Mire megérkeztem Shark Island-ra, Ulsson természetesen már régen tudta, hogy megküzdöttem Beltroppal. Az sem igazán lepte meg, hogy épségben sétáltam be a Víg Piratba, hiszen hallotta, hogy megnyertem a csatát. De apám utolsó jegyzetei, a családjának szánt levelei azért őt is hosszú percekre elnémították. A szemei gyanúsan nedvesnek tűntek, és nem hiszem, hogy csak a portól lett volna rekedt, mikor a korsóját hajdani kapitánya emlékére köszöntötte. Alaposan kifaggatott a csatáról, a Gorgon fedélzetén vívott párbajról, de még Malcolm Sharp sírjáról is.
–Ha nem szállt volna már a tenger fenekére a vén gazember Beltrop, az én kezemtől halna száz halált ezért az árulásáért!–csikorogta Ulsson.
A levelek átolvasgatása, és a Sharp kapitányra való emlékezés késő délutánig ott marasztott Ulsson mellett. Közben persze egyik korsó rum követte a másikat. Így az után a szigeten töltött első estém hátra lévő részét azzal töltöttem, hogy éjfélre merev-részegre ittam magam. Közben nyilván elpanaszoltam minden bánatomat a vén piratnak, mert másnap reggel, mikor iszonyatos fejfájással leültem mellé reggelizni, csak megveregette a vállam és annyit mondott:
–Fel a fejjel, kölyök! Nem te vagy az első halálosan szerelmes barom, aki túléli a szerelme elvesztését! Túl kell esni ezen is, mint a fogzáson!
Tommy Barkhead, csak dél felé, mikorra úgy-ahogy kijózanodtam, vehette kezébe az avítt térképet. De akkor olyan áhítatos örömmel tette, mintha valami hatalmas kincset hoztam volna neki Isle d’Orange-ról. Azonnal a francia városka rajzát kezdte vizslatni, mintha tényleg kincset keresne rajta. Persze nem állhattam meg és megkérdeztem, minek neki ez az ódon papírdarab. Tommy rámvigyorgott, hogy minden fogát láthattam, és kicsit körülményesen elmagyarázta, miben törik a fejüket Ulsonnal. Mióta elhoztam padre Ignaciót Shark Island-re, papja már volt a városkának. De temploma még nem! Azonnal építeni akartak egyet, de padre Igna-cio azt mondta, hogy templomot csak megszentelt földön lehet építeni. Mivel valami ismeretlen okból egyetlen főpap sem volt hajlandó Shark Island-re jönni és megszentelni az új templomot és földjét, kénytelenek lesznek „újjáépíteni” a régi francia kolónia templomát. Annak a pontos helyét pedig csupán erről a térképről állapíthatták meg.
Az első napi búfelejtés után kezdtem magam igen jól érezni Shark Island-en. Nagyokat beszélgettem Ulsonnal és mi tagadás, néhányszor a sziget könnyűvérű hölgyikéit is meglátogattam. Példámat hamarosan a legénységem is követte. Szétszóródtak az ivókban, meg a lányok kalyibáiban. Heteket is eltölthettünk volna a piratok között, ha nyolcadikán délután meg nem érkezik Richard Fossey highrock-i kereskedő Syren nevű felute-jával. Fossey kapitány hozta a cseppet sem örömteli hírt, hogy kitört a háború Anglia és Spanyolország között.
Másnap összehívtam a legénységemet. Friss vizet és élelmet rakodtunk be a Sea’s Lord-ra és felkészültünk az indulásra. Mert ha háború van, akkor Jakab király privateerjaként nekem is Highrock-ban a helyem!
1604. szeptember 19. –4 óra 01 perc
1604. szeptember 30. Highrock6 óra 25 perc
Végig jó széllel vitorláztunk Highrock felé. Granda Avilia közelébe érve ugyan megkettőztem az őrséget, de felesleges óvintézkedés volt. Egyetlen spanyol hajót sem láttunk egész úton. Sietségünk eredményeként hajnalban, napkelte előtt egy kevéssel értünk Highrock elé. A parttól tisztes távolban kivetettük a horgonyt aztán türelmesen vártuk a reggelt.
Mikor végül partra szállhattam, eszemben sem volt a városházára sietni. Először bizony az anyámat látogattam meg, aki éppen reggelinél ült Annával. Mindketten igen meglepődtek, mikor betoppantam, de nem jobban, mint én magam. Anna ugyanis egy apró sikkantással felpattant az asztaltól és a nyakamba ugrott, mintha csak rég látott testvére lettem volna.
Egy perccel később ráébredt, hogy mit tett, és hozzám hasonlatosan fülig vörösödve egy pukedlivel köszöntött. Azt hittem, anyám rögtön rászól Annára, hogy egy finom kisasszony ilyet sohasem tehet, de semmi efféle sem történt. Anyám is megölelt, megcsókolt, aztán terítéket hozatott nekem is, és hármasban fejeztük be a reggelit. Közben persze szóba került a háború is. Anyám egy cseppet sem örült, hogy privateerként nekem is részt kell vennem a spanyolok elleni harcokban. Igaz, ő annak sem örült, hogy idegenek hajóinak a megtámadásával és kifosztásával szerzem a vagyonomat.
Reggeli után felvettem a jobbik kabátomat és elmentem a városházára, hogy szolgálatra jelentkezzek sir Gritstone-nál. Azt hittem, az admirális váratni fog egy sort a sok dolga miatt, de azonnal maga elé hivatott. Nagyon örült, hogy megérkeztem. Amilyen nagy erőnek tűnt a két sorhajója és három fregattja, amikor megérkezett velük Európából, olyan kevésnek bizonyult a háború kitörése óta. Nem oszthatta szét a hajórajt az Archipelagok angol szigetein, mert akkor sehol sem maradt volna elég ereje egy komolyabb spanyol támadás visszaverésére.
A spanyolok egyaránt rátámadhattak Dead Island-re, vagy akár Itkalra. Az admirális azt tervezte, hogy megelőzi a spanyolokat és lecsap Costa Sinistrára. De nem a saját hajórajával, hiszen nem hagyhatta őrizetlenül a rábízott gyarmatokat. Ezért örült olyan nagyon az érkezésemnek. Patrick Dodgson kapitány Bucephalus nevű gallionja már készen állt, hogy Sinistrára vigye a megszálló sereg ötszáz katonáját Douglas Kearston ezredes parancsnoksága alatt. De eddig nem volt megfelelő hadihajó, amelyik fedezhette volna a partraszállásukat.
Nem mondhatnám, hogy örömmel töltött el a feladat, amivel sir Gritstone meg akart bízni. Teljesen más dolog hajók ellen harcolni, mint egy erőd tüzének kitenni az én Sea’s Lord-omat, amíg Kearston ezredes katonái partraszállnak. Szerencsére eszembe jutott, hogy Costa Sinistra erődje lényegében csak a hullámtörőre épített fal, melynek a város felőli oldala teljesen nyitott. Felhívtam hát sir Gritstone figyelmét, hogy ha két-három ágyút partra tennénk éjjel a sziget másik oldalán, reggelre az osztag a város fölötti hegyről kényelmesen hátba támadhatná az erőd tüzéreit. Talán nem is lenne szükség nagy véráldozattal járó partraszállásra!
Délután anyám kérésére sétálni mentem Annával a városba. Igen nagy zavarban voltam, mert a karomba kapaszkodó szép kisasszony valahogy egész más volt, mint az a megszeppent leányka, akit az év elején Gray Sails kocsmájában láttam először. Nem tudtam eldönteni, hogy az elegáns, barackvirág-szín ruha tesz rám ilyen hatást, vagy Anna nőtt valóban ifjú hölggyé az elmúlt hónapokban. Igen óvatosan és elfogódottan válaszolgattam a kérdéseire is, valahogyan semmi kedvem sem volt éppen neki elmondani a bánatomat. Pedig egyre a kalandjaimról kérdezett. Próbáltam úgy elmesélni neki az egészet, hogy ne keverjem bele Jacqueline-t, de Anna már a második mondatnál közbevágott. Megkérdezte, hogy sikerült-e kiszabadítanom a francia kisasszonyt, aki miatt Guttenshruge kapitánnyal olyan keményen összetűztem. Mire észbe kaptam, már azt is kiszedte belőlem, hogyan találkozgattunk titokban Jacqueline-nal a templomban, és hogyan kergetett el a gőgös monsieur de Bijou Belflorból. De Anna nemhogy megsértődött volna egy másik hölgy említésére, inkább még ő próbált vigasztalni!
Ettől kezdve minden délután megszokottá váltak közös sétáink, amíg csak el nem kellett vitorláznom Costa Sinistrára. Highrock utcáit járva többször is találkoztunk egy másik fiatal párral. A nálam alig idősebb lord Burley már két hónapja eljegyezte Susanne Mortons-t, az árulásért lefogott, és azóta Európába szállított kormányzó leányát. Valahányszor találkoztunk, váltottunk néhány udvarias mondatot lord Burley-vel, de minden alkalommal éreztem azt a perzselő gyűlöletet, ami Susanne kisasszonyból áradt felém. Tudta, hogy én szereztem a legfontosabb bizonyítékot apja bűnösségére, és ezt sosem bocsátotta meg nekem.
1604. október 06. –22 óra 41 perc
1604. október 14. Costa Sinistra6 óra 35 perc
Mire Costa Sinistrára értünk, Kearston ezredessel pontosan kidolgoztuk a támadás tervét. Hatodikán este, jóval napnyugta után értük el Sinistra északnyugati öblét. Eredetileg csak egy századot akartunk partra tenni az ágyúk védelmére. De közös elhatározással úgy döntöttünk, hogy az ezredes teljes haderejével partra száll Sinistra elhagyatott öblében. Napkeltekor tűz alá veszem az erődöt, és ezzel magamra vonom a védők figyelmét. Ekkor kell Kearston ezredes katonáinak felállítaniuk az üteget a két hegy közötti nyeregben, és a katonáknak lehetőleg csendben leereszkedniük a város széléig.
Amint a csónakok üresen visszatértek, a Bucephalus-szal együtt Costa Sinistra kikötője elé vitorláztunk. Szélbe álltunk és vártuk a reggelt, amikor kezdetét veheti az akció. Napkeltekor Patrick Dodgson gallionjától kisérve olyan közel manővereztünk a parthoz, ahonnét a Sea’s Lord csatakigyói már elérhették az erődöt. Lassan, minimális vitorlázattal haladtunk el a kikötő előtt és közben Dreyfus lőni kezdte a falat.
A spanyolok persze bőszen viszonozták a tüzet. De ha a mi lövedékeink zöme sem találta el az erődöt a távolság miatt, akkor bizony a védők még inkább hiába pazarolták a lőszerüket. Pontosabban nem is egészen hiába. Egy fél óra alatt kitapasztaltuk, meddig hordanak a spanyol ágyúk és némileg közelebb manöverezhettünk az erődhöz. Innét már nagyjából a lövedékeink fele elérte a falat. Kilenc fontos ágyúgolyóink ugyan nem okoztak komoly károkat, de sikerült a védők figyelmét teljesen a hajóinkra vonni.
Kilenc óra körül teljesen váratlanul megdördült négy ágyú a sziget közepén. Dreyfus által készített bombáik iszonyatos robbanásokkal csapódtak az erőd védtelen hátsó oldalába. Már a második sortűzzel belőtték magukat, és nem csak alaposan összezavarták, de meg is tizedelték a spanyol tüzéreket.
Sohasem szerettem kockáztatni a hajómat, de most meg kellett tennem. Amint az erőd ágyúinak tüze szórványossá kezdett válni, minden vitorlánkat kifeszítve megindultunk a Sea’s Lord-dal a kikötő bejárata felé. A spanyolok zavarodottsága szerencsére pontatlan tüzeléssel járt együtt. Egyetlen találatot sem kaptunk, míg elértük a kicsiny kikötő bejáratát. Akkor pedig már a miénk volt a győzelem! Közelről végig kartácsoltuk az erőd falának védtelen hátulsó traktusát és ezzel megadásra kényszeritettük a megmaradt katonákat és tüzéreket.
Szinte percre pontosan a mi közeli sortüzünkkel egy időben Kearston ezredes katonái vad üvöltéssel rázúdultak a városra. Megszállták az utcasarkokat, és a főtérre terelték a meglepett spanyolokat. Olyan gyorsan történt minden, hogy senki még csak nem is gondolhatott ellenállásra. Délre a miénk volt az egész sziget.
Egy hétig maradtam Costa Sinistrán, amíg Douglas Kearston ezredes, immár a sziget katonai kormányzója, helyreállíttatta a polgárokkal az erődben esett károkat. Az északnyugati öböl fölött pedig egy új sáncot is rakatott a négy magával hozott ágyújának, hogy senki ne ismételhesse meg a mi partraszállásunkat.
1604. október 19. –15 óra 19 perc
1604. október 28. Highrock6 óra 04 perc
Costa Sinsitráról hazatérve hatalmas viharban vergődtünk be a highrock-i öbölbe. Ha a sziget magas hegyei nem állják útját a tomboló orkánnak, még két horgony is aligha tartotta volna meg a Sea’s Lord-ot. Ilyen pokoli időben bizony hiába értem haza, a hajómon kellett maradnom. Csónakkal képtelenség lett volna elérni a partot, a hajómat meg nem akartam kockáztatni azzal, hogy a rakpart mellé kössünk ki.
Késő este, a vihar csillapodtával végre mégis partra szállhattam és siethettem anyámhoz. Nem kellett sokáig zörgetnem, mindenki ébren várt a házban. Anna ezúttal is megelőzte anyámat, és átázott ruhámmal mit sem törődve elém futott. De aztán háromlépésnyire tőlem megtorpant és olyan pukedlit csinált az üdvözlésemre, amivel akár Jakab király udvarában is megállhatta volna a helyét. Erre már én is lekaptam csuromvizes kalapom és mély meghajlással köszöntöttem a hölgyeket. Azután egy második meghajlással kezet csókoltam Annának. Ezzel aztán vége is szakadt a komolykodásnak. Anna csilingelő hangon felnevetett, anyám meg egy röpke csók után elküldött átöltözni, amíg ők vacsorához terítettek.
Másnap jelentettem sir Gritstone-nak, hogy sikeresen és gyakorlatilag veszteség nélkül elfoglaltuk Costa Sinistrát. Az admirális úr igen elégedetten hallgatta a beszámolómat. Véleménye szerint háromszáz katona bőven elegendő lesz Costa Sinistra védelmére, így cseles partraszállásom máris kétszázadnyi muskétást jelentett a seregének. Azonnal meg is ígérte, hogy következő levelében be fog számolni őfelségének az érdemeimről.
Délután természetesen újra kezdtük a sétáinkat Annával. Volt valami különös, megnyugtató ezekben a sétákban. Jól esett hallgatni Annát, amint Highrock általa megismert dolgairól mesélt. És jó volt válaszolgatni a kérdéseire, elmondani, mi minden történt az úton és Costa Sinistra ostroma közben. Szinte észre sem vettem, és már több időt töltöttem otthon, mint a Sea’s Lord fedélzetén.
Október huszonötödikén a highrock-i templomban sir Roger Burley feleségül vette Susanne Mortons-t. A szertartás csendben, minden pompa nélkül zajlott. Sir Roger nem tartotta volna illendőnek a pompás, nagy esküvőt, amikor apósa börtönben van Londonban. Persze valamennyi tiszttársa megtisztelte jelenlétével a szertartást. Én magam is szívből gratuláltam az ifjú párnak, bár az ara láthatóan nem igazán örült a jelenlétemnek.
Az esküvő másnapján érkezett Highrock-ba őfelsége Vulcan nevű fregattja sir John Baggerly-vel a fedélzetén. Sir John riasztó híreket hozott Európából. A spanyol háború mellé most a franciákkal is megromlott Anglia viszonya. A franciák nyilvánvalóan ki akarják használni a háborút, és terjeszkedni akarnak az Archipelagokon. Fegyvereket és katonákat indítottak a szigetekre. Costa Sinistrától északra a Vulcan találkozott a nyugat felé vitorlázó francia flottával. Öt nagy hadihajó, három fregatt és öt teherhajó alkotta a hajórajt.
Mindezt kedden délelőtt tudtam meg, amikor sir Gritstone megbízott, hogy valamiképpen derítsem ki, hol állomásozik a francia flotta és mi a szándéka ennyi hadihajóval monsieur de Bijou-nak.
1604. november 01.22 óra 39 perc
Granda Avilia-hoz közel,K-ÉKelet
A francia flotta keresését logikusan Belflorban akartam kezdeni. De Granda Avilia közelében összefutottam egy kisebb spanyol konvojjal. Valójában semmit sem akartam tőlük, de a három teherhajót kísérő fregatt erőfölénye tudatában elébünk lőtt. Alaposan feldühített, ezért parancsot adtam Dreyfusnak, hogy bombákkal viszonozza a tüzet.
Az eredmény mindenkit meglepett. Sortüzünkből legalább öt lövedék egyenesen a Cantabro oldalába recscsent. Jól láthattuk, amint a bombáink robbanásai nagy darabokat tépnek ki a fregatt oldalából. Aztán a spanyol hajó közepéből hatalmas dörrenéssel egy lángnyelv lövellt az ég felé. A darabjaira szakadt fregattot egy perc alatt elnyelték a hullámok.
Kísérőjük felrobbanása szó szerint sokkolta a három teherhajó legénységét. Egyetlen lövés nélkül bevonták a lobogóikat és megadták magukat. Nem pazaroltunk rájuk sok időt. Elkoboztuk a kapitányok ládáit az aranyaikkal együtt, és átrakodtuk a Momarca raktáraiból az ébenfát a Sea’s Lord-ra. Aztán mielőtt útjukra engedtük volna őket, a tengerbe dobattuk a három hajó ágyúit.
1604. november 06. –17 óra 59 perc
1604. november 07. Belflor6 óra 05 perc
Belflorba érve kellemetlen problémával kellett szembesülnöm. Nem vitorlázhattam be az öbölbe, hiszen előfordulhat, hogy monsieur de Bijou parancsára azonnal tüzet nyitnak a hajómra. Távolról persze megpróbálhattam volna elbánni az erőddel, de csak kikémlelni akartam Belflort, nem megtámadni. Ezért inkább a Kígyó-szorosban, a nyugati öbölben horgonyoztunk le, ahol a városból senki sem láthatta a Sea’s Lord-ot. Nyolc emberemmel végiggyalogoltam a parton és közben alaposan szemügyre vettük a kikötőt. De ott bizony csak egyetlen hadihajó horgonyzott, a huszonnyolc ágyús Tonnant karavella. Hogy egészen biztos lehessek a dolgomban, beóvakodtunk a városba is. Szóba elegyedtünk néhány tengerésszel és belflori polgárral is, de senki sem tudott a nemrégiben Európából érkezett flottáról. Szidták a spanyolokat, akik ismét a francia szigetek elleni hadjáratra készülődnek, de remélték, hogy a donok meggondolják magukat, és inkább az angolok ellen fordulnak. Mivel a keresett flottának nyomát sem leltem Belflorban, késő este elhagytuk a szigetet és Isle d’Orange, a másik lehetséges gyülekezési hely felé indultunk.
1604. november 10. –9 óra 21 perc
1604. november 11. Isle d’Orange6 óra 18 perc
Dél elött fél tiz körül vetettünk horgonyt Isle d’Orange jól védett kikötőjében. Francia lobogót vonattam fel, mintha még mindig monsieur de Bijou szolgálatában állnék és elvitorláztam az erőd fenyegetö ágyúi előtt. Ahogy számítottam is rá, az öböl nyugatiti végében ott horgonyzott a nemrégiben érkezett flotta. Három sorhajót, két nagy hadigalleont, egy fregattot és öt teherhajót számolhattam meg. Békésen ringatóztak az öböl vizén. Mellettük szinte fehérlett a part a sok sátortól, melyekben a flotta katonáit szállásolták el.
Feltünő kérdezősködés helyett felmentem az Aranyfácánba, hogy keressek egy megfelelő balekot. Leültem egy asztalhoz, és hegyeztem a fülem, hogy miről beszélnek körülöttem. Jean-Paul Brienne már az ebédemet is elébem tálalta, amikor felfigyeltem egy részegen handabandázó tengerészre. Átültem mellé és egy egész órán át gondoskodtam róla, hogy éppen eleget igyon a folyamatos beszédhez. Kérdezgetnem is alig kellett, Julien Sandruc magától mondott el szinte mindent. Fröcsögve szidta a tollaskalapos nemeseket és tiszteket, akik egy kis pihentetés után a spanyol erődök elleni rohamra akarják küldeni a katonákat és a tengerészeket. Amint a flotta felszerelésével megbízott Aymeri d’Orilliac intendáns elegendö ágyút és lőszert tud berakatni a hajókra, megkísérlik elfoglalni valamelyik spanyol szigetet. Már csak azon van vita a két helyi kormányzó és Pierre de Landrevi admirális között, hogy Granda Avilia, vagy Isla Ballena legyen a hadjárat célja.
A Julien Sandruc-től hallottak megnyugattak. Ha a francia flotta ilyen ráérősen készül egy spanyol sziget elleni hadjáratra, akkor sir Gritstone-nak egyelőre nem kell ellenfélként számolnia velük. Délután körbejártam a városban az üzleteket, és vásároltam néhány apróságot anyámnak és Annának. Aztán este visszatértem a Sea’s Lord fedélzetére. Napkeltekor felszedtük a horgonyt, elvitorláztunk az erőd előtt, és hazaindultunk Highrock-ba.
1604. november 21. –12 óra 39 perc
1604. december 21. Highrock6 óra 04 perc
Sir Gritstone nagyokat bólogatva hallgatta végig a jelentésemet, közben egyre az Archipelagok térképét nézve. Nem nyugodott meg annyira, mint én Isle d’Orange-on, de legalább abban már biztos volt, hogy nem a mi szigeteink lesznek a franciák elsődleges célpontjai. Kifejtette, hogy véleménye szerinte Pierre de Landrevi admirális Isla Ballenat fogja megtámadni. Bár Granda Avilia sokkal gazdagabb, így nagyobb zsákányt igér, de Ballena közelebb van Belflorhoz, és a spanyolok onnan megtámadhatják a védtelenül maradt francia szigeteket.
Másnap azután rajtam kívül az összes elérhető privateert Granda Avilia és Isla Ballena környékére küldte portyázni. A spanyolok zaklatásán túl a felderités volt a kapitányok legfontosabb feladata. Szigorú parancsot kaptak, hogy azonnal siessenek Highrock-ba, és jelentsék, ha a francia flotta feltűnik valamelyik spanyol sziget közelében.
Háborúban egy privateernak nincs túl sok keresnivalója a hazai kikötőben. Én mégis egy teljes hónapra Highrock-ban maradtam. Eredetileg csak a készleteinket akartam kiegésziteni és pár napot pihentetni a legénységemet. De aztán november 27-én megérkezett három fregattal Laurence Norton admirális. Erősitésül küldték az Archipelagokra, mert Anglia immár Franciaországgal is hadban állott!
Az új hirek hallatán sir Gritstone igen gyorsan átértékelte a helyzetet. Ha a spanyolok és a franciák egymás ellen fenekednek, akkor nekünk lehetőségünk van újabb szigetekkel gyarapitani Jakab király birodalmát. Az Archipelagok keleti fele lényegében már az angol korona birtoka volt, két francia sziget, Omory és Tel-Kerrat kivételével. Ezt a két szigetet szemelte ki következő hadjáratai célpontjául sir Gritstone.
Az elkövetkező napok lázas készülődéssel teltek. Sir Gritstone mindössze száz katonát akart a Dragon fregatt fedélzetén Tel-Kerrat ellen küldeni. Jól tudta, hogy a városka egyetlen hajó előtt is kénytelen lesz behódolni. Nekem viszont Omory-ba kellett kisérnem az Albicore fregattot és a Grampus galliont, amely a város ostromára szánt háromszáz katonát szállitja. Sir Roger Burley őszinte bánatára sir Gritstone admirális ennek a háromszáz katonának a parancsnokául sem őt, hanem David Greenwood ezredest jelölte ki.
Amíg az expedíciós csapatokat behajózták, és a hajókat felszerelték, én továbbra is minden délutánomat Annával töltöttem. Néha csak a fallal körülvett belső város utcáit jártuk, de sokszor lesétáltunk egészen a kikötőig. Az egyik ilyen utunkon jutott eszembe, hogy atyám vérrel szerzett kincséből miként tehetek jót az emberekkel. Egy szurtos kis kölyök megpróbálta ellopni Anna kendőjét, de elkaptam a karját, mielőtt elfuthatott volna a zsákmányával. Anna kérésére persze végül mégis elengedtem a kölyköt, még egy ezüstöt is adtam neki, miután kifaggattam. Jimmy Fosternek hivták és árva volt a szerencsétlen. A nagynénjénél lakott, akitől sűrűbben kapott verést, mint ételt.
Még azon az estén felkerestem mr. Hawkot. Megbiztam, hogy a raktárában lapuló egyik lepecsételt láda tartalmát tegye pénzzé. Hozasson Angliából mestereket, akik megterveznek és felépitenek egy tágas, emeletes házat és mellé egy iskolát is a tengerészek árvái számára. Azután pedig vásároljon az árvaháznak és az iskolának egy nagy telket az alsóváros főutcáján. Nem számit, ha el kell is bontani pár szalmatetős viskót, csak a lakóik kapjanak annyit a telkeikért, hogy új házat épthessenek maguknak.
Christopher Hawk egészen lázba jött az ötletemtől. Átadta feleségének alig három hónapos második fiát, Nathanielt és maga elé teritett egy ív papirost. Számolgatni kezdte, hogy mennyiből lehet felépiteni két megfelelö épületet. Később azt kérdezte, miből akarom majd etetni és ruházni az árvákat? Kétórai tervezgetés után az eredeti megbizás alaposan megváltozott. Az árvaház és az iskola felépítése mellett megbíztam mr. Hawkot egy alapitvány létrehozásával, végül utasitást adtam egy megfelelö farm megvásárlására is, hogy az tartsa majd el az árvákat.
Még csak az álmaimban létezett a tengerészek árváinak új otthona, mégis sorra kaptam érte a dicséreteket. Az elsőt természetesen mr. Hawktól. De anyám is harmatos szemmel csókolt meg, amiért apám kincsét a kis árvák javára használom fel. De a legszebb dicséretet Annától kaptam. Csak egy apró csók volt, én mégis egészen belekábultam.
1604. december 25.17 óra 57 perc
Dead Island-hoz közel, ÉKeletre
Bármilyen lassan haladt is az Omory elleni hadjárat elökészitése, december 21-én reggel mégis felszedhettük a horgonyt. Három hajónkkal elvitorláztunk Dead Island mellett, aztán a következö napon délután megpillantottunk egy Costa Sinistra felé tartó spanyol hajót. Hatalmas, két ütegsorában hatvannyolc ágyút hordozó galleon volt.
A Zorra Feliz kapitánya gyorsan felmérte az eröviszonyokat. Láthatta, hogy utólérni legfeljebb a Grampus-t tudná. Kihivóan elénk lövetett hát, hogy csatára késztessen bennünket. Ha csatát akart, azt gyorsan megkapta! Faképnél hagytam Charles Heddock kapitány Albicore fregattját és kihasználva a Sea’s Lord sebességét elhajóztam a Zorra Feliz előtt. Közben Dreyfus gyors egymásutánban három sortüzet is a spanyol hajó oldalába lőtt bombákkal töltött csatakigyóinkkal.
Mire az Albicore a közelbe ért és beavatkozhatott a harcba, a Zorra Feliz lőréseiböl füst áradt kifelé. Bombáink két, kapu méretű rést szakitottak a spanyol hajó bordázatába és tüzeket okoztak szerte az ütegfedélzetein. Egy órányi szakadatlan ágyúzás után a battleship orra lassan kezdett mélyebbre merülni. A tüzelése is egyre szórványosabb lett. Alkonyatkor a hullámok már az előfedélzetét nyaldosták és a spanyol tengerészek a további harc helyett csónakjaik vizre bocsátásával voltak elfoglalva. Magukra hagytuk öket, nehogy megzavarjuk nehéz választásukat. Hiszen akár a tengerbe is fulladhattak, de megkísérelhették túlterhelt csónakjaikkal elérni a távoli Granda Avilia-t, vagy éppen választhatták a fogságba esést is Costra Sinistra szigetén.
AJÁNLOM AZ OLDALT