymásutánban rásózott még vagy hármat. A váratlan támadás úgy meglepte a farkast, hogy amint talpra tudott kászálódni, farkát a hasa alá csapva eliszkolt.

   Shoma már éppen gratulálni akart magának a diadalához, amikor pár lépésre tőle egy aard harcos robbant ki a bokrok közül. Arca a dühtől éppolyan vörös volt, mint hosszan lobogó haja. Dárdáját két marokra fogva, vad ordítással támadt Shomára:

   – Átkozott krossha! Elűzted az ebédem!!

   Shoma ösztönösen hárította husángjával az aard első csapását, majd hirtelen ötlettől hajtva áthemperedett a rohamozó harcos karja alatt. Az aard mögött talpra ugrott és a menekülő farkast megszégyenítő tempóval beszáguldott a fák közé. Lomyrában mindenki ismerte a régi jó tanácsot, hogy az aardok elől futni kell, mert hamar kifulladnak, rövid ideig bírják csak a rohanást. Shoma apait-anyait beleadott, hogy elvegye az északi harcos kedvét az üldözéstől. A nagydarab aard azonban úgy tűnt, nem ismerte a legendát, mert eszében sem volt kifulladni, vagy lemaradni. Zajosan törtetett Shoma után, egyre azt üvöltözve, hogy őt falja fel az elriasztott farkas helyett.

   Shoma már levegőt is alig kapott, mire szúró oldalát tapogatva lassítani mert. Sokáig nem tudta eldönteni, hogy valóban lerázta a bősz aardot, vagy csak a fülében doboló vértől nem hallja a csörtetését. Forgolódott egy darabig, az erdőt kémlelve, mire rájött, hogy egyedül van … és teljesen eltévedt. Fogalma sem volt, az Ath’umo-völgy melyik sarkába keveredett fejvesztett menekülése közben. Tétován forgolódott, de képtelen volt eldönteni, merre keresse a folyót és a Szigetet, ahová Rhao küldte.

   Egyik irány épen olyan jónak és persze ugyanolyan rossznak is tűnt a sűrűben, mint a másik. Roppantul dühös volt az aardra, aki ilyen ostoba helyzetbe hozta. Végül jobb híján egy ősöreg fához támasztotta botját és felkapaszkodott az ágak közé, hátha fentről meglátja a folyót. De valami egészen más vonta magára a figyelmét. Néhány száz lépésnyire masszív, kettős kőtorony magasodott a fák fölé. Különös építmény volt. A két rész nagyjából egyforma magasnak látszott, de az egyik átmérője csak kétharmada volt a másikénak. A kisebb, vékonyabb tornyot ráadásul félig a másik oldalába süllyesztették. A vaskosabb torony lapos, nyitott tetejéről oszlopok meredtek az ég felé. A kisebbre viszont szép, kúpos tetőt építettek.

   Shoma lesiklott a fáról és sietősen a torony felé vette az irányt. Nagyon remélte, hogy emberi lakhelyre bukkan, nem csak valami ősi, elhagyott romra, s nem is az aardok szállására. Nem igazán örült volna, ha üres hassal, egyedül kell töltenie az éjszakát egy csupasz falú, üres romban. Ennél már csak az lett volna rosszabb, ha az előbbi felbőszült aard társai fogadják a falak között! Bezzeg ha emberek laknak a toronyban! Meleg ételt kaphat tőlük. Kényelmes szállást. Kellemes társaságban töltheti a nap hátralevő részét. Reggel pedig útbaigazíthatják, merre induljon tovább!

   Közelebbről kiderült, hogy a torony egyáltalán nem romos. Bejáratát vasalt ajtó védte. A kilincse, sarokvasa, de még a kopogtatója is mind míves, drága munka volt. Shoma figyelmét azonban a kopogtató fölötti különös dísz ragadta meg. Egy gyerekökölnyi kovácsoltvas szem. A szem ugyanis váratlanul életre kelt! Halvány vörös izzás villant át rajta, s pupillájának hirtelen mélysége lett. Aztán lustán pislantott egyet, és tetőtől talpig végigmérte Shomát! Meg lehetett elégedve a látvánnyal, mert az ajtó feltárult a vendég előtt.

   Shoma gyanakodva lépett be a toronyba. A kinti verőfény után semmit sem látott. Husángját tartotta maga elé, vakok módjára tapogatva, neki ne menjen valaminek. Kettőt is alig lépett, amikor mögötte csattanva bezárult az ajtó. Dermedten, tehetetlenül torpant meg a sötétben. Aztán balra tőle pukkanva fellobbant egy fali karikába szúrt fáklya! Az elsőt még hat másik követte, valóságos fényárba borítva a torony földszintjét. A fáklyagyújtót keresve Shoma kétszer is körbe fordult, de egyedül volt a raktárban. Csak nagy, nehéz ládákat, meg régi szekrényeket látott a fal mellett, és ponyvával letakart halmokat a terem közepén. Szívesen megvizsgálta volna, mi mindent halmoztak fel a torony lakói a raktárban, de folyvást úgy érezte: szúrós szemek figyelik minden mozdulatát, így meg sem próbálkozott a ládák kinyitásával.

   Keresnie sem kellett, jobbra, az oldalsó fiatoronyban máris meglátta a meredek csigalépcső első fokait. Elindult hát felfelé, hogy ne várassa a torony különös lakóit. Szédítő volt folyton jobbra kanyarodni a kapaszkodás közben. Háromszor is megkerülte a lépcső középső oszlopát, mire elérte a következő szintet. Amint felért, a torony ura és egyetlen lakója előtt találta magát. Az öregember a lépcsővel szemben, egy nyitott boltíven túl, kényelmes karszékében üldögélve várt rá. Első pillanatban Shoma csak a házigazda dús, ezüstfehér hajára figyelt fel. A másodikban barna mágusköpenyére is.

   – Sokára értél ide!  – szólalt meg mosolyogva az öreg.  – Már kezdtem attól tartani, hogy eltévedtél!

   – Ha ilyen magasan laksz, ne csodálkozz, hogy sokára ér fel a vendég!

   – Nem egyről beszélünk, barátom! Attól tartottam, eltévedsz az erdőben és elkerülöd a tornyomat.

   – Fordítsunk a dolgon, öreg! Ha nem tévedek el, sosem jövök ide. De egy féleszű aard végigkergetett az erdőn, így most itt vagyok.

   – Féleszű? Szerintem inkább csak dühös volt. Te talán nem lennél az, ha valaki elvenné a nehezen megszerzett ebédedet?

   – Mágus vagy, és mindent láttál, igaz? Vagy … Hát persze! Te küldted rám az aardot! De miért akartad, hogy ide jöjjek?

   – Lassabban egy kicsit, fiam! Az igaz, hogy én vagyok Rarqua, az Ath’umo-völgy mágusa! Az is igaz, hogy vártam rád. De az aardot magadtól találtad! És te is dühítetted fel! Az ajtómhoz is magadtól jöttél. Én csak beengedtelek.

   – A völgy mágusa vagy? Úgy érted, te zártad le a völgyet? A te műved a tűzgyűrű?!

   – Úgy értem, sok éve élek már itt és tanulmányozom az Ath’umo-völgyet. De nem én idéztem a tűzgyűrűt!

   – De ha mágus vagy ...

   – Nem, fiam! A mágusok sem tehetnek meg mindent! A tűzvarázs engem is fogva tart.

   – Csak ennyit ér a tudományod? Miféle mágus vagy te?

   – Olyan, aki pontosan látja a múltadat … és a jövődet is!

   – Akkor rajta! Áruld el, kijutok-e valaha ebből a pokolból!?

   – El fogod hagyni az Ath’umo-völgyet. És mert a gondolataid csakis az arany körül forognak, elárulom neked: az a sorsod, hogy Lomyra leggazdagabb embere legyél. De ha meg is akarod tartani az elnyert gazdagságodat, senki sem lesz, aki nálad több ember szolgálatára lenne!

   – Na, arra aztán várhatsz, öreg!  – nevette el magát Shoma a különös jóslat hallatán.  – Ha én egyszer gazdag leszek, eszembe sem jut másokat szolgálni! Inkább nekem lesznek szolgáim!

   – Megteheted, hogy bezárod a házad és a szíved mások előtt. Körülveheted magad olyanokkal, akik csak az aranyaidért maradnak veled. De akkor hamar elolvad a gazdagságod, és végül magányos maradsz.

   – Ha lesz elég aranyam, mindig akadnak vidám cimboráim is! Sosem leszek magányos!

   – Amíg lesz elég aranyad! És azután?

   Shoma szeretett volna tovább érvelni. Elmondani, hogy semmivel sem jobb szétosztani egy vagyont az emberek között, mint elmulatni. Hogy nem rosszabb ember, aki munkát, s ezért fizetést ad másoknak, mint aki csak pénzt oszt a rászorulóknak. De Rarqua mindentudó mosolyával szemben nem találta a szavakat.

   Az öreg várt néhány percet, aztán felállt a székéből. Körül mutatott könyvein és tekercsein, felajánlva Shomának, hogy olvasson, amíg ő elkészíti a vacsorát, azután átvonult a fiatoronyban levő konyhába.

   Shoma a könyvek helyett eleinte Rarqua-t figyelte. Azt várta, hogy a vén mágus mindenféle hókusz-pókusszal gyújt tüzet és bűvöli a lábosba az ételt. De semmi efféle nem történt. Rarqua ugyanúgy rakott tüzet és kezdett zöldséget, krumplit pucolni, húst darabolni, mint bármelyik fogadós, vagy akár egy öreg paraszt. Így aztán Shoma érdeklődése is másfelé fordult.

   Éppen csak ránézett a polcokon, asztalokon, meg az ablakfülkékben sorakozó könyvekre és fémből-kőből készült különös eszközökre. Aztán az egyik olvasóállványon egy pompás térképet pillantott meg, és mással már nem is törődött. Az Ath’umo-völgy részletesen megrajzolt képe feküdt előtte. Az öreg mágus szálkás vonalaival nem csak a településeket, és a völgyet körülzáró tűzgyűrűt, de a szirteket, szurdokokat, patakokat és dombokat, ösvényeket és tisztásokat is gondosan ábrázolta. Shoma önkéntelenül végigsimította a pergament. Az érintésétől feliratok tűntek fel a rajzon. Bármire tette az ujját, a térkép azonnal megmutatta a nevét. Sokáig szórakozott, hol egy szirtnek, hol egy forrásnak a nevét csalogatva elő a pergamenen. Csak akkor hagyta abba, amikor Rarqua vacsorázni hívta.

   – Ez nem farkasból van, ugye?  – kóstolta meg a mindenféle zöldségek közt feltálalt sültet Shoma.

   – Talán nem ízlik?

   – Dehogynem!

   – Akkor meg mit számít, miféle állatból van?

   – Semmit  – ismerte be kelletlenül Shoma. Aztán gyorsan témát váltott:  – Azt mondtad, ki fogok jutni a völgyből. Merre keressem a kiutat?

   – Nem emlékszem, hogy azt is mondtam volna, én viszlek ki innét. Kijutsz a völgyből, de a kifelé vezető útra bizony magadnak kell rátalálnod.

   – Azt viszont mondtad, hogy vártál rám. Most már elárulod, hogy miért?

   – Üzletet akarok kötni veled. El kell vinned egy csomagot valakinek.

   – Miért pont nekem?

   – Mert épp’ te jártál erre, nekem pedig segítségre van szükségem.

   – Na és! Nem vagyok én postás! Különben is! Mi hasznom belőle, ha elviszem a csomagodat?

   – Üzletről beszéltem. Holnap majd megegyezünk, hogy mit kapsz cserébe!

   – Miért nem most?

   – Mert mindennek meg van a maga ideje. A vacsorának most. Az üzletnek meg holnap.

   Shoma roppantul szerette volna tudni, mit kell elvinnie és kinek. Mekkora utat vár tőle a mágus, és persze legjobban az érdekelte, mit kínál a fáradtságáért cserébe. De Rarqua hajthatatlannak bizonyult. Így a vacsora végeztével Shoma nem tehetett mást, lepihent a konyhában felkínált dikóra. Azt már nem kötötte házigazdája orrára, hogy eszében sincs aludni. Valami egészen mást tervezett erre az éjszakára. Türelmesen várt, míg Rarqua egyenletesen szuszogva elszunnyadt, aztán csendben kikászálódott az ágyából.

