blarskerin
Menü
 
Lomyra messiása
 
Larania mesterei
 
Novellák
 
Gothic sztorik - Blarskerin módra
 
Megjelent műveim
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Naptár
2024. Április
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
<<   >>
 
VII./1 fejezet

 

 

VII. fejezet

 

 

   Magam sem tudtam miért, de önkéntelenül is megigazítottam a zubbonyomat, mielőtt a dokk-kapu nyitógombjára tettem volna a kezem. Egy pillanatra Steve-re sandítottam, mintha csak az ő jóváhagyására vártam volna, hogy kinyissam a Stormhawk teherzsilipjét. A dokk-kapu záró lapja halk zümmögéssel siklott oldalra, feltárva előttünk Liupol űrkikötőjét. A következő pillanatban félelmetesen rossz érzés kerített a hatalmába! Mintha hosszú utazásunk végén megint csak az Aidensporton dokkoltunk volna be! A dokk előtt ugyanis egy feszes egyenruhájú tisztviselő és négy fegyveres katona várt ránk!

   Ez a tisztviselő azonban nem Franz Hartmann volt, hanem egy kifejezetten szép arcú, harminc körüli, barna hajú nő. A katonák sem csak egyszerűen sisakot viseltek, mint az aidensportiak, hanem páncélozott szkafandert. Kezükben félelmetes kinézetű, gránátvetővel kombinált fegyvereket szorongattak és páncéljaik mellrészén a Szövetség jelvénye helyett a galaxist stilizáló kettős spirál virított, meg a Társaság közismert hitvallásának rövidítése a SOL. Megbízható, Kezdeményező, Hűséges. Bár akadtak olyanok is, akik szerint a SOL valójában nem is a Stanch, Originator, Loyalty szavak rövidítése volt, hanem a Föld csillagának a neve.

   –Üdvözlöm Liupolon, kapitány! Sarah Marten vagyok, a Galactical Transport and Mercantil Corporation liupoli vámügyi előadója.

   Ha nem olyan szenvtelenül, gépiesen darálta volna le a szövegét (és nem állt volna négy fegyveres a háta mögött), igen kellemes alt hangja lett volna Sarah Martennek. De így a hideg futkosott tőle a hátamon. Nem szerettem a katonákat, és a Társaság hosszú, hivatalos nevét sem. Pedig a java még hátra volt. A hölgy szokás szerint ellenőrizte a kártyáinkat, aztán rögtön elárasztott a kérdéseivel. Miért mentünk a Szövetség területére? Milyen árut vittünk oda? Mennyiért adtuk el? Mit hoztunk helyette?

   Igyekeztem hitelesen előadni az út közben megbeszélt történetet, hogy haza fuvaroztuk a szövetségi állampolgárságú fedélzeti mérnökömet, akinek a tanácsára egy rakomány gyümölcsöt vittünk Aidensportra. Sarah Marten talán még félig sem figyelt arra, amit mondtam, mert közben már a Stormhawk kártyáját vizsgálgatta. Csak akkor kapta fel a fejét, amikor meghallotta, vagy talán épp akkor látta meg a kártyán is, hogy a naszádom kávéval van megrakva. Mohó érdeklődés csillant fel a szemében, ahogy benézett mellettem a rakteret megtöltő zsákokra. De csak egyetlen pillanatra. Aztán máris korábbi közönyével fordult a tenyerén egyensúlyozott adat-vizorja felé. Számokat ütött be, egymás után két programot is lefuttatott rajta, végül tételesen sorolni kezdte, hogy mennyi vámot és büntetést kell fizetnem, amiért engedély nélkül beléptem a Szövetség területére, a Társaság megbízása és engedélye nélkül oda árut szállítottam, majd onnét előzetes megrendelés és jóváhagyás nélkül, ellenőrizetlen forrásból származó árut hoztam.

   Hosszú lista volt és a fizetendő összeg sem bizonyult éppen kicsinek. Ráadásul Marten kisasszony egészen különleges módot talált a fizetésre. Arra kötelezett, hogy a kávémat egy tételben adjam el a SOL Társaságnak itt, a Liupolon. A vételárból pedig a kifizetés előtt majd levonják a büntetés és a vám összegét. Pontosan tudtam, hogy éppen kirabolnak, de Steve figyelmeztetése nélkül is hitelesítettem az üzletet. Úgysem tehettem volna semmit a Társaság ellen. Ha nem adom el nekik a kávémat Liupolon, akkor valószínűleg a következő űrvárosban is bevasalták volna rajtam a vámot. Csak akkor kezdtem magamban átkozódni, amikor megláttam, végül is hány kreditet utalnak át a kártyámra. A Stormhawk feltöltése, és a legénység bérének kifizetése után alig marad néhány ezer kredit a kávé árából!

 

 

   Amióta sikerült megszöknünk a Szövetség cirkálói elől, egyfolytában arról álmodoztam, azt tervezgettem, hogy a kávé eladása után hogyan fogjuk megünnepelni Lianával a sikeres visszatérésünket Liupolra. De amint a bedokkolás után megláttam Martens kisasszony mögött a katonákat, azonnal tudtam, hogy ez már nem ugyanaz a kedves, békésen nyugodt űrkikötő, ahol két hónapja olyan jól éreztük magunkat az én démonommal. Pedig akkor még nem is sejthettem, mennyire megváltozott minden odakint! Csak a kávé kirakodása közben vettem észre, hogy fenn, a Tired Traveller előtti teraszon, egy három lábon álló, különös felépítésű nehézfegyver állt, melyet három sötét páncélos, a sisakban arctalannak tűnő társasági katona őrzött.

   Nyomasztó érzés volt látni a lényegében ránk, a Stormhawk dokk-kapujára célzó fegyvert. És az sem igazán javított a kedvemen, amikor az egyik targonca mögött a kijáratig sétáltam, és megláttam, hogy bizony nem a Tired Traveller előtt áll az egyetlen löveg. Összesen négy ilyen fegyvert telepítettek a felső szint védelmére, szép egyenletes szakaszokra osztva velük a dokkok teljes hosszát. Nem volt nehéz rájönni, hogy ha a mi dokkjainkat négy löveg vigyázza, akkor hasonló tűzerő állhat készenlétben a túlsó oldalon is.

   A kávé kirakodása után sorra jártam az üzletek egy részét, hogy feltöltsem a Stormhawk készleteit. Vásárlás és alkudozás közben persze szerét ejtettem egy kis óvatos kérdezősködésnek is. De hamar kiderült, hogy nem csak engem zavartak az űrkikötőt, és mint fojtott hangon elmondták, az egész Liupolt ellepő katonák. Szinte minden kereskedő, egy gyanakvó pillantást vetve üzlete ajtaja felé, fröcsögve kezdte szidni a Társaságot, a páncélba öltözött fegyvereseket, de legfőképpen a hasznuk egy részét elvivő új adókat és vámokat, amint szóbahoztam, hogyan kellett eladnom az Aidensportról hozott kávémat.

   Az elkeseredett kereskedők készséggel elmesélték azt is, hogyan kerültek a SOL Társaság katonái Liupolra. Nagyjából egy héttel az után, hogy a Stormhawk-kal elindultunk a Skyringre, megjelent a kalózok hordozója az űrváros közelében. Két napig álltak lesben, azután alig valamivel a liupoli lövegek lőtávolán kívül megtámadtak és kifosztottak egy érkező teherhajót. Néhány vadászgépük Liupolra is rárepült, de amikor az egyiket leszedték a védelmi lövegek, gyorsan el is tűntek a közelből az elfoglalt teherhajóval együtt. Az űrváros lakói gyorsan napirendre tértek az eset fölött, azt hitték, a kalózok távozásával vége is az egész incidensnek.

   De kevéssel a kalóztámadás után, nagyjából egy hónappal ezelőtt bedokkolt a Liupol űrkikötőjébe a Furious nevű teherhajó. A SOL Társaság megbízottja felajánlotta a biztonsági szolgálatuk segítségét az űrvárosnak. Ezt a segítséget még elutasítani sem lehetett, mert amíg a megbízott a Liupol vezetőivel tárgyalt, addig már el is foglalta előre kijelölt őrhelyeit a Társaság több száz páncélozott fegyverese. És nem csak az űrkikötőben. Egyes szakaszaik azonnal leereszkedtek az űrváros gömbjébe is és megszállták a liftek környékét. Persze szigorúan Liupol védelmét tartva szem előtt.

   Az első napokban úgy tűnt, a fegyveresek nem sok vizet zavarnak. De aztán minden a feje tetejére állt. A Társaság megbízottja közölte, hogy a katonák ellátása Liupol feladata, mivel az ő védelmüket szolgálják. Az első kellemetlen meglepetést gyorsan követték az újabbak is. A SOL Társaság minden kereskedőt a beérkező áruk utáni vám, a forgalmuk után pedig megemelt forgalmi adó fizetésére kötelezett. Elvileg ezek a bevételek szolgáltak a folyamatos szállítás biztosítására, a teherhajók kalózokkal szembeni védelmére.

 

 

   Csak a kirakodás és a készleteink kiegészítése után sikerült végre annyi időt szakítani, hogy Lianával meglátogathassuk a Tired Travellert. Valójában most még könnyebb is volt összehozni titkos találkáinkat, mint korábban, mert Steve egyáltalán nem hagyta el a Stormhawk-ot. Naphosszat az adat-vizorja előtt ült és egyfolytában az elmúlt hetek híreit olvasgatta. Érdekes módon Sharman is csak egyszer ment el bevásárolni, aztán inkább csatlakozott Steve-hez, és ő is a naszád fedélzetén maradt.

   Liana persze most is ragaszkodott a megszokott ködösítéshez, hogy ne egyszerre hagyjuk el a Stormhawk-ot, és ne is együtt térjünk vissza a fedélzetre. A kedvéért bele is mentem ebbe a színjátékba, bár szerintem Steve és Maurice is sejtette, hogy miért töltünk minden nap órákat az űrkikötőben mind a ketten. Annyira bolond persze nem voltam, hogy erre akár csak célozzak is Liana előtt! Eszemben sem volt elrontani a kedvét. Örültem, hogy végre ismét kettesben lehetünk, és nem kell beérnünk egy-egy kis lopott csókolózással a raktérben.

   De bármilyen boldog voltam is Lianaval, amint kiléptem a Stormhawk fedélzetéről, vagy a Tired Travellerből, mindig elfogott valami megmagyarázhatatlan szorongás a sok, fekete páncélos, arctalan katona láttán. Nem mintha a Társaság fegyveresei akár csak egyszer is megállítottak volna, hogy miért és hová megyek. Csak álltak a háromlábú lövegeik mellett, vagy párokban járőröztek az űrkikötőben. Nem szóltak senkihez, sisakjuk sötét üvege mögött még azt sem lehetett látni, hová néznek éppen. De engem már maga a néma jelenlétük is zavart. Egyre jobban megértettem a liupoli kereskedőket, akik olyan elkeseredetten szidták a SOL Társaságot és a katonáit.

 

 

   Steve alig várta, hogy bedokkoljanak Liupolon, és megoszthassa barátjával a felfedezését. Pontosabban a Szövetség felfedezését, amit olyan gondosan eltitkoltak mindenki előtt. Egy föld-típusú, lakható bolygó! Az évszázad híre. És erre Kevin helyett a Társaság katonái fogadták Liupolon! A bedokkolás után hirtelen nem is tudta eldönteni, hogy Kevin távolléte okozott-e számára nagyobb csalódást, vagy az hogy a SOL Társaság lényegében megszállta az űrvárost.

   Ahogy teltek a napok, úgy erősödött Steve-ben a késztetés, hogy elinduljon megkeresni a barátját. De mielőtt döntésre juthatott volna, a várakozás nyolcadik napján végre megérkezett a Cor Serpentis. Steve legszívesebben már a bedokkolást követő órában átrohant volna a híreivel Kevinhez. De jól tudta, hogy a sisakjuk sötét arcrésze mögül figyelő katonák, és a fegyverekre biztosan felszerelt kamerák előtt nem sétálhat át csak úgy a másik hajóra.

   Legegyszerűbb lett volna leülni valamelyik teraszon, vagy bárban és ott megbeszélni mindent egy ital mellett. De nagyon nem lett volna jó, ha egy rejtett mikrofonon át más is hallja az ő nehezen megszerzett híreiket. Ugyanígy nem volt járható út a titkosított kom-csatornán való társalgás sem. Valószínűleg senki sem tudná feltörni a titkosításukat, de túlságosan is felhívnák a figyelmet magukra az alkalmazásával. Így aztán nem maradt más hátra, mint a körülményes szervezés, hogy valahogyan mégis a Cor Serpentis fedélzetén tudjanak beszélni, ahol nem zavarhatja meg, és nem is hallgathatja ki őket senki.

   Első lépéseként Kevin másnap délelőtt felballagott az űrkikötő felső szintjére és leült kávézni az egyik kis kávéház teraszán. Röviddel később Steve is odaért ugyanarra a teraszra, aztán a pincérnő kecsesen ringó, formás hátsója után fordulva olyan „ügyetlenül” indult a kinézett asztala felé, hogy kilökte barátja kezéből a csészét.

   –Hé! Nem tud vigyázni?  –csapat le csészéjét Kevin az asztalra, hogy felugorva megpróbálja lesöprögetni a kávét menthetetlenül elázott nadrágjáról.

   –Ohh! Bocsásson meg, uram! Nagyon sajnálom!  –adta a bűnbánót Steve, miközben igyekezett az „ismeretlen” segítségére lenni.  –Engedje meg, hogy pótoljam a kávéját és meghívjam egy italra!

   –Hagyjon békén! Tényleg azt hiszi, hogy ilyen ruhában leülök itt kávézni? Most maga miatt mehetek vissza a hajómra átöltözni!

   –Akkor másként kárpótolom!  –tüsténkedett tovább Steve.  –Most hoztunk egy rakomány kávét a Szövetségből! Felajánlhatok egy csomaggal belőle, ha elfogadja!

   –Hm! Ez elég érdekesen hangzik!  –torpant meg Kevin.  –Valódi, szövetségi kávé? Tudja mit? Én most visszamegyek a hajómra átöltözni. Maga meg hozza át azt a csomagot a 32-es dokkba! Majd együtt megkóstoljuk, és azzal elfelejtjük ezt az … incidenst!

 

 

   –Itt a kávé, amit ígértem  –tette le a Cor Serpentis asztalára fél órával később a kis csomagot Steve.

   –Tüntesd el azt a vackot, de rögtön!  –csattant fel Kevin.  –Már akkor is falra másztam a szagától, mikor még igazi újdonság volt. A társam folyton ilyet ivott. Tele volt azzal az édeskés szaggal az egész fülke! Nekem meg a gyomrom forgott tőle. Ha kávé, akkor legyen igazi, finom, hazai pörkölt kávé!

   –Társad? Nem is tudtam, hogy neked valaha társad is volt!

   –Az már régen volt  –legyintett Kevin.  –És csak másfél évig voltunk társak.

   –Aztán mi történt? Kirúgtad?

   –Megszökött. Eladott két megfigyelt személyt a fejvadászoknak, és amikor rájöttem, meglépett a hajónkkal. Két évig üldöztem. Tudta, hogy előbb-utóbb el fogom kapni, ezért végül csatlakozott a Red Dragons-hoz, ahol már nem érhettem el.

   –A Red Dragons-hoz menekült előled?  –képedt el Steve.  –Akkor nagyon be lehetett gyulladva!

   –Simon Travis pontosan tudta, hogy nem éli túl, ha elkapom!  –csikorogta farkas mosollyal Kevin.  –És végül még szerencséje is lett. Valami párharcban hamarosan elintézte a banda korábbi vezérét és ő lett az új kapitány.

   –Nem mondod, hogy Travis kapitány és te ...

   –Meddig fogsz még ezen ámuldozni? Ugye nem akarod azt mondani, hogy ez a hír érdekesebb, mint mindaz, amire a Szövetségnél sikerült rájönnöd?

   –Meglepő, az igaz, de semmivel sem érdekesebb, mint az én híreim. Bevált a csapdám és rájöttem, hogy mire kellett az a rengeteg bio-anyag a Szövetségnek. Közben, csak úgy mellékesen, arra is szereztem bizonyítékot, hogy a Szövetség keményen fegyverkezni kezdett!

   –Úgy érted, a Szövetség is katonákat toboroz, mint a SOL Társaság?

   –Egy fenét! Nekik hadihajóik vannak. De nem ám holmi felfegyverzett na-szádok! Nyolcvan méter hosszú cirkálók, négyes szuperlézerekkel az orrukon. Legalább egy tucat ilyen kergetett meg bennünket, amikor rábukkantunk a Szövetség lakható bolygójára!

   –Milyen bolygóra?  –hápogott meglepetten Kevin. 

   –A Szövetség felfedezett egy lakható bolygót. Arra kellett nekik az a tömérdek bio-anyag, hogy földi állatokat telepíthessenek a bolygójukra.

   –Nem hiszem el, hogy éppen ők találtak rá az első lakható bolygóra!

   –Pedig megtették. És a védelméből ítélve elég komolyan el is kezdték betelepíteni. Egy olyan cirkáló is könnyedén elbánhatna a SOL Társaság bármelyik felfegyverzett szállítóhajójával! A lőtávoluk sokkal nagyobb a megszokott fegyverekénél és félelmetes pontossággal lőnek. Legalább egy tucat ilyen hadihajó őrzi azt a bolygót. Ha Tom nincs észnél, …

   –Szóval lőttek rátok? Akkor azonosítani is tudták a Stormhawk-ot, igaz?

   –Fogalmam sincsen. Végig azt hittük, jóval lőtávolon kívül vagyunk. Aztán az egyik cirkáló leadott ránk egy négyes sorozatot, és elsöpörte a pajzsunkat. De hogy azonosítani tudtak-e …

   –Lényegében nem is számít  –tűnődött el Kevin.  –A Stormhawk ott járt az Aidensporton, majd elrepült. Aztán felbukkant a féltett bolygójuk közelében egy hasonló felépítésű, ismeretlen naszád. Mi is arra gondolnánk, hogy ugyanaz volt a kettő.

   –Valószínűleg a Szövetségben is erre a következtetésre jutottak  –bólogatott Steve, aztán egy műanyag tokba rejtett kristályt nyújtott Kevin elé a tenyerén:  –Igaz, hogy a Stormhawk nem egy felderítő naszád, de amit lehetett, azt bemértünk, lefilmeztünk és rögzítettünk.

   Kevin egy percig hümmögve méregette a tenyerén a kristályt, aztán a lehuppanva a helyére, beillesztette az adat-vizorjába. Látszólag meg is feledkezett Steve-ről, amíg a Szövetség kék bolygójáról, meg a cirkálóiról készült felvételeket, adatokat nézte a képernyőn. Steve fesztelenül leült az asztal túlsó oldalára és barátja elfoglaltságára ügyet sem vetve megkérdezte:

   –Na és erre felé mi újság? Minek ez a sok katona itt, Liupolon?

   –Még ha csak Liupolon volnának!  –morogta felnézve az adat-vizorról Kevin.  –Az elmúlt hetekben megszaporodtak a kalózok támadásai. A SOL Társaság pedig válaszul egyik űrvárost a másik után részesíti a védelmében.

   –Nekem ez sokkal inkább tűnik megszállásnak, mint védelemnek.

   –Mert az is. Csak a védelem jobban hangzik. Egy csillagtérképen jól nyomon lehet követni, hogy elsődlegesen a kereskedelmi útvonalak csomópontjait szállták meg. Már alig lehet úgy árut szállítani, hogy a Társaság ne fölözné le minden rakomány hasznát. Most pedig már megszállták az első függetlenebb, a Társasághoz nem igazán lojális űrvárosokat is.

   –Gondolod, hogy háborúra készülnek?

   –Attól tartok, hogy ez már nem készülődés  –ingatta a fejét Kevin.  –Sokkal inkább tűnik a háború első lépésének. Olyan, mintha az állásaikat alakítanák ki, a csapataikat vonultatnák fel a Szövetség ellen. Alaposan begyakorolták az űrvárosok megszállását! Ezekben a páncél-szkafanderekben a csapataik rohammal is el tudják foglalni akármelyik város űrkikötőjét.

   –És ha nem tudnak bedokkolni a rohamhoz? Ha a Szövetség megneszeli, hogy mire készülnek, és már messziről lőni kezdi a Társaság támadó hajóit?

   –Csodálkoznék, ha a Társaság vezetői éppen erre a lehetőségre nem számítottak volna. A dokkokon át való lerohanáshoz hozzá kell tartoznia a távolsági harcnak is.

   –De hogyan? A szállítóhajók fegyverzete kevés egy ilyen csatához.

   –A kalózok hordozója, vagy éppen a mi Goliath-unk is elég kemény csapásra képes a vadászgépeivel és jóval lőtávolon kívülről. Nem tudhatjuk, mire és hogyan készültek fel a Társaság vezetői. A Szövetségről sem tudtuk mostanáig, hogy fegyverkezni kezdtek.

 

 

   Olyan izgatottan léptem be a SOL Társaság irodaházába, mintha életem első randevújára indultam volna. A homlokzat fényvisszaverő üvegfalán túl tágas irodába jutottam, ahol a bejárattal szembeni ablakok sora mögött vagy fél tucat ember dolgozott buzgón a komputereken. Úgy elmerültek a munkájukban, hogy tudomást sem vettek rólam. Remegő a lábbal álltam meg a helyiség közepén, és végignéztem az ablakok során. Próbáltam kiválasztani egy kevésbé mogorva arcút, akit bátrabban megszólíthatok. De mind olyan elutasító elszántsággal figyelt a komputerére figyelt, hogy nem nagyon tudtam választani. Mielőtt még eldönthettem volna, melyik ablak felé indulok, odalépett hozzám az eddig az iroda sarkában ácsorgó markos biztonsági őr:

   –Segíthetek valamiben, uram?

   –Vámkedvezményt biztosító rész-társulási szerződést akarok kötni  –böktem ki, bár majd a nyelvem tört bele a kacifántos névbe, amit Steve olyan gondosan a számba rágott.

   –Értem, uram! Elkérhetem a kártyáját egy percre?

   Azt hittem, a segítőkész biztonsági őr rögtön valamelyik ablakhoz vezet a kártyámmal a kezében, és ezzel megoldja a problémámat. De ő inkább a saját adat-vizorát vette elő. Belepászította a kártyámat, bepötyögött valami kódot, aztán egy pillanatnyi meglepetés után máris udvariasan visszaadta a műanyag lapocskát, és a helyiség bal oldalán nyíló ajtóhoz vezetett:

   –Erre parancsoljon, uram! Szíveskedjen az emeleten, az ötös ajtónál Brian Hatcliffe-et keresni! Ő lesz a segítségére a szerződés megkötésében.

 

 

   Brian Hatcliffe igen furcsa benyomást tett rám. Hiába ült az íróasztala mögött, a legkevésbé sem holmi aktakukacnak. A Társaság jelvényével díszített zubbony úgy feszült a vállain, mintha állandóan kemény fizikai munkát végezne, vagy legalább is minden nap edzené magát. Markáns, szinte teljesen kerek arca alapján negyven körülinek saccoltam, bár igen zavart teljesen simára borotvált feje, ami talán idősebbnek mutatta a koránál.

   –Üdvözlöm, Doesson kapitány! Foglaljon helyet!  –intett udvariasan az asztala előtt álló kényelmes szék felé Hatcliffe.

   –Jó napot, mr. Hatcliffe! Azt mondták, ön segíthet nekem vámkedvezményt biztosító rész-társulási szerződést kötni.

   –Igen, kapitány. De nekem volna egy sokkal kedvezőbb javaslatom is az ön számára. Önök ugye most érkeztek a Szövetség Aidensport űrvárosából?

   –Igen  –bólintottam, de közben valami nagyon rossz érzés kezdett feltámadni bennem.  –A korábbi fedélzeti mérnököm szövetségi polgár volt. Az ő javaslatára gyümölcsöt vittünk Aidensportra és ott kávét vásároltunk. Ugyanakkor a mérnököm kilépett a szolgálatból és otthon maradt.

   –És ez a fedélzeti mérnök, ez a Peter Dooley, korábban is javasolt már úti célt, vagy rakományt önnek? Esetleg nem vette észre, hogy feltűnően kereste volna más térhajósok társaságát, amikor valamelyik űrvárosban megpihentek?

   –Dooley csak arra kért, hogy vigyük haza, Aidensportra. És most először javasolta, hogy gyümölcsöt vigyünk, mert amikor elhagyta Aidensportot, arra volt nagy kereslet az űrvárosban. Nem hiszem, hogy nagyon kereste volna más térhajósok társaságát. Elég visszahúzódó ember volt. Még annyit sem járt szórakozni, mint a legénységem többi tagja.

   –Értem, kapitány  –gépelt be néhány szót a komputerébe Hatcliffe.  –Akkor talán hagyjuk is Dooley-t! Lássuk inkább a javaslatomat! Ön vámkedvezményt szeretne a rész-társulásért cserébe. Én viszont teljes vámmentességet ajánlok! A résztársulásért cserébe ön továbbra is a saját üzletei után járhat, és csekély ellenszolgáltatásért az áruját vámmentesen rakhatja ki bármelyik űrvárosunkban.

   –Ez nagyon jól hangzik!  –próbáltam őszintén elvigyorodni, pedig az a kezdeti rossz érzés már jeges kézként markolta az egész belsőmet. Tudtam én jól, hogy a SOL Társaság nem szokott ilyen nagy kedvezményeket adni holmi „csekélységekért”!  –És milyen ellenszolgáltatásra tartanak igényt a vámmentességért?

   –Igazából még az is az ön hasznára lenne, amit cserébe kérek, kapitány! Tudom, hogy a legénysége erősen hiányos. Én még ma küldök önhöz egy kiváló fedélzeti mérnököt és egy első osztályú védelmi lövészt. Fejenként havi kettőszáz kreditért elszegődnek az ön Stormhawk-jára. Az ön további feladata csak annyi lenne, hogy szabadon választott áruval megrakja a naszádját, és ismét elrepül Aidensportra.

   Éreztem, hogy Hatcliffe ajánlatától kivert a hideg veríték. A szövetségi cirkálókkal való kergetőzés után még Steve sem tudott volna egykönnyen rábeszélni, hogy visszamenjek Aidensportra! Biztosra vettem, hogy mr. Walden azonnal lefogatna bennünket, ha balga fejjel ismét megpróbálnék bedokkolni az űrkikötőjükben. Főleg, ha a Társaság két ügynökét is magunkkal vinnénk! Mert azonnal tudtam, miért akarja Hatcliffe két emberét is a Stormhawk-ra küldeni.

   Már csak azt kellett volna kitalálnom, hogyan utasítsam vissza ezt az ajánlatot. Lázasan pörgött az agyam, de csupa olyan kifogás jutott eszembe, amivel gyanúba kevertem volna magamat. Pedig tudtam, hogy nem csak nekem nem tetszik az ötlet, Steve is a falat kaparná kínjában, ha két társasági ügynököt kellene magunkkal hurcolnunk a fedélzeten.

   –Persze nem kikötés, hogy csak az Aidensportra repülhet, kapitány  –bökte ki Hatcliffe néhány perc után. Talán azt hitte, keveslem a felkínált hasznot, mert gyorsan folytatta a meggyőzésemet:  –Az ajánlatom akkor is áll, ha másik szövetségi városba szóló megrendelést szerez!

   –Akkor is fenntartja az ajánlatát, ha nem a Szövetségbe szállítok árut?  –próbáltam, időt nyerni.  –Ha a Perem űrvárosait és állomásait veszem célba, akkor is megkapom a vámmentességet?

   –Miért repülne a Perem városaihoz? Talán valami baja van a Szövetséggel, kapitány?

   –Nem nekem van bajom a Szövetséggel, hanem a Szövetségnek a Földdel! Csak azért engedtek bedokkolni, mert Peter Dooley a fedélzeten volt.

   –Ha csak úgy magától odarepült volna, és nincs a fedélzetén egy szövetségi polgár, megtiltották volna a dokkolást?  –kérdezte hirtelen támadt érdeklődéssel Hatcliffe.

   –De meg ám! Megvásárolták ugyan a rakományomat, de egyértelműen a tudtomra adták, hogy ne is próbálkozzak újabb akcióval! Ha jól értettem, akkor addig nem engednek Szövetségen kívüli hajót dokkolni, míg meg nem szűnik a szövetségi hajókat sújtó emelt vám a SOL Társaság részéről.

   –És mit gondol kapitány, ez a tilalom minden hajóra vonatkozik? Azokra is, amelyek sérülten érkeznek valamelyik szövetségi űrvároshoz?

   –Fogalmam sincs. Csak azt tudom, hogy mi órákon át alkudoztunk, mire azonosították Dooley-t és  engedtek bedokkolni bennünket. És még utána is két hétre karanténba zártak a hajónkon.

   –Ez nagyon érdekes, mr. Doesson! Köszönöm, hogy megosztotta velem ezt az információt! Ebben az esetben természetesen nem kérhetem, hogy repüljön ismét Aidensportra.

   –De a vámmentességet így is megkaphatom?

   –Sajnálom, kapitány  –ingatta a fejét Hatcliffe.  –A vámmentesség csak a szövetségi árukra járt volna. De a rész-társulási szerződést azonnal feltöltöm a kártyájára.

 

 

 

 

 

 
Óra
 
Mély űr
 
Regények
 
Versek
 
Kalóz történetek
 

Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon