blarskerin
Menü
 
Lomyra messiása
 
Larania mesterei
 
Novellák
 
Gothic sztorik - Blarskerin módra
 
Megjelent műveim
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Naptár
2024. Április
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
<<   >>
 
12. fejezet

 

 

        12. fejezet

 

 

   – Jön a sárkány!  – rikoltotta Shoma, de Rhao csak gyenge suttogásnak érezte a hangját. Fájón zúgó fejével azt sem igazán értette, miféle sárkányról van szó, amikor az előbb még egy aard sámán varázslataival viaskodtak. Kábán próbált talpra állni és a Shoma által mutatott irányba fordulni. Lassan megértette, hogy társa egy támadó sárkányt lát feléjük közeledni. Igyekezett harciasan maga elé emelni kardjait, s közben keresni kezdte a repülő fenevadat. De hiába forgolódott, csak a kék ég üres ragyogását látta körben.

   – Hol látsz te itt sárkányt?

   – Arról jött  – mutatott tanácstalanul délkelet felé Shoma.  – A sámán hívta, mielőtt lenyilaztam.

   – Csak a szemed káprázott  – állt fel Thaedra a fejét rázogatva, hogy füle csengésétől megszabaduljon valahogy.  – De a lövésed, az pompás volt! Már azt hittem, egyedül elbánik velünk ez a vén sámán!

   – De hát láttam!  – bizonykodott tovább Shoma.  – A sámán nem is rátok figyelt, hanem a sárkányt nézte! Az meg jött is Rarqua tornya felől, mint a veszedelem!

   – Úgy értem, maga a sárkány volt káprázat! Másként hogy tudott volna ilyen hirtelen eltűnni?!

   – Akárhogyan tűnt is el az a sárkány, hangosan csinálta, az biztos! Még most is cseng a fülem tőle!

   – Miért veszed biztosra, hogy a sárkány eltűnése okozta a robajt?  – fordult Thaedra Rhaohoz.  – Hiszen nem is láttuk azt a dögöt!

   – Shoma azt mondja: látta  – rántott egyet a vállán Rhao.  – Nekem ez elég. És ha nem a sárkány eltűnése dörrent ekkorát, akkor mi? Van jobb ötleted?

   – Te azt mondod, káprázat volt, te meg azt, hogy valóságos  – szólt közbe Higdin.  – Én meg azt mondom, akár ez a fickó hívta ide azt a dögöt, akár nem, Shoma jól elbánt mind a kettőjükkel! Mit bánom én, hogy túlvilági lény volt az a sárkány, vagy csak káprázat! Az a lényeg, hogy eltűnt!

   – Én meg azt mondom: neked van igazad!

   – Én meg azt mondom, tűnjünk el innét, de gyorsan!  – mutatott délkelet felé Thaedra.  – Úgy nézem, látogatókat kapunk!

   Nagyjából Rarqua tornyának irányában három sötét pont mozgott az égen. Pillanatról pillanatra nagyobbak lettek, amint sebesen közeledtek, s nem volt nehéz kitalálni, hogy a megmaradt sárkányok jönnek bosszút állni társuk gyilkosán. Rhao minden fülzúgása ellenére azonnal felélénkült. Ráparancsolt Shomára, hogy húzza ki nyilát a halott sámán torkából. Ő maga a vállára vetette az aard súlyos iszákját, hogy később majd átvizsgálhassa. Aztán Zlutold és Thaedra segítségével a meredély széléhez vonszolták a sámán holttestét, és minden teketória nélkül a mélybe lökték.

   Elsőre valamennyien a lefelé vezető ösvényhez tódultak, de azonnal látták, hogy semmi esélyük leérni és elbújni, mielőtt a sárkányok megérkeznek. Rhao körülnézett a sziklatönk tetején, és a dolmenre mutatott:

   – Oda mindenki! Futás a kövek alá!

   Bármilyen hatalmas volt is a kőasztal, tízen csak szűken fértek el alatta. Fegyvereiket a két függőleges tartókő mögé dobálták, és még a forrás lecsorgó vizébe is belefeküdtek, hogy minél messzebb kerüljenek a dolmen külső szélétől. Szótlanul lapultak egymás mellett, mint sötét szobában bújócskázó gyerekek az asztal terítője alatt. De ezen az asztalon nem volt terítő, s nem lehettek biztosak benne, hogy a nagy kövek megvédik őket a sárkányok haragjától.

   Még javában keresték a helyüket rejtekükben, amikor dörgő bömböléssel megérkezett az első sárkány. A barna pikkelyes bestia szárnyai süvöltő sziszegéssel hasították a levegőt, ahogy elrepült a Vodykrysha fölött. Egy perccel később ugyanígy húzott át a rettegve lapuló emberek felett az ezüstszínű, majd a vörös fenevad is. Csalódottan üvöltözve többször is körberepülték a sziklatönköt. Egyre mélyebbre ereszkedtek és vérfagyasztóan felerősödő bömbölésük elárulta, hogy megtalálták a sámán tetemét.

   Shoma és társai csak elvétve látták egy-egy pillanatra a hatalmas bestiákat, mikor éppen elsuhantak a dolmen nyílása előtt. Csak találgatni tudták, mihez akarnak kezdeni a repülő fenevadak. Ők maguk moccanni sem mertek, csak magukban latolgatták, vajon sikerült-e elbújniuk a sárkányok elől, vagy észreveszik őket a túlvilági bestiák, és akkor …

   Egyszerre csak valóságos vihar söpört végig a sziklatönk tetején. A vörös sárkány, mint fészkére szálló madár, szárnyaival előre csapkodva, egyre lassulva közeledett. Súlyos mancsai lökésétől még a föld is megremegett az emberek alatt, amikor az óriás szörny a Vodykrysha füvére dobbant. Egy pillanattal később Shomáék azt hitték, fejükre dől az egész dolmen. A hatalmas bestia  – bármennyire lassított is a leszálláshoz –  szügyével a vízszintes sziklának ütközött, mielőtt meg tudott volna állni. Magasba tartott denevérszárnyai sátorként árnyékba borították az egész Vodykryshát, farka pedig valahol a meredély szélén túl kígyózott.

   Bősz morgással forgolódott a szűk helyen, pikkelyeit zajosan a kis tisztás peremén meredező sziklákhoz, meg a dolmen köveihez súrolva. Szörcsögve-fújtatva szimatolta végig az ösvény felső végét. Megérezhette az emberek szagát, mert felbömbölt és ismét Shomáék rejteke felé fordult. Előbb felülről, a dolmen és a Forráskő között próbálta bedugni a fejét, de túl szűknek bizonyult számára a rés. Pofáját oldalra fordítva, fél szemmel lesett a kövek alá, de persze semmit sem láthatott az árnyékokban. Akkor hátrább húzódott, hogy elölről nézzen a dolmen alá. De nem volt elég helye a Vodykrysha tetején. Amint hátrált, hátsó lábai már lecsúsztak a sziklatönk tetejéről. Hatalmas darabokat rúgott ki a Vodykrysha tetejéből, amint a lezuhanás ellen küzdött. Alig tudott visszakapaszkodni, de továbbra is képtelen volt fejét a dolmen felső sziklájának szintje alá engedni. Utoljára még megpróbált mellső lábával vaktában a kőasztal alá kotorni. Félelmetes karmai a legkívül lapulóktól csak néhány ujjnyira vájtak a földbe, de egyiküket sem sikerült elérnie.

   Végül csalódottan felhagyott a kutatással. Megfordult és szárnyait szélesre tárva levetette magát a sziklatönkről. Hosszú pillanatokra eltűnt az emberek szeme elől, amíg sebességet gyűjtött, és csatlakozott a társaihoz.

   Shomáék csak nehezen merték elhinni, hogy valóban túlélték a sárkány-kalandot. Lassan előbbre merészkedtek, és a dolmen alól kilesve figyelték, amint a három bestia mélyre ereszkedve körözött az erdő fölött. Láthatóan kerestek valamit, vagy inkább valakit. Vagy fertályóráig keringtek a sárkányok a Forráskő körül. Akkor mintha hirtelen mást gondoltak volna, nagy, lomha szárnycsapásokkal egyre feljebb küzdötték magukat a levegőben, és ahányan voltak annyi felé indultak. A barna egyenesen a Királyszirt felé vette az irányt, a vörös délkeletre tartott, az ezüstszínű meg északkelet felé.

   Az emberek megkönnyebbülten látták elrepülni a fenevadakat. De egészen alkonyatig nem merték elhagyni a dolmen védelmező közelségét. Egyre az eget lesték, nem tér-e vissza valamelyik bestia, hogy elölről kezdje a kutatást. Néha láttak is  – vagy csak látni véltek? –  egy-egy nagy, sötét pontot a távolban, s olyankor óvatosan közelebb húzódtak menedékükhöz. Végül csak akkor mertek leereszkedni a Vodykrysha oldalán, mikor már nem annyira látták, mint inkább csak a lábukkal tapogatták ki az ösvényt, nehogy valamelyik sárkány meglepje őket a sziklatönk oldalán.

 

 

   Az éjszakát Forráskőtől keletre, Kalzor  – a csapathoz utolsóként csatlakozó vadász –  kunyhójában töltötték. A fából és állatbőrökből készült, félig sátor, félig kunyhó alkotmány meglehetősen szűkösnek bizonyult tíz embernek. Az egyetlen fekhelyen ketten osztoztak, a többieknek csak a padló maradt hálóhely gyanánt. De kit érdekelt, hogy a földön kellett aludniuk, ha fedél volt a fejük felett, és végre rendesen megtömhették a hasukat, mielőtt nyugovóra tértek.

   Abban ugyan még vacsora közben sem tudtak megegyezni, hogy a kék sárkány valódi élőlény volt, vagy csak az aard sámán által megidézett káprázat. De mert a sámán halála után egyikük sem látta, magától adódott a repülő bestiák elleni harc módja: sorra meg kell ölni az őselemek nevét viselő szent helyeken a sámánokat, s akkor a sárkányok is mind eltűnnek!

   Ráadásul sokkal egyszerűbbnek tűnt becserkészni és lenyilazni három magányos sámánt, mint a bányászfalut felszabadítani a többszörös túlerőben levő aardok ostroma alól. Ebben még Rhao is egyetértett híveivel. Amennyire tartott reggel a még ismeretlen, láthatóan sebezhetetlen sárkányoktól, annyira könnyűnek és egyszerűnek ígérkezett az ellenük való harc most, az első győzelem után.

   Másnap, a korai reggeli után Kalzor előszedte a kunyhója alatti, pincének használt veremből minden tartalékát. Szétosztotta társai között, hogy ne kelljen megint üres hassal vándorolniuk és harcolniuk, mint előző nap. Aztán elindultak a Rhao által kijelölt következő célpont, a Szél-szirt felé.

   Mivel a Kolóniát ostromló aardok megszállták a folyó egyetlen hídját, úszni meg nem akartak, a Kalzor kunyhójától nyugatra eső gázlón keltek át. Úgy vélték, ha minden baj nélkül átjutnak a folyón, délre végezhetnek is a második sámánnal. De még a gázló közepén jártak csak, amikor Higdin felkiáltott:

   – Sárkány!!

   Szerencsére a bestia a folyó fölött közeledett, így elég messziről észrevehették és volt idejük berohanni a túlparti fák közé. Nem tudni, a hirtelen mozgás, a futás közben magasra rúgott víz fröcskölése, hívta fel rájuk a sárkány figyelmét, vagy eleve vándorló embereket keresett. De alig értek a fák alá, a barna fenevad valóságos homokvihart fújt rájuk! Az érdes por nyalábszám tépte le és aprította foszlányokká a faleveleket. Köhögésre ingerelte, csaknem megfojtotta és megvakította az embereket.

   A második támadását talán túl sem élték volna, ha Rhao nem fordítja jobbra a csapatot, egy sűrű bozótosba kergetve társait. Mire a sárkány megfordult, ők eltűntek és meglapultak a lombok alatt. A bestia pedig újabb homokvihart fújt a fákra, amerre Rhao parancsa nélkül folytatták volna az útjukat.

   Négy-öt rácsapás után a sárkány még egyszer elrepült a megtépázott erdő felett. Egészen alacsonyra ereszkedett, hogy belásson a lombok alá. Lassan vitorlázott el a csapat fölött, jobbra-balra tekergetve a nyakát, de nem vette észre a csendben lapuló embereket. Egy újabb forduló után meglendítette hatalmas denevérszárnyait, feljebb emelkedett és elrepült a Szél-szirt felé.

   – Ez meg mi az istenek csudája volt?  – fakadt ki Shoma, a port söpörgetve ruhájáról, mikor végre fel mertek tápászkodni.  – Én úgy tudtam, a sárkányok tüzet fújnak, nem homokvihart!

   – Eddig én is!  – krákogott mellette Rhao.  – De azok a tűzokádó sárkányok a mesékben voltak! Ez meg itt a valóságban kergetett meg bennünket!

   Ettől kezdve óvatosabban haladtak, és persze sokkal lassabban is, mint tervezték. Állandóan az eget kémlelték, már amennyire a lomboktól lehetett. Nem is hiába! Délig még háromszor repült el felettük a barna sárkány. Kétszer sikerült időben észrevenni és elbújni előle. De harmadszor megint futniuk kellett az életükért. Ezúttal is csak a gyors irányváltás, és a sűrűben való meglapulás mentette meg őket. Amikor a repülő fenevad a nyomukat veszítve ismét feladta a támadást és tovarepült, még mindig csak félúton jártak a Szél-szirt felé.

   Aztán másfél órán át nyomát sem látták a sárkányoknak. Már azt hitték, végre belefáradt a járőrözésbe a barna bestia. Csak akkor jöttek rá, mekkorát tévedtek, amikor egy nyiladékhoz érve kibukkantak a fák közül és meglátták a Szél-szirtet. Az egyik oldalsó szikláján ott ült a sárkány!

   – Ezek a dögök okosabbak, mint hittem!  – méregette a sárkányt tenyerével beárnyékolt szemmel Rhao.  – Felmérte a bestia, hogy merre tartunk. Most meg csak ül ott és ránk vár!

   – Úgy gondolod, még azt is tudja, kik vagyunk és mi a célunk?  – fújtatott csalódottan Shoma.

   – Ő nem. De a sámán, aki irányítja, biztosan.

   – Akármilyen varázsereje van egy sámánnak, mindent ő sem tudhat!  – rázta a fejét Thaedra.

   – Az aardok első nap ostrom alá vették a Kolóniát is, meg a mi falunkat is  – magyarázta Rhao.  – Ezzel megakadályozták, hogy az emberek szabadon mozogjanak a völgyben. Tegnap mégis meghalt egy sámán. Rarqua nem ölhette meg, mert őt a sárkányok a tornyába zárták. Tehát a sámánok most azokat az embereket kerestetik a sárkányaikkal, akik mégis szabadon mozognak, és veszélyesek rájuk nézve.

   – Szerintem túl bonyolítod a dolgot.

   – De az a rohadt dög ott ránk vár!!

   – Vagy csak pihen, mert elfáradt az állandó járőrözésben.

   – Rendben!  – bólintott rá rövid gondolkodás után Rhao.  – Tegyünk egy próbát! Megfordulunk, és délre megyünk, a Tűz dombhoz. Ha az a sárkány csak pihen ott, akkor nem fogja érdekelni. De ha ismét a nyomunkba ered és ránk talál …

   – Miért pont a Tűz dombhoz? Mehetnénk a Zöldtetőhöz is!

   – A Tűz domb van a legtávolabb.

   – Éppen azért kellene inkább Zöldtető felé venni az irányt  – akadékoskodott tovább Tungla.  – Különben is! A Tűz dombhoz menet meg kell kerülnünk a Kolóniát ostromló aardokat. Lovak nélkül aligha vághatunk át köztük!

   – Majd a folyó keleti partján megyünk. Akkor nem kerülünk túl nagyot, mégis elég távol leszünk az aardoktól.

   Csakhogy könnyebb volt ezt mondani, mint meg is tenni. A térkép szerint a folyó két ága a Kolóniától keletre egyesült. Egyik ága nyugatról, a bányászfalu felől érkezett. Ezen volt az aardok által megszállt híd. A másik, északi ág a Lor Andon erőd felől zuhogott lefelé sebesen. Azon a sodrása miatt sehol sem lehetett átkelni. A legközelebbi gázló, melyen a keleti partra juthattak, csak jóval a két ág egyesülése után, valahol a Király-szirt közelében volt.

   – Most akkor hogyan tovább?  – vakarta a fejét Thaedra a térkép láttán.  – Úszunk, vagy visszamegyünk Kalzor kunyhójához, és nyugatról kerüljük meg a Király-szirtet?

   – Egyiket sem tesszük. Lenyilazzuk a híd őrségét, átkelünk a hídon, és a folyópart takarásában elosonunk az aardok mellett!

 

 

   Shoma alaposan megnézte az egészen emberi szabású, vörös kabátban feszítő aardot, aki Rhao szerint az őrség vezetője lehetett. Az északi harcos fegyverét maga mellé fektette és a tűz mellett ülve egy méretes cubákot rágcsált nagy odaadással. Lehetett vagy kétszáz lépésnyire a bokorban lapuló emberektől, és fogalma sem volt róla, hogy azok ketten éppen az ő bőrére alkusznak.

   – Túl messze van  – susogta Shoma.  – Elég, ha rosszkor mozdul, és túléli.

   – Meg tudod csinálni!  – lehelte Rhao. Alig volt hangja, mégis úgy csattant, mintha kiáltva adta volna ki a parancsot:  – Meg kell csinálnod!

   Shoma fél térdre emelkedett. Keresett egy helyet, ahol a bokor egyetlen ága sem zavarhatta a lövésben. Füléig feszítette az íját és maga elé képzelte az aardot. Még az északi harcos nyakába vetett, kifehéredett agyarakból fűzött láncot is látta a vörös kabáton. Amikor azt is pontosan érezte, hol fog a nyíl acél hegye az aard torkába fúródni, közvetlenül a kabát gallérja fölött, elengedte az íj idegét.

   Az őrség parancsnoka egyik pillanatban még az ebédből megmaradt cubákot rágta, a másikban elvágódott ültében, mintha villám sújtotta volna agyon. Társai egy percig azt hitték, csak elfáradt, de aztán meglátták a torkából meredező nyílvesszőt. Gyorsan felmérték, merről érkezhetett a lövés, és bárdjaikat két marokra kapva lódultak megnézni, ki lapul a bokrok alatt. Csak félútig juthattak. A Shoma mellett térdelő vadászok szisszenő sortüze szinte egyszerre terítette le őket.

   Amint az utolsó aard is a földre zuhant, Rhao osztaga kirohant a bokrok közül. Átrobogtak a hídon és bal felé leugráltak a magas partfal takarásába. Derékból mélyen meghajolva iszkoltak tovább, hogy minél messzebb jussanak, mire a Kolóniát ostromló ellenség észreveszi a támadásukat.

   Úgy tűnt, ezúttal végre rájuk mosolyog a szerencse. Már az északi folyóág torkolatán túl jártak, mire az aardok felfedezték, hogy valami nincs rendben a híd őrségével. Akkor sem a folyóparton keresték a támadókat, hanem északon, az út menti bozótosban, ahol Shomáék lapultak korábban. Nagydarabon letarolták a bokrokat bősz igyekezetükben. Minden árnyékra tucatjával hajigálták a köveket és dárdákat, minden gyanúsan rezdülő ágra lecsaptak kétkezes bárdjaikkal.

   Rhao és társai majd egy órát caplattak közvetlenül a víz szélén, a csúszós, sáros folyóparton, mielőtt fel mertek kapaszkodni a szárazabb, füves partoldalra. Marékszám tépkedték a füvet, hogy a sár nagyját letakarítsák csizmáikról. Derekukat kiegyenesítve meg is pihentek egy kicsit, bár közben azért aggodalmasan nézelődtek a Kolónia felé, nem erednek-e mégis a nyomukba az aardok.

   Erősen alkonyodott, mire a Király-szirt alatti barlanghoz értek. Nem tűnt túl jó táborhelynek a kis tisztás, de még mindig jobb volt ott megpihenni, mint tovább botorkálni az egyre mélyülő sötétségben. Gyorsan egy kis tüzet kuporítottak, s a lángok táncoló fényétől mindjárt biztonságosabbnak tűnt a világ. Vacsora közben megbeszélték az őrség beosztását, aztán helyet kerestek maguknak a bokrok tövén, hogy köpenyükbe-kabátjukba takarózva kipihenjék az egész napos vándorlás fáradalmait.

   Nyugodt éjszakájuk volt, reggel mégis kedvetlenül, nyúlós szájjal ébredtek. Nyomasztotta őket a hely hangulata, a fűben távolabb fehérlő két csontkupac látványa. Még beszélgetni sem volt kedvük. Csendben körülülték kis tüzüket, és elrágcsálták Kalzor készletének utolsó falatkáit. Várták, hogy Rhao megint elmondja, mihez kezdjenek, merre induljanak, de a tábornoknak sem volt több kedve megszólalni, mint nekik.

   Aztán a Király-szirt takarásából egyszerre csak némán elővitorlázott a vörös sárkány. Nyakát tekergetve lustán nézelődött, míg észre nem vette a tűz körül üldögélő embereket. Akkor vadul felbömbölt és szárnyait hátraszegve lecsapott rájuk. Szerencsére túl közel volt, semhogy tüzet fújhatott volna. Csak mélyre eresztett fejével vágott közéjük. Fogai rémítő reccsenéssel csapódtak Kalzor hátába. A következő pillanatban állkapcsai összezárultak a vadász felsőtestén, s már vége is volt szerencsétlen társuknak, mire a fenevad átsuhant vele a tábortűz felett.

   Percekbe telt, míg elnyelte áldozatát és meg tudott fordulni. Ez idő alatt az emberek magukhoz tértek meglepetésükből és az egyetlen lehetséges menedék, a barlang bejárata felé iszkoltak. A vörös fenevad csalódottan vijjogott-ordított, amint eltűnni látta prédáját. Újabb fordulóba kezdett és nekikészült, hogy leszálljon a barlang előtti tisztáson.

   – Futás tovább!  – üvöltötte Rhao, amint bejutottak a hegy gyomrába, de senkit sem kellett bíztatnia. A sötétségben káprázó szemmel, maguk elé tartott kézzel botladozva igyekeztek minél messzebb kerülni a bejárattól. Senki sem ért rá fáklyát keresni, tüzet csiholni, csak futottak, hogy mentsék az életüket.

   Mögöttük valami nagy test takarta el a bejárat fényét, s hirtelen robajló tűzfelhő hömpölygött végig a barlangfolyosón. Az emberek rémült ordítással próbáltak még gyorsabban futni. Néhányan egymásnak ütköztek, s felbuktak. Mind azt hitték, itt a vég. De a sárkánytűz gyorsan halványodott, és néhány lépésre tőlük semmivé foszlott. Hozzájuk már csak egy forró szélroham ért el belőle.

   Igazából mégis csak a második tűzfelhő győzte meg őket, hogy biztonságban vannak. Lihegve kezdték összeszedni magukat. Talpra kászálódtak, s hogy megtalálják elejtett holmijukat, előszedték tűzszerszámaikat. A fel-felvillanó szikrák fényében, ha csak pillanatokra is, de már látták a barlangot. Néha a bejárat fénye is felszikrázott a távolban, hogy aztán megint eltakarja a befelé leskelő sárkány. Zavartan toporogtak, s nem nagyon mertek visszaindulni menekülés közben elejtett fegyvereikért, hisz ahhoz közelebb kellett volna menniük a sárkányhoz. Aztán a szikrák villogása közben az egyik vadász talált egy ott felejtett, félig leégett fáklyát a fal tövén, amit gyorsan meg is gyújtottak.

   Bármilyen kicsi volt a fellobbanó láng, biztonságot adott folyamatos fényével, s megjött tőle az emberek hangja. Körülállták a fáklyát tartó Zlutoldot, és mind egyszerre kezdtek beszélni. Örültek, hogy túlélték a sárkány támadását. Kinevették a hatástalan lángfelhőket, amiket a bestia a hangjukat hallva utánuk fújt. Szidták, mocskolták a rettegett fenevadat, és persze gyászolták Kalzort. De az igazi kérdést, hogy mihez kezdjenek, míg a sárkány ki nem engedi őket a barlangból, végül Rhao tette fel.

   – Ha kifelé nem mehetünk, menjünk beljebb!  – vágta rá Thaedra.  – Nézzük meg ismét szentélyt!

   – Én is azon törtem a fejem egész reggel, hogy változott-e valami odabenn, mióta megjelentek a sárkányok. Csak nem tudtam, velem tartanátok-e.

   – Már miért ne tartanánk? Egyelőre úgysincs jobb dolgunk  – nevette el magát kényszeredetten Shoma.

 

 

   Nagy bátran  – s eleinte még vidáman is –  indultak a barlang mélye felé, Örültek, hogy van mit tenniük, s nem gyávaságból fordítanak hátat a sárkánynak. De hamar rájöttek, hogy kilenc embernek egyetlen fáklyával nagyon nem lesz egyszerű végigbotorkálni a barlangfolyosón. Zlutold haladt az élen, hogy világítson. Őt követte kivont karddal Rhao és Thaedra. Shoma a negyedik volt a sorban, de már ő is alig látta, hová teszi a lábát. A menet végén botladozó vadászok pedig szinte már vakon botorkáltak társaik után.

   A keresztfolyosók és elágazások nyílásait látva Shoma beleborzongott a gondolatba, hogy Zlutold fáklyája esetleg kialhat. Elátkozta magát, amiért olyan könnyen ráállt, hogy Rhao kedvéért ismét megnézzék az ősi szentély lezárt ajtaját. Még a lehetőségtől is irtózott, hogy a sötétben tapogatózva kell kijutniuk a járatból. Biztosra vette, hogy eltévednének a szúk folyosók labirintusában, és sohasem látnák többé a napvilágot.

   Úgy belemerült rémítő vízióiba, hogy észre sem vette, és már ott voltak a szentély bejárata előtt. A két kőlap azonban, melyeket legutóbb még faltörő kossal sem tudtak bezúzni, eltűnt a szögletes arcú szobrok közül. Az ajtó nyílása most üresen ásított. De még Rhao is csak egyetlen pillantásra méltatta a nyitott bejáratot. Előbb a barlang túlsó felébe indult ő is, ahol a faltörő kosnak idecipelt fatörzset hagyták. Percek alatt széthasogatták a jobb sorsra érdemes rönköt, és fáklyákat rögtönöztek belőle.

   A két rémítően vicsorgó szobor közt átsorakozva valóságos mesevilágban találták magukat. A szentély falait egészen a másfél embernyi magas plafonig ismeretlen jelképek domborművei borították. Az idők során a faragványok egy része felismerhetetlenné csorbult. Mások olyan dolgokat ábrázoltak, amik semmit sem jelentettek Shomáéknak. De hosszú sorokban jól felismerhető halak, madarak, mindenféle erdei vadállatok és persze emberek domborművei sorakoztak a falakon. Csodálatosan részletes faragványok voltak. Közelebbről megnézve láthatták, hogy valaha ki is festették a domborműveket, bár a festék nagy része lekopott az eltelt évszázadok, vagy talán évezredek alatt. Az embereket különböző méretekben, és valami fura, egészen kifacsart helyzetben ábrázolták a hajdani művészek. A testüket szemből, az arcukat meg oldalról.  Annyira ragaszkodtak ehhez a formához, hogy még a széken ülő alakok testét is szembefordították a nézőkkel.

   Míg társai a domborműveket csodálták, Rhao a terem távolabbi végében álló oltárkőhöz ballagott. Shoma csak fél szemmel lesett a tábornok után, de aztán Rhao fáklyájának fényében úgy látta, fekszik valaki a faragott oltáron. Egy pillanat alatt otthagyta a színes domborműveket és a vezér után lódult. Földre dobta a fáklyaként használt ágat, s íjat-nyílvesszőt ragadott, hogy megvédhesse Rhaot, ha a fekvő alak netán rátámadna.

   De a titokzatos alak meg sem mozdult. Amint Shoma közelebb ért hozzá, már fekvő alaknak sem tűnt. Csak egy kék sámánköpeny volt az oltárra terítve. Beleivódva, beleégve egy alak sötét lenyomata, s néhány testrész, melyeket csak a körvonal kötött össze egésszé. Shomához legközelebb egy aard két, bocskort viselő, bőr nadrágszárba burkolt lába hevert. Kicsinnyel térd fölött üszkös-feketén ért véget mind a kettő, a rajtuk levő nadrággal együtt, mintha valami nagy tűzben nemcsak a ruhái, de csontjai is mind elégtek volna a hozzájuk tartozó testnek.

   Az aard karjai csaknem vállig megmaradtak. Félig lelógtak a köpenyről, s bár felső végük azoknak is el volt szenesedve, az elégett test felőli oldalukon nem volt égésnyom. Legborzalmasabb mementóként, a köpeny felső szélétől pár ujjnyira, az oltáron hevert az aard elégett nyakban végződő, félrebillent feje. Szemei lehunyva, s az arca olyan békés volt, mintha csak elaludt volna. Nyoma sem látszott rajta a testét elemésztő lángok okozta szenvedésnek.

   – Ez meg mi a bánat?  – lépett Shoma mellé Thaedra, az oltáron heverő maradványokat vizsgálgatva.  – Miért nem égették el egészen ezt a szerencsétlent, ha már feláldozták? És miért rakták a darabjait halála után az oltárra?

   – Nem rakták oda  – rázta a fejét Rhao.  – Ott égett el.

   – Lehetetlen! Akkor a köpenynek is el kellett volna égnie, amin feküdt!

   – Nézz körül, ha akarsz! De aligha fogsz tűzrakás nyomára bukkanni. Eddig csak hallottam, hogy vannak aardok, akik belülről égnek el. Azt mondják, a lelkük fog tüzet. Azt hittem, csak legenda! De ez …

   – Ez lehetetlen!  –ismételte Thaedra.

   Kiáltva hívta társaikat és apróra átvizsgálta velük a szentélyt. Végigjárták az egész termet. Benéztek az oltárkő mögé. Egymás vállára hágva felmásztak az oltár mellett álló oszlopok tetején lévő kőtányérokhoz is. De valóban nem találtak hamut, üszkös fát, égett csontokat, vagy bármi más nyomát a tűznek.

   Csak egy simára kopott, kristályfejű botot leltek a falhoz támasztva, meg alatta egy kopott tarisznyát a fal tövén. Thaedra nem akart vakon turkálni a méretes iszákban, inkább egyszerűen a kőpadlóra borította a tartalmát. Mindenféle aard kacat zörgött elő. Köztük egy bőrdarab, amibe három lapos, fehér kövecske volt csomagolva.

   – Ezeket én hoztam négy éve a Lelkek Kútján túlról  – mutatta oda Rhaonak a kifaragatlan rúnaköveket Thaedra.  – Argar vette el tőlem, mielőtt elengedett.

   – Szóval ő volt az a sámán …?  – intett fejével az oltár felé Rhao.  – Úgy gondolod, ő gyújtotta a pokoltüzet a völgy körül?

   – Ez a bot, meg a tarisznya legalább is az övé.

   – Nekem ez kevés! Nézd meg az arcát! Tudni akarom, valóban meghalt-e, aki ezt művelte a völggyel!

   Thaedra az oltár túlsó végéhez ment. Egy fáklya fényében alaposan megnézte az aard fejét, aztán bólintott:

   – Igen, ez a Potaka nemzetségbeli Argar feje. Hiszem, hogy ő zárta le az Ath’umo-völgyet a tűzgyűrűvel. És látom, hogy most megfizetett érte.

 

 

 

 

 

 
Óra
 
Mély űr
 
Regények
 
Versek
 
Kalóz történetek
 

Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal