blarskerin
Menü
 
Lomyra messiása
 
Larania mesterei
 
Novellák
 
Gothic sztorik - Blarskerin módra
 
Megjelent műveim
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Naptár
2024. Április
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
<<   >>
 
IX./1 fejezet

 

 

IX. fejezet

 

 

   Az Elephant méretei és fegyverzete már a Skyringről való kidokkoláskor lenyűgöztek. A SOL Társaság teherhajója, melynek kíséretére Pounds százados beosztott, mintegy százötven méter hosszú, félelmetes monstrum volt. Lövegeinek sorával sokkal inkább tűnt fenyegető erejű hadigépezetnek, mint védelemre szoruló teherhajónak. Teljes hosszának közel a felét tette ki a raktár és előtte a legénység lakórésze, valamint a vele egybe épített hangárok. Mert az Elaphant hat saját vadászgéppel is rendelkezett, melyek a kéttucatnyi kisebb-nagyobb löveg egyébként sem elhanyagolható védelmét erősítették. El sem tudtam képzelni, hogy létezne olyan bolond kalóz, aki ilyen tűzerővel szemben támadásra vezényelné a vadászait és a naszádjait. Ahogyan azt sem értettem, mi szüksége lehet ennek a monstrumnak a saját fegyverzetén túl még öt naszád kíséretére is. Persze semmi kifogásom sem volt egy hosszú, békés utazás ellen, aminek a végén ráadásul ötvenkétezer kreditet kapok, amiért elkísérem négy űrvárosba a Társaság teherhajóját.

   Elhagyva a Skyring űrkikötőjét, az Elephant lomhán az első ugrás irányába fordult, aztán az egyik híradósa név szerint helyére irányította az öt kísérő naszádot. Ezúttal, hogy véletlenül se akadályozzuk a védelmi lövegeket, nem a nagy hajó lakórésze mellett, hanem az üzemanyagtartályok körül kellett pozícióba állnunk. A Stormhawk helyét az Elephant fölött jobbra jelölték ki. Az ismeretlen híradós külön felhívta a figyelmemet, hogy parancs nélkül tilos elhagynom ezt a pozíciót, nehogy véletlenül valamelyik védelmi löveg tüzébe repüljek. Ez a parancs nem sok jóval kecsegtetett egy esetleges támadás esetére. Az Adventurer csatája óta tapasztalatból tudtam, hogy a kísérő naszádok csakis akkor tudják kihasználni a fegyverzetüket, ha laza kötelékben repülnek, és szabadon vehetik fel a harcot a támadóikkal.

   Steve ötletének köszönhetően ez az utunk még csak unalmasnak sem volt mondható. Már a kidokkolás előtt tanítani kezdtük utasainkat a Stormhawk berendezéseinek a kezelésére. Sejtettük, hogy bármelyik űrvárosban tennénk is ki a kölyköket, ugyanaz a sors várna rájuk, amit Becker eredetileg is szánt nekik. De Steve szerint, ha megtanítjuk őket az űrnaszád kezelésére, akkor értékesebbek lesznek az állomásuknak, semhogy ismét eladják bármelyiküket. Így aztán sorra kipróbáltunk mindenkit, a navikomputeren, a felderítő berendezések mellett, a védelmi löveg kezelésében és persze pilótaként is. Gyorsan kiderült, hogy kinek mihez van kedve és tehetsége, és utána már annak megfelelően próbáltuk tanítgatni őket.

   Mire sor került a konvoj első ugrására, Norah Jackson és Claud Lander személyében két első osztályú védelmi lövészünk is volt. A szimulációkban már második-harmadik alkalommal szinte minden célpontot eltaláltak. Sharman szerint a szőke Sue Rostoninak hallatlan érzéke volt a felderítői munkához. Jobb híján az Elephant és a négy másik naszád vizsgálatával gyakorolt, de olyan könnyedén és biztosan kezelte a berendezéseket, ahogyan Sharman szerint csak egy tapasztalt felderítőtől lehetett volna elvárni. Hasonlóan jól teljesített a navikomputeren Gordon Wheeler, aki már a Mole-644-en is bolondult a komputerekért, és nagy meglepetésemre Kate Seward született pilótának bizonyult. Olyan finoman tudott manőverezni a szimulációk során, hogy néha még engem is lepipált!

   A többiek átlagosan ügyeskedtek, vagy éppen ügyetlenkedtek idegességükben a Stormhawk készülékeivel. De már akkor látszott rajtuk, hogy ha elég kitartóan tanulnak és gyakorolnak, valamennyien elfogadható térhajósokká válhatnak. Márpedig a hosszú, négy űrvárost is érintő úton reméltük, hogy rengeteg időt fordíthatunk a gyakorlatozásukra. Szorgalmasan váltották is egy-mást a berendezések mellett, amíg a kötelékünk eltávolodtt a Skyringtől, az ugrásokra való várakozás és a Norgar-25 rendszerében Kolcógrad megközelítése közben. Egészen addig, amíg Sharman és Sue Rostoni be nem mértek egy idegen térhajót, mely más irányból, de szintén az űrváros felé tartott.

 

 

   Érdeklődve hajoltam közelebb a vid monitorához, hogy végre megláthassam a Maurice és Sue által már órák óta követett ismeretlen térhajót. Csak gyakorlásul mérték be és kezdték figyelni az idegent, mint a konvojunkon kívüli egyetlen objektumot a Norgar-25 rendszerének ebben a részében. A magányos csillaghajó oldalról közeledett, és hamarosan kiderült, hogy valami nagyon nincs rendben vele. Liana ugyanis kiszámította a pályáját, és azt állította, hogy az ismeretlen térhajó nem Kolcógradra tart. Sokkal inkább úgy manőverezett, mintha a mi konvojunk útját akarná elvágni.

   –De hiszen ez csak egy teherhajó!  –csóváltam a fejem, amint megláttam a furcsa viselkedésű idegen térhajó kinagyított képét a viden.

   –Az lehet, de a pályája akkor sincs rendben!  –kötötte az ebet a karóhoz Liana.  –Ha ezen az irányon repül tovább, akkor két óra múlva pont Kolcógrad és a konvojunk között lesz.

   Fogalmam sem volt, mit akarhat az idegen teherhajó ezen a furcsa pályán, de az már most is látszott, hogy Liananak igaza van, és éppen a konvojunk elé akar vágni. Persze lehet, hogy csak elhalad előttünk, és békésen folytatja az útját. Minden esetre bekapcsoltam a komot, és jeleztem az észlelésünket az Elephant-nak.

   –Ne zavarjon, Stormhawk! Mi is látjuk az ismeretlen térhajót  –torkolt le szárazon a nagy hajó híradósa.  –A pályáját is bemértük. Újabb parancsig maradjon a helyén!

   Percekig csak hápogtam a váratlan rendre utasítástól. Sejtettem, hogy az Elephant felderítői is látják az utunkat keresztező idegen térhajót. De azért egy szimpla köszönömöt jobban el tudtam volna viselni az előbbi pattogás helyett. Egy pillanatig valami hasonlóan udvariatlan és kemény választ fontolgattam, de aztán egy vállrándítással ráhagytam az egészet. Igyekeztem nyugodt hangon a korábbi gyakorlat folytatására utasítani a fiatalokat, közben én is tovább lestem a közeledő idegent.

   Egy jó órával később, éppen mielőtt keresztezte volna az utunkat, a magányos térhajó letért korábbi pályájáról és egyenesen felénk fordult. Az Elephant kom-vonalain kitörő hangzavarból rögtön tudtam, hogy nem csak engem lepett meg az idegen váratlan manővere. Abban a pillanatban véget vetettem a békés gyakorlásnak és riadót kiáltottam. Ezúttal ugyan nem öltöztünk szkafanderbe, mert csak négy űrruhánk volt, és ha mi négyen beöltözünk, azzal csak rádöbbentettük volna utasainkat a saját kiszolgáltatottságukra. De ezúttal nem Steve-t hanem Norah Jacksont ültettem a fedélzeti lövész helyére és két másik fiatalt a Liana mögötti, utasoknak beszerelt ülésekbe parancsoltam. A többi utasunkat sem hagytam a raktérben, mert le akartam zárni az átjáróul is szolgáló légzsilipet. Ők az étkezősarok padjain és az ágyainkon kucorogva várták, hogy mi lesz a riadónk vége.

   Az idegen teherhajó egyre közelebb ért a konvojunkhoz. Hallottam, ahogyan az Elephant híradósai próbálták felvenni velük a kapcsolatot, de semmi választ sem kaptak buzgón ismételgetett hívásaikra. A céltudatos manőverek, meg ez a hallgatás talán még félelmetesebb volt, mintha az ismeretlen hajó legénysége fenyegetőzni kezdett volna. Persze ekkor már szavak nélkül is tudtuk, hogy támadásra készülnek. Mi másért fordultak volna felénk az űrváros meg-közelítése helyett?

   Aztán a magányos térhajó oldalánál mintha valami villanást láttam volna! Nem tudtam biztosan, hogy csak a szemem káprázott, vagy tényleg kirepült egy vadászgép az idegen egyik hangárjából. De egy pillanattal később megismétlődött a jelenség és ezzel egy időben Sharman is felkiáltott mögöttem:

   –Vadászokat indítanak!

 

 

   Jószerivel még nyugtázni is alig értem rá a támadási parancsot, már be is lobbantottam a Stormhawk motorjait, és kicsit jobbra döntve a hajómat elfordultam-emelkedtem az Elephant hatalmas törzse mellől. Már kezdtem azt hinni, hogy a nagy hajó kapitánya bevárja az idegen vadászgépeket, és mozdulni sem enged bennünket! De aztán végre megkaptam a parancsot, hogy támadjam szembe az ellenséges vadászokat! Pillanatok alatt végigsuhantunk az Elephant mellett és egyre gyorsulva száguldottunk az idegen vadászok rajvonala felé. Már rutinosan koncentráltam a pajzsgenerátor minden energiáját a Stormhawk mellső részére, nehogy rohamunk közben bekapjunk egy véletlen találatot. Mert az ellenséges pilóták, bár még messze lőtávolon túl jártak, egyáltalán nem fukarkodtak a lövéseikkel.

   De pár pillanattal később én is kiválasztottam a célpontomat és tüzelni kezdtem rá. Olyan vadul nyomtam a tűzgombot, hogy teljesen belefehéredett az ujjam. A célba vett gép körül irizálni kezdett a pajzs erőtere, aztán amint összeomlott, hirtelen szikraeső lövellt ki a baloldali tartályából, amit szinte azonnal követett a megsemmisítő robbanás is. Egy apró módosítással a szomszédos gépre vittem a céljelet és annak is sikerült lenulláznom a pajzsát, majd telibe találnom a pilótafülkéjét, mielőtt átszáguldottunk a vadászgépek között.

   Azt hittem, négy-öt ellenséges gép is utánunk fordul, mint amikor az Adventurer-t próbáltuk megvédeni a Barche-nál. De csak egyetlen, a már ismert, kéttörzsű vadászoknál kicsit nagyobb, hatalmas vezérsíkokat viselő gép vált ki a kötelékből. Bár számítottam a manőverére és azonnal elfordultam korábbi irányunktól, Norah pedig kegyetlenül megsorozta a védelmi löveggel, támadónk szinte azonnal beült a Stormhawk mögé. Nem volt túl nehéz dolga, hiszen az utasaink miatt még félig sem használhattam ki a naszádom manőverező képességét. Sehogyan sem tudtam lerázni, a ránk ragadt vadászt, csak tekeregtem előtte, és igyekeztem úgy forgolódni, hogy minél ritkábban találhassa el a pajzsunkat. Közben Norah alaposan megtáncoltatta támadónkat és védelmi erőterét ostromolva nem egyszer komoly kitérésekre kényszerítette.

   Védekezés közben hatalmas hurkokat írtam le a Stormhawk-kal és bár egyáltalán nem ez volt szándékom, mégis egyre messzebb sodródtam az Elephant-tól. Hiába próbáltam visszafordulni, hogy a teherhajó védelmi lövegei elé csaljam üldözőnket, a vadászgép pilótája mindig elébem vágott és szinte terelt maga előtt. Tudtam, hogy egészen másként alakulna a csatánk, ha nem lenne utasokkal tele a hajóm, de most csak tehetetlenül vergődtem az idegen pilóta fegyverei előtt. Norah hatékony segítsége nélkül lassan a pajzsunkat is elveszítettük volna. Így is szinte állandóan panaszos nyüszítést hallattak a pajzsgenerátoraink, de amikor az idegen kénytelen volt kitérni Norah sorozatai elől, mindig volt ideje ismét feltöltődni az erőterünknek.

   Lassan már csak abban bízhattam, hogy üldözőnk előbb fog kifáradni, mint én, mert kifogni sehogyan sem tudtam rajta. De valami egészen más történt. A vadászgép aljáról hirtelen levált egy rakéta! Norah azonnal a halálos iramban felénk száguldó lövedékre összpontosított. Egyik sorozatot a másik után lőtte ki a rá, de sehogyan sem sikerült eltalálnia. Amennyire az utasok miatt lebutított vezérlés engedte, szűkített fordulóba nyomtam a Stormhawk-ot, közben a vállam közé húzott fejjel vártam a kegyetlen lökést, amikor a naszádom tatjába csapódik a szenzorokat baljóslatú vijjogásra késztető lövedék.

   A következő pillanatban a rakéta elsuhant a Stormhawk felett, és néhány száz méterrel ellőttünk felrobbant! A pilótafülke ablakai azonnal elsötétültek, hogy kivédjék az éles fényt, de még így is káprázott a szemem a vakító villanástól.

   –Egy-egy, kölyök!  –szólalt meg a komból az idegen pilóta szinte érthetetlenségig eltorzult hangja.  –És most tűnjetek innét!!

   A váratlan üzenettel egy időben az eddig lerázhatatlan vadászgép elfordult mögülünk, és egyre gyorsulva távolodni kezdett. De nem a Kolcógrad közelében még mindig zajló csata, és nem is az idegen teherhajó felé, ahonnét bevetésre indult. Hanem a Norgar-25 rendszerének távoli, külső területei felé vette az irányt. Mintha csak térugrásra készült volna. Döbbenten néztem utána, míg hajtóművének fénypontja el nem tűnt a szemem elől, mert egy ilyen kis gépben semmiképp sem férhetett el egy hipertér-generátor.

 

 

  Talán nincs is annál furcsább elfoglaltság, mint amikor az ember csak ül a kom előtt, és hallgatja, ahogyan mások a haláláról beszélnek. Márpedig Julius Hartung ezredes, az Elephant parancsnoka éppen az előbb jelentette Kolcógradnak, hogy a Stormhawk CDM-17-es naszád teljes személyzetével együtt odaveszett, miközben a Szövetség kalózainak támadásától próbálta megvédeni a SOL Társaság teherhajóját. Ekkor már harmadik órája a kom-vonalak figyelésével múlattuk az időt. Először igen meglepetten néztünk egymásra az idegen pilóta üzenetének hallatán. Fogalmunk sem volt, ki lehetett az idegen, vagy milyen alapon nevezett kölyöknek? És főleg miért parancsolt ránk saját rakétájának felrobbantása után, hogy tűnjünk el innét?

   Tudtam, gyorsan vissza kellene térnünk a csatába, hogy segítsünk a társainknak, de rövid megfontolás után mégis inkább leállítottam a naszád motorjait, kikapcsoltuk a pajzsgenerátorokat és a felderítő rendszer nagy részét is. Csak passzív szenzorokkal figyeltünk, mintha itt sem lettünk volna. Sharman hamarosan rátalált az Elephant és kísérőinek kom-csatornáira. Kihangosította a beszélgetéseket, így valamennyien tanúi lehettünk, amint az idegen vadászok leszámoltak a Pelican-nal, George Henning naszádjával, majd röviddel később a Snowbird-del is.

   Aztán befutott az Elephant által kért erősítés Kolcógradról. Egyre-másra harsantak fel a pilóták diadalkiáltásai, ahogyan fogyatkoztak a támadók vadászai. Közben maga az Elephant is támadásba lendült az ismeretlen teherhajó ellen. Pusztító sortüzeket zúdított a menekülni próbáló idegenre, túlterhelve a pajzsát, majd magát a hajótörzset is kiluggatva. És amíg lövegei tűz alatt tartották a másik hajót, az Elephant két megmaradt kísérő naszádja katonákkal a fedélzetén bedokkolt a kalózok hajóján, amit Starqueen néven szövetségi teherhajóként azonosítottak. A fedélzeti harc meglepően rövid ideig tartott, és a Társaság páncél-szkafanderes katonái megszállták a támadó hajó fedélzeteit és vezérlőtermét. A kom-jelentések több tucatnyi fogolyról szóltak, akik szövetségi polgároknak mondták magukat, miután letették a fegyvert.

   Starqueen. Ez a név már a sokadik meglepetés volt a csata kezdete óta. Az első pillanattól, amikor meghallottam, roppantul ismerősen csengett. Sharman szolgálatkészen be is töltött egy képet a kalózok bázisán látott Leviathan-hoz megszólalásig hasonló teherhajóról, amit még a csata előtti megközelítés közben rögzített. Amint megláttam a hatalmas, mélykék betűkkel a hajó oldalára pingált Starqueen nevet, meg alatta a L.I.S. rövidítést, azonnal eszem-be jutott Norbert Walden, aki az Aidensporton éppen ennek, az általa elveszettnek titulált térhajójuknak a felkutatásával akarta megbízni Steve-et. Ha a Starqueen már akkor is kalózkodott, miért hívta volna fel rá a figyelmünket Walden?

   De volt itt még sok más érthetetlen dolog is. Egyszerűen nem fért az én ostoba kobakomba, honnan tudhatta egy idegen térhajó, hogy mikor érkezünk Kolcógrad közelébe? Ehhez a Starqueen-nek pontosabban kellett ismernie a konvojunk útitervét, mint például nekem. Másként hogyan lehetett volna éppen a kellő pillanatban az Elephant és az űrváros között. Beépített ügynökük kellett legyen a Skyringen, mégpedig igen jó pozícióban, aki feltűnés nélkül megszerezhette a konvojunk pontos menetrendjét. De ha volt egy ügynökük, aki ilyen bizalmas adatokhoz is hozzáférhetett, akkor azt miért nem jelezte a támadásra készülő hajónak, hogy mi a kiszemelt áldozat szállítmánya, milyen a fegyverzete és mekkora a kísérete? Akármerről néztem is ezt a támadást, sehogyan sem álltak össze a dolgok. Vagy a Starqueen legénysége nem tudhatta, hogy mikor érkezünk, vagy öngyilkos hajlamaiknak kellett lenniük, ha a konvojunk ismeretében is támadásra szánták el magukat.

   És persze nem feledkezhettem meg a titokzatos pilótáról sem, aki valamiért megkímélte a hajómat és az életemet. Csak egy valakire emlékeztem, akit korábban legyőztem már egyszer és elég őrült is volt egy ilyen tetthez. Clara Townert. De ha valóban ő ült abban a vadászgépben, hogyan került egy szövetségi térhajó fedélzetére? Amikor legutóbb találkoztunk, a Goliath csatájában, még a Társaságnak dolgozó „kalózok” pilótájaként repült. Ha most mégis a Starqueen fedélzetéről indult bevetésre, akkor vagy Clara állt időközben a Szövetség szolgálatába, vagy a Starqueen nem volt már szövetségi hajó.

 

 

   Igyekeztem minél többet a vid ernyőjét nézni, amíg bedokkolásra készülve közeledtünk az élettelen, sárgás színű bolygó felett keringő Goliath-hoz. Alig tudtam leplezni borzasztó csalódottságomat. Három napja hagytuk el a Norgar-25 rendszerét, ahol tizenhat órán át lapultunk némán Kolcógrad közelében a csata után. Ha nem akartuk felhívni magunkra a figyelmet, kénytelenek voltunk türelmesen megvárni, amíg az Elephant és a megszállt Starqueen elrepült és bedokkolt az űrkikötőbe. Közben azon törtük a fejünket, hogy merre induljunk tovább. Senkinek nem volt egyetlen épkézláb ötlete sem, hiszen Hartung ezredes a SOL Társaság nevében már bejelentette a halálunkat. Ezek után kissé feltűnő lett volna bedokkolni valamelyik űrvárosba és fuvart keresni. Végül Steve nagy vonakodva megadta ennek a névtelen rendszernek a koordinátáit, mint Kevinnel megbeszélt utolsó menedékét. Arra számítottam, hogy egy űrállomást, vagy egy aszteroidára telepített bázist találunk az út végén. Erre az idegtépő lapulás és két térugrás után itt volt nekünk bázisnak és végső menedéknek a békésen várakozó Goliath!

