II. fejezet

   Mély levegőt vettem, és belöktem a bár ajtaját. Igyekeztem olyan magabiztosan mozogni, mintha tele lett volna zsebem, és már legalább századszor járnék itt. Valójában a torkomban dobogott a szívem és remegett a térdem az idegességtől. Átvágtam a helyiségen, ami legalább ötször akkora volt, mint otthon a Mole bárja és persze sokkal díszesebb is. Megálltam a pult mellett, és ahogy Kevin tanította, odaszóltam a csaposnak:

   –Egy kék poklot! 

   Biztosra vettem, hogy mindenki észrevette a hangom megbicsaklását, de a csapost láthatólag egyáltalán nem zavarta a dolog. Felkapta a shakert és egymás után két-három üvegből is belelöttyintett egy-két kortynyi italt. Alaposan összerázta, a tartalmát magasról egy pohárba csorgatta és elébem tette:

   –Parancsoljon, uram! Egy kék pokol.

   Lazán elkaptam a kék löttyel félig töltött poharat és belekortyoltam. Majdnem vissza is köptem az egészet! Kevin azt mondta, hogy kicsit savanykás-édeskés íze lesz. De ennek semmilyen íze sem volt! Csak kegyetlenül marta a pofámat és égette a torkomat, a gyomrom meg mintha felrobbant volna, ahogy ijedtemben lenyeltem azt a halványkék akármit. Olyan érzés volt, mintha tömény savat ittam volna.

   –Hé!  –szóltam a csapos után, mikor végre meg tudtam szólalni.  –Egy Stephen Nolan nevű, magas, szőke férfit keresek.

   –Stephen Nolan?  –nézett rám a kopaszodó, kissé már pocakos csapos a pult túlfeléről álmos szemekkel.  –Nem tudom, uram. Sokan járnak ide. Lehet, hogy az a Nolan is köztük van, akit uraságod keres. De sajnos nem emlék-szem erre a névre.

   Ahogy Kevin kitanított, előhúztam a zsebemből Nolan fényképét és a pultra tettem, egy öt kredites érmét is odakoppantva vele. A csapos letette az éppen törölgetett poharat és hirtelen éberré válva közelebb lépett. Kíváncsian felvette a képet, közben egy bűvészt is megszégyenítő ügyességgel tüntetve el a pénzemet.

   –Ja! Ön ezt az embert keresi, uram?  –csak egy pillantást vetett a képre és már nyújtotta is vissza.  –Bocsásson meg, nem ismerhetek minden vendéget név szerint! Ez az úr elég sokszor járt a bárban, uram. Néha csak itt, a pultnál iszogatott, máskor valamelyik asztalnál ült egész este. De már két hete is van, hogy nem láttam. Valószínűleg elutazott a Skyringről. A szomszédban lakott, a Starbright hotelben. Talán ott meg tudják mondani, hogy hová utazott.

   Legszívesebben rohantam volna abba a puccos hotelbe, de nem hagyhattam ott az italomat. Kevin a lelkemre kötötte, hogy semmiképp se tegyem. Mintha nekem szokásom volna csak úgy kidobni öt kreditet! Felvettem a kék löttyöt a pultról, és amíg erőt gyűjtöttem az iváshoz, megfordultam, hogy szétnézzek a bárban. Megakadt a szemem a boxok közt tüsténkedő, elképesztően rövid és mélyen kivágott ruhát viselő, vörös hajú pincérlányon. Szép, ovális arca volt és nagy, barna szemei. A mozdulatait nézve Annabel jutott eszembe, meg a hármas dokk melletti kis szerelő akna. A vörös tündérke éppen letörölgette az egyik asztalt a távozó vendég után. Habár éppen csak egy kicsit kellett lehajolnia, mélyen beláthattam a ruhájába. Éreztem, ahogy a látványtól azonnal görcsöt kaptam.

   Közben a lány elindult a pult felé és észrevette, hogy őt figyelem. Rám nézett és elmosolyodott, amitől kedves arca még szebb lett. Üdvözlésül megemeltem felé a poharamat és egy hajtásra kiittam a kék pokol maradékát. Öreg hiba volt! Elakadt a lélegzetem, minta valaki gyomorba vágott volna. Biztosan mulatságos képet vághattam levegő után kapkodva, mert a pincérlány a szája elé kapott kézzel, nevetve fordult félre. A megszégyenülésből sikerült annyi erőt merítenem, hogy koppanós-keményen a pultra tegyem a poharamat. Valami köszönöm-félét dörmögtem és kiballagtam a bárból, tüntetően tudomást sem véve többé a csinos pincérlányról.

   Bob Swaffar megpróbált kényelmesebben elhelyezkedni a Starbright hotel előcsarnokának egyik kanapéján. Na nem a puha, párnázott ülőkével volt baja. Csak ezt a harmadik hete tartó megfigyelést unta már, de nagyon. Addig értette a dolgot, hogy Travis kapitány le akart számolni azzal a Nolan nevű fickóval, aki tavaly addig-addig szimatolt utánuk, míg a bázisukra is majdnem ráakadt. De akkor miért nem vághatták el szép csendben a torkát itt a szállodában annak a Nolannak?

   A kapitány azonban azt parancsolta, hogy egyelőre hozzá sem nyúlhatnak a fickóhoz. Csak követniük kellett és kideríteni, hogy kinek dolgozik az a Nolan. Pár napig abban bíztak, hogy hamarosan befut a szimatolgató fazon kapcsolata. De nem. Ehelyett Nolan fogta magát és elrepült a Skyringről. Gainer azonnal utána ment a Nightglobe-ra, nekik meg itt kellett maradniuk és tovább figyelni, hátha valaki keresni fogja Nolant.

   Esténként Foster ült le valamelyik kanapéra, vagy sétálgatott a hotel előtt. Reggel Swaffar váltotta a navigátort, hogy egészen kora délutánig figyelje a recepciós megbeszélt jelét. Jeant ugyanis egy igen egyszerű választás elé állították. Vagy azonnal a homlokához emeli a kezét, amint valaki Nolan után érdeklődik, és akkor kap egy húszast, vagy nem teszi, de akkor kap egy nagy verést. A recepciós igen rövid megfontolás után természetesen az első megoldást választotta. Ennek már két hete volt, de Jeannak még egyszer sem kellett a homlokához emelnie fehér kesztyűs kezét. De most valahogy nem annyira Jean érdekelte Swaffart. Gyomra egyre zajosabb korgással jelezte, hogy jöhetne már az az ostoba Larsen, és leválthatná végre! Az ajtó szisszenő nyílására Bob örömmel fordult arrafelé, de korai volt az öröme. Larsen helyett csak egy nyeszlett kölyök lépett be a félresikló ajtószárnyak között.

   Swaffar jól szórakozott a kölykön, amint az megilletődve megtorpant az ajtóban, majd elég bambán nézelődve átvágott a vastag, bolyhos szőnyegekkel borított hallon. Folyton azt várta, hogy elbotlik valamelyik szőnyegben, vagy akár a saját lábában. De a kölyöknek sikerült eljutnia a recepciós pultig. Megállt a fényes szmokingjában igen elegánsan feszítő Jean előtt és kérdezett tőle valamit. Olyan halkan motyogott a szerencsétlen, hogy Bob alig ötlépésnyi távolságból sem hallotta, miről beszél.

   Bob szánakozva megcsóválta a fejét, aztán visszafordult a bejárat felé, Larsent várva. De a háta mögött hirtelen felcsapott Jean csodálkozó hangja:

   –Steve Nolant? Hát persze, hogy ismertem Nolan urat. Majdnem egy hónapig lakott nálunk, a Starbright hotelben. De sajnos két hete üzleti ügyei miatt el kellett repülnie a Nightglobe-ra.

   Swaffar döbbenten fordult vissza a recepciós pult, és a homlokát dörzsölgető Jean felé. Ez a kölyök? Ez lenne a szimatolgató Nolan megbízója? Hiszen ez még a saját ujjait se tudná megszámolni! Még hogy ez a kis nyavalyás nyomoztatna a Red Dragons után? És méghozzá egy Nolan kaliberű fazonnal?!

   Közben a kölyök láthatóan nagy zavarában fülig vörösödve megköszönte a felvilágosítást és egy érmét nyomott Jean diszkréten feléje nyújtott markába. Aztán körülpillantott a hallban. Egy pillanatra megállt a tekintete Bobon is, de csak úgy, mint a csomagokra váró boyon, vagy a nagy padlóvázában álló művirágokon. De amint a kijárat felé indult, már sokkal határozottabban lépkedett, mint befelé jövet.

   Bob megvárta, míg a kölyök eltávolodik kicsit a hotel ajtajától, aztán köszönetül odaintett Jeannak és kiballagott az űrkikötő teraszára. Megtámaszkodott a korláton és figyelte a kölyköt, amint lesietett a dokkok szintjére. Egészen addig követte a tekintetével a vékony alakot, amíg be nem lépett a tízes dokk nyitott kapuján.

   –Te meg mit nézelődsz itt kinn?  –lépett Bob mellé Larsen egy méretes hamburger utolsó negyedét rágva.

   –Egy kölyköt figyeltem  –fordult vissza Swaffar. A hamburger látványától összefutott a szájában a nyál. Attól félt, el is csöppen, amikor folytatja:  –Az előbb bejött egy nyeszlett kis taknyos és Nolan után érdeklődött a hotelben. Aztán lement oda, a tízes dokkban álló hajóra.

   –Tízes dokk?  –kérdezte tele szájjal Larsen. Körülnézett, mint aki keres valamit, aztán megrántva a vállát a korlátra tette a szendvicse maradékát. Előhúzta az adat-vizorját és lehívta, hogy az űrkikötő hivatalos adatai szerint miféle hajó áll a tízes dokkban.  –Cor Serpentis, CDM-11-es típusú naszád. A kikötő nyilvántartása szerint egyedül Thomas Doesson pilóta tartózkodik a fedélzetén. Tegnap este 20,30-kor érkezett a Darlingpearl-ről. Hoppá! Szerződése van Nolannal! Te Bob! Mikor bérelt hajót Nolan, hogy mi észre sem vettük? Mert a bejegyzés szerint a Cor Serpentis azért jött a Skyringre, hogy fél évig Nolan rendelkezésére álljon.

   –Nolan hajót bérelt? Egyetlen pilótával? De hát ez csak egy … taknyos kölyök volt!  –fakadt ki Swaffar.  –Nem lehetett ő a pilóta! Biztosan csak megbízta valaki, hogy érdeklődjön Nolan után.

   –Lehet  –rántott egyet a vállán Larsen. Visszarakta a belső zsebébe az adat-vizort és felvette a szendvics maradékát a korlátról. Nagyot harapott belőle és a falaton keresztül, alig érthetően mondta:  –Meg kellene nézni, hogy nincs-e valaki más is a naszádon! A hajó tulaja valami Kevin Wake nevű fószer.

   –Aha! Majd te lemész, és majd te szépen ki is deríted, hogy mr. Wake is a hajón van-e  –bökte meg többször is az ujjával Swaffar Larsen mellkasát.  –Én ugyanis elmegyek és bevágok egy legalább ekkora hamburgert, meg iszok rá valami olyat, ami üt is.

   Kevint egy cseppet sem rázta meg, hogy a haverját már nem találtuk Skyringen. Csak annyit mondott, hogy siessek ebédelni, mert utána be kell szereznem pár dolgot és ma este még ki is dokkolunk. Persze siettem én, ahogy csak tudtam, de még a felét sem faltam be az ételnek, mikor valaki megcsipogtatta dokk-kapu jelzőjét. Elmorzsoltam egy cifra káromkodást, miközben a kanalamat lecsapva siettem megnézni, ki a franc zavar pont ebéd közben, és mit akar tőlünk? Vagyis hát csak tőlem, mert Kevin hivatalosan nem is volt a Skyringen.

   Amint a kapu feltárult, egy kerek fejű, enyhén kopaszodó férfit láttam odakint. Pár centivel alacsonyabb volt nálam, de legalább kétszer annyit nyomhatott, mit én. Vigyorogva nézett rám, kezet nyújtott, és közben már be is lépett a Cor Serpentis rakterébe:

   –Jó napot, barátom! El sem tudja képzelni, mennyire örülök, hogy itt találom! Adam Larsen vagyok, és sürgősen el kellene jutnom Kolcógradra. A kikötő-felügyeleten ajánlották az ön hajóját. Azt mondták, maga már ide is rakomány nélkül érkezett. Én kétezer kreditet fizetek, ha elvisz Kolcógradra!

   –De nem viszem el  –vágtam közbe keményen, és megállítottam Larsent, mert amíg mondta a magáét, egyre beljebb nyomult a naszád raktárába.  –Már szerződést kötöttem valakivel, azért jöttem üres raktérrel Skyringre. És mivel a megbízómnak tovább kellett repülnie, én is megyek utána. Másik hajót kell keresnie, uram!

   –Ne tegyen már ilyet velem, fiatal barátom!  –karolt belém a kerek fejű fazon és megpróbált a lakófülke felé terelni.  –Inkább üljünk le és beszéljük meg a dolgot! Nagyon sürgős lenne az utam, és hajlandó vagyok emelni valamennyit az áron.

   –Igaza van, Larsen úr!  –vetettem meg a lábam, és fordítottam vissza tolakodó látogatómat a dokk felé.  –Jöjjön, beszéljük meg ezt a dolgot! Úgyis van még némi elintézni valóm a kikötőben. Amíg bevásárolok, ön is elmondhatja, hogy valójában mennyit is szánna az útra! Ha megéri, lehet, hogy mégis beiktatok egy kerülőt Kolcógradra. De csak, ha nincsen sok csomagja!

   Adam Larsen láthatólag csalódottan hagyta, hogy kivezessem a Cor Serpentis fedélzetéről. Belém karolt, és míg felkísért a kikötő felső szintjére, egyre csak mondta a magáét. Kétszer is emelt az ajánlatán száz kredittel. Végül az üzletsoron feladta a hiábavaló alkudozást, és hosszan sajnálkozva a makacs elutasítás miatt, elbúcsúzott tőlem.

   –Ezt egyszerűen nem hiszem el!  –ismételte meg Bill Foster már legalább harmadszor, ezúttal nagyot csapva a korlátra. Odalent a tízes dokk kapujára közben leereszkedett a védőfal. A kapu feletti lámpa előbb sárgán villogni kezdett, majd néhány perc múlva folyamatos, vörös fényre váltott és kigyulladt mellette az „üres dokk” felirat.  –Bejutottál arra a rohadt hajóra, és mégsem tudtál meg semmit! Hagytad magad kivezetni és levakarni egy taknyos kölyöktől! Hát ilyen egyszerűen nincs!

   –Mégis, szerinted mit kellett volna kezdenem? Leütni azt a Doesson kölyköt és átkutatni a hajóját? És ha tényleg nem volt egyedül?

   –Mi van abban a nagy tökfejedben? Mosogatólé? Tudjuk, hogy a kölyök a Nightglobe-ra fog repülni Nolan után. Miért kellett neked Kolcógradra fuvart keresned? Miért nem mondtad, hogy te is a Nightglobe-ra akarsz repülni, te baromarcú!? Akkor nem mondhatott volna nemet!

   –Amilyen okos vagy, egyszer eldurran a fejed!  –ingatta a fejét Larsen.  –Aztán hogy a fészkes fenébe jeleztem volna, hogy a kölykön kívül van-e valaki más is a hajón? Gondolod, hogy hagyott, vagy hagytak volna rádiózni nektek?

   –Gainernek elmondhattad volna a Nightglobe-on.

   –Hát persze. Vicces fiú vagy te, Foster! Elmondhattam volna Gainernek, ha élve odaértem volna a Nightglobe-ra.

   –Mondd meg őszintén, hogy tele lett a nadrágod!  –vigyorodott el gonoszkod-va Foster.  –Csak egy személy jelentkezett be a Cor Serpentis fedélzetén. És a kölyök egyedül szállt fel a hajóra, és egyedül is repült el vele. Te meg betojtál tőle! Egy nyavalyás kis taknyostól!!

   –Szoktál te gondolkodni is néha? A kapitány azt mondta, találjuk meg Nolan kapcsolatát! Az a kölyök ideális postás, ha nem vetted volna észre. Valaki vett, vagy kibérelt egy hajót, és megbízta a kölyköt, hogy intézzen el neki pár dolgot. Ha a te hülye fejed után mentem volna, csak elriasztom az igazi megbízót! Így viszont elugrunk Grissom csillagára és komon beszólunk Gainernek. A kölyök, vagy az utasa, ha van egyáltalán, nem is fogja tudni, hogy figyeljük őket!

   Megpróbáltam visszafogni magam és lassan lemenni a lépcsőn, minél kisebb feltűnést keltve, pedig szívem szerint rohantam volna, ahogy a lábam bírja. Égetette a gyomromat a nemrég benyelt kék pokol és marta a szememet a düh. Legszívesebben a kajánul vigyorgó pofájába vágtam volna a recepciósnak, nemhogy egy öt kreditest adjak neki! Mocsok szemétláda! Volt pofája szép nyugodtan lehívni az adatokat a gépén, majd közölni, hogy Nolan alig egy órája jelentkezett ki! Mintha elfelejtette volna, hogy nemrég ő maga törölte a lakók listájáról Nolant, és vette le a kártyájáról a szállás díját! Ha egyből odaadom a jattot, ahogy Kevin meghagyta, ez a mocsok el sem árulta volna, hogy melyik dokkból indul a Nolan által kibérelt hajó.

   Egy óra baromira sok idő. De ha az alatt nem dokkolt ki a Condor, amíg a bárban, meg a szállodában voltam, akkor még elérhetem Nolant a dokkban. A lépcső feléről már láthattam a huszonhetes dokkot. Még nyitva volt a kapuja és ráadásul zöld lámpa világított felette. Csorgott a víz a hátamon, amíg Kevin utasítását követve, komótos léptekkel átvágtam a kikötő alsó szintjén. Folyton attól rettegtem, hogy a következő pillanatban záródni kezd a dokk kapuja.

   Végül is elértem a huszonhetes dokkot, mielőtt a vaskos belső kapu ereszkedni kezdett volna lefelé. Megnyomtam a jelzőgombot és türelmesen vártam, hogy kijöjjön hozzám valaki a Condor legénységéből. Hosszú percekbe telt, mire a naszád légzsilipje feltárult és egy mogorva, csontos homlokú, szürke overallos térhajós megkérdezte bentről, hogy mit akarok.

   Mondtam, hogy üzenetet hoztam mr. Nolan-nek, erre a mogorva fószer beleszólt a csuklóján lévő komba pár szót. Aztán csak álltunk egymással szemben szótlanul. Én a dokk előtt, a fazon meg benn a Condor légzsilipjében. Végül aztán a fényképről jól ismert magas, szőke Nolan is megjelent odabenn.

   –Én vagyok Stephen Nolan  –nézett rám bizalmatlanul.  –Mit akarsz tőlem, fiam?

   –A Cor Serpentis pilótája vagyok  –mondtam, ahogyan Kevin betanitotta a szöveget.  –Amikor a Skyringen hajót bérelt fél évre, az Iroda az én hajómat jelölte ki, mr. Nolan. Sajnos elhúzódott a fuvarom és késve értem a Skyringre. Itt az Iroda megbízása, uram.

   Nem tudom, Kevin honnan a francból szerzett egy hivatalos utaztatási megbízást, de amit most átadtam Nolannek, az kétségtelenül hiteles volt. A tenyérnyi műanyag lapon rajta volt az Iroda jelvénye, a Cor Serpentis neve, típusa, a bérlet kezdete és vége, valamint az én saját képem az adataimmal együtt. Alul volt egy záradék Stephen Nolan neve fölött, hogy a bérlet további félévre meghosszabbítható.

   –Te aztán jól elkéstél, fiam  –nézett rám Nolan, miután alaposan megvizsgálta a kártyát.  –Ezt a két hetet, remélem tudod, hogy nem fogom kifizetni! A bérlet kezdetét is módosítani kell. A fél év mostantól értendő.

   –De hát nem az én hibámból késtem, uram!  –folytattam méltatlankodva az előadást, ahogyan azt megtanultam.  –Haláleset miatt zárolták a hajómat a Sisun! Az egyik utasom meghalt, mire odaértünk. Hiába kaptam meg az új megbízást, ha a kivizsgálás idejére zárolták a hajómat!

   –És ez miért kellene, hogy engem érdekeljen?  –rántott egyet a vállán Nolan.  –Pereld be a Sisut az elmaradt hasznodért! Mert én nem fogom kifizetni a két hetes késésedet, az biztos! És ha tovább nyavalyogsz itt nekem, akkor kereshetsz magadnak másik megbízást! Nekem hajóra van szükségem, meg pilótára. Nem egy nyivákolós kis takonypócra!

   –Csak nem akarja egy ilyen kölökre bízni az életét, uram?  –szólalt meg egy tök kopasz, nagydarab ember Nolan mögött. Olyan hirtelen termett ott, hogy majdnem kiestem a szerepemből.  –Hiszen magának már van hajója, mr. Nolan! A Condor-nál sem kényelmesebb, sem jobb nem lehet ennek a kölöknek a teknője. Különben is perceken belül indulunk, uram.

   –Tőlem indulhatnak, Layfeld kapitány  –fordult félig a kopasz manus felé Nolan.  –De nélkülem. Eszemben sincs két hajót is fizetni egy útra! Az Iroda már levette a Cor Serpentis közvetítési díját a kártyámról. Úgyhogy legyen szíves, hozassa ki a csomagomat a kabinomból! Átmegyek a bérelt hajómra

   –De már az én hajómat is kibérelte, mr. Nolan!  –kezdte felfújni magát a kopasz kapitány a száját rágva.  –Megkötöttük a szerződést és kifizette az előleget is. Sokkal egyszerűbb lenne, ha maradna a Condor-on és csak a Sweethome-on szállna át a kölyök hajójára!

   –Megmondtam, hogy nem fizetek két hajót!

   –Pedig kénytelen lesz, uram  –szegte le a fejét a Layfeld nevű fickó, mintha öklelni készülne.  –Lefoglalta a hajómat. Az előleget is kifizette. Azt pedig nem vagyok köteles visszaadni!

   –Ha ettől boldogabbnak érzi magát, akkor tartsa meg!  –rántott egyet a vállán Nolan.  –Megkaphatnám végre a csomagjaimat?!

   –Mi a francot vársz még itt, te taknyos?!  –lépett felém támadóan Layfeld kapitány.  –Tűnj már innen a francba! Majd a Sweethome-on felveszed mr. Nolant!

   Két hete lehet, hogy még megijedtem volna egy akkora baromtól, mint ez a Layfeld. De időközben Kevin megtanított pár dologra. Például egy nyakra célzott ütéskombinációra, amivel bárkit ki lehet fektetni. Kicsit lámpalázasan, de szembefordultam a kopasz kapitánnyal, hogy ha kell, kipróbáljam rajta frissen szerzett tudományomat.

   –Nem lehetne befejezni ezt az ostoba színjátékot?  –csattan élesen Nolan hangja.  –A csomagjaimat kértem, Layfeld kapitány! Megkaphatnám őket? Vagy a biztonságiaktól kérjek segítséget?

   –Nem szükséges, uram  –hátrált meg a Condor kapitánya. Aztán rámordult a mögötte álló térhajósra:  –Mire vársz még, Pete! Hozd le mr. Nolan csomagjait!

   A mogorva fazon eltűnt a Condor belsejében, majd pár perc múlva lecsapott elébem két méretes bőröndöt a kikötő vaslemezeire. Közelebb kellett lépnem a még mindig dühödten fújtató Layfeld kapitányhoz, hogy megfoghassam a két nagy táskát. Igyekeztem végig szemmel tartani a fickót, mert nem bíztam benne egy cseppet sem. De már csak egy búcsú-fenyegetésre telt tőle:

   –Messzire kerülj el, te kis nyikhaj! Ha még egyszer keresztbe teszel nekem, kitekerem azt a vékony nyakadat!

   Nolan olyan őszinte örömmel szorongatta meg Kevint, ahogyan az egy régen látott, kedves barátnak kijárt. Közben nem kerülte el a figyelmét Kevin jelzése, hogy a kölyök előtt csak óvatosan beszélhetnek. Egészen addig nem is ejtettek szót komolyabb dolgokról, amíg Wake utasítására Tom el nem ment bevásárolni. Akkor letelepedtek az étkezővé alakított alsó ágy két felére, de megszokásból még akkor is csak halkan beszéltek, mintha valaki meghallhatná őket.

   Előbb Kevin mondta el röviden, hogyan veszítette el a Turtle nyomát, és végül hogyan akadt rá mégis Gearshon kapitányra és az akkor már Constellation-nek nevezett hajójára a Sisun. Aztán arra is sort kerített, hogyan és miért fogadta fel pilótának Tomot.

   –Csodálkoztam is rajta, hogy milyen fiatal pilótád van  –bólogatott Steve összehúzott szemmel.  –És azt mondod, húsz millió van a kártyáján?

   –Eegen. Az átutalás a kártya készítésekor történt. A bejegyzés szerint a Mole-223-as állomáson. És lassan kezdem elhinni, hogy a kölyök még csak nem is sejti, milyen gazdag!

   –Lehet, hogy ez volt Gearshon utolsó trükkje? Ha utolérik is a fejvadászok, csak a maradék szajrét vehessék el tőle?

   –Lehet. De az is megfordult a fejemben, hogy talán csak nagyon jó színész a kölyök. Látnod kellett volna, milyen szenzációsan verte át a Darlingpearl zsaruit! Mindenre gondolt, mint egy igazi, kemény profi! Csak hát túl fiatal. Mikor képezték volna ki?

   –Vagy csak fiatalnak látszik? Csináltassunk egy ellenőrző tesztet? Akár oda is küldhetünk valakit arra a Mole-ra, hogy megállapítsa, tényleg ott született a kölyök, vagy csak …         

   –Áh! Nem ér annyit az egész. Inkább mesélj, te mire jutottál?

   –Tavaly Brett Fletcherrel rátaláltunk a kalózok állomására. De azt még mindig nem tudom, honnét szerzik be a vadászgépeiket. Figyelni kezdtük a bázisukat, csak aztán pucolnom kellett, mert kiszagolták, hogy kutatok utánuk.

   –Leráztad őket?

   –Egy frászt!  –rázta meg a fejét gonoszkodó mosollyal Nolan.  –Olyan nyomot hagytam nekik, amit egy vak is követni tudna. Közben Fletcher segítségével felállítottam nekik egy csapdát a Sweethome-on. Olyan csalival, aminek biztosan nem tudnak majd ellenállni.

   –A bandának, vagy a kapcsolatuknak készítetted a csapdát?

   –Ha minden jól megy, mind a kettőnek.

   –Csak el ne késs! Baggerly szerint a Társaság komoly toborzásba kezdett.

   –Még több hivatalnok? Vagy ügynökök?

   –Ez is, az is. Peter attól tart, hogy most leginkább katonák.

   –Katonák? Gondolod, hogy a Társaság háborút tervez?

   –Ki tudja? Talán még a Társaság sem. De érzem, hogy készül valami.

   –És szerinted a Szövetség ellen készülődnek, vagy ellenünk?

   –Nem hiszem, hogy ellenünk  –ingatta a fejét Kevin.  –Még ha sejtenek is valamit, biztosan nem eleget egy háborúhoz!