Az idegen naszád felrobbanása után éppen időben fordultam a másik támadó felé, hogy még láthassam, amint manőverét megszakítva egyenesbe állt és bekapcsolta a térgenerátorát. Másodpercek alatt felfénylett körülötte az erőtér-buborék. Amint a naszád felgyorsult, körvonalai egyre jobban elmosódtak, aztán egy pillanat alatt eltűnt. A felderítő ernyőjén néhány pillanatig még nyomon követhettük, majd végleg eltűnt előlünk.
Nagyot fújva lejjebb vettem a motorok teljesítményét és kikapcsoltam a fegyvereket. A lassan oldódni kezdő feszültségtől remegő kézzel fordítottam a Cor Serpentis felé a Stormhawk-ot, hogy ismét visszaálljak a kötelékbe Kevin hajója mellé.
–Ezt szépen csináltad, Tom!–veregette meg elismerően a vállamat Steve, aki a másodpilóta helyét sajátította ki magának.–Ez a lelövés még egy fejvadásznak is becsületére vált volna!
–Ez volt … az első csatám–böktem ki Nolan felé fordulva.–Eddig … csak szimulátoron….
–Annál nagyobb dicsőség! Első csatát ilyen higgadtan és fölényesen megnyerni, még nem láttam embert!
Akkor, a csata végén nagyon jól estek a dicsérő szavak, melyeket nem csak Nolantól, de a legénységemtől is kaptam. Betöltötték a pilótafülkét a „Szép volt, kapitány!” kiáltások. Legjobban persze Liana dicséretének örültem. Valójában azért is fordultam Nolan felé, hogy láthassam a navigátorom mosolyát. Mert nem csak mosolygott, de egyenesen rám mosolygott! Vagy csak én láttam úgy?
Csattanva magam elé csapó kezeim dacára hatalmas nyekkenéssel vágódtam végig a raktér fémpadlóján. Már sokadszorra vittem végbe ezt a dicsőségesnek aligha mondható mutatványt. És ez a fránya padló most sem volt puhább, mint korábban. Talpra kászálódtam, és pár hajlással-homorítással próbáltam kiűzni a fájdalmat sajgó hátamból. Harmadik napja tartottak ezek a fájdalmas, de mégis kellemes gyakorlatok a Stormhawk rakterében. Úgy kezdődtek keserédes szenvedéseim, hogy Liana a csata után két órával engedélyt kért az üres raktérben való edzésre. Kaptam az alkalmon, és én is csatlakoztam hozzá.
Pedig nem is volt olyan egyszerű Liana mellett edzeni! Amint leereszkedtünk a létrán, teljes nyugalommal ledobta a zubbonyát a fal tövére, és deréktól felfelé csak egy vékony, fekete trikóban kezdte a gyakorlatokat. Elképesztően laza volt. Pár percnyi bemelegítés után simán lengette a bakancsát fejmagasságban! Zavaromban igen ügyetlenül követtem a példáját, és én is megpróbálkoztam a Kevintől tanult mozdulatokkal, de valahogy túlzottan is vonzotta a figyelmemet az a fekete trikó! Egyre jobban bénáztam és Liana ki is szúrta az ügyetlenkedésemet. Reméltem, hogy csak azt, és nem az igen sűrűn a trikója kivágására tévedő tekintetemet! Minden esetre előbb csak megállt, majd elkezdett tanácsokat osztogatni. Égett a pofám, de amikor együtt csináltuk végig a gyakorlatokat, tényleg jobban ment minden.
Aztán egy fél óra múlva Liana javasolta, hogy próbáljunk meg egy kis közelharcot is! Belementem, bár fogalmam sem volt, mit vállaltam. Ki se néztem volna Lianaból, hogy akkora maflást tud adni! Istentelenül nagyokat ütött és olyanból, mint én, akár hatot is levert volna. Félelmetesen keverte az ütéseket, rúgásokat és dobásokat. Amikor aztán rájött, hogy mennyire kezdő vagyok, kicsit lassított és tanítani kezdett pár alapvető mozdulatra. Előbb megmutatta, hogyan mozogjak, aztán együtt csináltuk végig a mozdulatsort. Végül ki kellett próbálnom rajta a tanultakat.
Ez ment a legnehezebben! A dobásokat még csak-csak megpróbáltam. De képtelen voltam egy igazi ütést indítani Liana ellen! Hiszen mégiscsak nő volt! És ezt átizzadt, vékony trikójában nem lehetett nem észrevenni. Szerencsére az edzés végére a zajok lecsalták Nolant is a raktérbe. Először csak érdeklődve nézte, miben ügyeskedünk, aztán ő is elkezdett tanácsokat osztogatni, végül beállt „homokzsáknak” is néha, hogy lássam, hogyan kell fogadni Liana támadásait.
–Már majdnem jó volt, Tom!–kiáltotta biztatóan Nolan, amíg a derekam ropogtattam.–Tudod, miben hibáztál?
–Igen. Hagytam, hogy Liana elkapja a karomat. Nem blokkoltam időben a támadását.
–Akkor figyelj jobban! Próbáld újra!
Az edzés végeztével Nolan befelé mosolyogva mászott fel a létrán Tom nyomában. Igaza volt Kevinnek. Nagyon életre való ez a kölyök. És zseniálisan jó pilóta. Még így is, hogy a tapasztalatait csak egy szimulátoron szerezte. Persze sejthette a kölyök, hogy megtámadják őket. Az a kis pincérlány elég átlátszóan sugdosott a fülébe a start előtti este a bárban, és igen csak feltűnően intett a kalózok felé az állával. De ettől függetlenül Tom váratlan ügyességgel lepte meg a támadóikat, elpusztítva az egyik naszádjukat.
Nolan csak fél füllel figyelt, amíg Tom ma is előzékenyen átengedte az első zuhanyozást Liananak. Rendesen kitikkadt az edzésen és már alig várta, hogy benyeljen egy nagy pohár vizet. Amiből szokás szerint kettő is lett, amint eljutottak Tommal a hajó konyhájáig.
–Tom! Beszélnünk kellene egy kicsit!–nyomta bele a poharát Nolan a mosogató nyílásába.
–Itt, vagy a pilótafülkében?
Nolan végignézett a hajón. Az étkező sarkában éppen Peter Dooley ebédelt. A pilótafülkében pedig Sharman unatkozott ügyeletes gyanánt. Nem volt éppen titkos a megbeszélés tárgya, de Nolan nem akarta mindenkinek azonnal az orrára kötni, hogy lényegében ő parancsol a Stormhawk fedélzetén. Mivel Sharmant könnyebben el lehetett küldeni a pilótafülkéből, arra felé intett a fejével:
–Menjünk előre!
Tom elküldte Sharmant ebédelni, aztán megszokott mozdulattal lezökkent a székébe. Nolan maga is letelepedett a másodpilóta ülésébe, és kicsit megköszörülve a torkát rákezdte:
–Ugye tudod Tom, hogy egy naszádot nem lehet fenntartani ilyen üres röpködésekkel? Mivel te vagy a Stormhawk kapitánya, azt szeretném, ha a Sweethome-on átnéznéd a hirdetéseket és keresnél valamilyen megbízást.
–Akkor mostantól nem az lesz a feladatom, hogy magát fuvarozzam?
–De igen. Ezentúl is azt kell tenned, amire én megkérlek. De azt akarom, hogy mindenki a Stormhawk másodpilótájának higgyen. Esetleg a te atyai barátodnak.
–Vagyis most az lesz az álcánk, hogy munkát vállalok–bólintott rá Tom.
–De nem mindegy, hogy milyen munkát, Tom. Majd segítek ki-…
Mielőtt Nolan befejezhette volna a mondatot, a fülke túlsó végéből egy indulatos női hang csattant fel:
–Menj ki azonnal!! Nem hallod?! Takarodj kifelé!!
Tom bámulatos fürgeséggel ugrott ki a székéből és úgy rohant a légzsilip felé, mint aki az életéért fut. Nolan éppen csak annyival maradt le mögötte, hogy ne tudja megelőzni a fiút a szűk átjáróban. Pedig elsőnek akart odaérni a légzsiliphez. Nem hagyhatta, hogy egy bekanosodott, féleszű barom lecsapja a kapitányát, és ezzel az utolsó pillanatban tönkretegye az ő szépen felállított csapdáját.
A zuhanyozóvá alakított zsilipfülke közepén Liana állt. Habár anyaszült meztelen volt, hajából csöpögött a víz, a legkevésbé sem zavartnak tűnt. Sokkal inkább dühösnek. Nagyon dühösnek. Az ajtótól jobbra, igen meglepett képet vágva toporgott Dooley. Tom az ajtóban torpant meg és fojtott hangjában csak úgy parázslott az indulat:
–Mit keresel itt, Dooley?!
–Csak a dolgomat akartam elvégezni–vonogatta a vállát a gépész.–Azt hittem …
–De finom lettél egyszerre!–csattant fel Liana.
–Kifelé innen, Dooley!–állt félre az ajtóból Tom, aztán fenyegetően hozzáfűzte:–A te érdekedben remélem, hogy igazat beszélsz! Mert különben a Sweethome-on kénytelen lennél másik hajót keresni! És ez mindenkire vonatkozik! Aki megpróbál akarata ellenére közeledni Crockerhez, attól a következő kikötőben elbúcsúzunk!
–Igenis, kapitány!–lendült valami tétova tisztelgés-félére Dooley keze. Aztán a férfi megszégyenülten kioldalgott a légzsilipből.
Sam Fisher kapitány próbált kényelmesen elhelyezkedni a Csillagpor bár egyik kerek asztalkája melletti aprócska székén. Nolan előző nap jelezte ugyan komon, hogy van egy fiatal pilótája, aki névleg tulajdonosa és kapitánya is a Stormhawk-nak. Azt is elmondta, milyen jól teljesített élete első csatájában az új pilóta. De amikor ez a kölyök lépett az asztalához azzal, hogy ő a Stormhawk CDM-17-es naszád kapitánya, és a hirdetésre jelentkezik, Fisher kapitány egy percig még levegőt is alig kapott a meglepetéstől. Hiszen Nolan ifjú védence még húsz éves sem volt!
Aztán belekortyolt az italába, elkérte a srác kártyáját és megnézte az adat-vizorján. Valójában éppen eleget tudott erről a Doesson kölyökről és a naszádjáról, hogy akár vaktában is alkalmazza kísérőnek a Goliath mellé. Nolan szava bármilyen hivatalos igazolásnál többet ért! De szüksége volt egy kis időre, hogy magához térjen. Ha a javasolt két kísérő egyike ez a tapasztalatlan kölyök lesz, akkor úgy tűnik, szinte védtelenül fognak nekivágni az útnak!
–Az iratai rendben vannak, kapitány–bólogatott Sam Fisher nagy komolyan a kölyök felé.–Megkérdezhetem, hogy van-e valamilyen harci tapasztalata? Mert attól tartok, aligha fogunk békésen elérni a célunkhoz. Az előző szállítmányt, amely a Mole-984-re tartott, megtámadták és elrabolták. A konténer-hajóval együtt.
–Eddig csak egyetlen harcban vettem részt–bökte ki a kölyök fülig vörösödve.–A Starlight elhagyása közben két naszád támadott ránk. Az egyiket szétlőttük, a másik elmenekült.
–Ez egészen jól hangzik, kapitány! Nos! A Cymonide-B, mely körül az épülő Mole-984 kering, tizenhét fényévre van a Sweethome-tól. Az két ugrás. Mivel várható, hogy támadás ér bennünket útközben, hajlandó vagyok felajánlani önnek kereken húszezer kreditet a kíséretért!
–Plusz a hajóm esetleges sérüléseinek a javítását–tette hozzá habozás nélkül a kölyök, mintha valóban komoly alkunak kellene folynia köztük.
–A díjazás tartalmazza a kockázatot is–rázta a fejét Fisher kapitány.–De ha gond nélkül elérjük a Mole-984-et, meghosszabbíthatjuk a szerződésünket. A rakományom egy részét Liupolra kell vinnem. Ha megegyezünk, oda is elkísérheti a Goliath-ot, kapitány. Persze azért az útért már csak szerényebb díjazást ajánlhatok fel.
–Legyen!–bólintott rá Nolan ifjú védence rövid gondolkodás után.–Egyelőre húszezer a Mole-984-ig. A többit majd ott meglátjuk.
Lenyűgöző látvány volt, ahogyan a közel háromszáz méter hosszú Goliath kidokkolt a Sweethome-ról. Lassan, méterről méterre hagyta el az űrkikötőt, melynek masszív tömbjét csak egy vaskos cső kötötte össze az űrváros középső gömbjével. Maga a Sweethome hatalmas, másfél kilométer átmérőjű gyűrű volt, mely a kráterekkel telelyuggatott Mason-hold felett lebegett. Az egész látványt valami kísérteties fénnyel ragyogta be a távolabb lebegő gázóriás fehér sávokkal tarkázott vörös-sárga korongja. A gigantikus Jawreed több fényt adott, mint a távoli, alig ujjbegynyinek látszó Sharid.
Amig a Jawreed bolygórendszerén és csodás színekben ragyogó korongján méláztam, a Goliath kitolatott a daruk karjai közül és fordulni kezdett. Érdekes szerkezet egy ilyen konténer-hajó! Hosszú, vékony törzse leginkább egy óriási lény csontvázára emlékeztetett. Elől a Stormhawk-hoz hasonló felépítésű, de legalább még egyszer olyan széles és hosszú lakóblokk volt, vagy féltucatnyi dokkoló berendezéssel és két nagy hajtóműgondolával a két oldalán. Hátul újabb négy, böhömnagy hajtómű, melyekre antennákat, meg távirányítású védelmi lövegeket telepítettek. A két részt csak egy vékonynak és törékenynek tűnő gerinc kötötte össze, melyben az üzemanyagtartályok két sora volt. A gerinc alsó felére lehetett ötös-hetes fürtökben felerősíteni a hajó rakományát rejtő hatalmas konténereket. Egyetlen ilyen konténerbe nagyjából annyi rakomány fért, mint az én Stormhawk-om teljes rakterébe!
Már a Sweethome-ra való bedokkoláskor szemet szúrt nekem az akkor még csak félig megrakott konténer-hajó. Nem is kellett nagyon keresgélnem a hirdetések közt, hogy megtaláljam Sam Fisher kapitányét, aki éppen kíséretet akart bérelni a hajója mellé. Könnyű keresetnek tűnt húszezer kreditért elrepülni a Goliath-tal a Cymonide ikercsillaghoz, ahová egy újabb Mole állomás építéséhez szükséges anyagokat szállítottak. Ráadásul ez a munka nem csak Nolan, de még Kevin tetszését is megnyerte, így továbbra is együtt repülhettünk a Cor Serpentis-szel.
Az már sokkal kevésbé tetszett, mikor Fisher kapitány rögtön arról érdeklődött, mennyire vagyok tapasztalt űrharcos. Persze érthető, hogy féltette a hajóját, mert egy ilyen lomha konténer-hajó aligha védheti meg magát egy támadással szemben. Az előző szállítmányt meg állítólag elrabolta valaki. Ami nem csoda, hiszen egy jó helyre telepített Mole-állomás meglehetősen nagy hasznot tud termelni. És persze, hogy olcsóbb lopott anyagból felépíteni, mint mindent megvásárolni az építkezéshez!
Türelmesen megvártam, míg a Goliath végre kellően elfordult a Sweethome-tól. Ez meglehetősen sok időbe telt, mert a törékeny felépítésű hajónak nem ment valami jól a manőverezés. Olyan lassan és nehézkesen mozgott, hogy azon talán még az én otthoni vontatóm is túltett volna. Amint a Goliath távolodni kezdett az űrkikötőtől, én is beindítottam a Stormhawk hajtóműveit. Átrepültem a konténer-hajó, meg a pozícióba álló Cor Serpentis felett. Óvatosan tartottam a távolságot, nehogy a Goliath valamelyik manőver-hajtóművének sugarába kerüljünk, és elfoglaltam a megbeszélés szerinti helyemet. Kevéssel a nagy hajó felett, közvetlenül a lakóblokk mögött, a jobb oldalon. Aztán amint stabilizálódott a Goliath iránya, végre valahára belobbant a konténer-hajó hat főhajtóműve és kis konvojunk elindult kifelé a Jawreed hold-rendszeréből az ugrási vektor mentén.
Ha nem lettek volna a napi edzéseink Lianaval, az életemet is eluntam volna, amíg a Goliath kellően eltávolodott a Jawreedtől. Öt teljes napig erőlködött a megrakott konténer-hajó hat motorja, hogy a hatalmas terhet felgyorsítva elérje az ugráshoz szükséges távolságot a gázóriástól. A robotpilóta tökéletesen pozícióban tartotta a Stormhawk-ot, így mindenki olvashatott, heverhetett az ágyán, vagy éppen beszélgethetett az étkező sarokban, ha volt kivel. Én általában kemény edzéseken vettem részt Lianaval és Steve-vel.
De a Sweethome óta valahogy nem nagyon ment az edzés sem. Steve egyre többször tolt le a bénázásomért, mert akárhogy igyekeztem is, mindig kiestem a ritmusból. Persze hogy a francba ne estem volna ki, amikor Liana trikója sokkal többet megmutatott navigátorom testéből, mint amennyit eltakart. És amit eltakart, arra is inkább felhívta a figyelmemet, semhogy igazán eltakarta volna. Erről aztán egyre többször jutott eszembe a zuhanyozóban látott kép. Sokszor elég volt ránéznem Lianara, hogy megint magam előtt lássam formás melleit, és szinte a tenyeremen érezzem selymes bőrét. Pedig épp eleget érezhettem a bőrét így is, csak nem ott, ahol én szerettem volna. Főleg amikor egymásnak feszültünk egy-egy dobás, vagy védekező mozdulatsor gyakorlása közben.
Pedig nem ártott volna koncentrálnom, mert Liana mellett egy pillanatra sem lehetett lazítani gyakorlás közben. Félelmetesen gyors volt és minden apró kihagyásomat azonnal keményen megbüntette. Elég volt egy pillanatnyi figyelmetlenség, hogy nyekkenve vágódjak a raktér fémpadlójára. Pedig nagyon igyekeztem, hogy megfeleljek az elvárásaiknak! De mi tagadás, sokkal szívesebben gyakoroltam volna a közelharc egy egészen más formáját Lianaval! A torkomat kiszárítva égetett a vágy, hogy legalább csak egyszer magamhoz szorítsam és megcsókoljam. A fél életemet odaadtam volna, ha vele bújhatok össze valahol úgy, mint otthon Annabellel!
De nem mertem megkockáztatni a közeledést. Túlságosan is jól emlékeztem még Liananak arra a megjegyzésére, amit az Old Hauler kapitányára tett, akit egy efféle próbálkozásért legalább is félig nyomorékra rúgott.
Steve úgy érezte, menten szétrobban a feje a méregtől, miközben felkapaszkodott a raktérből a légzsilipbe. Már akkor tudta, hogy csak baj lehet az egészből, amikor hagyta felvenni Lianat a Stormhawk-ra. De hát nem tehetett mást. Túl jó navigátor volt a lány! És nem mellékesen ő volt az elérhető egyetlen igazi navigátor is a Starlight-on. Pedig pontosan tudta, milyen veszélyes egy naszád szűk fedélzetére engedni négy férfi közé egy ilyen lányt. És ahogyan az várható is volt, Dooley már egy-két nap után próbálkozott is.
Az is pontosan előre látható volt, hogy Tom sem marad közömbös Liana bájai iránt. Steve szinte biztosra vette, hogy előbb-utóbb a kölyök is megpróbál közeledni a lányhoz. Hiszen az edzéseiken is folyton egymást gyúrták! Esküdni mert volna rá, hogy Tom legalább egyszer megkísérli kihasználni a gyakorlatokat, hogy megcsókolja, talán egy kicsit meg is szorongassa Lianát. De arra még álmában sem számított, hogy ehelyett Tom beleszeret a lányba! Elég volt ránézni a kölyökre, ahogy egyik napról a másikra elbátortalanodott Lianaval szemben. Sorozatban rontotta el a legegyszerűbb fogásokat is, ha hozzá kellett érnie a lányhoz.
És mindezt éppen most, amikor végre készen állt a csapda, amivel Steve a kalózok kapcsolatát remélte leleplezni! Nolan először Dooley-tól féltette pilóta-kapitányát, most meg attól kellett tartania, hogy elanyátlanodott pilótája miatt dől dugába az egész, aprólékosan kidolgozott terv! Bár kudarc esetén nem is az elvesztegetett pénz és idő lenne a legnagyobb problémájuk. Hanem az, hogyan éljék túl a kalózok sikeres támadását?! De hogyan lehet magához téríteni egy fülig szerelmes kölyköt?
AJÁNLOM AZ OLDALT