1602. augusztus 01.                               10 óra 47 perc

    Granda Avilia-hoz közel, Ny-DNyugat

   Shark Island-ról egyenesen El Caimano felé indultam, hogy Ronald elsőként érkezhessen Chaktcha szigetéhez. Úgy terveztem, hogy elvitorlázok Granda Avilia és Isla Ballena mellett is, ha pedig spanyolokkal találkoznánk, a Sea’s Lord remélhetőleg elég gyors lesz a meneküléshez. Nem is történt semmi baj, egészen Granda Avilia magasságáig. Akkor sem a spanyolokkal gyűlt meg a bajunk. Csaknem pontosan nyugatra a spanyol szigettől két, utunkat álló pirat hajóval kellett megvívnunk.

   A két pirat fekete lobogóval az árbocán közelített felénk. Szél alatt futottak és keresztezték az utunkat. Az élen haladó Hound már meglehetősen távolról elébünk lőtt. Igazából nem akartam harcolni velük, inkább megkerültem volna őket. Csakhogy ehhez fel kellett volna adnom az irányunkat, és órákon át, vagy akár egy egész napig is menekülni a támadóink elől. Ennyi időt azonban nem pazarolhattam rájuk. Elfordítottam a Sea’s Lord-ot és tüzet vezényeltem. Dreyfus nemcsak a piratokat lepte meg első sortüzével, hanem engem is. Hittem is, nem is a dicsekvését Gray Sails kocsmájában, amikor mindenáron el akart szegődni a hajómra. De most, amikor egyetlen sortűzzel szinte teljesen lecsupasztotta a Hound keresztrúdjait, el kellett ismernem a tudását.

   Dreyfus következő áldozata a huszonhat ágyús Ferret volt. Hirtelen fordulónk miatt a karavella a Sea’s Lord tatja mögé került. A két tatágyú lövedéke hatalmas reccsenéssel vágódott a pirathajó oldalába. A legnagyobb meglepetésemre a kalózok erre azonnal megfordultak és menekülni kezdtek. Ezzel viszont egyenesen a mi malmunkra hajtották a vizet, hiszen a csúfosan megtépázott, magára maradt Hound képtelen volt ellenállni a támadásunknak. Négy sortüzet lőttünk rájuk a jobb mellvédről, az utolsót már kartáccsal. Aztán fergeteges rohammal elfoglaltuk a pinasse-t.

   Egy óra alatt átraktunk minden olyan árut a Sea’s Lord-ra, amiért tapasztalataim szerint jó árat kaphattunk El Caimanon. Rakodás közben a Hound egyre jobban leadta a tatját, és amikor magára hagytuk, hamarosan el is süllyedt.

   Végezve a pinasse-szal, visszaálltunk eredeti irányunkra és folytattuk az utunkat, ügyet sem vetve a láthatáron kétségbeesetten észak felé menekülő Ferret karavellára.

1602. augusztus 08.                               18 óra 44 perc

    El Caimano-hoz közel, DNyugatra

   A két pirattal vívott csata után békésen elvitorláztunk Granda Avilia és Isla Ballena mellett is. Már egészen közel jártunk El Caimanohoz, amikor egy hatalmas, két ütegsorában hatvannégy ágyút hordó spanyol hadigalleon próbált megállítani bennünket. Angol privateerként nem hagyhattam, hogy egy beképzelt spanyol kapitány ellenőrizze, vagy esetleg átkutassa a hajómat. A Medea türelmetlen zászlójeleire ágyúval feleltünk. Dreyfus és különleges csatakígyóink jóvoltából rögtön el is találtuk a spanyol hajót.

   Sajnálatosan a Medea-t nem lepte meg annyira a válaszunk, mint azt reméltem. Bíztam benne, hogy néhány találat után a spanyolok felhagynak a hiábavaló üldözéssel. Ehelyett a hadihajó kapitánya azonnal válaszolt a sortüzünkre. Nehéz lövegeinek mennydörgő sortüze persze semmiféle kárt sem tett a hajómban.  A Sea’s Lord könnyedén meg tudott volna szökni behemót ellenfele elől, de Dreyfus engedélyt kért, hogy kipróbálhassa új, saját készítésű bombáit. Nem szerettem ok nélkül kockáztatni a hajómat, de roppantul kíváncsi voltam, mit eszelt ki az új tüzérem. 

   Az eredmény elképesztő volt. Kilenc fontos lövedékeink a becsapódásuk után felrobbantak és hatalmas károkat okoztak a Medea fedélzetén. Matrózok tucatjait kaszálták le, tüzeket okoztak, és méretes réseket téptek a nagy hajó oldalába. A harmadik sortűz becsapódásakor a korábbiaknál jóval nagyobb robbanás hallatszott a spanyol hadihajó felől. Amikor némileg eloszlott a füst, megdöbbentő látvány tárult a szemünk elé. A hatalmas hadigalleon jobb oldalából hatalmas darab hiányzott. A tépett roncsok között be lehetett látni az ütegfedélzetekre.

1602. augusztus 09. –                            10 óra 24 perc

    1602. augusztus 11. El Caimano      6 óra 06 perc

   Délnyugatról érkezve El Caimano elé, nem volt szükség a szokásos tiszteletkörre, mert az őrszem az árbockosárból végig láthatta a teljes kikötőt. Bátran behajóztunk az öbölbe és horgonyt vetettünk a rakpart közelében. Mire a városka templomában delet harangoztak, asztalnál ültem a Vén Kajmánban Ronalddal. A kapitány alig várta a gray sails-i híreimet. Kaján vigyorral hallgatta, milyen megrázó élményt szereztem Fredericknek a Fekete Folttal. A figyelmeztetésemre viszont, hogy a Szeplős keményen felkészült a csatára, Ronald csak legyintett. Azt mondta, hogy sem Frederick, sem a gallionja nem veheti fel a versenyt vele és az ő Dread Knight-jával. Különben sem élhet senki örökké. Ha bosszút tud állni a barátja gyilkosán, már nyugodtan fogadja a halált.

   Később Ronald egy kis bőrzsákocskában átadott kétezer aranyat, hogy ne legyen teljesen elvesztegetett idő a gray sails-i utam. Tudom, ostobaságot cselekedtem, de nem hagyhattam fejjel rohanni a falnak a Jogászt. Biztosra vettem, hogy Frederick nem egyedül fog Chaktcha-ra hajózni. Persze fűtött a bosszúvágy is, hiszen nem feledhettem el a Szeplős sértéseit, sem pedig a válaszul adott ígéretemet. Így aztán felajánlottam Ronaldnak, hogy elkísérem a leszámolásra. Elfogadta a felkínált segítséget, de kikötötte, hogy csak akkor avatkozhatok be a csatába, ha Frederick gallionja nem egyedül érkezik, vagy a Dread Knight már elmerült.

1602. augusztus 13.                               14 óra 24 perc

    El Caimano-tól távol, Keletre

   Nagyjából félúton járhattunk Chaktcha felé, amikor a távolban három egymást kerülgető hajót pillantottunk meg. Hamarosan meghallhattuk az ágyúdörgést is, mert éppen csatáztak. Közelebbről aztán az is kiderült, hogy egy fekete lobogós fast warship harcolt két spanyol galleonnal. Még mielőtt elgondolkodhattam volna, hogy mit is akarok tenni, Ronald a Dread Knight-tal nekitámadt a kisebb spanyol hajónak, a harmincnyolc ágyús Galgo Blanco-nak.

   Ha már segítséget ígértem a Jogásznak, a spanyolokkal szemben sem hagyhattam magára. Követtem Ronaldot és elhúzva a hatalmas Rata Encoronada előtt, lehetőséget adtam Dreyfusnak egy sortűzre. Az eredmény szinte sokkoló volt. A teljes bal mellvédről leadott sortüzünkből négy-öt lövés is eltalálta a spanyol galleont, mégpedig kényelmetlenül közel a vízvonalhoz. A Rata Encoronada az orrán tátongó léken át beömlő víztől percek alatt lelassult, egy órával később pedig leadta az elejét és merülni kezdett.

   A magára maradt Galgo Blanco erre félbehagyta a harcot és kétségbeesett menekülésbe kezdett, de nem juthatott messzire. A szorult helyzetéből kisegített Comet, a Dread Knight és a Sea’s Lord tüzérei hamarosan őt is a tenger fenekére küldték. Csak ekkor derült ki, hogy Ronald és Joe Fry, a Comet kapitánya jól ismerték egymást. Joe Fry megköszönte a segítségünket, sok szerencsét kívánt eljövendő csatáinkhoz aztán a távolban menekülő egyik karavella után eredt.

   Habár nem a zsákmány kedvéért támadtunk rá a spanyolokra, mégsem kellett üres kézzel folytatni az utunkat. A Devon Galera karavella balszerencséjére kelet felé próbált egérutat nyerni. Másfél óra alatt utolértük és megadásra kényszertettük. A rakományán megosztoztunk Ronalddal, a lefegyverzett spanyol hajót pedig útjára engedtük.

1602. augusztus 16.                                3 óra 39 perc

    Chaktcha előtt, Északra

   Jó időzítéssel, hajnalban értünk Chaktcha elé és Ronald bizony hálát adhatott az égnek, amiért elfogadta a segítségemet. Tizenkét ágyús kis gallionja talán egy félóráig, ha ellenállhatott volna a Szeplős gallionjának és a kíséretében lévő harminckét ágyús hadihajónak. Ha egyedül jön, csak a dicstelen halál, vagy a szégyenteljes megfutamodás maradt volna a számára. Így azonban mutathattunk ellenfeleinknek egy kegyetlen trükköt. A Sea’s Lord ágyúival nagy távolságból vettük tűz alá az öbölben lehorgonyzott hajóikat. A Szeplős és kísérője a láttunkra persze azonnal felszedték a horgonyt és támadásra indultak. De legalább fél órán át küszködtek a széllel, és a mi golyózáporunkkal szemben, amíg átjutottak a sziget szűk bejáróján.  Amikor végre kijutottak a nyílt tengerre, egy-egy ellen osztoztunk rajtuk. Ronald a Szeplős Horned Rat nevű gallionjára támadt, így nekünk maradt a Ghost Fire.

   A harminckét ágyús hadihajó kapitánya gyorsan felmérte, hogy nagy távolságból igen kevés esélye van az ágyúink ellen. Ezért elszántan rohamozott, hogy közelharcra kényszerítsen, és végre kihasználhassa legénységének túlerejét. Csakhogy az én fürge Sea’s Lord-omat nem lehetett olyan könnyen utolérni. Mire a csáklyázásra sor kerülhetett, tönkrelőttük a Ghost Fire-t és alaposan megritkítottuk a legénységét is. Így aztán a fedélzeti tusában sem maradt sokkal több esélyük a piratoknak, mint a tűzpárbajban. Alig egy fertályóra alatt kemény csatában levertük az ellenállásukat, bár közben mi is veszítettünk öt embert.

   Mire végeztünk a Ghost Fire-rel, Ronald is leszámolt a barátja gyilkosával. Neki ugyan nem voltak olyan kiváló ágyúi, mint a Sea’s Lord-nak, de a legényei legalább olyan bátrak voltak, mint mi. Elszánt támadással megcsáklyázták ellenfelüket, ezzel egyetlen sortűzre hagyva csak időt a nagyobb hajónak. A Szeplős holtteste Horned Rat nevű gallionjával együtt szállt a tenger fenekére. Délre kifosztottuk az elfoglalt Ghost Fire-t, aztán meglékeltük azt is. Ronald sérült Dread Knight-jával visszaindult El Caimanora, én pedig elkísértem a Sea’s Lord-dal, hogy biztosítsam az útját.

1602. augusztus 21. –                            22 óra 19 perc

    1602. augusztus 25. El Caimano      6 óra 04 perc

   Késő este érkeztünk vissza El Caimano elé. Szokásom szerint a nyílt tengeren akartam megvárni a reggelt, de Ronald egyenesen bevitorlázott a kikötőbe. Követtem a kisebb hajót, és hamarosan le is horgonyoztunk a part közelében. Ronald kapitány átkiáltott hozzánk, hogy a tisztjeimmel együtt vár a Vén Kajmánhoz címzett fogadóban, ahol végre áldomást ihatunk chaktchai győzelmünkre. Gyorsan rendbe szedtük magunkat, kijelöltem az őrséget, aztán a legénység nagyobb részével együtt partra szálltunk és igyekeztünk senor Ponderabilidad fogadójába.

   Az áldomásból, amit Ronald fizetett, reggelig tartó ivászat lett. Hatalmasat mulattunk és másnap igen fejfájósan kellett felkeresnem senor Mentatot, hogy megalkudjak vele a Devon Galera-ról és a Ghost Fire-ről szerzett zsákmányra. Szerencsére a kis spanyolt elbűvölték a karavelláról származó vászon-bálák. Délre össze is szedtünk egy remek rakodó brigádot és a rakpart mellé vontatott Sea’s Lord hombárjaiból estig ki is raktuk a vászon felét. Közben persze nem tudtam megállni, hogy ne vásároljam fel senor Mentato ébenfáját és mahagóniját, így aztán a rakodással csak harmadnap délután végeztünk.

   Amíg én az üzleteimmel voltam elfoglalva, Ronald kapitány a várostól nyugatra fekvő lapos part elé manőverezett a Dread Knight-tal, aztán legénységével nekikészült a kis gallion partra húzásának és javításának. Az ágyúkat és a rakományt hevenyészett sátrakban helyezték el a parton, aztán felbéreltek egy csapatnyi helyi halászt és csörlőkkel addig vontatták fel a partra az oldalára döntött kis galliont, míg szabadon hozzáférhettek a sérülésekhez, melyeket a Horned Rat ágyúi okoztak.

   Éppen dolgozni kezdtek Ronald kapitány ácsai, mikor huszonötödikén reggel felszedtük a horgonyt és elindultunk Belflor felé. A Dread Knight mellett elhaladva lobogónkkal tisztelegtünk bajtársaink előtt, aztán kifeszítettük minden vitorlánkat és elhagytuk a spanyol szigetet.

1602. augusztus 26.                               8 óra 41 perc

    El Caimano-hoz közel, DNyugatra

   Még csak egy napja vitorláztunk Belflor felé, amikor két spanyol hajó akadt az utunkba. Egy hasas, lomha trade galleon és tizenhat ágyús kísérője. Egy kevéssel délebbre vettem az irányt, hogy ágyúlövésnyinél távolabb haladjunk el a két spanyol hajó mellett. De a San Leandro speedy gallion magára hagyta a gondjaira bízott teherhajót és támadásra indult ellenünk.

   A spanyol gallion manőverét látva harci riadót fúvattam, de becsületesen megvártam, hogy a San Leandro adja le az első lövést. A spanyol kapitány nem is késlekedett sokáig. Néhány száz lépésről elébünk lövetett. Azonnal meg is fizetett elbizakodottságáért. A Sea’s Lord első sortüze alaposan megszaggatta a San Leandro vitorláit. A sortűz után élesen elfordítottam a hajómat, így a spanyolok válasza messze mögöttünk csapódott a tengerbe.

   A csata további részében Dreyfus ismét kitett magáért. Egyik találatot a másik után érte el a spanyol hajón. Félórai ágyúzás után a San Leandro elveszítette a tatárbocát, bal oldali tüzérségének a felét és ráadásul léket is kapott. Magára hagytuk a harcképtelen galliont és a lomha San Pasqual felé vettük az irányt. A húsz ágyús galleon kapitánya azonban nem várta meg, hogy tűz alá vegyük a hajóját. A hősiesség legveszélytelenebb módját választva bevonta a lobogóját és megadta magát.

   Felmérve a San Pasqual rakományát, úgy döntöttem, hogy az egész hajót magammal viszem zsákmányul. Don Fernando Mendez kapitányt és embereit csónakokba parancsoltuk és elindítottuk a távolban imbolygó San Leandro felé. Az elfoglalt galleon irányítását Artois de Moulette-re bíztam, és hamarosan tovább vitorláztunk Belflor irányába.

1602. augusztus 30. –                              8 óra 36 perc

    1602. szeptember 14. Belflor             6 óra 07 perc

   Kora délelőtt vetettünk horgonyt Belflorban, de egy nagy, lomha galleon és az őt kísérő pinasse persze nem keltett akkora feltűnést, mint amikor legutóbb az Aguila-t hoztam eladni a francia városkába. Mindenesetre monsieur Neuville mindent megvásárolt, amit a San Pasqual fedélzetén hoztunk, mégpedig meglehetősen jó áron. Másnap, még éppen csak elkezdtük kirakni a zsákmányolt galleon rakományát, amikor elhívtam a kikötőbe monsieur Versint. A hajóépítő mester nem volt éppen elragadtatva a hasas spanyol hajótól, de végül hosszas alkudozás után hajlandó volt 13’700 aranyat adni érte. A tenyerébe csaptam, és két nappal később, amikor befejeztük a kirakodást, megszabadultam a San Pasqual-tól is.

   Hazudnék, ha azt mondanám, hogy az üzleteim inté-zése közben eszembe sem jutott a szép Jacqueline de Bijou, de sikerült megállnom, hogy ne menjek a palota elé leskelődni. Egészen a rakodást követő napig, amikor is teljesen véletlenül megpillantottam az én angyalomat, amint éppen vásárolni indult. Illő távolból követtem egyik üzlettől a másikig, és természetesen vissza a palotához is. Aztán kimenőt adtam a legénységemnek, és úgy intéztem a dolgaimat, hogy a lehető legtöbb időt tölthessem a kormányzói palota közelében.

   Majd két hétig kísérgettem távolról minden útján az angyalarcú Jacqueline-t. Semmi kedvem sem volt visszatérni Highrock-ba, pedig sir Mortons biztosan nagyon várta már a jelentésemet a piratokról, akiknek az elfogásával három hónapja megbízott. Végül azért csak elhagytam Belflort, de addigra már majdnem eltelt a szeptembernek is a fele.

1602. szeptember 16.                               5 óra 59 perc

    Isla Ballena-hoz közel, DNyugatra

   Jó széllel, békésen vitorláztunk Higrhrock felé, amíg el nem hagytuk Isla Ballenat. Utunk második napjának reggelén, a spanyol szigettől délnyugatra azután találkoztunk egy vörös-sárga lobogós wargalleonnal. A két ütegsoros Yegua Real először roppant békésnek tűnt, de közelebb érve megpróbálta elvágni az utunkat és elébünk lőtt.

   Elfordultunk a negyvenhat ágyús hadihajó mellől és kissé távolabbról viszonoztuk barátságtalan üdvözletét. Három lövedékünk is eltalálta a spanyol galleont, az egyik éppen a félfedélzet mellvédjét szakította át és megritkította az ott álló tiszteket. Erre a Yegua Real bőszülten utánunk fordult, és ezzel lehetőséget adott Dreyfusnak, hogy leszaggassa a vitorláit.

   Egy fél órával később, a szinte mozdulatlan spanyol hajó már csak célpontnak minősült. Tüzéreink, akiket Dreyfus alapos kiképzésben részesített az elmúlt hetek-ben, most megmutatták, mit tanultak. Egy órán át lőtték tehetetlen ellenfelünket. Ez alatt a Yegua Real elveszí-tette tatárbocát és főárbocának felső részét, tüzérségének közel egy harmadát, és egy sor léket is kapott. Amikor megcsáklyáztuk a spanyol hadihajót, kiderült, hogy legénységének és tisztjeinek zömét szintén lemészárolták a találataink. A megmaradt spanyol matrózok fegyvereiket eldobálva megadták magukat félelmetes üvöltéssel támadó embereimnek.

   Szívesen magammal vittem volna az elfoglalt Yegua Real-t, de két súlyos probléma miatt nem tehettem. Nem volt elég emberem a két hajó kezeléséhez, és ráadásul a spanyol hajó már süllyedt, amikor elfoglaltuk. Persze abban sem voltam biztos, hogy sir Mortons örült volna a békeidőben elfogott kasztíliai hadihajónak.