Kopott kölcsön zubbonyában és overalljában türelmesen várta, hogy a teherzsilip lassan félresikló, vaskos ajtaján túl végre megláthassa az Egyes Bázis űrkikötőjét. Talán még egy kis örömet is érzett volna– ahogyan hazatéréskor illik –, ha nem áll mellette a Lynx másodtisztje, hogy átadja az állomás biztonsági szolgálatának, mint valami veszélyes foglyot. Amióta a Freeporton felkereste a SOL Társaság helyi vezetőjét, Clara egyfolytában úgy érezte, hogy becsapták. Szolgálta a Társaságot, harcolt érte, és csaknem oda is veszett a harcban. Végighallgatta a bajtársai halálordításait a Cymonide-B aszteroidái között sérülten sodródó fülkéjében. Fogságba esett, és persze mindent megtett, hogy „megmentőit” lerázva, nyomtalanul hazajuthasson az Egyes Bázisra és a jó öreg Dragon-ra. Mégis mindazok, akiknek menteni, segíteni kellett volna őt, úgy bántak vele, mintha elárulta volna a Társaságot. Kézről kézre, térhajóról térhajóra adták, míg végül nagy kitérőket téve végre ideért az Egyes Bázisra. De egész úton, egyetlen csillaghajón sem találta a helyét. Éppen olyan idegennek, szinte fogolynak érezte magát a Társaság térhajósai között, mint a kölyök-kapitány Thomas Doesson naszádján, a Freeportra vezető úton.
–Jöjjön, kisasszony!–érintette meg Clara könyökét a másodtiszt.–Már várnak ránk!
A lány először ingerülten elrántotta a karját, de aztán visszanyelte mérgét és engedelmesen kisétált a dokk-kapun. Hagyta magát a légzsiliptől néhány méterre várakozó őrmester és két katonája felé irányítani. Megvetően végigmérte a fegyveres biztonságiakat, akik árgus szemekkel követték minden mozdulatát, meg az adat-vizorját szorongató vezetőjüket. Egy pillanatra fel-horgadt benne vágy, hogy lassítás nélkül átvágjon közöttük, mindhármukat félrelökve az útjából. De csak egy pillanatig. Aztán két lépéssel előttük mégis megállt.
–Clara Towner?–kérdezte az őrmester, előbb az adat-vizorjára, majd a lányra tekintve.
–Talán Towner hadnagy!–robbant ki Claraból az eddig visszafojtott indulat.–És mi lenne, ha „vigyázz!”-ba kapná magát, amikor egy tiszttel beszél?! Láthatja abban az istenverte vacakban a nevemet, a képemet, és még a rangomat is! Mondja, őrmester, olvasni nem tud, vagy csak a képfelismeréssel vannak gondjai?!
–Megkérhetem, hogy azonosítsa magát?–emelte meg az őrmester az adat-vizort, tudomást sem véve a lány kifakadásáról.
Clara legszívesebben kiverte volna a kezéből a készüléket, de aztán nagyot fújva megpróbált lehiggadni. Bal kezét engedelmesen a kis képernyőn világító tenyér-forma ábrára helyezte. Megvárta, míg az adat-vizor pittyegett néhányat a szkennelés végeztével, aztán az őrmester arcát figyelve várta az eredményt.
–Üdvözlöm az Egyes Bázison, hadnagy!–tisztelgett az őrmester egy perc múlva, amint elolvasta a képernyőn felvillanó betűket. Zubbonyának zsebébe süllyesztette az adat-vizorját, és közben folytatta:–Kérem, hozassa le a csomagját a Lynx-ről hadnagy, mert parancsom van azt is átvizsgálni!
–Milyen csomagomat, maga … Most olvasta az adat-vizorján, hogy a Dragon hordozón van az állomáshelyem. Vagy azt hiszi, táskával a hátamon indultam bevetésre a vadászgépemmel?! Még szkafanderem sincs, mert Freeporton hagytam. Csupa kölcsön-cucc, van rajtam!
–Köszönöm a segítségét uram, végeztünk! Towner hadnagy mostantól a mi felügyeletünk alatt áll!–tisztelgett az őrmester a Lynx másodtisztjének. Aztán Clara felé fordult:–Kérem, kövessen hadnagy! Crowman alezredeshez kell önt kísérnem.
Charles Crowman alezredes az őrmesterre és két katonájára ügyet sem vetve, minden figyelmét az általuk kísért lányra koncentrálta. Csakhogy– bármilyen csinos volt is az irodájába lépő hadnagynő – ez a figyelem most nem a szebbik nemnek, hanem a holtnak hitt, de váratlanul mégis hazatérő pilótának szólt. Az alezredesre várt a feladat, hogy a szolgálati lapja szerint kiváló repülőst végleg tartalékba helyezze, mint megbízhatatlant, vagy javasolja ismételt beosztását valamelyik századba.
–Uram! Clara Towner hadnagy, az SMF-11-es Bulldog század pilótája jelentkezem!–állt meg az asztal előtt fejét feszesen felszegve a lány.
–Köszönöm, őrmester! Elmehetnek!–bólintott a biztonságiaknak Crowman, csak aztán fordult a lány felé:–Üdvözlöm az Egyes Bázison, hadnagy! Foglaljon helyet!
Clara katonásan leült a felkínált csővázas székre. Nagyon remélte, hogy a hivatalos azonosítás után végre visszatérhet a Dragon-ra, és csatlakozhat az időközben már biztosan újjászervezett Bulldog századhoz. De Crowman alezredes merev arca nem sok jót ígért.
–Remélem, nem érti félre hadnagy, de meg kell mondjam, alaposan meglepett bennünket a hazatérésével!–kezdte torokköszörülve az alezredes.–A Dragon legénysége ugyanis azt jelentette, hogy a teljes Bulldog század odaveszett, amikor megtámadták a Goliath konténer-hajót. A beszámolóik szerint a Goliath-ot a várt két naszád helyett legalább egy századnyi vadászgép is kísérte.
–Valóban odaveszett az egész századunk, uram. Mert az a konténerhajó egy csapda volt! Hordozóvá alakították, hogy leszámoljon a Dragon vadászaival. A hangárait konténereknek álcázták, és a vadászaikat profi módon, a lehető legjobb időzítéssel vetették be a támadó gépeink ellen.
–Tehát odaveszett az egész század …
–Igen, uram. Az én gépem is darabokra szakadt egy CDM-17-es naszád, a Stormhawk találataitól, amikor megpróbáltam segíteni a Dragon-nak. De a csata után a Stormhawk legénysége kimentett, és a konténerhajóra vitt. Akkor láttam a hangárrá alakított konténereket.
–Csak magát mentették ki, vagy másokat is?
–Tudtommal csak engem.
–Ah-ha. Szóval magát kimentették, és a hordozójukra vitték kihallgatni.
–Igen, uram. Természetesen mindvégig ragaszkodtam az előre megírt sztorihoz, hogy a Red Dragons pilótája vagyok. A hordozó parancsnoka, akinek a nevét egyszer sem mondták ki előttem, rá akart beszélni, hogy csatlakozzak hozzájuk, vagy legalább vezessem el az egyik naszádjukat a „rejtekhelyünkre”, a Red Dragons vezetőjéhez.
–Vagyis elhitték a fedő-sztorit–bólogatott elégedetten az alezredes.
–Attól tartok, azóta már tudják az igazságot, uram. Amikor nem voltam hajlandó az együttműködésre, egy felderítő naszádot indítottak, azt hiszem, a Red Dragons bázisához.
–Ennek így teljesen értelme, hadnagy! Miért akarták volna, hogy maga vezesse el őket a kalózok bázisához, ha már ismerték a pontos helyét?
–Fogalmam sincsen, uram.
–Akkor meséljen valami olyat, amiről mindent tud! Hogyan szökött meg a fogvatartóitól?
–Igazából nem kellett megszöknöm, uram. A Goliath parancsnoka utasította a Stormhawk kapitányát, hogy vigyen Freeportra. Ott pedig egyszerűen elengedtek. Előtte persze telerakták a ruháimat poloskákkal, meg nyomkövetőkkel, és remélték, hogy majd a társaim nyomára vezetem őket. Mikor az első lehallgatót megtaláltam, a szállodában hagytam mindenemet.
–Szóval ezért nincsen semmi csomagja. Ügyes megoldás volt, hadnagy!
–Köszönöm, uram!
Amilyen hálás volt Clara a röpke dicséretért, annyira meg is adta az árát az elkövetkező órákban. Előbb hosszan ki kellett fejtenie, miért veszi biztosra, hogy senki sem követhette a Stormhawk legénységéből Freeporton. Aztán sorra adhatta a lehető legrészletesebb személyleírást a naszád és a Goliath legénységének minden tagjáról, akivel csak volt szerencséje találkozni. Hamarosan zúgni kezdett a feje a rengeteg kérdéstől és a felidézett adatoktól. Ráadásul az alezredes időnként teljesen váratlanul visszakérdezett korábbi témákra is, mintha csak bele akarta volna zavarni a mondókájába. De Clara végig állta a sarat. Egészen a kihallgatás végéig. Csak akkor szorult el a torka, amikor Crowman alezredes közölte vele, hogy nem térhet vissza a Dragon-ra, mert a vezérkar döntése értelmében az elszenvedett katasztrofális veszteség miatt a Bulldog századot nem szervezik újjá.
–Azért ne keseredjen el, hadnagy!–próbálta vigasztalni az alezredes. –A magához hasonló, jó pilótákra mindig szüksége lesz a Társaságnak! Maga is hamarosan megkapja a beosztását valamelyik új századba!
Az aprócska komp ablakát szinte teljesen kitöltötte az Ares hordozó, amikor a pilóta végre leborította gépét és a nagy hajó alá bukott. Clara a hátsó ülésből kritikus szemmel méregette a háromszázötven méter hosszú térhajót, amíg elsuhantak mellette. A hatalmas, szürke testen védelmi lövegek kupolái, dokkok és rakodónyílások fedelei sorakoztak. De még halványan sem emlékeztetett az unásig ismert Dragon-ra. Felépítésében nyoma sem maradt a teherhajóktól örökölt, szekciók szerinti építésnek. Ahogyan a vadászgépek tucatnyi hangárjának, a külön raktér és motorblokknak sem. Az Ares egyetlen, szinte áramvonalas tömböt alkotott.
Clara egészen addig nem értette, hogyan és honnan indíthatja vadászait ez a monstrum, amíg a komp pilótája egy elegáns ívvel az Ares tatja alá nem kanyarodott. Akkor meglepetten látta a nagy hajó alsó részén ásító hatalmas kaput addig a néhány pillanatig, amíg a kis gép célra nem fordult. Aztán a motorjait leállító komp simán bevitorlázott a hangárfedélzetre, mintha csak egy hold felszínén szállna le éppen. A pilóta előresiklott gépével a hangár első harmadáig, ahol könnyedén lehuppantotta egy kivilágított négyszög közepére a kis kompot.
Bármennyire szokva volt is Clara vadászpilótaként a szűk helyeken való dokkoláshoz, a komp berepülése a hangárfedélzetre még benne is némi meghökkenést és szorongást keltett. De a következő pillanatban már a fedélzet két oldalán, vaskos kábelekkel lebéklyózva, katonás rendben álló vadászgépek sorai kötötték le a figyelmét. A zömök törzsű, három futóművükön pihenő gépek valamelyest nagyobbnak tűntek az ő megszokott, régi vadászánál, mégis csak egyetlen motorjuk volt, és keskeny, gallérszerű szárnyaik. Ezek a szárnyak fecskefarokként még a gépek hajtóművén is túlnyúltak. A fő fegyverzetként szolgáló négy lézervetőt jól láthatóan a pilótafülke alá, az orrfutó két oldalára építették be. De Clara a gépek mérete alapján biztosra vette, hogy ezeken kívül még belső fegyvertere is van az új vadászoknak, ahol rakétákat, esetleg bombákat hordozhatnak.
A lányban váratlan élességgel merült fel az a régi pillanat, amikor először állt a Dragon vadászgépei előtt. Azokat is ugyanilyen esetlennek, harcra alkalmatlannak érezte, míg a szimulátorban ki nem próbálta, mire képesek. Így várta is az új gépekkel való repülést, meg tartott is tőle, mert ezeket talán még esetlenebbnek látta.
–Jöjjön, hadnagy!–oldalazott végig a székek közti folyosón a pilóta.–De előbb zárja le a szkafanderét! Odakint, a fedélzeten zéró nyomás van!
A hatalmas, lustán forgó aszteroidák kegyetlenül ismerősnek és nyomasztónak tűntek a pilótafülke ablakán túl. Olyan volt minden, mintha megint a Cymonide-B rendszerében repült volna. Alig tudta elfojtani a késztetést, hogy hátranézzen, felzárkózott-e már mögé Roger White, a kísérője. Pedig jól tudta, hogy Roger ott veszett a Goliath elleni támadásban. Clara hosszú pillanatokig szidta Ritát, és persze saját magát is, amiért a kísérőjére bízta a helyszín kiválasztását. Bárhol szívesebben harcolt volna, mint ezek közt a sziklák között. De elég volt felidéznie Daniel gúnyos megjegyzését, amit az ebédlő ajtajában megeresztett, hogy megint elöntse a gyilkos bosszúvágy.
Aztán végignézett az aszteroidákon, és óvatosan érintésnyi közelségbe manőverezett az egyikhez, hogy ellenfele minél később fedezhesse fel. Közben éberen leste saját szenzorait. Mindenképpen neki kellett előbb meglátnia hozzá hasonlóan bujkáló ellenfelét. Tudta, ha most veszít, az mindennél rosszabb lenne.
Két hónapja, amikor a Hammer századhoz vezényelték, Clara szentül hitte, hogy lassan meg fogja szokni Daniel Preen csipkelődését. De nagyot tévedett. Ahogyan a kiképzés során javult a teljesítménye az új vadászgéppel, úgy lett egyre kegyetlenebb Daniel szurkálódása. A század legjobb pilótája már a harcedzett újonc csatlakozását is nehezen viselte. Azt pedig még kevésbé tudta megemészteni, hogy Clara nő létére sorra túlszárnyalta az ő legjobb teljesítményeit. Nem is fukarkodott az epés, sokszor már bántó megjegyzésekkel.
–Kiváló pilóta?–jegyezte meg ma is Daniel erőltetett nevetéssel, a kelleténél jóval hangosabban, amint a barátaival belépett az ebédlőbe. –Ne nevettess már! Miféle pilóta az, akit egy böhömnagy naszád is kimanőverez légiharcban? Persze mit is tanulhatott volna egy olyan században, amelyik csak célpontnak volt jó?
Az elmúlt hetek alatt Clara az ellene irányuló gúnyt is egyre nehezebben viselte. Halott barátainak ilyen lekezelése hallatán egy pillanat alatt elöntötte a méreg. Rita ijedt csitítgatására ügyet sem vetve szinte lerohanta a tálcájával a pultnál álló Danielt. Hatalmas kísértést érzett, hogy Preen mindig makulátlan egyenruhájára borítsa az ebédjét, de aztán mást gondolt. Megelégedett annyival, hogy kihívja egy szimulátor-párbajra. Hiszen tudta, semmivel sem alázhatná meg jobban, mint ha pilótaként legyőzi!
–Rendben!–bólintott vigyorogva a kihívásra Daniel.–Máris induljunk, vagy megebédelhetek előbb?
–Ne keress kifogásokat! Ha félsz kiállni ellenem, mondd azt!
–Félni? … tőled? Még bemelegítésnek is kevés vagy! Remélem, a kísérődet is hozod, hogy ne érjen túl hamar véget a csata!
–Én párharcra hívtalak ki–szegte fel a fejét dacosan Clara, aztán gúnyosan hozzátette:–De te persze elhívhatod a kísérődet, ha egymagad nem vagy elég tökös egy ilyen próbához!
A szóváltás híre futótűzként terjedt el az Ares fedélzetén. A szimulátor-terem felé menet egyre többen csatlakoztak a két pilótához. Mire Clara és Daniel beszíjazták magukat az üléseikbe, kísérőik pedig kiválasztották a csata helyszínét, kisebb tömeg verődött össze körülöttük. Clara fél füllel azt is hallotta, hogy fogadásokat kötnek, és az sem kerülte el a figyelmét, hogy bár többen tették a pénzüket Daniel Preenre, éppen elegen voltak, akik az ő győzelmében bízva tartották a tétet.
A műszerfalon váratlanul pittyegni kezdett az egyik szenzor, jelezve, hogy az aszteroida horizontja fölött megjelent Daniel gépe. A lánnyal ellentétben Preen meg sem próbálta álcázni magát. Harcra készen repült végig a hatalmas sziklák között, hogy a magasból csaphasson le ellenfelére, amint felfedezi valahol. Clara óvatosan a felszín közelében maradva fordult utána a másik vadásznak. Megvárta, míg Daniel elhaladt felette, aztán ütközésig rántva a gázkart, teljes gyorsulással emelkedni kezdett, és a nyomába eredt.