   Nehéz volt magamba fojtani csalódott dühömet. Biztosra vettem, hogy Steve átvert, vagy csak egyszerűen nem tartott elég megbízhatónak. Mi másért jöttünk volna egy ilyen ideiglenes találkozó pontra, a szervezetük igazi bázisa helyett? Minden ötletének utána járni, elvégezni a piszkos munkát, harcban az életemet kockáztatni jó voltam? De a központjukat még most sem ismerhetem meg, amikor az maradt az egyetlen biztos hely számunkra? Mert az nem lehet, hogy egy olyan szervezetnek, amelyik vadászgépekkel felszerelt hordozóvá tudta alakítani ezt a konténer-hajót, kedve szerint naszádokat vásárolhatott, sok milliót érő konténerekkel üzletelhetett, ne lett volna valahol egy igazi bázisa!

   Közelebbről kiderült, hogy a konténerekkel ezúttal is félig megrakott Goliath nem egyedül keringett a bolygó felett. A hármas dokkjához egy CDM-11-es naszád volt kikötve, amely akár Kevin Cor Serpentis-e is lehetett volna. A bedokkolt naszádot látva már meg sem lepődtem, hogy a konténer-hajó repülésirányítója a tömeg kiegyenlítéséül a Goliath bal oldalára vezetett, a hatos dokkhoz. Átemeltem a Stormhawk-ot a nagy hajó lakórésze fölött, megfordítottam és olyan finoman vezettem rá a dokkra, mint talán még soha.

   –Neked mindig ilyen szerencséd van?  –kérdeztem Steve-et a naszád rendszereinek kikapcsolása közben.  –Mihez kezdtünk volna, ha a Goliath éppen úton van valahol?

   –Miért lenne szerencsém? Fisher kapitány hajója legtöbbször itt parkol. Ha mégis részt kell vennie egy akcióban, akkor egy naszád veszi át a helyét.

   –Nem lenne jobb egy kisebb űrállomás? Ott fel lehetne tölteni a naszádokat, még javításokra lenne mód.

   –Csodálatos ötlet!  –húzta el Steve a száját.  –Ha valaki véletlenül felfedezi az állomást, már nincs is más dolga, mint lesbe állni és sorra elkaphatja minden hajónkat. De egy térhajó akár azért is pihenhet itt, mert meghibásodott valamelyik alkatrésze, amit éppen javítanak.

   –Azt akarod mondani, hogy egyáltalán nincs is bázisotok?  –néztem meglepetten Steve-re.

   –Most mondom, hogy nincsen!  –értetlenkedett Steve.  –Sokkal olcsóbb és biztonságosabb így, ahogy most csináljuk! Előre megbeszéljük, hogy mikor és hol találkozunk, vagy üzenünk egymásnak.

 

 

   Nem tudhattam, miért jött Steve a Goliath-hoz. Meglehet, abban bízott, hogy mire ideérünk, már itt fogja találni Kevint. Nem így történt ugyan, de ez láthatóan nem zavarta Steve-et. Eleinte naphosszat Sam Fisherrel, a konténer-hajó kapitányával beszélgetett. A negyedik naptól aztán gyorsan bővült beszélgető társainak köre. Egyre-másra érkeztek ugyanis a különböző naszádok. Mind másik űrvárosból jött, de a híreik megdöbbentően egyformák voltak. A Starqueen támadásának híre úgy terjedt az űrvárosok között, ahogyan egy vízbedobott kő hullámai gyűrűznek egyre távolabbra. Térhajók legénységei vitték egyik űrvárosból a másikba a hírt, egyre nagyobb területen terjesztve el a Szövetség elleni gyűlöletet.

   Talán nekem is tetszett volna a várakozás, és sokkal több időt töltöttem volna a Goliath fedélzetén, ha némileg tágasabb lett volna és találhatok valahol egy kibérelhető kabint. De még a hosszú beszélgetésekbe bonyolódó Steve is kénytelen volt esténként visszatérni a Stormhawk-ra, mert nem volt efféle hely a konténer-hajón. Ahogyan sorra érkeztek a szervezet naszádjai, nem hogy üres kabint, de lassan már egy üres asztalt sem lehetett találni az étkezőben. Ha betértem egy italra, mindig valaki mással kellett osztoznom az asztalán, ha hajlandó volt oda engedni. Egyáltalán nem tetszett ez a zsúfoltság. Egyre többet maradtam a Stormhawk meghitten szűk fedélzetén, ahol már minden sarkot jól ismertem, és ahol Lianaval és Maurice-szal folytathattuk a kölykök térhajós képzését.

   Ahogy múltak a napok és szaporodtak a különböző naszádok, a Goliath legénysége az első konténerek helyén egy új, ideiglenes dokkoló rendszert szerelt fel és állított üzembe, hogy a naponta érkező újabb hajók is csatlakozhassanak a konténer-hajóhoz. Érdeklődve lestem a pilótafülke ablakán át az egyre szaporodó kisebb-nagyobb térhajókat, és megdöbbentett, milyen nagy flottája is volt Steve-ék szervezetének. Mire várakozásunk tizenhetedik napján Kevin Cor Serpentis-e is megérkezett, már csak a tizennegyedik dokkon volt számára hely.

 

 

   Kevin borzasztóan fáradtnak érezte magát, pedig mióta elhagyták a Starlightot, semmit sem kellett tennie. Naphosszat csak ült a Cor Serpentis asztala mellett és azokon a híreken törte a fejét, melyek az űrváros elhagyására késztették. Már az Aquarius legénységének első jelentése is riasztó volt. A naszád kapitánya nagy hangon mesélte a bárban, hogy a SOL Társaság biztonsági szolgálata kalóztámadás közben elfogott egy szövetségi teherhajót. A Starqueen vesztére éppen egy felfegyverzett társasági térhajót szemelt ki következő zsákmányának, de rajta vesztett!

   Két nappal később a Tortue még riasztóbb hírrel érkezett. Addigra állítólag az elfogott szövetségi térhajósok a kihallgatásuk során bevallották, hogy évek óta a Szövetség pénzelte és irányította a kalózok akcióit. Ezzel akarták meggyengíteni a SOL Társaságot és a független űrvárosok kereskedelmét korlátozó vámok eltörlésére kényszeríteni. Csakhogy Kevin úgy érezte, ez az egész történet valahogy túlzottan is szépen van felépítve, hogy igaz lehessen. Túl gyorsan jött, és gyanúsan széles körűnek tűnt a foglyok beismerése. És nem mellékesen mindez szöges ellentétben állt Kevin saját tapasztalataival, na meg a társai által begyűjtött adatokkal.

   Kevin már a Tortue hírei hallatán útra készülődött. De csak a harmadik térhajó érkezése után döntötte el, hogy azonnal a találkozópontra kell sietnie. A harmadik ugyanis a Seagull volt, a SOL Társaság postahajója. Hivatalos híreket hozott, melyeket azonnal fel is töltöttek a Starlight hálózatára. A felvételeken térhajósok és több űrkikötő kereskedőinek ordítozó, dühösen ágáló csoportjai vonultak a Társaság helyi irodái elé, hogy védelmet és a Szövetség elleni megtorló akciókat követeljenek. A következő felvételen a SOL Társaság egyik vezetője a jelenleginél nagyobb létszámú, hatékonyabb védelmi erőt ígért minden űrvárosnak, állomásnak és térhajónak. A Szövetség elleni lépéseket azonban véleménye szerint a Világkormánynak kell megtennie, nem egy kereskedelmi társaságnak. Arra viszont ígéretet tett, hogy a SOL Társaság minden segítséget megad a Világkormánynak, hogy akár erővel is a bűnösök kiadására kényszeríthesse a Független Állomások Szövetségét.

   Bevillanva a névtelen rendszerbe, Kevin azonnal a Goliath-ot kereste a távolban. A konténer-hajóra fürtben rácsatlakozott naszádok sokaságából azonnal látta, hogy szinte mindenki visszatért már. Félbehagyták korábbi munkájukat, hogy elhozzák ijesztő híreiket. Most pedig arra várnak, hogy valaki megmondja nekik, hogyan tovább. Nem is lett volna ezzel semmi baj, ha Kevin nem tudta volna pontosan, hogy társai éppen tőle várják a megoldást. De mit mondhatna nekik, amikor maga sem ismerte a tényeket? Csak sejtései, megérzései voltak, de nem maradt ideje, hogy utána is járjon az igazságnak. Egészen pontosan már csak egyetlen dolgot próbálhatott meg. Megkérdezhette a társait, hátha valaki a nyomára jutott valami fontos adatnak a Társaság számára casus belliként szolgáló támadással kapcsolatban.

   Kevin felhívására hárman is jelentkeztek a Cor Serpentis bejáratánál. Ketten csak valami pletykát hallottak. Egyikük kiszedte a támadás hírét New Africaba vivő naszád navigátorából, hogy Kolcógrad védelmi vadászaival már korábban is gyakoroltatták azt a nagy távolságú repülést, amivel végül az Elephant segítségére siettek, és a csata napján a pilóták állítólag már reggeltől nem hagyhatták el a helyüket, mintha riadóra vártak volna. A másik kapitány meg azt hallotta, hogy a csata közben egy harmadik térhajó is volt a Norgar-25 rendszerében, amely irányjelet sugárzott, mintha vadászokat, vagy naszádokat akart volna hazavezetni.

   Azon, hogy harmadiknak Steve érkezett a Stormhawk-nak a csatáról készített felvételeivel, Kevin már meg sem lepődött. Rég tudta, hogy barátja szimatával csak a szerencséje vetekszik. Steve képes beszámolója a Starqueen és az Elephant csatájáról, ha nem is szolgált egyértelmű bizonyítékokkal, megerősítette Kevin gyanúját. Mert ő is azonnal osztotta a Tom és Steve által a csata után megfogalmazott kétségeket.

   –Azt mondod, Walden éppen a Starqueen-t akarta veletek megkerestetni?

   –Igen. Azt állította, hogy eltűnt  –bólintott rá Steve.  –És ha belegondolsz, hogy a Leviathan-ról már tudtunk, miért hívta volna fel ok nélkül egy másik, hasonló utakon járó térhajójukra is a figyelmünket?

   –Ha a Starqueen valóban eltűnt, az mindent megmagyarázhat. A támadás időzítését, a gyors vereséget és a szövetségi foglyokat is. Ijesztő, de ki kell mondanom, hogy ebben az esetben az egész incidenst a Társaság hozta össze.

   –Csak nem látod, mi értelme lenne ennek az egésznek? Ha ezt megnézed, talán magyarázatot kapsz erre is!  –tett egy újabb kristályt az asztalra Steve.

   Kevin kíváncsian pászította adat-vizorjába a kristályt, hogy egy pillanattal később hüledezve lássa a kis képernyőn a Társaság emblémájával díszített cirkálók tömegét. Hangtalanul mozgó szájjal számolgatta őket. Aztán még jobban megdöbbent, amikor a felvételen feltűntek a névtelen bolygó másik oldaláról indult üldözők is.

   –Szóval szép csendben felkészültek a háborúra  –mormolta Kevin a cirkálók közeli képeit tanulmányozva. 

   –És úgy vélik, elég erősek már, itt az ideje leszámolni a Szövetséggel.

   –Igen. És közben ultimátumot adnak a Világkormánynak. Ha enged a követelésüknek, azzal a Társaság alárendeltjévé válik. Mivel nincs saját hadereje, kénytelen lesz törvényesíteni a Társaság flottáját, hadseregét. Ha meg nem enged, akkor tehetetlenséggel vádolják, és le fogják váltani.

 

 

 

 
Óra
 
Mély űr
 
Regények
 
Versek
 
Kalóz történetek
 

Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal