7. A száműzött

1603. március 03. –                                  5 óra 59 perc

    1603. március 03. Tendales            14 óra 25 perc

   Sir Mortons dühkitörése alaposan megváltoztatta az életemet. Eddig angol privateer voltam. De mihez fogjak ezután? Nyilvánvaló, hogy sir Mortons hamarosan az Archipelagok minden angol kikötőjébe elküldi az ellenem kiadott körözését. Ha nem akarom kötélen végezni, mostantól kerülnöm kell az angol szigeteket. De Tendales-ba mindenképpen el kellett mennem. Az Archipelagokon csak két angol kormányzó volt. Sir Mortons-t nem volt érkezésem megkérdezni Peter Ordoról, bár hozzá aligha indulhatott a Beltrop elöl menekülő pirat, hiszen Highrock kormányzója jó pénzért a városát is eladta volna. Már csak sir Brinnél próbálkozhattam Ordo nyomára jutni.

   A Sea’s Lord gyorsaságának hála, jóval kegyvesztésem híre előtt érkezhettem Tendales-ra. Amint kikötöttünk, puccba vágtam magam, siettem a városházára és alig vártam, hogy sir Brin titkára beszólítson a cifra ajtón az ifjú kormányzó irodájába. Kicsit talán kapkodva mondtam el Tendales urának, hogy nemrégiben egy piratvezér az életemre tört és csupán egyetlen emberről tudok, aki megmondhatná, hogy miért. Sir Brin szórakozottan bólogatott a történetemet hallgatva. Majd mielőtt megemlíthettem volna Ordo kapitányt, közbeszúrta, hogy egy cipőben járunk mi ketten. Egy hete felkereste egy régi ismerőse és azt tanácsolta, hogy azonnal hagyja el Tendales-t, mert veszélyben forog az élete. Bár már közel tíz éve ismerték egymást Peter Ordoval, a kapitány mégsem volt hajlandó semmi közelebbit mondani a veszélyről, ami sir Brinre leselkedett. Mikor látta, hogy sir Brin semmiképpen sem hagyja el a városát, a kapitány elvitorlázott Tel-Kerrat szigetére, hogy ott várja ki, míg rendeződnek a dolgok.

1603. március 10. –                                  3 óra 39 perc

    1603. március 12. Tel-Kerrat            6 óra 08 perc

   Egy teljes órával napkelte előtt értük el a francia szigetet. Lehorgonyoztunk az erőd előtt és illendően megvártuk a napkeltét a partraszállással. Csak ekkor jöttem rá, hogy amit én a hajnali félhomályban erődnek néztem, az maga a város volt. Méretében Itkallal vetekedett, de egy tekintélyt sugárzó kőfal vette körül, ami elég erősnek tűnt, hogy a gyengébb piratokat meghátrálásra bírja, és hamis biztonságérzetbe ringassa a városka őrségét. Nem messze tőlünk ott horgonyzott a keresett Sea Wolf gallion is. Átkiáltottam a másik hajóra, hogy Ordo kapitánnyal akarok beszélni, de azt a választ kaptam, hogy nincs a fedélzeten.

   Miként Itkalban, Tel-Kerraton sem volt fogadó és hajóépítő műhely. A francia helyőrséget félszázadnyi katona jelentette, akik a kapu melletti kaszárnyában laktak. Mindezt Galien Bracieux-től tudtam meg, aki a kaputól Ordo kapitány bérelt házáig kísérve sikeresen rábeszélt egy díszes, antik tőr megvételére, háromszáz aranyat énekelve ki ezzel a zsebemből.

   Ráadásul Peter Ordo, aki meglehetősen gyanakodva fogadott, semmit sem tudott mondani nekem. Egyetlen alkalommal hallotta, hogy Beltrop részegen valami régi adósságról motyogott velem kapcsolatban. Rákérdezni nem lett volna értelme, mert Beltrop gyorsan végzett a kényelmetlen kérdést feltevőkkel. Azt már sokkal bővebben elmagyarázta Ordo kapitány, hogy miért hagyta el Beltropot. Nem akart részt venni egy régi barátja elleni támadásban. Mert Beltrop Tendales elfoglalására készült egy ideje, méghozzá belső segítséggel. Ordo azt is sejtette, hogy ez a segítő maga sir Mortons lehet, de bizonyítani sajnos nem tudta ezen állítását.

   Vagy egy órát győzködtem Peter Ordot, hogy menjen és mondja el az egész történetet sir Brinnek. Végül abban egyeztünk meg, hogy ha én elszöktetem Ordo kedvesét, Alicia Gardenert Gray Sails-ről, akkor a kapitány elhajózik Tendales-ra és beszámol sir Brinnek mindenről, amit megtudott, vagy megsejtett.

1603. március 17.                                    0 óra 01 perc

    Tendales-tól távol, ÉKeletre

   Öt nappal Tel-Kerrat elhagyása után éjfélkor egy harmincnégy ágyús light warshippel találkoztunk. Ha nem lettem volna egy ideje szörnyen gyanakvó természetű, belefutottunk volna a látszólag békés hajó csapdájába, mert a hold gyér fényében nem láthattuk, hogy fekete lobogót visel az árbocán. De nem is kellett látnunk. A Tel-Kerrat felé tartó hajó ugyanis tizenhat jobb oldali ágyújából fergeteges sortüzet lőtt ránk, amint alkalmas közelségbe értünk.

   Alaposan felbosszantott ez a nem várt támadás. Kitértünk a támadó piratok elől, és természetesen viszonoztuk a tüzüket. Dreyfus ezúttal is elkápráztatott tudományával. Úgy lőtt, mintha macska módjára látott volna a sötétben. Mire a nap felkelt, a Petite Aurore a végét járta. Legénysége buzgón próbált menekülni a süllyedő hajóról, mi pedig továbbálltunk, hogy ne zavarjuk őket ebben a fontos és nemes munkájukban.

1603. március 26.                                  18 óra 19 perc

    Gray Sails-től távol, Keletre

   Március 19-én elvitorláztunk Highrock mellett. Szerencsére egyetlen őrhajóval sem találkoztunk, hiszen nem volt sok kedvem honfitársaimra lövetni. Újabb egy heti nyugodt vitorlázás után, már meglehetősen közel jártunk Gray Sails-hez, amikor megdöbbentő találkozásunk volt egy negyvenkét ágyús warshippel. Az északkeletnek tartó hatalmas Concepcion igyekezett úgy manőverezni, hogy elvágja az utunkat és támadó szándékának egy elébünk lőtt ágyúgolyóval is nyomatékot adott. Nagyon meglephette a piratokat, hogy egy kis pinasse vissza merészelt lőni rájuk, mert a hajójuk derekába roppanó két találatunkat csalódott ordítással fogadták. Arról viszont fogalmam sem volt, hogy ezek után miért vontak fel fekete lobogójuk mellé egy vörös jelzőzászlót is.

   Hamarosan rá kellett jönnöm, hogy a Concepcion legénysége tapasztalt tengeri ordasokból állt, akik megszaggatott vitorláik dacára igen ügyesen manővereztek méretes hajójukkal. Ha nem olyan fürge a Sea’s Lord, vagy csak egy kicsivel is gyakorlatlanabb a legénységem, bizony a nagy hajó túlereje könyörtelenül elbánt volna velünk. Így is állandóan résen kellet lennem, hogy kivédjem a támadásaikat.

   Alkonyat után egy órával a Concepcion láthatóan kezdett balra dőlni. Már csak a tatárboca állt, a többit elsöpörték a sortüzeink. Tüzelése szórványossá vált, de nem maradt abba, míg a beáramló víz el nem űzte a tüzéreit az ágyúk mellől. A fedélzetről és a tatárbocról azonban még ekkor is tovább ropogtak a muskéták. Végül a nagy warship dacosan az árboca csúcsán tartott lobogóival merült el.

1603. március 28. –                                  8 óra 01 perc

    1603. március 28. Gray Sails          12 óra 16 perc

   Reggel nyolc órakor vetettünk horgonyt Gray Sails-en, csakhogy ezúttal a lagúna másik felében, nem Beltrop erődje előtt. A sűrű köd miatt nem mertem a Sea’s Lord-dal nekivágni a szűk bejárónak. Csak egy csónakkal eveztünk be a szigetre. Csónakunkat elrejtettük a dzsungelben, és csupán tíz emberemmel szálltam partra, távol a kikötőtől. Úgy osontunk be a piratok városába, mintha lopni indultunk volna. Nem akartam sokat kérdezősködni, ezért egyenesen Munito Hernando boltjába mentünk. Felkínáltam a kereskedőnek száz aranyat, ha odahívja Alícia Gardenert. Hernando alaposan megnézte a pultra tett erszényemet, hosszan mérlegelte az ajánlatot, végül bólintott és eltűnt egy fél órára. Már attól kezdtem tartani, hogy egyenesen Beltrophoz ment, amikor végre visszatért egy barna hajú, teltkarcsú növel.

   Alícia eleinte roppantul bizalmatlan volt. Aztán sokáig nézegette Peter Ordo levelét, majd megkért, hogy olvassam fel neki. Minden mondatra nagyokat bólogatott. Aztán az ablakon át rámutatott egy város széli kunyhóra, hogy ott találkozzunk, majd elsietett a motyójáért.

   A kunyhóhoz menet egy erősen kapatos, falábú öregember keresztezte az utunkat. Ulsson leírása jutott eszembe Pegleg Berquiströl. Tudtam, hogy a piratok közül sokan megnyomorodnak vénségükre, ha egyáltalán megérik. Mégis megszólítottam az öreget és szerencsém volt. Valóban ő volt Pegleg Berquist. De nem telt sok örömöm a találkozásban. Úgy tűnt, teljesen elitta az eszét az öreg. Keverte a neveket, az eseményeket és egyáltalán semmi használhatót sem mondott az apámról.

1603. március 28.                                  13 óra 53 perc

    Gray Sails előtt, ÉKeletre

   Kevéssel dél előtt Alicia férfiruhában érkezett a megjelölt kunyhóhoz, dús haját egy hetyke kalap alá tűrve, hogy megtévessze Beltrop őrszemeit. Reméltük, hogy a köd leple alatt észrevétlenül elhagyhatjuk a várost és a szigetet is. De még az átjáró felénél sem tartottunk, amikor a feltámadó friss szélben oszladozni kezdett a köd. Mire elértük a zátonyoktól biztos távolban horgonyzó Sea’s Lord-ot, már a nap is kisütött.

   Hamarosan azt is láthattuk, hogy a baj nem jár egyedül. A sziget kikötőjét éppen akkor hagyta el egy light warship. Valahonnan az öböl mélyéről pedig egy ágyúlövés döreje görgött végig a tájon, mire az új típusú hajó azonnal felénk fordult. Éppen lőtávolba ért, mire a csónakot sikerült a Sea’s Lord fedélzetére emelnünk. Még így is könnyedén megszökhettünk volna előle, de már nagyon elegem volt az állandó menekülésből. Inkább felvonattam a vitorlákat és tüzet vezényeltem a magabiztosan közeledő Black Shark-ra.

   Két órás tűzpárbaj után megrohantuk és elfoglaltuk a ronccsá lőtt fregattot. Győzelmünk utn döbbenten láttuk meglehetősen furcsa rakományát. Élelemmel, vízzel és temérdek lőszerrel rakták tele a hombárjait. Mintha ostromra indult volna valahová. Átraktunk a saját hajónkra a Black Shark terhéből, amennyit lehetett, aztán felgyújtottuk, és magára hagytuk a süllyedő hajót.

1603. március 30.                                  17 óra 19 perc

    Itkal-tól távol, ÉNyugatra

   Gray Sails-ről egyenesen Tel-Kerrat felé vettük az irányt. De bármennyire siettem is, két nappal a pirat sziget elhagyása után ismét csatára kényszerültünk. Két spanyol hajó keresztezte az utunkat. Az élen haladó harmincnyolc ágyús Costa del Sol azonnal felénk fordult. Nem akartam sok időt vesztegetni a donokra, ezért elfordítottam a Sea’s Lord-ot és én kezdtem a harcot. Távolról kilőtt sortüzeink meglepték a spanyolokat. Az ő nehezebb ágyúik még el sem érhettek bennünket, amikor a mi lövedékeink már letarolták a Costa del Sol első fedélzetét.

   Félórai ágyúzás után a spanyol galleon elveszítette főárbocát és végzetesen lelassult. A harminckét ágyús Trinidad de Scala karavella azonban nem akarta feladni a harcot. Elszántan rohamra lendült, és egyenesen belevitorlázott Dreyfus bombáiba. A hajótörzsben felrobbanó lövedékek iszonyatos pusztítást vittek végbe. A karavella árbocai tőből kiszakadtak, tatfelépítményének fele rombadőlt, és mindenfelé tüzek lobogtak a fedélzetén.

   Megkerültük a két alaposan helybenhagyott spanyol hajót és alkonyatra visszaálltunk eredeti útirányunkba.

1603. április 14. –                                    7 óra 01 perc

    1603. április 16. Tel-Kerrat               6 óra 29 perc

   Napkelte után egy órával értünk Tel-Kerrat elé és egy újabb órára volt szükségünk, hogy széllel szemben bemanőverezzünk az öbölbe, és horgonyt vethessünk. Peter Ordo addigra már a kikötőben várt ránk, pontosabban az ő Alíciajára. Még ki sem kötöttünk teljesen, mikor egy csónakról felkapaszkodott a fedélzetre, hogy minél előbb megölelhesse az asszonyát. Peter és Alicia hosszú percekig tudomást sem vettek a környező világról, teljesen elmerültek csókoktól szaggatott beszélgetésükben. Végül aztán rám is szántak egy kis időt. Ordo kapitány megköszönte a segítségemet, Alícia pedig elővett egy Beltroptól lopott levelet a csomagjából, amit eredetileg Peternek hozott. Az irományon nem szerepelt aláírás, volt viszont rajta egy pecsét. Highrock kormányzójának pecsétje. A levél írója felszólította „jó szövetségesét” Beltropot, hogy Chaktcha mellett gyűjtse össze a flottáját a tendalesi támadáshoz. A támadás megindítására egy futárhajó fog utasítást adni. A levél írója szerint ugyanis nagyon fontos volt a jó időzítés, hogy az általa Tendalesra küldött bérgyilkosok a piratok érkezése előtti estén ölhessék meg sir Brint.

   Ebédre persze Ordo kapitány házába voltam hivatalos. Eleinte semleges témákról beszélgettünk, de délután a kapitány megkérdezte, hogy találkoztam-e más pirat hajókkal is a Black Shark-on kívül. Amikor megtudta, hogy elsüllyesztettem a Tel-Kerrat felé vitorlázó Petite Aurore-t és Gray Sails közelében az északkeletre tartó Concepcion-t, láthatóan megkönnyebbült.

   –A Petite Aurore valószínűleg engem keresett  –mondta Ordo kapitány.  –Köszönöm, hogy megvívott vele helyettem, Nicolas kapitány! De a Black Shark és a Concepcion szinte bizonyosan Chaktcha-ra indult. Beltropnak van nyolc mindenre kapható, megbízható kapitánya. Közü-lük hárommal már el is bánt, barátom. Jim Wallace Telltakon van. Vagyis négy hajónál nem küldhet többet Chaktcha-ra Beltrop.

   Másnap Ordo kapitány Aliciara bízta bérelt házát, ő maga pedig csatlakozott hozzám az útra kész Sea Wolf-fal. Már nem csupán a nekem adott szava hajtotta Tendales felé, hanem a sir Brinhez fűződő barátsága is. Elindulás előtt azt javasolta, hogy az ifjú kormányzó figyelmeztetése után hajózzunk Chaktcha szigetéhez és üssünk rajta Beltrop ott gyülekező piratjain.

1603. április 22. –                                    8 óra 39 perc

    1603. április 23. Tendales                 7 óra 12 perc

   Tendalest elérve egy teljesen új problémával kellett szembesülnöm. Az eltelt hetek alatt sir Mortons ellenem kiadott körözése nyilvánvalóan elért Tendalesba is. Bármennyire jót akartam is sir Brinnek, minden esélyem meg volt rá, hogy a kikötőt védő erőd ágyúi forgáccsá lövik a hajómat, mielőtt eljuthatnék az ifjú kormányzóhoz. Áthidaló megoldásként a kompromittáló levelet és vele sir Brin figyelmeztetését Peter Ordora bíztam. Hiszen a Sea Wolf még bántatlanul kiköthetett Tendales-on.

   Kegyetlenül hosszúnak tűntek a Tendales előtti cirkálással töltött órák, míg Ordo kapitány hajója dél előtt egy kevéssel újra felbukkant a sziget bejárójában. Sir Brin üzenetét hozta, miszerint bántatlanul kiköthetek Tendales-on, mert sir Mortons vádjainak nincs annyi hitele, mint nekem.

   Sir Brin megdöbbenve olvasta az aláírás nélküli levelet, amit Alicia Beltrop-tól lopott. Bár a leírtak kísértetiesen illettek sir Mortons már ismert tetteihez, az ifjú kormányzó mégsem tudta elhinni, hogy az alkirály efféle alávalóságra vetemednék. Mindenesetre elkérte Ordotól a levelet, hogy elküldhesse sir Gritstone-nak, a királyi ellenőrnek, amint majd Highrock-ba érkezik. Külön megköszönte korábbi segítségemet az ifjú kormányzó, a Bristol-on érkezett bérgyilkosokkal kapcsolatos figyelmeztetésemért. Azóta elfogták, és felkötötték mind az ötvenet, rájuk már hiába számítanak a piratok, és megbízóik.

1603. május 05.                                     16 óra 21 perc

    Chaktcha előtt, ÉKeletre

   Tendalest elhagyva Ordo kapitánnyal a megegyezésünk szerint egyenesen Chaktcha felé indultunk. Tudtuk, hogy nehéz csatára kell számítanunk, de a meglepetés már sokszor segítette győzelemhez az esélytelennek tűnő támadókat. Beltrop legfeljebb négy hajót rendelhetett Chaktcha mellé. Egy jól összehangolt támadással meglephetjük, és le is győzhetjük őket.

   Napkelte előtt szerettünk volna Chaktcha szigetéhez érni, de egy kis barca alaposan megkavarta a dolgokat. A tervezett megérkezésünk előtti reggelen vettük észre az előttünk vitorlázó kis hajót, de hiába eredtünk a nyomába, nem tudtuk időben utolérni. A kétárbocos kis Lightning olyan magabiztosan vitorlázott a sziget öble felé, mintha hazafelé tartott volna. Közben állandóan lövöldözött az egyik minionjával, hogy felhívja magára  – és persze ránk is –  az ott horgonyzó hajók figyelmét. A Lightning igyekezetének hála nem sikerült a piratok hajóit a szűk bejáróban megszorítanunk, hanem a nyílt tengeren kellett felvennünk ellenük a harcot.

   Nagy szerencsénkre csak hárman voltak, nem négyen, ahogyan Ordo kapitány számolta. A legnagyobb a harminchat ágyús Blade fast gallion volt. Rögtön a nyomában érkezett a tizennyolc ágyús Thor gallion, majd a huszonkét ágyús First Blood pinasse.

   Elsőként mégis az apócska Lightning legénysége fordult szembe velünk. A kis hajó minionjaival és muskétáival vadul lövöldözve esett nekünk. Mire a hosszú üldöztetés miatt feldühödött kapitánya észre vehette volna a veszélyt, kereszttűzbe került a hajóink között. Két sortűzzel szinte szétmorzsoltuk a bárkáját.

   A csata folytatásában sajnos nem sikerült ilyen jól kihasználnunk egyesített tűzerőnket. A piratok meglepően gyorsan magukhoz tértek. A Blade és a First Blood pinasse egyesített erővel ránk támadott, míg a Thor gallion külön csatába bonyolódott Ordo kapitány Sea Wolf-jával. A két csaknem egyenlő erejű gallion hamarosan elsodródott a közelünkből. Nem segíthettünk a Sea Wolf-nak, mert magunknak is éppen elég bajunk volt a két másik pirattal. Egyik sem volt olyan gyors, mint a Sea’s Lord, de kétfelől szorongattak bennünket, és nagyon kellett figyelnünk a manővereinkre. Kissé javult a helyzetünk, mikor sikerült megtépáznunk a First Blood vitorláit. Egy fél óráig csak a Blade-re kellett figyelnünk és ez végzetesnek bizonyult a nagy gallion számára. Szél felöl maradva elhajóztunk előtte, és közben folyamatosan lőttük védtelen orrát. Mire befejeztük a manővert, a hullámok már csaknem a Blade előfedélzetét nyaldosták.

   Bármilyen fürge volt is eredetileg, a magára maradva, megtépázott vitorlázatával a First Blood már nem lehetett méltó ellenfele a Sea’s Lord-nak. Távolról kilőtt sörtüzeink tűzbe és vérbe borították a fedélzetét. Mire a Blade elmerült, a First Blood is kezdett vészesen a jobb oldalára dőlni, és láthatóan a végét járta.

   Bevégezve saját csatáinkat, a Sea Wolf segítségére siettünk. Ordo kapitány időközben megcsáklyázta a Thor galliont és most elkeseredett kézitusa dúlt a két hajó legénysége között. Rácsatlakoztunk a Thor bal mellvédjére, és rohamunkkal percek alatt eldöntöttük a csatát. A roham közben, egy év után végre szemtől szembe találkozhattam John Ropeflake kapitánnyal. A Sea’s Lord hajdani kapitánya kardjával szélesen csápolva, bősz ordítással rohant rám. De a puszta erő már rég nem volt elég ellenem. Néhány védés után egyszerűen felnyársaltam Ropeflake-et.

   Győzelmünk után már csak egyetlen elintézni valónk volt Chaktcha előtt. Kihalásztuk a tengerből Henri Westlake kapitányt, aki a Lightning fedélzetén sir Mortons támadási parancsát hozta a piratoknak. Aztán elköszöntünk egymástól Ordo kapitánnyal. Ő a megviselt Sea Wolf-fal visszaindult Tel-Kerratra, Aliciahoz. Nekem pedig sürgős dolgom volt Tendales szigetén. Úgy véltem, sir Brin a Gray Sails-ről szerzett levél mellé örömmel fogadja majd Henri Westlake vallomását is.

1603. május 17. –                                     2 óra 01 perc                                                      

    1603. május 21. Tendales                 6 óra 18 perc

   Hajnali két órakor vetettünk horgonyt Tendales kikötőjében, bízva sir Brin korábbi szavaiban. Délelőtt felkerestem az ifjú kormányzót a városházán és beszámoltam neki a Chaktcha előtt vívott csatáról. Átadtam az elfogott Henri Westlake-et, aki útközben nekem már bevallotta, hogy sir Mortons személyes támadási parancsát vitte a Chaktcha-nál várakozó piratoknak. De gazdája szerint nem három, hanem hat hajót kellett volna a lakatlan szigeten találnia.

   Sir Brin átvette a foglyot és sajnálkozva azt tanácsolta, hogy amíg sir Alexander Gritstone, a királynő ellenőre meg nem érkezik az Archipelagokra, keressek magamnak valami biztonságos búvóhelyet. Szívesen látott volna Tendales-on, de egy ide látogató hadihajóval szemben nem védhetett volna meg. A kezében lévő, sir Mortons árulását igazoló bizonyítékok dacára addig ő sem tehetett semmit, amíg a királyi ellenőr meg nem érkezik. Persze elküldhetné a vádiratot Londonba a bizonyítékokkal együtt. De annak csak akkor lenne értelme, ha egyenesen a királynő kezébe kerülnének. Másként sir Mortons befolyásos barátai eltüntetnének minden kompromittáló nyomot.

1603. június 02. –                                     9 óra 15 perc

    1603. június 07. Shark Island          6 óra 03 perc

   Tendales-t elhagyva egyenesen Shark Island-re vitorláztam. Nem akartam én egy percre sem elbújni sir Mortons körözése elől, hiszen a Sea’s Lord sebességével és tűzérségével a Royal Navy legtöbb hajójával szemben meg tudtam volna védeni magam. Csak azért mentem Ulssonhoz, hogy tanácsot kérjek tőle, miként juthatnék Maurikio Camentata közelébe. Mivel Pegleg Berquist semmi értelmeset sem tudott mondani, már csak a kocsmárossá lett szakácsban bízhattam, ha meg akartam tudni, hogyan halt meg az apám.

   Visszatérve Shark Island-re töviről hegyire elmeséltem Ulssonnak, mi mindent végeztem az eltelt hetekben. Olafot egyáltalán nem lepte meg sir Mortons árulása és Beltrophoz fűződő kapcsolata sem. Véleménye szerint személyükben két gátlástalan gazember talált egymásra. Nekem csak annyit tanácsolt, hogy ezek után még sűrűbben nézzek a hátam mögé. Természetesen megígérte, hogy azonnal értesít, ha sir Alexander Gritstone hajója megérkezik Highrock-ba.

   Természetesen azt is elmondtam Ulssonnak, hogy mire készülök. Ő pedig természetesen őrültségnek tartotta, hogy hurokba akarom dugni a fejemet csak azért, hogy beszélhessek Camentataval. Persze tudott egy viszonylag biztonságos módszert, amivel bejuthatnék Costa Sinistra-ra. Nevetve ajánlotta, hogy szerezzek valahonnan egy spanyol menlevelet, vagy Letter of Marque-ot. Ahhoz viszont csak valamelyik spanyol szigeten juthattam volna hozzá.

   Gondjaimat Juan Manuel Tolosa oldotta meg, harmadnap. A spanyol ügynök általában Gray Sails szigetén próbált új privateerokat toborozni hazája szolgálatára, de néhány napra átjött Shark Islandra is szerencsét próbálni. Eleinte engem is mindenáron Fülöp király szolgálatába akart állítani. Ezen elvitatkoztunk egy darabig, aztán alkudoztunk egy sort, végül 5000 aranyért kaptam tőle egy pecsétes menlevelet, mellyel akármelyik spanyol szigeten bántatlanul partra szállhattam.

1603. június 22. –                                     6 óra 12 perc

    1603. június 24. Costa Sinistra        6 óra 08 perc

   Maurikio Camentata elsőre még szóba állni sem volt hajlandó velem. Egyáltalán nem hatotta meg sem az Ulssonra, sem Malcolm Sharpra való hivatkozásom. Gúnyosan odabökte, hogy azt a mesét Sharp kapitányról, meg a kincséről ő is hallotta már néhányszor. Azt tanácsolta, szórakozzak valaki mással, ne zaklassam őt tovább a baromságaimmal. Jobb ötletem nem lévén a múltjával kezdtem hergelni az öreg fogadóst. Végül sikerült úgy feldühítenem, hogy kést ragadott, és azzal fenyegetett. Dühkitörése közben észre sem vette, hogy elszólta magát, a Testvériségben eltöltött ifjúságát emlegetve.

   Amikor úgy-ahogy lenyugodott, Camentata zsörtölődve az orrom alá dörgölte, hogy bármelyik csavargó Malcolm Sharp fiának hazudhatja magát. A híres medálomat is lophattam valakitől, de akár meg is ölhettem érte Sharp kapitány valódi fiát. Ha mégis az vagyok, akinek mondom magam, bizonyítsam be, hogy van vér a pucámban! Menjek el egy levéllel Granda Aviliára Lorenzo Marquez Avidohoz és hozzam el a válaszát! Ha visszatérek, esetleg meggondolja magát és talán mesélni fog az apámról, mondta Camentata.

   Semmi kedvem sem volt Granda Aviliara hajózni. Főleg nem üres raktérrel. Betértem hát Valdrio Garcia üzletébe, hátha sikerül valamilyen fuvart szereznem. A pocakos spanyol kereskedő meg is bízott 50 köteg ébenfa elszállításával. Egészen jó fizetséget ígért érte, 2000 pesot. Csak az volt a bökkenő, hogy az ébenfát nem Granda Aviliara, hanem Isla Ballenara kellett szállítanom.

   A rakodás után persze Camentata tabernájában vacsoráztam. Egyszer csak megállt az asztalom mellett egy tagbaszakadt spanyol. Kicsit ügyetlen meghajlással Edmundo Marques kapitányként mutatkozott be. Ötszáz pesot ajánlott, ha csatlakozhat hozzám Grueso nevű gallionjával Isla Ballenáig. Egy kancsó bor mellett megbeszéltük a részleteket. Marques kapitány beleegyezett, hogy előbb kikötünk Granda Avilian, csak azután megyünk Isla Ballenára. Így azután másnap reggel együtt bontottunk vitorlát.

1603. július 02. –                                    21 óra 01 perc

    1603. július 04. Granda Avilia          6 óra 11 perc

   Megrázó élmény volt visszatérni Granda Aviliara. Egészen a kikötésig azt vártam, mikor dördülnek el az első ágyúlövések a város mellett álló erődből, mint azon a régi éjszakán, amikor megszöktünk a Principio-val. De a kikötő parancsnoka éppen csak egy futó pillantást vetett a senor Tolosatól vásárolt menlevelemre, aztán kijelölte a Sea’s Lord horgonyzó helyét az öbölben, és már vissza is tért a partra, a saját dolgához.

   Lorenzo Avido igen meglepetten vette át Camentata levelét. A vén kocsmáros valami borszállítmányt reklamált. Nem akármilyen reklamáció lehetett a levélben, mert senor Avido egyre sápadtabbá vált az olvasása közben. Mikor végzett a levéllel, négyszáz aranyat ajánlott, ha azonnal elviszek ötven hordó bort Costa Sinistrára Maurikio Camentatanak. Elfogadtam az ajánlatot, de közben megakadt a szemem az egyik polcon heverő néhány furcsa üvegtömbön. Senor Avido készségesen elmondta, hogy azokat optikusok szokták vásárolni, hogy lencséket csiszoljanak belőlük. Azonnal Adriano Montefi, az el caimanoi optikus jutott az eszembe és ötszáz aranyért megvásároltam mind a húsz üvegtömböt.

   Még a boroshordók felét sem raktuk be a Sea’s Lord rakterébe, mikor egy küldönc érkezett, hogy azonnal az alkirály palotájába kísérjen. Amennyire tőlem telt, rendbe szedtem magam és már talpaltam is a fickó nyomában. Közben egyre azon járt az eszem, hogy most aztán mindennek vége. Biztosan volt valami jel don Tolosa menlevelén, amiből a spanyolok tudják, ki is vagyok valójában. De semmi sem történt. Don Ricardo Ferrer de Mercadal csak egy levél kézbesítésével bízott meg. Szigorúan meghagyta, hogy a pecsétes iratot csak don Guilabertus de Muntral saját kezébe adhatom.