blarskerin
Menü
 
Lomyra messiása
 
Larania mesterei
 
Novellák
 
Gothic sztorik - Blarskerin módra
 
Megjelent műveim
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Naptár
2024. Március
HKSCPSV
26
27
28
29
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
<<   >>
 
Soma kalandjai - Myrtanaban (Gothic 3/II.)

 

 

Gothic 3/II.

 

 

   Mora Sulból Ben Eraiba menet Soma nem akart Yasminnal nagy kerülőt tenni Braga felé, ezért egyenesen átvágtak a sivatagon, megcélozva a bányavároskát. Sancho nagy örömmel fogadta őket, bár kissé félreérthette a helyzetet, mert mindenáron meg akarta venni kétezer aranyért Yasmint, majd az első „nem” hallatán még ötszázzal emelte az összeget. Végül persze tudomásul vette, hogy nem vásárolhatja meg Yasmint, de Soma azért mégsem merte elfogadni a meghívását és inkább Ben Erai egyik kunyhójában aludtak Sancho palotája helyett.

    Biztos, ami biztos, korán reggel tovább is álltak a bányavárosból. Lagoban éppen csak megpihentek egy kicsit, de bizony Ben Salába már csak harc árán juthattak el. Ahogy közeledtek a kovácsok városához, úgy találkoztak egyre több zombival és csontvitézzel az út mentén. Magát a várost pedig teljesen ostrom alatt tartották az élőhalottak. Soma keresett egy biztonságos szállást Yasminnak, aztán nekiállt lecsendesíteni az élőholtakat. Sorra verte ki őket Ben Sala két bányájából, a város feletti hegytetőről és a hegyoldalból is, ahonnét már majdnem betörtek a falakon belülre.

   Ben Salában végezve Soma maga mellé vette Dolokot, a városkában őrködő orkok vezetőjét és két harcosát, hogy megnézzék a közeli ősi templomot, ahonnét az élőhalottak jöttek. Nem volt egyszerű kirándulásuk! Zombik és csontvitézek csapatai kóboroltak a dűnék közt, minden élőt azonnal megtámadva. Somáék kemény harcok árán jutottak el a templomig, de a templom mélyére Dolok már nem volt hajlandó követni a barátomat. Később Soma is megbánta, hogy annyi harc árán a legmélyebb teremig verekedte magát. A remélt ereklyét már magával vitte a hitszegő Basir. Bár az eseményeket végiggondolva Soma arra a meggyőződésre jutott, hogy Basir lopott ereklyéje előbb lázadókhoz, majd Gornhoz, onnan a gothai démonhoz, végül éppen őhozzá került. 

   Ben Salából Soma és Yasmin Bakaresh-be mentek, a fejvadászok szent városába, ahol a barátom alaposan megcsodálta (és meg is vámolta) Beliar nagytemplomának kincseit. Végigvadászta a tengerpartot, oroszlánokat, lopakodókat és egy feldúlt farmon rejtőző orkokat irtva. Csak azt nem tudta eldönteni, hogy város előtt gyülekező nomádoknak és banditáknak segítsen kifosztani Bakaresh-t, vagy a főpap megbízásából a banditákat és nomádokat kaszabolja le. Végül arra a megoldásra jutott, hogy amíg gondolkodik, ellátogat Al Shedim romjaihoz, ahol az orkok egy ősi templom feltárásán munkálkodtak.

   A sivatagon átvágva Soma és Yasmin egy domb tetejéről pillantották meg először Al Shedim romjait. Az ősök hatalmas temploma valaha a város közepén állhatott, de mára már csak tetőtlen romok vették körül. Meg harcra kész nomádok, akik nagyon szerettek volna leszámolni az ásatásokat vezető orkokkal. A nomádok táborában Soma két vízmágussal is találkozott, Saturas-szal és Myxirrel. A könyvtárosi munkát végző Myxir bőbeszédűen világosította fel a barátomat. Elmondta, hogy a feljegyzések szerint igen sok ember keresett menedéket valaha a templom falai között, de soha senki sem jött ki onnét. Aztán azt magyarázta, hogy valaha öt templom építését határozták el az ősök, de egyikük valahová északra ment a rábízott ereklyével és azóta a feledés homályába merült, mi lett vele. Senki sem tudja, megépült-e az ötödik templom, vagy sem.

