Természetesen azonnal Belflorba siettem, hogy figyelmeztessem monsieur de Bijou-t a leányára leselkedő veszélyre. A kormányzó valóban emlékezett Fouqueret Araines „előlegére”, de kissé másként, mint volt titkára. Araines egy ideje minden este a Hattyú különtermében kártyázott hajnalig. Eleinte hol nyert, hol veszített. Később már csak veszített. Valóban kért némi előleget az adósságai kifizetésére, de amikor nem kapott, egyszerűen elvette a pénzt.
Ennek ellenére monsieur de Bijou inkább nevetségesnek tartotta Araines elképzelését, semmint fenyegetőnek. Lehetetlennek tartotta, hogy az ő jól őrzött városából, a még jobban őrzött palotájából bárki is elrabolhassa a leányát. Amikor megpróbáltam ráébreszteni tévedésére, a nagyúr ingerülten rámtámadt. Szerinte túlzottan sokat foglalkozok a leánya „biztonságával”. Különben is milyen jogon merem kioktatni ŐT? Amikor még csak nemesember sem vagyok, csak egy egyszerű tengerész?!
Leforrázva kullogtam ki a palotából, de a kormányzó úrral ellentétben én igenis tartottam Arainestől. A fickó jól ismerte Belflort és biztosan jól ismerte a palotát is. Ha elegendő elszánt és ügyes embert tud felfogadni, akkor valóra is válthatja a tervét. Éppen ezért minden este beültem nyolc-tíz markos legénnyel a fogadóba „mulatni”. Valójában mindig olyan asztalhoz telepedtem, ahonnét szemmel tarthattam a kormányzói palota oldalsó bejáratát.
Az ötödik estén aztán be is következett a várt támadás, de nem a palotánál, hanem a kikötőben. Egy gallion bukkant fel az éjszakából. Ágyúzni kezdte az erődöt és a kikötőben álló hajókat, de olyan jól kiválasztott helyről, ahol a védők ágyúi nem érhették el. Persze azonnal rohantam a kikötőbe, hogy a Sea’s Lord-dal elkergessük a támadókat, mielőtt partra szállhatnának. Vitorlát bontottunk, hogy fél Belflort megkerülve leszámoljunk az idegen gallionnal. Széllel szemben kellett kilavíroznunk Belflor keleti kijáróján, a Kígyó-szoroson. Mire aztán megkerültük a szigetet, a piratok felszívódtak.
Egy darabig még cirkáltunk Belflor előtt, hátha ráakadunk a támadókra, de egyetlen hajóval sem találkoztunk. Hajnalra járt, mire újra horgonyt vetettünk az öbölben, ahol már várt rám monsieur de Bijou küldönce. A kormányzó holtra sápadt arccal mutatta a levelet, amit a lánya szobájában találtak. Araines tízezer aranyat kért Jacqueline de Bijou szabadságáért cserébe. A gazember a felfordulást kihsználva, egy kisebb osztaggal betört a palotába és elhurcolta Jacqueline-t.
Monsieur de Bijou-t mélységesen megrázták az események. Bocsánatot kért, amiért nem vette komolyan a figyelmeztetésemet. Átkozta önmagát a könnyelműségéért, és átkozta Arainest, hiszen egy cseppet sem bízhatott benne, hogy az a becstelen gazember valóban elengedi a leányát, ha megkapja az érte követelt váltságdíjat. Arra kért, hogy amíg ő Araines megbízottjával tárgyal, próbáljam meg felkutatni a gazfickó rejtekhelyét és szabadítsam ki Jacqueline-t.
1604. június 09. –8 óra 21 perc
1604. június 09. Isle d’Orange17 óra 38 perc
Jobb híján Isle d’Orange-on kezdtem a nyomozást Araines után, ahol engem is megpróbált rávenni, hogy csatlakozzak aljas tervéhez. Az Aranyfácánban azonban csak egyetlen ismerős arcra bukkantam, Milon Ancerville-re. Emlékeztem, hogy Araines őt is meg akarta nyerni a tervéhez, mint engem. Egyszerűen letámadtam az ex-kapitányt, mintha bizonyítani tudtam volna a részvételét Jacqueline de Bijou elrablásában. Ancerville megdöbbent, hiszen valóban nem jelentette Araines szándékát. Azzal védekezett, hogy én úgyis megtettem helyette. Meg azzal, hogy ö is elutasította a gazember ajánlatát. Végül eszébe jutott, hogy Araines jobb híján egy piratot fogadott fel segítségül, bizonyos Michel Guttenshruge kapitányt.
Ez megmagyarázta, hogy miféle gallion hajtotta végre az elterelő támadást Belflor ellen, amíg Araines elrabolta Jacqueline-t. De egyetlen lépéssel sem vitt közelebb a gazember rejtekhelyéhez. Szerencsére Ancerville fél füllel azt is hallotta, hogy a pirat nem akart sok időt tölteni az akcióval. Azt mondta Araines-nek, hogy siet Gray Sails-re, mert a hajója javításra szorul.
Mivel Ancerville ismerte Guttenshruge kapitányt, némi életveszélyes fenyegetés segítségével „rábeszéltem”, hogy tartson velem Gray Sails-re, és segítsen megtalálni Araines segítőjét, azt a bizonyos Guttenshruge kapitányt.
1604. június 20. –11 óra 46 perc
1604. június 22. Gray Sails6 óra 23 perc
Sejtettem, hogy hiába ajánlott békét Beltrop, a telltaki kincskeresés kudarca, és Cocodrillo halála miatt biztosan megint a fejemet akarja. Így aztán most sem mertem csak úgy bevitorlázni Gray Sails öblébe. A lagúna szűkebb, a városkától távolabbi bejáratán hajóztam be és úgy kötöttem ki, hogy az „erőd” ágyúi ne érhessék el szeretett hajómat. Partra szállva aztán gyorsan rá kellett jönnöm, hogy mindezek az óvintézkedések teljesen feleslegesek voltak. Beltrop megint nem volt a szigeten, mint azt Anna a nyakamba ugorva elcsicseregte. Szegény lány megint élvezte a szabadság látszatát. Ráadásul roppant hálás is volt, amiért beteljesítettem a bosszúját. Tíz napja megérkeztek Cocodrillo megmaradt emberei a bárkájukkal, és Anna egy ajtórésen át kihallgatta, amit a csatánkról és kapitányuk kivégzéséről jelentettek.
Anna elmondta, hogy Beltrop, úgy őrjöngött, amiért sikerrel rászedtem, hogy az emberei attól tartottak, megüti a guta. Később a Destroyer-en szolgáló emberei közül többet is összevert, amikor rájött, hogy eltűnt a Félszemű Bartholomew-tól szerzett térképe. Cocodrillo halálhírére aztán újabb, a korábbiaknál is keményebb dühkitörést rendezett. A bárkát hazavezénylő Pedro Ochoat nem csak leütötte, de meg is rugdosta. Közben egyre azt ordította, hogy elevenen megnyúz, ha egyszer a keze közé kaphat. Aztán két napja korán reggel elvitorlázott, hogy a legjobb hajójával, a Gorgon-nal várjon rám Telltak előtt.
A fél térkép azonban csak Beltrop számára tűnt el. Valójában Anna emelte ki a ládájából apám térképének bal alsó felét és rejtette el a partra vetett hajó egyik ütegsorának félreeső zugában. Kézen fogva vezetett fel a Destroyer fedélzetére és Beltrop saját asztalán terítette elém a rajzot. Közben egyfolytában csacsogott és szinte táncolt körülöttem. Egészen kivirult az örömtől, hogy megszabadult rabtartójától.
Este Annával vacsoráztam Dullarse kocsmájában, amikor letelepedett mellém a padra Pegleg Berquist. Bocsánatot kért, amiért legutóbb hazudott nekem, de Beltrop mindkettőnket megölt volna, ha elmondja az igazságot. Mert ő is ott volt Chaktchan a Freedom fedélzetén, mikor Beltrop álnokul, kihívás nélkül rátámadt az apámra. Látta elesni a legjobb barátait és azt is látta, amint Malcolm Sharpot egy háló segítségével elfogták. Ő maga törött lábbal a tengerbe zuhant. Még ma sem tudta, hogy miért mentette ki és sorozta be a legénységébe Beltrop. Később, amint a csata véget ért, sírva nézte végig, ahogyan a tönkrelőtt, véres Freedom-ot a sok sebesülttel és haldoklóval Beltrop parancsára kivontatták a tengerre és felgyújtották.
Apámat a csata után már csak egyszer látta viszont. Itt, Gray Sails-en, amikor Beltrop pribékjei egy csónakba lökték és a Desperado-ra vitték. Pegleg szerint Sharp kapitányt nagyon megkínozhatták, mert sebek borították a testét és az arcát. Aztán Beltrop elhajózott valamerre és két hét múltán a foglya nélkül tért vissza.
Megrázott az öreg, féllábú pirat története. Szinte szó szerint ugyanazt mondta el, mint Camentata. Csak éppen Berquist a gyilkost is meg tudta nevezni. Nem volt okom kételkedni a két öreg tengerész egybehangzó történetében. De annál több okom volt gyűlölni Beltropot és a halálát kívánni. Napkeltekor vitorlát bontottam és elindultam Telltak felé, hogy bosszút álljak apám gyilkosán, vagy kövessem a hullámsírba Malcolm Sharpot.
1604. június 25. –9 óra 19 perc
1604. június 28. Telltak6 óra 41 perc
Amikor reggel harcra készen megérkeztünk Telltakhoz, a színét sem láttuk Beltrop hajójának. Kelet felől lassan megkerültük a szigetet. Elhaladtunk a régi erőd romjai, majd a Jégkampónak nevezett fok előtt. Aztán megpillantottuk a horgonyon pihenő Gorgon-t! Mivel Anna Beltrop legjobb hajójának mondta, sejtettem hogy nagy és erős hajóval fogok találkozni. De arra a három ütegsoros sorhajóra, amely a sziget mögül felbukkant, mégsem számíthattam! Megparancsoltam Dreyfusnak, hogy az ágyúinkat a saját bombáival töltse meg, és csak azokkal lőjön, amíg egy is van belőlük. Aztán életemben először, és utoljára felvonattam egy vörös lobogót.
Nagy ívben megkerültük a vitorlát bontva elszántan támadásba lendülő Gorgon-t, és arra kényszertettük a behemótot, hogy szél felé manőverezzen, ha követni akar bennünket. Közben rá kellett jönnöm, honnan származtak a Sea’s Lord pompás csatakígyói, mert a testvéreik a Gorgon legfelső ütegsorából dörögtek felénk. De szerencsénkre Beltrop tüzérei nem vehették fel a versenyt Dreyfus-szal. Csak két sortüzet tudtak kilőni, mielőtt megkerültük a Gorgon-t, de egyszer sem találták el a hajómat. A mi bombáink azonban hatalmas rombolást végeztek a csatahajón. Kihasználtam a Sea’s Lord fürgeségét és a Gorgon előtt manővereztünk, hol jobb, hol bal oldali sortüzet lőve a nagy hajóba. De persze Beltrop sem volt kezdő. Fél napba telt, mire az árbocait vesztett, füstölgő ronccsá lőtt, lassan süllyedni kezdő Gorgon feladni kényszerült a harcot.
Egyszerűbb lett volna ágyúzással elsüllyeszteni a csatahajót, de én Beltrop szemébe akartam nézni. Megcsáklyáztuk a Gorgon-t és lerohantuk legénysége maradékát. Beltrop csodálatos módon két-három karcolással megúszta az egész napos vérengzést. Nevetve, pompás kardját suhogtatva állt elém, mikor párbajra hívtam. Azt hitte, hajdani tudományával és nyers erejével gyorsan elbánhat velem. Peter Geldor három év előtti leckéi, no meg az eddig megvívott harcok tapasztalatai, azonban felkészítettek az efféle támadásokra. Csak védekeztem és hagytam lassan kifáradni Beltropot. Aztán az arcába vágtam, hogy megszereztem az apám térképének mind a két felét! Holnap már enyém lesz a kincs, amire ő hiába vadászott oly sok éven át! Erre elvesztette a fejét és ordítva rám rontott, hogy velnyársaljon. Félrecsaptam a pengéjét, és egyetlen mozdulattal átdöftem gyűlelettel teli szívét.
Győzelmem után kifoszthattam volna Beltrop hajóját, de nem tettem. Csak a kardját vettem el halott ellenfelemnek és néhány olyan tárgyat a fülkéjéből, melyekről sejtettem, hogy valaha az apámé voltak. Aztán felgyújtottuk a nagy hajót, és tisztes távolból végignéztük, amint leégett, majd a lőporraktár felrobbanásakor kettétört és elmerült.
A Gorgon elsüllyesztése után lehorgonyoztunk a kincses térképen megjelölt Véres szikla közelében. Apám rajzán Telltak szigete olyan volt, mint egy tehén feje, melynek „szarvai” közt van a nevezetes vörös szikla. A térkép két felén egy-egy mondatot olvashattam, melyek egy-egy vonalat jelöltek ki. A két vonal nem is messze a Véres sziklától keresztezte egymást. Egy csónakkal partra szálltam és a megjelölt helyen egy barlang bejáratát találtam. Fáklyával a kezemben óvakodtam végig a barlang folyosóin és az egyik teremben meg is leltem Sharp kapitány legendás kincsét. Harminchét vasalt ládát. Nem messze tőlük, a barlang másik sarkában egy kupac csont és némi elvásott ruhafoszlány hevert. Ennyi maradt a kincs hajdani gazdájából. Meg egy málladozó napló-féleség.
Csak a Sea’s Lord-on, a kabinomban kezdtem olvasni apám utolsó leveleit. Leírta a csatát Chaktcha öblében, ahol egy szálig odavesztek a társai. És leírta a kínokat, melyeket Beltroptól kellett elszenvednie, míg a gazember a kincsei rejtekéről vallatta. Végül Beltrop rájött, hogy hiába győzte le apámat, csak megölni tudja, megtörni semmiképp sem. Akkor kitette Telltak szigetére, hogy a kincse mellett haljon éhen. Utolsó soraiban apám azt kérte, hogy aki megtalálja ezerszer elátkozott kincsét, juttassa el ezeket a leveleket Portsmouth-ba, a feleségéhez és a fiához, hogy ne várják őt hiába.
Másnap néhány emberemmel visszamentem a barlangba. Összeszedtük az apám csontjait és a sziget másik felén, a romos erőd tövében eltemettük. Az omladozó falból kiemelt kövekből valami síremlék-félét is összeraktunk a hajdani nagy kalóz maradványai fölé. Aztán lehordtuk a partra a lezárt ládákat. Az egész napunk ráment, hogy egyenként beemeljük őket a Sea’s Lord hombárjaiba.
1604. július 01. –23 óra 15 perc
1604. július 06. Gray Sails6 óra 12 perc
Kevéssel éjfél előtt befutva Gray Sails lagúnájába erős kísértést éreztem, hogy Beltrop erőddé alakított Destroyer-ét is felgyújtsam, ahogyan a Gorgon-t. Talán meg is tettem volna, ha nem tudom, hogy Anna ott alszik a partra húzott hajó egyik kajütjében. Reggel aztán Anna szinte futva jött Dullarse kocsmájába. Sírva-nevetve borult a nyakamba. Attól félt, engem sem lát többé, mint azokat, akik valaha is szembe merészeltek szállni Beltroppal. Reggeli közben apróra el kellett mesélnem neki a csata és a párbaj minden részletét. Kipirult arccal, néha még az evésről is megfeledkezve leste a szavaimat. Kését marokra fogva, gyűlölettől villámló szemmel mondta, hogy ha én nem végzek Beltroppal, ő döfte volna le, amint visszatér Telltakról.
Délutánra aztán némileg megcsappant Anna lelkesedése. Rádöbbent, hogy végre teljesen szabad lett. Csakhogy fogalma sem volt, mihez is kezdhetne ezzel a nagy szabadsággal. Gray Sails-en már nem volt miért maradnia, de mennie sem volt hová. Nem maradt családja, akik hazavárták volna, de nem volt pénze sem az uta-zásra. Persze hiába is tért volna haza Angliába, hiszen a kilétét igazoló iratok Beltroppal, és a tönkrelőtt Gorgon-nal együtt szálltak a tenger fenekére.
Tudtam, hogy nem hagyhatom magára szegény lányt. Védelmező rabtartója nélkül hamarosan elveszett, elkallódott volna a piratok között. És én ismertem egy helyet, ahová elvihettem Gray Sails-ről, és ahol biztonságban tudhattam.
Csak egyszer kellett megemlítenem Annának, hogy magammal akarom vinni a piratok szigetéről. Egyetlen szóval sem kérdezte, hová megyünk. Összeszedte kevéske holmiját, és este már a Sea’s Lord egyik kabinjában aludt. Volt valami megható abban a határtalan bizalomban, amivel felém fordult. Bármit mondtam, szó nélkül elfogadta. Az apja és a testvére lettem egy személyben. Az egész családja.
Majdnem egy teljes hetet kellett várakoznunk Gray Sails-en, míg megérkezett Guttenshruge kapitány gallionja, a Valkyrie. A kapitány eleinte nagy hangon beszélt velem, és tudni sem akart Araines-ről, Belflorról, vagy holmi francia mademoiselle-ről. Egy kis nyilvános fenyegetés után, hogy hajótlan kapitányt csinálok belőle, no meg ötezer arany ígérete végül mégis helyre hozta az emlékezetét. Kibökte, hogy Inachetla-ra kísérte a Nemesis fleute-ot Araines-szel és az elrabolt hölggyel a fedélzetén.
1604. július 14. –7 óra 19 perc
1604. július 15. Highrock6 óra 01 perc
Bármennyire siettem is Inachetla-ra, mégsem vihettem magammal egy esetleges csatába sem Annát, sem a Telltakról elhozott ládákat. Így hát kénytelen voltam egy kis kerülőt tenni és ellátogatni előbb Highrock-ba. Amint reggel kikötöttünk, első dolgom volt Annát az anyámhoz kísérni. Míg hármasban megreggeliztünk, elmondtam anyámnak, mi minden történt velem, amióta a tavalyi év novemberében elhagytam a várost. Anyám egyenes derékkal, de megharmatosodó szemmel hallgatta végig, hogyan találtam meg és temettem el apám maradványait. Lelke mélyén már olyan régen tudta, hogy Malcolm Sharp soha többé nem tér vissza hozzá. De ez a bizonyosság, és az a kegyetlen mód, ahogyan szeretett férjének meg kellett halnia, elborzasztották. Az első szavaival mégis megfeddett, amiért az életemet kockára téve megküzdöttem az apám gyilkosával. Azt mondta, az igazságot úgy is Isten adja, nem a mi gyenge kezünk.
Igyekeztem elterelni anyám figyelmét a saját bánatáról, ezért elmondtam neki, hogyan került Beltrop fogságába Anna. A mama persze azonnal a pártfogásába vette új kislányát. Még le is torkolt, amikor próbáltam elmagyarázni, hogy ne takarékoskodjon Anna ruházatán, ékszerein, könyvein és bútorain. Olyan kioktatást kaptam, hogy kénytelen voltam gyorsan elmenekülni otthonról.
Egészen estig nem is kerültem haza, mert meg kellet egyeznem mr. Hawkkal, hogy letétbe helyezhessem a raktárában a lepecsételt ládáimat. Azután szekereket béreltem és a harminchét vasalt ládát a Sea’s Lord raktárából a városon át a mr. Hawk üzlete alatti pincébe hordtuk. Szépen egymásra tornyoztuk valamennyit és mr. Hawk is, meg én is rányomtuk pecsétünket minden egyes ládára.
Este alaposan kifáradva ültem le a vacsorához. Anyám és Anna már olyan egyetértésben intézték a ház dolgait, mint anya és leánya. Az egyetlen zavart az okozta, amikor Anna nekem köszönte meg, hogy elhoztam Gray Sails-ről és befogadtam a házamba. Biztosra vettem, hogy anyám rögtön kiigazítja, és nyomatékosan Anna tudtára adja, hogy az ő házába csakis ő fogadhat be valakit. De anyám csak megsimogatta védence szőke haját és békés mosollyal ráhagyott mindent.
AJÁNLOM AZ OLDALT