Preen szinte azonnal észrevette a támadást, és vad orsóba pördítette gépét, hogy kiszámíthatatlan irányba kitörve összezavarja Clarat. De hiába próbálkozott. Nem volt kísérője, akivel kétfelé válva megtéveszthették volna a váratlanul felbukkanó üldözőt. Clara könnyedén lekoppintotta Daniel manőverét, és az első forduló végére lőtávolba került ellenfelétől. Innentől aztán már nem is történt semmi igazi változás a csatájukban. Preen egyre keményebb figurákat vetett be, végre az aszteroidák fedezékét is igyekezett kihasználni, félelmetes közelségben húzva el némelyik mellett. De Clara– ha nem is volt mindig lőhelyzetben – könnyedén utánacsinált mindent, egyetlen pillanatra sem maradva le tőle. Vagy tíz percig kergette az egyre kétségbe esettebb Danielt, hogy egyértelművé tegye a fölényét. Aztán egy tökéletesen célzott sorozattal pontot tett a párviadal végére.
A szimulátorból kilépve Clara harsányan éljenző tömeg közepén találta magát. Mindenfelől gratuláltak a győzelméhez, a vállát veregették, a kezét szorongatták. „Tudtam én!”, Megmondtam előre!” kiabálták a fülébe boldogan. Mintha a teremben senki nem is fogadott volna Preenre. Mintha mindenki Clara diadalára számított volna. Még annyi helyet is alig akartak adni a lánynak, hogy a fülkéjéből sötét képpel előkászálódó Danielhez mehessen.
–Azt hiszed, most hasra esek a nagy tudásod előtt?–vicsorgott Daniel.
–Nekem elég, hogy a harcban megtetted! De annyit azért illene elismerned, hogy nagyobb volt a szád, mint a tudásod!
–Igaza van a lánynak, Preen!–kiabálta be valaki Clara háta mögül.–Úgy játszott veled, mint macska az egérrel!
–Na és ha egyszer legyőztél?–rántott egyet a vállán Daniel, aztán csak úgy halkan odabökte az elforduló lánynak:–De én akkor is a saját erőmből vagyok itt, nem az árulásomért cserébe, mint te!
Clara egy pillanat alatt hátraperdült és figyelmeztetés nélkül, irtózatosan képen törölte a férfit. Gyakorlott harcosként azonnal folytatta is a támadást, mielőtt még Daniel igazán magához térhetett volna. Elkapta a férfi reflexből ütésre lendülő kezét, csavart rajta egyet, majd mellé lépve elkaszálta a lábait, hogy az állára irányzott könyökléssel a földre terítse.
Nem igazán volt ideje befejezni az akciót, mert szeme sarkából egy fenyegető mozdulat villanását látta, és védekezésre készen azonnal az újabb támadó felé fordult. De elkésett. Preen kísérője fájdalmas nyögéssel hajolt hátra, hogy jobb karját megóvja az eltöréstől. Csuklóját egy űrgyalogos tartotta a markában, és csavarta-feszítette, mozdulatlanságra késztetve az orvtámadásban megakadályozott embert.
–Nyugi, kislány!–vigyorgott a katona.–Éppen azt magyaráztam ennek a pajtinak, hogy ha két ember vitázik valamin, nagyon illetlen dolog egy harmadiknak közbeszólni.
Csak jóval később, a Piszkosingesben, derült ki, hogy a katonát Joseph Lampkinnek hívták és az Ares fedélzetére vezényelt negyedik űrgyalogos századot erősítette. Ehhez persze Claranak előbb meg kellett őt hívnia egy italra, amiért a segítségére sietett, aztán még szabad asztalt is találniuk kellett, ami kész művészetnek bizonyult. A Piszkosinges ugyanis szinte mindig tele volt a szolgálatukat éppen letöltött katonákkal, térhajósokkal és pilótákkal, akik élvezték a hordozónak az űrvárosok bárjaira leginkább emlékeztető részlegét.
–Te mindig ilyen keményen, vagány módon intézed a vitáidat?–kérdezte Joseph az asztalra koppantva a második pohár italt. Mert a Piszkosingesben nem voltak felszolgálók. Aki saját asztalához akart ülni, az kénytelen volt magának kivinni a csapostól megkapott italát.
–Vannak sértések, amikre nem lehet más választ adni–vonta meg a vállát Clara a pohara után nyúlva.
–Vannak. De a legtöbb sértésre sokkal jobb, ha szavakkal válaszol az ember, mintha ököllel tenné.
–Akkor is ezt mondanád, ha téged neveznének árulónak? Biztosan hallottad, mit mondott az a mocsok!
–Hallottam. Te tudod, hogy nem vagy áruló. Én meg hiszek neked. Akkor miért hagyod, hogy zavarjon egy ilyen bunkó szövege?
–Mert ma még csak ő mondja. De holnap már sokan hinni is fogják!
–Ne is törődj velük! Úgysem tudsz mindenkinek megfelelni–fogta két tenyere közé simogatóan Joseph a lány kezét.–Csak a saját elvárásaidat teljesítsd!
–Hé! Lassíts egy kicsit!–húzta el a kezét Clara.–Ne légy túl rámenős, mert a végén még téged is kénytelen leszek orrba verni!
–Pedig azt hittem, kellemesen eltöltjük ezt az estét kettesben!–vigyorodott el szemtelenül a férfi.
–Annyira azért nem vagyok hálás a segítségedért!–nevetett fel kényszeredetten Clara.–Talán majd legközelebb! Ha egyszer megint összefutunk.
Clara unottan nézte, amint a civilbe bújt tiszt elhelyezkedett az asztal mögött, akkurátusan maga elé készítette az adat-vizorját és a komját. Egyenként végigmérte a hozzá hasonlóan civil overallt hordó hat pilótát, összevetve őket az adat-vizor képernyőjén csak általa látható képekkel, aztán egy röpke torokköszörülés után kemény, érces hangon beszélni kezdett:
–Üdvözlöm önöket, hölgyem és uraim! Itt az ideje, hogy ismertessem önökkel a feladatukat. Holnap önök részt vesznek egy teherhajó elleni támadásban. A feladatuk egészen pontosan a célpont kíséretét ellátó három kijelölt naszád lelövése lesz. Ha végeztek velük, át kell repülniük rendszer külső térségében, a navigációs komputerükben megadott ponton várakozó Ares hordozóra.
–Harc közben a teherhajóra is tüzelnünk kell, uram?–kérdezte Daniel.
–Nem a teherhajó elleni harc a feladatuk, Preen hadnagy! Önöknek csak annyit kell tenniük, hogy eltávolítják a kíséret naszádjait a védett hajó közeléből és likvidálják a kijelölt egységeket. Ha további kérdései lennének az akció ezen részét illetően, az eligazítás után bátran tegye fel őket Towner hadnagynak! Ő már éppen elég tapasztalatot szerzett efféle bevetéseken!
–Igen, uram!
–Akkor ha megengedi, folytatnám az eligazítást! A bevetésen önök a Starqueen saját vadászai mögött, második hullámként repülnek. A célpontot öt naszád, és hat űrvadász biztosítja. Elsőként a kísérő naszádok szállnak szembe önökkel és a Starqueen vadászaival. Moose és Pruett hadnagyok támadják meg a Lucky Lady és a Pearl naszádokat. El kell csalniuk-kergetniük valahogyan a teherhajó közeléből a célpontjaikat. Magukra bízom, hogyan érik ezt el. Táncoltassák meg őket keményen, akár le is nullázhatják a pajzsukat, de TILOS meglékelniük a két naszád bármelyikét is! Megértették?
–Igen uram!–csattan csaknem egyszerre a két megszólított válasza.
–Lássuk a komolyabb akciókat! Buckner hadnagy feladata lesz a Pelican likvidálása, Preen hadnagyé a Snowbird lelövése. Az ötödik naszádot, a Stormhawk-ot külön jutalomként Towner hadnagy kapja. Lézerekkel gyengítsék meg a pajzsukat, aztán a biztonság kedvéért rakétával semmisítsék meg a célpontjukat! A Stormhawk raktere tele van egy toborzó rakományával, de a másik két naszád is teherrel repül, nem lesz túl nehéz dolguk.
–És az én feladatom mi lesz, uram?–kérdezte Alex Yenzer, akinek nem maradt célpont.
–Maga lesz a tartalék. A Starqueen vadászai mögött marad, és annak a társának segít, akinek arra szüksége lesz.
–A Starqueen vadászainak is segíthetek, uram?
–Nem! Már Preen hadnagynak is világosan megmondtam, hogy az önök feladata csak az öt naszád eltávolítása, nem pedig a teherhajó elleni támadás. Megértette végre Yenzer hadnagy, vagy önnek külön el kell magyaráznom?!
AJÁNLOM AZ OLDALT