   Soma első dolga az volt Al Shedimben, hogy kényelmes szállást biztosítson Yasminnak, ugyanis eszében sem volt magával vinni a lányt az élőholtaktól és különféle szörnyektől hemzsegő romok közé, ahol ősi tárgyakat, valamint a templom kulcsait kellett megkeresnie. Napokba telt, mire Somának sikerült átvizsgálnia a romokat és begyűjteni a templom kulcsait, meg egy halom ősi tekercset, szobrocskát, kőtáblát, kupákat és urnákat. Csakhogy a templom körül ott voltak az orkok, és Soma nem nekik akarta felnyitni a mágikusan lezárt kaput. Így aztán megegyezett Wutras-szal és nomádjaival és leverték az orkokat, kiszabadítva az Al Shedimbe hurcolt rabszolgákat, köztük az orkok fogságába esett Lestert is.

   A nagy csata után nem maradt más dolga Somának, mint behatolni a templomba, megvívni a rengeteg csontvitézzel, meg zombival és a legalsó teremben magához venni Adanos negyedik ereklyéjét is. Persze a sötét folyosókon vívott csata meglehetősen fárasztó volt, ezért Soma barátom, amikor ismét kijutott az áldott napfényre, nagy pihenőt tartott az ő Yasminja oldalán, aminek köszönhetően másnap talán még fáradtabban kelt útra, mint ahogyan a templomból előkerült.

 

 

   Al Shedim templomának kifosztása után Soma úgy döntött, meglátogatja a fejvadászok híres feketemágus vezérét, Zubent. Ehhez azonban hatalmas kerülővel vissza kellett mennie Yasminnal Bragába, hogy a hegyeken át vezető hosszú úton eljuthassanak Ishtarba, Zuben városába. Útjuk nem csak hosszú volt és fárasztó, de roppantul veszélyes is. Rablókkal, oroszlánokkal, ogrékkal, homokférgekkel és mindenféle mágikus szörnyeteggel kellett megvívniuk, hogy végül elérjenek a félig egy hegybe faragott Ishtarba. A nagy Zuben meglepően gyorsan fogadta Somát, de csak azért, hogy a legfőbb embereihez küldje. Csak akkor volt hajlandó bízni a messziről jött harcosban, ha minden próbán megfelelt.

   Márpedig a próbák egyáltalán nem voltak egyszerűek. Az arénaharctól az oroszlánvadászatig mindenféle lóti-futi munkát kellett Somának elvégeznie, mielőtt elnyerhette volna Zuben bizalmát. A legfontosabb próbát maga a nagy mágus adta, a bakaresh-i sarcot hozatva el Somával. Amikor a barátom sikeresen túljutott ezen a buktatón is, Zuben kísértetiesen ugyanazt a feladatot bízta rá, mint Rhobar király. Azt akarta, hogy Soma keresse meg Xardast, és derítse ki, hogy miben sántikál a vén mágus.

   Soma barátom már előre fázott ettől a megbízástól. Mivel már végigjárta Myrtanát és Varantot, biztosan tudta, hogy ebben a két országban nincsen Xardas új tornya. Akkor pedig csakis a havas-jeges Nordmarban lehet, ahová pedig semmi kedve sem volt menni kalandor barátomnak. Sok más választása persze nem maradt, így hát nekivágtak Yasminnal a hosszú gyalogútnak Varant sivatagán és Myrtana erdőin át. Tettek egy kis kitérőt Monterába, ahol Soma Ben Sala vezetőjének óhaja szerint megölte az áruló Basirt. Aztán Sildenbe mentek, ahol Hatlod, a kétbalkezes hajóács is megkapta végre a tervrajzot, ami alapján pompás hajókat építhetett.

 

 

   Soma és Yasmin Nordmart (vesztükre) nem a Lars által mutatott hágón át érték el, hanem egy másik, kicsit talán kényelmesebb úton. Itt azonban egy csapat ork vert tábort, akik nagy valószínűséggel nem engedték volna a két vándort békésen átsétálni a hegyvidékre. Jobb lehetőség híján Soma a nyílpuskájához folyamodott, mint leginkább meggyőző érvhez. Az ork tábor feletti bokrok közül sorra lődözte le a vigyázatlan ork harcosokat, majd amikor eléggé megfogyatkoztak, harsány ordítással lerohanta és levagdalta a csapat maradékát.

   A kitakarított hágó fölött Somáék a Farkas klán vadászaival találkoztak, akik az orkok dobjának elnémításáért hálásan útbaigazították őket a klánjuk hegytetőn épült, egyetlen függőhídon át megközelíthető falujába. A fáradt vándorok boldogan kaptattak fel az ösvényen, hogy meglepetten lássák a falura vigyázó megszelídített jégfarkasokat, na meg a két jég gólemet. Rövid kérdezősködés után kiderült, hogy hetekkel korábban maga Xardas volt a klán vendége, és a mágikus érc készletükért cserébe adta a két szörnyet, a falu védelmére. Soma persze kapott az alkalmon, hogy most végre megtudhatja, hol tanyázik a vén mágus, de bizony hiába faggatta a klán tagjait. Csak annyit tudott meg, hogy Xardas Hanson vezetésével hagyta el a falut. Hanson azonban a legtöbb időt a klántól távol, a saját vadászkunyhójában töltötte.

   Jobb híján a két vándor pihent pár napot a Farkas klánnál. Soma a pihenő ideje alatt igyekezett hasznossá tenni magát, Fát, bőröket és húst hordott a favágóktól és a vadászoktól a faluba. Vadászott kardfogúakra és az egyik hidat megszállva tartó orkokra. Aztán egy verőfényes, csikorgóan hideg reggelen nekivágtak Yasminnal megkeresni Hanson kunyhóját.

   Egy kis keresgélés, néhány harcias kardfogú és jégfarkas bőréből való kifordítása után meg is találták egy hegytetőn Hanson kis gerendaházát. A vadász azonban csak a vállát vonogatta, amikor Soma Xardasról kérdezte. Kiderült, hogy nem Hanson, csak szelíd farkasa, Szürkebunda ismerte a mágus új otthonához vezető utat. Szerencsére Szürkebunda igen okosnak bizonyult. Egy darab hússal rá lehetett venni, hogy elvezesse a két vándort Xardas új, sárkány-díszes tornyához. Még a rájuk támadó vérgőzös goblinok, megvadult kardfogúak és fagyos jég gólemek elleni harcban is segített nekik.

   Soma halálos harcra készen lépett be Xardas tornyába, de az öreg mágus úgy fogadta, mintha csak előző nap váltak volna el Khorinis szigetén. Amikor Soma számon kérte, hogy miért állt az orkok oldalára, Xardas annyit mondott, hogy csak így van esélye végleg lezárni az istenek háborúját, mely olyan sok vért és könnyet hozott embereknek-orkoknak egyaránt. Soma nem nagyon értette, mire gondol Xardas, de a mágus magyarázat helyett csak azt kérte, hogy bízzon benne és hozza el hozzá Adanos öt ereklyéjét. Soma óvakodott bevallani Xardasnak, hogy négy ereklye már nála van, inkább rábólintott a vén mágus kérésére, aztán másnap elhagyták Yasminnal a tornyot.

   Ha már Nordmarban jártak, Soma elhatározta, hogy készít magának egy igazi, mágikus ércből való fegyvert. Ehhez azonban el kellett menniük a Pöröly klánhoz, ahol az én barátom megtanulhatta a kovácsolás művészetének a csúcsát. Csakhogy a Pöröly klán éppen hatalmas bajban volt, mert az orkok elfoglalták híres nagy kohójukat. Hiába találta meg Soma a legjobb kovácsot, ha Ingvar addig nem volt hajlandó tanítani, amíg a klán bányája az orkok kezén volt. Mivel a klán főnöke is a bánya és a kohó felszabadítását kérte Somától, no meg az én világjáró barátom is szeretett volna megint beverni néhány ork kobakot, gyorsan beleegyezett a közös hadjáratba.

   A bányát megszálló ork sereg nagy létszáma miatt, a Pöröly klán a két másik klántól is segítséget kért. Soma és a kalauzul kapott Mort előbb a Tűz klánhoz mentek, de a klán orkvadászai éppen valami mással voltak elfoglalva. Így aztán segélyhad helyett Soma csak egy újabb feladatot kapott a Tűz klán vezérétől. Egyedül a nem éppen deltás, de azért mégis „megtermett” Thorald csatlakozott hozzájuk.

   Hasonlóan jártak a Farkas klánnál is Somáék. A klán vezére csak annyi segítséget adott, hogy aki a vadászcsapatból részt akar venni a csatában, az Somával tarthat. Szerencsére a Farkas klán vadászai igencsak haragudtak az orkokra, így Jorn és Lisk is csatlakozott a kis különítményéhez. Soma rövid időre meglátogatta a Pöröly klánt, hogy jelezze a klán harcosainak, társaival megrohamozza a bánya alsó bejáratát, és biztonságba helyezze Yasmint Ugolf házában. Ekkor csatlakozott hozzá Ugolf, a Pöröly klán iszákos vadásza.

   A bányáért és a kohóért vívott csata sokkal keményebbnek bizonyult, mint Soma gondolta volna. A bánya járataiban rengeteg ork harcos, igen sok sámán és persze ork vezér is várta a rohamra induló kis különítményt. Somáéknak egyik ellenséges csapatot a másik után kellett leverniük, hogy feljebb juthassanak a bánya fő vágatában. Csak sokára érték el a nagy kohót, ahol egy egész ork sereg várt rájuk. De ekkor már közeledtek felülről a Pöröly klán harcosai is. Végül a két tűz közé került orkok hadrendje összeomlott és a túlélők egy része megpróbált kimenekülni a bánya alsó kijáratán.

   A győzelem megünneplése után Ingvar végre megmutatta Somának, hogyan kell tiszta ércből fegyvert kovácsolni és az én világjáró barátom már új fegyverével a vállán indult vissza a Tűz klánhoz. Valójában nem a klán, hanem Innos monostora volt Soma célja, de a hosszú és fárasztó útjukon mindenképpen meg kellett pihenniük Yasminnal a Tűz klánnál. Ráadásul a pihenőt egy régi ismerős, Lee házikójában tölthették. Lee pompás vacsorával szolgált, de egész este egyre azt kérdezgette Somától, nem tudna-e szerezni neki egy teleportkövet Vengardba, mert lenne ott valami igen fontos elintézni valója.

   A nordmari monostorban Soma gyorsan megszerezte a tűzmágusok engedélyét, hogy lemehessen egy kicsit kutatni a könyvtárba, és megnézhesse Innos oltárát az ősi barlangban, ahol az isten hajdan megjelent. A könyvtárban egy ősöreg könyvből kiderült, hogy Adanos egyik ereklyéjével Akascha Varant sivatagából Nordmarba jött, és észak embereinek hőseként magával vitte az ereklyét a sírba.

   Innos oltáránál pedig Soma egy újabb régi ismerősével, Miltennel találkozott. Az ifjú mágus egészen idáig jött, hogy az ősi, rúnák nélküli mágia titkait megismerje. De útja során szerzett egy Tűzserleget is. Mivel így már együtt volt mind a tizenkét serleg, Milten leírása szerint Soma újraszentelte őket, ismét feltöltve mindet mágiával. Az már sokkal kevésbé tetszett Somának, hogy Milten szerint szét is kellett osztania a Tűzserlegeket az arra érdemes lovagok között.

   Monostorból mindenesetre megint csak hosszú utazásra indult a két világjáró. Sorra felkeresték Akascha, Baldar, Berek, Ejnar, Angir és Snorre sírját, hogy a Tűz klán vezérének akarata szerint Soma megszerezze a hat ősi követ és azok segítségével az ősök tudását is. Mire az utolsó sírt is kitakarította és kifosztotta, Soma úgy érezte, egy életre elege van az élőholtakból! Nem volt elég több helyen is az orkok kutató csapataival megküzdenie, de minden barlangban komoly csatákat vívhatott az odatemetett, s csontvitézként feltámadt ősökkel is!

   Kalandjuk végén Soma nagy büszkén jelentette sikerét a Tűz klán vezérének, de csak egy még újabb feladatot kapott dicséret gyanánt. Kerth most az akarta, hogy Soma használja is a megszerzett tudást és űzze ki az orkokat Nordmarból!

 

   Ha korábban az élőholtakból volt elege Somának, most ugyanazt az orkokra is elmondhatta. Végeérhetetlenül vívta ellenük egyik csatát a másik után. Mintha a világ minden orkja Nordmarba jött volna, hogy ott verjen tábort! Soma nem győzte lenyilazni és kardjaival felaprítani a sok ellenséget. De végül mégis elérte a nagy célt, az utolsó ork harcosok is elmenekültek előle, hogy visszatérjenek távoli, még északabbra fekvő hazájukba. Soma meg mehetett és jelenthette végre Kerth-nek, hogy ezt a feladatot is elvégezte.

   Soma következő útja Xardashoz vezetett, hogy elmondja a vén mágusnak, sikerült megszereznie Adanos öt ereklyéjét. Elővigyázatból egyiket sem vitte magával a toronyba, de Xardas még csak látni sem akarta az ereklyéket. Csak adott Somának egy fókuszkövet, hogy az ereklyékkel együtt dobja a Pöröly klán nagy kohójába. Mert Adanos ereklyéinek megsemmisítése az első igai lépés az istenek háborújának befejezéséhez. Soma persze nem ígért semmit, csak iszákjába tette a fókuszkövet is. Megint csak nagy utazásra készült, mert kíváncsi lett, hogyan képzeli az ereklyék felhasználását Rhobar király és Zuben, a fejvadászok ura.

   Mielőtt Yasminnal az oldalán elhagyta volna Nordmart, Soma elvitte az egyik vengardi teleportkövet Leenek, aki roppantul megörült az ajándéknak.

 

 

Nordmarból Soma egyenesen Tippler, a vén pálinkafőző Faring alatti kunyhójába ment, mivel Yasmin nem tarthatott vele, amikor Vengard mágikus kupolája alá teleportálta magát. Yasmin nem nagyon lelkesedett, hogy a párja éppen a nagy hatalmú Rhobar királyt akarja kivallatni, hogyan képzeli felhasználni az ereklyéket, de Soma most sem engedett az elképzeléséből.

   Rhobar király örömmel hallotta, hogy Soma nem csak Xardasra talált rá, de a mágus terveit is kifürkészte. Azonnal meg is parancsolta hű alattvalójának, hogy szerezze meg és hozza elé az ereklyéket. Amikor kiderült, hogy Adanos ereklyéi már Soma birtokában vannak, a király a barátomra bízta Varant jogarát és megbízta új lovagját, hogy vigye az ereklyéket a nordmari monostorban Innos oltárához, majd kövesse a tűz istenének akaratát és ölje meg a királyság minden ellenségét.

   A nagy Rhobar király talán még folytatta volna parancsait, de ekkor betört a trónterembe Lee, aki valaha a király egyik tábornoka volt. Sem a testőrök, sem a király mágusa nem állhatták a hajdani fegyenc útját. Rövid, de annál véresebb tusa után Rhobar király halott volt. Lee pedig magát nyilvánította, ha nem is királynak, de Myrtana új urának.

   Soma kiosztott néhány Tűzserleget a halott király legjobb lovagjai között, aztán elhagyta a kupola alá zárt, romos Vengardot. Sietett vissza az ő Yasminjához, hogy folytathassák a lovagok mágiájának visszaállítását és megtudhassa, mit tenne Zuben az ereklyékkel.

 

 

   Zuben ugyanolyan izgalommal fogadta Somát Ishtarban, mint korábban Rhobar király Vengardban. A sötét mágus azonnal a barátom kezébe nyomta az örök vándor botját, hogy az ereklyékkel együtt vigye Bakareshbe, Adanos ereklyéit tegye Beliar oltárára, aztán kövesse az isten parancsait és ölje meg a fejvadászok minden ellenségét! Somának ez a megoldás éppen annyira nem tetszett, mint Rhobar király elképzelése. Eszében sem volt az ereklyékkel valamelyik háborúzó isten kezébe adni a győzelmet. Egészen mást gondolt. Esélyt akart adni az Adanos vízmágusait követő nomádoknak, a fejvadászok túlerejével szembeni túlélésre. Úgy döntött, megöli Zubent és sötétmágusainak többségét, hogy véget vessen a fejvadászok rabszolga-kereskedelmének.

   Bármilyen nagy sötétmágus volt is Zuben, Soma gyorsan elbánt vele. Annál nehezebb volt az ezután következő csata. Ishtar minden fejvadásza, Zuben minden embere Somára támadt, hogy bosszút álljon a sötét nagyúr haláláért. Soma a sziklába vájt palota labirintusában csalogatta és vagdalta le sorra az ellenfeleit, míg végül rajta kívül csak a felszabadult rabszolgák maradtak Ishtarban.

   Ha meg akarta rendíteni a fejvadászok uralmát, Somának Bakareshben is el kellett bánnia a sötétmágusokkal. Annyira azonban nem volt vakmerő, hogy egyedül támadja meg a várost és Beliar templomát. Yasminnal felkeresték Knut és Atres táborát Bakaresh előtt, hogy a nomádokkal, meg a hozzájuk csatlakozott banditákkal együtt rohanják le a várost. Kemény csata volt, mert a templom tűzlabdákat és jégdárdákat hajigáló mágusait nehezen lehetett megközelíteni és megölni. De alkonyatra némi pörkölődés és fagyás árán mégis elfoglalták a Bakaresht!

 

 

   Soma eddigre eldöntötte, hogy megsemmisíti Adanos ereklyéit, ahogyan azt Xardas tanácsolta. De nem hagyhatta, hogy szeretett Myrtanája az orkok uralma alatt maradjon. Yasminnal az oldalán sorra járta a megszállt városokat és felbátorítva a lázadásra hajlamos embereket, mindenhonnan kiverték az orkokat. Sok lázadó meghalt a véres csatákban, de mire Myrtana felszabadult, alig néhány ork maradt az országban. Azok is vagy megadták magukat, és rabszolgákként szolgálták az embereket, vagy néhány fős kis csapatokban bujkáltak, mint valami rabló bandák.

   A győztes csaták után Soma és Yasmin ismét felkapaszkodtak Nordmar havas-jeges vidékére. Elvitték az ereklyéket a Pöröly klán nagy kohójához, melynek mindent megolvasztó tüzét Xardas fókuszköve még jobban felhevítette, majd sorra beledobták mindet. Aztán visszatértek a vén mágushoz, aki nem kevesebbet kért tőlük, mint hogy vele együtt hagyják el a világot. Soma és Yasmin egymásra néztek, és az új kalandok ígéretére rábólintva követték Xardast az ismeretlenbe.

 

 

Vége

 

 

 

 

 

 

 
Óra
 
Mély űr
 
Regények
 
Versek
 
Kalóz történetek
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierj&#232;t!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre