IV. Űrlakók között
1.
A Meteor-csapat huszonnégy harci naszádja olyan közel húzódott a vörös fényű csillaghoz, amennyire burkolatuk és hűtőberendezésük csak engedte. Anela hátán mindig végigfutott a hideg, ha a kicsiny kabin falán túl tomboló tűzóceánra gondolt. Ha a hűtőrendszer csak egy percre is kihagyna … Viszont Kirz és pilótái szerint ilyen közel a csillaghoz sem magukat a naszádokat, sem az ugrás végét jelző gravitációs lökést nem érzékelhették a börtön-bolygó őrei.
Hogy mit keresett Anela egy bevetésre készülő űrlakó naszád fedélzetén? Éppen ezt kérdezte ő is, mikor Gita meghívta az útra. A Terraflot által elfogott csapatok kiszabadítására készülődve Kirz két napon át egyre újabb és újabb részletekről faggatta Anelát, hogy lehetőleg harc nélkül landolhassanak a börtön-bolygón. Ekkor állt elő Gita azzal a képtelen ötlettel, hogy Anela vele tarthatna a bevetésre, így végig kéznél lenne, ha valakinek netán újabb kérdései akadnának.
– Aztán mi a kórságot kezdenék én egy naszád fedélzetén?! – lepődött meg Anela az ötlet hallatán.
– Például lehetnél az én lövészem – javasolta Gita. – Útközben megtanítanálak a fegyverzet kezelésére, és persze jókat beszélgethetnénk, amíg elérjük azt a francos börtön-bolygót!
Ezzel az érveléssel Anela nem is tudott, de az az igazság, hogy nem is nagyon akart vitatkozni. Azóta izgatták a fantáziáját ezek a naszádok, mióta Kirz olyan könynyedén átlőtte az egyikkel az Arcturus pajzsát. El sem tudta képzelni, mit lehet egy ilyen kicsiny térhajó szűk fülkéjében csinálni a bevetés két-három hónapja alatt, mikor beköltözött Gita naszádjára. Minden eshetőségre számítva indulás előtt kölcsönkérte Haber videokönyvtárának a felét.
A várt unalomból azonban semmi sem lett, ahogyan a két-három hónapos bevetésből sem. A kötelék két nappal az Arcturus pusztulása után startolt el az ikerbolygóról. Megcélozták az Anela által megjelölt csillagot, és kétórányi gyorsítás után lebuktak a hipertérbe, ahol a lány számára elképesztő tempóra kapcsoltak. A Terraflot cirkálói átlagosan napi négy fényéves sebességgel száguldottak hipertér-csatornájukban. A Meteor-csapat naszádjai a harmincegy fényévnyi távolságot alig három nap alatt tették meg!
Gita szerint ez a fantasztikus sebesség korántsem jelentette az űrlakók térgenerátorainak csúcsteljesítményét. Ha sietős volt az útjuk, akár napi tizennégy fényéves sebességre is felgyorsulhattak. Vészhelyzetben, amikor nem számított a felhasznált energia mennyisége, akár tíz fényéves, null-idős ugrást is tudtak produkálni a naszádok. De ezt a módszert senki sem szerette. Elsősorban azért, mert egy ilyen ugrás szinte teljesen lemeríthette a hajó energiacelláit. Persze az sem volt mellékes szempont, hogy a legkisebb számítási hiba, egy rossz helyre tévedt meteor is halálos lehetett a null-idős ugrást végző hajóra.
Három napig lapultak leshelyükön az űrlakók, hogy mindent pontosan megfigyeljenek a börtön-bolygón és a környező űrben. Nem sok örömük telt felderítésük eredményeiben. Anela itt járta óta a Terraflot megszigorította a foglyok őrzését. Három cirkálójuk a bolygó körül keringett. De volt egy negyedik is, amelyiknek a radarjele egyenesen a foglyok táborából jött. Ez a megerősített őrség keresztül húzta az űrlakók minden szépen kidolgozott tervét.