   Első útja a vén mágus éléskamrájába vezetett. Vállára akasztotta az egyik polc sarkán függő méretes iszákot. Aztán annyi ételt pakolt bele, amennyit úgy vélte, el bír vinni. Óvatosan becsukta a kamra ajtaját és belopakodott Rarqua szobájába. Azt hitte, itt is tapogatóznia kell, de az ólombetétes ablakokon át besütő holdvilágnál tisztán látta még a kőpadlóba vésett mágikus ötszöget is.

   Odaosont a mágus ágyához, leemelte és a derekára kötötte a falon függő kardot. Közben rápillantott az öregre, nem ébredt-e fel a motoszkálásra. Meglepetten látta, hogy Rarqua még álmában is békésen mosolyog, mint esti beszélgetésük közben. Olyan ébernek tűnt az arca, hogy Shoma a lebukástól félve megtorpant. Mozdulatlanul várt pár pillanatig, de a mágus nem mozdult. Még lélegzetének ritmusa sem változott.

   Shoma gyorsan az iszákjába süllyesztette Rarqua néhány aranyból készült műszerét, majd kettőbe hajtotta és eltette a csodálatos térképet is. Aztán kardját óvatosan megemelve, nehogy a lépcsőkhöz koppanjon, lesietett a földszintre. Kicsit tartott tőle, hogy a varázslatos ajtó nem fogja kiengedni, de a kilincs egy mozdulatára nesztelenül feltárult előtte a kijárat, és már kinn is volt a toronyból. A csillagok alapján nagyjából betájolta magát észak felé és nyakába szedte a lábát. Igyekezett minél messzebb jutni, mielőtt Rarqua felébred és rájön, hogy vendége nemcsak megszökött, de alaposan ki is fosztotta.

   Hajnalig talpalt. Közben nagy ívben megkerülte a Kolóniát és átkelt az északi hídon. Aztán jobb szállása nem lévén, keresett egy megfelelő fát és szundított pár órát egy hármas elágazásban. A farkasoktól védve volt ugyan a magasban, de pihentető alvásról szó sem lehetett. Az ágvilla roppant kényelmetlennek bizonyult, és hiába kötötte oda magát a fához, folyton arra az érzésre riadt, hogy menten lezuhan.

   Két órával dél előtt végül belefáradt az alvás imitálásába. Úgy döntött, inkább folytatja az utat. Elővette, a térdére fektette Rarqua-tól lopott térképét és megpróbálta kitalálni, milyen messze lehet a Kalóztanya (Átáró?) feliratú pötty a valóságban, s merre kell indulnia, hogy oda is találjon. Amint az ujjaival méregette a pergament, egyszerre csak döbbenten látta, hogy a térkép pontosan kirajzolta a Kalóztanyáig követendő ösvény vonalát. Egy apró, fényes nyíllal még azt is megmutatta, most éppen hol van, és merre néz Shoma! Így már egyszerű volt a dolga. Csak ki kellett választania a térképen szépen megrajzolt ösvényt, ami a célja felé vezetett és követni az erdőn át.

 

 

   A Kalóztanya tehetős kőháznak, valóságos kis erődnek bizonyult. Hátát az Ath’umo-völgy északi sziklafalához ragasztották. Keskeny ablakai inkább voltak lőrések, mint valódi ablakok. Ajtaját talán egy faltörő kossal sem lehetett volna betörni. Még a tetejét is vékonyra faragott kőlapok borították, nehogy rágyújthassák a lakóira. Shoma kényelmetlen érzésekkel méregette, míg az erdőből a harminclépésnyi széles tisztáson át az ajtóhoz ballagott. Biztosra vette, hogy figyelmes tekintetek követik minden mozdulatát. Mégis úgy tűnt, hiába döngette meg kopogtató híján az öklével az ajtó deszkáit. Hosszú percek teltek el, míg kattant a kilincs és kinyílt előtte a bejárat.

   Golyósima fejű, fekete bajszos, szegecsekkel kivert bőrruhát viselő alak állt a nyílásban. Végigmérte Shomát, aztán recsegő hangon megkérdezte:

   – Te meg mit vered az ajtót? Egyáltalán ki a frász vagy?

   – Nem mindegy neked, mi a nevem? Az a fontos, amiért ide jöttem!

   – Akkor bökd ki gyorsan, hogy mit akarsz tőlünk!

   – Valakitől azt hallottam, ti tudjátok a módját, hogyan lehet átjutni a tűzgyűrűn.

   – Te minden ostobaságot elhiszel, amit hallasz?  – kérdezte látszólag nyeglén a bőrzekés, de közben gyanakodva méregette az erdőt Shoma mögött.

   – Mindent azért nem. De ezen elgondolkodtam egy kicsit. Szöget ütött a fejembe, miért van a házatok éppen ennek a sziklafalnak a tövében?

   – És az nem ütött szöget abba a nagy tökfejedbe, hogy minek dekkolnánk még itt, ha át tudnánk menni a tűzgyűrűn? Na, tűnj innét, mielőtt én ütök bele valamit a fejedbe!

   – Várj, csak várj! Hiszen ezen gondolkoztam el én is igazán! Ha lenne egy ilyen átjárótok, szépen megszedhetnétek magatokat a kapupénzzel.

   – Szép nagy rakás pénzt kérhetnénk az áthaladásért, az biztos! Kár, hogy nincs hozzá kapunk! De még ha lenne is, egy ilyen csóró akkor se sétálhatna ki rajta  a völgyből!

   – Szóval azt mondod, rosszul hallottam, és nincs semmiféle átjárótok? Hát, nagy kár! Mert éppen lenne egy kis kapupénzre való aranyam!

   A bőrzekés nyerítve elröhögte magát:

   – Találtál valahol egy régi, kopott tallért és most gazdagnak hiszed magad, mi?

   – Több is van itt egy régi, vacak tallérnál!  – emelte ki az iszákjából Rarqua egyik súlyos arany műszerét Shoma.

   – Eszednél vagy, ember?!  – hőkölt hátra rémülten a másik.  – Képes lennél rám sózni egy mágus ellopott aranyát?!

   – Hogy lehetne ez lopott, amikor az enyém!

   – Ne nézz bolondnak! Látom, hogy ez egy mágus holmija. A völgyben pedig Rarqua az egyetlen mágus! És mielőtt azzal jönnél, hogy ez mindig is a te holmid volt, tudjuk, hogy a legutóbbi transzporttal sem érkezet újabb mágus a völgybe!

   Shoma indulatosan visszalökte iszákjába a műszert. Azonnal készen állt a magyarázattal, de nem volt ideje elő is adni. Valahol a háta mögött halkan, szinte dallamosan kattant egy rugó, mint amikor felnyílik egy zár. Aztán deszkalap zuhant a földre. A csizmák dobbanására Shoma már oda sem figyelt. Előrántotta az éjjel szerzett kardját, és nekiugrott a golyófejű kalóznak. A kardmarkolattal állon vágta, gallérjánál fogva megpördítette és pajzsul maga elé rántotta. Hátát a ház falának vetve, pengéjét a kalóz torkának feszítve nézte meg, mi történt mögötte.

   Mire megfordult, két fegyveres állt a Kalóztanya és az erdő között. A harmadiknak még csak félig sikerült kibújnia az alagútból. Áldozatuk hirtelen akcióját látva az idegenek eleven szobrokká merevedtek. Nem merték kockáztatni társuk  – vagy talán vezetőjük? –  halálát, hát csak álltak ott, rettentően buta képet vágva.

   – Vissza az alagútba!  – rivallt rájuk Shoma.  – Mozgás, vagy megrövidítem a haverotokat egy fejjel!

 

 

 

 

 

 
Óra
 
Mély űr
 
Regények
 
Versek
 
Kalóz történetek
 

Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77    *****    Augusztus 26-án Kutyák Világnapja! Gyertek a Mesetárba, és ünnepeljétek kutyás színezõkkel! Vau-vau!    *****    A horoszkóp elemzésed utáni érdeklõdés, nem kíváncsiság hanem intelligencia. Rendeld meg és nem fogod megbánni. Katt!!!