III.                     Űrlakók nyomában

                       3.

   Kilépve Kirz űrnaszádjából Anela csalódottan nézett végig a Meteor-csapat telepén. Az elnevezés hallatán automatikusan valamiféle épületek, vagy legalább sátrak sorát várta. Ezen a mezőn azonban csak néhány tucat űrhajó hasalt a hosszú, szúrós szálú fűben. Kirz hajója mellett többé-kevésbé egyenes, kettes vonalban sorakoztak a csapat naszádjai. Szemben és két oldalt álltak a szállító hajók, középen nagy, téglalap alakú teret hagyva.

   Ezen a téren landolt egymás közelében az Arcturus űrcsónakja és a Skorpió két mentőfülkéje. Az emberek és a szkafanderes csengizek meglepően egyforma tétovasággal indultak a naszádok előtt gyülekező űrlakók felé.

   – Ott fogtok lakni, a Debitor-on és a Bonum-on  – mutatott Kirz a két szemközt álló teherhajóra. Felemelte fekete karperecét, kapcsolást kért és már sorolta is utasításait a hívásra felbukkanó asszony hologramjának:

  – Szia, Riz! Máris küldöm a vendégeket! Az Arcturus legénységét oszd el a Debitor és a Bonum között! A fülkéjüket emeljétek be a Bonum rakterébe! A Púpos utasai a fülkéikkel együtt a Midget-re kerülnek, és amint lehet, indulnak is Kolóniára!

   – Rendben, Kirz  – bólintott a fekete hajú, kerek arcú asszony.  – A Debitor zsilipjénél várom a földieket. Átszólok Tianának, úgyhogy a csengizeket is elindíthatod a Midget-re! A mentőfülkék berakását mikorra tervezed?

   – Amilyen hamar csak lehet. Még ma helyet csinálunk nekik a két hajó rakterében.

   Míg Kirz a fekete hajú nővel tárgyalt, a mentőfülkékből és a naszádokból köréje gyűltek a csapat „vendégei”. Furcsa volt közelről látni a sötét űrruhás, két méternél is magasabb csengizeket. Félelmetesen széles válluk és vastag karjaik állati erőt sejttettek. Hiába álltak egyenesen, rövid lábaikkal, hosszú, térdük alá érő kezükkel mégis gorillákra emlékeztették Anelát.

   Kirz megmutatta az embereknek, melyik a csapat parancsnoki hajója, a Debitor, ahol jelentkezniük kell, aztán maga után intve a csengizeket, elindult a tér jobb sarkán álló Midget felé. A sötét szkafanderes óriások a méretükhöz képest apró léptekkel, kissé imbolyogva, de annál nagyobb igyekezettel kacsáztak vezetőjük után.

   Az Arcturus legénysége a magas fűben botladozva vágott keresztül a négyszögön, a szemközt hasaló Debitor-hoz. Az űrlakók többi teherhajójához hasonlóan a Debitor hossza is száz méter körüli volt. Szélességét Anela harminc méterre becsülte, magasságát pedig a zsilip elől felnézve a hajó tetejére ötemeletnyinek vélte.

   Az ismerősen szűk légzsilipen belül a hologramon már látott alacsony, fekete hajú, kerek arcú asszony várt rájuk. Mosolyogva kezet rázott mindenkivel. Csak az Öreggel tett kivételt. Neki egyenesen a nyakába borult. Mikor mind besorakoztak a folyosóra, a mellette álló dobozból előhúzott egy adat-vizornak tűnő szerkezetet:

   – Üdvözlök mindenkit a Meteor-csapatnál! Riz Nola vagyok, és én fogom elszállásolni magukat. Elsősorban kérem, hogy mutatkozzanak be és tegyék a kezüket erre a lapra!

   Az Arcturus legénysége egyenként Riz elé járult, hogy az adat-vizoron rögzíthesse hang és tenyérlenyomatukat. Az alacsony asszonyka mindenkitől megkérdezte a képzettségét is, majd a dobozból egy-egy fekete karperecet és klipszet vett elő. A komok csatlakozóját saját vizorjának oldalához nyomta, aztán a behangolt készüléket átadta új gazdájának.

   Végezve a személyi adatok felvételével, Riz Nola másik programot hívott le adat-vizorján. Megkérdezte, vannak-e együtt élő párok, kik szeretnének együtt, és kik akarnak egyedül lakni. Csak most derült ki, hogy milyen nagy úr a megszokás. Hiába kínált kényelmesebbnek tűnő lakásokat Riz, az Arcturus legénysége ragaszkodott az évek óta megszokott lakótársakhoz. Így aztán Anela maradt az egyetlen, akinek egy személyes fülkére volt szüksége.

   A lakások elosztása után Riz a csoport egyik felét leültette a légzsilippel szemben nyíló Ebédlőben. Kis türelmet kért tőlük, mert ők majd a szomszédos Bonum-on fognak lakni. Aztán a csoport másik felét felkísérte a Debitor felső szintjére.

   A felső folyosó némileg szélesebb volt, mint a zsilip melletti és azzal ellentétben a Debitor közepén futott. Kétfelől számozott, fa-utánzatú ajtók sorakoztak. Egymáshoz való közelségük semmivel sem ígért tágasabb szállásokat, az Arctrurus–on megszokott, szűk kabinoknál. Elől, a folyosó végén, a kicsire szabott lakásokhoz képest túlzottan is nagy, kényelmesen berendezett kilátó csalogatta az utasokat. Hátul, a lépcsőn túl a mentőfülkék aknái következtek.

   – Ha valakinek mégsem felelne meg a szobája, kérem, nekem szóljon!  – nyitotta ki előttük Riz a lépcsőhöz legközelebbi kabinok ajtóit. Adat-vizorjáról név szerint szólította a szobák lakóit, közben tovább magyarázott:  – Ha egymás között szobát cserélnek, azzal csak összezavarják a komputerünket. A komjuk hang-utasításra működik, a hangszórója a klipszben van. Soha ne tegyék le, mert a komputerünk csak ezen keresztül tudja megtalálni magukat! Ha bármire szükségük lenne, hívjanak nyugodtan!

   Anela belépett a számára kinyitott ajtón és vákuum-zsákba zárt táskáját a heverőre dobta. Szobája talán akkora lehetett, mint első fülkéje volt az Arcturus-on. Jobb oldalt, az ajtó mögött, a teljes falat kitöltötte a heverő és a föléje beépített szekrény. Az ajtóval szembeni kerek hajóablakban  – ami valójában egy képernyőnek bizonyult –  valamelyik szomszédos térhajót láthatta. A bal oldali falon volt a lehajtható asztal. A hozzávaló széket összecsukva az ablak alatt a falhoz kapcsolták, hogy ne legyen útban.

   Birtokba véve új lakását, Anela elsőként a kezében szorongatott kom-karperecet kapcsolta a csuklójára. Feltette a klipszet is, bár kifejezetten utálta a fülcimpáját szorító csipeszt. Aztán maga elé húzta a csomagját. Megnyomta a vákuum-zsák zárjának nyitó gombját és kirángatta táskáját a műanyag burokból. Kincseit szépen sorba rakta az ágy fejénél lévő polcon, aztán felállt és kitárta a mindössze két polcból álló szekrény ajtóit.

   Éppen az első ruhákat igazgatta az alsó polcon, mikor valaki türelmetlenül döngetni kezdte mögötte az ajtót. Anela bosszankodva és a szekrényajtóba ütött homlokát dörzsölgetve nyúlt a kilincsért. Alaposan le akarta teremteni türelmetlen látogatóját, hogy a következő pillanatban ujjongva boruljon Gita nyakába.

   A két lány felkuporodott Anela heverőjére és egymás szavába vágva emlegették fel hajdani közös élményeiket. Aztán az elmúlt évek kalandjaira került sor. Gita röviden kifejtett véleménye szerint a Meteor-csapat élete olyan unalmasan egyhangú volt, hogy arra kár is lett volna pazarolni a szót. Így aztán Anelának kellett elmesélnie, hogyan lett az Arcturus parancsnoka, és miféle bevetéseken vett részt. Aztán ecsetelnie kellett a Terraflot harci esélyeit. Amikor ezzel is végzett, a közös barátokat, ismerősöket kellett sorra vennie, de Gita még olyan ismerősökre is rákérdezett, akikre azelőtt szinte oda sem figyelt.

   Anela eleinte türelmesen mesélt is, de aztán addig ügyeskedett, hogy végül Gita sem bújhatott ki saját kalandjainak és egyúttal a Meteor-csapat történetének elmondása alól. A csapat alapítása ugyanis akkor kez-dődött, amikor az Enceladus a második ugrása végén belefutott egy csengiz-űrlakó csatába. A csengizek alaposan megsorozták a közöttük felbukkanó védtelen térhajót, mielőtt az űrlakók elkergették volna őket. A sérült Enceladus utasainak nagy része nem vállalta az út folytatását, inkább csatlakoztak az űrlakókhoz. Természetesen Kirz is a szabadságot választotta a száműzetés helyett. Gita pedig még természetesebben vele tartott.

   Az Enceladus-ról űrlakónak álló közel száz embert Csillagpont soknak tartotta, hogy beolvassza a már meglévő emberi csapatba. Inkább felduzzasztották az újoncok létszámát százötven főre, és új csapatot szerveztek belőlük. A kiképzésük során mutatott kiemelkedő eredményei alapján Csillagpont Kirzt javasolta a Meteor-csapat parancsnokának és az új csapat tagjai egyhangúlag meg is szavazták vezetőjüknek a volt száműzöttet.

   – Pedig eleinte nem tartották sokra  – emlékezett vissza Gita.  – Mindenki tudta, hogy miért száműzték Kirzt. De a kiképzés hónapjai alatt lassan megváltozott a véleményük. Egyre többször fordultak hozzá segítségért, mert pilótaként ő tanult bele leghamarabb a naszádok kezelésébe. A harci szimulációkban is mindig azok győztek, akik az ő csoportjába kerültek.

   A Kirz Larke vezetésével önállósuló Meteor-csapat kezdettől fogva kitűnt a hasonló egységek közül. Végezték a dolgukat, mint minden csapat. Nyersanyagokat termeltek ki és szállítottak a csillagponti üzemekbe. Közben a naszádok nem csak Csillagpont utasításai szerint, hanem saját felderítésük alapján is támadták a csengizeket. Az első saját tervezésű akciójuk során került a csapathoz Gerd Take és az Öreg. Időnként gyarapodott is a csapat. Újoncok kerültek közéjük két megsegített földi térhajóról is, meg Csillagpontról is. Így a kezdeti százötven főből mára százkilencvenhárom lett.

   Mint hajdan Saatenen, az átbeszélgetett délután megkoronázásaként a két lány most is együtt indult vacsorázni. Belépve a Debitor ebédlőjébe Anela csodálkozva látta, hogy az űrlakók az egész rakteret egyetlen helyiséggé alakították, ahol most ott szorongott a fél csapat. Barátnője készségesen elmagyarázta, hogy a Debitor éppen ettől a teremtől lett parancsnoki hajó. Ha a Meteor-csapat letelepedett egy bolygón, a telep minden lakója ide járt reggel-délben-este. Persze nem csak enni jöttek, hanem nagyokat beszélgetni is. Mert a közös étkezéseken azokkal is találkozhattak, akiket napközben csak komon érhettek el és a személyes kontaktus mégis csak más, mint egy hologrammal társalogni.

   Míg az asztalokat kerülgetve a Debitor étel-automatájához igyekeztek, Anela tekintete a társait kereste. Nem volt nehéz rájuk találni. Az arcturusosok az egyik sarokban öt asztalt elfoglaló zárt klikket alkottak. Meglátva parancsnokukat máris integetni kezdtek, egyre mutogatva a számára fenntartott helyet.

   – Ez bizony nem a saateni robotszakács!  – mutatta barátnőjének Gita az automata kezelését.  – Robotnak ugyan ez is robot, még főzni is magától főz, de minden hétre van egy ügyeletesünk, aki összeállítja a napi menüket és feltölti a gépet a szükséges nyersanyagokkal. Az előre beállított menüből persze válogathatsz, kedved szerint meg is fűszerezheted az ételedet, de csak a saját kis kezeddel, mert ahhoz a mi masinánk nem ért.

   Anela kuncogva fogadta Gita tréfás magyarázatát, és felkapva a nyílásból eléje csusszanó tálcát gondolkodás nélkül követte barátnőjét. Szívesen odaült volna társai közé a megszokott csapatba, de annyi mindent akart még kérdezni Gitától! Csak az asztalhoz érve vette észre, hogy nem ő az egyetlen arcturus-os, aki megtörte a csapat egységét. A Gita által megcélzott asztalnál Kirz mellett ott ült az Öreg is.

   Vacsorája mellé telepedve Anela megpróbált egyidejűleg figyelni tányérjára és a körülötte zajló beszélgetésre is. Úgy gondolta, amíg csillapítja gyomra háborgását, csak megfigyelőként vesz részt a társalgásban. Alig nyúlt azonban az ételéhez, Kirz máris hozzá fordult:

   – Odafenn az Arcturus-on azt mondtad Anela, hogy a két eltűnt csapatunkat rajtatok kell keresnünk, nem a csengizeken. Már kérdeztem az Öreget, hogy mit csinált velük a Terraflot, de nem árulta el. Csak nem irtottátok ki őket?!

   – Annyira azért nem haragszunk rájuk  – próbálta lenyelni a falatot Anela.  – Csal egy erre a célra kijelölt bolygóra deportálták őket. Az elfogott szállítóhajókat pedig a Földre vitték tanulmányozni. Szívesen vizsgáltak volna naszádokat is, de a támadások idején egyik csapat vadászgépei sem voltak otthon.

   – Szerencsétek, hogy nem voltak otthon  – bólogatott Kirz, aztán egyenesen megkérdezte:  – Hol van az a bolygó?

    Anela már a beszélgetés kezdetén pontosan tudta, hogy ez lesz a legfőbb kérdés, most mégis elakadt a szava. Tudta a koordinátákat, mert az egyik elfogott csapatot szállító teherhajó kíséretében már jártak ott az Arcturus-szal. De ha elmondja a kért koordinátákat, azzal árulást követ el. Mivel okoz nagyobb kárt a Terraflotnak? Az árulással, vagy a hallgatással? Így is, úgy is kitörhet a háború a Föld és az űrlakók között.

   – Szükségünk van azokra a csapatokra, Anela!  – győzködte Kirz a lányt.  – Pontosan kidolgozott haditerv alapján támadjuk a csengizeket. Ha két csapat kiesik a hadrendből, az katasztrófát okozhat!

   – Úgy támadjátok őket, mint azt a Skorpiót? Az én hajómra tüzet nyitottatok, az ellenségre meg nem!

   – Hogyan képzeled te ezt a háborút?  – kérdezte Kirz, koppanósan az asztalra téve a kanalát.  – Győzni akarsz, azt tudom. Nem is ez a lényeg. Hanem az, hogy hogyan akarsz győzni? Ha minden csengiz ellenség, akkor minél többet ki kell irtani közülük. Igaz? Hát nem árt, ha alaposan nekigyürkőztök ennek a feladatnak! Otthon még csak nem is sejti senki, hogy a csengizek leigáztak és betelepítettek több, mint hétszáz bolygót! A népesebb világokban nyolc-tízmilliárdnyian is élnek! Évtizedekig kedvetekre gyilkolhattok, mire a megfogyatkozott csengizek megadják magukat az idegen támadóknak, még ha három nép egyesített erejével kell is szembe nézniük!

   Anela döbbenten nézett Kirzre. Évek óta harcolt a csengizek ellen, de mostanáig fogalma sem volt, mekkora erő áll szemben a Terraflottal! Ha Kirz szavainak csak a fele igaz, akkor sincs túl sok esélyük. Nemhogy a győzelemre, de még a túlélésre sem, ha a csengizek egyszer igazán komoly támadást indítanak a Föld ellen!

   – Ne csak gyűlöld az ellenséget, Anela!  – fogta meg a lány kezét Gita.  – Ismerd meg őket, ahogy mi is tettük! Eredj, beszélj velük a Midget-en! Akkor majd megérted, miért nem lőttünk rájuk!

   Kirz megpróbálta röviden elmagyarázni az űrlakók kettős taktikáját. A csapatok támadásaival folyamatosan gyengítik a csengizek katonai erejét. Közben egy titkos bolygón, Kolónián létrehoztak egy olyan csengiz közösséget, aminek az életformája éppen az ellenség eddig esélytelen tömegei számára jelent komoly vonzerőt. Az új életforma hívei közül sokan hazatérnek, hogy a jelenlegi hatalom ellen szervezkedve minél több fiatalt nyerjenek meg saját ügyüknek.

   – Gondoljátok, hogy így majd hamarabb abba hagyják a háborút?

   – Amint az új élet hívei elegen lesznek, hogy átvegyék otthon a hatalmat, igen!  – bólintott rá Anela szavaira Kirz. 

   – Vagyis polgárháborút akartok kirobbantani a csengizek között  – állapította meg Anela, aztán visszatért az eredeti kérdéshez:  – Mit fogtok tenni, ha megadom a börtön-bolygó koordinátáit? Nem szeretném, ha az árulásom miatt lemészárolnátok az őrséget!

   – Csak a társainkat akarjuk kiszabadítani  – rázta meg a fejét Kirz.  – Az őrséggel semmi dolgunk!

   – És ezt ők is tudják, Kirz? Amint megjelentek a közelükben, lőni fognak rátok!

   – Majd kitalálunk valamit! Van némi gyakorlatunk a rajtaütések szervezésében!

   Kirz minden győzködése dacára Anela csak nehezen szánta rá magát a kért koordináták átadására. Végül persze hagyta magát rábeszélni, de igyekezett elvenni az űrlakók kedvét az akciótól. Hosszan ecsetelte, milyen népes és jól szervezett őrség vigyáz a foglyokra. Csak azt nem árulta el, hogy a börtönbolygó vezetője milyen régi ismerőse Kirz Larkénak.

   Az adatok birtokába jutva Kirz azonnal tervezni kezdte az elfogott csapatok kiszabadítását. Hol Anelától kért újabb adatokat, hol valamelyik társát hívta az asztalhoz rövid megbeszélésre. Anela eleinte megpróbálta nyomon követni az akció tervének alakulását, de hamarosan belegabalyodott az érthetetlen adatok halmazába. Egy darabig csak hallgatta a körülötte zsongó beszélgetéseket, de aztán a szomszéd asztalok egyikétől odaóvakodott mellé egy nyurga fiatalember.

   – Bocsásson meg, Anela!  – kezdte zavart torok-köszörüléssel.  – Tudom, hogy nagyon sietve hagyták el az űrhajójukat. De véletlenül nem hozott magával mégis egy könyvet, vagy újságot? Egy film is megtenné! Esetleg valamelyik társánál nem akadna valami efféle?

   – Megint honvágyad van, Ron?  – fordult a fiú felé Gita megértő mosollyal.  – Tartok tőle, hogy Anela nem gondolt rád csomagolás közben!

   – Nem Ronra gondoltam, az igaz, de azért segíthetek neki. Van nálam egy verseskötet, ami egy barátomtól maradt rám. Majd megkérdem a társaimat, hátha náluk is akad valami! Filmem csak egy kis töredéknyi van egy kristályon. Sajnos nem a Földről készült. Egy térhajó felbukkanását filmezte le valamelyik pilótája.

   – Ugye megengedi, hogy lemásoljam a könyvet?!  – csillant fel mohón Ron szeme.  – Nagyon fogok vigyázni rá!

   – Persze, hogy lemásolhatod. Majd holnap oda adom!

   – Nem hozhatná le inkább most? A kristállyal együtt?  – fogta könyörgőre a fiú.  – A többiek is biztosan szívesen megnéznék azt a filmet!

   – Na jó, lehozom  – nevette el magát Anela a nyakigláb kamasz mókás érvelését hallva.  – De hogyan akarod levetíteni a filmet?

   – Csak bízza rám! Rögtön előkészítek mindent!  – ígérte boldogan Ron.

   Az ebédlő fala elé állított holovetítő fölött egy bolygó ibolyakék gömbje lebegett. A film készítője a hipertérből felbukkanó űrhajóban ült és sikerült elkapnia azt a pillanatot, amikor megszűnt a hipertér-csatorna okozta színeltolódás. Varázslatosan szép látvány volt, amint az erőterek vízgyűrűkre emlékeztető hullámzása nyomán a bolygó ibolyakékből felhők fehérjével tarkázott világoskékre változott.

   A filmes csillaghajója egy éppen befejezett csata helyszínén villant be a normáltérbe. A képmező alsó részén vagy félszáz régi típusú, földi vadászgép menekült szétszóródva a bolygó légköre felé. Balra fent sötétzöld csengiz naszádok kavarogtak, amint megdobta őket az érkező csillaghajó erőterének gravitációs lökése. Aztán gyorsan megfordultak és rátámadtak a földi térhajóra.

   A távolabbi földi naszádok közül is azonnal kivált kettő. Nem géppárban, hanem külön-külön támadtak, mégis sikert értek el mindketten. Aztán a távolabbi egy rajnyi csengiz közé sodródott, mert túlságosan felgyorsult. A másik naszád szinte a kamerához ütődve kezdett bele egy elképesztően szűk ívű fordulóba és közben máris tüzet nyitott a társát szorongató ellenségre.

   Amint a fordulóból kikeveredő vadászgép ismét távolodni kezdett a kamerától, szinte egy időben lobbant fel három robbanás tűzgömbje. Két sötétzöld csengiz és a távolabbi földi naszád vált izzó fémtörmelékké.

   Az űrlakók zajos tetszés-nyilvánítással fogadták a csodás felvételt. Roppantul tetszett nekik a normáltérbe való visszazuhanás is, de még inkább a véletlenül felvett csata bravúros manőverei. Anela büszkén nézett végig az apja ajándékát csodáló közönségen. Csak véletlenül akadt meg a szeme Kirzen, de aztán már képtelen volt másra figyelni. A férfi kimeredt, kísértet-látó szemmel, elakadó lélegzettel nézte a filmet, görcsösen kapaszkodva az asztal szélébe.

   – Bocsánat, Anela!  – fogta meg izgatottan a lány karját Ron.  – Megnézhetnénk a felvétel elejét még egyszer? Szeretnénk lassítva is látni azt a csodálatos fordulót!

   Anela engedelmesen visszaállt a vetítővel a film elejére. Újra kezdődött a harc, de Anelát most csak a közeledő űrnaszád érdekelte. Megbabonázva nézte a kamera felé zuhanó vadászgép lassú, szinte kikockázott fordulóját, amint jóformán a felvétel tengelyében lövi ki halálos sugarait. Előbb az egyik csengiz felé fordult az orra, majd a másikra irányultak a fegyverei. Csigatempóban távolodni kezdett, orsózva fejezve be a fordulót. De lézerei egyetlen pillanatig sem mutattak a másik földi vadászgépre. Közben az orsózó naszád vaskos szárnyain váltakozva tűnt fel a Terraflot emblémája és a feketével festett 112-es szám.

   – Te vagy az, Anela?  – nézett Kirz csodálkozva az ajtóban álló lányra.  – Valami baj van?

   – Csak bocsánatot akarok kérni. Tudom, hogy hihetetlen, de egészen ma estig fogalmam sem volt, mit ábrázol ez a film!  – mutatta fel Anela a díszes dobozkába zárt kristályt.  – Másfél éve kaptam az apámtól. Legalább tucatszor megnéztem már, de egyszer sem ismertem fel!

   – Mit nem ismertél fel? Talán jobb lenne, ha leülnél és elmagyaráznád, hogy miről is beszélsz tulajdonképpen!  – tessékelte be a lányt a fülkéjébe Kirz.  

   – Hagyd abba, Kirz!  – tette a filmkristály dobozkáját az asztalra Anela.  – Tudom, hogy te is felismerted! Láttam rajtad!

   – Lehet azt napot elfelejteni?!  – roskadt le az ágyára Kirz semmibe révedő szemekkel.  – Amikor a csata után leszálltam Saatenen, az egész addigi életem végetért. Akármilyen biztos vagy is az igazadban, előbb-utóbb felmerül benned, hogy talán mégis tévedtél. Csak egyszer. De attól kezdve sohasem szabadulhatsz ettől a gondolattól!

   – Ez megszabadíthat tőle  – nyújtotta a férfi felé Anela a dobozkát.

   – Köszönöm  – vette el az ajándékot Kirz, de tétova mozdulatán látszott, nem tudja, mit is kezdjen vele.  – Csak vigyázz az efféle segítségekkel, Anela!  Úgy ne járj a végén, mint a ghaurok!

   Anela meglepetten kapta fel a fejét a furcsa intelem hallatán. Kirz nem várta meg a logikusan következő kérdést, hanem azonnal meg is magyarázta előbbi szavait:

   – Ez afféle közmondás a csapatnál. Az űrlakók eredetére utal. Meg arra, hogy van, amikor magadnak okozol bajt, ha másokon segítesz.

   – Kinek, vagy kiknek segítettek az űrlakók, amiből nekik maguknak lett bajuk?

   – Ha röviden válaszolok, biztosan félreérted az egészet.  Ha bővebben magyarázom el, akkor viszont aludni nem fogsz!

   – Amilyen sok dolgom lesz, reggel is ráérek aludni  – helyezkedett kényelembe az asztalra könyökölve Anela.

   – Van a galaxisban egy különleges csillag  – kezdte a mesét Kirz.  – Hogy hol, az most nem számít. Ennek a csillagnak a tucatnyi bolygója közül egyszerre kettőn is kialakult az értelmes élet. Hasonló jelenséggel még sohasem találkoztunk, de ott megtörtént. Különös véletlen folytán a két civilizáció fejlődése között csupán néhány évszázadnyi eltérés volt. Még a két faj fizikai megjelenése közti eltérés sem volt olyan nagy, hogy ne ismerhették volna fel egymásban az észtestvéreket.

   – Ha jól tippelek, akkor a fejlettebb faj tagjai voltak a ghaur-ok  – kotyogott közbe Anela.

   – Jól tippelsz. Amint a külső bolygón élő ghaurok kiléptek a kozmoszba, az első céljuk a távcsövekkel már felderített szomszédos bolygó volt. Meg akarták ismerni a másik civilizációt és segíteni akartak testvéreiknek. A belső bolygó lakói örömmel fogadták a felkínált gépeket, melyek megkönnyítették az életüket. A ghaurok segítségével szédületes technikai forradalom indult meg a világukban. Merev hagyományaik ugyanakkor megóvták őket a fejlettebb kultúra beolvasztó hatásától. Legvéresebb hagyományuk az állandó túlnépesedés miatt kialakult, rendszeres, hódító kirajzások sorozata volt. Ezek mindenkor a szomszédos terület lerohanását, véres háborúkat jelentettek, ami alaposan megritkította a feleslegesnek ítélt tömegeket.

   – Ha a ghaurok ismerték ezt a hagyományt, miért nem védekeztek ellene?

   – Védekeztek. Földi időben mérve hetven évig. Ennyi időbe telt, míg az első borzalmas rohammal partra szállt ellenség elfoglalta a bolygójukat. A ghaurok az invázió időszakában végezték első hipertér-kísérleteiket. Néhányszor tízezren el is menekültek az új térhajókkal, de a többség ott veszett a szülőbolygójukon. A menekültek azonnal megkíséreltek leszámolni a hódító csengizekkel, de egyik vereséget a másik után szenvedték el. A csengizek kitartottak és megerősödtek. Kifejleszttették saját térgenerátoraikat. Kiléptek csillagrendszerükből és egyre több bolygót hódítottak meg kirajzásaikkal.

   Kirz elhallgatott pár percre, mintha a gondolatait rendezné, aztán sóhajtva folytatta:

   – Kétszázötven éve már öt hazátlanná vált faj küzdött ellenük. Összefogtak és megalakították az űrlakók szövetségét. Közösen dolgozták ki a ma is használt stratégiát, ami a legtöbb eredményt hozta a csengizekkel szemben.

   – De hát ez borzalmas!  – suttogta Anela elszoruló torokkal.  – Hétszáz bolygó, sok százmilliárd csengiz és több száz éves háborús tapasztalat! Nem csoda, hogy semmivel sem tudjuk meglepni őket!

   – Azért ne add fel ilyen könnyen!  – szorította meg a lány karját Kirz.  – Te is legyőzted már néhány cirkálójukat!

   – Hétszáz bolygó gyáraival a háta mögött meg sem érzi a flottájuk!  – legyintett elkeseredetten Anela.

   – Ezért kell összefogni! A miénk lehetne a kilencedik faj, amely csatlakozik az űrlakókhoz!

   – Miért mi csatlakozzunk az űrlakókhoz?  – élénkült fel hirtelen Anela.  – Miért nem csatlakoztok inkább ti a Galaktikus Központhoz?

   – Mert a Galaktikus Központ nem kér az űrlakókból, mi meg nem kérünk a Központból  – húzta kesernyés mosolyra  a száját Kirz.  – Mi a magunk módján harcolunk a csengizek ellen, nem lapítunk a jól kialakított védelmi rendszereink mögé bújva. Ha a Galaktikus Központ szövetségre lépne Csillagponttal és átvenné a mi stratégiánkat, néhány év alatt megbéníthatnánk a csengiz flottát!