III.                     Űrlakók nyomában

                        2.

   Kifordulva az orvosi részleg ajtaján, Anela sietősen indult Kadrif ezredes irodája felé. El sem tudta képzelni, mi lehet az a fontos dolog, amiért elhívták az Elkülönítőből, ahol ma is órákon át beszélgetett az öt csengizzel.  Három napja  – az első kihallgatás óta –  járt rendszeresen vigasztalni a „foglyokat”. A csengizeket ugyanis nagyon meglepte és lesújtotta, hogy nem az  űrlakók  találták meg a fülkéjüket. Udvariasan válaszolgattak a feltett kérdésekre, de vezetőjük a kihallgatás végén óvatosan megkérdezte: foglyok maradnak, vagy átadják őket az űrlakóknak?

   A foglyok kihallgatása a Thunderbolt tisztjeinek is komoly sokkot okozott. Csak gyűlölt ellenséget, született gyilkost láttak az öt idegenben és ebben a szellemben is kezdték faggatni őket. Foglyaik azonban békéről beszéltek. Valami titokzatos Kolóniát emlegettek, ahová mindenáron el akartak jutni. Megsiratták elvesztett barátaikat és általában zavarba ejtően emberi módon viselkedtek.

   A rögtönzött tolmács-komputer miatt persze elég nehézkes volt a csengizek kihallgatása. Szerencsére az öt fogoly roppant türelmesnek bizonyult. Néha kétszer-háromszor is válaszoltak egy-egy kérdésre, mire a komputer megbirkózott a fordítással.

   Y’Bernai, a csengizek vezetője, társaival már harmadszor tért vissza Kolóniáról, hogy újabb fiatalokat vigyen az új élet bolygójára. Elővigyázatlan társai azonban Sahgronon valószínűleg egy árulót is beszerveztek. A khaisuun  – amit hosszas körülírás után a tolmácsgép vallási rendőrségnek fordított –  elfogta D’Taigost, Y’Bernai másodpilótáját. Nagyon megkínozhatták szegényt, mert a találkozási pontnál bevillanó térhajójukat három csengiz cirkáló várta, melyek könyörtelenül leszámoltak lázadó testvéreikkel. Még a mentőfülkékre is tüzet nyitottak. Nem lőtték szét őket, csak megbénították, aztán sorsára hagyták mindegyiket.

   – Láttuk elköltözni az űrlakókat  – ingatta bizonykodva nagy fejét Y’Bernai.  – De nem volt mivel jelezni nekik! Beindítottuk a hibernátort, mert tudtuk: ha nem térünk vissza időben Kolóniára, keresni fognak és eljönnek értünk! De sajnos nem az űrlakók, hanem a Föld-emberek találtak meg bennünket!

   Y’Bernai persze először nem embert, hanem gnamer-t mondott, amit a komputer nemes egyszerűséggel „állat”-nak fordított. Anela   – kihasználva, hogy Kadrif ezredes  Domhoz hajolt némi felvilágosításért –  elmagyarázta Y’Bernainak, hogy az emberek számára sértő az általa használt elnevezés. A csengiz erre megkérdezte, hogyan nevezik magukat és szülőbolygójukat fogvatartói. Attól kezdve Y’Bernai tolmácsgép nélkül is „öörsmen”-nek mondta dörgő hangján az embereket.

   A csengizek vezetője készségesen válaszolt Kadrif ezredes gyakorlatias kérdéseire is. Nem rajta múlt, hogy a közölt információknak alig tudták hasznát venni. Y’Bernai sem tudta, mennyi ideig feküdtek a hibernátorokban, így hiába mondta el pontosan, a hibernálásuk előtt mikor költözött el az űrlakók csapata. Némi győzködés után a tartalék találkozópont helyét is elárulta, de a Thunderbolt-on senki sem ismerte a csengizek navigációs rendszerének alapjait. Szerencsére Sverdennek eszébe jutott, hogy egy hordozható holovetítő csillagtérképén Y’Bernai talán mégiscsak meg tudná mutatni a második találkozópontot.

   Az elmúlt három napban az orvosokon kívül Anela volt a csengizek egyetlen beszélgető társa. Mesélt nekik a Földről, a barátairól, még a küldetésükről is, csak hogy jobb hangulatuk legyen, az Elkülönítőbe zárt foglyoknak. De az elmúlt három nap vitáira még célozni sem mert. Nem akart felesleges reményt ébreszteni új barátaiban.

   A megbízottak ugyanis ragaszkodtak hozzá, hogy a Thunderbolt kísérelje meg felkutatni az Y’Bernai által említett többi mentőfülkét is. A hordozó tisztjei szerint azonban az aprócska fülkék megtalálására olyan kicsi volt az esély, hogy felesleges időt és fáradtságot pazarolni a keresésükre!

   Belépve az ezredes irodájába, Anela meglepetten látta, hogy szinte a teljes vezérkar ott ül már az asztal körül. Ron Kadrif valami komoly bejelentésre készülhetett, mert rossz szokása szerint idegesen méregette lépteivel a szoba hátsó falának hosszát. Anela lezökkent a Dom melletti üres székre, közben végignézett társain, hátha ők már tudják, miért hívta össze az ezredes mindannyiukat. A válaszul kapott felvont vállaktól és néma fejrázásoktól azonban semmivel sem lett okosabb.

   Szisszenve újra félresiklott az iroda ajtaja és besietett az utolsónak érkező Dean Barton, a hordozó laboratóriumainak vezetője. A kezében szorongatott adat-vizorral egyenesen Kadrif ezredeshez ment. Halkan magyarázott neki valamit, aztán szerényen leült az asztal végén álló székére.

   Kadrif figyelmesen átnézte az adat-vizor tartalmát, miközben az asztalhoz ballagott. Félretolta székét és felülről nézve a civilekre belekezdett mondandójába:

   – Azért hívattam önöket, mert meg kell egyeznünk a Thunderbolt új úti céljában és a következő napok tennivalóiban is. Szakértőink elemezték az űrlakók telepén begyűjtött mintákat. A csengiz foglyoktól kapott adatok az űrlakók távozására vonatkozóan igaznak bizonyultak. Az űrlakók huszonöt-harmincöt napja hagyták el ezt a bolygót. Vagyis alig egy hónapot késtünk!

   – Nagy bejelentés!  – morgott az orra alatt Borel.

   – Még nem fejeztem be, Borel úr!  – csattant fel Kadrif ezredes.  – Megvizsgáltuk az űrlakók másik bolygójára vonatkozó állításukat is. A megjelölt csillag egy sárga törpe, még felderítetlen rendszerrel. Száztizenkét fényévnyire van innét, és hasonlóan felderítetlen naprendszerek veszik körül. A Terraflot jelzései szerint elképzelhető, hogy csengiz ellenőrzés alatt álló terület.

   – Csapdától tart, ezredes?  – kérdezte Manton.  – Én nem hiszem, hogy Y’Bernai elárulna bennünket!

   – Ha esetleg csapda is, biztosan nem kitervelt csapda  – rázta meg a fejét Kadrif ezredes.  – Ezek a csengizek nem tudhatták, hogy éppen ide jövünk a Thunderbolt-tal. De az biztos, hogy nem örültek, mikor a fedélzetre vettük őket. Talán egy kis meglepetést készítenek elő nekünk. De ha így van is, nem mi fogunk jobban meglepődni!

   – Rövidre fogva a dolgot, maguk is az Y’Bernai által jelzett rendszerhez akarnak repülni  – összegezte a hallottakat Dom.

   – Igen. Ha csak egy hónapja költöztek oda az űrlakók, akkor még biztosan ott találjuk őket!

   – És mikor akarnak indulni?

   – Nos, éppen ezért hívattam  ide önöket  – húzta maga alá mégis a székét az ezredes.  – Az elmúlt napokban önök azt javasolták, hogy kíséreljük meg kimenteni ennek az öt csengiznek a társait. Nehezen bár, de belátom, hogy igazuk van. Az ellenség, az ellenség. De a hajótörött, az már csak szerencsétlen menekülő.

   – Köszönöm, ezredes!  – hajtott fejet Dom Kadrif felé.

   – Várjon, uram!  – emelte fel a kezét az ezredes.  – Az előzetes számításaink szerint a kutatás legkevesebb két-három hetet vehet igénybe. Utána még négy hét az út a megjelölt rendszerhez. Lehet, hogy addigra onnan is elköltöznek az űrlakók!

   – Talán átszállhatnánk a kíséret egyik cirkálójára  – vetette fel Anela.  – Akkor időben odaérnénk, önöknek pedig a Thunderbolt-tal lenne elég idejük a kabinok felkutatására!

   – Nem tartom túl jó ötletnek  – tiltakozott Kadrif ezredes.  – Ha a maga csengiz barátja mégis hazudott, biztonságosabb a Thunderbolt-tal odamenni, mint egyetlen cirkálóval. Ön is vezényelt már cirkálót. Tudja, hogy ha egy ellenséges kötelékkel kerülnek szembe, a menekülésre sem mindig marad esély!

   – Vállalnunk kell a késést!  – határozott Dom, végignézve a társain.  – Y’Bernai barátai megérdemlik, hogy tegyünk egy kísérletet a megmentésükre!

   Lehet, hogy Ron Kadrif belátta: segíteniük kell a hajótörött csengizeken, de a legénység nagy többsége morogva vágott neki az új feladatnak. Ha rajtuk áll, inkább lelőtték volna az Elkülönítőben lévőket is, nemhogy még további csengiz mentőfülkéket keressenek és mentsenek a fedélzetre. Sok éven át megszokták, hogy a csengizek csak távoli, gyűlölt térhajókat jelentenek. Magát az ellenséget legfeljebb holtan, legtöbben még úgy is csak filmekben látták. Sokan elmentek az Elkülönítőbe, hogy az üvegfalon át megnézhessék az öt csengizt, és egymást hergelve átkozhassák őket. A szidalmaikból bőven jutott Anelának is, amiért szóba merészelt állni az ellenséggel.

   Anela abban bízott, hogy egy idő múlva az emberek megszokják a csengizeket. Talán olyanok is lesznek majd, akik hozzá hasonlóan eljönnek hozzájuk egy kis beszélgetésre. De egyelőre csak a gyűlölet növekedett. Az eredeti küldetésüket, az űrlakók keresését sem tartották igazi bevetésnek a Thunderbolt harcra, és főleg dicsőségre szomjazó űrhajósai. Az ellenség mentőfülkéi utáni kutatást pedig egyenesen feleslegesnek érezték. Az unalmas és fárasztó munka miatt gyűlölték a csengizeket és gyűlölni kezdték a Tanács megbízottait is, akiknek mindezt köszönhették.

   Csak egyetlen személy örült igazán az öt megbízott jelenlétének. Pontosabban szólva Lina Bract csak Anela ittlétét fogadta örömmel, a másik négy civil teljesen közömbös volt számára. Anela történeteinek hála, Lina rövid idő alatt az évfolyam legnépszerűbb gyakornoka lett. Elég volt tovább mesélnie Anela kalandjait, hogy a többiek csak rá figyeljenek. Még inkább növelték a tekintélyét azok az értesülések, melyeket Anela osztott meg vele, vagy amikre barátnője elejtett szavaiból következtetett.

   Az egyik napon aztán Lina kedvét is elrontották addigi hűséges hódolói. Mikor egy vitában Anelára hivatkozott, Dan Mavil csak úgy, foghegyről odavetette:

   – Azt csak te hiszed, hogy annak a csengiz-barát tyúknak mindig igaza van! Legjobban tennéd, ha vele együtt beköltöznél azok közé a fekete férgek közé!

   Nem is annyira Mavil gyűlölettől fröcsögő szavai fájtak Linának. Sokkal rosszabb volt, hogy a többiek némán elfogadták a fiú kifakadását, egyikük sem kelt a védelmére.

   – Miért jársz fel minden nap a csengizekhez?  – kérdezte barátnőjét Lina, mikor délután letelepedtek a Kilátófedélzet egyik asztalához beszélgetni.

   – Miért ne járnék?  – kérdezett vissza Anela, aztán Lina szaggatottan előadott panaszát hallva ingerülten felcsattant:  – Senkinek semmi köze hozzá, hogy kivel beszélgetek! Különben is, azok a csengizek sokkal jobb emberek, mint a te Danod!

   – De Anela! Mégis csak csengizek!! Az ellenségeink!

   – Ez az öt már nem az ellenségünk  – rázta a fejét Anela, aztán látszólag témát váltva megkérdezte:  – Szereted te a háborút,  Lina? Nem élnél szívesebben békében?

   – Persze, hogy békében szeretnék élni  –nézett értetlenül a barátnőjére Lina. 

   – Mégis harcolsz, ha parancsot kapsz rá. Igaz? Nos a csengizek is azért háborúznak, mert parancsot kaptak rá. A hagyományaiktól és a biológiájuktól. De egy részük szakítani akar ezekkel a hagyományokkal. Y’Bernai őket akarja kiszabadítani a folytonos háború poklából.

   Lina, ha lehet még értetlenebbül nézett Anelára. Elkerekedő szemeit látva Anela elnevette magát és elmesélte a Meteor-csapatnál szerzett legfurcsább tapasztalatát. Az űrlakók, akik ha kellett, könyörtelen biztonsággal irtották ki a csengizek százait, létrehoztak valahol a kozmoszban egy titkos kolóniát. Kihasználták, hogy nem is kevés csengiz térhajó egyszerűen megadta magát, mikor az űrlakók naszádjai megtámadták. Ezeket a háborúba belefáradt, csalódott csengizeket letelepítették egy bolygóra, ahol új törvények szerint rendezhették be az életüket. Ennek a titkos bolygónak még neve sem volt. Csak Kolóniának nevezte mindenki, aki kapcsolatba kerülhetett vele. Volt sok olyan bátor csengiz, mint Y’Bernai, akik visszatértek hazai bolygóikra, hogy egyre újabb fiatalokat csábítsanak át Kolónia új életébe.

   – Ha nem akarnak harcolni, miért szöknek Kolóniára? Miért nem otthon tagadják meg a további harcot?!

   Anela elnéző mosollyal hallgatta Lina kérdését. Valaha ő is megkérdezte ugyanezt első csengiz barátjától, Y’Lertontól. Válaszul Y’Lerton mesélt neki a csengizek bolygóiról. Az életükről, amit gúzsba kötöttek a hagyományok és az őseiktől örökölt biológiájuk. Mesélt a családi farmokról, ahol dolgozó páriák százai élnek generációkon át, a családalapítás esélye nélkül. Lehet feleségük, de gyermekük soha, míg a klánban élnek. Gyermekei csak a klán vezetőjének lehetnek. Neki viszont a hagyományok értelmében kötelessége minél több gyermeket, majdani dolgozót nemzeni!

   – Az én apám tekintélyes enshii (klán-főnök) volt Narrisd-on, mert két felesége is szült már négy gyermeket egyszerre  – magyarázta akkor régen Y’Lerton, az emlékein merengve.  – A hagyományoknak megfelelően már volt neki öt felesége és hetvenhárom gyereke. El tudod ezt képzelni, földi ember? Hetvenketten lestük azt az egy „szerencsést”, akinek apánk halála után joga lesz apává lenni. Pedig még az apánk sem volt olyan nagyon öreg. És a testvérei sem, akik egy generációval korábban születtek másodlagosnak!

   Természetesen Anela is megkérdezte, miért nem szülnek gyereket a másodlagos nők is? Miért nem lázadnak fel a hagyományok ellen, ha azok a legelemibb jogaiktól fosztják meg a csengizek tömegeit? Miért fogadják el, hogy egész életükben mások családjáért kell dolgozniuk?

   – A mi életünk ősi szokások szerint zajlik. Mindennek a hagyomány és a tisztelet az alapja  – hajtotta  meg a fejét Y’Lerton.  – Ha találkozunk az apával, vagy valamelyik feleségével, hódolunk nekik. Tenyerükbe tesszük a szánkat, mert ők etetnek minket. A gyermeket nevelő asszony teste olyan anyagot választ ki, amitől a többi csengiznek nem lehet gyermeke. Ugyanez az anyag kerül bele az esti szertartáshoz kiosztott hvalon-ba is, mert azt mindig az anyák készítik.

   – Miért nem hagyjátok ott a családi farmokat, ha tudjátok, hogy ott sosem lehet gyereketek?

   – Szökésre gondolsz?  – kérdezte Y’Lerton.  – Sokan megkísérlik. De sok farm van minden bolygón, és kevés hely marad a szökötteknek. És ott van a khaisuun! Az apák kijelölt utódaiból szervezik. Ők addig üldözik a szökötteket, míg elfogják, vagy megölik őket. Bár ha elfogják őket, akkor is halál vár rájuk.

   A zsúfolt farmon így Y’Lerton sorsa is ugyanaz lett, mint sok ezer más csengiz fiatalé. Egy napon beállítottak hozzájuk is a toborzók. Saját farmot, a klán-alapítás lehetőségét és gyermekeket ígértek mindenkinek, aki hajlandó a barbárok ellen harcolni. Azt mondták, akik részt vesznek egy új bolygó meghódításában, azok lesznek az új világ első klán-főnökei. Azon az egy napon félszáznál többen álltak be a hadseregbe, csak Y’Lertonék farmjáról.

   Nyolc saját évéig harcolt Y’Lerton a csengiz flottában, mielőtt a Meteor-csapathoz került. Az a nyolc csengiz év tíz és fél földi évnek felelt meg. Közben Y’Lerton egyik csatából a másikba sodródott, de még mindig nem lehetett klán-főnök. Bajtársai és rokonai közül sokan elestek a harcokban. Néhányan megkapták ugyan az áhított farmot, de mindig sokkal kevesebben, mint ahány újoncot a toborzők elcsábítottak.

   Aztán egy alkalommal Y’Lerton találkozott egy régi barátjával, aki egy mentőfülkében menekült meg felrobbant hajójáról. Két társával azt mesélték, hogy több hónapos hányódás után jutottak csak haza. De valójában Kolónián jártak, és toborozni tértek vissza. Tőlük hallott Y’Lerton először a titkos világról és az oda vezető útról. Megszédítette a lehetőség. Ő is békében akart élni! Feleségül akarta venni a navigátorát, K’Debint és gyerekeket akart!

   Először csak K’Debinnek beszélt Kolóniáról. Később lassan mindenkit beavattak a terveikbe a Shiulark (Rettentő) fedélzetén. Egy napon aztán a cirkálójuk kivált a kötelékből, de a híradós és négy társa elárulták őket. Katapultáltak az egyik mentőfülkével. A raj másik két térhajója pedig üldözőbe vette a Shiulark-ot.

   – És mi lesz veletek, ha eljuttok végre Kolóniára?  – kérdezte akkor régen Anela.  – Folytatjátok a jó bevált hagyományokat?

   – Nem!!  – toppantott tiltakozva Y’Lerton.  – Azok a hagyományok nem jók! A hagyományok vitték bele a népemet a Véget Nem Érő Háborúba! Ősi szokás, hogy ha túl sok a másodlagos, előkészítjük a kirajzást. Megtámadjuk és elfoglaljuk a szomszédos területeket, hogy új klánokat alapíthassunk, és a másodlagosak egy része is szülő lehessen. De az sem baj, ha veszítünk! A felesleg akkor is elhullik! Nem akarok több kirajzást! És nem akarok több feleséget K’Debin mellé! És ha megszületnek az első gyermekeim, én is beülök egy mentőfülkébe és hazatérek! Sok csengiznek kell még megmagyarázni, hogy háború nélkül is szülő lehet minden másodlagosból. Ha mindenkinek csak egy felesége lesz és legfeljebb négy-öt gyermeke, soha többé nem lesz szükségünk kirajzásra!

   Hamarosan kiderült, hogy Kadrif ezredes alaposan alábecsülte a rendszer átfésülésére szánt időt. A gázbolygók övezetében hatalmas aszteroida mezőket találtak, amiket képtelenség volt a cirkálók radarjaival távolról átvizsgálni. Közel kellett menni minden sziklacsoporthoz, hátha éppen ott lapul a keresett fülkék valamelyike. A fárasztó felderítés pompás indítási és landolási gyakorlatok sorát hozta a pilótáknak és a fedélzeti személyzetnek egyaránt, de ennek Kadrif ezredesen kívül senki sem tudott igazán örülni.

   Három hét telt el. Unalmasan sorjáztak a bevetések és a pilóták egyre kevésbé hittek a sikerben. Aztán a negyedik hét elején megtört a jég! Szergej Krastov, a harmadik század pilótája megtalálta az első mentőfülkét! Csengiz fülke volt, vagyis az ellenségé, de a siker azért siker maradt. A pilóták ujjongva gratuláltak Krastov szerencséjéhez.

   A fülke fedélzetre vételének azonban semmi haszna sem lett. A kilyuggatott mentőfülkében nem találtak túlélőre. Hat halott csengiz feküdt a székekben. A méreteiket Y’Bernaihoz viszonyítva szinte még gyerekek. És bármilyen kevéssé ismerték is a csengizeket, azt rögtön látta mindenki, hogy az utasok közül négyen nőneműek voltak.

   A csengizek barbárságának ez a kézzelfogható bizonyítéka mindenkit felháborított a Thunderbolt fedélzetén. Eddig elképzelni sem tudták, hogy bárki is tüzet nyithatna egy védtelen mentőfülkére és utasaira.

   Paradox módon éppen ez a barbár gyilkolás, a csengizek iránti, még vadabbá váló gyűlölet fordította a legénység rokonszenvét Y’Bernai és társai felé. Ősi ösztön, hogy az üldözöttnek segíteni kell! Ha saját fajtársai ennyire el akarták pusztítani Y’Bernait, akkor mégsem lehet olyan rossz fiú! Hiszen az ellenségünk ellensége akár a barátunk is lehet!

   Ettől persze még senki sem sietett kezet rázni Y’Bernai-jal. De az átkozódások már megszűntek az üvegfal külső oldalán. Akadt néhány elszántabb, vagy talán csak együttérzőbb ember, aki Anelán keresztül még a részvétét is igyekezett kifejezni az öt fogolynak. Y’Bernai mindegyiküknek szertartásos, mély meghajlással köszönte meg a halottak iránt tanúsított tiszteletet.

   Minél emberibbnek látták a pilóták Y’Bernai viselkedését, annál nagyobb lelkesedéssel indultak az újabb és újabb bevetésekre. És végre az ötödik hét közepén megszületett az első várva várt eredmény is! Pierre Margoux megtalálta a második kapszulát, hat túlélővel!

   Amikor a hat fiatal csengizt bekísérték az elkülönítőbe, Y’Bernai megkérte Anelát, hogy hívja az üvegfal elé Kadrif ezredest és a pilótákat, akik részt vettek a keresésben. Meglehetősen nehéz volt minden érintettet rábeszélni a találkozásra, de megérte. Y’Bernai egyenként megnézett magának minden egyes arcot az üvegen át, aztán meghajolt előbb az ezredes, majd a pilóták felé:

   – Én, Y’Bernai, a Shogo-klán fia, köszönöm neked Kadrif enshii, és köszönöm nektek föld-emberek pilótái, hogy fáradságot nem kímélve megmentettétek ezeket a fiatalokat!

   Hálájának méltó kifejezéseként Y’Bernai letérdelt az emberek előtt, majd homlokát a földre hajtva leborult. Példáját azonnal követte összes társa is.

   Nyolc és fél hétbe telt, míg a Thunderbolt pilótái és a cirkálók legénysége teljesen átkutatták a névtelen naprendszert. Y’Bernai és egyre növekvő csoportja ez alatt még ötször térdelt hálásan a pilóták elé. A Thunderbolt elkülönítőjében eddigre öt termet nyitottak egybe, hogy a harminckilenc csengiznek elegendő helyet biztosítsanak.

   A földi naptárak már december elejét jelezték, mire a Thunderbolt végre következő célja felé indulhatott. A négy cirkáló újra elfoglalta előírt helyét a kötelékben, aztán az öt térhajó ráállt az ugrás vektorára. Felörvénylettek körülöttük a gigantikus erőterek és a kötelék lemerült a következő csillagig ívelő hipertércsatornába.

   A hipertérben száguldó Thunderbolt fedélzetén csak komputerrel lehetett megállapítani, mikor következnek el otthon a Föld jeles ünnepei. De amikor a fedélzeti időszámítás december 24-éhez ért, az Ebédlőben már reggel felbukkant egy legalább két méteres műfenyő. Az egyik sarokba állított és mindenféle színes holmival teleaggatott fa meghitt hangulatot kellett volna, hogy árasszon, de Anela szerint ehhez túlságosan hivalkodó volt.

   A lány bepárásodó szemmel idézte fel az Arcturus egyetlen fenyőünnepét, melyen részt vett. Rohm kapitány a semmiből elővarázsolt valódi, gyanta szagú fenyőágat állított a vezérlő egyik pultjára. A kikapcsolt világítás után csodásan meghitt volt az egyetlen aprócska gyertya lélegzetüktől táncoló lángocskája. Igazi családnak érezték magukat, amíg az egymásnak titokban készített apró ajándékokat bontogatták!

   A Thunderbolt ünnepsége, talán a legénység nagy létszáma miatt, cseppet sem volt meghitt, vagy családias. Az ünnepi vacsora közben természetesen karácsonyi zene szólt a hangszórókból. Az Ebédlő színpadnak kinevezett sarkában egymást váltották a karácsonyi hangulat fokozására vállalkozó amatőr előadók, többnyire énekesek. Elhangzott néhány igazán szép vers is, de aztán a legénység fiatalabb, táncos kedvű tagjai más zenére és szórakozásra váltottak.

   A bulizós hangulat nemhogy elmúlt volna a karácsonnyal, de napról napra erősödött, ahogy közeledett a 2040. év vége. Minden este szólt a zene a Thunderbolt-on. Minden este összegyűltek a táncolni, mulatni vá-gyók. Néhányan közben már a nagy, szilveszteri murit szervezték, az elsőt, amit a hipertérben ünnepelhetnek.

   A nagy napon már korán reggel megjelentek az első színes szalagok és lampionok, hogy délutánra minden folyosón beléjük akadjanak az éppen dolgukra sietők is. Kadrif ezredes nem mondhatni, hogy kitörő örömmel fogadta volna a Thunderbolt ezen múlandó díszeit. Persze megparancsolhatta volna, hogy távolítsák el őket, de végül szemet hunyt a dolog felet. Bölcsen a minimálisra csökkentette a szolgálatban lévők számát és megadóan várta az éjszakát.

   Este az Ebédlőben hamar kialakult a hamisítatlan szilveszteri hangulat. Az űrhajósok féktelen gyerekek módjára bolondoztak, énekeltek, táncoltak. Cseppet sem zavarta őket az alkohol hiánya. Pompásan mulattak akkor is, ha csak üdítős poharakkal koccinthattak éjfélkor az újév tiszteletére.

   A Tanács küldöttei ezen az estén is korai távozásra készültek, mint karácsonykor. Akkor hiába ültek a tisztek asztalánál, mégis kirekesztettnek érezték magukat az általános jókedvből. De ma megtört a jég. Kadrif ezredes előbb csak egy pohár kólát köszöntött a civilekre, aztán udvarias házigazdaként felkérte Anelát egy táncra. Később Sverden átült Dom mellé, hogy kérdezhessen tőle néhány dolgot a csengizekről. A beszélgetésbe hamarosan más tisztek is bekapcsolódtak. Mire a küldöttek észbe kaptak, Anelát és Dean Perrolt elragadta a tánc forgataga, a többieket pedig tucatnyi nevetgélő fiatal térhajós vette körül és vonta bele mindenféle bolondozásba. Különösen Tim Borelnek és lexikont is megtöltő vicc-készletének volt nagy keletje.