Eredetileg a táborral átellenes oldalon akartak belépni a bolygó légkörébe és mélyrepülésben lecsapni a felkészületlen őrségre. A magas körpályán keringő cirkálók miatt azonban egy ilyen rajtaütés már szóba sem jöhetett. Valahogyan el kellett csalniuk az őrség cirkálóit. Csakhogy az eredeti terv szerint a kiszabadított csapatokat a naszádok fülkéiben és rakterében vitték volna magukkal. Egy sikeres elterelő manőver pedig éppen a felhasználható utasteret csökkentette volna le vészesen.
A kilátástalannak tűnő helyzet megoldásával a Terraflot ellátó hajója szolgált, a lehető legjobbkor érkezve a börtön-bolygóra. Felismerve a váratlan lehetőséget, az űrlakók megbeszélték az új feladatokat és máris akcióba léptek. Kivágódva leshelyükről, Anela számára hajmeresztő tempóval, bekapcsolt térgenerátorokkal száguldottak a börtön-bolygó felé. Veszélyes mutatványukkal nemcsak időt nyertek – alig másfél óra alatt téve meg az utat a csillagtól a bolygóig –, de az őrség cirkálóit is sikerrel kijátszották, hiszen láthatatlanul közelítették meg céljukat.
A Terraflot három őrjáratozó egysége legelőször Lenster csoportjának négy naszádját látta meg, akik a terv szerint bevillantak a bolygó közelében és heves tűzzel árasztották el a legközelebbi cirkálót. A négy űrlakó-hajó támadása a vártnál nagyobb sikert eredményezett. Az őrség két cirkálója is letért korábbi pályájáról, hogy az üldözésükre induljon.
A következő négy naszád alig kétszáz kilométerre vil-lant be a harmadik cirkálótól. Párokra oszolva azonnal szétlőtték a pajzsát és megrongálták a fegyverzetét, ahogy Kirz és Afil Ref tette pár napja az Arcturus-szal.
A Meteor-csapat többi egysége csak a börtön-bolygó légkörének határán villant be a normáltérbe. Zavarásukkal teljesen megvakították a felszíni őrség felderítő rendszereit, míg átzuhantak a légkörön. Csak néhány gyenge, optikailag célzott lézerlövés érte a pajzsaikat, aztán mélyrepülésben lecsaptak az őrség tornyaira és terepjáróira. Karcsú fémtornyok roskadtak a földre, lézervetős terepjárók borultak a melléjük robbantott kráterekbe, vagy ellőtt oldalukra.
A felszínen hasaló cirkáló a támadás első jelére azonnal megkísérelt felszállni. De éppen csak függőlegesbe állhatott, amikor Kirz és Afil Ref lecsaptak rá a teherhajó mögül. Két mesteri találat elvitte a térhajó alsó támpillérét. A cirkáló részegen megtántorodott, majd menthetetlenül dőlni kezdett.
Anela elhűlten nézte a fémkolosszus egyre gyorsuló zuhanását Gita naszádjának felső üléséből. Mintha egy felhőkarcoló roskadna a földre, úgy dőlt el a száz méteres cirkáló. Félúton felrobajlottak a manőver-hajtóművei, de már nem volt segítség. A pilóták hozzáértését dicsérte, hogy mégis sikerült annyira lelassítaniuk a zuhanást, hogy hajójuk nem szakadt darabokra, mikor hatalmas porfelhőt kavarva a talajnak csapódott.
Még el sem ült a cirkáló által felvert por, amikor Kirz arra kijelölt fegyveresei megrohanták a teherhajó légzsilipjét, amit egy ottrekedt konténer lezárhatatlanná tett. A nyitott zsilip és a berontó fegyveresek láttán a Hauler legénysége a hősiesség legveszélytelenebb formáját választva megadta magát.
Alig negyedórával a támadás kezdete után a kiszabadított űrlakók betódultak az elfoglalt Hauler fülkéibe és raktáraiba. A Meteor-csapat pilótái mintegy kétszázhúsz „embert” találtak a tábor sebtében felépített nyolc barakkjában. A Terraflot ugyanis időközben elfogta, és ide szállította a harmadik csapatot is.
Amint a Hauler felszállt a szökevényekkel, Kirz lelkiismeretétől hajtva felvette a kapcsolatot a földre döntött cirkáló legénységével. Felajánlotta segítségüket a sebesültek mentéséhez. Az elutasító választ azonban egy ismerős hang átkozódása adta:
– Kirz! Te rohadt szemétláda! Hát mégsem döglöttél meg az Enceladus-on?! Szétlövöd a hajómat a bandáddal, aztán még van pofád idejönni és megjátszani a kedvesnővért?!
– Én segítséget ajánlottam, Khol! Nem neked, hanem a sebesültjeiteknek, ha vannak.
– Nem kérünk egy gyilkos áruló segítségéből! Inkább takarodj innen, mielőtt megjönnek a cirkálóink!
– Szívesen beszélnék valaki normálisabb emberrel a fedélzeten, de ha a te kezedben van a mikrofon, akkor ez teljesen reménytelen vállalkozás! Sajnálom a társaidat, akik a te hülye, konok gyűlöleted miatt szenvednek!
Eleinte csodálatos ötletnek tűnt a Hauler elfoglalása a szökevények szállítására. Csakhogy a Terraflot teherhajói még a cirkálók napi négy fényéves sebességét sem érték el. Ennek a bárkának is négy napra volt szüksége, hogy elérje az alig tizenkét fényévnyire levő legközelebbi csillagot.
Tovább nem is küszködtek vele az űrlakók. Kirz elküldött két naszádot a telepre az egyik saját szállító hajójukért. Könnyű volt kiszámolni, hogy még akkor is hamarabb érhetnek haza, ha itt bevárják a Nomad-ot, mintha a Hauler csigatempójával tennék meg az egész utat.
– Ha megjön a Nomad, minden földit hazaküldesz a Hauler-rel? – kérdezte Anela reménykedve a két naszád távozása után Kirztől.
– Sajnálom, de az Arcturus legénysége már ismeri a telepünk koordinátáit, Anela! – rázta a fejét Kirz hologramja a pilótafülke közepén. – Titeket csak akkor engedhetlek haza, ha a Meteor-csapat új bolygóra költözik. A Hauler személyzetét persze bátran elengedhetjük, mert nem tudnak ártani nekünk.
Akkor még senki sem sejthette, hogy milyen nagyot tévedett Kirz. Egyetlen ember vakmerősége és szerencséje majdnem végzetes bajba sodorta a Meteor-csapatot. És ehhez éppen Kirz nyújtott segítséget neki, a Hauler elengedésével.
– Nagyon szégyenlem, Kirz! – hajtotta le a fejét szégyenkezve Greg Hedron, aki a telepet irányította Kirz távollétében. – Csak este, a vacsoránál vettük észre, hogy John Harding hiányzik a vendégek közül!
– Persze addigra a Nomad már rég lebukott a hipertérbe – túrt a hajába tehetetlenül Kirz. – Legfeljebb ugrással vághattatok volna elébe. Azt meg kár lett volna kockáztatni!
– Többször is előfordult már, hogy a kölyök egész nap kinn kószált a robotokon kívül – mentegetőzött tovább Hedron. – Azt hittem, most is csak eltévedt. Gondolni sem mertem volna, hogy észrevétlen feljuthatott a Nomad fedélzetére! Csak reggel jöttünk rá, hogy nem a robotok közt ment ki a telepről, hanem felfelé.
– Ezen már ne törd magad, Greg! – fogta át barátja vállát Kirz. – Mi sem vettük észre, amikor az orrunk előtt átszállt a Hauler-re az összekötő folyosón! Persze nagy tolongás volt a csőben, ami megkönnyítette a dolgát. Csak az vígasztal, hogy annak a tetű Hauler-nek legalább két hét kell, hogy elérje az első komolyabb földi bázist! Újabb egy hónap, míg összeszednek ellenünk egy megfelelő köteléket, és megszervezik az akciót. Bőven lesz időnk áttelepülni, még mielőtt ideérhetnének a Terraflot cirkálói!
Ez volt Kirz második súlyos tévedése. John nem csak a Meteor-csapattól való szökését tervezte meg zseniálisan. Eszében sem volt a távoli bázisok valamelyikére indulni a lomha teherhajóval. Helyette rábeszélte a Hauler pilótáit egy kockázatos vállalkozásra, és a szerencséje ezúttal sem hagyta cserben.
Visszatérve a bevetésről, Anela alig ismerte meg a Meteor-csapat telepét. Mikor két hete a foglyokért indultak, tíz szállítóhajót hagytak az üres tér három oldalán. Mostanra a teherhajók fele eltűnt, akárcsak a közöttük lévő tér füve. A Midget Y’Lertont és csoportját vitte Kolóniára. A Nomad a sikeres fogoly-szöktetés után leszállás nélkül Csillagpontra repült a három kiszabadított csapattal. A Miner és a Digger áttelepült néhány száz kilométerrel távolabb egy-egy ígéretes lelőhely közelébe. A Mattock pedig egyenesen egy aszteroidára repült, hogy feltöltse raktárait.
A telepen maradó öt hajóból kettőn az időszakos karbantartási munkákat végezte a legénysége. A maradék három hajó sosem hagyta el a kijelölt telepet. A Debitor, mint parancsnoki és kommunikációs központ maga volt a Meteor-csapat telepének központja. A Bonum és a Herd fedélzetén termelték a csapat élelmét, így ezeknek is a telepen volt a helyük.
De a legfurcsább átalakuláson a térhajók által közrefogott tér ment át. Mikor Anela először látta, csak térdig érő, durva szálú fű nőtt rajta. Mostanra a füvet rövidre vágták és a téren vagy tucatnyi félbevágott, szürke és átlátszatlan ellipszoid sorakozott. A kisebbek átmérője is meghaladta az öt métert, a legnagyobbé pedig tíz méternél is több volt. A magasságuk a méretüktől függetlenül három méter körüli lehetett. Anela tűnődve nézte a fura szerkezeteket. Elindult a legközelebbi felé, hogy közelebbről is megszemlélje, hátha rájön a rendeltetésére.
– Nézed az űrlakók sátrait? – kérdezte Pell Eron a lány mögé lépve a Debitor légzsilipjéből.
– Ezek sátrak?
– Nem igazán sátrak, mert nincs valódi anyaguk – vonogatta a vállát Pell. – De jobb híján így neveztük el őket. Ha valamelyik űrlakó unja a fülkéjét az űrhajó fedélzetén, felállít magának egy ilyen sátrat és kiköltözik bele.
– Hogy-hogy nincs igazán anyaguk? – csodálkozott el Anela. – Akkor mi a csudából vannak?
– Erőtérből. Az űrlakó fog egy táskányi dobozt, lerakja a kiválasztott helyre, bekapcsolja és már kész is a sátra! Csak annyi a dolga, hogy áthordja az új otthonába a holmiját. Ha láttad volna, mennyi marhaságot cipeltek át beléjük a térhajók raktáraiból! Szőnyegeket, eredeti fából készített asztalokat, polcokat, mindenféle szétnyitható rácsokat! Az egyik egy egész fatörzset vitt a sátrába, amin meghagyta az ágak csonkjait, hogy azokra aggathassa a cuccát!
– Gondolom, jó szórakozás volt megfigyelni őket! – nevetett Anela a furcsa berendezések hallatán.
– Ráértünk – vonta fel újra a vállát Pell. – De igazság szerint ezeknél a sátraknál komolyabb dologról akarok veled beszélni.
– Tessék! –fordult a fiú felé Anela. – Hallgatlak!
– Amíg te bevetésen voltál Kirzékkel, mi alaposan körülnéztünk a telepen. Rájöttünk, hogy űrlakó testvéreink semmit sem zárnak be. Sem a szobáikat, sem az űrhajóikat!
– Miben töritek a fejeteket? – kérdezte Anela gyanakodva.
– Úgy döntöttünk, nem várjuk meg, míg Kirz hajlandó lesz hazafuvarozni bennünket. A fiúk azért küldtek hozzád, hogy megkérdezzem: tudnád-e vezetni valamelyik naszádot, ha a helyzet úgy hozná?
– Ti megőrültetek! Ha tényleg ellopnátok valamelyik naszádjukat, Kirzék biztosan utánatok erednének, és egyik bázist sem érhetnétek el élve!
– És a hipertérben hogyan követnének bennünket?
– Miből gondolod, hogy lenne időnk, időtök lebukni a hipertérbe? Te is láttad az Arcturus-on, hogyan tudnak repülni!
– Mi a válaszod, Anela? Segítesz nekünk, vagy sem? Te is tudod, hogy otthon mennyire örülnének egy ilyen naszádnak! – próbálta meggyőzni parancsnokát Pell. – És ha Kirzék üldözőbe vesznek, hát a mi bárkánk is fel lesz fegyverezve!
– Ez akkor is öngyilkosság, Pell! Egyikünk sem tud úgy repülni egy ilyen naszáddal, mint az űrlakók! Ebben nem segítek nektek. Gondolkodjatok egy kicsit józanul! Kirz megígérte, hogy két-három hónap múlva hazavisz bennünket. Ennyi időért kockáztassuk az életünket?!
– Csak nehogy kiderüljön, hogy végül minket is be akarnak sorozni a csapatukba! Hiszen most elengedhettek volna bennünket! A Hauler-ön kényelmesen elfértünk volna mindannyian!
– Kirz világosan megmondta, hogy csak akkor mehetünk haza, ha a csapattal új helyre költöznek. Akkor most mi a fene bajod van?!
– Csak az, hogy útálok itt ülni tétlenül! – fakadt ki dühösen Pell. – Én sem vagyok rosszabb Johnnál! Ha neki sikerült, nekem is sikerülni fog! Nem fogok itt ülni és segíteni ezeknek …. a csengizek dajkálásában!
– Higgadj már le! – rázta meg két vállánál fogva felderitőjét Anela. – Johnnak sikerült kihasználnia egy kivételes lehetőséget. De több ilyen lehetőség nem lesz! Nem tehetünk semmit! Bíznunk kell Kirzben és meg kell várnunk, amíg hazavisznek bennünket!
– Szóval te is ezekhez az űr-cigányokhoz akarsz tartozni, akárcsak az Öreg? – kérdezte keserűen Pell. – Ne hidd, hogy nélküled nem boldogulunk! Elkötjük az egyik gazdátlan naszádot, és mire ezek a majmok felébrednek, mi már messze járunk! Ti meg, ha annyira gyávák vagytok, csak maradjatok!
– Kiket nevezel te gyáváknak?! – csattant fel Anela nekidühödve. – Azokat, akikkel nemrég még együtt harcoltál a csengizek ellen?! Akik legalább úgy megállták a helyüket, mint te? Akik veled együtt kétszer is megmentették az Arcturus-t a pusztulástól? Csak azért vagyunk gyávák, mert nem akarjuk megkockáztatni a szökést, pár héttel a biztos szabadulás előtt?!
– Áh! Érvelni, azt szépen tudsz! – legyintett lemondóan Pell. – Most már kezdem megérteni, miért csak a férfiak háborúztak a régi időkben. Ti nők, nagyon hamar feladtok mindent. Főleg, ha egy kicsit veszélyesnek tűnik!
Anela szinte remegett a dühtől, ahogy a csalódás súlya alatt görnyedő Pell után nézett. Legszívesebben felpofozta volna. Azt még megértette, hogy John sikeres szökése óta az Arcturus forrófejű ifjai nem tudnak békésen várni a szabadulásukra. De felháborította, hogy legjobb barátaikat gyávának nevezik, mert nem értenek egyet az ő meggondolatlan terveikkel. Tudhatnák, hogy egyetlen naszádban úgysem férnek el mind a húszan. És hiába gyors egy naszád, ha az ugrás kiszámítása sok időbe telik az idegen gépekkel!
Még reggelizés közben is Pell, meg az őrült ötlete járt a fejében. Jól tudta, hogy akkor tenne igazán jót Eronnak és társainak, ha felfedné a terveiket Kirz előtt. De azzal is tisztában volt, hogy képtelen elárulni a társait. Csak abban bízhatott, hogy valami váratlan esemény megakadályozza ennek az őrültségnek a kivitelezésében Pellt és társait.
Mióta csak repülés létezik, a pilótákat mindig megnyugtatta, ha maguk ellenőrizhették, szemrevételezhették, megérinthették a gépet, melyre az életüket bízták és mindent rendben találtak rajta. Különösképpen így voltak ezzel a Meteor-csapat pilótái, mivel nem volt szerelő csoportjuk, akik elvégezhették volna helyettük a karbantartást. Hazatérve a börtönbolygóról minden pilóta fogta a műszereit és nekiállt apróra átvizsgálni naszádját a következő bevetés előtt. Hol itt, hol ott bontották meg hajóik fehér burkolatát, hogy analizátoraikkal hozzáférhessenek a szerkezet kritikus pontjaihoz.
Anela természetesnek vette, hogy ha együtt repült Gitával, akkor a karbantartásban is segédkezzen neki. Nagy meglepetésére az általános ellenőrzést barátnője a pilótafülkéből intézte, alig néhány perc alatt. Lefuttatott egy programot a naszád komputerén, mire a képernyőn sorra megjelentek a különböző egységek adatai. A rendszer nem csak azt írta ki, hogy minden rendben, de még arra is figyelmeztette kezelőjét, hogy mennyi idő múlva kell valamelyik alkatrészt cserélni.
– Ez mit jelent? – mutatott a bal oldali képernyőre Ane-la. – Miféle készleteket tölt fel két hét alatt?
– Tulajdonképpen mindent – kapcsolta át másik üzemmódba Gita a komputert. – Látod? Az oxigént máris feltöltötte. Persze könnyen ment, csak sterilizálni kellett a beszívott levegőt. A víz is kész. Bár nem túl jó belegondolni, hogy mit is jelent a recirkuláció. Szintetikus élelmiszerrel is feltöltené a tartályokat, de azt gyorsabb lesz áthozni a Bonum-ról, meg a Herd-ről. Az energiaszint nyolcvanöt százalékos. Ezt mindig tölti, de azért pár energiacellát ki fogunk cserélni.
– Úgy érted, hogy ez a naszád minden utánpótlás nélkül is életben tudja tartani az utasait? – hitetlenkedett Anela.
– Elég takarékos szerkezet, de a végtelenségig azért nem tudnék kitartani a fedélzetén – tiltakozott Gita. – Ha elég erős napfény éri, pár hét alatt vissza tudja pótolni az energiát a cellákba. De a szintetizátort nem árt időnként feltölteni a szükséges ásványokkal.
– Ha te innen is el tudod végezni a karbantartás, akkor a többiek miért bontják ki a naszádjuk burkolatát?
– Mert a komputer csak a rendszerek állapotáról tájékoztat. A hibás alkatrészt már a pilótának magának kell kicserélnie. Az én hajóm két hónapja esett át a teljes karbantartáson. Egy darabig még nem kell cserélnem benne semmit.
– Ha mondjuk, meghibásodna az egyik hajtómű, azt is neked kellene kicserélned? – tamáskodott Anela.
– Hát persze. Csak nem egyedül. Minden nagy hajónkon vannak tartalék alkatrészek arra az esetre, ha bevetésen megsérülne valamelyik naszád.
– Már korábban is akartam kérdezni – váltott témát Anela. – Hogy van az, hogy egyesek lövésszel repülnek, mások meg csak egyedül?
– Minden pilóta maga dönti el, hogy akar-e lövészt, vagy sem. A forgatható lézereknek szóbeli utasítással is ki lehet jelölni a célokat. De szerintem gyorsabb, ha a pilóta csak repül, és a lövész kezeli a fegyverzetet! Kirz és Afil például fordítva gondolkodnak. Sosem visznek magukkal lövészt.
– Mennyi időt szokatok egy-egy bolygón eltölteni? – ült fel a bal oldali szék karfájára Anela.
– Máris ránk untál? – fordult hátra Gita. – Magunktól addig maradunk, amíg a csengizek valamelyik térhajója nem kerül gyanúsan közel a telephez. A franc se tudja miért kajtatnak állandóan utánunk. De általában Csillagpont ad parancsot az elköltözésre.
– Mindig és mindenben ez Csillagpont! – fintorodott el Anela. – Talán valami különleges rádiókapcsolatotok van azzal a Csillagponttal, hogy mindenre onnét kaptok parancsot?
– De szép is lenne! – sóhajtott fel Gita. –Sajnos a legősibb módon, futárok közvetítésével kapjuk az utasításokat. Kicsit lassú módszer. Egy-egy igazán komoly akció megszervezése akár hónapokba is telhet. De jobb híján be kell érnünk vele.
A futárokkal való irányítást Anela úgy képzelte, hogy Csillagpont folyamatosan úton levő naszádok százaival koordinálja a csapatok mozgását és harcát. A valóságban mindez sokkal prózaibb módon, egyszerűbben és lassabban zajlott. Külön futárhajók indítására csak igen ritka, kivételes esetekben került sor. Csillagpont hírlánca a közte és a csapatok közt folyamatos szállítást végző teherhajókra épült.
– És akkor mit csináltok, ha a csengizek rajtaütnek egy telepen? Most például, hogy értesítenétek a Miner-t, vagy éppen a Mattock-ot?
– Természetesen rádión! Minden csapatnak van saját vész-szignálja, amivel riaszthatják a távolabb települt hajóikat. Ha megtámadnak bennünket, gyorsan be kell pakolnunk a teherhajókba, aztán irány az előre megbeszélt találkozó pont!
– De hát a Terraflot is rajtaütött pár csapaton, akik észre se vették a közeledő térhajóinkat!
– Ahhoz a bolygóhoz nagyon közel kellett kilépni a hipertérből. Csak akkor sikerülhet a rajtaütés, ha a csapatnak nincs ideje berakodni, és persze a naszádjaik sincsenek otthon, hogy megvédjék őket.
– Ti mit tennétek, ha most megjelennének itt a Terraflot cirkálói?
– Áttörnénk köztük! A naszádok megtámadnák a köteléket, és ezzel biztosítanák a teherhajók szökéséhez szükséges időt. Apropó, naszádok! – váltott témát hirtelen Gita. – Jó lenne, ha minél hamarabb újra elbeszélgetnél azzal a sráccal, aki reggel úgy felhúzott! Megkímélhetnéd egy nagy csalódástól szegényt. El kellene magyaráznod neki, hogy feleslegesen tölti az idejét a gazdátlannak látszó naszádjaink körül.
– Mi közöm nekem ahhoz, hogy hol nézelődik valamelyik társam? – állt fel sértődötten Anela. – Én felelek talán Pell Eronért, meg az összes többi Arcturus-osért is? John szökését is rajtam akarjátok számon kérni?
– Okos kölyök az a John! – nevetett fel Gita, közben a karjánál fogva visszatartotta barátnőjét. – Úgy átvert bennünket, mint egy rakás pisis gyereket! De ez a másik, ez a Pell, nem elég ügyes. Én úgy gondolom, hogy jobban jár a barátod, ha te beszéled le a szökési terveiről, mintha Kirz tenné ugyanezt! Úgysem tudná elkötni egyik naszádunkat sem. Le szoktuk blokkolni vezérlésüket. A zárat csak a pilóták tenyérlenyomata és a megfelelő jelszó együttesen nyitja. Az ügyeletes viszont a Debitor-on egy belső kamerán át mindig látja, ha valaki bemegy valamelyik naszád fülkéjébe. A kamera ugyanis az ajtó nyitására azonnal bekapcsol!
|