Az ork tábor figyelésébe belefeledkező Josh nem is lett volna igazi kósza, ha nem veszi észre a hátuk mögé érkező Gotront. Fordulás közben már elő is rántotta a kardjait, akárcsak Tiana. Mégis a lány támadott először. Vad csatakiáltással vetette magát Gotronra, de nem csak előre rohant, hanem közben oldalazott is, hogy megzavarja a sámánt. Ezzel sikerült is magára vonnia Gotron figyelmét és arra kényszerítenie az orkot, hogy elforduljon Josh-tól.

   A kósza pillanatnyi késlekedés nélkül kihasználta a helyzetet. Rárontott Gotronra és mély sebeket ejtett a sámán vállán és hátán. Az ütéstől megtántorodó ork előregördült, megmarkolta a druidakövet, és átváltozott kardfogúvá! Josh nyomban hátrább lépett egyet, hogy kikerüljön a sérülten is veszedelmes fenevad karmainak hatósugarából. Gotron az aprócska rést kihasználva azonnal menekülni próbált. A kardfogú minden erejét megfeszítve rohant a meglepetésükből felocsúdó, fegyvereik után kapkodó orkok felé.

   Josh azonnal látta, hogy semmiképpen sem érheti utol és kényszerítheti harcra Gotront, mielőtt a sámán elérné az orkok csapatát. Csak egy lehetősége maradt, hogy megakadályozza a sámán öngyógyító varázslatát. Lekapta a válláról kettős ívű kósza íját, és célba vette a menekülő kardfogút. Már csak a nyílvessző hegyét és a fenevad torkát látta maga előtt. Megfeszítette a maga faragta íjat, hogy megreccsent a hatalmas erőtől és abban a pillanatban engedte el a halálos nyílvesszőt, amikor Gotron végre biztonságban érezve magát visszaváltozott ork sámánná.

   Az orkok döbbenten torpantak meg, amint látták nagyhatalmú sámánjukat a karját szétvetve a földre zuhanni, torkában azzal az egyetlen nyíllal. Sok harcot megért veteránok voltak, de ilyen pusztító erejű és pontos lövést egyikük sem látott még. Mélyen hitték, hogy ilyenre ember nem lehet képes. Ez az ifjú morra mégis megtette. Zavarodottan leengedték fegyvereiket és mélyen meghajtott fejjel behódoltak Josh előtt. Nem mertek harcba szállni egy olyan isteni hatalmú sámán ellen, aki egyetlen mozdulattal megölte a legyőzhetetlen Gotront.

   Josh eleinte nem igazán értette, hogy mi történik körülötte. De mert az orkok támadás helyett csak zavartan topogva félrehúzódtak előle, a halott sámánhoz ment. Győzelme jelekén nem csak az apja druidakövét vette el Gotrontól, de még a koponyával díszített vastag láncot is leakasztotta a nyakából. Egy térképet is talált a halott sámánnál, melyen hat kereszt jelölte a még Myrtanában bujkáló ork csapatokat. Maga sem tudta, miért gyűrte a köpenye zsebébe, de ösztönösen eltette a térképet is.

   Csak lassan jött rá, hogy az orkok immár őt tekintik vezérüknek, tőle várják, hogy megmutassa nekik az utat távoli, havas-jeges, északi hazájukba. De Josh nem akarta vezetni az orkokat. Gyűlölni akarta őket, amiért megölték a családját, és a törzsét. Még akkor is, ha képtelen volt rátámadni a fegyverüket leeresztő, megadóan várakozó északi harcosokra. Lassan felismerte az orkok szemében azt a tanácstalan, elveszett érzést, ami őt magát is eltöltötte, amióta azon a kegyetlen éjszán egyedül maradt. És ettől már magukra hagyni sem tudta az orkokat, hiszen valahol a sivatagban már úton voltak feléjük Mora Sul katonái, hogy könyörtelenül lemészárolják, vagy rabszolgaságba taszítsák őket.

   Josh megparancsolta a távoli észak szülötteinek, hogy a még a földön fekvő szálfákból sebtében kötözzenek tutajokat. Az orkok nem értették ugyan, miért kell sorsukra hagyniuk félig már elkészült hajóikat, de nem is merték kérdésekkel zaklatni új vezérüket. Levonszolták a tengerpartra a legallyazott szálfákat és kötelekkel, gyökérgúzsokkal egymás mellé kötözték őket. Már majdnem elkészültek a három tutajjal, amikor meghallották az erdőben a közeledő mora suli katonák csörtetését.

   Új vezérük azonnal fegyverbe parancsolta az orkokat, és a bokrok közül előbukkanó zsoldosokat pusztító nyílzáporral fogadták. Azután Josh és Tiana vezetésével rohamra lendültek az elit orkok. A mora suli zsoldosok többségét percek alatt levágták, a maradékot pedig visszakergették Bakaresh felé.

   Győzelmük után az orkok új vezérükkel együtt tengerre szálltak a három tutajjal. Több órányi megfeszített evezés után, este értek partot, Borúsfok közelében. Kezdetleges járműveiket visszalökték a hullámok közé, majd követték Josht a városka alatti barlangba. Egy teljes napot pihentek a fárasztó átkelés után, mielőtt ismét útra keltek volna.

   Késő este vágtak neki az útnak. Messze elkerülték Borúsfokot és Ardeát is, de Vengardtól kénytelenek voltak az úton tovább menetelni. Egészen Faring hídjáig nem is történt semmi baj. De ott, a folyó túlpartján ott táborozott a Seregek Vezére a lovagjaival! Ráadásul az éber őrszemek észrevették a hegyi úton vonuló sereget és azonnal riadót fújtak.

   Josh tudta, hogy a fáradt orkokkal hiába is próbálna elmenekülni, a lovagok még Gotha előtt utolérnék, és csatára kényszerítenék őket. Ezért inkább a híd végébe parancsolt minden orkot, akinek nyílpuskája volt. Meghagyta nekik, hogy mindenkit nyilazzanak le, aki megpróbál átkelni a hídon. Aztán néhány elit orkkal átgázolt a folyón, és amint a lovagok megrohamozták a hidat, hátba támadta Lee tábornok seregét.

   A tábornok két tűz közé szorult serege hamarosan elveszítette legalább egy tucatnyi katonáját és néhány lovag is elesett a nyílzáporban. A Seregek Vezére felmérte, hogy a sötétség és a szűk híd az ellenségnek kedvez, ezért visszavonta seregét. Josh és elit orkjainak támadása elől hátrálva feladták még a táborukat is, és Faring felé vonultak.

   Joshnak persze eszében sem volt megvárni a reggelt, és nyílt csatát vívni a lovagokkal. Ismét oszlopba rendezte orkjait és sietve elvonult velük. A Gotha előtti őrtoronytól olyan messze vezette el seregét, amennyire csak lehetett, nehogy a torony őrsége észrevegye őket. Végre valóban melléjük szegődött a szerencse. Az őrök sem vették észre az elvonuló orkokat, és egyetlen emberrel sem találkoztak, amíg Montera közelében végre letérhettek az útról. Hajnalra elérték Tromgar hajdani táborának helyét a romos tanyánál. Napkeltére pedig már új táborukban voltak, kissé északabbra, egy hegy tetején álló hajdani kis erőd romjai között.

   Alig helyezték el az orkokat jól védhető táborukban, Josh és Tiana ismét útra keltek. Sorra keresték fel a Gotron térképén megjelölt ork csapatokat és vezették el őket titokban, ember nem járta ösvényeken az erőd romjaihoz. Griddal csapatával kezdték, mely Trelis orkok által felnyitott ősi templomától délkeletre, egy kőkör közelében táborozott. Aztán Akkda osztaga következett, akik Gelderntől délnyugatra egy hegytetőn levő barlangban húzták meg magukat (itt két kőgólem volt a Gothic 3-ban). Harmadiknak Sildentől északra, a két folyóág közti szigeten táborozó Zargont és csapatát keresték meg, de őket a Silden mellett, a folyón túli hegyoldal barlangjában bujkáló Gromak harcosaival együtt vezették új táborukba. Végül a nordmari hágóktól északra fekvő hegytetőn, a Felhővár romjai között éldegélő Tarid csapatát is rábeszélték a csatlakozásra.

   Ezután az egész, nagyra nőtt ork csapat felkerekedett és Josh vezetésével útra kelt Nordmar felé. Felvonultak a hegyvidékre, ahol úttalan utakon, jeges völgyeken át araszoltak előre, messze elkerülve a klánok vadászait. Vezetőjük időről időre kardfogúvá változva kémlelte ki az utat előttük, hogy ne kelljen orkölőkkel csatázniuk. Így jutottak el észrevétlenül egészen Snorre sírjáig, ahol egy Kaelin vezette orkölő csapatba botlottak.

   A Tűz klán harcosai az esélyekkel mit sem törődve azonnal rohamra indultak az orkok ellen. A fáradt és meglepett orkok csak megkésve próbáltak nyilazni az orkölőkre. Josh és Tiana kellett, hogy felvegye a harcot a nekivadult hegylakókkal. Kaelin és társai kemény harcosoknak bizonyultak, de nem állhattak sokáig ellen a két pengével harcoló kószának és Tianának. Mikor negyediknek maga Kaelin is elesett, a maradék két orkölő szégyenszemre megfutamodott.

   A csata után Josh átvezette orkjait a meredély szélén futó útra, melyen felfelé Xardas elárvult tornyához, lefelé pegdig Irgatri Gotron térképén is jelzett táborhelyéhez lehetett eljutni. Amíg az orkok megpihentek, Josh leereszkedett a mély völgybe, ahol az egyetlen szűk szoroson át megközelíthető földnyelven, egy romos tanya közelében táborozott Irgatri, vagy két tucat harcosával.

    Irgatri csatlakozása után az ork sereg meg sem állt Xardas fenyegetően fölébük magasodó, immár örökre elnémult, üres tornyáig. Jól tudta a vén mágus, miért építette mágikus hatalmával éppen erre a helyre a tornyát, amikor szövetségre lépett az orkokkal, belecsábítva őket Myrtana elleni végzetes támadásukba. Itt, a hatalmas torony mögött nyílt az egyik ösvény, mely az Orkföld határát jelző hágóhoz vezetett.

   Josh igazából csak idáig akarta kísérni az orkokat, de azok kérlelni kezdték morra vezérüket, hogy maradjon velük. Az ifjú kósza sokáig habozott, de mert biztosra vette, hogy nem csak a Tűz klán orkolői ismerték fel a csatában, hanem néhányan a Seregek Vezérének lovagjai közül is, végül úgy döntött, hogy inkább mégis az orkokkal tart. Megkönnyítette döntését, hogy Tiana ezen az úton is mellette maradt.

   Néhány évvel az orkok Myrtanából való kivonulása után egyes ork törzsek szoros szövetségre léptek egymással. Bár a többi törzs lenézte őket, amiért többé nem tartottak morra rabszolgákat, mégsem merték megtámadni egyiket sem. Az egymást is védő, szövetséges törzsek ugyanis minden csatában sokkal erősebbnek bizonyultak ellenségeiknél. Ezeknél a szövetséges törzseknél hamarosan különös díszek terjedtek el. Egyre többen hordtak láncon a nyakukban kicsiny, ember formájú szobrocskát, mely legfőbb sámánjukat, és fejedelmüket, a Morra Vezért ábrázolta és köztudottan szerencsét hozott viselőjének. De sok harcos vállvértjén is feltűnt a Morra Vezér ábrázolása, hogy megvédje viselőjét a csatákban.