blarskerin
Menü
 
Lomyra messiása
 
Larania mesterei
 
Novellák
 
Gothic sztorik - Blarskerin módra
 
Megjelent műveim
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Naptár
2024. Április
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
<<   >>
 
6. fejezet

 

 

        6. fejezet

 

 

   Shoma fáradtan, kifulladva állt meg a vaskos deszkákból összerótt kapu előtt. A bányászok faluját védő boronafal éppen olyan volt, mint a Kolóniáé. Csak itt az egymás mellé ácsolt gerendák egy szúk szorost rekesztettek el. A kapu is egy igazi, tetővel védett őrtorony aljában nyílt. Vagyis hát dehogy is nyílt. Zárva maradt, hiába püfölte Shoma az öklével. A vastag deszkák csak szánalmasan pufogtak, meg sem döndültek az ütéseitől. Ha nem lett volna biztos benne, hogy vigyázó szemek kísérik minden mozdulatát, amióta kilépett az erdőből, letette volna a vállát húzó zsákot, hogy kényelmesebben várhassa, míg bebocsátják.

   Végre mozgás támadt a falon túl. Nagy erővel koppant a gerendányi retesz, amint félrehúzták, aztán résnyire megnyílt a kapu. No nem Shomát invitálták be, csak egy fekete hajú ifjonc lépett ki. Zubbonya és nadrágja  – bármilyen kopott volt is –  a lovagok ruházatát juttatta Shoma eszébe. Még a kardja is a lovagokéra hajazott, de a markolatgombja csak egy üres karika volt.

   – Thaedra Karetu vagyok, az őrség kapitánya  – bólintott bemutatkozásul az ifjú.  – Ki vagy és mit akarsz itt, a kapunk előtt?

   – Az én nevem Shoma Valte. Ezt a zsákot hoztam nektek, hogy pótoljam, amit Higdintől elvettem. Meg ezt a csomagot Rhaonak, a vezéreteknek.

   – Már hallottam rólad. De honnan tudjam, hogy nem valami cselből hoztad ezeket? Akár mérgezett is lehet az az étel!

   – Rarqua küldött hozzátok. Itt a jele a pecséten  – mutatta oda Shoma a vászonba tekert csomagot.  – Persze, ha haragban vagytok vele, akkor bizony megeshet, hogy meg akar mérgezni benneteket.

   Az ifjonc egy percre elgondolkodott Shoma nyakatekert érvelésén, aztán a kapu felé intett:

   – Gyere be! Elvezetlek Rhaohoz!

   – Nem lehetne előbb a konyhához? Piszkosul nehéz ez a zsák!

   Thaedra tudomást sem vett Shoma kérdéséről. Betessékelte a kapun és csak amikor becsukódott mögöttük, a retesz is a helyére koppant, akkor adott parancsot az egyik őrnek, hogy vegye el a jövevény zsákját és vigye a konyhára.

   Shoma megkönnyebbülten adta át terhét, mely órák óta húzta a vállát. Aztán az utat mutató Thaedra  – no meg a zsákot cipelő harcos –  után indult a falu felé. Vagy félszáz lépéssel odább a szűk szoros hirtelen kiszélesedett, mint egy palack. Jobbról-balról kunyhók kusza tömege fogta közre az utat, pont úgy, mint a Kolónián. Talán csak a szemét volt kevesebb, meg az ajtók előtt tétlenül üldögélő ember. Távolabb, a házakon túl, Shoma kis tavat látott a völgy mélyén. Meg kerteket, és bennük hajlongó, kapáló-gyomláló, vagy éppen vizet hordó, az ültetvényeiket öntöző embereket.

   Thaedra azonban nem vezette olyan messzire. A falu közepén járhattak, amikor befordult balra egy a többinél kicsit szélesebb közbe, ami már majdnem utcának volt nevezhető. Egészen a sziklafalig ment, ahol az út Higdin ajtajának párja előtt ért véget. Thaedra megzörgette az ajtót, és a szinte azonnal felhangzó „Szabad!”-ra betessékelte Shomát.

   Rhao a szoba közepén álló, durván ácsolt kecskelábú asztal mögött ült. Mindenféle leveleket, számadásokat olvasott éppen. De igen közel kellett hajolnia az írásokhoz, mert bizony még a napnak a sziklába vágott ablakokon beóvakodó, meg az asztalon szégyenkezve füstölő mécses együttes fényében is alig látta őket. Hunyorogva nézett a két vendégre, míg Thaedra katonásan jelentette, mit hozott Shoma, s hogy Rhaoval akar beszélni.

   – Megint te vagy? Hát már semmi sem történhet a völgyben, amiben te ne lennél benne?

   – Én csak elhoztam, amit Rarqua rám bízott  – tolta félre az asztalon a leveleket Shoma, hogy a helyükre tehesse a vászonba tekert csomagot.  – Azt parancsolta: ezt a pecsétet csak te törheted fel.

   Rhao némi gyanakvással, ám annál nagyobb kíváncsisággal tapogatta, forgatta a csomagot. De bármit érzett is, láthatóan nem lett tőle okosabb. Hirtelen elhatározással megragadta a zsineget és nagyot rántott rajta, eltörve a pecsétet. Shoma önkéntelenül hátrahőkölt a viasz roppanásától. Valami bűvös és látványos dolgot várt. Felcsapó lángokat, füstfelhőt, vagy legalább valami figyelmeztető szózatot. De semmi sem történt. Rhao széthajtogatta a vásznat és pillanatokkal később két egyforma lovagi kardot emelt ki belőle. Hüledezve forgatta őket, aztán Shomára nézett:

   – Ezt meg … miért küldte nekem Rarqua?

   – Fogalmam sincs. Én csak a küldönc vagyok. Rarqua a kezembe nyomta a csomagot, hogy hozzam el és adjam át neked.

   – Két kard, két lovagnak. Az egyik biztosan téged illet, Thaedra!

   – Nem hiszem. Ha Rarqua úgy akarta volna, nem adja parancsba Shomának, hogy csak te nyithatod ki. Elfeleded, hogy mágus az öreg. Tudja, hogy két karddal gyakorolsz, azért küldött neked két egyforma pengét.

   – Meglehet …  – dünnyögte Rhao elgondolkodva. Aztán Shomát kezdte fixírozni:  – Különös küldönc vagy te, barátom! Különös fegyverrel. Gondolom, azt is Rarqua-tól kaptad. Mert amikor legutóbb találkoztunk, még nem volt kardod. Megnézhetem?

   Shoma meglepődött a kérésen, de nem volt oka megtagadni. Kihúzta hát hüvelyéből, és karjára fektetve, markolatával előre odanyújtotta Rhaonak a fegyverét. A bányászok vezére szakértő szemmel méregette a kardot. Nem nyúlt a markolatához, csak a keresztvas alatti levélmintánál fogta meg, hogy közelebbről is megnézhesse.

   – Csodálatos darab, és nagyon régi munka  – emelte egészen a szeme elé a keresztvasat a belefoglalt fehér kővel.  – Amikor ez készült, még egyetlen lovag sem volt Lomyrában. Mégis majdnem lovagi kard. A penge formája, … az anyaga, a kovácsolása, … és ez a kő … Nem tudom, ki vagy te, de Rarqua sokra tart, ha ezt a kardot neked adta!

   – Nagy dolog!  – taszította hüvelyébe a pengét Shoma.  – Én sem tudtam rólad, hogy lovag vagy!

   – Rhao Tama nem egyszerűen lovag!  – csattant fel Thaedra.

   – Nem bizony!  – nevette el magát kesernyésen Rhao.  – Már nem lovag vagyok, csak Proslam Byl király árulásért száműzött tábornoka!

   – Te … elárultad a királyt?

   – Nem emlékszem, hogy megtettem volna. De a király szerint én hagytam északra szökni a lázadó Buntar herceget az aardokhoz. És téged miért küldtek az Ath’umo-völgybe?

   – Hamisan vetettem a kockát  – feszengett Shoma.  – És felgyújtottam egy falut, hogy mentsem a bőröm.

   – És Rarqua mégis megbízik benned?!  – hüledezett Thaedra.

   – Nem is akárhogyan. Valamit biztosan látott Shomában, amit mi még nem, különben nem adta volna neki ezt a kardot, és nem küldi hozzánk. És mikor láttál egy mágust tévedni, Thaedra? Szóval mi is megbízunk Shomában és befogadjuk a faluba. Beosztjuk a te csapatodba, a kapuőrök közé. Rendben lesz így? Feltéve, hogy Shoma még mindig csatlakozni akar hozzánk.

   – Még szép, hogy akarok! Persze csak akkor, ha ételt és szállást is kapok.

   – Az mindenkinek jár, aki elvégzi a rábízott munkát. De a kockázást nem tűröm a faluban! Akkor sem, ha tisztességesen veted a kockát!

 

 

   Azzal, hogy Rhao befogadta a faluba, Shoma igazán az istenek kegyelmébe került. Dolgoznia sem kellett, mégis bőségesnek mondható ételt és kényelmes szállást kapott. A kockázás tilalmát leszámítva arany élete volt. Egyik nap a kapu fölötti toronyban őrködött, szemmel tartva az erdőt és az ösvényt. Másik nap a völgyet kellett körül járnia, nem talált-e valaki titkos bejáratot a sziklák között. Még szerencse, hogy egyiket sem egyedül tette, s volt kivel beszélgetnie, másként elaludt volna unalmában. A külső sziklákat még soha senkinek sem sikerült megmásznia. Az erdei úton meg két hét alatt egyetlen kordé érkezett. Akkor is csak a Kolónia egyik kereskedője jött lisztet, sót, meg fűszereket cserélni friss zöldségekre a bányászok raktárosával.

   Shoma eleinte roppantul utálta, hogy amikor éppen nem volt szolgálatban, Rhao edzésein kellett részt vennie a többi fegyveressel együtt. A kardvívás, meg a lándzsaharc alapjait gyakorolták rogyásig. Hol pajzzsal, hol anélkül. Hol egymás ellen, hol bábukkal szemben. Akinek meg Rhao szerint ahhoz volt érzéke, íjat kapott és száz számra lőhette a nyílvesszőket a szalmából font céltáblákba, céllövészetben fejlesztve a tudását.

   Újoncként Shomának is ki kellett próbálnia magát nyilazásban. Élete első lövéséhez hosszan, hunyorogva célzott. Aztán az íj húrja alaposan rácsapott a bal karjára, a nyílvessző meg messze elkerülte a céltáblát. Shoma azonnal le is tette volna a fegyvert, de Rhao nem hagyta, hogy ilyen könnyen feladja. Többször is megmutatta, hogyan tartsa és feszítse meg az íjat, hogy elkerülje a hasonló baleseteket. Azután a célzásról kezdett magyarázni:

   – Nézd meg a célt, aztán képzeld el, mintha itt lenne egyetlen lépésnyire tőled! Képzeld el minden részletét! Képzeld el benne a nyílvesszőt! És ne a szemeddel akarj célozni! Hagyd, hogy a nyíl vezesse a kezed!

   A rábeszélésnek engedve Shoma újabb próbát tett, és ezúttal pontosan a céltábla közepébe talált! Nyolc-tíz nyílvesszőt lőtt ki, egyre távolabbi célokra, és mindegyik célba talált, mintha szemük lett volna! Nem csoda, hogy Rhao elismerően megveregette a vállát, és mesterlövésznek nevezte. Annál meglepőbb volt, hogy elismerésül saját nagy, katonai íját ajándékozta neki.

   – Fogadd csak el!  – intette le Rhao a szabadkozó Shomát.  – Jó fegyver ez! Megérdemli, hogy igazán hozzáértő gazdája legyen!

   Ettől kezdve Shoma a közös gyakorlatok idejét vívás helyett céllövészettel töltötte. Pár nap alatt a falu egyik legjobb íjásza lett belőle. De ha azt hitte, a nyilazás miatt nem kell többé kardforgatást gyakorolnia, nagyobbat nem is tévedhetett volna. Rhao és Thaedra  – a lovag, és a majdnem-lovag –  afféle magántanulóvá léptették elő. Hol egyikük, hol másikuk okította Shomát a kard szakszerű használatára. Megtanították, hogyan kell egy kézzel forgatnia a fegyvert, s mikor rásegítenie ballal is, hogy erősebb legyen a csapás. Különös védéseket, cselvágásokat mutogattak neki, és Shoma igyekezett mindent utána csinálni két mesterének. Csak Rhao újfajta, pörgő-forgó, két kardjával akár két külön irányba harcoló módszerét nem tudta megtanulni sehogyan sem. Attól meg egyenesen kitörte a frász, amikor a hajdani tábornok valamelyik pengéje hatalmas csattanással villámot lövellt a megtámadott célpontba.

   Éppen a harmadik hetébe fordult Shoma kényelmes, új élete, amikor egy nap, kevéssel dél után riasztó hír terjedt el a faluban. Egyre többen beszélték, hogy a bányászok szerint a szabadulás útjának szánt tárnában felforrósodtak a kövek! Állítólag reggel vették észre, hogy a sziklák korábban dermesztően hideg felszíne kellemesen meleg tapintásúra változott. Délre viszont már megfogni is alig tudták a vájárok által lehasított darabokat. A hír sebesen terjedt, mint a vízbe dobott kő keltette hullámgyűrűk. Mindenki hallotta valakitől, akinek maguk a bányászok mesélték, pedig reggel óta senki egyetlen bányászt sem látott a faluban! Néhányan Rhaohoz siettek, hogy tőle tudják meg, igaz-e a hír. De hiába keresték. Nem találták sem a házában, sem a faluban.

   Ettől persze még nagyobb lett a zavar. Mind Rhaoban bíztak csak igazán, s most megrémültek az eltűnésétől. Egyre többen hagyták abba a munkát. Csoportokba verődve tárgyalták, hogy ki mit hallott, kitől és hol. Kora délutánra teljesen megállt az élet a faluban. Még a kapu őrizetével megbízott fegyveresek egy része is a kocsma előtt toporgott, a munkások között. Mind Rhaot, vagy legalább valamelyik alvezérét várták, hogy biztos híreket halljanak végre. De Rhao csak este került elő. És akkor sem tudott sok biztatót mondani híveinek.

   – Való igaz, hogy ma délután a tárnánk beleütközött a völgyet körülzáró tűzgyűrűbe. A sziklák mélyen a föld alatt is lángot fogtak a pokoltűztől. De semmi sincs veszve! Találtunk egy másik barlangjáratot, a korábbinál mélyebben! Ott újra kezdjük a munkát, és hamarosan elkészül a szabadságba vezető út! Nem valószínű, hogy a tűzgyűrű olyan mélyre leérjen!

   A bejelentéstől egy percre elnémultak a falu lakói. De csak azért, hogy aztán annál nagyobb hangzavar törjön ki. Sokan azt kiabálták, hogy Rhao már fél éve is azt ígérte, hamarosan kiszabadulnak. Hol van hát az eredmény?! Mikor szabadulnak végre a völgyből? Mások eleve kudarcnak könyvelték el a vállalkozást, és azt követelték, hagyják abba a mélyben való munkát, hisz feleslegesen etetik a bányászokat! Shoma egy darabig maga is letörten hallgatta a körötte ágálókat. Mi tagadás, a kalózoknál elszenvedett kudarc után Rhao vállalkozása biztatta a legtöbb sikerrel, hogy valaha is elhagyhatja a völgyet. Most hát ő is csalódottan hallgatta Rhaot, aki egyre újabb érvekkel próbálta meggyőzni az elégedetlenül zajongó falusiakat. Aztán hirtelen, valami rejtélyes okból megsajnálta a vezért. Magának sem tudta volna megindokolni, miért teszi, de fellépett a mellette álló padra és elkiáltotta magát:

   – Emberek!! Nem hisztek Rhaonak?! Azt mondjátok, becsapott benneteket? És egy mágusnak hinnétek-e? Rarqua néhány napja azt jósolta nekem, hogy hamarabb elhagyom az Ath’umo-völgyet, mint gondolnám! Aztán ideküldött, a falutokba! Mi mást jelentene ez, ha nem azt, hogy rövidesen mind ki fogunk szabadulni?!

   A zúgolódók nagy része oda sem figyelt, meg sem hallotta Shoma szavait. Mások hallották ugyan, de félig sem értették. Annál inkább felfigyelt rájuk Rhao. Áttört a tömegen, felugrott Shoma mellé a padra és sztentori hangon megismételte a szavait. Többször is elharsogta a jóslatot, míg végül mindenki kénytelen volt felfogni, hogy Rarqua nem csak Shoma szabadulását jósolta meg, de vele együtt a falu lakóinak kijutását is a völgyből. Érdemes hát újabb alagutat fúrniuk!

   Shoma örömmel látta, hogy hirtelen támadt ötlete milyen gyorsan lecsendesítette a lázongókat. Az már kevésbé tetszett neki, hogy Rhao nem csak hirdette, de el is hitte a jóslatot. Annyira, hogy magával hívta Shomát a házába, hogy megtudja tőle a pontos részleteket is.

   – Igazából Rarqua csak azt mondta, hogy el fogom hagyni az Ath’umo-völgyet  – bökte ki Shoma Rhao többszöri kérdésére.  – De a kivezető utat magamnak kell megtalálnom.

   – Akkor nem is azért küldött a faluba, mert …?  – kérdezte csalóottan Thaedra, aki Rhao alvezérként most is velük volt a barlangházban.

   – Valójában azt hittem, a kalózok őrzik a völgy kijáratát.

   – Rarqua mondott valami erre utalót?

   – Csak a térkép, amit tőle kaptam  – terítette ki az asztalra a varázslatos pergament Shoma. Ujját a megfelelő pontra nyomva megmutatta a Kalóztanya (Átjáró?) feliratot társainak. Rhao és Thaedra percekig csodálták a térképet. Mint a gyerekek játszottak vele. Egy sor ismert és ismeretlen hely nevét csalogatták elő a rajzon. De legjobban persze a Kalóztanya érdekelte őket.

   – Ha Rarqua úgy gondolja, a kalózoknál van az átjáró, meg kellene kérdezni őket  – dörzsölgette elgondolkodva borostásan sercegő állát Rhao.

   – Mikor én kérdeztem, letagadták.

   – Milyen érdekes  – méregette Thaedra a térképet.  – Ez az átkozott tűzgyűrű szinte pontosan kör alakú. És a közepe itt van, a Király-szirt keleti oldalában!

   – Azt mondod, a Lelkek Kútja lehet a középpontjában?  – nézett meglepetten a pergamenre Rhao.

   – Vagy Démon-kút, ahogy egy aard sámán mondta pár éve. Az jutott eszembe …, talán nem is a völgy peremén kell keresni a kijáratot. Ha ilyen kerek ez a tűzgyűrű, talán középen van a nyitja, mint egy lakatnak!

   – Az bizony meglehet! És ha mégsem a kút az, akkor is ott van az az ősi szentély a barlang mélyén! De akármi legyen is a középpont, megkeressük és megnézzük, ott nyílik-e a tűzgyűrű!

 

 

   Másnap kiderült, hogy nem is olyan egyszerű elindulni és megkeresni a tűzkör középpontját. A falu földműveseivel és az őrökkel nem sok gond volt, mind tudta és tette is a dolgát becsülettel. De az expedíciót megszervezése előtt nem csak a falu életét kellett rendbe tennie Rhaonak. Az új vágatot is ki kellett jelölnie, munkát adva a bányászoknak. Egy egész napjába került a tábornoknak megkeresni a megfelelő barlangfolyosót és beindítani a fejtést az új tárnában. Shoma varázslatos térképével kijelölte és a barlang padlójába mélyített vonallal rögzítette az irányt, amerre a vájároknak a vágatot kell majd hajtaniuk.

   Amíg a bányászok az irányjelző vájat vésésével küszködtek, Rhao megfelelő oldalágakat keresett a barlangban, ahová a kibányászott törmeléket lehet majd hordani. Shoma egy darabig a vezérnek segített keresgélni, aztán kicsit maga is szétnézett a föld alatt. Megcsodálta a barlang járatait, a különleges sziklaformákat, még a régi tárna lángoló falához is elzarándokolt. De bármit látott is, legjobban az alkonyatra hajló nap tetszett neki, amikor végre feljöhetett a bányából a felszínre.

   A következő napon Rhao végre hozzáfoghatott az expedíció előkészítéséhez. Shomát ugyanakkor már kora reggel a kaputoronyba szólította a szolgálat. A mellvédre könyökölve nézte az erdőt. Fél füllel társai halk, zsongó beszélgetését hallgatta, közben azon törte a fejét, milyen ösvényeken, merre fognak eljutni Rhaoval a Király-szirt keleti feléhez. A térképen pontról pontra ismerte az irányt, de elképzelni sem tudta, mi vár rájuk a pergamen által kijelölt úton.

   Merengéséből arra riadt, hogy az erdő sötét sávjából három alak bontakozott ki, és közeledett tempósan a szorost lezáró boronafal kapujához. Gyalogosan voltak, de még túl messze, hogy arcukat, ruházatukat fel lehetett volna ismerni. Shoma mégis biztosan tudta, hogy a közeledő idegenek csakis kalózok lehetnek. A kis csoport vezetőjének kopaszsága ugyanis még ebből a távolságból is jól látható volt.

   Shoma gyorsan kiosztotta a feladatokat az őrség tagjainak. Egyiküket Rhaohoz szalasztotta, hisz biztosra vette, hogy a kalózok a vezérrel akarnak tárgyalni. A többieknek megszabta, ki honnan figyelje és tartsa sakkban az érkezőket, ha valami rosszban törnék a fejüket. Aztán leballagott a kapuhoz, hogy fogadja a kalózokat, ahogyan két hete Thaedra engedte be őt a faluba. Kilépett a résnyire nyitott bejáraton és ott várta a most is szegecselt bőrzekéjét viselő, tar fejű kalózt.

   – Üdv! Shoma Valte vagyok, az őrség kapitánya! Kik vagytok, és mit akartok itt?

   – Tudom ki vagy!  – csikorogta a golyófejű.  – De nem hozzád jöttem, hanem Rhao Tamához, ennek a ... falunak … a vezetőjéhez.

   – Akkor sem engedhetlek be, amíg nem tudom, ki vagy és miért jöttél!

   – De kinyílt a csipád, mióta Rhao csicskása lettél! Na jó! Legyen neked! Brellbur Cahinal a nevem. És azért jöttem, hogy üzletet ajánljak Rhaonak!

   – Rendben! A fegyvereiteket tegyétek le a kaputoronyban, és máris Rhaohoz kísérlek benneteket!

   – Kéne még egy tőr a másik mellé, amit elvettél tőlem?  – kérdezte epésen a kalóz, de azért lecsatolta kardját-tőrét és a torony előtti padra rakta őket. Két testőre szó nélkül követte a példáját. Shoma egy pillanatra gyanúsnak is találta ezt a nagy engedékenységet. Megfordult a fejében, hogy talán nem ártana meg is motozni a kalózokat, mielőtt Rhaohoz vezetné őket. De aztán csaknem hangosan felnevetett, amikor eszébe ötlött, milyen kellemetlen meglepetés érné Brellburt és társait, ha valóban merényletet terveznének a falu vezetője ellen.

   Mire Shoma  – nem éppen a legrövidebb utat keresve –  a vezér házához kísérte a kalózokat, a küldönc útján riasztott Rhao és Thaedra már a kecskelábú asztalnál ülve vártak rájuk. Brellbur csak a szemével intett két testőrének, akik azonnal elfoglalták a helyüket, a kopasz kalózvezér mögött, kétlépésnyire az asztaltól. Shoma követte a példájukat. Kardja markolatát elővigyázatosan a keze ügyébe igazította, s odaplántálta magát az ajtó elé.

   – Brellbur vagyok, a Testvériség kapitánya  – mutatkozott be udvariasan a tar fejű kalóz.  – Azt csiripelik felénk a madarak, hogy alagutat ásatsz, mert el akarod hagyni az Ath’umo-völgyet. Azért jöttem, hogy megkíméljelek ettől a nagy munkától.

   – Testvériség? Csak nem a piratok testvériségére gondolsz?

   – Mi bajod velünk? Én nem sértegettelek téged, pedig nevezhettelek volna árulónak is! Vagy azt gondolod, a gyilkoláson túl úgysem érthetünk máshoz?

   – Hogy nem halsz éhen ilyen érzékeny lélekkel a tengeren?  – nevetett fel gúnyosan Rhao.  – De ha így akarod, ám legyen! Bocsáss meg, amiért lenéztem tisztes munkátokat! Azt mondod, meg akarsz kímélni az alagútásástól? Talán olyan hajótok is van, ami átrepül a tűzgyűrű felett?

   – Ne gúnyolódj, amíg nem tudod, mit ajánlok! Ha meg tudunk egyezni az utazás árában, már holnap elhagyhatod a völgyet! Persze nem hajón.

   – Úgy látom, azok a madarak kihagytak valamit a csiripelésükből. Én sosem egyedül akartam elhagyni a völgyet!

   – Ha eleget fizetsz, tőlem akár az egész falut magaddal viheted  – vonta meg a vállát Brellbur.

   – És mennyit kérsz, hogy a falu minden lakója elhagyhassa a völgyet?

   – Minden emberért ötszáz aranyat.

   – Te megőrültél?!  – ugrott fel a helyéről Thaedra.  – Annyi sok pénz az egész völgyben sincsen!

   – Ne heveskedj, Thaedra!  – fogta meg társa karját nyugtatóan Rhao.  – Talán megegyezhetünk, és fizethetünk valami terménnyel is!

   – Terménnyel?! Neked teljesen elment az eszed?! Mi a fenét kezdjünk a völgyön kívül több szekérnyi krumplival, zöldséggel, meg farkas hússal?!

   – Sajnálom, Brellbur! De akkor valóban nincs miről tárgyalnunk. Nem valószínű, hogy akár csak száz aranyat is össze tudnánk szedni a völgyben.

   – Túl gyorsan lemondasz egy ígéretes lehetőségről! Van valamitek, aminek bővében vagytok, és mi el is fogadnánk fizetségül. Váltsátok meg a szabadságotokat rabszolgákkal! Egy erős rabszolga megér akár háromszáz aranyat is. Ha valami mesterséghez is ért, négyszáz is lehet az ára. Egy csinos rablányért pedig négyszázötven aranyat is adnánk!

   – Te … azt gondolod …, képes lennék eladni … a társaim egy részét, a saját szabadságomért!?  – rúgta ki a széket maga alól felháborodottan Rhao.

   – Miért? Mi ezzel a baj? Ezért a fickóért például egy embert ingyen kivinnénk a völgyből!   – intett Shoma felé Brellbur.  – Feláldozol pár haszontalan embert, és cserébe kiszabadítod a többit!

   – Ennyi hát a ti testvériségtek? Egy-két aranyért gond nélkül feláldoznátok egymást?

   – Mit tudsz te rólunk?! Az életünket és a vérünket adjuk egymásért, ha kell! Azt mondod, sajnálod feláldozni a falutok felesleges lakóit? Hát szerezz rabszolgákat a Kolóniáról, vagy a Szigetről! Vagy fogdosd össze a vadászokat! Épp elég fegyveresed van hozzá! Állítólag katona voltál, aki parancsra ölt. Akkor most akkor miért kényeskednél?

   – Amikor katona voltam, a királyom parancsára megöltem és megölettem az ország ellenségeit. De most csak száműzött vagyok. Nem válthatom meg a saját szabadságomat más száműzöttek szenvedése árán!

   – A te döntésed!  – állt fel Brellbur.  – De nem árt, ha tudod, hogy ugyanezt az üzletet fel fogom ajánlani Reylash-nak és a halászoknak is! Nem hiszem, hogy nekik is hasonló gondjaik lennének a fizetséggel! Előzd meg őket, vagy készülj a háborúra ellenük! Ahogy neked jobban tetszik. 

 

 

 

 

 

 

 

 
Óra
 
Mély űr
 
Regények
 
Versek
 
Kalóz történetek
 

Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal