V.                 Gigászok harca

1.

    Hazatérve a Meteor-csapat telepére, Anela újra kezdhette Gitával a naszád rendszereinek ellenőrzését és a raktár feltöltését. Míg a hajó körül dolgoztak, Anela folyton kérdezgette barátnőjét a csapat és általában az űrlakók életéről. Gita egy darabig türelmesen válaszolgatott is, de aztán végül kifakadt:

   – Miért nem kérsz inkább egy kézikönyvet Kirztől, ha ennyire érdekel a csapat munkája?

   – Miért nem mondtad, hogy van ilyen könyvetek?  – kérdezett vissza ártatlan képet vágva Anela.

   – Mert nincs semmiféle kézikönyv  – nevette el magát Gita.

   – Valahogy sejtettem  – bólogatott kuncogva Anela.  – Túl szép lett volna.

   – Így aztán csak ki lehet bírni valahogy!  – lépett be a légzsilip fülkéjéből Kirz szigorúan végigmérve a nevetgélő lányokat.  – Mások szakadásig dolgoznak, ti meg olyan jól szórakoztok, hogy odakint is hallani lehet!

   – Irigy kutya!  – öltött nyelvet Gita a bátyjára.  – Ha nem akarod kintről hallgatni, milyen jól érezzük magunkat, gyere be te is!

   – Már kislánynak se voltál valami jó  – csóválta a fejét Kirz.  – És ahogy nősz, egyre rosszabb leszel. Ha még egyszer kinyújtod a nyelved, kénytelen leszek letépni!

   – Morogj csak! Most az egyszer örülök, hogy jöttél  – huppant le Gita a kifordított pilótaülésbe.  – Anela szeretne minél többet megtudni a csapat életéről. Te akarsz segítséget kérni tőle, hát válaszolj te a kérdéseire!

   – Megáll az eszem! Te már beszélni is lusta lettél, hugi?

   – Még egy szó és rábeszélem Anelát, hogy ne menjen vissza a Terraflothoz!  – fenyegette meg felemelt ujjával a bátyját Gita.  – Sokkal könnyebben menne, mint hiszed! Akkor pedig ki fog segíteni az álmod megvalósításában?

   – Álljon meg a menet!  – szólt közbe Anela.  – Ha már az én bőrömre alkudoztok, megtudhatnám esetleg én is, hogy miről van szó?

   – Kirz egy szövetségről álmodozik, amióta csak űrlakók lettünk  – fordult elkomolyodva barátnője felé Gita.  – Az a rögeszméje, hogy össze akarja fogni a Terraflot és az űrlakók erőit. Még most is ilyen tervekkel bombázza Csillagpontot, mikor a földiek nyíltan ellenünk fordultak.

   – Dehogy is fordultak ellenünk  – rázta a fejét Kirz dacosan.  – Csak nem tudják, kik vagyunk, és mit akarunk. Ha el tudnánk magyarázni nekik, biztosan létrejönne a szövetség! És mindenki számára hasznos lenne!

   – És azt akarod, hogy én magyarázzam el a Terraflot vezetőinek, kik vagytok, hogyan éltek és mik az előnyei egy ilyen szövetségnek?  – kérdezte Anela.  – De hiszen én magam sem ismerem az űrlakókat!

   – Mire vagy kíváncsi, Anela?  – kotnyeleskedett közbe Gita.  – Csak kérdezned kell! Kirz nagyon szívesen válaszol mindenre kérdésedre!

   Bár az ígéret Gitától származott, Kirz mégis pontról pontra teljesítette. Mivel Anelát az űrlakók életének minden aprósága érdekelte, a férfi először is végig vezette őt a Meteor-csapat hajóin. Anela már az első nap megleshette a csapat mezőgazdászait, akik a Bonum és a Herd algatenyészeteit kezelték. A telep élelmét termelő két hajó rakterét ásványi anyagokkal és némi növényi adalékkal „táplált” gyártósorok, no meg a termékek konzerválásához szükséges gépek töltötték meg. A genetikailag kezelt algák a legkülönfélébb zöldségek, gyümölcsök és húsfélék hasonmásait növesztették. A frissen „szüretelt” termékek egy részét azonnal a Debitor robot-konyhájára szállították, a többiből meg konzerveket készítettek.

   – Ez egyszerűen fantasztikus!  – tapintotta meg Anela az egyik fehér burokba zárt, frissen nőtt hús-cipót, mely az alga-tartály felső tepsijén feküdt.  – Olyan valódi volt mindennek az íze, hogy azt hittem tényleg élő állatokat tartotok!

   – Csak egy kis genetika csillagponti módra  – mosolygott a vállát vonogatva Kirz.  – De a föld élelmezését is forradalmasíthatná!

   – Csillagpont is átadná nekünk ezt a technológiát, vagy csak te ajánlod fel?

   – Most még csak én ajánlom fel  – ismerte el kényszeredetten Kirz.  – De a tárgyalásokon majd erről is meg lehet egyezni Csillagponttal.

   – Van valami, amit nem adnál oda ezért a szövetségért?

   – Nincs. Többet és még az életemnél is  – rázta meg a fejét gondolkodás nélkül a férfi.

   – Vigyázz az álmokkal, Kirz!  – nézett a férfira kesernyés mosollyal Anela.  – Néha nagyon nagy árat kell értük fizetnünk, mint a ghauroknak az önzetlen segítségükért!

   A telep szívét jelentő Debitor, illetve a parancsnoki hajó híradós és felderítő központja volt Anela következő úti célja. A Meteor-csapat biztonságán őrködő ügyeletes a leszállás előtt bolygó körüli pályára állított apró műholdak segítségével figyelte a kozmoszt és az esetleges támadókat. Ugyanezek a műholdak segítették a távolabb települt térhajókkal való folyamatos kapcsolattartást is.

   Anela meglepetésére a csapat ügyeletesének kiváló segítője akadt Naumo személyében. Az Arcturus felderítőse áradozva dicsérte kollégája műszereit:

   – Ahhoz képest, hogy a bolygó felszínén csak passzív távérzékelőket használ a rendszer, fantasztikus a felbontása! Ha egy térhajó bevillan a valós térbe, azt még háromszázmillió kilométerről is érzékeli! A tömeg-spektrométerükkel pedig szinte az egész csillagrendszert meg lehet figyelni.

   – A Terraflot mégis elcsípett három csapatot is  – jegyezte meg epésen Anela. 

   – Én csak azt mondtam, hogy nagyon jó a felderítő rendszerük  – védekezett Naumo.  – Tökéletes, becsaphatatlan berendezést még nem láttam. Ezt is át lehet verni, ha valaki elég bátor a telep bolygója közelében bevillanni.

   – Akkor nincs idő a berakodásra, és a csapat nem tud elmenekülni  – bólogatott Kirz.  – A kiszabadított társaink szerint éppen így ütöttek rajta az ő csapataikon is.!

   – Nem kellene annyira ragaszkodnotok minden aprósághoz  – vonogatta a vállát a lány.  – Mi van a sátrakban, ami fontosabb lehet akár az életeteknél is?

   – Mindenki saját készítésű tárgyakkal rendezi be és díszíti fel a sátrát. Te még a könyvedtől sem akarsz megválni, amit kölcsön adtál Ronnak! Akkor milyen alapon bírálsz másokat?

   A napok múltával Kirz készséges magyarázatai és a Miner-höz tett közös utazásuk nyomán Anelában mind teljesebb kép alakult ki a kozmosz nomádjainak mindennapi életéről. Tapasztalatai alapján rájött, hogy pontosabb lenne a világűr partizánjainak hívni az űrlakókat, mert a csapatok életének minden mozzanatát a csengizek elleni harc, és a könyörtelen ellenség előli rejtőzködés határozta meg.

   Anelát az első pillanattól meglepte, hogy a Meteor-csapatnál még egyszer sem hallott veszekedést, vagy akár csak hangosabb szóváltást sem. Persze nem volt nehéz rájönni a csapat békéjének okára. Túlságosan ritkán jött össze az egész csapat, tehát nagyon is megbecsülték az ilyen alkalmakat. Megtanultak kölcsönösen kitérni a hevesebb viták elől, mert sosem tudhatták, az elválást követi-e újabb viszontlátás.

   A lány az Arcturus fedélzetén azt tapasztalta, hogy a hasonlóan zárt, kicsiny közösségek hamar eljutnak arra szintre, amikor tagjaik már nem tudnak újat mondani egymásnak. Állandó, monoton munkájukba belefásulva egyre ingerlékenyebbek lesznek a folyton ismétlődő történetekre, viccekre. Az űrlakók szállásai még a földi cirkálók fülkéihez képest is szűkek voltak, nem lehettek alkalmasak igazi kikapcsolódásra. Viszont a csapat magányra vágyó tagjai naponta tehettek nagy, több órás sétákat a robotok körén kívül. Érdekes módon a Meteor-csapat tagjainak mégis a vacsorát követő nagy beszélgetések voltak a legjobb szórakozásaik. Nem csak a napi problémákat tárgyalták meg ilyenkor, de szinte minden este szóba került a távoli Föld is. Meglepően sokszor tartottak afféle műbírálatot is, mert a vacsorát követően mutatták be legújabb alkotásaikat a szabadidejükben a hobbijuknak hódoló űrlakók. Anela csodálkozva tapasztalta, hogy a jelenlevők milyen aprólékosan tárgyaltak meg, és bíráltak el minden egyes alkotást, legyen az egy háziszőttes, egy aprócska modell, rajz, festmény, vagy egyszerű használati tárgy. Csak egy valamiben voltak közösek ezek a bírálatok: soha, még véletlenül sem hangzott el sértő megjegyzés. A legsúlyosabb kritikát is olyan tapintatosan foglalták kérdéseikbe, hogy az alkotónak ne legyen oka megsértődni.

   Csak egy valamit nem tudott bemutatni Kirz a csapatnál Anelának. Az űrlakók gyermeknevelését. Voltak ugyan apróságok a Meteor-csapatnál is, de a három legnagyobb is még csak most kezdte totyogva, saját gagyogó nyelvén mindenkit megszólítva bejárni a szüleinek otthont adó űrhajót. A többi négy a néhány hónapostól a karonülőig terjedő korcsoportba tartozott. Ezeknek az apróságoknak a segítségével legfeljebb az anyai, és a csapaton belőli szeretet bemutatására kerülhetett sor. Hiszen az egész csapat versenyt kényeztette őket, míg a büszke mamák és papák közbe nem szóltak.

   Az űrlakók gyermeknevelését Kirz jobb híján kénytelen volt az általános elvek és elképzelések alapján elmagyarázni. Eszerint az űrlakók gyermekei a családjuk és barátaik mellett felnőve megtanulják, hogyan kell viselkedni egy űrhajón. Első és legfőbb tanítójuk saját aggódó édesanyjuk, aki a gyerek első éveiben csak fedélzeti munkára kaphat beosztást.

   Négy-öt éves korban, mikor a gyereket érdekelni kezdik a komputeres játékok, megkapja első saját gépét. Előbb a felnőttek segítségével, de később egyre önállóbban tanulhatja meg a játékok és ezen keresztül a gépe kezelését. Közben észrevétlenül megtanul írni, olvasni és számolni is. A többi csapat tapasztalatai alapján a felnövekvő gyerekek, mivel senki sem követeli tőlük hatalmas lexikális anyagok bemagolását, szívesen tanulnak komputereik segítségével.

   – Ez mind nagyon szép  – bólogatott Anela.  – De ha szakmát is ilyen alapon tanulnak, akkor tele lesznek a csapataitok kontárokkal! Egy szakmából nem elég azt megtanulni, amihez kedve van a tanulónak!

   – A szakma az persze egészen más. A legtöbb gyereket érdekli, amit a szülei, vagy a szülők barátai csinálnak. Természetes a számukra, hogy abba tanuljanak bele ők is. Így a leginkább hozzáértők tanítják meg őket a választott szakmájukra.

   – És akkor mi van, ha egy ifjonc olyan szakmát választ, amire a saját csapatánál nincs szükség?

   – Akkor két szakmája is lesz  – nevette el magát Kirz.  –A Meteor-csapatnál a legtöbb embernek legalább két szakmája van. Aki nem tud a végzettségének megfelelő munkát végezni a csapatnál, az közvetlenül Csillagpontnak dolgozik. Közben besegít a fizikai munkákba, ügyeletesi szolgálatokat vállal. De ha olyan fontos, amin dolgozik, akkor Csillagpont felmentheti minden, csapaton belőli munka alól.

   – De mi ösztönzi további tanulásra a fiatalokat, ha egyszer már megszerezték a szakmájukat? Ha a napi munkájukat el tudják végezni, miért gyötörnék magukat újabb és újabb anyagok bemagolásával?

   – A környezetük és a munkájuk ösztönzi őket. Abba nőnek bele, hogy mindig a lehető legjobb munkát kell végezniük. A hibák az életükbe kerülhetnek. Kénytelenek tanulni, mert olyan sok újítás kerül bevezetésre, hogy másként nem tudnának velük lépést tartani. És persze Csillagpont is ösztönzi őket. Onnét kapják a tananyagot, meg a vizsgateszteket, amiket ki kell tölteniük.

   Négy nappal a Meteor-csapat harci különítménye után megérkezett a telepre a kiszabadított csapatokat Csillagpontra menekítő Nomad is. Hazafelé üzemanyagot hozott a csapat térhajóinak, tartalék alkatrészeket, adatkristályok tömegét, filmekkel és hangfelvételekkel, meg némi ruhaneműt az embereknek. Mivel az Y’Lertonékat fuvarozó Mígrant már egy hete hazatért Kolóniáról, három kivételével a csapat minden térhajója újra összegyűlt a telepen. Az űrlakók hatalmas közös vacsorával ünnepelték meg a Nomad hazatérését és búcsúztatták el a másnap reggel útra kelő Larder, Hive és Migrant személyzetét.

   Ezen az estén a vacsora utáni beszélgetéshez nem oszoltak kisebb csoportokra a Meteor-csapat tagjai. Félkörben a robot-szakács mellé állított holovetítő elé telepedtek, mint mikor Anela filmjét megnézték. Csakhogy az érdeklődők most a Galaxis általuk lakott karjának térképét láthatták a holovizor képmezejében. A vetítő komputere a hadviselő felek által ellenőrzött csillagokat különböző színekkel jelölte, akár egy papírra nyomtatott térkép. Amint Slim Roger, a Nomad „kapitánya” behelyezte a Csillagpontról hozott adatkristályt a gépbe, néhány korábban csengiznek jelölt csillag színe megváltozott, az ellenfél visszaszorulását mutatva. Ugyanakkor más, korábban semlegesnek mutatott csillagok fénypontjai a hódítók színében kezdtek ragyogni.

   – A szokásos menetrend!  – legyintett Kirz a fények változásai láttán.  – Kiverjük őket egy-két csillag bolygóiról, ők meg ugyanannyi új bázist alapítanak más rendszerekben.

   – Ez most mégsem egészen a szokásos játék  – mutatott a hologram egyik fűzöld foltjára Slim Roger.  – Erre a területre külön felhívták a figyelmünket Csillagponton. A Terraflot által elpusztított csengiz bázisok. Az utóbbi fél évben a szokottnál is jobban megszorongatták az ellenséget otthon maradt testvéreink!

   – Szépen dolgoztak az otthoniak, az biztos!  – bólintott Kirz elismerően.  – De amióta űrlakó lettem, a saját eredményeinket szívesebben nézegetem. Legszívesebben persze azt látnám, hogyan szaporodnak a Kolónia-beliek által irányított csengiz bázisok!

   – Hamarabb láthatod, mint hinnéd!  – fordult a parancsnok felé Slim.  – Csillagponton elkezdték a tervezett szuperhajók dokkjainak építését. Már csak néhány év, és az elfoglalt csengiz világokban eljön a Kolónia-beliek ideje is!

   Anela csak fél füllel hallgatta a beszélgetést. Teljesen elbűvölte a holovizor csillagtérképe. Sokszor látott már hasonlót, de azokon csak a Föld területeit és a határ közelében lévő, ismert csengiz világokat jelezték. Ezen a térképen az összes hadviselő fél területei szerepeltek. A földiek által ellenőrzött csillagok zöld felhőjének a csengizek kék rendszerei közé ékelődő csorba lándzsahegyét Anela rögtön felismerte. A térkép azonban két másik, hasonló alakzatot is mutatott. Az egyiket lila, a másikat barna pontok alkották. Elhelyezkedésük alapján nem volt nehéz azonosítani őket a sinappok és az abegók területeivel. De hol vannak a Galaktikus Központ többi tagjának rendszerei? Ők melyik oldalon próbálnak gátat vetni a csengiz terjeszkedésnek?

   Hosszas keresgélés után jött csak rá, hogy a térkép fal felőli részén lebegő sárga felhő maga a Galaktikus Központ. A sárga felhő azonban sehol sem érintkezett a csengizek kék ködfoltjával. A csaknem gömb alakú csengiz csillagfelhővel párhuzamosan, öblös horpadással húzódott vissza a sárga csillagok raja. Ezt az öblöt semleges, lakatlan csillagok, meg az emberek, sinappok és abegók területei töltötték ki.

   A csengizek területe első ránézésre szabályos gömb alakot formázott. Jobban megnézve, a gömbön belül fűzöld, halványlila és okkersárga pontok világítottak a három védekező civilizáció által elpusztított ellenséges bázisokat jelölve. De sok semleges világ is volt a felhőn belül, hiszen még a hatalmas csengiz flotta sem tudta maradéktalanul ellenőrzése alá vonni azt a sok ezer lakatlan rendszert, mely bázisai közé ékelődött. Ezt használták ki az űrlakók, akiknek pirosan jelölt telepei szinte az egész kék gömböt bepettyezték.

   – Hé! Ez a térkép csal!  – lépett a hologram elé Afil Ref.  – A mi sikeres támadásunkról tudomást sem vesz! Pedig ennek a csillagnak itt rózsaszínnek kellene lennie!

   – Tudod, hogy kell beírni a változtatást  – állt fel mosolyogva Kirz, Anela karjára téve a kezét.  – További jó szórakozást mindenkinek! Slim végre nekem is hozott valamit, amivel még sokat kell dolgoznunk.

   Anela szinte ijedten kapta fel a fejét az érintésre. Teljesen lekötötte a hologram, hallgatta is, nem is a beszélgetést. Inkább csak a mozdulatból érezte, semmint értette, hogy Kirz magával akarja hívni. A látottaktól még mindig kábán állt fel és némán követte a férfit a Debitor folyosóin.

   – Látod ezt, Anela?  – tett a lány elé Kirz a fülkéje asztalán egy lapos, barna dobozt.  – Csillagpont végre beleegyezett az általam javasolt szövetségbe! Ebben a komputerben van minden feltételük és ajánlatuk a Föld számára.

   – Miért, Kirz? Miért csak a Földnek ajánlotok szövetséget?

   – Láttad a térképet az Ebédlőben  – vonta meg a vállát lemondóan Kirz.  – Mit remélhetnénk a Központtól? Vagy úgy gondolod, nekünk is megengedné, hogy harcoljunk érte és helyette?

   – Mi a különbség egy térkép és egy szimuláció között?!

   – Azt hiszed, csak nektek készítettük azt a térképet?! A könyvtárban megvannak az Arcturus adatai. Hasonlítsd össze őket!

   – Egyáltalán próbáltak az űrlakók valaha is tárgyalni a Galaktikus Központtal? Biztosan nektek is segítenének a csengizekkel szemben! A Föld is csak nekik köszönheti, hogy még nem győzték le!

   – Biztos vagy ebben, Anela?  – fogta meg szelíden a lány kezét Kirz.  – A Galaktikus Központ beavatkozása nélkül még legalább száz évig nem is hallottunk volna a csengizekről a Földön. Száz év alatt az űrlakók valószínűleg felőrölték volna az ellenség erőit. Persze ez is csak egy lehetőség. A Központnak meg kellett volna kockáztatnia, hogy esetleg harcba keveredik a hódító csengizekkel. Csakhogy a Galaktikus Központ fajai már rég alkalmatlanok a háborúra. Elpuhult, túlcivilizált, elöregedett fajok. Semmi esélyük sem lett volna egy olyan agresszív néppel szemben, mint a csengizek! Ezért volt szükségük az olyan primitív fajokra, mint az abegók, a sinappok, meg mi, emberek. A Központ hősiessége csupán néhány tucat rendszerük kiürítésére korlátozódott. A közvetlen harcot nagylelkűen átengedték nekünk, megsegített, primitív lényeknek!

   Anela néma iszonyattal húzta ki a kezét Kirzéből. Mióta az eszét tudta, mindig azt tanulta, hogy a Föld népe a Galaktikus Központnak köszönheti hatalmas technikai ugrását. A Központ segítsége nélkül az emberek talán soha nem léphettek volna más csillagok bolygóira. Ehhez a mélységesen besulykolt hithez képest a férfi szavai már nem is árulást, de egyenesen szentségtörést jelentettek. Undorító hálátlanságot, amit még Kirznek a Föld törvényeiben való mélységes csalódása sem magyarázhat.

   Ugyanakkor felködlött lelki szemei előtt az Ebédlőben látott csillagtérkép. A kék gömb elől visszahorpadó sárga felhő. A csengiz területekbe ékelődő zöld, barna és lila lándzsahegyek. Kérdeznie sem kellett, hogy tudja: az abegók és a sinappok hazai rendszereire éppúgy területüknek a csengizektől legtávolabbi részében találna rá, mint a Föld napjára. Akkor hát mégis Kirznek van igaza? Hazugság volt a Központ minden jótéteménye? Vagy csak az űrlakók akarják ilyen aljasul rávenni, hogy a segítségükre legyen?

   – Te is láthatod, Anela  – rándult kesernyés fintorba a férfi arca.  – A Galaktikus Központ mélyen racionális elméi mindig megtalálják a számukra legkedvezőbb megoldást. Megkeresték a kellően primitív és harcias fajokat, hogy felkészítsék őket a háborúra. Ügyes csomagolásban olyan fegyvereket adtak a kezünkbe, amikről korábban nem is álmodhattunk. Aztán gondosan irányítva csillagközi terjeszkedésünket, odalöktek minket a csengizek és saját maguk közé!

   – De ha csak arra kellettünk nekik, hogy mi harcoljunk helyettük, miért nem az űrlakókat használták fel?  – próbálta erőtlenül védelmébe venni a Galaktikus Központot Anela.  – Az űrlakókat fel sem kellett volna fegyverezniük, hiszen már harcban álltak a csengizekkel!

   – Megpróbálták. De már a tárgyalások kezdetén szembe kerültek egymással. Az űrlakók saját maguktól érték el jelenlegi technikai szintjüket. Őket nem lehetett volna olyan könnyen hálára kötelezni. Ráadásul más nézeteket vallottak a győzelem mikéntjéről is. Csillagpont célja csak annyi, hogy a csengizek ne akarjanak többé háborúzni. Kolóniát is ezért hozták létre, hogy megszüntessék a csengiz terjeszkedés alapvető okát.

   – És a Központ? Ők talán nem a háború befejezését tűzték célul maguk elé?

   – A Galaktikus Központ a végleges megoldások híve. Leigáztatja és felperzselteti veletek a csengizek bolygóit, hogy egyetlen csengiz csillaghajó se épülhessen soha többé. Hiszen amíg a csengizek képesek a csillagközi utazásra, bármikor új háborút kezdhetnek.

   – De hát ez abszurdum!  – tett egy utolsó kísérletet a Központ védelmére Anela, bár egyre inkább érezte, hogy Kirznek van igaza.  – Így megsemmisítenek egy agresszív fajt, de három másikat szabadítanak a galaxisra helyette! Nem hiheted ennyire ostobáknak a Központ vezetőit!

   – Senki sem hiszi ostobáknak őket, de még csak igazán rosszindulatúaknak sem  – fogta meg újra a lány kezét Kirz.  – Csak számunkra túlzottan is idegen a mentalitásuk. Olyan nyugodtan ítélik halálra a csengizeket, ahogy egy kertész kiirtja a virágaira támadó rovarokat. De később ugyanilyen nyugalommal ugrasztanák egy-másnak mostani csatlósaikat, ha valamelyik veszedelmessé kezdene válni.

   – Vagyis Csillagpont szövetsége nem csak a csengizek, hanem szükség esetén a Galaktikus Központ ellen is szól  – állapította meg rezignáltan Anela.  – De miért éppen én vigyem a Csillaghajózási Tanács elé az űrlakók ajánlatát? Miért nem leszel te magad Csillagpont követe?

   – Szerinted milyen minőségemben kellene hazamennem?  – nevetett fel keserűen Kirz.  – Komolyan vennének, mint száműzött gyilkost? Vagy talán nagyobb bizalmat ébresztenék a Terraflot dezertált tisztjeként? Csak olyan valakire bízhatom ezt a komputert, aki most is tagja a Terraflotnak! Rajtad kívül egyedül az Öregben bíznék meg ennyire. De ő másodszor már nem hajlandó kockáztatni.

   Anela csak most nézte meg jobban az asztalon heverő lapos, barna dobozt. Akkora volt, mint egy nagyobb könyv. Két fényes csattal záródott és a könnyebb szállításhoz még fogantyút is szereltek rá. A lány lassan, szinte félve pattintotta ki a zárakat. A felnyitott doboz tetejében digitális képernyőt és egy kis holovizort látott. Az alsó részben földi szabványú komputer billentyűzet és egy sor kapcsoló gombja kapott helyet.

   Szinte Kirz kezébe kapaszkodva húzta maga alá a széket. Kíváncsiságától hajtva bekapcsolta a komputert. Előbb csak egy kézzel pötyögtetve lehívta a főbb téma-köröket a képernyőre. Találomra belenézett egyik-másikba. Aztán mind jobban belemelegedett. Kiszabadította a másik kezét is és teljes figyelmével a kiírások felé fordult.

   Kirz második szék híján az ágyára ült. Csendes örömmel nézte a lányt. Néha átnyúlt Anela előtt, megmutatva a programba beépített egyszerűsítéseket. Később bal karját a lány derekára csúsztatta, hogy még közelebb ülhessen hozzá.

   – Mi lesz, ha mégsem vállalom?  – nézett hirtelen közvetlen közelről Kirz szemébe Anela.  – Vagy csak az Öregnek van joga megtagadni a segítséget, hogy itt maradhasson … veletek?

   – Én örülnék a legjobban, ha itt maradnál!  – préselte ki magából a szavakat Kirz.  – De nincs más, akit erre kérhetnék. És tudom, … hogy nagyon fogsz sietni vissza!

   A riadó-jelzés szaggatottan fel-felvijjogó berregései korbácsként vágtak végig Anelán. Az ébresztés gorombasága egy pillanatra görcsbe rántotta az izmait, aztán már csapta is félre a könnyű takarót. Még álomtól kába fejjel, de ösztönös sietséggel ugrott ki az ágyból, amikor váratlanul megtört a lendülete. Csak most döbbent rá, hogy szokásával ellentétben – ruhátlanul feküdt a takaró alatt, és még a fülke sem a sajátja volt, ahol felébredt.

   Riadtan, elmerevedő izmokkal nyúlt az éppen csak félredobott takaró után, hogy eltakarja meztelenségét. Értetlenül nézett végig az idegen szobán, aztán meglátta a komjával bíbelődő Kirzt az asztal mellett.

   – Felijesztett a csengő?  – lépett a lányhoz Kirz, belesimítva Anela hajába, miközben gyengéden megcsókolta.  – Feküdj vissza! Nagyon korán van még!

   – Amikor riadó van?! Már elfelejtetted, hogy én vagyok Gita lövésze?  – nyúlt a ruhájáért Anela. Később, már a nadrágját igazgatva megkérdezte:  – Megvársz? Vagy most nem mehetek veled?

   – Miért ne jöhetnél? Csak siess!  – állt meg az ajtónál Kirz.  – Riz vár a vezérlőben. Hét perce öt idegen térhajó villant be, közvetlenül a telep fölött.

   – És te ezek után még képes lettél volna szó nélkül elmenni?!

   – Nem a világ végére mentem volna  –tárta ki az ajtót a lány előtt Kirz.

   – Ugye tudod, hogy másik postást kell keresned?  – simult egy pillanatra a férfihoz Anela, amint kiment mellette az ajtónyíláson.

   A Debitor vezérlőjében meglepő nyugalom fogadta a besiető Aneláékat. Riz és a két felriasztott pilóta a helyén ült ugyan, de semmilyen előkészületet sem tettek a felszállásra. Anela első pillantásra látta, hogy még most is nyitva vannak a légzsilipek, és még a motorok melegítését sem kezdték meg. Csak Riz Nola előtt, a felderítő részleg képernyőin és hologramjain volt némi élet. Az egyik ernyőn egy földi hordozó látszott, amint éppen útnak indította hat naszádját. A többi cirkálót csak nehezen lehetett befogni, mert ostromra készülődve szétszóródtak a bolygó körül.

   – A bolygónkhoz szokatlanul közel villantak be  – fordult hátra Riz, mikor Kirz megállt mögötte.  – Úgy jöttek, mintha pontosan ismernék a telepünk helyét. Azonnal szétnyitódtak, hogy meggátolják a kitörésünket.

   – Mire mindenki felhordja a holmiját a fedélzetre, csak harcolva törhetünk át köztük!  – jegyezte meg elkeseredetten Greg Hedron, az első pilóta.  – Ha nem akarjuk elveszíteni valamelyik nagy hajónkat, kénytelenek leszünk lelőni legalább az egyik cirkálójukat!

   – Hátha találunk valami jobb megoldást is!  – zökkent le Kirz a Riz melletti székbe.  – Nagyon nem szeretnék éppen most éles lövészetet rendezni a Terraflot hajóira. Nem próbáltak még beszélni velünk?

   – Már egy ideje keresnek bennünket, de nem akartam nélküled tárgyalni velük  – kapcsolta be Riz a földi hordozóról érkező adást.

   A hordozót mutató képernyő mellett felvillant az egyik holovizor, és a műszerpult felett megjelent egy egyenruhás, szőke férfi mellszobra. A földi zengő tenorja azonnal betöltötte a Debitor vezérlőjét:

   – Üdvözlöm a Meteor-csapat tagjait! Bail Setka alezredes vagyok, a Terraflot Fencer nevű hordozójának parancsnoka. Sajnálattal közlöm, hogy a Föld törvényei szerint, mint dezertőröket, le kell tartóztatnom önöket. Kérem, ne akarják semmiféle trükkel megnehezíteni a dolgunkat! Gyülekezzenek a Debitor előtt! A naszádjaink huszonöt perc múlva landolnak a telepükön, és katonáink megszállnak minden csillaghajót!

   – Lassítson egy kicsit, Setka alezredes!  – vágott közbe Kirz, meglehetősen udvariatlanul.  – Még egyetlen szóval sem mondtuk, hogy megadjuk magunkat! Ha nem vonja vissza a naszádjait, kénytelenek leszünk lelőni őket!

   – Ha tüzet nyitnak a naszádjainkra, felperzseljük az egész telepüket!  – fenyegetőzött tovább Setka alezredes.

   – Próbálkozzanak csak!  – vigyorgott szemtelenül a tisztre Kirz.  – De nem árt, ha tudja: a mi csapatunk nem védtelen! Láthatja, hogy éppen itthon vannak a naszádjaink. Ha megtámadnak bennünket, komoly veszteségekkel kell számolnia!

   – Meg se próbálkozzanak a felszállással! Ha csak egyetlen naszádjuk is felszáll, rakétákkal vesszük tűz alá a telepet!

   – Mondja, alezredes! Hallott már a Terraflot Arcturus nevű cirkálójáról?

   – Még hogy hallottam-e?!  – nevette el magát Bail Setka.  – John Harding, az Arcturus egyik tüzére vezette ide a kötelékemet! Alaposan lóvá tette magukat, mi? Az orruk előtt szökött meg! Vagy talán még észre sem vették az eltűnését?!

   – Eddig szerencséje volt, alezredes! De ne erőltesse tovább! Ha ad nekünk egy napot, és szabad elvonulást biztosít, sértetlenül visszakaphatja az Arcturus térhajósait. Ha nem, akkor megtapasztalja majd, hogy nem adjuk olcsón a szabadságunkat! És biztosra veheti, hogy a foglyainknak esik legelőször bajuk!

   Bail Setka hitte is, nem is a fenyegetést. John valahogy egészen másfajta bánásmódról számolt be neki, amikor megtalálta a köteléket a Hauler-rel. Mégsem merte kockára tenni huszonkét földi térhajós életét. Inkább módszert váltott, és a foglyok azonnali szabadon bocsátását követelte a tárgyalások feltételéül. Kirz ebbe természetesen nem egyezett bele. Végül abban maradtak, hogy másnap délelőtt bolygó körüli pályára áll az Arcturus űrcsónakja és a csapat egyik naszádja a túszokkal, míg a többi űrlakó hajó végre nem hajtja az ugrást. Az alezredes visszakövetelte az Arcturus-ról kiszerelt műszereket és az eltulajdonított hajtóanyagot is, de rövid huzavona után végül beérte az eltulajdonított műszerekkel.

   Amíg Kirz Bail Setkával alkudozott, Riz a folyosóról osztogatta parancsait a komon keresztül a csapat tagjainak. A naszádok pilótái felkészültek egy esetleges támadás fogadására. A többiek segítettek a sátrak lakóinak leszerelni otthonaikat és minden berendezést felhordani a szállítóhajókra. Mire felkelt a nap, a térhajók közti füves téren csak letaposott foltok maradtak az űrlakók lakhelyeiből.

   Amint a csapat utolsó tagja is a légzsilipeken belül volt, a védelmi robotok is elhagyták őrhelyüket. A teknősökre emlékeztető, lánctalpas automaták hosszú sorokban vonultak a Debitor, a Bonum és a Herd raktárai felé. Zümmögve gördültek át az ajtókon és álltak be megszokott helyükre, ahol azonnal rögzítették is magukat a szállítás idejére.

   Délután a Bonum pályára állította az Arcturus űrcsónakját, fedélzetén tizennyolc földi csillaghajóssal. Az utolsó négy Terraflotos Kirz naszádján várta a „szabadulást”, míg a Meteor-csapat térhajói zárt kötelékben elrepültek Bail Setka egységei között.

   Amint a Fencer fedélzetére vette a mentőfülkét, persze az alezredes is rájött, hogy csúnyán felültették. Hogy saját magára volt-e dühös, vagy az űrlakókat átkozta, arra Kirz sosem jött rá. Annyi önuralma biztosan volt az alezredesnek, hogy csak egy fáradt legyintéssel nyugtázza még az Öreg bejelentését is, miszerint a Meteor-csapattal akar maradni.

   Annál nehezebb volt Kirz és Anela elválása. Első ízben győzött Anelában a szerelmes nő a kötelességtudó parancsnok felett. Csak az vigasztalta a két szerelmest, hogy négy hónap múlva újra találkozni fognak Borasnál a szövetség tényleges megkötésekor.

   Egyikük sem gondolta, hogy a Föld tárgyaló küldöttségében nem juthat hely a Terraflot kötelékéből kilépni szándékozó Tirak kapitánynak. A furcsa viselkedésű tiszt még azt sem tudta elérni, hogy az űrlakók Földre települő csapatait őrző katonák kordonján átjuthasson. Csak akkor lett újra szükség a szolgálataira, mikor egy eltévedt csengiz kötelék szétverése után a hisztérikus tömeg megostromolta az árulónak kikiáltott űrlakók táborát. A feldühödött emberek biztosra vették, hogy a csapatok tagjai vezették a Földre a csengizeket. Az űrlakók pedig nem várták meg, mi lesz a táborukat védő őrség és az ostromló tömeg összecsapásának vége, inkább elhagytál a Földet.

   A szövetség felbomlása után Csillagpont csapatai néhány hét alatt eltűntek a Terraflot látóköréből. Nem válaszoltak a földi térhajók egyetlen hívására sem. Ha valamelyik telepük közelében felbukkant a Terraflot valamelyik egysége, azonnal másik bolygóra költöztek. A dicsőséges földi flotta nem is hiányolta őket, hiszen még alkalmuk sem volt megtapasztalni az űrlakók segítségének értékét. Készségesen betartották a Csillaghajózási Tanács utasítását, és igyekeztek távol maradni az esetleg felderített űrlakóktól.

   Csak maga a Csillaghajózási Tanács fáradozott titokban a szövetség helyreállításán. Mindössze a Tanács néhány munkatársa tudta, milyen nagy szüksége lehet a Földnek Csillagpont segítségére. De még új, szakértő munkatársuk, Tirak kapitány segítségével is másfél évbe telt, mire elindulhatott követségük a Thunderbolt fedélzetén űrlakókat keresni.